Új Szó, 1983. szeptember (36. évfolyam, 206-231. szám)

1983-09-01 / 206. szám, csütörtök

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KOZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA CSÜTÖRTÖK 1983. szeptember 1. XXXVI. évfolyam 206. szám Ara 50 fillér Új tanév kezdődik írta: Ivan Litvaj, az SZLKP KB osztályvezetője Akárcsak politikai, gazdasági és társadalmi életünkben, az oktatásügy terén is egészében véve sikeresen oldjuk meg a párt XVI. kongresszusának határozataiból eredő feladatokat. Az oktatási rendszer korszerűsítését célzó törekvések fokoza­tosan meghozzák az eredményeket. Az óvodákban új nevelési programot vezettünk be, eredményesen. Néhány fogyatékossá­got azonban még ki kell küszöbölnünk, hogy elérjük azokat a célokat, amelyeket a változtatásokkal követtünk. Az alapisko­lák nyolcadik osztályában is új tanterveket vezetünk be a mos­tani tanévben. Ezzel befejeződik az alapiskolák rendszerének átépítése, és jövőre bevezethetjük a tíz évig tartó tankötelezett­séget. Szinte forradalmi változások tanúi lehetünk a középiskola új típusában, a szakmunkásképző intézetekben, amelyek a mun­kásosztály új nemzedékét készítik fel az életre. A felsőoktatási intézményekben is folytatódik a tartalmi átépítés. Az új tanév tehát újabb lépés lesz népünk műveltségi szintjének emelésé­ben és az oktatásügy demokratizálásában. A most kezdődő iskolaévben a nevelőtestületek 1633 új pedagógussal gyarapszanak. A tanév megkezdéséig 88 új óvo­dát (207 osztályt) és 22 alapiskolát (270 tanteremmel) adtak át rendeltetésének. A középiskolák 142 új tanteremmel, a diákott­honok 330, a kollégiumok 2383 férőhellyel, a felsőoktatási intézmények pedig 29 854 négyzetméter alapterülettel bővültek. A tanulók és a diákok több száz új tankönyvet és segédeszközt kaptak. Pártunk és szocialista államunk nagyra értékeli a pedagógu­sok munkáját, és bizalommal van irántuk. A számunkra legdrá­gábbat, a gyermekeket és a fiatalokat bízza gondjaikra. S ez nagy felelősség és kötelezettség. A pedagógusok politikai meg­győződése, tudományos világnézete, tulajdonságaik, szakmai tudásuk, igényességük önmagukkal és másokkal szemben, becsületességük, politikai és társadalmi aktivitásuk a tanulók számára olyan példa, amely egy életre nyomot hagy bennük. Nagy igényeket támasztunk a pedagógusokkal szemben. Helyes, hogy többségük a munkáját hivatásként értelmezi. Azt várjuk tőlük, hogy tovább tökéletesítsék az új módszereket, vegyék át a legjobbak tapasztalatait, az eddiginél jobban töre­kedjenek a probléma láttató oktatásra és tanítványaik aktivizálá­sára. A pedagógusok feladata, hogy tanítsák és megtanítsák az előírt tananyagot. Sajnos, az utóbbi években akadtak olyanok is, akik kötelességüket a szülőkre hárították. S voltak, akik saját fogyatékosságaikat és kényelmességüket az új tantervek bírála­tával kendőzték. Az ilyen hozzáállás káros. A pedagógus alkotó tevékenysége a tanuló személyiségének kibontakoztatásában, a tehetségek felkutatásában jut kifeje­zésre. Vizsgálatok eredményei mutatják, hogy e tekintetben még sok a tartalékunk. Fontos, hogy figyelmünket ezekre irányítsuk. A mostaninál jobb eredményeket érthetünk el a szakköri tevé­kenységben, a tanulók pályairányításában, a szülőkkel, a szülői munkaközösségekkel és a patronáló üzemekkel való együttmű­ködésben. Szükséges, hogy javítsuk az irányítómunkát vala­mennyi iskolatípusban és -fokon, fokozzuk az ellenőrzés haté­konyságát. segítsük a lemaradó iskolákat. Hiszen előfordulnak olyan esetek, amikor a tanulók előmenetele bizonyítványuk alapján jó, a felvételi vizsgákon azonban nem állják meg a helyü­ket. Nagy az'iskolaigazgatók felelőssége. Tudjuk, sok esetben még felesleges adminisztrálással, jelentések és statisztikák készítésével túlterheljük őket, ez azonban nem lehet akadálya annak, hogy javítsák munkájukat és fokozzák ennek hatékony­ságát. Pártunk nagy fontosságot tulajdonít az eszmei-politikai neve- lőmunkának. Ez teljes mértékben vonatkozik az iskolákra, a pedagógusokra és a tanulókra is. Az ijfú nemzedék formálásá­ban pótolhatatlan szerepe van nem csupán a családnak, hanem az iskolának, a pedagógusnak, a pionír- és ifjúsági szervezetnek is. Az iskolák nevelőmunkáját ebben a tanévben olyan jelentős évfordulók befolyásolják, mint a Szlovák Nemzeti Felkelés és felszabadulásunk 40. évfordulója. Ezeket az évfordulókat peda­gógusaink remélhetőleg felhasználják mindennapi nevelő mun­kájukban. Iskoláinkban ebben a tanévben állandóan visszatér­nek a béke-világtalálkozó eszméihez, s a nemzetközi helyzet elemzésével bizonyíthatják: ki a nyugodt békés élet védelme­zője, mely erők okoznak zavargásokat: így felfedhetik az imperi­alizmus igazi arculatát. Gustáv Husák, pártunk főtitkára a CSKP XVI. kongresszusán az iskolákkal kapcsolatban az alábbiakat mondotta: „Fontos, hogy a középiskolákból és felsőoktatási intézményekből olyan fiatalok kerüljenek ki, akik szakmailag és politikailag jól felké­szültek az életre, képesek a tudomány és a technika legújabb eredményeit alkalmazni a termelésben, minden újnak és haladó­nak a hordozói. A műveltségben rejlik társadalmunk gazdag­sága, ezért még jobban ki kell ezt használnunk.“ Valamennyi pedagógusnak - különösen a kommunista pedagógusoknak - szem előtt kell tartania ezeket a gondolatokat, és következete­sen síkra kell szállnia megvalósításukért. A kommunisták töltik be a párt oktatáspolitikájának valóra váltásában a legfontosabb helyet. Aktivitásukkal, alkotó tevékenységükkel példát kell mutatniuk társaiknak. Ezt várjuk valamennyi kommunista peda­gógustól, különösen most, a párt 8. központi bizottsági ülése határozatainak megvalósítása során. Az 1983-84-es tanév végén országos pedagóguskonferencia lesz, amelyet a párt központi bizottsága, a szövetségi kormány és a Szakszervezetek Központi Tanácsa hív össze, Prágába. Az értekezleten közösen számot adunk pártunk oktatáspolitikai határozatainak teljesítéséről. Feladataink igényesek. Meggyőző­désünk, hogy pedagógusaink és tanulóink mindent megtesznek azért, hogy a ma kezdődő tanév újabb sikereket hozzon oktatási rendszerünk továbbfejlesztésében. A tanácskozás munkaelnöksége (Képtávírón érkezett - ČSTK) Fontos országos aktívaértekezlet Prágában A népgazdaság-fejlesztés sürgető feladatai A főbeszámolót Ľubomír Štrougal elvtárs tartotta (ČSTK) - Országos aktívaértekezletet rende­zett tegnap a prágai Kultúrpalotában a CSKP Központi Bizottsága, a szövetségi kormány is a Szakszervezetek Központi Tanácsa a CSKP Központi Bizottságának Elnöksége és a szövet- A díszemelvényen foglaltak helyet: Ľubomír Štrougal, aCSKP KB Elnökségének tagja, szövetsé­gi miniszterelnök, Peter Colotka, Karel Hoffmann, Alois Indra, Mi­loš Jakeš, Antonín Kapek, Josef Kempný és Josef Korčák, a CSKP KB Elnökségének tagjai, Josef Haman és Miloslav Hruš­kovič, a CSKP KB Elnökségének póttagjai, Mikuláš Beňo, Josef Havlín és Jindrich Poledník, a CSKP KB titkárai. Jelen voltak még: Ján Janik, az SZLKP KB Elnökségének tagja, a KB titkára, a CSKP KB és az SZLKP KB osztályvezetői, a kerü­leti pártbizottságok iparügyi és mezőgazdasági titkárai s a legfon­tosabb vállalatok vállalati és üzemi pártbizottságainak elnökei. Az aktivaértekezleten részt vet­tek továbbá: Ladislav Gerle, Ka­rol Laco, Matej Lúčan, Jaromír Obzina és Svätopluk Potáč szö­vetségi miniszterelnök-helyet­tesek, a szövetségi kormány mi­niszterei, a cseh és a szlovák kormány miniszterelnök-helyet­tesei és miniszterei, a szövetségi, a cseh és a szlovák reszortok vezető dolgozói és a kerületi nem­zeti bizottságok elnökei. Ugyancsak jelen voltak: Václav Béžel, a Szakszervezetek Köz­ponti Tanácsának alelnöke, Vladi­mír Marik, az SZKT titkára, a Szakszervezetek Csehországi és Szlovákiai Tanácsának titkárai, az egyes szakszervezetek köz­ponti bizottságainak elnökei, vala­mint a legfontosabb vállalatok vál­lalati és üzemi szakszervezeti bi­zottságainak elnökei. Ott voltak a Szocialista Ifjúsági ségi kormány által a népgazdaság jelenlegi helyzetével, a hetedik ötéves terv feladatai­nak teljesítésével és az idei terv megvalósí­tásával kapcsolatban elfogadott határozatok végrehajtásáról. Áttekintették a gazdasági együttműködés eredményeit Megkszdődtek Prágában Bohuslav Chňoupek és a dán külügyminiszter megbeszélései Jubiláns kitüntetése (ČSTK) - Egyd Pepich vezér­őrnagynak, a Honvédelmi Szö­vetség Szlovákiai Központi Bizott­sága elnökének 60. születésnapja alkalmából sokéves politikai és közéleti tevékenységéért, szocia­lista hazánk védelmi képességé­nek növeléséhez való hozzájáru­lásáért a köztársasági elnök a Munka Érdemrendet adomá­nyozta. A kitüntetést tegnap Brati­slavában Jozef Lenárt, a CSKP KB Elnökségének tagja, az SZLKP KB első titkára adta át a jubilánsnak. Jelen volt Ladislav Sádovský, az SZLKP KB osztály- vezetője is. Egyd Pepich elvtársat tegnap Bratislavában Peter Colotka, a CSKP KB Elnökségének tagja, szlovák miniszterelnök is fogadta. (ČSTK) - Uffe Ellemann-Jen­sen, a Dán Királyság külügymi­nisztere, aki hivatalos látogatáson tartózkodik hazánkban, tegnap a prágai Žižkov-hegyen megko­szorúzta az Ismeretlen Katona Sírját. Elkísérte öt Jaromír Joha­nes külügyminiszter-helyettes, valamint Alojz Kusalík és Asgar Rosenstand Hansen, a két or­szág nagykövete. A vendég beírta nevét az emlékkönyvbe. Ezután a Cernín-palotában megkezdődtek Bohuslav Chňou­pek csehszlovák és Uffe Elle- mann-Jensen dán külügyminiszter megbeszélései. Áttekintették a két ország kapcsolatait, valamint a nemzetközi, elsősorban az euró­pai helyzet időszerű kérdéseit. A külügyminiszterek megállapí­tották, hogy a csehszlovák-dán kapcsolatok, amelyeknek sokéves hagyományai vannak, hozzájárul­nak az eltérő társadalmi rendszerű országok békés egymás mellett éléséhez. Nagyra értékelték a két ország politikai és gazdasági ve­zetői között sikeresen fejlődő poli­tikai párbeszédet, és megállapítot­ták, hogy mindkét részről megvan a jóakarat e párbeszéd folytatásá­hoz és színvonalának emelé­séhez. A külügyminiszterek áttekintet­ték a csehszlovák-dán gazdasági együttműködést. Nemzetközi problémákról ta­nácskozva egybehangzóan meg­állapították, hogy a helyzet az utóbbi időben jelentősen rosz- szabbra fordult, és nincs más ész­szerű alternatíva, mint a nemzet­közi enyhülés folyamatának meg- élénkítése és továbbfejlesztése a helsinki értekezlet Záróokmánya szellemében. Ezzel kapcsolatban örömmel fogadták a madridi talál- (Folytatás a 2. oldalon) Jókívánságok Líbiába (ČSTK) - Gustáv Husák köz- társasági elnök táviratban fejez­te ki jókívánságait Moamer Kad­hafi ezredesnek, a líbiai forrada­lom vezetőjének az ország nem­zeti ünnepe alkalmából. Ugyanebből az alkalomból Ľubomír Štrougal szövetségi miniszterelnök Abdasz Szalam Ahmed Dzsalludnak, a Líbiai Ál­talános Népi Kongresszus for­radalmi vezetősége tagjának, Bohuslav Chňoupek külügymi­niszter pedig Abdái Atim Ubaj- dinak, az Általános Népi Bizott­ság külügyi hivatala titkárának küldött üdvözlő táviratot. Szövetség, a Csehszlovák Tudo­mányos-Műszaki Társaság és a szövetkezeti szervek tisztségvi­selői, a trösztök és a konszernek vezérigazgatói, a kül- és a belke­reskedelmi szervezetek vezér­igazgatói, a legfontosabb vállalatok igazgatói minden népgazdasági ágazatból és más vezető dol­gozók. Az aktivaértekezletet Miloš Ja­(Folytatás a 2. oldalon)

Next

/
Oldalképek
Tartalom