Új Szó, 1983. október (36. évfolyam, 232-257. szám)

1983-10-27 / 254. szám, csütörtök

Iskolába - óvodából Jelenet az előadásból (Bodnár Gáborfelvétele) Mosolyogtató játék Bemutató a Thália Színpadon A CSALLÓKÖZI KISVÁROS egyik iskolájában véget ért a pe­dagógusok számára szervezett előadás. A továbbképzést vezető szakelőadó ezután megnyitotta a vitát. A hátsó sorban felállt egy deresedö hajú pedagógus, és el­mondta, mekkora segítség az elsó osztályt tanítók számára, hogy az óvoda felkészíti a gyermekeket az iskolai munkára, és megalapozza tanulási képességeiket. Az ó osz­tályában az a harminchárom gyer­mek, aki óvodába járt, az elsó napoktól kezdve fegyelmezett, szívesen hallgatják a mesét, az órákon értik és vissza is adják az anyagot, öröm velük a munka. De van az osztályban négy kis cigány- gyerek, velük képtelenség előbbre jutni. Fegyelmezetlenek, a figyel­mük erre-arra kalandozik, a mesé­re nem kíváncsiak, a padban sem akarnak ülni. Zavarják a többieket a munkában, lekötik a pedagógus idejét és energiáját. Mindenkép­pen az egész gyermekközösség károsul. Mit lehet tenni? - fejezte be mondanivalóját. Már tíz évvel ezelőtt megszüle­tett az a határozat, amelynek ér­telmében 1985-ig a gyermekek 85 százaléka számára kell biztosítani az óvodai férőhelyet. A felvételkor elönyöben kell részesíteni az in­gerszegény környezetben felnö­vekvő gyermekeket’ Az említett négy gyermekért az elmúlt évben keveset tettek. Valamilyen oknál fogva nem látogatták az iskolára előkészítő foglalkozásokat. Ter­mészetes, hogy most sok gon­dot okoznak a pedagógusoknak. Ha szüleik a múlt évben óvodába járatják őket, most könnyebb lett volna a beilleszkedés, mert az iskolaelókészító - ha felszámolni nem tudja is - minden gyermek esetében nagy mértékben hozzá­járul az esélyegyenlőtlenség csök­kentéséhez. Az elmúlt iskolaévben az ötéves gyermekeknek mintegy 14 száza­léka nem látogatta az óvodát. EZ azt jelenti, hogy társaikhoz képest hátránnyal kezdték az iskolaévet. Ha rossz a stqrt, milyen lesz a tíz­éves út?* A GYERMEKEK ÉRDEKÉBEN született az a határozat, hogy az iskolaelókészító foglalkozásokat minden ötéves gyermeknek láto­gatnia kell, függetlenül attól, járt-e előzőleg óvodába vagy nem. Ter­mészetesen, nem az a cél, hogy gyermekeink már az óvodában megkezdjék az iskolai jellegű munkát. Az óvónők inkább az új cselekvési é§ viselkedési formák megtanítását tűzik ki célul, mert a rossz magatartás gátolja a tudás gyarapodását, a gyermeki szemé­lyiség fejlődését. A szocializáció, a gyermek beillelszkedése az öt körülvevő társadalomba ugyan már a családban megkezdődik, de az óvodában teljesedik ki. A gyer­mek ugyanis olyan környezetbe születik bele, amelyet már koráb­ban létrehozott szabályok és elvek irányítanak. A társadalom ráneveli a felnövekvő nemzedéket, hogy ezeket a szabályokat és elveket használja és átadja a következő generációnak. A társadalmi sza­bályok, elvek, normák és nézetek fokozatos elsajátítását nevezzük szocializációs folyamatnak. Szerte a világon azért szervezik az isko- laelókészítóket, hogy a gyerme­kek - mielőtt megkezdik a tanulást - megtanuljanak közösségben él­ni és dolgozni, s felkészülhesse­nek az iskolai munka megkezdé­sére. Másik feladata a képessé­gek kibontakozásának megalapo­zása. Erre minden egészséges, ép idegrendszerű gyermek eseté­ben megvan a lehetőség. Aki te­vékeny, annak fejlődnek a képes­ségei, az óvodában játékos formá­ban sok mindent megtanul. A gyermekkor korai szakaszában azért van roppant jelentősége a személyiségfejlesztésnek, mert az ismeretszerzés mit sem ér a készségek, képességek kialakí­tása nélkül. A hátrányos helyzetben élő gyermekek esetében az átlagos­nál nagyobb jelentősége vein a szocializációnak, mint a verbális vagy motorikus készségek kialakí­tásának. Az óvodások esetében szocializáción az együttműködő és kapcsolatteremtő képességet, az egymás iránti pozitív érzelme­ket, a magatartás kultúráját, a szo­ciális szerepek elsajátítását, a he­lyes higiéniai és életvezetési szo­kások kialakulását értjük. Mert a szociális éretlenség következ­ménye, hogy sok gyermek kire­kesztve érzi magát az osztálykö­zösségből. Ha idegen számukra a légkör és az a módT ahogyan a pedagógus bánik velük, a tárgyi és kulturális hiányok is nehezeb­ben pótolhatók. Az ötéves gyer­mekek számára azért dolgozták ki az iskoláira előkészítő foglalkozá­sok programját, hogy gyermekeink eleget tudjanak tenni az iskolai élet követelményeinek. A körülte­kintően kidolgozott program azon­ban nem elég. Az is fontos, hogy minden iskolába készülő kisgyer­mek részt vegyen benne. Az utóbbi években határozot­tan emelkedett az óvoda presztí­zse. Szívesen küldik óvodába gyermekeiket azok is, akik eddig a nagyszülők, esetleg mások gondjaira bizták őket, mert megér­tették, hogy gyermekük csak a gyermekközösségben tanulhatja meg, mi az alá- és fölérendeltségi viszony, s hogyan alakíthatók az emberi kapcsolatok. A beilleszke­dési folyamat játék közben zajlik le. Az óvónők olyan légkört terem­tenek, hogy minden gyermek megtalálja helyét a csoportban és igényelje a társakkal való játékot. A jó légkör megteremtésében a megfigyelésnek, a fantáziának és az örömnek kiemelkedő jelen­tősége van. Játék közben a gyer­mek megfigyel másokat és utá­nozza viselkedésüket. Az ily mó­don szerzett tapasztalatok befo­lyásolják személyiségének fejlő­dését. Az óvodába nem járó gyer­mekek egy része az iskolaelóké- szítőben találkozik először a „kell“, „szokás“, „illik“ fogal­mával. A pontos időbeosztás, a rendszeresség és gondoskodás társadalmi követelményeket, szo­kásokat és tilalmakat közvetít. Ezeket a gyermekek többsége megérti és elfogadja. Hátrányos helyzetűvé nem szü­letnek, hanem válnak a gyerekek, attól függően, hogyan gondosko­dik róluk a család. Ha egy ötéves kisgyermek nem jár óvodába, hát­rányos helyzetből indul az iskolá­ban még akkor is, ha a család átlagon felüli színvonalon él és gondoskodik a gyermekeiről- Hát még, ha olyan gyermek nem láto­gatja az iskolai előkészítő foglal­kozásokat, akinek a szociális hát­tere is kedvezőtlen! Az ilyen apró­Kormos István most lenne hat­vanéves. Hat esztendeje halott. Nem élt hosszú életet, ám amit élt, sokszorosan élte meg azt. És tá­vozni sem távozott igazából közü­lünk: nem hinném, hogy akadna olyan család, amelyikben magya­rul beszélnek és amelyikben óvo­dás- vagy kisiskolás korú gyere­kek is vannak, ahol ne volna szinte mindennapos vendég még ma is. Jelenlétét természetesen versbéli jelenlétként kell értelmezni: ma már nemzedékek tanulják az ó verseivel a költészetet, életet, s - önmagukat. S nincs olyan szavalóversenyünk sem, ahol leg­alább egyszer ne hangzana el va­lamelyik verses mese elején az ó neve. Egy alkalommal arról val­lott, hogy Luca nevű négyéves lánya — aki szinte az anyatejjel együtt szívta magába Petőfi és Weöres, e „két Sándor“ szavait -, a budapesti hidak között tájéko­zódva azt kérdezte hirtelen, ha van Petófi-híd, miért nincs Weöres Sándor-híd is. „Elmondhatja Weö­res Sándor - kommentálta e kis történetet Kormos -, hogy ifjús szívekben él, ha már egy négy­éves kislány elképzeli, hogy híd jár neki...