Új Szó, 1983. július (36. évfolyam, 153-178. szám)

1983-07-05 / 156. szám, kedd

A palesztin forradalom vívmányainak megvédése a cél Az El-Fatah szembenálló csoportjai tűzszünetet kötöttek (ČSTK) - Az El-Fatah palesztin szervezet szembenálló csoportjai Damaszkuszban tegnap tűzszü­netet kötöttek. Ez a megállapodás valószínűleg már tartósabb lesz és feltételezi a szervezet megosztá­sához vezető valamennyi vitás kérdés megoldását is, Az ideigle­nes tűzszünetről már pénteken megállapodtak. A tűzszünet megkötését meg­előző egész éjszakán át tanácskoz­tak az El-Fatah ellenzéki csoport­jának képviselői a PFSZ végrehaj­tó bizottságának különbizottságá­val, melynek élén Khaled Fahum, a Palesztinai Nemzeti Tanács el­nöke áll. Fahum az ülés után kije­lentette, hogy a találkozó testvéri légkörben folyt. Megkezdődtek a szovjet-nyugatnémet kormányfői tárgyalások Abu Szaleh, az El-Fatah ellen­zékének képviselője hangsúlyoz­ta, megkezdődött a párbeszéd, melynek célja a palesztin forrada­lom vívmányainak megvédése és az amerikai közel-keleti tervek el­leni harchoz az egység elérése. A PFSZ végrehajtó bizottsága különbizottságának tagjai talál­koztak Abdel Halim Khaddam szíriai külügyminiszterrel is, hogy megvitassák a palesztin-szíriai kapcsolatok normalizálásának le­hetőségét. A tanácskozás részt­vevői pozitívnak minősítették a tárgyalások eredményeit. Tuniszban közben ülésezett az El-Fatah Központi Bizottsága, és a legutóbbi közel-keleti fejlemé­nyeket vitatta meg. (CSTK) - Az indiai parlament küldöttsége Sjam Lal Jadavnak, az államok tanácsa alelnökének vezetésével tegnap délelőtt elláto­gatott a prágai Óvárosházára. František Štafa, Prága főpolgár­mestere tájékoztatta a vendégeket fővárosunk gazdag múltjáról és jelenéről. Az indiai küldöttség vezetője hangsúlyozta, hogy a delegáció egész csehszlovákiai látogatása idején baráti fogadtatásban ré­szesül. Az indiai parlamenti képviselők­kel, akiket elkísért Bohuslav Ku­Üdvözlő táviratok (ČSTK) - Gustáv Husák köz- társasági elnök táviratban fejez­te ki jókívánságait Luis Herrera Campinsnak, a Venezuelai Köz­társaság elnökének az ország nemzeti ünnepe alkalmából. Ugyanebből az alkalomból Bo­huslav Chňoupek külügymi­niszter táviratot küldött Jósé Al­berto Zambrano Velasco venezue­lai külügyminiszternek. Gustáv Husák köztársasági elnök táviratban üdvözölte Aris­tides Pereirát, a Zöld-foki-szige- tek elnökét az ország nemzeti ünnepe alkalmából. čera, a Szövetségi Gyűlés alelnö­ke, ezután Oldrich Voleník, a Cseh Nemzeti Tanács alelnöke találkozott. A fogadáson részt vet­tek még: Marie Jarošová, Zbynék Žalman és čestmir Adam, a CSNT alelnökei. Oldrich Voleník tájékoztatta a vendégeket Csehszlovákia államjogi rendsze­réről és a Cseh Nemzeti Tanács tevékenységének elveiről Az indiai küldöttség vezetője is­mertette országának szövetségi államrendszerét és kétkamarás parlamentjének tevékenységét. Tájékoztatta a találkozó résztve­vőit a központi és a helyi kormá­nyok jogköréről és India politikai rendszerének alkotmányos alap­jairól. Bohuslav Chňoupek külügymi­niszter tegnap a prágai Cernín- palotában fogadta az indiai parla­menti küldöttséget. A szívélyes és baráti légkörben lezajlott találko­zón a nemzetközi kapcsolatok kérdéseiről, főként a világbéke megőrzéséről tanácskoztak. Meg­elégedéssel nyugtázták, hogy a két ország kapcsolatai kedvező­en fejlődnek, amihez Csehszlová­kia és India parlamenti és kor­mánytisztségviselőinek hagyomá­nyos találkozói is hozzájárulnak. (Folytatás az 1. oldalról) Hans-Dietrich Genscher alkancel- lár, külügyminiszter foglalt helyet. A tárgyszerű és őszinte légkör­ben lezajlott tárgyalásokon a felek megvitatták a kétoldalú kapcsola­tok kérdéseit és a jelenlegi nem­zetközi helyzet legidőszerűbb problémáit. A szovjet fél hangsú­lyozta, hogy a Szovjetunió hozzá­állása az NSZK-val való kapcsola­tokhoz a különböző társadalmi rendszerű államok békés egymás mellett élésének elvein alapszik. Ebből és az 1970. augusztus 12- én aláírt moszkvai szerződésből kiindulva a Szovjetunió és az NSZK a hetvenes években sokat tett a kapcsolatok normalizálásá­ért a kölcsönös megbecsülés, va­lamint a területi és politikai realitá­sok tiszteletben tartása alapján. A tárgyaló felek a Szovjetunió és az NSZK közötti konstruktív együttműködés bővítése mellett foglaltak állást, s megállapították, hogy ehhez megvannak az objek­tív feltételek. Leszögezték, hogy a szovjet-nyugatnémet gazdasági együttműködés jelentős előnyöket eredményez mindkét fél számára és kedvező befolyással van a két ország közötti kapcsolatokra. Mindkét fél egybehangzóan ál­lapította meg, hogy a gazdasági kapcsolatok gyakorlati megvalósí­tásához kedvezően járul hozzá a szovjet-nyugatnémet gazdasági és tudományos-műszaki együtt­működési bizottság. Nemzetközi kérdésekről szólva nagy figyelmet fordítottak az euró­pai biztonság megszilárdításának, ami egyre sürgetőbb az új ameri­kai közepes hatótávolságú nukle­áris rakéták nyugat-európai, min­denekelőtt az NSZK területén tör­ténő telepítésének terveire való tekintettel. A szovjet fél reményét fejezte ki, hogy az NSZK kormánya eb­ben a kérdésben felelőssége tu­datában van és olyan realista ál­láspontra helyezkedik, amely meg­felelne a béke érdekeinek. A felek véleménycserét folytat­tak a közép-európai haderőcsök­kentési tárgyalásokat érintő kér­désekről, és a madridi találkozó­ról. Állást foglaltak a madridi talál­kozó mielőbbi befejezése mellett, s hangoztatták, hogy konferenciát kell összehívni az európai bizalom- erősítő intézkedésekről, a konti­nens biztonságáról és a leszere­lésről. Helmuth Kohl állást foglalt a szovjet-nyugatnémet kapcsola­tok elmélyítése és bővítése mel­lett. Hangsúlyozta, hogy ennek a viszonynak jószomszédi vi­szonynak kell lennie és hosszútá­vú jellege kell hogy legyen. A kap­csolatok kiinduló pontjának a moszkvai szerződés és további más megállapodások kell hogy szolgáljanak. A nyugatnémet kancellár kije­lentette, hogy a bonni kormány a béke politikája mellett száll síkra és elutasítja az erő alkalmazását. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az NSZK a NATO tagja. Ami az európai közepes hatótávolságú rakétákat illeti, a kancellár megis­mételte a NATO ún. kettős határo­zatára vonatkozó ismert érveit. Vacsora a Kremlben A Szovjetunió Legfelsőbb Ta­nácsa és a szovjet kormány a Kremlben tegnap vacsorát adott Helmuth Kohl és Hans-Dietrich Genscher tiszteletére. A vacsorán szovjet részről megjelent Nyikolaj Tyihonov, Gejdar Alijev, Andrej Gromiko, Dmitrij Usztyinov és más hivatalos személyiségek. Nyikolaj Tyihonov és Helmuth Kohl a vacsorán beszédet mon­dott. A vacsora baráti légkörben zajlott le. Nyikolaj Tyihonov a vacsorán mondott beszédében bevezetőül értékelte a szovjet-nyugatnémet kapcsolatokat, s többek között megállapította, hogy a két ország együttműködése a nemzetközi té­ren nem egy ízben hozzájárult a béke megszilárdításához, az ál­lamok közötti együttműködéshez. Röviden - mondotta a szovjet kor­mányfő eltekintve a múlt fe­lejthetetlen keserű emlékeitől, a második világháborúra gondo­lok, képesek voltunk tapasztalato­kat felhalmozni a kapcsolatok po­zitív fejlődése terén. Úgy vélem azonban, hogy ezeket nem csak megőrizni, hanem továbbfejlesz­teni is kell. Tyihonov a tegnap megkezdett hivatalos tárgyalásokat kedvező­en értékelte, majd nemzetközi kér­désekről szólt. A többi között le­szögezte, rendkívül aggasztó, hogy az erőpolitika hívei Európát a maximális katonai-politikai fe­szültség térségévé akárják változ­tatni. Míg a Szovjetunió mindent megtesz a genfi tárgyalások sike­réért, az Egyesült Államok csak azt a látszatot kelti, hogy tárgyal. Tudatosan elfogadhatatlan köve­teléseket támaszt és ezzel egyidő­ben folytatja az előkészületeket az új amerikai rakéták NSZK-beli és más nyugat-európai országok te­rületén történő telepítésére. E terv végrehajtása azonban szükség­szerűen a helyzet rohamos romlá­sához vezet Európában és az egész világon. Ezt világosan kell látni - hangsúlyozta Tyihonov, majd megjegyezte, a rakétatelepí­tés végül is azt jelentené, hogy a háború utáni időszakban első ízben ismét német földről lenne fenyegetve a szovjet nép. Mi és szövetségeseink nem engedmé­nyekkel, hanem biztonságunk megszilárdítását célzó gyors kie­gészítő intézkedésekkel válaszol­nánk, s létrehozzuk a NATO új katonai potenciálját ellensúlyozó erőnket. A genfi tárgyalásokon azonban még van lehetőség a megállapo­dásra, s mi azon a véleményen vagyunk, hogy ezt a lehetőséget ki kell használni, amig nem késő. A NATO-országokat, tehát az NSZK-t is arra szólítjuk fel, hogy járuljanak hozzá a megállapodás­hoz - mondotta a szovjet kor­mányfő. Tyihonov végezetül leszögezte: amennyiben a felek politikai jóaka­ratot tanúsítanak és kölcsönösen tiszteletben tartják egymás törvé­nyes érdekeit, meg lehet állapod­ni. A legutóbbi példa erre Madrid, ahol körvonalazódik a találkozó mielőbbi eredményes befejezése. 0 " rökkévalóságnak tűnik, míg a Hercules tipusú utasszál­lító repülőgép alacsony törzsé­ből leengedik a rövid lépcsőt és kinyílik a gép ajtaja. Az ember fülében még hallatszik a gép négy légcsavarjának berregése. Csaknem a közepén vagyunk annak a körnek, amelyet a Kins- hasai repülőtéren bevilágít az osz­lopon magasan elhelyezett fény­forrás; alig kivehetők a zaire-i had­sereg katonáinak sötét sziluettjei, jobboldalt már mintegy órája a mi fekete-vörös színű gépünk vára­kozik. És már meg is jelennek az első lebarnult arcok, gyorsan szállnak le, segítenek a gyerme­keknek, oldalról segítőkész kezek nyúlnak fel, a kicsiket ölükbe fog­ják. Késlekedés nélkül haladnak a repülőtér épülete felé, mivel ez - amint ezt már tudják - a hazafe­lé vezető út valóban utolsó megál­lója lesz... Negyvenöt állampolgá­runknak abból a hatvanhatból, akiket március 12-én az UNITA kormányellenes szervezet az Alto Catumbela angolai város elleni tá­madás során rabolt el -, sikerült kiszabadulnia! Mind a 21 gyer­meknek és a 17 nőnek, valamint még hét férfinak! Leülnek az asztalokhoz, kissé kimerültem, egyesek talán bizony­talanul. Ök hittek, szilárdan hittek abban, hogy láthatják gépünket, cseh és szlovák szót hallhatnak, beszélgethetnek velünk, újságí­rókkal, diplomatákkal, konzuláris dolgozókkal s az, hogy beszállhat­nak a csehszlovák gépbe, szá­mukra már ott a távolban is azt jelenti, hogy végre a hazai föld egy darabkáját érezhetik a lábuk alatt. De még egy kicsit várni kell. A szomszédos helyiségben a szükséges jegyzőkönyveket ír­ják alá a Nemzetközi Vöröskereszt bizottságának képviselőivel, akik közvetítettek a tárgyalásokon. A szélső asztalnál karcsú nő ül. Komoly tekintettel fordul egy fiú­hoz, vele szemben a kis Sylva támaszkodik. Becsületes orvosnő! Marie Hudečková az egyedüli or­vos az elraboltak csoportjában. Nemcsak saját két gyermekével törődött, hanem minden erejével, tudásával mind a 66 csehszlovák állampolgárral. Csaknem 15 hét telt el így, túl hosszú, fájdalmas és kegyetlen 15 hét. Mindjárt az első hír tragikus. Mélyen megsebez bennünket, egy pillanatra nyomasztó csönd tá­mad. Igen, Hudečková doktornő közli, hogy Jaroslav Navrátil, a Bratislavai Papír- és Cellulózi­pari Kutatóintézet 37 éves munka­társa nincs az élők sorában. - Gyorsan legyengült, gyakran le kellett ülnie, nem bírta a menete­lést - meséli Marie Hudečková. Az emberrablók többször a beteghez hívták. Segített rajta, többnyire gyógyszerek nélkül, de egészségi állapotának átmeneti javulása a következő nap fáradalmáig tar­tott. Amikor utoljára hívták hozzá, Jaroslav Navrátil már elvesztette eszméletet. Április 19-én, este rö­viddel hat óra előtt halt meg. Április 19-én! Hány közleményt adott ki attól a naptól kezdve az UNITA, hangsúlyozva, hogy min­den elrabolt csehszlovák állam­polgár él és egészséges. Még a Nemzetközi Vöröskereszt bizott­ságának képviselője is biztosított arról, hogy nincs ok aggodalomra az elraboltak egészségi állapotá­val kapcsolatban; mindannyian rendben vannak. Ugyanezt állítot­ták a burzsoá sajtó egyes képvise­lőinek is, akik az UNITA meghívá­sára meglátogathatták a bázist. Végül is az UNITA vezetősége közölte a Vöröskereszt képviselői­vel hogy Jaroslav Navrátil szerve­zetének kimerülése közben infark­tusban meghalt. Állítólag az UNI­TA fegyveresei temették el barát - jainak távollétében, valahol az an­golai bozótban, „két folyó össze­folyásánál“. Nem vitás, ki felelős a haláláért. Azok, akik az Alto Catumbela-i támadást és rablást ösztönözték és megszervezték. Azok, akik Jaroslav Navrátili és társait a zord afrikai tájon keresz­tülhajtották a teljes kimerülésig, a halálig. Az utolsó szavak a lépcsőknél, a repülőtéren, amikor a csehszlo­vák gépbe szállnak föl. Miért bo­csátott szabadon az UNITA 7 fér­fit, amikor állandóan azt hangoz­tatta, hogy a csehszlovák hatósá­goknak a Vöröskereszt útján csak a nőket és a gyermekeket adja át? A hét férfi egészségi állapota olyan volt, hogy a Nemzetközi Vö­röskereszt bizottsága orvosainak nézete szerint szükség volt a ha­zatérésükre. Az UNITA nem mert ezzel a követelménnyel szembe­szegülni a világ közvéleménye előtt. Különrepülőgépünk fülkéjét már több órája élénk beszélgetés tölti meg. Az öröm váltakozik a keserű emlékekkel, arról beszélgetünk, mi újság idehaza, hogyan kísérte figyelemmel közvéleményünk 66 polgártársunk becsületes küzdel­mét, szólunk az emberek szolida­ritásáról természetesen legtöbbet ők, a megmenekült emberek be­szélnek. A beszélgetésekből fokozato­san kialakul a kép az embereknek arról a vágyáról, hogy élni akar­nak, védekezni a könyörtelen erő­szakkal szemben, meg akarnak birkózni az akadályokkal. Szó van az ember belső, erőiről, akaratere­jéről. Honnan vette ezt az erőt, eltö­kélt szándékot Jaromír Klak, az Ustí nad Labem-i Chemopetrol 28 éves mérnöke, aki tíz napon át hordozta fiát a hátán. A nyolcéves törékeny, kicsi Dá­vidról van szó. Ez a kettős napról napra az elraboltak menetoszlo­pában haladt, az UNITA fegyvere­sei által kergetve, az apa hátára tapadó tiú görcsösen kapaszko­dott, s 25 kilóval terhelte 30—45 kilométeren át naponta. Mosolyog, szeméből derűt olvashatunk ki. Nagyon lefogyott, ugyanúgy, ahogy a többiek. A túszok az UNI­TA támaszpontjára való menete­lés során átlagosan 10-15 kilog­rammot lefogytak. Most Jaromír Klak is mosolyog. Fiával együtt emlékezik, még vicces eseteket is mesélnek. Mindig ők voltak a győztesek, ők tartottak ki. - Sze­rencsénk volt. Ha elestem volna, vagy eltörtem volna a lábamat, mindennek vége - mondja Jaro­mír Klak. Mellette Ivan Kocián arra em­lékezik, hogy amikor eljutottak az UNITA Angola délnyugati csücs­kében levő támaszpontjára, ott már végre volt víz, amelyet nem kellett felforralni. Az Alto Catum- belából kétezer kilométeren át tar­tó menetelés során pocsolyából is ittak. Fia, a hatéves Tomáš fontos­kodva közli, hogy ő is ivott „pisz­kos vizet“. Nem volt más válasz­tás. A rablók más lehetőséget nem is adtak áldozataiknak. Esőzések, 30 fokos hőség és júniusban már éjszakai fagyok. Mocsarak, amelyekbe besüpped­tek, sziklák, amelyek kikezdték az emberek talpát, az egész menete­lés idején sem egy csipetnyi só, sem egy darabka cukor; bádoge­dényben többnyire vizet és kukori­calisztet kaptak. Voltak olyan percek, amikor so­kuk számára a következő nap az utolsónak tűnt, vagy úgy gondol­ták, hogy még egy hét, többet már nem bírnak ki, végül is 15 hét telt el így. - Tudtam, hogy nem va­gyunk egyedül - jelenti ki határo­zottan Michal Szente, a Novákyi Vegyipari Vállalat dolgozója. - Azt mondtam a többieknek: az UNITA szervezet számítása nem jön ki, otthon sokat tesznek értünk és kiszabadítanak bennünket. - Ér­deklődéssel hallgatja, milyen dip­lomáciai akciókat és lépéseket kezdeményezett a csehszlovák kormány, figyelmesen meghall­gatja, amint felolvasom Gustáv Husák köztársasági elnök által az államfőknek s a legbefolyásosabb nemzetközi szervezetek elnökei­nek küldött leveleket. A beszélgetés fonala aztán újra visszapereg ahhoz az első borzal­mas naphoz, március 12-éhez, amikor reggel fél hatkor, a festői Alto Catumbelában lövéseket és robbanásokat hallottak, a házakba támadók hatoltak be, dolgozóinkat és családtagjaikat kivezették, s el­hurcolták őket a hegyekbe. Akkor még senki sem sejtette, mekkora megpróbáltatások várnak rájuk. Marta Kozmová és körülötte még néhányan arról beszélnek, mit éreztek abban a percben, ami­kor a kinshasai repülőtéren elő­ször megpillantották a csehszlo­vák repülőgépet és zászlót. - Ez volt életem legszebb pillanata, és meg akarom köszönni ezt a pilla­natot mindenkinek, akik tettek érte valamit - mondja csendben Marta Kozmová. A Ruzynéi repülőtéren a gép­ben felhangzik a taps, a nők közül többen sírnak, de a férfiak szeme is fályolos. A csehszlovák kormánynak, a hatóságoknak, munkatársaiknak küldöttsége, or­vosi személyzet és virágözön vár­ja őket. Üdvözöljük önöket idehaza! MILAN JELÍNEK „Életem legszebb pillanata“ ÚJ szú 2^ 1983. VII. 5. Az indiai parlamenti küldöttség látogatása Párbeszéd az együttműködésről

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom