Új Szó, 1983. október (36. évfolyam, 232-257. szám)

1983-10-21 / 249. szám, péntek

Szlovák könyv - irodalmunkról Felfigyeltető tanulmánykötet Melodikus muzsika mestere Száz éve született Jacobi Viktor Erre a tanulmánykötetre már régen vártunk, hiszen a szlovák olvasónak eleddig meglehetősen kusza és hiányos áttekintése lehe­tett - ha egyáltalán volt - a szlová­kiai magyar irodalomról. Főleg az utóbbi időben megjelent néhány regény, novelláskötet, verseskötet és antológia segített ugyan eltün­tetni bizonyos fehér foltokat, s ezek aránylag tárgyilagos képet nyújtottak irodalmunk helyzetéről, eszmei és esztétikai értékeiről, színvonaláról, különböző - nem ritkán a szlovák irodalommal is rokonítható - jelenségeiről, ám az elemző, az áttekintést elősegítő munkák továbbra is hiányoztak. Nyilvánvaló, hogy az alkalomsze­rű írások, egy-egy év könyvtermé­sét összefoglaló dolgozatok sem­miképpen sem helyettesíthették a szintetizáló tanűlmányokat. Nos, a várva várt kötet végre megjelent (Maďarská literatúra na Slovensku, Slovenský spisovateľ, 1983, összeállította: Karol Ro- sembaum), méghozzá kollektív munka gyümölcseként. A könyv hét tanulmányt tartalmaz. Csanda Sándor prózánk kialakulásával és kibontakozásával foglalkozik, Koncsol László költészetünk fejlő­déstörténetét rajzolja meg, Mé­száros László a szlovákiai magyar próza legújabb értékeit veszi számba és drámairodalmunkat elemzi, Karol Tomié irodalomtudo­mányunk eredményeiről, erényei­ről és fogyatékosságairól készített látleletet, Szeberényi Zoltán pedig irodalomkritikánk kialakulásáról és kibontakozásáról ír. A kötet elé fajsúlyos előszó ke­rült, amelyben Rudolf Chmel és Karol Rosembaum elvi jelentősé­gű politikai, szakmai, művelődés­politikai kérdéseket próbál tisztáz­ni. A szlovák olvasó számára is áttekinthetően szólnak a cseh­szlovákiai magyar kisebbség lét­rejöttének történelmi, politikai té­Ma este: Czillei és a Hunyadiak Vörösmarty Mihály drámája a MATESZ színpadán A Magyar Területi Színház ko­máromi (Komárno) társulatának első premierje az új évadban Vö­rösmarty Mihály - hazánkban ed­dig be nem mutatott - drámája, a Czillei és a Hunyadiak. A Czillei Ulrik gróf és a Hunyadi család végzetes kimenetelű hatal­mi torzsalkodásait taglaló mű ér­dekessége egyebek között, az, hogy egy, a szerző által tervezett trilógia első része. Tulajdonkép­pen tehát töredékről van szó. A drámát ezúttal Benedek Miklós és Mészöly Dezső átdolgozása nyomán Kmeczkó Mihály és Kon­rád József igazította színpadra. A főbb szerepekben Boráros Imre (Czillei Uirik), Póthe István (V. László), Holocsy István (Hunyadi László), Kucman Eta (Ágnes), to­vábbá Turner Zsigmond, Tóth László, Fabó Tibor, Ropog József, Lórincz Margit, Fazekas Imre ér­demes művész, Dráfi Mátyás, Bu­gár Gáspár, Mák Ildikó lép a kö­zönség elé. • A kissé szokatlan, érdekes színpadkép és a kosztümök terve­zője Kopócs Tibor. Az előadást Kondár József érdemes művész rendezte. Bemutató ma este fél nyolckor a komáromi Szakszerve­zetek Házában. Az előadást ugyanitt október 23-án, november 11 -én és december 22-én láthatja majd ismét a közönség. (kiss) nyeiról, irodalmunk, kultúránk ki­alakulásáról, majd részletesen foglalkoznak szocialista kulturális intézményeink megalakulásával, kultúránk, irodalmunk fejlődésé­vel, értékeivel. Marxista irodalom- történészhez méltó alapossággal és tárgyilagossággal írnak irodal­munk kettős kötődéséről: „A csehszlovákiai magyar irodalom kapcsolata a hazai, csehszlovákiai írásbeliséghez és a magyarorszá­gi magyar irodalomhoz összetett. A szlovák és részben a cseh iro­dalomhoz szoros szálak fűzik konkrét társadalmi, gazdasági, kultúrpolitikai kötődések, a közös haza, a közösen megélt valóság révén; a magyarországi irodalom­hoz való kapcsolat alapja az azo­nos nyelv, a kulturális és az irodal­mi hagyományok. Innen ered a szlovákiai magyar irodalom »kettős hazafisága«, s bizonyos le­maradása »nem kisebbségi« litera- túránkhoz viszonyítva, a kisebb­ségi komplexustól való fokozatos és bonyolult megszabadulás, amely gondokkal, nehézségekkel is párosult. E külsőleg és belsőleg is bonyolult helyzet semmiképpen sem jelenti azt, hogy regionális, provincializmussal átitatott iroda­lom fejlődjék ki. A szakmai és eszmei fejlődés eredményekép­pen a csehszlovákiai magyar iro­dalom a csehszlovák szocialista irodalom integráns része, beleért­ve annak sokoldalú internaciona­lista kapcsolatait is." A bevezető szerzői is hangsú­lyozták, hogy ez a tanulmánykötet semmiképpen sem akar irodalom- történetet pótolni. Azzal a céllal készült, hogy áttekintést nyújtson, forrásanyagul szolgáljon a szlovák olvasónak ahhoz, hogy képet kap­jon irodalmunkról. Úgy vélem, a ki­advány ennek a céljának teljes mértékben megfelel. A szerzők plasztikusan rajzolják meg irodal­munk fejlődéstörténetét, kellő hangsúllyal szólnak a kiemelkedő alkotásokról, a harmadvirágzás irodalmának fontosabb állomásai­ról. Megkülönböztetett figyelmet érdemel Karol Tomié tanulmánya, aki nagy elismeréssel szól Fábry Zoltán irodalomelméleti munkás­ságáról, a Rés poetica, Az igé­nyesség műfaja és más kiemelke­dő elméleti írásának jelentőségé­ről. Tomiš értékelése és elismeré­se válasz, azoknak a hazai és külföldi szerzőknek is, akik igye­keznek kisebbíteni Fábry iroda­lomkritikai és elméleti munkássá­gának jelentőségét, s a kétségte­len értékek helyett bizonyos kriti­kusi tévedéseit állítják előtérbe. Tomiš nagyra értékeli Csanda Sándor Első nemzedék és Turczel Lajos Két kor mezsgyéjén című Nincs a világon olyan fesztivál, mely ne adna okot vitákra, hosz- szas elemzésekre, vagy a csodá­lat spontán megnyilvánulására. Ha az idei hangversenyszernle nem is sorolható a legsikereseb­bek közé, szívmelengető érzés, hogy a szlovák zenei életet idesto­va húsz éve számon tartja a világ. A nagy élményeket itt-ott felváltot­ta a csalódás is, úgy mint az október 13-i kétzongorás matinén, melyen Marian Lapéanský és Pe­ter Toperczer Dvoŕák és Brahms interpretációja sok vitát váltott ki. Kiemelkedő esemény volt viszont az a hangverseny, amelyen Libor Peéek bizonyította európai klasz- szis voltát a szlovák filharmoniku­sok élén. Wagner és Debussy ép­pen olyan közel állnak hozzá, mint a szláv zeneirodalom, melyben olyannyira otthonosan mozog. Az október 14-i utolsó előtti hangverseny méltán nevezhető a fesztivál csúcspontjának. A lon­doni BBC Zenekar Edward Dow­nes vezényletével először Wilhelm Walton Scapino Ouverturáját ját­szotta, melyet az angol komponis­ta iskola kortárs képviselője a Chi­monográfiáját, s kiemeli Sas An­dor és Szeberényi Zoltán iroda­lomtörténeti munkásságát, Kováts Miklós monográfiájának jelentősé­gét. A fiatalabb nemzedék közül Zalabai Zsigmond és Varga Er­zsébet irodalomkritikai munkássá­gát méltatja. A kötetnek természetesen