Új Szó, 1983. július (36. évfolyam, 153-178. szám)
1983-07-29 / 177. szám, péntek
Ballada a kút vizéről FIATAL SZLOVÁK PRÓZAÍRÓK MAGYARUL Töretlenül ragyogó művészet Löffler Béla magyarországi kiállításai I rodalomtörténészek, irodalomkritikusok, ám a széleskörű olvasóközönség által is nyugtázott tény, hogy a hetvenes évek szlovák irodalmában az egyes műnemek között a hatvanas években erősebb, izgalmasabb kísérleteket és eredményeket produkáló lírától a széppróza vette át a vezető szerepet. A széppróza, s ezen belül is elsősorban a nagyepika; gondoljunk csak itt Vincent Šikula, Peter Jaroš, Ján Ĺenčo, Ladislav Ballek és mások regényeire. Figyelemreméltó alkotások születtek ugyanakkor épp az imént említettek, s rajtuk kívül a náluk néhány évvel fiatalabb pályatársaik, például Dušan Mitana, Jozef Puškáš, Milan Zelinka és Ľuboš Jurik tollából a novella- és elbeszélésirodalomban is. Kis sar- kítással azt is mondhatnánk, hogy a mai középnemzedék hatvanas években indult prózaírói az elmúlt évtizedben értek regényírókká, míg a hatvanas években pályára lépő fiatalok - noha néhányuk, például Ivan Habaj, Jozef Puškáš vagy Milan Zelinka mögött nem egy ígéretes regénypróbálkozás van már - mindezidáig a kisprózái műfajokban mutatták a legszámottevőbb eredményeket. A szlovák prózaírás más műnemekkel szembeni előretörése, valamint közép- és fiatal nemzedékének a képviselői méltán keltették föl a magyar kiadók illetékesszakembereinek a figyelmét is. Az elmúlt esztendőkben egyre-másra jelentek meg a Madách kiadó műfordítóinak jóvoltából a kortárs szlovák nagyepika jeles alkotásai, amelyek aztán a közös könyvkiadási egyezménynek köszönhetően a magyarországi könyvpiacon és könyvforgalomban is megtalálták a maguk helyét. Ám az éppen a hetvenes években a korszerűsödés útján elinduló szlovák kispróza közép- és fiatal nemzedékbeli íróinak munkái iránti érdeklődésnek is megvannak már a bizonyítékai. Vincent Šikula vagy Jozef Kot korábban kiadott novellás könyvei mellett ide számítható Jozef Puškáš elbeszéléskötete, amely a budapesti Európa Könyvkiadó Modern Könyvtár sorozatában Vigasztaló csalódások címmel 1979-ben jelent meg. Ez a kis könyvecske mindenekelőtt azért vált könyvkiadástörténeti jelentőségűvé, mivel a kiadó e patinás múltú és hírű világirodalmi sorozatában ez volt az első szlovák szerzőtől származó kötet. Az elmúlt évben a Madách kiadónál, az idén pedig ugyancsak az Európa imént említett sorozatában, a Modern Könyvtárban, jelent meg egy válogatás a szlovák prózaírók közép-, illetve fiatal nemzedékbeli íróinak munkáiból. A Madách antológiája, amely Agyaghegedű címmel Kö- vesdi János úttörő jelentőségű válogatásában a középkorú és fiatal prózaírónemzedék huszonnégy alkotójának egy-egy elbeszélését mutatta be az ötvenöt éves Andrej Chudobától a harmincegy éves Milka Zimkováig, sajnálatos módon nem talált (kellő) visszhangra sem a hazai magyar, sem pedig a magyarországi kritika részéről. E visszhangtalanság okát egyrészt hazai magyar irodalomkritikai életünk fejletlenségében, működési zavaraiban, másrészt a szlovák irodalmi alkotások szlovákiai magyar közvetítésének érezhető alábecsülésében látjuk. Ezen a helyzeten csak a minél sűrőbben megjelenő színvonalas irodalmi alkotások változtathatnak némiképpen. F eltehetően hasonló elgondolások is ösztönözték az Európa Könyvkiadónál az idei könyvhétre megjelent Ballada a kút vizéről című novellás könyv anyagának válogatóit, Kiss Gy. Csabát és Bába Ivánt. Remélhetőleg az ő munkájuk majd hangosabb és kedvezőbb fogadtatásra talál, mint az Agyaghegedű. A kötet a szlovák prózaírók fiatal nemzedékének tíz alkotóját - Július Balcot, Dušan Dušeket, Oľga Feldekovát, Ivan Habajt, Karol Horákot, Ľuboš Juríkot, Dušan Mitanát, Jozef Puš- kášt, Stanislav Rakúst és Milan Zelinkát - mutatja be a magyar olvasóknak egy, vagy egynél több írással Bába Iván, Körtvélyessy Klára, Mányokiné Kovács Anna és Tőzsér Árpád fordításában. Egy kivételével valamennyi szerző a negyvenes években született - a legidősebb közülük a kötet címadó elbeszélésének írója, a negyvenhárom éves Stanislav Rakús, a legfiatalabb pedig a harminckét éves Jozef Puškáš s valamennyien a hetvenes években kezdték írói pályájukat. A Kiss Gy. Csabáéhoz és Bába Ivánéhoz hasonló válogatások recenzensei, kritikusai - saját ismereteiknek, ízlésüknek megfelelően - legkönnyebben a válogatás szempontjaival szállhatnak vitába, mondván, hogy ők egyik-másik szerző helyett másokra szavaztak volna, s egyikmásik novella helyett más írásokat részesítettek volna előnyben. Nos, mi a magunk részéről megelégedéssel nyugtázhatjuk, hogy a kötet anyagának válogatói kitűnően ismerik a fiatal szlovák prózairodaimat, s ezen belül a gyűjteményükbe sorolt szerzők eddigi novellatermését is. S ha a kötetben akad is olyan írás, amelynek besorolását talán joggal vitathatnánk, eme véleményünket gyorsan a háttérbe szorítjuk, mivel az általunk javasolható cserék is csak árnyalatiban módosíthatnák, ám döntő mértékben semmiképpen sem érinthetnék a válogatók által rajzolt képet. E rövid ismertetésben nincs helyünk arra, hogy részletesebben is kifejtsük, mi köti egymáshoz és mi jellemzi a Ballaaa a Kút vizéről tiz szerzőjét. Ezért inkább Karol Wla- chovský pontos és mindig a lényeHétfőn kezdődött Bratislavában, immár 19. alkalommal, a Štúdia Academica Slovaca, a szlovák nyelv, irodalom és kultúra nemzetközi nyári szemináriuma, mely nagy népszerűségnek örvend a külföldi, szocialista országokbeli és nyugat-európai szlovakisták körében. Ezt tanúsítja, hogy a szlovakisztika találkozóra az idén is mintegy 150 külföldi résztvevő jelentkezett 27 országból. A szocialista országokon kívül olyan nyugati és fejlődő országokból is érkeztek szlovakista hallgatók, és már aktív szakemberek, mint például Algéria, Belgium, Marokkó, Nagy-Britannia, Finnország, Olaszország, Spanyolország, Málta, Japán, az Egyesült Államok stb. Az eltelt 18 esztendő alatt közel 1500-an végezték el ezt a nyári egyetemet. Az idei másfélszáz résztvevőnek közel 80 százaléka először találkozik és ismerkedik a szlovák nyelvvel és a szocialista Szlovákiával. A nyári szeminárium gesztora a Szlovák Szocialista Köztársaság Oktatási, valamint Kulturális Minisztériuma, a Matica slovenská és a Szlovákiai írók Szövetsége; szervezője és megvalósítója pedig a Komenský Egyetem bölcsészettudományi kara. Az előadások és az egyéb szakfoglalkozások a bölcsészkar Duna-parti kollégiumában, a Družbában zajlanak majd. A mostani szeminárium programját a rendezők különösen gondosan állították össze, figyelve elsősorban arra,hogy a résztvevők megismerkedhessenek az ország bel-, kül- és művelődéspolitikájával, a cseh-szlovák kölcsönösség eszméjével, Szlovákia kulturális, gazdasági és technikai fejlődésével. Természetesen a kezdők számára a legfontosabb szerepük az intenzív nyelvi kurzusoknak lesz, hogy mielőbb részt vehessenek az get megmutató utószavából másoljuk ki a kérdésünkre adható válaszok egyikét. És tesszük ezt annál is inkább, mivel okfejtése alkalmazható a csehszlovákiai magyar irodalom fiatal nemzedékeire is, s igy akár hozzászólásként is idézhetnénk őt a mi irodalmi vitáinkban: ,,Ennek a generációnak megadatott a lehetőség, hogy műveltségre, széles látókörre tegyen szert, hogy nyomon kövesse, mi történik a világirodalomban, merre tart fejlődése az olvasmányok hatása elsősorban abban jelentkezett, hogy a szlovák irodalmi örökséget - mint a klasz- szikusokét, mind a közelmúlt íróiét - elvi alapon közelítették meg. (...) Az irodalmi örökséget dialektikusán értelmezték: egyenjogú partnerként vállalták, vagyis nem hagyták, hogy túlságosan rájuk nehezedjék. .. .habozás nélkül eltávolodtak a realista-leíró típusú prózától, vagyis attól az irodalomfelfogástól, amely szerint az irodalom nem más, mint a valóság közvetlen visszatükrözése“. És hadd idézzek még egy nagyon fontos részt Karol Wlachovský utószavából, ugyancsak az előbb említett szándékkal: ,,A fiatal szlovák próza nem oktat, nem ítélkezik, nem moralizál. Az etikus gondolat a cselekmény szövetébe van rejtve". M indent egybevetve: a Ballada a kút vizéről, azon túl, hogy kiegészíti, árnyaltabbá teszi a magyar olvasónak a szlovák irodalomról alkotott képét, s módot ad a fiatal magyar és a fiatal szlovák széppróza belső mozgásainak összevetésére, önismeretünket, önmagunkról való tudásunkat is mélyebbé, megbízhatóbbá teheti. Ez pedig a legtöbb, amit elbeszélőtől és elbeszéléstől várni lehet. TÓTH LÁSZLÓ aktív kommunikációban. A haladók bizonyára hasznát látják a művészekkel, elsősorban írókkal, valamint tudósokkal, könyvkiadói és lapszerkesztőkkel, ipari üzemek és földművesszövetkezetek dolgozóival, SZISZ-képvise- lőkkel rendezett találkozóknak. A programban a hagyományokhoz híven csoportos utazások is szerepelnek, melyeknek az a céljuk, hogy megismertessék a külföldieket Szlovákia jellegzetes tájaival, történelmi és kulturális nevezetességeivel, műemlékeivel. K. J. A közelmúltban Oto Ferenczy nemzeti művésznek, a Szlovákiai Zeneművészek Szövetsége elnökének terjedelmes interjúján akadt meg a tekintetem egyik hetilapunk böngészése közben. Volt főiskolai esztétika tanárom a szlovákiai művészeti élet eddig elért eredményeiről, sikereiről számolt be, s szívet melengető módon vázolta előadóművészeink és zeneszerzőink hazai és külföldi szerepléseinek jó visszhangját. Az igazat megvallva, nem emlékszem már pontosan a beszélgetés minden részletére, s hogy most mégis visszatérek hozzá, arra az idei bratislavai kulturális nyár zenei műsorai indítottak. Már-már elfogultnak véltem volna a sok dicséret hallatán igen tisztelt tanárom, a kiváló zeneszerző vallomását, ha azt nem a közönségnevelés - még mindig megoldatlan - problémájának említésével fejezi be. Azok, akik részt vesznek fővárosunk nyári műsorainak egyikén- másikán, talán sejtik már, hogyan került a csizma az asztalra - miért említem együtt a kulturális nyár műsorait egy beszélgetéssel. Teszem ezt szándékosan, és a szórakozni vágyók igényeit a legmesszebbmenőkig kielégíteni igyekvő rendezők - a fővárosi Ahogy Gabriela Haščáková- Vízdalová írja a budapesti katalógus előszavában: ,,Löffler Béla nem csupán a kelet-szlovákiai, hanem az egész szlovákiai szobrászművészet kiemelkedő alakja “. Emberségében és művészetében is rendkívüli a kohéziós erő. Már az is jelképes, hogy az 1906-ban Kassán (Košice) született, alkotó tanulmányait Prágában, Budapesten és Párizsban végezte. Tudatosan készült pályájára, s azt hiányok nélkül meg is valósította, ma is töretlenül alkot műhelyfontosságú, mértéknek számító műtermében. Ö is Fábry Zoltán küldetését vállalta és teljesíti, csak ő szobrokkal épít európai hazát magyarnak, szlováknak, közös szocialista eszméinkkel. Boldog lehet, hiszen két ország vallja gyermekének, szobrászfiának. Első gyűjteményes kiállítását Kassán, a Kelet-szlovákiai Múzeumban rendezték még 1937-ben, s azóta munkássága folyamatosan felfelé ívelő: mennyiségben és minőségben. Ehhez hozzájárult számtalan külföldi utazása, bejárLöffler Béla: önportré, (ólom) ta Itáliát, Franciaországot, Angliát és Görögországot, hosszabb ideig élt és alkotott a Szovjetunióban, s e tanulmányutak, melyek mindig elmélyüléssel párosultak, jelentették szobrászi előrehaladását. Forrása európai eredőjű, s habitusának megfelelően olykor kubiszti- kus elemeket használ az anyaság ábrázolásában, máskor az avantgarde irányzatok új technikai, szemléleti lehetőségeit alkalmazza egyedi és szuverén eszközökkel, melyek ebben az esetben is Löffler-szobrot eredményeznek, nemzeti bizottság kulturális osztálya és a városi művelődési központ munkatársai - fáradtságot és lehetetlent nem ismerő igyekezete láttán is. A baratislavai nyári műsorok ugyanis felvehetik a versenyt Európa legnevesebb kulturális központjainak nyári kulturális kínálatával, sót - ez utóbbiak ismeretében bátran kijelenthetem - városunk Európa egyik komoly művészeti központjává vált az utóbbi években. Nemcsak a zenei ünnepségek, a kiállítások révén, hanem egyáltalán kulturális életének sokrétűségével és magas színvonalával. Idén nyáron nemcsak a központban, az Óvárosháza, az Egyetemi Könyvtár, a Városi Képtár és a vár helyiségeiben, udvaraiban, hanem a peremkerületek parkjaiban és művelődési házaiban, mozikban és mindenütt, ahol egy kis pódium is van - színházi előadások, popkoncertek, kiállítások, kamarahangversenyek és számtalan más nyári rendezvény várja az érdeklődőket. És a városi művelődési központ munkatársai mindenütt ott vannak segítőkészen, ha kell zsebkendőt, vagy kottacsipeszt adnak kölcsön a szívesen szereplő művészeknek, és az előadás végén virágcsokorral hamisítatlanul azt. Még akkor is, ha bizonyos témákban, bizonyos időszakban a népi fafaragás elvei alapján dolgozza fel motívumait. Sok anyagban, más-más technikában gondolkodik, s ez a formai sokoldalúság teszi képessé arra, hogy minden eszméjét kifejezze leleményei és meditativ mélysége alapján. Ólomból készült Onport- réja