Új Szó, 1983. november (36. évfolyam, 258-283. szám)
1983-11-17 / 272. szám, csütörtök
ÜJSZÓ 7 1983. XI. 17. Nagyszerű játék - biztos győzelem Csehszlovákia-Olaszország 2:0 (0:0) (Munkatársunk, Tomi Vince telefonjelentése) - A balhátvéd Rada két góljával Csehszlovákia labdarúgó-válogatottja nagyszerű játék után legyőzte Európa-bajnoki selejtező mérkőzésen a világbajnok olasz együttest, minden reménye megvan arra, hogy ott legyen a franciaországi nyolcas döntőben. Már „csak“ Románia ellen kell nyerni november 30-án Bratislavában. Bármilyen arányú győzelem a csehszlovák csapat továbbjutását jelentené. Nagy akarással, lendülettel kezdett a csehszlovák válogatott, de az igyekezet idegességgel párosult a mérkőzés elején, s így nem tudott veszélyes lenni. Az olaszok könnyedén, felszabadultan futballoztak és az első negyedórában veszélyesebben támadtak. Előbb Hruška kifutva ütötte el Rossi elöl a labdát, később Giordano lövését kellett hárítania. Húsz perc után elmúlt a csehszlovák játékosok idegessége, kapkodása, magukra találtak. A 21. percben Chaloupka nyolc méterről kapu mellé szállt fejese után a hazai csapat nyomasztó fölénybe került. Gyorsan, erőteljesen támadott a jó iramú, izgalmas mérkőzésen, egyre- másra adódtak meleg helyzetek Bordon kapuja előtt. Vizek szabadrúgását védte az olasz kapus, Janečka mellé lőtt, de a 31. percben Danék fejese után a labda a felső lécen csattant. Az olaszok teljesen beszorultak, de kihúzták gól nélkül az első félidőt. Szünet után is idegesen kezdett a csehszlovák csapat. A 48. percben Hruška lábbal mentett Giordano elől, majd Vierchwood lövése az oldalhálóban akadt meg. Ez volt minden az olaszok részéről. Később rákapcsolt a csehszlovák együttes, nem hagyta szóhoz jutni ellenfelét. A játékosok állandó mozgással, sok futással leheletnyi időt sem adtak az olasz védelemnek. A 64. percben a szabadrúgáshoz leállított labdát Zelenský az ellenfélhez gurította a 16-os vonalánál, az „visszaadta“ Radának, aki erős lövéssel a jobb sarokba küldte. Tizenhárom perc múlva az olasz védők rosszul szabadítottak fel, Chaloupka egyedül ment kapura, de felvágták a tizenhatoson belül. A megítélt tizenegyest Rada nagy erővel lőtte a hálóba. A második gól után a csehszlovák csapat tartotta az eredményt, az olaszok hiába igyekeztek, nem sikerült szépíteniük. Megérdemelten nyerte a csehszlovák válogatott a jó iramú, színvonalas, helyenként változatos mérkőzést. Játékosai gyorsabbak, erőteljesebbek, Palotai bíráskodásával (ČSTK) - November 30-án Bratislavában 17.00 órai kezdettel rendezik meg a Csehszlovákia - Románia labdarúgó EB-selejte- zö mérkőzést. A találkozóra készülő csehszlovák csapat már november 25-én érkezik Bratislavá- ba, majd Szencen (Senec) szállásol el. A nagy érdeklődésre számító erőpróba játékvezetője Palotai Károly lesz. Az említett két ország 21 éven aluli játékosokból álló válogatottja Trenčinben november 29-én találkozik a szovjet Szav- csenko vezetésével. Végül Považská Bystrica lesz a színhelye a csehszlovák és román 17 évesnél fiatalabb labdarúgói találkozójának, a játékvezetői tisztet az NDK-beli Rösner tölti be. Az emlékezetes túz miatt elmaradt Stropkov - Humenné labdarúgó SZNL I mérkőzést november 20-án 13.00 órakor játsszák a stropkovi pályán. Előtte 11.00 órakor az ifjúsági liga Stropkov - Žilina mérkőzése kerül sorra. A Szlovák Labdarúgó Szövetség vezetősége edzői konferenciát készít elő, amelyet december 5- én és 6-án Prešovon rendeznek. Ezen 120 edző vesz részt. A főbeszámoló témája az edzési folyamat hatása a játék minőségére a szlovákiai bajnoki küzdelmekben. Meglepetés Isztambulban Törökország-Ausztria 3:1 (0:0) 30 000 néző előtt a belga Schoeters játékvezetésével került sor a labdarúgó EB VI. selejtező csoportjának e mérkőzésére. Az eddigi török-osztrák találkozókon a jelenlegi házigazda még gólt sem szerzett, most pedig 3:1 arányú sikert aratott. Erre az sem magyarázat, hogy az osztrák csapatban nem szerepelt a válogatottságról már leköszöntött Krankl és a játékmester Prohaska. Az első félidőben főleg az osztrák csapat kezdeményezett, legalább három óriási gólhelyzetet hagyott ki. Szünet után a házigazda elérkezettnek látta lehetőségét, a 62. percben szögletrúgás után Koncilia kiejtette a labdát és Tüfekci biztosan lőtt a hálóba. A 70. percben Szelesük lefutotta az osztrák védelmet és nem hibázott. Két percre rá Baumeister közelről szépített, de a végső szót Szelesük mondta ki, aki a 76. percben a buktatásért megítélt tizenegyest gólra váltotta. Az osztrák együttes csalódást keltett. Baj volt a küzdőszellemmel, a taktikai fegyelemmel s még az is érdekes, hogy túlzott keménységért nem török játékosnak kellett sárga lapot felmutatni, hanem a 15. percben Wilfurtnak, a 30.-ban Meslandernek. (za) • Prágában a Rudé právo vándorserlegéért junior jégkorong-torna kezdődött a Légia Varsó, a PZ Kladno, a Škoda Plzeň, a Slávia Praha, a Dynamo Weisswasser, a TJ Vítkovice, a Síovan Bratislava és a Sparta Praha részvételével. • VSŽ Košice - Tatran Prešov 0:4 (0:1) - barátságos labdarúgómérkőzésen. Góllövók: Topercer, Gombár, Anina, Zajac. Dánia is... A labdarúgó EB III. selejtező csoportjából Dánia jutott a jövő évi EB nyolctagú döntőjébe, mivel Athén városában 2:0 (1:0) arányban győzött a házigazda Görögország ellen. Befejezték az I. selejtező csoport küzdelmeit is. Itt már előbb eldőlt, hogy a továbbjutó Belgium csapata. A befejező találkozón az NDK Halle városában 2:1 (2:0) arányban legyőzte Skócia együttesét. A IV. csoportban: Bulgária-Wales 1:0 (0:0). • Brnóban nemzetközi férfi kosárlabda-torna folyik november 17-e tiszteletére. Eredmények: Technika Brno - Budapest 67:75, Polytechnika Poznan - TU Leipzig 83:65, Technika Brno - Politechnika Zágráb 97:67. A döntőkre ma kerül sor. • Japán női röplabda-válogatottja biztosította részvételét a Los Angeles-i olimpiai tornán. A Tokióban rendezett ázsiai bajnokság döntőjében 3:0 arányban legyőzte Dél-Korea csapatát. A olimpia másik ázsiai képviselője Kína lesz, amely az idei perui VB győztese jogán került az olimpiai döntőbe. • A TTS Trenčín kézilabdaszakosztálya a hét végén nemzetközi női tornát rendez az NOSZF Kupáért. A rendezvényen a házigazdák csapatán kívül a Cracovia Krakkó, a Zora Olomouc, a Družstevník Topoľníky, az Iskra Partizánske és a ZVL Prešov együttese vesz részt. határozottabbak voltak az olaszoknál. Mindenki nagy akarással, elszántsággal futballozott, végeredmdényben ez hozta meg az óhajtott sikert. Az olasz válogatott nem állt be védekezni, nem húzta az időt. Futballistái minden labdát igyekeztek egyből megjátszani, néha talán túl könnyelműen is, de így túl sok volt a pontatlanság játékukban, hiányzott az összeszokottság. Csehszovákia csapatából nehéz valakit kiemelni, mindenki teljesítette, amit várt tőle az edző. Hruška kapus kitünően védett, jól játszott Fiala, Janečka, Chaloupka, na és a két gól szerzője, Rada. Az elmúlt napokhoz képest melegebb időben lejátszott találkozónak méltó környezetet biztosított a telt ház, a 35 000 néző. Adatok: kapura tartó lövések 6:1, mellé 10:4, szabálytalanságok 24:26, szögletarány 7:5. A találkozót az angol Courtney vezette - kitünően. Sárga lap: Tardelli. Csehszlovákia: Hruška - Jakubec, Prokeš, Fiala, Rada - Chaloupka, Zelenský, Štambacher,- Vizek, Janečka, Danék (Luhový). Olaszország: Bordon- Bergomi, Cabrini, Righetti, Vierchwood, Tardelli, Dossena, Angelotti, Bagni (Antognoni)- Rossi, Giordano. Az 5. selejtező csoport táblázata 1. Svédország 8 5 1 2 14:5 11 2. Románia 7 5 11 8:2 11 3. Csehszlovákia 7 3 3 1 14:6 9 4 Olaszország 7 0 3 4 3:11 3 5. Ciprus 7 0 2 5 3:18 2 NSZK-Észak-írország 0:1 (0:0) Az EB VI. selejtező csoportjának ez a mérkőzése kellemetlen meglepetést okozott a nyugatnémet szurkolóknak. Az Európa-bajnoki cím védője a selejtezők során másodszor is kikapott a hallatlanul lelkes észak-ír együttestől Már csak az NSZK-Albánia mérkőzés van hátra, amelyet november 20-án játszanak. A leendő házigazda nyugatnémet csapatnak bármilyen arányú győzelem elég a csoportelsőség megszerzéséhez. 1. Észak-lrország 8 5 1 2 8:5 11 2. NSZK 7 4 12 13:4 9 3. Ausztria 8 4 13 15:10 9 4. Törökország 8 3 1 4 8:16 7 5. Albánia 7 0 2 5 3:12 2 Hruška nagyszerű érzékkel kaparintja meg a labdát a kitörő Rossi elöl. A csehszlovák válogatott kapusa az első félidőben több esetben hidegvérrel hárított, segített megnyugtatni az együttest (CSTK-telefotó) A KÜLFÖLD LABDARÚGÁSA (ČSTK) - Kedden nagyüzem volt az utánpótlás labdarúgók EB-küzdelmében. Itt is született néhány meglepetés. Eredmények: TÖRÖKORSZÁG - AUSZTRIA 5:0 (3:0). A VI. csoportba tartozó találkozót Isztambulban játszották. NDK - SKÓCIA 1:1 (0:1). A Jénában lebonyolított mérkőzésnek már nem volt tétje, mivel a skótok még vereségük esetén is egypontos előnnyel végeztek volna az NDK előtt. A csoport végeredméJégkorong SZNL A jégkorong SZNL 15. fordulójában a Nitra meggyőző győzelmet aratott otthonában a Martin ellen, s így megelőzve azt az élre tört. A forduló eredményei: Plastika Nitra - Martin 4:1, Topoľčany- Zvolen 6:4, B. Bystrica - Dubnica 6:6, L. Mikuláš — Michalovce 6:2, Žilina - Skalica 2:1, Prešov- Poprad 4:2. A következő, szombaton sorra kerülő forduló párosítása: Dubnica - Nitra, Michalovce- B. Bystrica, Poprad - Topoľčany, Zvolen - L. Mikuláš, Martin- Žilina, Skalica — Prešov. 1. Nitra 15 11 1 3 73:32 23 2. Martin 15 10 2 3 48:27 22 3. Zvolen 15 8 3 4 64:48 19 4. Topoľčany 15 9 1 5 60:47 17 5. Dubnica 15 7 3 5 49:43 17 6. Poprad 15 7 1 7 54:50 15 7. Prešov 15 7 0 8 49:60 14 8. L. Mikuláš 15 5 2 8 46:60 12 9. Skalica 15 4 3 8 48:53 11 10. Žilina 15 4 2 9 45:70 10 11. B. Bystrica 15 3 3 9 47:62 9 12. Michalovce 15 4 1 10 37:68 9 Európa-12; Másodszor idehaza Február elején Bratislavában rendezik a jövő évi TOP-12 európai asztalitenisz-ranglista-versenyt, és ez lesz a második alkalom, hogy Csehszlovákia a házigazdája e versenysorozat másfélévtizedes történetének. Először 1978-ban Prága adott otthont az Európa-12-nek - amely azóta rövidebb, TOP-12 néven vonult be a köztudatba - s akkor Gergely Gábor és Jill Hammersley lettek a sorozat győztesei. Szlovákia fővárosa alaposan felkészül a rendezvényre. így tájékoztatták tegnap az újságírókat a rendező bizottság tagjai, akik több mint 1 év óta fáradoznak azon, hogy emlékezetes versenyt rendezhessenek. A TOP-12 jövő évi pontos dátuma 1984. február 3-5. Ez az időpont közvetlenül a téli olimpia nyitányának „előestéje“. A bratislavai sportcsarnokban péntektől vasárnapig öt félnapon keresztül hat asztalon mérkőznek egymás ellen Európa 12 legjobb férfi és női asztaliteniszezői. Hogy név szerint ezek kik lesznek, az csak valamikor január elején dől el, az akkor aktuális, legfrissebb ranglista alapján, amelyben döntő szerepet játszanak a most folyamatban levő nemzetközi asztalitenisz bajnokságok, valamint a Szuper Liga decemberi fordulója. A legutóbbi - a nemzetközi szövetség által szeptemberben közzé tett - ranglista alapján a csehszlovák versenyzők közül Orlowski és Hrachová látszik biztos résztvevőnek, de Panský sincs attól messze, hogy ott lehessen a mezőnyben. Reális számítások szerint 11 ország versenyzői vívhatják ki a jogot, hogy 12 legjobb férfi és női versenyzők között ott lehessenek. Ha az erőviszonyokban nem áll be meglepő változás (ebbeh a sportágban egyébként ez ritkán fordul elő) akkor svéd, jugoszláv, angol, magyar, lengyel, francia, NSZK-beli, holland, szovjet, román és csehszlovák versenyzők állnak asztalhoz a bratislavai sportcsarnokban. Néhány érdekesség a háromnapos asztalitenisz-viadallal kapcsolatban: egyetlen olyan pingpongozó van, aki eddig minden Európa 12-n jelen volt, mégpedig a franciák ásza Jacques Secretin, aki aligha hiányzik a 15. TOP-12-ről, hiszen miskolci győzelmével egy héttel ezelőtt ugyancsak előrerukkolt a legjobb európaiak rangsorában. Persze, alighanem a svédek közül lesznek a legtöbben, a férfimezőnyben mindenképpen. Rendkívül nagy az érdeklődés a verseny iránt, és több száz turista érkezik ebben az időpontban, elsősorban Magyar- országról, Jugoszláviából és Svédországból. Hivatalosan is közölte ideutazási szándékát a rendezőkkel Lakatos György, az Európai Asztalitenisz Unió elnöke, ugyanennek a szervnek a főtitkára Nancy Ewans, sőt itt lesz a verseny egyik társrendezőjének a japán Nittaku cégnek a tulajdonosa Tamasu. Egyébként a versenyt a Butterfly és a Nittaku cégek együtt rendezik. Mint ismeretes, az Európa-12 ranglistaverseny pénzdíjas torna, így nem mindegy nye: 1. Skócia 10, 2. NDK 7. 3. Belgium 6, 4. Svájc 1 pont. GÖRÖGORSZÁG - DÁNIA 1:0 (1:0). A III. csoportba tartozó mérkőzés színhelye Korintosz volt, de ennek sem volt tétje, ugyanis Anglia már korábban továbbjutott. SPANYOLORSZÁG - HOLLANDIA 1:0 (1:0). Malagában a spanyolok szoros mérkőzésen nyertek. Bulgária - Wales 1:1 (0:0). Az UEFA-torria 16-os döntőjébe kerülésért vívott találkozón Blago- evgrádban meglepő döntetlen született. SPORTFOGADÁS A Športka 46. játékhete I. húzásának nyereményei: I. díj: egy nyertes - 200 000 korona, II. díj: nincs nyertes, III. díj: 63 nyertes á 27 505 korona, IV. díj: 3747 nyertes á 745 korona, V. díj: 83 340 nyertes á 55 korona. A II. húzás nyereményelosztása I. díj: nincs nyertes, II. díj: egy nyertes - 200 000 korona, III. díj: 63 nyertes á 26 200 korona, IV. díj: 3735 nyertes á 710 korona, V. díj: 80 710 nyertes á 55 korona. A Sazka 46. játékhetének nyereményei: I. díj: 157 nyertes á 1940 korona, II. díj: 3274 nyertes á 140 korona, III. díj: 28 236 nyertes á 25 korona. A MATES 45.-46. játékhetének nyereményelosztása: I. díj: 5 nyertes á 145 940 korona, II. díj: 724 nyertes á 1565 korona, III. dij: 23 633 nyertes á 75 korona. BRATL/LAVA a résztvevőknek, hogy ha asztalhoz állnak, milyen eredményt érnek el. Tehát Európa 24 legjobb asztaliteniszezője ad egymásnak randevút a bratislavai sportcsarnokban. Arra az esetre, ha a legjobb 12 férfi, illetve női pingpongozó közül valamelyik nem érkeznek meg, vagy nem állna asztalhoz, itt lesz további két-két tartalék és egy-egy versenyző a férfi illetve női ranglistáról odahaza készül, hogy szükség esetén indulhasson. A résztvevők aligha panaszkodhatnak majd a rendezők figyelmességére, hiszen mindannyian kapnak valamilyen emléktárgyat és emlékplakettet is. Az elmúlt évben Orlowski és Nemes nyerték az angliai Clevelandban rendezett ranglistaviadalt. Annyit már most el lehet mondani, hogy a győzelemért mindenképpen nagy csaták folynak majd. A férfiaknál elsősorban a svéd fiatalok, a nőknél pedig Popova, Vriesekoop és Hrachová is esélyes, aki a már említett miskolci magyar nemzetközi bajnokságon a legjobb európai nói versenyzőnek bizonyult. Három kínai közé egyedül ó jutott be negyediknek az elődöntőben, ahol a világbajnok Tong Ling búcsúztatta. (mészáros) EREDMÉNYEK - ESEMÉNYEK - EREDMÉNYEK * * *'... * ' *’