Új Szó, 1983. szeptember (36. évfolyam, 206-231. szám)

1983-09-15 / 218. szám, csütörtök

AZ SZLKP KÖZPONTI BIZOTTSÁGA ÜLÉSÉNEK VITÁJA ÚJ SZÚ 5 183. IX. 15. leg, most az együttműködésen a sor, amint azt az előterjesztett intézkedési javaslatok is megállapítják. Valamennyi­ünknek - a kormányoknak, minisztériu­moknak, állami, gazdasági és szakszer­vezeti szerveknek, párt-, szakszervezeti, ifjúsági szervezeteknek, a tudományos­műszaki társaságok szervezeteinek - együtt kell működniük. Tőlünk, a szakszervezetekben tevé­kenykedő kommunistáktól a párt jobban elvárja, hogy nemcsak a beruházások terén, hanem a termelés hatékonyságá­nak növelése és minőségének javítása során is ebbe az irányba orientáljuk a kol­lektív és egyéni kötelezettségvállaláso­kat. Joggal várja el a kommunistáktól, hogy igényesebbek legyenek a kollektí­vák és az egyének, a szocialista munka­brigádok és a komplex racionalizációs brigádok szervezésében, aí újító- és felta­lálómozgalom szervezésében, a mérnö­kök, műszaki szakemberek, vezető és tudományos dolgozók egyéni és kollektív alkotó terveinek kidolgozásában. A szak- szervezeteknek nemcsak a termelésben, hanem a tudományos kutatási alapban, a Szlovák Tudományos Akadémia inté­zeteiben. a főiskolákon és a szakközépis­kolákban is fokozott figyelmet kell szen­telniük a politikai szervezőmunkának. Mi, a szakszervezetekben dolgozó kommunisták tudatosítjuk, hogy a tudo­mány és technika eredményeinek gya­korlati érvényesítése során jobban kell megszervezni a termelést szervező dol­gozók felkészítését. Számos példát so­rolhatnánk fel arra vonatkozóan, hogy a tudósok, kutatók, technikusok és mun­kások együttműködése lehetővé teszi a problémák gyorsabb megoldását, a legfontosabb feladatok teljesítését és ezáltal a népgazdaság szükségleteinek kielégítését. Több figyelmet kell szentel­nünk a szakszervezeti szervek és szer­vezetek munkájának a kutatóintézetek­ben, a Szlovák Tudományos Akadémia munkahelyein, a főiskolákon és a szak- középiskolákban. Nemcsak a vállalatok­nál, és üzemekben, hanem a tudomá­nyos kutatási alapban is fokozni kell a szakszervezeti szervek és szervezetek befolyását. Jogos a központi bizottság elnökségé­nek afeletti aggodalma, hogy csökken a komplex racinalizációs brigádok, illetve az ilyen brigádok munkás tagjainak a száma. Teljes mértékben egyetértek a beszámolóval, amely szerint a csökke­nés oka az, hogy nem teremtik meg a feltételeket az ilyen brigádok munkájá­hoz, a párt és a gazdasági vezetés nem értékeli megfelelően ezt a mozgalmat a vállalatok, üzemek és termelési gazda­sági egységek jelentős részében. Sok példát sorolhatnánk fel arról, hogy a fel­sőbb gazdasági szervek nem érdeklőd­nek kellőképpen a brigádok munkájának eredményei iránt. A szakszervezeti szervek és szerveze­tek e mozgalom fejlesztése érdekében megkövetelik a gazdasági szervektől és szervezetektől, hogy fokozott érdeklődést tanúsítsanak a kollektívák iránt, céltuda­tosan irányítsák és szervezzék tevékeny­ségüket, következetesebben valósítsák meg munkájuk eredményeit, anyagilag és erkölcsileg jobban értékeljék és jutalmaz­zák a brigádok tagjait. Több komplex racionalizációs brigádot kell szervezni a kutatásban és a termelésben a KGST- országok nemzetközi kooperációja, sza­kosítása és integrációja keretében. Ezen a téren a szakszervezeti tagok vélemé­nye szerint is még csak a kezdeti lépése­ket tettük meg. A szakszervezeti szervek már nem­egyszer kifejezték elégedetlenségüket amiatt, hogy a feltaláló- és újítómozga­lomban krónikus problémák merülnek fel. Az opportunizmus, kispolgáriasság és bürokratizmus megnyilvánulása az, hogy sok esetben nem tartják meg az újítási javaslatok felülbírálásának törvény által meghatározott határidőit, halogatják az elfogadott javaslatok megvalósítását, nem élnek a javaslatok szerzői és meg­valósítói anyagi ösztönzésének lehetősé­geivel, és nemegyszer hosszadalmas bí­rósági perek folynak a találmányok és 1974 óta, amikor a CSKP KB megtár­gyalta a tudományos-műszaki fejlesztés kérdéseit, csaknem egy évtized telt el. A Szlovák Tudományos Akadémia több módszert próbált ki arra vonatkozóan, hogyan gyorsítható meg a tudomány eredményeinek gyakorlati alkalmazása: a) a komplex racionalizációs brigádok révén (ma az SZTA-n mintegy 50 brigád dolgozik); b) más szervezetekkel kötött újítások díjazásáról. Mindez, sajnos, az emberek irigységét is tükrözi. Ezt igazol­ják a milliomosok klubja feltaláló és újító tagjainak tapasztalatai is. Tudatosítjuk, hogy a szakszervezetek­nek és a tudományos-műszaki társasá­goknak küzdeniük kell az ilyen negatív jelenségek ellen. Meq kell követelnünk, hogy félelösségre vonják és megbüntes­sék azokat a dolgozókat, akik nem viszo­nyulnak rugalmasan az újítómozgalom fejlesztéséhez. A szakszervezeti szer­veknek és szervezeteknek határozottab­ban kell megkövetelniük az állami és gaz­dasági szervektől a törvény által megsza­bott határidők és normák megtartását A szakszervezeteknek az újítók és felta­lálók támaszává kell válniuk. Hatéko­nyabbá kell tenni a nyilvános ellenőrzé­seket, nagyobb figyelmet kell szentel­nünk az egyeztető tárgyalásoknak, sok­oldalú segítséget kell nyújtanunk a felta­lálóknak és újítóknak. Ügyelnünk kell ar­ra, hogy az élenjáró feltalálók és újítók, kutatók és fejlesztők, tervezők és konst­ruktőrök és a termelést előkészítő szaka­szok dolgozói, akik eredményesen oldot­ták meg a tudomány és technika fontos feladatait, ne csak megfelelő jutalomban részesüljenek, hanem szakágazati és ál­lami kitüntetéseket is kapjanak, hogy ezáltal is fokozzuk társadalmi megbecsü­lésüket. Elvtársak, biztosítom önöket afelől, hogy a szakszervezeti szervek és szer­vezetek teljes mértékben támogatni fogják a kormány azirányú törekvését, hogy a tudomány és technika legújabb ismere­teit, a jelentős találmányokat és újításo­kat besorolják a tudomány és technika fejlesztési terveibe, a komplex szocialista racionalizáció és innováció programjaiba, a tüzelőanyag, energia és fémek haté­kony felhasználására vonatkozó intézke­désekbe. Ismételten emlékeztetek arra, hogy a feltalálók és újítók kezdeményezését arra is fel kell használni, hogy csökkent­sük a nehéz és az egészségre ártalmas munkafolyamatok számát és előmozdít­suk a környezet javítását. Éppen ezért erre irányítjuk az Antonin Zápotocký díj odaítélését. A rekonstruált, de főleg az új termelési kapacitásokban a tudomány és technika elsajátítása nagy igényeket támaszt a dolgozók szakképzettségével szem­ben. Ezért a szakszervezetekre jelentős feladatok várnak a fiatal munkások és a műszaki értelmiség nevelésében, a munkások szakképzettségének növelé­sében. A minőségi változásokat tükröznie kell az ideológiai és nevelómunkának is, fő­leg a munkaerkölcs megszilárdítása so­rán. Ez elsősorban a szakszervezetek­ben dolgozó kommunisták feladata. A pártszerveknek és -szervezeteknek szüntelenül emlékeztetniük kell a szak- szervezetekben dolgozó kommunistákat és a vezetőket erre a kötelességükre. Nem nézhetjük közömbösen a fogyaté­kosságokat általában, de az említett te­rületen sem. A szakszervezeteknek élni­ük kell a társadalmi ellenőrzés és bírálat jogával, mivel ezzel a joggal a társada­lom ruházta fel őket. Ellenőrizni és bírálni kell azokat, akik nem értik meg, hogy új, igényesebb szakasz kezdődik társadal­munk eredményes fejlődésében. Csak ez teszi lehetővé a tudományos-kutatási fej­lesztés meggyorsítását. Amint Hruškovič elvtárs az elnökség beszámolójában helyesen megállapítot­ta, sok függ attól, hogyan alakul a jövő­ben az állami, gazdasági, szakszervezeti és ifjúsági szervek és szervezetek, vala­mint a tudományos-műszaki társaságok együttműködése. A Szakszervezetek Központi Tanácsa, majd ezt követően valamennyi szakszer­vezeti szerv és szervezet foglalkozni fog a tudományos-műszaki fejlesztés meg­gyorsításának kérdéseivel, valamint a jö­vő évi feladatokkal. A tudományos-mű- szaki fejlesztéssel kapcsolatos feladato­kat tartalmazza a Forradalmi Szakszer­vezeti Mozgalom jövő évi aktivitási terve is, amelyet ezen a héten vitat meg a Szakszervezetek Központi Tanácsa. együttműködési szerződések alapján; c) a termelővállalatokba kihelyezett munka­helyek létesítésével (pl. a Tesla Kon­szernben a fizikai elektronika osztályá­nak létesítésével, az SZTA Alapanyag- és Gépkutató Intézetének, valamint a Martini Nehézgépgyárnak társult mun­kahelye). Ezek és a hasonló formák hoz­zájárulnak az időszerű problémák megol­dásához, ilyen volt például az igényes mikroelektronikai technológia gyors be­vezetése stb. Az alapkutatás irányvonalának meg­határozásában új minőséget jelentenek az alapkutatás célprogramjai. Ezek az alap­kutatás állami tervének részét képezik. Csehszlovákiában az alapkutatás állami terve egységes, a célprogramok megte­remtik a feltételeket a tudományos kollek­tívák törekvéseinek egyesítésére a kuta­tási-fejlesztési alap egyes részeiben an­nak érdekében, hogy jelentősebb tudo­mányos-műszaki megoldást érjenek el. A Szlovák Tudományos Akadémia szavatolja a 21 alapkutatási célprogram közül hat megoldását és továbbiak meg­oldásában is részt vesz. Ezenkívül kez­deményezöen további négy alapkutatási célprogramot javasolt, ezek néhány idő­szerű szlovákiai probléma megoldására irányulnak. A CSKP KB Elnöksége és a CSSZSZK kormánya 1981 -ben hagyta jóvá az alap- kutatási célprogramot. Azóta ezek a programok szerves részét képezik A csehszlovák tudomány fejlesztésének és érvényesítésének fő irányvonalai a 7. ötéves tervidőszakban című dokumen­tumban. A Szlovák Tudományos Akadé­mia ennek megfelelően kidolgozta az SZTA fő feladatait a CSKP XVI. kong­resszusa és az SZLKP kongresszusa után 1981-1985-re. Ezt a dokumentumot megtárgyalta az SZLKP KB Elnöksége és az SZSZK kormánya. Ez képez alapot a Szlovák Tudományos Akadémia egyes munkahelyei és szervei tevékenységé­nek szervezéséhez, irányításához és ellenőrzéséhez a 7. ötéves tervidőszak egyes éveiben. Az SZTA megteremtette a feltételeket a tudományos eredmények gyakorlati ér­vényesítéséhez, s ezeket a CSKP KB 8. ülésének határozatai alapján konkrétan lebontotta. Figyelmünket a tudományos­műszaki fejlesztés 10 döntő fontosságú területére összpontosítottuk, ui. a CSKP KB határozata értelmében a kutatás és fejlesztés kapacitásait ezekre kell első­sorban irányítani. Kiválasztottunk mint­egy 60 népgazdasági és társadalmi szempontból jelentős tudományos ered­ményt, amelyeket céltudatos törekvéssel gyorsan érvényesíthetünk a gyakorlat­ban. Ezek a kiválasztott eredmények hozzájárulnak a tudományos-műszaki fejlesztés 10 döntő irányzatának megva­lósításához. így például a biológiai kutatás területén kidolgoztuk a mikrobiális eredetű takar­mányfehérje gyártásának technológiáját, és megszerveztük 42 tonna próbaterme­lését a trnavai Szlovák Keményítőgyár­ban. Bebizonyosodott magas tápértéke, és kidolgoztuk a tervet arra vonatkozóan, hogy évente 850 tonna ilyen fehérjét gyártsanak. A Szlovák Tudományos Aka­démia intenziven dolgozik uj mikroorga- nizmus-törzsek előkészítésén, amelyek a jövőben lényegesen olcsóbbá tennék e takarmányfehérje gyártását. A Szlovák Tudományos Akadémia a 8. ötéves terv időszakára az alábbi alapku­tatási célprogramokat javasolja: a) a Nyu­gati-Kárpátok délnyugati része geológiai struktúrájának kutatását a földgáz- és kőolajlelőhelyek feltárásával kapcsolat­ban, b) az ivóvízképzés elméleti alapjait. E két terv megvalósítását az egész or­szág különböző munkahelyeinek részvé­telével a Szlovák Tudományos Akadémia illetékes munkahelyei szavatolják. A tudomány gyakorlati érvényesítésé­ben a fő problémát az jelenti, hogy nincs megfelelő kapcsolat az alapkutatás - al­kalmazott kutatás -fejlesztés -termelés -felhasználás ciklus egyes résztvevői kö­zött. Pedig ez a kapcsolat határozza meg ennek a ciklusnak az eredményességét. Ha meg akarjuk gyorsítani a tudomá­nyos-műszaki fejlődést, meg kell szüntet­ni ezeket a fogyatékosságokat. Lényegé­ben két lehetőség nyílik ezeknek a prob­lémáknak a megoldására. Vagy irányítani kell e kapcsolatok kialakításának folya­matát, vagy pedig meg kell szüntetni az akadályokat azáltal, hogy a ciklus részt­vevőit kevesebb reszortban kell összpon­tosítani. Saját tapasztalatainkból, vala­mint a szovjet elvtársak eredményeiből kiindulva a probléma megoldásának má­sodik módszerét alkalmazzuk. Ezért a tervező szervek megértésével kísérleti termeléseket vezetünk be, és bővítjük saját prototípus műhelyeinket. Megkísé­reltünk tudományos kutatási társulást lé­tesíteni a Szlovák Tudományos Akadé­miában a technikai-kibernetikai intézet keretében azzal a céllal, hogy ezen a te­rületen az alapkutatást felhasználjuk a tudományos-műszaki fejlesztés meg­gyorsítására az automatizálásban és a robottechnikában. A tudományos-műszaki fejlesztés gya­korlati érvényesítése meggyorsításában jelentős tényező a pártszervek közvetlen elkötelezettsége. Ezt bizonyították az SZLKP KB szemináriumai, amelyeken a tudomány és technika egyes területei fejlesztésének lehetőségeit vitatták meg (mikroelektronika, robottechnika, geneti­ka, biotechnológia stb ). Nem becsüljük túl a Szlovák Tudomá­nyos Akadémia által elért eredményeket. Tudatosítjúk, hogy csak a kezdetnél tar­tunk az alapkutatás új irányvonalának megvalósításában. A további előrehala­dás feltétele az, hogy magában a Szlo­vák Tudományos Akadémiában javítsuk az alapkutatás minőségét és hatékony­ságát. Mindenáron magas nemzetköz színvonalat kell elérnünk, elsősorban a tudományos-műszaki fejlesztés kulcs- fontosságú területein. Ezért rendkívüli fi­gyelmet fordítunk a következő ötéves terv előkészítésére. Az alapkutatás állami ter­veinek kidolgozásához a kiindulópontot azok a tudományos prognózisok jelentik, amelyeket több száz tudományos dolgo­zó részvételével dolgoztunk ki. Figyelem­be vesszük a gazdasági és társadalmi fejlődés prognózisait is, amelyek kidolgo­zásában a Szlovák Tudományos Akadé­mia is részt vett. Megtettük az előkészü­leteket annak érdekében, hogy a Szlovák Tudományos Akadémia tudományos po­tenciálját a tudományos-műszaki fejlesz­tés kulcsfontosságú feladataira összpon­tosítsuk. Ehhez megteremtettük a szer­vezési feltételeket is, igy például a ro­konintézeteket az SZTA tudományos központjaiba összpontosítottuk. Jelenleg négy ilyen tudományos központ működik az Akadémia keretében. A prognózisok kidolgozása során szer­zett tapasztalataink azt bizonyítják, hogy fordulatot kell elérnünk a tudományos információk megszerzésében. A tudo­mány olyan gyors ütemben fejlődik, hogy a tudományos információk megszerzését a Szlovák Tudományos Akadémia, illetve az alapkutatás számára fontos társadal­mi feladatnak kell tekinteni. Ellentétes követelmény lenne, ha az alapkutatástól nagy hatékonyságot vár­nánk el, de ugyanakkor nem látnánk el a szükséges műszerekkel és berendezé­sekkel. Ezt a problémát meg kell oldani. Ennek során az eddig szerzett jó tapasz­talatokból kell kiindulni így például a Szlovák Tudományos Akadémia köz­pontjaiból, ugyanis ezeknek a közpon­toknak a központi laboratóriumait a leg­igényesebb műszerekkel és berende­zésekkel láttuk el. Az alapkutatás minősége javításának elsősorban az a célja, hogy javítsuk a tu­dományos-műszaki fejlesztést, és lehe­tővé tegyük a magasabb szintű innová- lást. így például az igényes tomográf szerkesztése a nukleáris mágneses re­zonancia elve alapján, megalapozhatná a tudományos műszerek iparát. Megvan­nak a korszerű biotechnológiai ipar meg­alapításának a feltételei is. Tekintettel az új feladatok nagy szá­mára és az Akadémia dolgozóinak relatí­ve alacsony számára, gondosan meg kell válogatni a gyakorlati alkalmazásokat. Nem helyettesíthetjük az alkalmazott ku­tatást, sem pedig a tudományos eredmé­nyek termelési alkalmazását bevezető szerveket. Ezt csak abban az esetben tesszük meg, ha még nem szervezték meg a megfelelő műszaki fejlesztést, il­letve ha specializált termékekről vagy kisszériás termelésről van szó. Feltétele­zésünk szerint az ilyen kisszériás terme­lés végül az ipar érdeklődését is felkelti, mivel gazdaságilag rendkívül előnyös. Végül, hangsúlyozni szeretném milyen feladatok várnak ránk a nemzetközi együttmüködés hatékonyságának növe­lésére. A Szlovák Tudományos Akadé­mia és a Szovjetunió tudományos mun­kahelyei együttműködésének mennyiségi mutatói kedvezőek. Előnyben akarjuk azonban részesíteni az együttműködés magasabb formáit, főleg az olyan felada­tok megoldása során, amelyek meggyor­sítják a tudományos-műszaki fejlődést. JOZEF ZACHAR elvtársnak, az SZTA alelnökének, az SZTA fiziológiai tudományok központja igazgatójának felszólalása

Next

/
Oldalképek
Tartalom