van­nak vitatható pontjai is. Egyrészt érthető, hogy a szerzők különböző módszerrel dolgoznak, másrészt viszont zavaró, hogy egy kötetben váltakoznak a leírások, a felsoro­lások és az elemző tanulmányok. Az előbbinél sok név, rengeteg cím dominál, de ezzel együtt oly­kor egybemosódik a lényeges a lényegtelennel, a másodren­dűvel. A kívülállónak nehéz eldönteni azt is, miért közölnek egy tanul­mányt költészetünkről, s miért ket­tőt a felszabadulás utáni prózánk­ról. Nyilván ez az oka annak, hogy egy-egy regényt, novelláskötetet két vagy több helyen is elemez­nek. Az igényes olvasónak föltűnik majd az is, hogy például Zalabai első kötetét, A vers túloldalán cí­műt két tanulmányban kétfélekép­pen fordították le. Ehhez hasonló apró pontatlanságokból több is föl- lelhetö a kötetben. Mindezek ellenére bízvást el­mondhatjuk, hogy a kiadó bizo­nyos vonatkozásban úttörő jellegű munkát végzett, aránylag színvo­nalas tanulmánykötetet adott ki. Sajnos, nagyon alacsony példány­számban. Hatszáz példány a könyvtárakba, a tudományos in­tézményekbe is kevés, s ezért jogos az aggodalom, hogy a cím­zett, tehát a szlovák olvasó bizony alig jut ehhez a könyvhöz. Mintegy poénként írom le, hogy jómagam több bratislavai és vidéki könyves­boltot bejártam, mindenhol eladták az oda érkezett bárom-öt pél­dányt. Végül a bratislavai Magyar Könyvesboltban mosolygott rám a szerencse, nyilván azért, mert mások itt nem keresték. A hatszáz példány - valljuk meg - kevés és kissé megalázó is. Ennek a duplá­ja is minden bizonnyal elkelt volna. S végezetül egy megjegyzés. Tavaly Magyarországon jelent meg részleteiben és arányaiban bizonyos mértékben vitatható könyv a csehszlovákiai magyar irodalomról, most szlovákul látott napvilágot egy tanulmánykötet. Vajon mikorra születik meg hazai magyar szerzőink tollából a szin­tén oly régen várt csehszlovákiai magyar irodalomtörténet? Ideje lenne már, bizony... cagoi Filharmonikusok megalaku­lásának 50. évfordulójára kompo­nált. A művet az egyes szólamok tökéletes, hajszálpontos átvitele jellemezte hangszercsoportról hangszercsoportra. Az ideális összjáték és a cizellált játéktechni­ka méltán váltott ki kirobbanó si­kert. Brahms hegedű - gordonka kettősversenyében a zenekar is­mét felülmúlta önmagát; itt talán Eduard Gracsból és Igor Gavristól várt volna jobb, meggyőzőbb telje­sítményt a hallgatóság. A két szó­lista kevéssé markáns, már-már ritmikátlan frazeálása főleg a 3. tétel melléktémájában hagyott sok kívánnivalót maga után. A vezető szólamok elszürkült vonalvezeté­se így csak a zenekarra való átvi­telben válhatott világossá. Dvoŕák 6. D-dúr szimfóniáját a hazai kö­zönség számára meglepően tisz­ta, kultivált megfogalmazása és a rézfúvósok tökéletesen világos témaindítása jellemezte főleg az első tételben (Allegro non tanto), és a pálca nélkül vezényelt, líraian megindító 2. tételben (Adagió). Szinte lélegzetelállító volt a 3. tétel (Scherzo. Presto) dinamikai effek­A kimagasló tehetségek első bemutatkozása nem jár mindig ki­robbanó sikerrel. így volt ez 1906- ban is, amikor szinte valamennyi budapesti lap beszámolót közölt a Zeneakadémia végzős növen­dékeinek hangversenyéről. Az egyik újság kritikusa így írt: „Az Országos Zeneakadémia intézeti termében ma a szokottnál na­gyobb jelentőségű vizsgálati hangversenyt tartott, amennyiben az előadott zeneműveket egytől- egyig az akadémia zeneszerzési tanszakának végzős növendékei szolgáltatták. Valami különösen na­gyobb szabású talentumot alig fe­deztünk fel, de a kompozíciók át­laga nívós, képzett emberekkel is­mertetett meg. Antalffy Zsíros De­zső, Lendvai Ervin, dr. Meszlényi Róbert, Jacobi Viktor, dr. Szirmai Albert, Kodály Zoltán, Weiner Leó, Kovács Sándor és Zsolt Nándor műveit hallottukMa már csak mosolyogni tudunk az egykori, „különösen nagyobb szabású ta­lentumot“ felfedezni képtelen, szi­gorú műítész rövidlátásán. A tanít­ványok valamennyien Koessler János növendékei voltak, azé a Koessleré, aki Liszt szellemi ha­gyatékának buzgó ápolója volt, s utolsó tagja a kiváló német mes­terek sorának, akik alapos szak­mai tudásukkal, nagy kultúrájukkal a magyar zene ügyét szolgálták. Érdekes, hogy a konzervatív, szi­gorúan klasszikus szellemű Koesslernek, Bartók, Kodály, Dohnányi és Weiner mesterének Kálmán Imre, Szirmai Albert és Jacobi Viktor személyében három olyan tanítványa is akadt, akik a könnyű műfajban arattak világ­raszóló sikert. Az operettszerzők e sikeres tri­ászának utolsó tagja, Jacobi Vik­tor még a zeneakadémiai bemu­tatkozás előtt átesett a színpad tűzkeresztségén: 1904 decembe­rében, egy hónappal Kacsóh Já­nos vitézének viharos skerű be­mutatója után a Népszínházban előadták. A rátariós királykisasz- szony című daljátékát. Szövegét Heltai Jenő írta, illetve átdolgozta a sok előző változatot, mert ez az Andersen nyomán írott meseda­rab már több zenésszínpadot lá­tott. A fiatal akadémiai növendék a következő évben újabb darabbal jelentkezett. A legvitézebb huszár ugyan nem aratott döntő sikert, de a kritikusok kezdtek felfigyelni az Ígéretes tehetségre. Egy évre rá, 1906-ban ismét Jacobi-bemutatót tartottak, ezúttal a Magyar Szín­házban: A tengerszem tündére szövegét Thury Zoltán és Heltai írta. A kezdeti korszak utolsó da­rabját, a Tüskerózsát már a műfaj ünnepelt sztárjai, Fedák Sári és Rátkai Márton vitték sikerre. Ez­után hosszabb szünet következett. tusokkal teli része, amelyben a vo­nósok telt tónusa és a két fúvós­hangszer csoport remekbe sza­bott alkalmazkodása váltott ki megérdemelt sikert. A szimfónia talán legnehezebb tétele, a nagy technikai felkészültséget igénylő Finálé, Allegro con spirito, a szte- reohangzás tökéletességével, az abszolút pontos halk indítás meg­döbbentő hatáserejével, valamint a mély vonósoknak, a szólistákat is megszégyenítő technikai tudá­sával késztette hosszú vastapsra a közönséget. A ráadásként fel­csendült Ruszlán és Ludmilla nyi­tány Mihail Ivanovics Glinka ope­rájából is azt bizonyította, hogy a rendezőknek a világ egyik leg­jobb zenekarát sikerült az idei fesztiválra leszerzödtetnie. Október 15-én Ondrej Lenárd vezényletével a bratislavai rádió­zenekar zárta a zenei ünnepségek rendezvénysorozatát. Bemutató­ként hangzott el Oto Ferenczy nemzeti művész Szimfonikus pro­lógusa. A komponista ismét bebi­zonyította, hogy a zenekar lehető­ségeinek nagy ismeretével, a hangszerelés magasfokú tudá­A négy évvel később színre vitt Leányvásár a kész, érett művész bemutatkozása volt. A mű kirob­banó sikert aratott és megnyitotta Jacobi számára az utat a külföldi zenésszínpadok felé. A pesti be­mutatókra mindig szívesen elláto­gató osztrák és német színház- igazgatók kasszasikert szimatolva siettek szerződést kötni az új ope­rett bemutatására. A Szibill 1914- es bemutatója zsúfolt nézőtér előtt zajlott, a közönség soraiban több volt a külföldi szakmabeli, mint a hazai operettrajongó. Boosey, a neves angol kiadó a próbák hírére Budapestre látogatott és a premier után megvette az elő­adási jogot Anglia és Amerika szá­mára. Martos Ferenc, a darab egyik szövegírója a premier előtt így nyilatkozott: „Sok darabot ír­tam már, de a szerzői felelősséget még sohasem éreztem ennyire súlyosnak. Úgy érzem, a bemuta­tó nem is a mi ügyünk, a szerzők ügye, hanem olyasvalami, hogy majd megmutatjuk mi a külföld­nek". A jól megszerkesztett darab, a ragyogó színészi és énekesi feladatot nyújtó szerepek sora és főleg az elbűvölő, ezerszínú, szel­lemes muzsika megtette a hatá­sát. A darabot nemsokára Lon­donban tűzték előadásra és Jaco­bi a próbákra odautazott. Az első világháború kitörése miatt azon­ban a munka félbeszakadt, a ma­gyar komponistának távoznia kel­lett Angliából. Amerikába ment és ezzel véget is ért meredeken fel- ívelő nemzetközi karrierje. Ameri­kában még bemutatták egy'ope­rettjét, amelyet Fritz Kreislerrel, a világhírű hegedűművésszel együtt írt, de az Almavirág nem talált visszhangra. Jacobi nem bír­ta a hajszolt tempót. Hogy megél­hetését biztosítsa, rengeteget dol­gozott megrendelésre, névvel vagy név nélkül a kísérőzenék egész sorát írta prózai-színpadi müvekhez. Egyre újabb munkát vállalt, abban reménykedve, hogy talán éppen az hozza meg a várva várt sikert. Alkotóerejét, egészsé­gét teljesen felőrölte a rabszolga- munka, idegösszeomlást kapott, orvosa tanácsára 1920-ban el­hagyta New Yorkot. Régi barátja, Kálmán Imre megdöbbent, amikor Bécsben viszontlátta a korán megöregedett, megtört zeneszer­zőt. Hiába kérlelte, hogy ne térjen vissza Amerikába, Jacobit vissza- kényszerítették kötelezettségei, mivel szerződést irt alá Molnár Ferenc A farkas című darabja kí­sérőzenéjének megkomponálásá- ra. Egy évvel később meghalt. Mindössze harmincnyolc éves volt. Muzsikája - különösen a Le­ányvásár és a Szibili elragadó ze­néje - ma is örömet szerez az operettrajongóknak. VŰJTEK KATALIN sával és gondolatvilágának erede­tiségével méltán foglal el előkelő helyet a XX. századi csehszlovák zenekultúrában. Mozart A-dúr zon­goraversenyét a stílustiszta játé­káról jól ismert kiváló francia zon­goraművész Jean Philippe Col- lard játszotta. Az első és a 3. té­tel teljes szépségében, a mozarti dallamvilág közérthetően hú megfo­galmazásában csendült fel. Egye­dül csak a 2. tételben sűrűn hasz­nált bal pedál volt némileg kifogá­solható, hiszen a klasszicista las­sú tételekben is jogosan várja el a zenei stílusokban jártas hallgató az élénk, világos tónust. Prokofjev 1945-1947 között komponált 6. Esz-dúr szimfóniájának egyes té­telei a háború, a győzelem és a béke hármas gondolatának je­gyében született. Szép volt az Al­legro moderato tömör, három té­mán át ívelő hegedűszólama, a Largo vadászkürtjeinek világos, dallamos szólója, úgy mint a finálé (Vivace) a hagyományossal ellen­tétben álló és a rondó formánál szokatlan egyszerű témaváltása. A mű végén ismét felcsendülnek az első tétel komor hangvételű témái, melyek drámai hangulatot keltve, harmonikus egészként zár­ják Prokofjev e nagyon igényes, értékes, sajnos, keveset játszott művét. RÁCZ TIBOR SZILVÁSSY JÓZSEF Kiemelkedő hangversenyek Véget értek a bratislavai zenei ünnepségek ÚJ SZÚ 6 1983. X. 21.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom