Új Szó, 1983. július (36. évfolyam, 153-178. szám)
1983-07-23 / 172. szám, szombat
Meghalt Radovan Richta akadémikus A magyar párt- és kormányküldöttség Kijevben (ÖSTK) — Radovan Richta akadémikus, a Csehszlovák Tudományos Akadémia Elnökségének tagja, az Akadémia Filozófiai és Szociológiai Intézetének igazgatója, több nemzetközi tudományos itnézmény tagja, a Klement Gottwald Állami Díj, a Munka Érdemrend, valamint több más párt-, állami és nemzetközi kitüntetés tulajdonosa hosszan tartó betegség után július 21 -én, csütörtökön 59 éves korában elhunyt. A hazai és a nemzetközi tudományos életbe az ötvenes évek végén lépett be a tudományos- műszaki forradalom átfogó koncepciójával, amelyet számos (ČSTK) - Végső búcsút vettek tegnap Jaroslav Krombholc nemzeti művésztől, a jeles karmestertől, ciki július 16-án, 65 éves korában hunyt el. A prága- strasnicei krematórium nagy szertartástermében felravatalozták az elhunyt földi maradványait, és elhelyezték a koszorúkat, köztük Gustáv Husáknak. a CSKP KB főtitkárának, köztársasági elnökünknek, a szövetségi és a cseh kormánynak, a Cseh Kulturális Minisztériumnak, a Csehországi Zeneszerzők és Előadóművészek, a Csehországi Színművészek és a Csehszlovákiai Zeneszerzők Szövetségének, a Csehszlovák és a Cseh Rádiónak, a prágai Nemzeti Színháznak és más intézményeknek koszorúit. A gyászszertartáson az elhunyt családtagjain és barátain kívül részt vettek: Milan Klusák cseh Az 53-as számú autóbusz Bratislavában a Šafárik tér és a Lúky lakótelep között közlekedik. Nem irigylésre méltó körülmények közt dolgoznak ezen a vonalon (s nemcsak ezen) a gépkocsivezetők. Štefan Janečka 13 órakor kezdte a szolgálatot. 23 óráig tizenkétszer fordul a városközpont és a lakótelep között. — Ezekben az új tipu só autóbuszokban nem megfelelő a ventillá- cjó. a hatalmas szélvédő üveg mögött 40 fok fölött van a hőmérséklet. Még szerencse, hogy az építőknek a végállomásunk mellett vein a mosdóhelyiségük, ezt használjuk, s itt ihatunk vizet. Más üdítőt nemigen, mert a buszban minden felmelegszik. Szociális helyiségünk nincs, a Šafárik téren nem állhatunk, ott nem fér el a sok busz. A tízperces pihenőt sajnos, gyakran a vasúti sorompók előtt töltjük el. Arról nem is szólva, hogy ilyenkor felborul az egész menetrend, bárhogy is igyekszünk azt megtartani. Az utasok aztán ingerültek a késések miatt, s legtöbbször a vezetőt szidják, ha a buszok számának csökkentése miatt még hosszabbra nyúlik az előirt intervallum. Ezért fordul elő, hogy reggelenként késve érkeznek a munkahelyükre, vagy a délutáni csúcsforgalom idején sokáig tart az út hazáig. — Ki kell birni a nagy hőséget nekünk is, az utasoknak is, de több megértéssel kell lennünk egymás iránt - mondotta és már indította jármüvét, hogy a városba vigye a megállóban várakozó utasokat. xxx Az ember megszületésének idejét nem lehet szabályozni, elhalasztani hűvösebb napokra. A Bezruč utcai kórház szülészetén az elmúlt éjszakán tiz gyermek (köztük egy ikerpár) született, s napközben a hőségtől függetlenül folyik itt a betegápolás, a gyógyítás. — A mi munkánkat nem befolyá munkatársával a fejlett szocialista társadalom építésének időszakára vonatkozóan továbbfejlesztett. A CSKP KB ideológiai bizottságának tagjaként főként a tudomány- ugyi politika formálásához járult hozzá, kiemelte a tudományostechnikai forradalom vívmányai és a szocializmus előnyei egybekapcsolásának s a szovjet tudománynyal szoros együttműködésben társadalmunk távlati fejlesztésének fontosságát. A csehszlovákiai tudományos élet kiváló személyiségeként aktivan részt vett a békeharcban. A hazai és a nemzetközi tudomány személyében kiváló alkotó dolgozót veszített el. kulturális miniszter, Karéi Lobi, a cseh kormány minisztere, valamint politikai, kulturális és közéletünk több más személyisége. Gyászbeszédet Milan Klusák mondott. Hangsúlyozta: Jaroslav Krombholc azon múvésznemze- dékhez tartozott, amelynek eszmei és művészi érésére jelentősen hatottak a 30-as és a 40-es években végbement mélyreható társadalmi események. Ezért ez a nemzedék a legkonkrétabb formában tudatosította a nemzet, a haza és a nép fogalmának mélységét. Krombholc tevékenysége teljes egészében egybeesik az új cseh szocialista zenekultúra létrejöttével. A zeneszerzők és az előadók nevében Jan Seidl nemzeti művész búcsúztatta Jaroslav Kromb- holcot. A temetés a csehszlovák himnusz hangjaival ért véget. solhatja az időjárás. A nagy meleg ránk, egészségügyi dolgozókra és a betegekre egyaránt hatással van- mondotta dr. Eugen Deák, a kórház nögyógyászatának és szülészetének helyettes főorvosa.- Jobban izzadunk, több folyadékra, a betegeknek több infúzióra van szükségük. Dolgozóink egy részét, akik a szabadságukat töltik, a kollégák helyettesítik, igy gyakrabban ügyeletesek a szokásosnál. A komolyabb, hosszabb ideig tartó műtéteket reggel kilenc óra helyett hétkor kezdik, könnyebb igy a betegnek, az orvosoknak, a személyzetnek is. Fokozott gondoskodásban részesítik a fekvő betegeket, gyakran szellőztetnek. xxx A főváros utcáin is folyik a megszokott élet. Dél tájban az éhesek szívesen temek be a Luxor valamelyik részlegére ebédelni, vagy egy pohár üdítőre.- Nem dolgozunk ideális körülmények között — vezetett végig munkahelyén Stanislav Pocisk, vezető. - Régi, elavult az épület, a berendezés. Ráférne már egy nagyjavítás. 130 dolgozónk 90 százaléka nő, s bizony nem irigylésre méltó, hogy egy részük a konyhában 50 fok feletti hőségben dolgozik. S ha legalább szellőztetni lehetne itt! A kis ventilláro- rok nem sokat segítenek. Az önkiszolgálóban naponta 2500-1800 adag ételt adnak el. 20-25 fajta főételből és kétféle levesből választhatnak a vendégek. A Szlovák Étteremben további 800 adagot adnak el, főképp az olcsó készételek és a specialitások iránt nagy az érdeklődés. Az üzem vezetőit és dolgozóit dicséri, hogy a sok helyen hiányzó zöldségsalátákból és üdítő italokból bő a választék.- A törzsgárdára számíthatok a kánikulában is - mondotta a vezető. - Idénymunkások is segítenek. Naponta ötkor kezdik a munkát a konyhában, hogy nyitáskor reggelivel kínálhassuk a hozzánk betérőket. DEÁK TERÉZ Az indokínai külügyminiszterek értekezletéről (ČSTK) - Stanislav Svoboda külügyminiszter-helyettes tegnap a prágai Černin-palotában fogadta Phang Saretet, a Kambodzsai Népköztársaság és Vu Szongot, a Vietnami Szocialista Köztársaság csehszlovákiai nagykövetét. A két nagykövet tájékoztatott az indokínai országok külügyminisztereinek július 19-én és 20-án Phnom Penhben tartott hetedik értekezletéről, és átadta a tanácskozás záróközleményének szövegét. NÚSZ-nyilatkozat (ČSTK) - A Nemzetközi Újságíró Szervezet főtitkára tegnap Prágában nyilatkozatot adott ki a ciprusi szolidaritási hét alkalmából. Ebben a szervezet teljes támogatásáról biztosította a ciprusi népnek országa függetlenségéért, szuverenitásáért és területi egységéért vívott harcát, és pozitívan értékelte az ENSZ-közgyűlés Ciprussal kapcsolatos új határozatát. GENFBEN tegnap befejeződött az ENSZ nemzetközi jogi bizottságának 35. ülése, amelyen 34 ismert szovjet, amerikai, brit, francia, kínai, bolgár, román, illetve más országok képviseletében jelenlevő nemzetközi jogi szakértő vett részt. A bizottság folytatta az államok felelősségéről, az államok jogi immunitásáról és vagyonáról szoló szerződés, illetve a béke elleni bűntett kódexének, valamint a diplomáciai posta statútumának kidolgozását. A SZOVJETUNIÓ lakosainak száma 1983. július 1-én 272,5 millió volt - közölte a szovjet központi statisztikai hivatal. AZ IRAKI légierő gépei csütörtökön este több támadást hajtottak végre iráni állások ellen. A hírt iraki katonai közlemény adta tud- tul. Bagdadban egy iraki katonai szóvivő azt is közölte, hogy az iraki csapatok a front északi szakaszán végrehajtott szerdai támadás során több mint ezer iráni katonát tettek harcképtelenné. Hozzáfűzte, hogy mára virradóan is nagy számú iráni katona sebesült meg, illetve esett fogságba, ugyanakkor az iraki katonák nagy mennyiségű könnyű és középnehéz fegyvert zsákmányoltak. A NYUGATNÉMET közlekedési minisztérium engedélyezte az amerikai hadseregnek, hogy használja a düsseldorfi repülőteret, amely az NSZK-ban az egyik legnagyobb. A PPA hírügynökség közölte, hogy idén ősszel az At- lanti-óceán fölött létesített légihí- don az intervenciós gyorshadtest egységeinek 6000 katonáját szállítják át. Az amerikai katonák a NATO hadgyakorlatán vesznek részt. NAGY-BRIT AWNIA Rekordösszeg fegyverkezésre (ČSTK) - A brit konzervatív kormány döntése szerint az elkövetkező öt évben jelentős mértékben emelik a miniszterek, bírók és kormányhivatalnokok és tábornokok fizetését. Amíg az országban megkurtították a szociális kiadásokat, a brit dolgozók reáljövedelme állandóan csökken, a munkanélküliek száma pedig meghaladja a hárommilliót, a miniszterek fizetését 26 százalékkal emelik. A kormányhivatalnokoknak, bíróknak és tábornokoknak meg kell elégedniük a „csupán“ 12 százalékos emeléssel. Az erről szóló döntést csütörtökön hozta a kormány. A kormány sem az inflációt, sem a takarékosságot nem veszi figyelembe, amikor a katonai kiadásokról van szó. A jövő évben Nagy-Britanniá- ban rekordnagyságú összeget, 1.7 milliárd font sterlinget költenek a fegyverkezésre. (ČSTK) - A magyar párt- és kormányküldöttség, amely Kádár Jánosnak, az MSZMP KB első titkárának a vezetésével a Szovjetunióban tartózkodik, tegnap Kijevbe érkezett. A magyar vendégek elutazása előtt a moszkvai Kremlben a küldöttség tagjaitól szívélyesen elbúcsúzott Jurij Andropov, az SZKP KB főtitkára, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének el(ČSTK) - A lengyel nép tegnap emlékezett meg az ország nemzeti ünnepéről. Harminckilenc évvel ezelőtt a szovjet hadsereg győzelmes előrenyomulása következtében alapvető fordulat állt be Lengyelország történetében. Az 1944. július 22-én nyilvánosságra hozott ún. júliusi kiáltványban a Lengyel Nemzeti Felszabadítási Bizottság a független, demokratikus - a népi Lengyelország felépítésének tervét ismertette. Valamennyi lengyel városban, a szovjet katonák és az antifasiszta ellenállás hőseinek emlékműveinél, a néphatalomért folytatott harccal összekapcsolódott helyeken koszorúzási ünnepségeket tartottak. Varsóban a lengyel főváros lakosságának, a nagy üzemek, az ifjúság, a hadsereg képviselői megkoszorúzták az Ismeretlen katona sírját, és a szovjet katonák mauzóleumát. A Trybuna Ludu a nemzeti ünnepről írva hangsúlyozta, hogy a Lengyel Népköztársaság fennállásának 40. évébe lép, s a szocialista országok közösségének elválaszthatatlan része. Az, hogy Lengyelország tagja e közösségnek, megfelel a lengyel nép létérdekeinek - írja a lap. (ČSTK) - A néhány befolyásos szakszervezeti szövetség felhívására csütörtökön Brazíliában néhány nagyvárosban megtartott általános sztrájk eredményesen fe- jezódôtťbe és a kormány gazdasági politikája elleni hatalmas tiltakozások kezdetét jelenti - jelentette ki Joaquime dós Santos, a kohóipari dolgozók szakszervezeténöke és más vezetők. A magyar vendégeket a repülőtérre elkísérte Andrej Gromiko, az SZKP KP Politikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács első alelnöke, külügyminiszter, Gejdar Alijev, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács első alelnöke, Mihail Gorbacsov, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, a KB titkára és más személyiségek. A moszkvai Pravda ugyancsak megemlékezik Lengyelország nemzeti ünnepéről. A lap egyebek között leszögezi, hogy a szocialista Lengyelország a harc és az alkotó munka útján halad a holnap felé, s a gazdaság és a mindennapi élet területén nem kevés nehézséggel küzd meg. Eközben a testvéri pártok és a szocialista közösség országainak segítségére támaszkodik. Az idei nemzeti ünnepről a lengyel nép úgy emlékezik meg, hogy biztos abban, leküzdi a jelenlegi nehézségeket. Ezt erősítik meg az ország különböző részeiből érkező jelentések is. A bányák túlnyomó többsége például a tervet 102-107 százalékra teljesíti. A lengyel sajtó kommentárjaiban ezzel kapcsolatban megjegyzi - írja a Pravda -, hogy a bányaipar ma azokhoz a népgazdasági ágazatokhoz tartozik, amelyek lényegesen hozzájárulnak a gazdasági válság leküzdéséhez. Sok minden jelzi még, hogy Lengyelországban javul a társadalmi-politikai helyzet, erősödnek a pártszervezetek, nő befolyásuk a dolgozó kollektívákra. nek elnöke.Csütörtökön Sao Pau- lóban, Porto Allegroban, a fővárosban Brasiliában és más nagyvárosokban csaknem egymillió munkás sztrájkolt. Több helyütt tüntetésekre is sor került. Sao Paulóban a tüntetők ellen beavatkozott a rendőrség és 400 személyt letartóztatott. Közlemény Sékou Touré bulgáriai látogatásáról (ČSTK) - Ahmed Sékou Touré, a Guineái Demokrata Párt főtitkára, államfő tegnap befejezte látogatását a Bolgár Népköztársaságban, amelyre Todor Zsivkov, a BKP KB főtitkára, az Államtanács elnöke hívta meg. A látogatás végén elfogadott közleményben a felek hangsúlyozzák, hogy tovább kívánják bővíteni a két ország közötti hagyományosan jó kapcsolatokat és együttműködést. A párbeszéd során megmutatkozott, hogy vannak lehetőségek a kapcsolatok bővítésére a népgazdaság számos ágazatában, beleértve a mezőgazdaságot, a kereskedelmet, a bányaipart és a geológiai kutatásokat is. A felek hagyományos területeken is szélesíteni akarják az együttműködést, mégpedig az egyenlőség és a kölcsönös előnyösség alapján. Fejlődő együttműködés (ČSTK) - Nicolae Ceausescu a legfelsőbb román vezető, aki szerda óta hivatalos látogatáson Zambiában tartózkodik, tegnap Kenneth Kaunda államfővel folytatott tárgyalásokat a két ország gazdasági és politikai együttműködéséről. A kiadott záróközleményben a felek hangsúlyozzák, hogy tovább fejlesztik a két ország együttműködését több területen. Rámutattak a világbéke megőrzésének fontosságára is. Ezzel kapcsolatban kifejezték azt a meggyőződésüket, hogy az Afrikai Egységszervezet továbbra is fontos szerepet fog játszani a kontinens biztonságának és békéjének biztosításában. Elítélték a Dél-af- rikai Köztársaság fajüldöző politikáját, támogatásukról biztosították a namíbiai nép igazságos harcát. Végső búcsú Jaroslav Krombholc nemzeti művésztől Nyáron, szabadságok idején A nehezebb körülmények között is jól dolgoznak A hét első napjaiban a hőmérő higanyszála rendszeresen 30 fok fölé emelkedett. Dolgozóink egy része megérdemelt pihenését tölti, tavak, folyók partján keresi a felüdülést. Azok, akikre még vár a szabadság és nehezebb körülmények közt dolgoznak a kánikula idején, az átmeneti lehűlésnek igen örülnek. Hogyan végezték munkájukat a hőségben, ezt kérdeztük meg néhányuktól. Megemlékezések Lengyelország nemzeti ünnepéről Súlyos támadás a bejrúti repülőtér ellen (ČSTK) - A libanoni jobboldali keresztények és a drúzok között tegnapra virradóan is folytatódtak a heves tüzérségi összecsapások a Súf hegyvidéken és Alaj város térségében. Az összetűzések csak reggelre szűntek meg, mert ekkorra jött létre tűzszüneti megállapodás. A helyi tűzszünet életbelépése után nem sokkal erős ágyútüz érte a bejrúti nemzetközi repülőteret. Az akció súlyos anyagi károkat okozott, és többen életüket vesztették, a pontos számot egyelőre nem közölték. Alajban később egy aknarobbanás 11 izraeli katonát megölt, akik a térségben járöröztek. Izraeli pilóta nélküli felderitögép tegnap az arabközi biztonsági testület kötelékében Libanonban állomásozó szíriai egységek állásai fölé repült. A szír légelháritás a repülőgépet Bar lljas térségében lelőtte. A hírt a SANA szíriai hírügynökség közölte egy damaszkuszi katonai szóvivőre hivatkozva. Általános sztrájk Brazíliában ÚJ SZÚ 2 i 1983. VII. 23.