Új Szó, 1983. július (36. évfolyam, 153-178. szám)
1983-07-29 / 177. szám, péntek
ÚJ szú 5 983. VII. 29. Politikai munkánk tükre A CSKP XVI. kongresszusán és a központi bizottsági üléseken elfogadott határozatok kiemelték, hogy az igényes feladatok teljesítéséhez, az eddiginél is következetesebben kell érvényesíteni a párt vezető szerepét, javítani az alapszervezetek munkáját. E cél elérése bátor hozzáállást és felelősségvállalást követel a kommunistáktól és a pártonkívüliektől egyaránt az érsekújvári (Nové Zámky) járásban is. Pártalapszervezeteink az évzáró taggyűléseken pontosan megfogalmazták tennivalóinkat. Ezek figyelembevételével hozta meg határozatát a járási pártkonferencia. A feladat világos: nekünk is a gazdálkodás intenzív útjára kell lépnünk. Korábban a mennyiségi mutatók teljesítése alapján mértük haladásunkat, a jövőben a hatékonyság és a minőség színvonalának az emelése a cél. A minőségi jelző természetesen a politikai munkára is vonatkozik. Persze, tevékenységünk nem azáltal lesz hatékonyabb, jobb, ha több értekezletet tartunk, terjedelmesebb jelentést készítünk, hanem úgy, hogy tartalmasabbá tesszük a taggyűléseket, erősítjük a tömegekhez fűződő kapcsolatainkat, kedvező feltételeket teremtünk a jobb pártmunkához. A politikai munka javulását jelzi, hogy üzemeink a féléves tervet 2,6 százalékkal túlszárnyalták. Csupán az Elektrosvit maradt adós - 6,5 millió korona értékű világítótest gyártásával. Ez egyben azt is jelzi, hogy haladéktalanul meg kell változtatni a termék- szerkezetet. Kedvezőbb az eredmény a párkányi (Štúrovo) Cellulóz- és Papírgyárban, ahol a tőkés országokba irányuló kiviteli tervüket is 52 százalékra teljesítették. Ez részben a papírgyár szocialista munkabrigádjainak köszönhető, amelyek csatlakoztak a „Mindennap teljesítjük a termelési feladatokat“ versenymozgalomhoz. Azt is vállalták, hogy egynapi termeléshez elegendő nyersanyagot, energiát takarítanak meg az év végéig. Nehezebb feltételek közepette biztosítják az árutermelést a Šu- rany-i Elitex kommunistái. Munkájukat kedvezőtlenül befolyásolja, hogy a nyitrai anyavállalat, a golyóscsapágyakat szállító Bytča-i valamint a Dolný Kubín-i üzem nem teljesítik a szállítási kötelezettségeiket. Az Elitex-ben a komplex intézkedések alapján javult a munkaszervezés, a második félévtől bevezetik a jutalmazás brigádformáját. Ugyanakkor létrehozzák a minőség kabinetjét és megteremtik a terv folyamatos teljesítésének a feltételeit. Merész célt tűztek ki egységes tervükben az érsekújvári Sigma vállalat párt- és társadalmi szervei, gazdasági vezetői is. A TOS jasovái üzemegységében viszont értékesítési nehézségek, bonyodalmak akadályozzák a feladatok sikeres teljesítését. Nem így a Szerszámkutató Intézetben, ahol a felsőbb pártszervek határozatával összhangban biztosítják a tudomány és a korszerű technika fejlesztését. Az intézet tudományos munkatársai járásunkban is nagy segítséget nyújtanak az ipari termelés korszerűsítéséhez, a termelés hatékonyságának növeléséhez. Nagy kár, hogy a kutatóintézet beruházási építkezését kivitelező bratislavai Priemstav nem Pihenés - szépséghibával Nem jártam még eddig a nagymegyeri (Čalovo) termálfürdőben, de július 10-én úgy adódott, hogy családommal néhány órát ott akartam eltölteni. Jó hírét már ismertük. Most mégis azt kell megállapítanom, hogy nem túlságosan szép emlékeink lesznek erről az első találkozásról. Mert sem a medence kellemes vize, sem a kulturált környezet, sem a ragyogó napsütés nem tudta feledtetni velünk azt a ,, fogadtatást“, amilyenre a legkevésbé számítottunk. Érkezéskor annak rendje és módja sžerint beálltunk a parkolópénztár előtti kocsisorba, sorra kerülvén pedig az arra illetékes, fehérköpenyes férfi át is adta az 142436-os számú |négykoronás parkolójegyet minden kommentár, útbaigazítás nélkül. Az előttünk haladó karavánnal elindultunk parkolóhelyet keresni, ami bizony délelőtt tízkor már nem is olyan egyszerű feladat. Végül sikerült felfedezni a lekaszált gabonatábla szélén parkoló kocsisorban egy autónyi rést, ám még ki sem szálltunk a kocsiból, amikor az előbbi fehérköpenyes férfi futólépésben közeledve, ordítva adta tudtunkra, hogy ott bizony nem fogunk parkolni, mert az bejáró valahová. Amikor mi szerényen arra próbáltunk utalni, hogy a kifizetett négy koronáért inkább némi útbaigazítást, mint egy ilyen hangerejü ledorongolást várnánk, csak olajat öntöttünk a már amúgyis lobogó tűzre. Az egész aztán azzal zárult le, hogy mi új helyet kerestünk kocsinknak, a férfi pedig utánunk kiabált: ,,majd puskát hozok és azzal őrzöm a kocsijukat a négy koronájukért. ‘ ‘ Ezek- után már nem volt hajlandó velem tárgyalni. Távozóban kicsit meglepődve tapasztaltuk, hogy mégiscsak kocsi parkolt az előbbi,, tiltott“ helyen. Tudom, nem leányálom csúcsidőben elrendezni a kocsirengeteget a fürdő körül (bár nézetem szerint nem is a hely hiányzik, hanem az útbaigazítás és az emberibb hozzáállás), az ilyen hangnem azonban semmivel sem magyarázható. Mert ha nem tévedek, szolgáltatásról van szó, s ha már az ember fizet érte, nézetem szerint legalább any- nyit elvárhat, hogy emberként kezeljék. NÉMETH GYULA A cseh országrészekben a gazdag hagyományokkal rendelkező, fából készült játékok jó hírnevét öregbíti a Stráž nad Nežár- kou-i Jas. A szövetkezet 150-fajta játékot szállít piacra, termékeinek 75 százaléka a tőkés államokba kerül. A felvételen Ružena Fothiová a játékkacsákat festi. (Jaroslav Sýbek felvétele - CTK) mindig teljesíti feladatát, ami nem kevés gondot okoz a kutatómunka fejlesztésében. Határozott javulás észlelhető az építőipari üzemek munkájában is. Meggyorsult a járulékos építkezések üteme, s ígérik, hogy a 7. ötéves tervidőszak végéig járásunkban 4620 lakásegységet adnak át. A Gépkocsi-közlekedő vállalat kommunistái a személy- és a teherszállítás javításával egy- időben az üzemanyag-takarékos- ságot, az igények kielégítését tartják legfontosabb feladatuknak. S ez érvényes az ágazathoz tartozó többi üzemre is. A mezőgazdasági és az élelmi- szeripari komplexumban dolgozó pártszervezetek és kommunisták legfontosabb feladata, hogy élelmiszerekből és mezőgazdasági nyersanyagokból biztosítsák az önellátást. Az első eredmények biztatóak, hiszen a mezőgazdasági üzemekben, az állattenyésztés mellett nagy gondot fordítanak a növénytermesztés fejlesztésére is. Ez azt jelenti, hogy gabonát és kukoricát 50 675 hektáron termesztünk, egyéb takarmányféleséget pedig - az évelőkkel együtt - 21 407 hektáron. Az évelők első kaszálásából 3,21 tonna termést takarítottak be hektáronként. Az aratást ugyancsak befejeztük, s bár még a hozamok értékelése tart, annyi azonban bizonyos, hogy a gabonából is teljesítjük a tervet. Az állattenyésztési ágazatokban a féléves terv sikeres teljesítését döntően befolyásolta a takarmányhiány, örvendetes viszont, hogy a szarvasmarhaállomány 552 darabbal növekedett, az állami gazdaságok és a szövetkezetek öt hónap alatt 6,3 százalékos bruttótermelés-növekedést értek el. Az elért eredményeket a járási pártbizottság legutóbbi plénuma is értékelte. Egyértelmű volt a megállapítás: bár a fejlődés minden ágazatban kimutatható, de a meglevő fogyatékosságok akadályozzák a gyorsabb előrehaladást. Ebben közrejátszik az is, hogy egyes helyeken az alapszervezeti pártbizottságok nem érvényesítik kellően ellenőrző szerepüket, megelégszenek a gazdasági vezetők gyakran csak statisztikai adatokat tartalmazó jelentéseivel ahelyett, hogy együtt keresnék a hibák kiküszöbölésének módját, közösen biztosítanák a népgazdasági feladatok teljesítését. A jb ülésének határozatában világosan megfogalmazódott, hogy a feladatok sokrétű, komplex megközelítésére van szükség, csak így érhetünk el az eddiginél jobb eredményeket. ONDRUSKO JÁNOS az SZLKP Érsekújvári JB titkára Hazánk legnagyobb kábelgyártó vállalata a kladnói Kablo. Az idei terv 976 millió korona értékű termék gyártását irányozza elő. Az itt gyártott kábeleket számos külföldi országba exportálják. Az exporttermékek legnagyobb részét a Szovjetunióba szállítják. A felvételen a kladnói Kablo egyik csarnoka látható. (Libor Hajský felvétele - ČTK) „Hű maradok a mezőgazdasághoz“ A bélai (Belá) fiatalok kevesen vannak. SZISZ-szervezetük is mindössze tizenkét tagú. Igaz, hétvégeken (rendezvényeiktől függően) a regisztrált tagokkal együtt olykor harmincan is összejönnek. S bizony ez már valami. Kezdeményezésre, a községi munkába való bekapcsolódásra |tehát a kis községekben is van lehetőség. Ez a véleménye a párttagjelölt Varga Kálmánnak is, aki szintén Bélán lakik, s az ifjúsági szervezet politikai felelőse. Amikor megkérdem tőle, milyen rendezvényei vannak a helyi SZISZ-szervezet- nek, a vezetőségi és a tagsági gyűléseken kívül a társadalmi munkát említi. Például az ifjúsági klub környékének rendbehozását. Meg a pionírok számára rendezett honvédelmi versenyt, mely alkalmából a SZISZ-tagok feladata volt többek közt az útvonal kijelölése. A nyár elején Kovácsiban (Ková- čová) megtartott járási ifjúsági találkozón a bélai SZISZ-tagok közül nyolcán vettek részt.- Egyik taggyűlésünkön a prágai béke-világtalálkozóról is elbeszélgettünk - mondja Varga Kálmán. Röviden ismertettem a fiatalokkal a béke-világtalálkozó lényegét. Azt, miért is jöttek össze az egész világból a küldöttek hazánk fővárosában. A találkozó anyagi támogatásához sorsjegyek vásárlásával járultunk hozzá. Varga elvtárs ez év márciusától munkahelyén, a Libádi (Lubá) Efsz-ben a kommunista párt alapszervezetének tagjelöltje. Hogy miért kérte felvételét, erről így vélekedik:- Édesapám szintén párttag, a bélai falusi pártszervezet elnöke. Elhatározásomhoz az is hozzájárult, hogy a SZISZ-ben tevékeny vagyok, s szükségem van a politikai ismeretekre. Meg arra, hogy tájékozott legyek az időszerű feladatokról. Nem is tévedtem: amióta tagjelölt vagyok, sok mindent megtanultam. A pártgyűlések érdekesek, sok tanulságos észrevétel hangzik el. A bizalmat természetesen, elsősorban munkámmal szeretném kiérdemelni. Igyekszem minden munkát jól elvégezni. A mezőgazdaság érdekel. Különösen azóta, amióta a szövetkezetben dolgozom. Jelenleg a szőlészetben, de az állattenyésztésben kezdtem, ahol a zootechni- kust helyettesítettem. Egy éve munkásnak vettek fel a szövetkezetbe. A párkányi magyar tanítási nyelvű gimnáziumban érettségiztem. Jeles tanuló voltam. Tavaly nem sikerült a felvételim a Nyitrai mezőgazdasági Főiskolára. Ez idén újból felvételiztem. Az eredményt még nem tudom. Ha felvesznek, nappali tagozaton folytatom az egyetemet, ha nem, valószínűleg katonának megyek. Bárhogy lesz is, a mezőgazdasághoz most már hű maradok - mondja beszélgetésünk végén Varga Kálmán, a kommunista párt tagjelöltje. (fülöp) Új törvény helyett - következetesebb megelőzést „Rossz a munkafegyelem, a munkaidő kihasználása. Gyakori a munkahelyi születés- és névnapünneplés, az ivászat, s az ebből eredő balesetek, károk“ - hallom egyre gyakrabban. Sokan „szigorú törvényt“ követelnek a munka- fegyelem megszilárdítására és az alkoholizálás visszaszorítása érdekében. Kedvező szemléletváltozásként is értékelhetnénk az ilyen észrevételeket, bíráló szót, ha nem négyszemközt hangzana el. Valójában azonban nincs szükség új „szigorú törvényre“. Hiszen hatályos jogszabályaink is meglehetősen szigorúan lépnek fel a munkafegyelem megsértői ellen és megfelelő eszközöket nyújtanak a munkafegyelem megszilárdítására. Csakhogy a jogszabálynak csupán akkor van értelme, ha címzettjei végre is hajtják. Vagyis megtartják tilalmait, teljesítik a benne foglalt kötelezettségeket és élnek a jogszabály által biztosított jogokkal. Ez mindannyiunk feladata, hiszen valamennyien alkalmazzuk a jogot. Az is, akit a jogszabály kötelez, és az is, akinek jogában áll felelősségre vonni a jogsértőt. A szocialista munkafegyelemnek nem a jogi vonatkozásai a legfontosabbak, hiszen ez maguknak a dolgozóknak az önkéntes, szabad és öntudatos fegyelme. Mindezek olyan vonások, amelyeket a jogrend nem tud befolyásolni, de annál inkább továbbfejleszthetőek a párt, a szakszervezet és az ifjúsági szervezet mindennapi nevelő munkájával. Nem a szigort kell „fejlesztenünk“, és nem a tilalomfákat kell szaporítani, hiszen az új szocialista munkaerkölcs és fegyelem kialakításában vajmi kevés hasznát vennénk a megfélemlítésnek, a szigorú büntetéseknek. Vitathatatlan, hogy ki-ki esetleg népszerűségét kockáztatja, ha számonkéri a fegyelem betartását munkatársaitól, beosztottjaitól, ha megtiltja a munkahelyi ünnepségeket (vagy ivászatokat), ha munkaértekezleten, taggyűlésen vagy a társadalmi szervezet gyűlésén mondja el kritikus megjegyzéseit és nem négyszemközt vagy írásban. Az utóbb említett érzésem szerint a képmutató „kritikának“ lugyan megvannak az előnyei; munkatársainak, vagy a társadalmi szervezet tagjainak esetleg lenne néhány keresetlen megjegyzése a felszólaló munkamoráljához. Kényelmesebb új törvényt követelni - bizonyítva ezzel a társadalmi problémák iránti fogékonyságot - mint megtenni azokat a lépéseket, intézkedéseket, amelyekre a jogszabály lehetőséget nyújt, sót olyankor kötelez is rájuk. A munkahelyi ivászatok (születés vagy névnap ürügyén) valóban nem szórványosak. Ugyanakkor nem mondható el még az sem, hogy hozzájárultak volna jobb munkakollektívák, egészségesebb munkahelyi légkör kialakításához. A felelős vezetők mégis általában csak vonakodva teszik meg a szükséges intézkedéseket, tiltják be ezeket az ünnepségeket. Szigorúan jogi szempontból ugyan nem is lenne szükség külön külön utasítás kiadására, hiszen a Munka Törvénykönyve szerint, minden dolgozónak kötelessége a meghatározott időkeretben munkát végezni. Inkább arról van szó, hogy számon kellene kérni minden egyes fegyelemsértést, nem pedig nagyritkán, kampányszerűen „nagy ügyet“ csinálni, példát statuálni egy-egy esetből Kisebb mulasztásokat a vezető a társadalmi szervezet hatáskörébe utalhat, súlyosabb mulasztások, fegyelmi vétségek esetében az intézkedések, büntetések meglehetősen széles skáláját alkalmazhatja (a megrovástól az elbocsátásig), amelyek erkölcsileg, esetleg anyagilag is érintik a dolgozót. Végül pedig ideje lenne szakítani eddigi gyakorlatunkkal, kevesebbet beszélni a „rossz munka- fegyelemről“ és többet arról, ki mit tett és tesz megszilárdításáért. FEKETE MARIAN