Új Szó, 1983. szeptember (36. évfolyam, 206-231. szám)
1983-09-22 / 224. szám, csütörtök
A siker „titkai“ Egy iskola - első helyen ÖRÖMMEL DALOLNI A Csengő Énekszó győztes gyermekkórusa Röviddel a tanévnyitó előtt jutott el hozzám a hír, hogy a Féli (Tomášov) Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola nagyszerű eredményekkel zárta az elmúlt iskolaévet. A nyugat-szlovákiai kerület négyszázhetvenhét alapiskolája között a felvételi eredmények alapján az első helyre kerültek. A továbbtanulásra jelentkezők olyan jól szerepeltek a felvételin, hogy vizsgaeredményeik egy fokkal sem voltak rosszabbak félévi bizonyítványuk érdemjegyeinél. Huszonnégy végzősükből tizen jelentkeztek továbbtanulásra; hatan gimnáziumba, négyen egészségügyi, gépipari illetve mezőgazdasági szakközépiskolába, a többiek szakmát választottak. Amikor néhány nappal ezelőtt Méry Béla igazgatóval beszélgettem, egyetlen kérdésre kerestem a választ- van-e valamiféle titka, hogy a kerület legjobb iskolái között is az első helyre kerültek?- Titka? Nincs ebben semmi különös. Tanulóinkat igyekszünk sokoldalúan felkészíteni, mindent megteszünk azért, hogy ha tőlünk kikerülnek, zökkenőmentesen folytathassák tanulmányaikat. Ez persze többletmunkát is követel tőlünk, hiszen a délutáni foglalkozások a pedagógusok szabad idejét rövidítik meg, de nevelőtestületünk tagjai szívesen vállalják ezt a megterhelést. A tantervi követelmények és a tananyag igényessége miatt az órákon kevés lehetőség van arra, hogy a jó képessé- güekkel vagy a továbbtanulni szándékozókkal többet foglalkozzunk, márpedig ők igénylik ezt. Tantestületünk egyébként tizenkét tagú, jól összekovácsolódott közösség, mellyel öröm együtt dolgozni, hiszen az apró sikereknek is örülni tud. Jó helyezésünk tehát a kollektív munka eredménye. Mi ugyanis szívügyünknek tekintjük tanítványaink továbbtanulását; célunk, hogy a lehető legtöbben kerüljenek középiskolába, ezért a szülőkkel is olyan kapcsolatot alakítottunk ki, hogy bármikor jöhetnek, pályaválasztási felelősünk ajtaja mindig nyitva van. Az utóbbi években a végzősök negyven-öt- ven százaléka megy tovább, s ezt komoly eredménynek tartjuk, hiszen úgy tíz évvel ezelőtt még lényegesen rosszabb volt a helyzet ezen a téren. Visszajelzéseink alapján elmondhatom azt is, hogy „Azt mondja egy természetvizsgáló bölcs, hogy a vas és az arany úgy el van hintve a földnek színén, hogy alig lehet akárhol is egy-két fontnyi homokot vagy fövenyt felvenni, hogy abban arany ne volna: csakhogy olyan kevés mértékben van, hogy a vele való bajoskodást nem érdemelné meg. Minden vizek Európában visznek magukkal aranyat, de egy sem nagyobb mértékben, mint a Duna. A többek között a Csallóközben, Gönyünél, Komáromnál, s azután Esztergomnál harminc-negyven embert is lehet egy rakásban látni, akik a Duna fövenyéből aranyat mosnak ki“ - írta közel kétszáz esztendővel ezelőtt a Komáromban hetenként kétszer megjelenő Mindenes Gyűjtemény tudósítója, a lap 1790. február 24-i számában. 1983. szeptember 3-án a televízióban a csehszlovák és a magyar tévések közös munkájának eredményeként A csallóközi aranyász címmel egy negyven perces dokumentumfilmet láthattunk. A csallóközi aranyászok közül talán az utolsóról, a csallóközaranyosi (Zlatná na Ostrove) Zsemlovics Istvánról, aki elmesélte, hogy még az ő gyerekkorában is elég sokan foglalkoztak a falujukban aranyá- szattal. S hogy kifizetődő volt-e ez a sok-sok türelmet és odaadást igénylő fáradságos munka? Annyit tudunk a Mindenes Gyűjteménytanulóink nehézsegek nélkül veszik az akadályokat, és a későbbiekben is helytállnak. Az igazgató szavai után természetesen arra is kíváncsi voltam, mi a véleményük minderről azoknak a pedagógusoknak, akik a kulcsfontosságú tantárgyakat tanítják és a legtöbbet foglalkoznak a felvételire indulókkal. Varga Lajosné magyar szakos tanár:- Én azt tartom a legfontosabbnak, hogy a gyerekek sokat olvassanak. Hogy műveltek legyenek. Nemegyszer meggyőződhettem már róla, amikor kollégáimmal találkoztam, hogy a mi gyerekeink az átlagosnál valóban többet olvasnak; a felső tagozatosok egy év alatt átlag húsz könyvet is.- Hogyan sikerült ezt elérnie, amikor lépten-nyomon azt halljuk, hogy a tanulók túl vannak terhelve?- Úgy, hogy szüntelenül ösztönzöm őket. Aki sokat olvas és beszámol a könyvről az órán, jó pontot kap. Minél többet olvas, annál több pontot szerez, amelyeket a hónap végén jegyekre válthat. Arra törekszem, hogy minden tanulónak sikerélménye legyen, s azzal, hogy versenyeznek az olvasásban, egymást is ösztönzik. Még a gyengébbek is igyekeznek, hiszen tudják, hogy ezzel javíthatnak előmenetelükön. De még nem válaszoltam a kérdésére: én csak kivételes esetekben szoktam írásbeli házi feladatot adni a gyerekeknek. Ha még az órán elsajátítják a tananyagot, akkor nincs lecke, ha nem figyelnek, akkor igen. Mivel az utóbbi ritkán fordul elő, több idejük marad az olvasásra. Egyébként a nyelvtant is játékos formában tanítom, hogy az érdekes és változatos legyen. Fontosnak tartom azt is, hogy tanulóink évről évre bekapcsolódnak a szavaló- és kiejtési versenybe, és eljutnak a kerületi fordulóig. íróolvasó találkozókon vesznek részt, melyekre a délutáni foglalkozásokon készítem fel őket. Sziegl Joachim matematika szakos:- Az önállóságra nevelésnek döntő szerepe van az oktatómunkában, hiszen ha a gyerek tele van gátlással, akkor sem az órán, sem később a felvételin nem képes bői is, hogy az aranyászok - a két évszázaddal ezelőttiek - „gyakorta olyan szerencsések, hogy egy- egy forintot megkeresnek egy nap, s ritkán esik meg, hogy legalább annyi aranyat ne mosnának ki, hogy ki-ki a maga napszámát megkeresi“. S mi több, Mária Terézia 1776-ban egy rendeletet is kénytelen volt kiadni, amelyben megszabta, hogy a Dunából mosott aranyat csakis a bécsi kamra- rának lehetett eladni. De Zsemlovics István emlékezete szerint még századunk első felében is volt olyan aranyász, aki egy szezon alatt, amely ősztől tavaszig tartott, öt tehén árát is kimosta a Duna fövenyéből. (Az már csak az érdekesség kedvéért tartozik ide, hogy ezt az összeget egyetlen estén el is mulatta.) Annyi azonban bizonyos, hogy napjainkban már végleg leáldozott az aranyászok napja. S nemcsak azért, mert kiderült, hogy példának okáért a fóliázás jóval jövedelmezőbb fizetés-kiegészítő elfoglaltság, mint az aranymosás. Elsősorban azért, mert napjaink felgyorsult élettempójával, s nemegyszer természetidegen életvezetésével vált összeegyeztethe- tetlenné ez a réges-régi mesterség. így hát az aranymosók munkaeszközei végleg bevonultak a múzeumokba, tájházakba, maga az aranymosás pedig a történelemkönyvekbe, néprajzi dolgozatudása legjavát nyújtani. De legalább ennyire lényegesnek tartom a jó tanár-diák kapcsolatot is, ennek szintén meghatározó szerepe van az eredményesség szempontjából. Tanulóink egyáltalán nem félnek a matematikától, s hogy ez így van, abban közrejátszik az is, hogy a tanítási órák jó légkörben zajlanak, a gyerekek bátran kérdeznek, ha nem értenek valamit. Tanítványaink különben eljárhatnak a matematikai szakkörbe, ahol nem a délelőtt tanultakat gyakoroljuk, hanem új példákat oldunk meg, és logikai játékokon törjük a fejünket. Nem véletlen hát, hogy tanulóink rendszeresen bekerülnek a matematikai és fizikai olimpia járási fordulójába; tavaly az első tíz között végeztek, ezért matematikából nem is kellett felvételizniük. Méry Béláné szlovák szakos pedagógus:- Lehet, most meglepődik azon, amit mondok: én az órán csak szlovákul beszélek a gyerekekkel és megkövetelem, hogy ők is így szóljanak. Magyar környezetben ugyanis mindig nehezebb dolga van a szlovák szakosnak. Itt a gyerek csak az iskolában tanul szlovákul. Éppen ezért sokat olvastatok velük, s olvasmányaikról naplót kell vezetniük, hogy fejlesz- szék tudásukat és gazdagítsák szókincsüket. Nem mellékes persze, hogy milyen könyvet adunk a gyerek kezébe. Eleinte ugyanis kedvetlenül fognak hozzá az olvasáshoz, de amikor rájönnek, hogy érdekes könyv, már nem teszik le.- És elégedett az eredményekkel?- Én már azt is sikernek tartom, hogy mernek beszélni, még ha nyelvtanilag olykor hibáznak is. Minden évben akad egy-két tanuló, aki szlovák tanítási nyelvű szakközépiskolába megy és nem morzsolódik le az évek során. A továbbtanulni szándékozókkal ugyanis többet foglalkozunk, s bár ez sokaknak úgy tűnhet, hogy túlterheljük őket, szerintünk kell az egészséges megterhelés, hiszen a középiskola sem kényezteti el őket. Négy pedagógus, négy vélemény. Módszereik lehet, hogy egyéniek, de valamenyiük célja egy és ugyanaz, s ezért áldozatra is képesek. TÖLGYESSY MÁRIA tokba és lexikonokba. A Csehszlovák és a Magyar Televízió közös munkája éppen azért jelentős vállalkozás, mivel egy, a történelem süllyesztőjében eltűnt mesterség és életforma utolsó pillanatait rögzítette Zsemlovics István közreműködésével. Zöldi István aki egymaga volt az operatőr és a rendező is, különös hangulatú, lírai képekkel gazdagított, szinte versként lüktető, jó ritmusú dokumentumfilmet készített. Csak jóval a filmközvetítése után jöttem rá, hogy annak különös hangulatát alkotóinak természetszeretete és -féltése, természet- nosztalgiájr árasztotta magából. Hiszen az aranyászok olyan emberek, és Zsemlovics István feltehetően a jobbak közül való, akik még szinte éló személyként, embertársukként tudták tisztelni a természetet. Ez a mélységesen mély tisztelet csendült ki Zsemlovics István minden egyes szavából is: „Ki kell lesni a Dunától, hova rejti el az aranyat. Mert ugye ő is félti a kincsét. (...) Az aranyhoz hozzá kell alkalmazkodni. Ó nem fog hozzám alkalmazkodni. Ki kell ismerni, hogy mit szeret. Barátságba kerülni vele“. És barátságba kerülni a természettel is. Mert bizony, lépten-nyomon megfigyelhető, hogy napjainkban már mennyire eltávolodtunk tőle. Ami, sugalmazta a film, könnyen végzetessé is válhat számunkra. T. L. A Peredi (Tešedikovo) Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola Pitypang énekkara - melyet Jónás Katalin vezet - a csehszlovákiai magyar gyermek- és ifjúsági kórusok idei országos fesztiválján kivívta a legjobb gyermekkórusnak kijáró elismerést. Az együttest a karvezető, Jónás Katalin 1973 szeptemberében alapította, miután a Nyitrai Pedagógiai Karról zene szakos pedagógusként Peredre került tanítani. Ma is ő tanítja itt a zenei nevelést az elsőtől a nyolcadik osztályig.- A zenei nevelés egyik fontos láncszeme a gyerekek érzelmiesztétikai nevelésének, amely oktatási rendszerünk egyik meglehetősen gyenge pontja.- Sajnos, az új koncepció sem helyez erre kellő súlyt. Zenét mindössze heti egy órában tanítunk. Ez igencsak kevés.- Ilyenformán, gondolom, a zenei képzés kiszélesítésének az igénye serkentette arra, hogy gyermekkórust alapítson és vezessen.- Igen, élt bennem ilyenfajta törekvés - mondja, majd arról beszélgetünk, hogy a kórus már az induláskor komolyan vette, amit vállalt, és az odaadó munka hamarosan meghozta gyümölcsét. Már a megalakulást követő tavaszon részt vettek (első ízben) a járási gyermekkari fesztiválon, és a kezdők kategóriájában a második helyen végeztek; 1975 májusában, ugyanitt, már elsők. Ez az év a gyors kibontakozás esztendeje volt. Ott voltak a Kodály- napok keretében megrendezett gyermekkari fesztiválon, s az énekkar számára oly fontos önbizalmat csak erősítette, hogy vendégként részt vehettek a szlovák gyermekkórusok Trenčianske Teplice-i kerületi fesztiválján is. Az ottani sikeres szereplésük eredményeként a következő évtől már a haladók kategóriájában versenyezhettek. Persze egyáltalán nem a verseny kedvéért tanultak újabb és újabb műsorszámokat, hanem elsősorban saját gyönyörűségükre, s hogy az iskolai és a falubeli rendezvényeket színesebbé tegyék, ötletesen összeállított műsoraikkal. De kötelességüknek tartották, hogy - iskolájuk jó hírnevét gyarapítva - a körzeti és járási versenyeken is részt vegyenek. A hetvenhetes esztendő ismét fontos állomás tevékenységükben: megnyerik a járási vetélkedőt, eljutnak a kerületi versenyre, ahol a kassaiakkal együtt a legjobbaknak bizonyulnak, és - első ízben - részt vehetnek az országos fesztiválon. A rendszeres, kitartó munka, a minőségre való koncentrálás, az igények fokozása, a magasra állított belső mérce azt eredményezte, hogy 1978 óta a kórus a járási versenyen minden évben aranysávos minősítést kap a zsűri dicséretével. Ám a perediek nem pihennek babérjaikon. Kitartóan folytatják a - felüdülést és gyönyörűséget jelentő - munkát. Munkát? Játékot inkább, melyet komolyan vesznek, megtartva a próbák, a fegyelmezett felkészülés, a fellépések, a koncentrált cselekvés játékszabályait. Közben ismét részt vesz a kórus a szlovák énekkarokkal együtt a Trenčianske Teplice-i kerületi versenyen, ahonnét a Bratislavai Kerületi Népművelési Központ két elismerő oklevelével tér haza. Az egyiket „a részvételért és a sikeres szereplésért“, a másikat a „magyar nemzeti vokális zenei müvek művészi interpretálásáért“ kapja. Az SZSZK Kulturális Minisztériuma és a bratislavai Népművelési Intézet „A CSKP XV. kongresszusa utáni amatőr művészet aktív fellendítéséért“ címen fehér, kék és piros éremmel jutalmazza az arra érdemes együtteseket. A perediek mindhárom fokozatot megkapták. Az idén ugyancsak igényes programmal sikeresen szerepelt a kórus a gyermek- és ifjúsági énekkarok kerületi és országos fesztiválján. Jarábik Imre a Csengő Énekszót értékelő írásában így vall a kórus teljesítményéről: „Úgy látszik, a szervezők is érezték, hogy a pe- redieknél méltóbban senki sem fejezheti be ezt a délelőttöt. Jól érezték. Ők mindig újat, meglepőt tudnak produkálni. Annak meg csak örülhetünk, hogy valóban hosszú évek óta olyan magas művészi színvonalon és hőfokon adják elő műsorukat, hogy még azt is, aki már »megszokta őket«, magával ragadja. A legjobb szlovákiai magyar gyermekkarnak járó díj méltó kézbe került.“- Hogyan viszonyul a kórus a népzenéhez?- Versenyeken, sajnos - mondja Jónás Katalin nincs módunkban népdalokat énekelni, időhiány miatt. Főként népdalfeldolgozásokat éneklünk, ez ad némi lehetőséget népdalkincsünk megismerésére és megszeretésére. Bízvást állíthatom, hogy a gyerekek nemcsak az én tanítványaim, szeretik a népdalt, csak legyen, aki felnyissa rá a szemüket-fülüket, aki bevezesse őket a népdal gazdag és színes világába. Mi a próbákon a beéneklést is népdallal kezdjük... Az idei versenyprogramunk népdalcsokrát az Ág Tibor gyűjtötte Nyitra vidéki népdalokból állítottuk össze. Ebben olyan dalok szerepelnek, mint például a Nem anyától lettem, Szőlőhegyen keresztül, Piros alma mosolyog a dombtetőn és más darabok. Idén, ha utaztunk valamilyen fellépésre, a gyerekek minden alkalommal végigénekelték a csokrot, örömmel énekeltem velük...- Az újvári fesztiválon csupa nehéz számokat énekeltek, köztük Kocsár Miklós (kötelező) Tavasz- ébresztőjét, Bartók Jószágigézőjét, Kodály Gergelyjárását és Lengyel Lászlóját. Nem félt, hogy a kórus „lámpaláz“, vagy megille- tödöttség miatt, sportkifejezéssel élve, „leveri a túl magasra tett lécet“?- Szerintem nem volt túl magasan. Egy tízéves kórus, mégha gyerekek alkotják is, ha belülről fakadó, igazi örömmel énekel, és ad magára, csodálatos teljesítményekre képes. Az ember (a gyerekember is), ha van, ami inspirálja, igen sokra képes. Csak bízni kell benne.- Az új tanév kezdetén milyen terveket szövöget hatvantagú kórusuk?-Természetesen továbbra is szeretnénk tartani az elért színvonalat, noha az eltávozott nyolcadikosok helyét is fel kell töltenünk az egyes szólamokban. És persze sok új kórusmüvet akarunk tanulni. Azonkívül örömünkre szolgálna, ha jövőre eljuthatnánk a szlovákiai méretű gyermekkórus-fesz- tiválra és a Kodály-napokra. KÖVESDI JÁNOS A csallóközi aranyász Iskolájuk jóhírnevét gyarapítva (Molnár László felvétele) ÚJ SZÚ 6 1983. IX. 22.
