Új Szó, 1983. július (36. évfolyam, 153-178. szám)

1983-07-28 / 176. szám, csütörtök

Irodalmat tanítani - ma Napjainkban nem túlságosan sok szó esik a humán tantárgyak iskolai oktatásáról, mivel az általá­nos műveltség fogalmát - sajnos - gyakran még a szakemberek is félremagyarázzák. Kétségtelen, hogy korunkban, melyet a tudo­mányos-technikai forradalom ko­rának szokás nevezni, soha nem látott fejlődést tapasztalhatunk a természettudományok terén, ta­núi vagyunk e tudományágak lát­ványos sikereinek. Ez a tény azonban olyan téves következte­tésekhez vezethet, melyek szerint a humán tantárgyak tanítása az iskolában is csak valamiféle má­sod- vagy harmadrendű szerepet tölt be, ami természetesen téve­dés. Közismert, hogy a csehszlo­vákiai oktatásügy továbbfejleszté­sének 1976-ban megfogalmazott új tervezete is a sokoldalúan kép­zett, harmonikusan fejlett ember­ben látja oktató-nevelő munkánk céltudatos erőfeszítéseinek végső ,,produktumát“. A „sokoldalú kép­zettség“ fogalmába pedig beletar­tozik mind a humán, mind a termé­szettudományi tantárgyakban való kellő jártasság. Ezért egyáltalán nem hanyagolható el például az irodalomoktatás sem, melynek eredményessége vagy kudarca nagy mértékben befolyásolhatja a harmonikusan fejlett és sokolda­lúan képzett egyéniség kialaku­lását. Ha figyelembe vesszük, hogy oktatásügyünk további fejleszté­sének tervezete az oktató-nevelő munka radikális korszerűsítését követeli meg, nyomban feltehetjük a kérdést: korszerű-e, korunk, tár­sadalmunk fejlettségének, igénye­inek megfelelö-e irodalomoktatá­sunk. Erre a kérdésre pozitív vá­lasz nehezen adható. Sem a mai tanterv, sem a tankönyvek nem alkalmazkodnak a korszerű iroda­lomoktatás követelményeihez. Nagyon leegyszerűsítenénk azon­ban az irodalomoktatás kielégítő vagy elégtelen voltának boncolga­tását, ha például kategorikusan kijelentenénk, hogy középiskolá­inkban nem kielégítő a magyar irodalom oktatása, mivel minimális ismeretekkel sem rendelkeznek a tanulók a csehszlovákiai magyar irodalomról. Az efféle megállapítá­sok nem csupán felelőtlenek, ha­nem érthetetlenül türelmetlenek is. Akik ugyanis ezt tartják irodalom­oktatásunk legfőbb fogyatékos­ságának, azok bizonyára tájéko­zatlanok arról is, vajon milyen mértékben ismerik a középiskolák végzett növendékei az egyetemes magyar irodalmat, az egyes korok, irányzatok képviselőit. S itt rögtön felmerül a kérdés: helyes-e csu­pán az irodalomtörténeti ismere­tekre korlátozni az irodalomokta­tással szemben támasztott köve­telményeket? Nyilvánvaló, hogy nem. Az isko­lai irodalomoktatás célja nem csu­pán az egyes korok irodalmi irány­zatainak, az irányzatok főbb kép­viselőinek és alkotásaiknak meg­tanítása, hanem elsősorban az irodalomértő, az irodalmat igénylő, az irodalmat személyiségének for­málására, szellemi kvalitásainak kialakítására aktívan transzponáló ember nevelése. Ez pedig egyál­talán nem könnyű feladat. A kor­szerű irodalomoktatás ugyanis nem irodalomtörténeti vagy iroda­lomelméleti ismereteket nyújt, ha­nem komplex irodalmi műveltsé­get. Ennek értelmezése ma még - sajnos - nincs egyértelműen tisztázva. A korszerű irodalomok­tatás kétségtelenül magából az irodalmi műből indul ki. Az iskolai oktatás célja, hogy tájékoztassa a tanulókat az alapvető irodalmi művekről, meggyőzze őket azok kvalitásairól, kialakítsa a tanulók azon képességét, hogy önállóan megértsék a mű mondanivalóját és az irodalmi mű olvasása való­ban esztétikai élvezetet, élményt jelentsen számukra. Ezek a célok egyáltalán nem valósíthatók meg olyan formális oktatási módszerek alkalmazásával, mint amilyen pél­dául a „szemelvénycentrikus“ módszer. Jobb híján így nevezem ezt a teljesen helytelen módszert, melynek következtében még az érettségi vizsgán is ilyen elké­pesztő feleleteket hallunk: „Móricz Zsigmond írta a Rokonok című szemelvényt (!) is“. A tankönyvek íróinak van egy gyakori „rossz szokásuk“, mégpedig a nem min­dig a legmegfelelőbb, legfrappán­sabb, az értékes kommunikatív funkciójú szövegrészek, szemel­vények kiválasztása, s az is min­dennemű motivációs bevezetés, a szemelvénynek az irodalmi mű egészébe való beillesztésére történő utalás nélkül történik. El­képzelhető, hogy az ilyen köny­vekből tanuló diákok számára az irodalom tulajdonképpen össze­függéstelen szemelvények soka­ságának értelmetlen labirintusát fogja jelenteni. Ezt pedig aligha nevezhetnénk eredményes, s még kevésbé korszerű irodalomokta­tásnak. Nagyon vitatható az úgyneve­zett „olvasónaplók“ létjogosultsá­ga is olyan formában, ahogyan az gyakran tapasztalható. Általában a kötelező olvasmányokról „ve­zetnek“ olvasónaplót a diákok. Kellő ellenőrzés híján ez gyakran azt „eredményezi“, hogy egy diák elolvassa a kötelező müvet, leírja rövid tartalmát, a többiek pedig változatlanul, vagy minimális vál­tozásokkal lemásolják a szöveget. A szemelvénycentrikus és az ol­vasónaplót mai formájában meg­követelő irodalomoktatás tehát a lényegtől: az irodalmi műben való elmélyüléstől, a vele való azonosulástól, a valódi irodalmi élménytől fosztja meg a tanulót. Irodalmi élményt pedig csakis az irodalmi mű egésze nyújthat. A korszerű irodalomoktatásban a szemelvényeket nem vetjük el, hiszen tájékoztató szerepük vitat­hatatlan, a jól kiválasztott szemel­vény feltétlenül felkelti az érdeklő­dést az egész mű iránt, nem he­lyettesítheti azonban sohasem a teljes műről szerzett információt és az általa kiváltott olvasói él­ményt. Szakkörökben vitatott té­ma az úgynevezett kötelező ol­vasmányok beiktatása is az iroda­lomoktatás egészébe. Pszicholó­giai érvelések ugyanis helyesen utalnak arra, hogy valami, ami „kötelező“, bizonyos ellenszenvet vált ki a diákok jelentős hányadá­ban, s ezért az alapvető irodalmi müvekkel való szükséges megis­merkedéshez más eszközöket, módszereket kellene alkalmazni. A korszerű irodalomoktatás módszertani kérdéseinek vitatása során számos probléma és köve­telmény merül fel. Egyre több lesz a művelődésre fordítható szabad időnk. Ezt a tényt a korszerű iro­dalomoktatásnak figyelembe kell vennie. Az irodalmi művek egyre nagyobb számban jelennek meg megfilmesítve, tévére alkalmazva, a film és a televízió tehát részben propagálójává, részben verseny­társává válik az irodalomnak. Ez­zel kapcsolatban kettős feladat hárul az írodalomoktatásra: 1. az irodalom egyediségének, az iro­dalmi élmény semmi egyébbel nem pótolható hangsúlyozásával olvasókat kell nevelnie, akik a film és a televízió hatására nem fordí­tanak hátat az irodalmi müveknek, az olvasásnak; 2. az irodalomel­méleti ismeretek nyújtásán kívül értó film- és tévénézőket is kell nevelnie, tehát meg kell ismertet­nie a tanulókat a film- és tévéesz­tétika alapelemeivel és meg kell tanítania őket arra, hogy irodalmi és szellemi igényeik kielégítése során létrejöjjön a könyv, valamint a film és a tévé „békés egymás mellett élése“. Ha tudatosítjuk, hogy az iroda­lom oktatása nem csupán az esz­tétikai érzékek fejlesztését szol­gálja, hanem egyben hatékony eszköze a kommunista nevelés­nek is, ha figyelembe vesszük, hogy irodalomtörténeti ismerete­ken kívül irodalomelméleti ismere­teket is kell nyújtania és legalább az irodalmi kritika lényegével, fő kritériumaival és esztétikai kate­góriáival is meg kell ismertetnie a tanulókat, akkor rájövünk, hogy az irodalomoktatás korszerű mód­szertanának megteremtése és an­nak továbbfejlesztése, a gyakorló pedagógusok általi rendszeres ta­nulmányozása és alkalmazása el­kerülhetetlen és égető feladat Megoldásra vár a világirodalom kellő módon szelektált irányzatai­nak, műveinek beiktatása is az anyanyelvi irodalom oktatásába és szükséges a pedagógusképzés reformja, amely képessé teszi majd az irodalomtanárokat a ro­kon művészetekkel való kapcsola­tok oktatására (zene, képzőművé­szet, építőművészet stb.), az iro­dalomoktatás során megvalósu­lásra váró interdiszciplináris összefüggések megteremtésére. Elméleti és gyakorlati szakem­berekre vár a fentebb vázolt fela­datok megoldása, s ha mindez - a külföldön bevált új oktatási módszerek tapasztalatainak figye­lembe vételével - realizálódik, ak­kor majd elmondhatjuk, hogy iro­dalomoktatásunk is megfelelő mó­don, korszerű formák és módsze­rek alkalmazása által veszi ki ré­szét tanulóink személyiségének harmonikus formálásából, a sok­oldalúan képzett fiatalok nevelé­séből. SÁGI TÓTH TIBOR Érettségiző osztály — először Az elmúlt tanév végén a peda­gógusok és nevelők összegezték munkájuk eredményét. Nemcsak azon gondolkodtak el, milyen szintre sikerült emelniük a növen­dékek tudását, hanem azon is, milyen mértékben járultak hozzá a tanulók kommunista szellemben való neveléséhez. Az ifjúság kom­munista nevelését fő feladatunk­nak tartjuk mi is a rimaszombati (Rim. Sobota) Nehézipari Üzemek Szaktanintézetében. Szakmunkásfiataljaink nevelé­se során nem csak az elméleti ismeretek elsajátítását és ezek gyakorlatban való alkalmazását szorgalmazzuk, hanem ezzel egyidejűleg fontosnak tartjuk, hogy megismertessük velük mun­kásosztályunk forradalmi harcát is. Az oktató-nevelő munkában elért eredményeket azon időszak­ban értékeljük, amikor üzemeink dolgozói a CSKP KB 8. ülése határozatait tanulmányozzák és igyekeznek a határozatokat a gya­korlatban érvényre juttatni, jobban és intenzívebben kiaknázni a tu­dományos és műszaki lehetősé­geket és eredményeket éfc ezek segítségével minőségileg jobb és technikailag tökéletesebb gyárt­mányokat előállítani. E cél megva­lósítása érdekében minden egyes munkahelyen, minden üzemben hatékonyabban és jobban kell dol­gozni. Ez jelenünk és jövőnk legaktuálisabb feladata, s teljes mértékben vonatkozik gépipari szaktanintézetünk tanulóira is. Az elmúlt iskolai évben szak­munkásképző intézetünket 383 ta­nuló látogatta: többségüket a hely­beli Nehézgépipari Üzem számára képeztük, de nem kis létszámban kerülnek iskolánkból szakképzett növendékek a piesoki gépgyár torn­aijai (Šfárikovo) részlegébe és néhány kisebb üzembe is, traktor­állomásra, a járási ipari vállalat­ba, a cukor- és sörgyárba, vala­mint mezőgazdasági üzemekbe és vállalatokba. Az 1983/84-es iskolai év elejé­től a szakmunkásképző intéze­tünkben először nyílik érettségiző osztály. Ez év decemberében már az új koncepció szerint kidolgozott terv alapján fejezi be 3 és fél éves tanulmányát 90 növendékünk. Említésre méltó, hogy iskolánkat 50 százalékban magyar nemzeti­ségű növendékek látogatják. Megállapíthatjuk, hogy tanuló­ink többsége kellő felelősségtu­dattal viszonyul az iskolai munká­hoz és elsajátítja a szükséges el­méleti és gyakorlati ismereteket. Meggyőződésünk, hogy ezen fel- készültség birtokában következe­tesen kamatoztatni fogják szerzett ismereteiket azon igényes felada­tok teljesítésekor, melyeket nép­gazdaságunk jogosan vár el tő­lünk. JURAJ HRIVNÁK mérnök, a szaktanintézet igazgatója DIALÓGUSOK A MATEMATIKÁRÓL Rényi Alfréd könyve csehül Rényi Alfréd: Dialógusok a ma­tematikáról cimü könyve a Mladá fronta kiadó Kolumbusz sorozatá­nak 91. köteteként jelent meg Prá­gában, Dialógy o matematice cím­mel E cseh nyelvű kiadvány (amely tulajdonképpen a Dialógu­sok a matematikáról és a Levelek a valószínűségről című köteteket első ízben egyesíti) 24 000 pél­dányban való kiadását több szem­pont indokolja. Mindenekelőtt az. hogy világszerte nagy sikert ara­tott. Megjelent az USA-ban, lefor­dították német, orosz, portugál, svéd és román nyelvre. Az Alfa könyvkiadó gondozásában e cseh kiadvány első részét Znám István fordításában szlovák nyelven is kézhez vehettük 1977-ben. Csu­pán 3000 példányban adták ki, s ez kevésnek bizonyult, ezért is örvendünk Ján Králik cseh nyelvű tolmácsolásának. A kiadványt ko­rabeli metszetek és Vladimir Ren- čin szellemes, a szöveghez jól illeszkedő rajzai teszik szemléle­tesebbé Rényi Alfréd vonzódását más tudományágakhoz - az irodalom­hoz és a művészetekhez — pálya­kezdése magyarázza. Nem mate­matikusnak indult, hanem törté­nész akart lenni, az elsüllyedt föld­rész, Atlantisz titkait szerette volna megfejteni. De csakhamar belátta, hogy e probléma megoldásához a történelemtudomány eszközei önmagában nem elegendők, egyebek között a geológiára is szükség van. A geológia magas színvonalú műveléséhez pedig elengedhetetlen a matematika el­mélyült tanulmányozása. így jutott el ahhoz a tudományághoz, amellyel azután egy életre elje­gyezte magát. Rényi Alfréd (1921—1970) világ­hírű magyar matematikus volt. a Matematikai Kutató Intézet igaz­gatójaként és a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem pro­fesszoraként kutatómunkája mel­lett számottevő irodalmi munkás­ságot fejtett ki. A könyv első ré­szében irodalmi eszközökkel, pár­beszédes formában ismerteti a matematikának és alkalmazásá­nak alapvető elvi kérdéseit hogy ezeket az elvont kérdéseket minél szélesebb olvasóközönséghez vi­gye közel. Ez a rész három dialó­gust tartalmaz. Mindháromban a tudomány történetének egy-egy kiemelkedő személyisége a fősze­replő: Szókratész, Arkhimédész és Galilei. A mű elsődleges célja nem konkrét matematikai ismere­tek közlése, hanem az, hogy a matematika mibenlétéről, jelen­tőségéről, sajátos módszeréről, más tudományokhoz való viszo­nyáról. gyakorlati alkalmazhatósá­gáról adjon összefoglaló képet. Ezen kép megrajzolásában Rényit megerősítették Szabó Árpád alap­vető matematikatörténeti kutatá­sai, amelyek az ókori görög mate­matika kialakulását új megvilágí­tásba helyezték. A Levelek a veüószinúségröl cí­mű második rész szintén irodalmi eszközökkel. Pascal által Fermat- hoz írt fiktív levelek formájában ismerteti a valószínűség fogalmát és néhány ezzel kapcsolatos elvi kérdést. Ezeknek az ismeretelmé­leti szenpontból is jelentős elvi problémáknak különös aktualitást ad, hogy a valószinúségszámitást ma már a tudomány minden ágá­ban és a gazdasági élet számos területén is felhasználják. A Leve­lek matematikai előismeretek nél­kül is elvezetik az olvasót a mo­dem tudomány e fontos kérdései­nek megértéséhez. Rényi professzor mind az első, mind a második részben képletek helyett a gondolatok erejével győz meg tudományálnak társadalmi je­lentőségéről. Ezért mindazoknak ajánlom e könyvet, akik a mate­matika szépségéért lelkesednek és tiszta tudásvággyal közelednek hozzá. OLÁH GYÖRGY Étvágy is van A királyi (Kráľ) kétosztályos óvo­da udvarának játszóterén hangos az élet. Persze csak addig amíg el nem jön az ebéd ideje, amikor is valamennyi pedagógus — Melió- risz Piroska igazgatónő Nagy 1st vánrté, Papp Zottánne és Babus Mária óvónő — úgyszintén az ebédlőben, illetve a szomszédos tantestületi szobában tartózkodik. — Óvodánkat jelenleg ötvenegy gyermek látogatja, túlnyomó több­ségükben központi községünkből, vannak azonban bejáróink is, akiknek a szülei szintén a helyi föid- müvesszovetkezetben dolgoznak- mondja az igazgatónő. — Az oktatás nálunk ilyenkor sem szü­netelhet. hiszen a többségükben mezőgazdaságban dolgozó szü­lök számára éppen a legnagyobb dologidőben jelentene megoldha­tatlan gondot a gyermekek elhe­lyezése — Érdekelne, milyenek a körül­mények ebben az óvodában? — Bár az épület nem a legújab­bak közül való. s bizony eléggé szűkösen is vagyunk a tantermek­ben, elmondhatjuk, hogy a helyi szervek minden tekintetben meg­teremtették a sikeres nevelői mun­ka alapfeltételeit. Segédeszközök­ben, játékokban - hála patronáló inknak — szintén nem szűkölkö­dünk. Megértő, sokat segítő szü­lőkben sincs hiány: az elmúlt esz­tendőkben társadalmi munkával igazán széppé, kulturálttá vará­zsolták az óvodaépület környékét, s amint látja, kicsi játszóparkunk is megfelel a kívánalmaknak. A sok­oldalú gondoskodást mi, pedagó­gusok, legjobb tudásunkkal igyek­szünk viszonozni. Hogy törekvé­sünk nem eredménytelen, azt szá­mos elismerés bizonyítja, a leg­utóbbi például az óvoda naplójában olvasható, a felettes oktatásügyi szervektől. Az elismerő szavak mindannyiunknak jólesnek, de ta­lán még ennél is fontosabb - reáli­sabb értékmérője munkánknak- az iskola, az iskola, mellyel az utóbbi években nagyon szorosan együttműködünk, s az eredmé­nyek sem maradnak el. A magas­ra állított mérce a jövőben sem kerülhet lejjebb, sót igyekszünk a mindennapi munkában magunk­kal szemben még igényesebbek lenni. Beszélgetésünk alatt a gyere­kek farkasétvággyal fogyasztják el a zöldséglevest, s a szakácsnéni, az óvónők segítségével, már tálal­ja is a finom töltöttkáposztát.- A gyerekek többségénél nincs baj az étvággyal, sokkal inkább idegenkednek az ebéd utáni al­vástól — mondja Babus Mária, aki kerek két évtizedet töltött el gyere­kek között. - A napot reggeli tor­nával kezdjük, s hogy az ne le­gyen túlságosan „száraz", újab­ban bevezettük, hogy zenére tor­názunk. A gyerekek látható öröm­mel végzik a gyakorlatokat. A tan­tervben előírt feladatokon kívül igyekszünk sok maß hasznos el­foglaltságot kitalálni.- Ezek egyike a nyelvtanulás - mondja Nagy Istvánné aki annak idején szlovák nyelven végezte el az óvónőképzőt. - Ebben a kor­ban nagyon fogékonyak a gyere­kek. s ezt vétek volna nem kihasz­nálni Az alapismeretek mellett na­gyon sok verset és dalt is megta­nulunk szlovákul. Papp Zoltánné a legfiatalabb pedagógus is hasonló elveket kö­vet mindennapi munkájában, a legfontosabb feladatának azon­ban a komplex képzést, a sok­oldalúságot tekinti.- Nagyon fontos, hogy a gyer­mek már itt, az óvodában meg­szokja az alapvető közösségi nor­mákat, mert az további boldogulá­sának egyik alapfeltétele. Tudjuk, az óvónő feladata ma rendkívül sokrétű. Ezt, amint röp- „ ke látogatásunk során is tapasz­taltuk, a Királyi Magyar Tanítási Nyelvű Óvoda pedagógusai nem­csak felismerték, hanem hozzáér­téssel végzik is \ Ú J SZÓ HACSI ATTILA 1983. VII. 28

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom