Új Szó, 1983. november (36. évfolyam, 258-283. szám)

1983-11-01 / 258. szám, kedd

Meg kell akadályozni, hogy a tudományt az emberiség ellen használják fel GENF Megnyílt a libanoni nemzeti megbékélési konferencia _ (Folytatás az 1. oldalról) a tudományos kutatómunka és a gazdasági gyakorlat kapcsolatá­nak szorosabbra fűzéséért, kez­deményezöen kidolgozta az alap- kutatási célterveket, számos meg­állapodást kötött a reszortokkal, növelte szerepét-a társadalmi fej­lődés fontos feladatainak megol­dásában. Ha áttekintjük az alap­kutatás skáláját - mondotta lát­hatjuk, hogy a legfontosabb fela­datokra való összpontosítás folya­mata még nem zárult le teljesen Még nem gondoskodtak megfelelő rendszer kidolgozásával arról, hogy az alapkutatás minden fon­tos eredménye minél gyorsabban átkerüljön a társadalmi gyakor­latba. Kedvező feltételeket kell terem­teni az alapkutatási eredmények gyakorlati alkalmazásához, a munkaszervezés tökéletesítésétől kezdve egészen tudományos ter­melési egyesülések létrehozásáig. E téren számítunk a tudományos dolgozók kezdeményezésére, a Csehszlovák és a Szlovák Tudo­mányos Akadémia hozzájárulá­sára. A továbbiakban Josef Havlín kidomborította a tudomány világ­nézeti szerepét. Pozitívan értékel­te, hogy a Csehszlovák és a Szlo­vák Tudományos Akadémia már sokat tett az ideológiai harc, a pro­paganda és a társadalmi tudat formálása terén. A következő idő­szakban ezt a munkát tovább kell javítani. A tudományos-műszaki hala­dás meggyorsításának követel­ménye fokozottan előtérbe kerül azon nemzetközi feltételek kap­csán, amelyek között a szocialista országok jelenleg kénytelenek fej­lődni. A tudomány és a technika két társadalmi rendszer versenyé­ben fejlődik. Ebben a versenyben a szocializmus megtörte az impe­rialista országok monopóliumát. A Szovjetunió történelmileg rövid idő alatt olyan tudományos kutatá­si alapot hozott létre, amely eléri a világszínvonalat, és egyre széle­sebb utat tör az emberi megisme­résnek. A szocialista országok tu­dósai előtt nagy politikai jelentősé­gű feladat áll; magas színvonalon kell gondoskodniuk a tudomány és a technika fejlődéséről, s így kell meghiúsítaniuk az arra irányuló imperialista kísérleteket, hogy a tudományt és a technikát a poli­tikai nyomás eszközévé tegyék Végezetül Josef Havlín kifejezte azt a meggyőződését, hogy a kö­vetkező időszakban valamennyi alapkutatással foglalkozó intéz­mény mindent megtesz a fejlődés folytatásáért, s minden hasznos törekvést még inkább érvényesí­tenek munkájuk során. A közgyűlés végén a Csehszlo­vák Tudományos Akadémia tagjai levelet küldtek a CSKP Központi Bizottságának. Ebben teljes támo­gatásukról biztosították a CSKP KB 8. ülésének határozatait, és hangsúlyozták, hogy a csehszlo­vákiai alapkutatás hatékonyan be­kapcsolódik a tudományos és mű­szaki eredmények gyors gyakorla­ti felhasználására tett erőfeszíté­sekbe. A tudósok egyúttal támo­gatásukról biztosították a Szovjet­unió és a többi szocialista ország békepolitikáját, amelynek elveit a napokban Jurij Andropov részle­tezte. Ugyancsak támogatásukról biztosították Csehszlovákia kor­mányának és a Szovjetunió Mi­nisztertanácsának arról szóló megállapodását, hogy hazánk te­rületén megkezdik a hadászati­hadműveleti rakétarendszerek ki- fejlesztésének előkészületeit. Fel­háborodottan elutasították a tőkés világ vezető hatalmainak militaris­ta törekvéseit. Hangsúlyozták a tudomány békés szerepét és azt: meg kell akadályozni, hogy a modern tudományt az emberi­ség ellen használják fel. A művészet feladatairól (ČSTK) - Viliam Šalgovič, az SZLKP KB Elnökségének tagja, a Szlovák Nemzeti Tanács elnöke tegnap Bratislavában Anna Kre- tovának, az SZNT alelnökének jelenlétében fogadta Alekszej Ar­buzov neves szovjet drámaírót. Szívélyes légkörben azokról a fel­adatokról beszélgettek, amelyek a társadalmi haladásért és a béké­ért folytatott küzdelemben a mű­vészekre hárulnak, s szó volt ko­runk emberének a szocialista mű­vészet eszközeivel való ábrázolá­sáról is. Ünnepi taggyűlés (ČSTK) - Ünnepi taggyűlést tartottak tegnap a bratislava-račai Csehszlovák-szovjet Barátság Egységes Földmüvesszövetke- zetben a csehszlovák-szovjet ba­rátság hónapjának kezdete és az őszi mezőgazdasági munkák be­fejezése alkalmából. Jelen voltak: Jozef Lenárt, a CSKP KB Elnök­ségének tagja, az SZLKP KB első titkára, Gejza Šlapka, az SZLKP KB Elnökségének tagja, a bratisla­vai városi pártbizottság vezető tit­kára és más vendégek. A szövetkezet tagjai az idei kedvezőtlen időjárási viszonyok ellenére jó eredményeket értek el a termelésben, elsősorban a szőlő termesztésében. Jozef Lenárt elvtárs beszédé­ben nagyra értékelte az efsz tagja­inak munkáját és együttműködé­süket a Grúz SZSZK-beli szadmeli kolhozzal. A jelenlegi nemzetközi helyzettel kapcsolatban Lenárt elvtárs méltatta a Szovjetunió bé­kekezdeményezéseit. Az ünnepi taggyűlés résztvevői a Csehszlovák Béketanácsnak küldött nyilatkozatukban kifejezték a békés élet iránti vágyukat. Szovjet-dán külügyminiszteri találkozó (ČSTK) - Andrej Gromiko, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, a Szovjetunió Minisztertaná­csának első elnökhelyettese, kül­ügyminiszter hétfőn a Kremlben találkozott dán kollégájával, Elle- mann-Jensennel, aki vasárnap óta munkalátogatáson van a Szovjetunióban. A két miniszter áttekintett idő­szerű nemzetközi kérdéseket, kü­lönös tekintettel az európai nukle­áris fegyverek korlátozásának problémájára. Andrej Gromiko tegnap ebédet adott a dán vendég tiszteletére, amelyen a két külügyminiszter rö­vid pohárköszöntöt mondott. Kambodzsai nyilatkozat (ČSTK) - Phnom Penhben a kambodzsai külügyminisztérium nyilatkozatot adott J<i, melyben hang­súlyozta, hogy a Kambodzsai Népköztársaság kormánya az ország népének egyedüli törvé­nyes képviselője. A polpotisták je­lenléte az ENSZ-ben törvénytelen, és ellenkezik a szervezet alapok­mányával. A nyilatkozat a továbbiakban megállapítja: az ún. kambodzsai kérdés napirendre erőltetése az ENSZ-ben azt bizonyítja, hogy az Egyesült Államok és a nemzetközi reakciós erők a világszervezetet továbbra is a kambodzsai bel- ügyekbe való beavatkozásra akar­ják kihasználni. (ČSTK) - Megkezdődött tegnap Prágában a Cseh Nemzeti Tanács 10 ülése. Josef Kempný, a CSKP KB Elnökségének tagja, a CSNT elnöke a tanácskozáson üdvözölte Josef Korčákot, a CSKP KB Elnökségének tagját, cseh miniszterelnököt, a cseh kor­mány tagjait, más központi intéz­mények tisztségviselőit, valamint a Nemzeti Frontba tömörült politi­kai pártok és társadalmi szerveze­tek képviselőit. Bevezetőben Josef Kempný tá­jékoztatta a jelenlevőket azon ál­lásfoglalás tervezetéről, amelyet a Szövetségi Gyűlés legutóbbi fel­hívásával kapcsolatban elfogad­tak. Ez a felhívás az európai parla­mentekhez és parlamenti képvise­lőkhöz fordul azzal a céllal, hogy akadályozzák meg az új amerikai atomrakéták telepítését Nyugat- Európában. A plenáris ülés ezután megtár­gyalta az arról szóló CSNT-tör- vény kormányjavaslatát, amely megváltoztatja és kiegészíti a cseh minisztériumok és más központi államigazgatási szervek (ČSTK) - Rendkívüli biztonsági intézkedések mellett Genfben teg­nap megnyílt a már hosszabb ide­je tervezett libanoni nemzeti meg­békélési konferencia. Kilenc kü­lönböző politikai csoport képvise­lői ültek a tárgyalóasztalhoz, köz­tük Amin Gemaje! államfő és Va­lid Dzsumblatt, a Haladó Szocia­lista Párt elnöke. A tárgyalásokon megfigyelőként részt vett Szíria és Szaúd-Arábia képviselője, vala­mint az amerikai közvetítők. A felek tárgyalnak majd az or­szágban végrehajtandó politikai reformokról az izraeli megszálló (ČSTK) - Ľubomír štrougal szövetségi miniszterelnök tegnap Prágában fogadta Grigor Szto- icskovot, a Bolgár Népköztársa­ság Minisztertanácsának elnökhe­lyettesét, a csehszlovák-bolgár gazdasági és tudományos-mű­szaki együttműködési vegyesbi­zottság 23. ülésén részt vevő bol­gár küldöttség vezetőjét. A felek tájékoztatták egymást a két ország idei gazdasági ered­ményeiről és a további fő felada­tokról. Ezzel kapcsolatban ki­emelték a gazdasági és tudomá­nyos-műszaki együttműködés (Tudósítóinktól) A nemzeti bi­zottságokkal és a nemzetiségek kérdéseivel foglalkozó SZNT-bi- zottság tegnapi ülésén Benyó Má­ténak, az SZNT alelnökének, a bi­zottság elnökének vezetésével megvitatta a CSEMADOK és az Ukrán Dolgozók Kulturális Szövet­ségének tevékenységét. A Jozef Mravík kulturális miniszterhelyet­tes által előterjesztett beszámoló pozitívan értékelte a szövetségek sokrétű munkáját, rámutatva, hogy az elmúlt időszakban figyel­mük előterében a csehszlovák ha- zafiság és a szocialista internacio­nalizmus szellemének elmélyíté­se, a kulturális nevelő munka szín­vonalának emelése állt. Megálla­pította, hogy az utóbbi időben a nemzeti bizottságok rendszere­sen foglalkoznak a szövetségek tevékenységével, talán csak a nyugat-szlovákiai kerületben vannak ezen a téren lemaradások. Ugyancsak pozitívan értékelhető az együttműködés a Nemzeti Front egyes szervezeteivel. Ezen a téren példaként említette a be­számoló a SZISZ és a CSEMA­DOK együttműködését a lévai (Le­létrehozásáról szóló CSNT-tör­vényt. A javaslatot František Šrá- mek cseh miniszterelnök-helyet­tes indokolta meg. Ezt követően azon CSNT-tör- vény kormányjavaslatával foglal­koztak, amely megváltoztatja és kiegészíti a csehországi társada­lombiztosítási szervek hatásköré­ről szóló törvényt. Ezt a tervezetet Emílián Hamerník cseh munka­ügyi és szociális miniszter indokolta meg. A képviselők ezt a törvényja­vaslatot is jóváhagyták. Az ülés délután annak a jelen­tésnek a megvitatásával folytató­dott, amelyet a Cseh Szocialista Köztársaság főügyésze terjesztett elő a szocialista törvényesség helyzetéről. Ezzei kapcsolatban Jaroslav Krupauer, a Cseh Szo­cialista Köztársaság főügyésze mondott bevezetőt. Ezután a CSNT Elnöksége tar­tott ülést Josef Kempný vezetésé­vel. František šrámeket kinevez­te a cseh tudományos-műszaki és beruházási bizottság elnökévé, és kihirdette a CSNT 10. ülésén elfo­gadott törvényeket. egységek távozásával és'az iz­raeli-libanoni egyezmény felmon­dásával összefüggő kérdésekről. BT-határozat (ČSTK) - A Biztonsági Tanács teg­napi ülésén a már három éve folyó iraki-iráni konfliktussal foglalkozott. A BT 15 tagállama közül 12 szavazott emellett a határozat mellett, amely a háborúskodás azonnali beszünteté­sére szólít fel. A Biztonsági Tanács ugyancsak megerősítette a jogot a szabad hajózásra és kereskedelem­re a Perzsa-öböl térségének nemzet­közi vizein. továbbfejlesztésének fontosságát azokban az ágazatokban, ame­lyek előmozdítják a munkaterme­lékenység növekedését, a termé­kek műszaki színvonalának eme­lését és minőségük javítását. Hangsúlyozták, hogy e téren nagy lehetőségek vannak a gyár­tásszakosítás és a kooperáció bő­vítésében, és ez az együttműkö­dés nemcsak a kétoldalú kapcso­latok fejlesztésének, hanem a szociálisa gazdasági integráció meggyorsításának is nélkülözhe­tetlen feltétele. vice) járásban. Az értékelés kitért a politikai nevelő munka eredmé­nyeire, az amatőr művészeti tevé­kenységre, elismerően szólt a nyugat-szlovákiai kerület amatőr együtteseiről, valamint a Szőttes és a Magyar Tanítók Központi Énekkarának művészeti teljesít­ményéről. Foglalkozott a szövet­ségek által kiadott folyóiratokkal is. A képviselők a vitában egyetér­tettek a beszámoló megállapítása­ival, rámutatva, hogy a jövőben nagyobb figyelmet kell szentelni az egyes településeken a kulturá­lis nevelő munka egybehangolá­sának, a kulturális tevékenységre előirányzott pénzügyi eszközök közös felhasználásának. A szociális és egészségügyi bi­zottság Anna Kretovának, a Szlo­vák Nemzeti Tanács alelnökének vezetésével tanácskozott. Megvi­tatta a Szlovákiai Alkoholizmusel­lenes Egyesület ellenőrző jelenté­sét az alkoholizmus és más káros szenvedélyek elleni harc helyzeté­ről. A jelentés leszögezi, hogy na­gyobb figyelmet kell fordítani a megelőzésre. .Fokozni kell az ellenőrző tevékenységet, bővíteni az alkoholellenes tanácsadók hálózatát és következetesen meg­tartani a fiatalkorúak alkoholfo­gyasztására vonatkozó tilalmat. Az alkoholizmus elleni küzdelem csak akkor lehet eredményes, ha az egész társadalom ügyévé válik. Hazánkban évről évre növekszik az alkoholfogyasztás. Tavaly csu­pán sörből egy személy átlag 118,3 litert fogyasztott, és alkohol­ra 2050 koronát fordított. A jelen­tés rámutatott a nemzeti bizottsá­gokkal való együttműködés szük­ségességére és hangsúlyozta, hogy a szakszervezeti bizottsá­goknak javítaniuk kell ellenőrző tevékenységüket. (r-erf) (ČSTK) - A mezőgazdasági és élelmezésügyi bizottság a vízgaz­dálkodás kérdéseivel, az alkot­mányjogi bizottság pedig a csa­lád- és ifjúságvédelemmel foglal­kozott. Bratislavában tegnap az SZNT kereskedelmi, szolgáltatóipari és közlekedési bizottsága is ülése­zett. Ellenőrző jelentést vitatott meg a szolgáltatások hatéko­nyabb és rugalmasabb irányítása elveinek megvalósításáról. Állok a Vörös Hadsereg té­ren, ahová számtalan emlék köt és emlékezetemben aka­ratlanul is végig pereg gyer­mek- és ifjúkorom egy-egy fe­lejthetetlen epizódja. Ehhez a térhez forradalmi hagyomá­nyok kapcsolódnak. Itt sora­koztak fel a kenyeret és maga­sabb bért követelő alkalmi me­zőgazdasági munkások, itt biz­tatott harcra, kitartásra és meg Békegyűlésen nem torpanásra Steiner Gábor és Major István, itt csúcsosod­tak ki a május elsejei tünte­tések. Én akkor még nem értettem miért vonulnak ki az emberek az utcára, miért csatlakoznak Péntek Sándor, Nagy István és sok más kommunista mellé, akik nem ijedtek meg a csend- őrszuronyoktól. Állok, és szinte érzem apám érdes, meleg tenyerét, magam mellé képzelem testvéremet, amint apám kezét fogva mi is beálltunk a felvonulók közé. Még ma is hallom az elszánt emberek zengő énekét és lá­tom a piros kendős asszonyo­kat, lányokat a vörös lobogók alatt. De láttam örömteli időket is. Az első és felejthetetlen sza­bad május elsejét. A lelkes újjongó tömeget és számban érzem a gulyásleves ízét a népmulatságon. Akkor min­denki együtt ünnepelt! Véget ért a háború és vele végesza- kadt a rettegésnek, a bizonyta­lanságnak, a fasizmus helyett új világ született. E téren építették fel az ele­sett hős szovjet katonák em­lékművét, amelyről sohasem hervad el a virág. Itt fogadják meg a fiatalok, hogy becsüle­tes állampolgárai lesznek szo­cialista hazájuknak, szülőváro­suknak, Tornaijának (Šafáriko­vo), ide teszik a kegyelet virá­gait a házasságkötóteremből kilépő boldog fiatal párok és itt, a padokon pihenik ki fáradal­maikat és emlékeznek jóra- rosszra a nyugdíjasok. Ebben az október végi ősz­be hajló délutánon ismét itt állok a város újjászületett te­rén, amely olyan szép, akár a megváltozott életünk. Nézem a háború és fegyverkezés, va­lamint Reagan politikája ellen tüntető tömeget. Diákok, ipari tanulók, üzemi dolgozók, nyugdíjasok, nők és férfiak jön­nek transzparensekkel, hogy kifejezzék tiltakozásukat az atomháború ellen. Arcukon lá­tom, átérzik a mai nemzetközi helyzet komolyságát, s hogy tudatában vannak, milyen ve­szély fenyegeti békés éle­tünket. Nem messze tólem egy nagymama négy kisgyermeket csitítgat, amíg a szónokok be­szélnek. A gyerkőcök kuncog­nak, kacarásznak, örülnek az életnek. Ők még nerln értenek semmit! Nem tudják, hogy az ő életük biztonságáért gyűlt ma itt össze kétezer ember. De a nagymama tudja, hogy neki itt a helye. És minden ember­nek, aki szereti az életet, tuda­tosítania kell, hogy csak az emberiség összefogásával foghatjuk le a háborút, a világ­égést akarók kezét. GÁL ETA A Cseh Nemzeti Tanács 10. ülése Ľubomír Štrougal fogadta Grigor Sztoicskovot Áttekintették a kétoldalú gazdasági kapcsolatokat Tanácskoztak az SZNT bizottságai Napirenden a nemzetiségek kulturális szövetségeinek munkája ÚJ SZÚ 2 1983. XI. 1.

Next

/
Oldalképek
Tartalom