Új Szó, 1983. július (36. évfolyam, 153-178. szám)
1983-07-22 / 171. szám, péntek
„Énekeljük el azt a szép népdalt“- Eltűnt ez a Geszte - mondom fotoriporter kollégámnak, aki maga is egyre türelmetlenebbül te- kintget minden irányba a kocsi ablakából. Vagy bú jócskát játszik velünk a zöldből sárgába, sárgából zöldbe hajló dombok között? Ha így van, vajon melyik mögül fog elénk bukkanni?- Pogránynak kellett volna mennünk, ahogy mi tudtuk. De így legalább Béládon is voltunk - válaszolja kollégám. Meg ezen az úton, gondolom hozzá, amely a Nyitra előtti autópályához képest ösvénynek tetszik, kanyarai, hullámai azonban fölüdülésként hatnak a sik táji utak után. Mint ahogy a falu is, Geszte (Hostövá), amely végre föltűnik az egyik völgyben sötétzöld lombok között pirosló háztetőivel. Egyébként — már a főutcáján gurulva lassan a kocsival — olyan, mint bármely más falunk napfényes nyári délelóttön, amikor a legkisebb szellő is valahol árnyékban húsöl. Egy-két ballagó nénike feketében; idős férfi kerékpáron, villával, kopott aktatáskával; egy fiatalasszony a buszmegállóban - ó segít megtalálni Brath László- ék házát. Az udvaron két pöttöm gyerek, kicsi fa árnyékában. De hamarosan mi is kellemes hűvösbe kerülünk, tiszta szobába. Itt ültet le Brath Lászlóné, egyik legjobb népi énekesünk, az idei Tavaszi szél... fesztiválon - de már a korábbiakon is - győztes gesztetei hagyományőrző éneklócsoport tagja és vezetője, aki szólóénekesként úgyszintén szép sikereket ért el; szerepel azon a Tavaszi szél... a televízió révén a határokon is túljutó hírnévhez vezető út?- A férjem CSEMADOK-elnök volt. Egyszer eljött hozzánk a járási titkár, megkérdezte, tudok-e énekelni. Elég nevetséges, ha visszagondolok: magyar nótákat énekeltem, azt hittem az is régi, az is értékes. Ez volt hetvenegyben. Aztán még megkérdezte, nem tudnék-e valami lagzisat. Nem. De amikor elment, elkezdtem gondolkozni. Találtam lakodalmast, amellyel mindjárt a hetvenkettes Tavaszi szélen... második lettem. Lakodalmast azelőtt is szoktam énekelni. Lánykoromban.- Gondolom, sikerének szerepe volt a csoport megalakulásában.- Volt itt egy szlovák tanító néni, Hajabáč Veronika, aki tudott tisztán, finoman magyarul, a férje magyar tanító volt. Ö szedett össze bennünket. A férje meg a színjátszó csoportot vezette. Most nincsenek tanítók. A fiatalab- Szép dalokat énekelnek, szépen énekelnek, és olyan népviseletben, amelyet az idősebbek lánykorukban még hordtak, csak elő kellett venni a „szekrény mélyéről“. Ezeken kívül mi az, amit, ha versenyen vesznek részt, szükséges a sikeres szerepléshez?- Nagyon oda kell figyelni. Amikor jól szerepelünk, megcsókoljuk egymást, örülünk, hogy nem volt hiábavaló a fáradozásunk.- Az egyéni versenyben most nem indult?- Indultam, csak nem jutottam a döntőbe, az elődöntőben a zsűri hosszallotta a balladámat. Pedig nagyon szép, nagyon régi. De szeretném, ha a csoport többi tagjával is beszélnének. A csoport a fontos. Mire visszajövünk a szőlőből, talán megérkeznek Pog- rányból a többiek. A dombnak futó szőlő végében olyan borház, hogy családi háznak is beillenék. A pince hűvösében Szobrász a Medvesaljáról-kislemezen, három dallal, melyet az Opus adott ki 1976-ban, és a tavaly megjelent Zoboraljai lakodalmi dalok című nagylemezen. Az élete érdekel mindenekelőtt, és természetesen a csoportot alkotó többi asszonyé. De hogy közülük sikerül-e beszélnem eggyel is ilyen órában, még nem tudom, többen ugyanis Pogrányban vannak, a földművesszövetkezet gyűlésén.- Magam szintén a szövetkezetben dolgozom, az itteni részlegben vagyok állatgondozó. Huszonhét éves korom óta, vagyis huszonhárom éve ez a munkahelyem. Anyadisznókkal foglalkozom. Ha furcsán hangzik is, érteni kell hozzájuk. Reggel ötkor megyek, nyolcig ott vagyok, aztán ugyanúgy délután. Közben megfőzök, délben elhozom az unokákat az óvodából, ahol nem főznek, ebéd után visszaviszem őket. Délután ötkor már a menyem megy értük. Három fiam, egy lányom és hat unokám van. Már csak egy fiam szabados. Mind itt laknak a faluban.- A férje?- Nehéz vontatókocsival jár, hosszú utakon. Inkább elmegy éjjel, csak estére itthon lehessen. Itthon érzi jól magát. Újból szeretne parasztmunkát végezni, únja már a világbajárást. Szeret a szőlőben dolgozni. Látja, épp oda akartam felszaladni egy üveg borért, mielőtt jöttek volna. Na majd aztán felmegyünk.- Most már hadd kérdezem, hogy kezdődött Brath Margit és a csoport „pályafutása“, a rádió. A csoport a fontos (Gyökeres György (2) és Nagy László felvételei tekintélyes hordók sorakoznak. Kedves vendéglátónk megtölt egy korsót. Néhány szó a szőlőművelés röl, a tőlünk balra gabonával emelkedő domboldalról, melyen még nem is olyan régen gyümölcsfák sokasága állott, kertekben.- Ki a legfiatalabb tagja a csoportnak? - kérdezem, visszaérve a faluba:- Balkó Erzsébet. Látják, ö biztosan otthon van. Balkó Erzsébet huszonhét éves, három gyerek édesanyja, ú| és nagy, de még nem teljesen kész lakásban.- Itthon vagyok, a gyerekekkel. Elmennék dolgozni, de nincs kire hagynom őket. Mert mi az az egy fizetés. A férjem a nyitrai útépítő vállalatnál dolgozik, a Tátráig is elmennek. Egy hétig szokott távol lenni. Azelőtt esztergályos volt, de azt ott hagyta, keveset keresett. Amikor szerepelünk, három napig én is elvagyok, mint most Zselizen és Gombaszögön; ilyenkor a sógorasszony, vagy más vigyáz a gyerekekre.- Hogyan került a csoportba?- Margit néni szólt. Már az iskolában is, Pogrányban tagja voltam az énekkarnak. De akkor még egyet sem ismertem azok közül a dalok közül, melyeket ma énekelünk. Vannak olyan hosszú szövegek, azt hittem, sose tanulom meg. Munka közben-tanultam, dú- doltam-daloltam őket. És meg is szerettem, a szövegük miatt is. Például: „Egy asszonynak két hajadon lánya, / egyik szekfú másik majoránna. / Mondjuk meg az édesanyjának, / szekfú lányát kösse bokrétának“. Hát nem szép? Nem tudom, sokszor hívunk másokat is, hogy jöjjenek közénk, de nem nagyon akarnak.- Pedig érdekli a falut, amit csinálunk - szól közbe Brath Margit. - Lakodalomban mondják a fiatalok: énekeljük el azt a szépet. Ha nem énekelnénk, talán örökre el vannak temetve ezek a dalok. Hallod?- Hallom, Katalin. Csodálatos véletlen. Szvorák Katalin énekel a rádióban, földszintről hallatszik föl a hangja az emeletre. Brath Margit mintha elérzékenyülne.- Pontosan a miénk, amit mondtam. Az Estéli csillagokat énekli. Gyűjtött nálunk. Ezt is én énekeltem neki. „Szerelem bimbója fölfutott a fára, / nincs, aki leszedje, elhervad magába.“ BODNÁR GYULA bakat nem nagyon érdekli ilyesmi. Ezért is tartjuk fenn a csoportot. De hogy folytassam, amikor megnyertem a második helyet, október volt, utána egy héttel rögtön összehívott bennünket. Karácsonykor már egész estét betöltő műsort adtunk. Azóta is rendszeresen. Szeretik a népek. A télen volt a tizedik évfordulónk, a műsorban még gyerekek is szerepeltek meg nyitrai diákok.- A magyar nótáktól hogyan jutottak el saját értékeik felismeréséhez, a népdalokhoz, balladákhoz, az egykori Geszte, egyáltalán a Zoboralja népzenei kincseihez?- Menet közben tanultunk. Újra megszerettük ezeket a dalokat. Első hallásra talán nem tetszettek annyira a fiatalabbaknak, de sokszori éneklés után sorra jöttek elő a szépségeik. Visszaemlékeztünk, hogy az idősek hogyan szoktak énekelni. Az idősebbek még ma is régiesen énekelnek. Nem kell túlságosan sokat gyakorolnunk, a fiatalabbak ugyancsak hamar rááll- nak a régi stílusra - bennük van. Bár az elején azt mondták, ők ezt nem tudják megtanulni. Amit most éneklünk, tisztán gesztei dalok, aratási dalok: Elvégeztük az aratást..., Szentiványi tiszta búza..., Víg légy, gazdám, víg légy... Gyűjtöttük is a dalokat, például Boszorád Boris nénitől. Értékes darabokat. Aztán el szokott jönni ide Ág Tibor, megnrondta, melyek a legszebb énekek. Ö tudja, ismeri a falukat, ki hol mit énekel. Mi elmegyünk máshova is énekelni. Bodokra, Pogrányba, Csehibe és mennénk tovább, szervezni kellene. Fiatalsága: az útkeresés teljessége. Még gyakran visszajár a fővárosba - még gyakran hazajár szülőfalujába; már elveszítette a képzőművészeti főiskolán oly bőkezűen osztogatott illúziókat - már megtalálta a valóságot, amelyben a mindenség a mérce. Egy szempillantásra talán az utak is elvesztek. Az indulás hite, a tehetség tiszta lehetőségei azonban ott feszülnek első munkáiban. Mag Gyula az idén végzett a bratislavai képzőművészeti főiskola szobrász szakán. Mestere Ján Kulich volt.- Ezek olyan dolgok, amelyeket többé kevésbé az ember önmaga teremtett meg. Az, hogy a főiskolára kerültem, valahol bennem növekedett. Kezdetben mint kíváncsiság, majd vágy, végül komoly szándék. Akkor a losonci építészeti szakközépiskola diákjaként kezdett érdekelni először az építészet, mint anyagi jelenség. Innen már csak egyetlen lépés az alakítható anyag, majd maga a szabad alkotás. Szobrai realista fogantatásúak, s itt- ott még felismerhető rajtuk a tanulmányjelleg, de a szerkesztés pontosságát, az arányokat, az érzelmi kiegyensúlyozottságot a kereső fiatal művész érettsége teremti meg- Az objektív okok anélkül is befolyásolnak, hogy egyetlen tudatos lépést tennék. Ve- cseklön születtem, s a Medvesalja, Gö- mömek ez a majdnem Nógrádhoz tartozó része, az ott élő emberek letagadha- tatlanul benne élnek a világlátomásomban. Semmi sem kész, hiszen lényegében most kezdem a pályát, azt is mondhatnám, most dől el, lesz-e belőlem igazi művész. Mindazt megtanultam, ami technikailag szükséges a művészi alkotáshoz. A gondolatokat, a látást és a láttatást nem lehet megtanulni. Meg kell teremteni ezeket, olykor a semmiből. Bár nem beszélt róla, Mag Gyula is megismert már néhány dolgot a kezdés nehézkességéből. A főiskolán diplomamunkaként készítette el a füleki (Fiľakovo) sztrájk 1986-ban esedékes ötvenedik évfordulójára felállítandó emlékmű szobortervét. Az illetékes szakmai bíráló bizottságok pozitiv véleményezése ellenére, a füleki városi nemzeti bizottságon pénzügyi és építészeti okokra hivatkozva elvetették. Maradt tehát a várakozás, amely olykor támogatás, megértés híján a hiábavalóság érzését is megszüli.- Különösebb gondom nincs ezzel, hiszen az építész kollégámmal, Marian Strieženeccel pontosan előkészítettünk mindent. A művészi engedélyeztetés is simán lefolyt. A helyiek pedig talán megváltoztatják a véleményüket, hiszen ez a történelmi esemény végre megérdemelne egy emlékművet. Ez azonban már nem rajtunk múlik. Az az egy esztendő katonáskodás, ami még előttem áll, talán elég lesz ahhoz, hogy a város vezetői tisztázzák, mit is akarnak. Persze nekem tovább kell lépnem. Hazatérés után a legnagyobb gond a műterem keresése lesz. Néhány évig talán segédkezni is fogok egy idősebb kollégánál. Izgatnak a fában rejlő lehetőségek. Foglalkoztatnak a fémek. Mag Gyula: A füleki sztrájk emlékművének terve és maga az éremmúvészet. Ez utóbbiban látom a szobrászat olyan lehetőségét, mint amit a kis- példányszámban sokszorosított grafika jelent. Szobrai bensőséges hangulatot sugároznak felénk. Egy-egy intim pillanat, figurális tanulmány, jellemrajzos portré, belső feszültségektől feszülő munkásalak, az őt féltő asszony megformálásának módja tehetségét igazolják. Elegendő művészi ihletről, mesterségbeli tudásról is tanúskodnak. A többletet, a szuverén alkotói világ megtalálását, a formák, az anyagok kipróbálását a pálya kínálja Mag Gyulának. DUSZA ISTVÁN Világszámok - tenorszaxafonon A Pánton zenemű- és hanglemezkiadó vállalat gondozásában a közelmúltban látott napvilágot I'm in the Mood for Sax címmel Svätopluk Čech profillemeze. A könnyű muzsika kedvelői számára Svätopluk Čech neve nem ismeretlen, hiszen a tenorszaxofon kiváló cseh virtuóza már számos hazai tánczenekarunkban bizonyította tudását, művészi kvalitásait. Tagja volt a Csehszlovák Televízió Václav Zahradník vezette tánczenekarának, a Csehszlovák Rádió Tánczenekarának, Karéi Vlach érdemes művész zenekarának és a Milan Svoboda által vezetett Prágai Big Band-nek is. A lemez 16 számot tartalmaz, többségük örökzöld világszám, melyeket megírásuk idején olyan kiválóságok és együttesek szólaltattak meg, mint Ella Fitzgerald, Louis Armstrong, Ringó Starr, Kris Kristofferson, Domenico Modun- go, Billy Vaughn, Kenny Rogers, Bill Haley, a Beatles elgyüttes és mások. A Pavel Vétrovec vezette stúdiózenekar, a számok kitűnő hangszerelése (Svätopluk Čech, Rudolf Rokl, Pavel Vétrovec és Miloš Nop munkája), a közreműködő Prágai Vonósok, a Bezinky és a Kühn Vokálegyüttes is nagy mértékben járul hozzá Svätopluk Čech lemezének sikeréhez. Tenorszaxofonja mindent tud: sír és kacag, kötekedik és bolondozik, búg és rikoltoz, közönyt rombol, atmoszférát teremt, érzelmeket tolmácsol és vált ki egyidejűleg, s e sokféle szín, sokféle hang és hangulat nagyszerűen igazolja, hogy Čech valóban mestere hangszerének. Dicséret illeti a lemez dramaturgiáját is (Stanislav Titzl), hiszen a nagyszerű tenorszaxofon-szólók sorozata valóságos slágerparádévá áll össze a lemez teljes zenei anyagának hallgatója előtt. íme néhány cím a lemezen szereplő rendkívül szép, dallamos világslágerek közül: Parkins: Stars fell on Alabama', M. C. Greedman-De Knight: Rock around the Clock, B. Randolph: Yakety Sax, T. Grouye: Flamingo, Ch. Chaplin: This is my Song, D. Modugno: Ciao, ciao bambina. A klarinét és a szoprán-szaxofon nagy mesterének, Felix Slová- ček érdemes művésznek ilyen jellegű lemezei után a tenorszaxofon kiváló reprezentánsának, Svätopluk Öechnek új lemeze is nagyszerű csemege a saxofon-muzsi- ka kedvelői számára. SÁGI TÓTH TIBOR ÚJ SZÚ 6 m 1983. VII. 22. A fiatalabbak is hamar ráállnak a régi stílusra Munka közben tanultam, dúdol- tam-daloltam őket HELYKERESÉS