végtelen nyugalmat, méltóságot, de tudatosságot is tartalmaz, .a frontalitás ezt sűríti. Álmodozójának anyaga szintén ólom, de az ülőhelyzetbe göngyölített test mutat bizonyos révedező várakozást a fiatalság nemes készenlétében. Ez a test kész hiánytalanul a boldogságra, hogy fogadja vagy sugározza azt. Remek portré a bronzból öntött Grock zenebohóc, mely a póz külalakjában érzékelteti a produkciót, de egyúttal az azt előadó színész emberi lényegét, mely telített erővel, nosztalgiával. Specialitása az elefántcsont fa- ragvány - az anyag nemessége és a centiméteres méret filigrán könnyedsége. Az elefántcsonttal kötött szövetség révén foglalja össze ismert és névtelen arcokkal a Reneszánsz egy helyre, egy időre - Firenzébe, Rómába és Leonardóba, Michelangelóba - áramló gondolati sűrítettségét. Ez az Afrikából, Indiából érkező ritka csontanyag képessé teszi őt arra is, hogy e pöttöm emblémákban megörökítsen arcot, táncot, kórust, lehetőséget ad számára, hogy groteszk, lírikus, harsány és rejtőző ötleteit, terveit vázlatként elraktározza. Ennek jegyében készül a későbbiekben több szobra, más ideája ebben a méretben, anyagban leli meg végleges alakzatát. Faszobrai rusztikusabbak, tájhoz kötöttek. így és ezért az egyszerű monumentalitás lesz az Erdei látomás három alakjának osztályrésze, a tujafa biztosítja a Gótikus figura függőleges hajlékonyságát. Mesterműve, a Bajazzó is kontinentális üzenet a színészsors összetettségéről, a fájdalmat, magányt, ünnepet, pompát, hősiességet magába ötvöző örök időszerűségéről. A márvány is barátja, vállalja a szobrász által inspirálható feladatot, kifejezi Mefisztó lényét gunyoros mosolyával, melyen felvillan nemcsak az intrika, hanem a haladás gyorsításának bennünk is oly ismerős szándéka. Löffler Béla kiállítása Budapesten, Debrecenben, Sárospatakon azért ragadta meg a közönséget 1983 nyarán, mert a művész termőkedve az új szobrászi gondolatok sokaságával, nemes érző lel- külettel párosul egy európai léptékű, de szocialista tartalmú emberség jegyében. LOSONCI MIKLÓS köszönik meg fáradozásukat, a művészi élményeket. Hazai és külföldi művészek százainak legkülönfélébb előadásai láthatók, hallhatók tehát városszerte. Elég a televízió, a rádió és a napilapok műsorismertetéseit végighallgatni, illetve elolvasni. A kulturális nyár műsorait ízléses, külön erre az alkalomra megjelentetett műsorfüzetekben közelebbről is megismerheti minden érdeklődő. Szlovákia fővárosának nyári kulturális élete, a zenei rendezvények színvonala Oto Ferenczy professzor szavait igazolják. Szocialista társadalmunk nagy súlyt helyez - és sokat áldoz - a művelődésre, a kultúrára. Éppen ezért szembetűnő és nem hagyható szó nélkül, hogy egy-egy kamarahangverseny, énekkari előadás félig üres nézőtér előtt zajlik, ami rossz benyomást kelt a fővárosunkban időző külföldi turistákban is, akik közül sokan éppen egy-egy ilyen műsor miatt maradnak nálunk tovább. Úgy tűnik föl, a művésznevelés mellett megfeledkeztünk a közönségnevelésről. Mindenesetre el kell gondolkoznunk azon, hogyan lehetne javítani a helyzeten, nálunk ahol valóban magas színvonalú rendezvények vannak. RÁCZ TIBOR Szlovakisták találkozója Színvonal van, közönség... ÚJ szó 6 1983. VII. 29