“ Am nemcsak Weöres Sándorról, óróla is elmondható ugyanez. S ha mind ez idáig nem is neveztek el róla legalább egy hidat, Kormos István már régóta több egy híd nevénél. Ó maga a híd: gyermekiélek és gyermeklé­ság soha be nem hozható hát­rányba kerül társaival szenr*>en. A cigánygyermekek jelentős ré­sze nyelvi nehézségekkel küzd Ez sok probléma forrása. A nyelvi kultúra alacsony szintje ma egyik oka az alapiskolai ereÁnénytelen- ségnek, és kihat a további tanul­mányokra is. Ha egy-egy tanuló­nak gyönge a beszéd- és olvasási készsége, ezért nem csak ö hibás, emögött társadalmi gond is rejlik. Az őket nevelő pedagógusok a legjobb szándék mellett sem képesek eleget foglalkozni a sú­lyos lemaradással küszködő gyer­mekekkel. Ahhoz, hogy megfelelő szintre emeljék őket, olyan sokat keltene velük foglalkozni, hogy nem tudnák az osztály többi tanu­lójának a képességeit megfelelő­en fejleszteni. S mi ennek a követ­kezménye? Osztályismétlés, le­maradás. Vitathatatlan, hogy társadal­munk minden lényeges célja összefügg a neveléssel és az ok­tatással. Államunk tehát nagyon sokat tesz a hátrányos helyzetet kiváltó környezeti tényezők felszá­molásáért. De ezek az erőfeszíté­sek csak akkor vezetnek sikerhez, ha a szülök is mindent megtesz­nek a gyermekek otthoni környe­zetének és életvitelének megvál­toztatásáért. Sokat tesz gyermeke boldogu­lásáért az a szülő, aki rendszere­sen járatja óvodába a gyermekét. Az iskolaelókészító ugyanis min­den gyermek esetében hozzájárul az esélyegyenlőtlenségnek lega­lább az enyhítéséhez, ha teljesen kiküszöbölni nem tudja is. A foglal­kozásokon korszerű körülmények között, korszerű módszerekkel fo­lyik a sokoldalú felkészítés. Az óvónők elsősorban a gyermekek beszélők edvét ébresztik fel, kiala­kítva bennük élményeik és érzel­meik elmondásának igényét. So­kat beszéltetik őket, hogy később az iskolában ismereteiket is zök­kenőmentesen tudják közölni. A HELYI NEMZETI BIZOTT­SÁGOK is nagyon sokat tehetnek azért, hogy minden ötéves kis­gyermek eljusson az iskolaelóké- szitóbe. A cigányszülók is szeretik gyermekeiket. Ha másként nevelik is őket, ha szeretetükböl sok eset­ben hiányzik is az előrelátó gon­doskodás, a kitartás és a rendsze­resség, ók is jót akarnak gyerme­keiknek. Az óvodák igazgatóival együttműködve fel kell kutatni az előkészítőből kimaradtakat, s meg kell a szülőknek magyarázni, miért fontos a foglalkozások látogatása. Idejében fogjuk meg a kezüket hogy elindulhassanak a teljes em­beri élet útján. TOROK ZSUZSANNA lek, ember és ember között. És még életében lett azzá. Nem ajándékozta rneg gondta­lan, könnyű élettel ót a sors, de még élete legkeserúbb óráiban sem bukott térdre, még ilyenkor is valami boldog, már-már földöntúli derű sugárzott egész lényéből. Nagy játékos volt egész életében. Szeretett játszani, s éppen ezért sokszor és sokat vesztett. Ki­mondhatatlanul sokszor és elvi­selhetetlenül sokat. Már magát az életet is pótolhatatlan veszteség­gel kezdte: a szülésbe belehalt az édesanyja. A nagyanyja nevelte fel ót, tíz gyermeke mellett tizen­egyedikként, s akin gyermeki sze­retettel csüngött és akit gyermeki szeretettel emlegetett mindig: „A bennem kialakult morált nagy­anyám mércéjétől kaptam, akinek utolsó iskolai bizonyítványa az el­ső elemi volt. Utolsó olvasmánya Shaw.“ A mesék, gyermekversek és verses történetek, valamint né­hány kötetnyi versfordítás és egy három-négy ívnyi prózai vallomá­sán kívül nem írt sok verset. De milyen versek azok, amelyeket megírt! A magyar líra valóságos csodái, a legelsőtől a legutolsó Bragínszkij és Rjazanov A ba­goly című darabja nem tartozik a mai szovjet drámairodalom élvo­nalába. Ehhez a megállapításhoz nem kell különösebb előképzett­ség. Elegendő, ha az ember rend­szeresen végignézi a televízióban szinte hetente készülő mai témá­jú tévéjátékokat. Az ezeken „edződött“ színházlátogatónak is észre kell vennie, hegy a MATESZ kassai (Košice) Thália Színpadán látott vígjáték nem több egy kicsit mosolyogtató játéknál. S talán ép­pen ezért lesz sikere, ezért a könnyedségért, ezért a felhót- lenségért, no meg a csodatévő befejezésért. Ahogy az már a nagykönyvben írva van: a sze­relmesek egymáséi lesznek A zordon vénkisasszonyból a szó­kimondó, fiatal és elvált közgaz­dász, egy vállalati zsúron elmon­dott nyílt kritikával vonzó, érett nőt formál. A bírált pedig szerelmes lesz bírálójába. Bárcsak így lenne a mindennapok egymásutánisá­gában is, s az elfogult, piszkálódó és igazságtalan igazgatók a nyílt kritika hatására tapintatos, szigorú és igazságé» vezetőkké válnának. Csakhát az életben minden annyi­ra bonyolult, s miért akarja a kriti­kus, hogy egy színház az éppen véletlenül bemutatott vígjátékiján erre a bonyolultságra hívja fel a fi­gyelmet. No meg arra, hogy talán nem is mindig a „főnökökben“, az „öreglanyokban“, az „öregek­ben“, a „górékban“ van a hiba, hanem olykor az ebben a vígjáték­ban is megírt, de renöezöileg nem hangsúlyozott beosztotti karrieriz­mus, alibizmus, kicsinyesség és áskálódás rontja a munkahelyi iégkört. Daniela Kapitáňová rendezésé­ben a vígjáték szokványait hang­súlyozta. A darabot a helyzetkomi­kum, a szimpla nevetségesség szintjén állította színpadra. Az amúgyís csak szerényen ironizáló darab így elvesztette a komikum magasabbrendű formáinak (irónia. töredékéig szinte valamennyi. „Jegenye nőtt a Tejúton, / holt öcsémmel kivagdalom...“ - káp­rázatos, megismételhetetlen vers- indítás ez a két sor. Vagy ez a kettő: „Elaludt egy fűszál he­gyén / éhségiben három legény.“ S ez a négy is: „Vettem gyönggyel / kivert kendőt, / nem is kendőt: / bárányfelhőt...“ Többször, több alkalommal nevezték ót - mint kiderült elsőként Szabó Lőrinc - népi szürrealistának. Ám erről, mint annyi mindenről, ugyancsak megvolt a maga egyéni, lenyűgö­ző pontossággal megfogalmazott véleménye: „A népi szürrealiz­must én nem tartom a költészeten belül egy irányzatnak. Népi szür­realista nagyanyáim volt, hogy mi a népi szürrealizmus, arra mondok nagymama száljából egy példát. Mar nagyon öreg volt, amikor egy­szer meglátogattam. Nagymama ült már tíz perce lehunyt szemmel egy kis széken, teljesen mozdulat­lan volt az arca, szeme lehunyva. Beszéltem hozzá, de nem felelt, s végül arra gondoltam, hogy talán meghalt, csak még nem dőlt el, s úgy megnyomtam a hangom: nagymama, min gondolkozik? Rám nézett, csak ennyit mondott: szatíra, groteszk) a szövegben meg-megvillanó jegyeit. Piatzner Tibor díszlettervező a nézőtér felől épített lépcsősorral mintegy kitágí­totta a színpadot. A lépcső tetején áll az igazgatónő íróasztala, oldalt érzékelhető hierarchikus sorrend­ben a beosztottaké. Ez minden, amit a díszletről el lehet mondani, mivel végül is megmarad munka­helyi bútorzatnak, minden különö­sebb művészi jelentés nélkül. Az igazgatónőt (Kalugina) Tóth Erzsébet alakította. Az elhangzó nyílt kritika pillanatáig inkább eltúl­zott, olykor túlzottan is a figura típusának megfelelő, külsőségek­ben stilizált eszközöket használt Átváltozása, az érzelmeit vállaló és azokért már valamit tenni is akaró Kaluginává már hitelesebb­nek tűnt fel. A beosztott (Novo- szelcev) szerepében László Géza pontatlan volt. A figura magabiz­tossága nehézkes teher volt szá­mára. Bármennyire is igyekezett, Novoszelceve inkább egzaltáltsá- gával volt szembetűnő, mintsem céltudatos, önmaga képességei­ben bízó emberként. A hivatalban mindenről tudó titkárnőt (Verocs- ka) Kádek Rita divatot majmoló, a fejében is csak divatos gondola­tokat hordozó pletykás nőként ér­telmezte. A munkaheli szerelmi kapcsolatokat példázó pár egyik tagját (Szamohvalov) Lengyel Fe­renc, a másikat (Rizsova) Gombos Ilona alakította. Gombos Ilona egyszerű eszközöket használt, a figura így lett érdekes, s maradt a megaláztatás után is embersé­ges. A szakszervezeti bizalmi (Su­ra) szerepében Udvardy Anna kel­lemes perceket szerzett. Lelkes ügyködése, pontos pénzgyújtöge- tése mögött mindvégig ott éreztük a lógóst. Kár, hogy ez a figura is a darab egyik írói sablonja szerint született meg. Volt a bemutatónak két néma szereplője, akiknek ne­vét a színlapon nem olvashattuk. Téblábolásuk inkább zavaró volt, mint funkcionális. DUSZA ISTVÁN széken. Ez népi szürrealizmus, ezt én elérni versben soha nem tudtam, a tömörségnek, a játék­nak, a képzeletnek és a népi szel­lemnek ezt a sűrített kifeje­zését...“ Tömörség, játék, képzelet, népi szellem - Kormos István költésze­tének alapszavai ezek, s amelyek olyan tüneményes verseket segí­tettek világra, mint amilyen például a Vonszolnak piros delfinek, a Tél Normandiában, a Leltár, az N. N. bolyongásai, a Szegény Yorick, vagy akár a Nakonxipá- ban hull a hó is: „világokat vará­zsolok / amikor akarom“ - vallotta önmagáról ez utóbbiban, s nem túlzott: a lehetetlen kísértette meg mindegyik versével, késélen jár­kált vagy éppen parázson táncolt ‘ mindegyik versében, s közben mindig, minden egyes sorában önmagát mondta, panaszolta ne­vette. Kormos István lírája a Sze­mérmes-szemérmetlen kitárulko­zás költészete, s a költők tárgyias- ságra, tárgyilagosságra való tö­rekvéseinek, illetőleg a személyi­ség nagyméretű elerőtlenedésé­nek korában a személyesség és a személyiség hatalmát hirdette, példáját adva annak, miként vál­nak a költő látszólag senkire nem tartozó magánügyei - éppen az érvényes megfogalmazás révén - közösségi élményekké, problé­mákká, tapasztalatokká. T. L. „...világokat varázsolok“ EMLÉKEZÉS KORMOS ISTVÁNRA ÚJ SZÓ 6 1983. X. 27.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom