Új Szó, 1983. július (36. évfolyam, 153-178. szám)

1983-07-21 / 170. szám, csütörtök

Továbbképzés - módszertanból JEGYZETEK EGY TANÁCSKOZÁSRÓL Lipcsey György: Az állat és az ember cimű sorozatból (diófa, 1982) Edények a korongról „Maguknál nehéz az oktatás­ügy helyzete, mert az európai is­kolakultúrát megköti a történelmi múlt, nehezebben kapcsolódik be a világszerte tapasztalható meg­újulási törekvésekbe, mint más kontinensek oktatási-nevelési in­tézményei“ - fejtegette a hatva­nas évek végén egy külföldi peda­gógus a domicai barlang bejáratá­nál. A fiatalok zsibongó, nyüzsgő hada nem tette lehetővé, hogy mélyebb vitába bonyolódjunk, de a megjegyzése azóta sem hagy nyugton. Valóban igaza lenne? Ha mostanában nézne szét ná­lunk, biztosan módosítaná a véle­ményét. Igaz, a mi oktatásügyünket túl­ságosan áthatotta a középkori ne­velés, hosszú volt az út, míg elju­tottunk a kollektiv ember eszmé­nyéig. De eljutottunk, a Hetvenes években kialakult új koncepció, az új csehszlovák oktatási rendszer pedig tovább lépett, a sokoldalúan fejlett, harmonikus személyiség ki­alakítását jelölte meg általános célként. Ezekben az években je­lentős oktatásügyi reformokra ke­rült sor más szocialista országok­ban is. A szocialista államokban ugyanis társadalmi szükségszerű­ség az állandó fejlődés és meg­újulás, ebben nemcsak az oktatás­ügy, hanem az egész társadalom érdekelt. Ez a folyamat természe­tesen csak a pedagógusok sok­oldalú tájékoztatása, az oktatási intézmények nemzetközi szintű együttműködése révén mehet végbe. Tájékoztatás és tájékozódás a célja az évente megrendezett pedagógustovábbképző tanfo­lyamnak is. Az idén Dunaszerda- helyen (Dunajská Streda) került sor a magyartanárok és az alapis­kola mindkét tagozatán tanító pe­dagógusok továbbképzésére a mezőgazdasági műszaki közép­iskola jól felszerelt és példásan karbantartott épületében. Házi­gazdánk a Nyugat-szlovákiai Ke­rületi Pedagógiai Intézet volt. A remek szervezés két lelkes dol­gozójuk, Dulovics Viola és Pe­reszlényi Mária tájékozottságát di­cséri. A továbbképzés a pedagógu­sok módszertani felkészítésének fokozását tűzte ki célul. Az elő­adások valamennyi csoportban a szakmódszertani ismeretek bő­vítését, a világnézeti és a pedagó­giai tájékoztatást szolgálták, mert a sokoldalúan képzett szocialista A Slovenské pohľady júniusi száma az írók a békéért és az életért cimű rovattal indul, mely­ben negyven író száll síkra a béke megóvásának ügye mellett. A versrovat Štefánia Pártošová, Mikuláš Kováč, Štefan Moravčík, Peter Gregor és Ľudovít Štépán verseit közli. A szépirodalmi rovat­ban Andrej Čiliak Žena vo vetre (Nő a szélben) cimű elbeszélését olvashatjuk. A folyóirat publicisztikai, kritikai és kultúraelméleti anyagai közül elsősorban Zdenko Kasáőnak a Novomeský életművéről szüle­tett új monográfiáról szóló elemzé­se, a Milan Polák és Ján Soloviő között folyó párbeszéd, Miloš Tömőik Stendhal életének és élet­művének paradoxonai című esz- széje, valamint Dalimír Hajko Ada­lékok a kultúra problematikájához című tanulmánya érdemel fi­gyelmet. Dalimír Hajko, a Filozófia és szocialista kultúra című könyv szerzője, említett tanulmányában kultúrelméleti kérdésekről, az ún. ,,elit kultúra“ buktatóiról, a kultúra társadalmi és nevelő funkcióiról elmélkedik, különös tekintettel a csehszlovák szocialista kultúra legutóbbi másfél évtizedének gya­korlatára. A művelődéspolitikával kapcsolatosan megállapítja: ,,A céltudatos és a jövővel számoló művelődéspolitika nem nélkülöz­heti a megfelelő filozófiai megala­pozottságot.'1 Elég nagy teret szentel a kultúra és a társadalmi haladás kérdésének. ,, Vitathatat­lan - hangsúlyozza -, hogy a tár­embertípus nevelése új eljáráso­kat, korszerűbb módszereket kö­vetel és nagyobb igényeket tá­maszt a pedagógusokkal szem­ben, elsősorban a hivatástudatot és a rugalmasabb hozzáállást te­kintve. Nagy kár, hogy a kelet- és a közép-szlovákiai kerületi peda­gógiai intézetek látóköréből kiesik az alapiskolák alsó tagozatán dol­gozó pedagógusok továbbképzé­se. Alig vitatható, hogy nekik is szükségük lenne a szakmai újdon­ságok ismeretére, a felmerülő problémák tisztázására. A továbbképzést dr. Fibi Sán­dor, az Oktatási Minisztérium nemzetiségi iskolák osztályának munkatársa nyitotta meg. Majd ezután az alapiskolák alsó tagoza­tán tanító pedagógusok csoportjá­ban értékes előadást tartott a nyelvi nevelésre váró feladatok­ról. Egy cikkben képtelenség is­mertetni az öt nap alatt elhangzot­takat, esetleg csak felvillantani le­het a hasznosítható és értékes gondolatokat. A nemzetközi szer­ződésnek megfelelően vendég­előadókat is meghívtak, ők tizen­nyolc előadásban ismertették ta­pasztalataikat. Nobel Ivánnak, a budapesti Or­szágos Pedagógiai Intézet cso­portvezetőjének az a véleménye, hogy a magyartanárnak fel kell vállalnia nemcsak az irodalom és a magyar nyelv, hanem a teljes kul­turális nevelés feladatát. A szocia­lista embertípus, a pozitív szemé­lyiségű ember kialakításához az esztétikai nevelés az egyik legha­tékonyabb út. Ilyen meggondolá­sokból a múzeum-, tárlat- és hangversenylátogatás nem szo­rulhat a nevelés perifériájára. En­nél is tovább kell lépni, mert nem­csak a képzőművészetekben rejlő esztétikum fontos a nevelés szem­pontjából. A vizuális-auditív művé­szetek segítségével el kell juttatni a tanulókat az öltöztetésben, a mozgásban, a környezetben rej­lő esztétikumig. Forgács Anna, a budapesti Fő­városi Pedagógiai Intézet vezető szakfelügyelője nem opponál. Né­hány mü konkrét elemzésével mu­tatott rá, hogyan szolgálja az iro­dalomtanítás az érzelmek palléro­zását, a hazafias és az internacio­nalista nevelést. Móricz Zsigmond novelláit, Ady Endre és József Attila verseit elemezve mutatta ki a patriotizmus és a sovinizmus közötti különbséget. Az integrált sadalmi haladás bizonyos mérték­ben függ a kulturális értékeknek, (mint a külső tényezők egyikének) hatásától: például valamilyen je­lentős természettudományi felfe­dezés hasznosítása nagy mérték­ben függ egy konkrét társadalom kultúrájának állapotától; a felfede­zést sok esetben éppúgy felhasz­nálhatják a társadalmi haladás ér­dekében, mint ellene. " Arra a kér­désre, hogy mi a társadalmi hala­dás alapja, Hajko ezt az egyéb­ként közismert választ adja: „Az ember alkotó aktivitása a társadal­mi haladás alapja, egyszersmind a kultúra jellegzetes jegye." Milan Polák és Ján Soloviő pár­beszédéből végsA soron érdekes kép alakul ki a neves szlovák drá­maíró eddigi életművéről és a szlovák drámairodalom mai helyzetéről, problémáiról. A dialó­gusban egyebek között szó esik a színház társadalmi szerepéről, a néző és a színház viszonyáról, a szlovák amatőr színjátszásról, végül a szlovák hangjátékok és tévéjátékok sorsáról, hazai és kül­földi sikereiről. Ján Soloviő drámá­inak tévéadaptációiról beszélve elmondja, hogy a színház sokkal vonzóbb számára, mint a tévé kép­ernyője, mely a drámaírónak az egyik oldalon sokat ad, a másik oldalon viszont sokat el is vesz tőle. ,,A tévéjáték számomra - vall­ja - a bemutatás pillanatában vol­taképpen már halott. Csak rendkí­vüli körülmények közrejátszása folytán jelenhet meg újra a képer­nyőn. Ezzel szemben a színjáték a premierrel elkezdi az életét, rendszerű anyanyelvinevelés hoz­zájárulhat, hogy tanulóink a szo­cialista humánum normái szerint ítéljenek. Az anyanyelvi órákon nagy lehetőség nyílik a szocialista embereszmény kialakítására, mert ebből a szempontból rendkí­vül fontos az alkotó munkára ne­velés. Dr. Bihari Ferencné, a buda­pesti Fővárosi Pedagógiai Intézet szakfelügyelője előadásaiban az anyanyelvi készségek és képes­ségek fejlesztésének kérdésével, a tankönyvhasználattal és a kom­munikációelmélettel foglalkozott. Englórner Gyulánénak, az Orszá­gos Pedagógiai Intézet munkatár­sának egymásra épülő előadásai az idén fellépő nyolcadik osztályos irodalmi neveléshez, az alapisko­lai irodalomtanításhoz adnak se­gítséget. Wacha Imre, az MTA Nyelvtudományi Intézetének mun­katársa a nyelvművelés különböző kérdéseit taglalta. Az alsó tagozatos pedagógu­sok a szlovák nyelvórákon jól hasznosítható módszertani taná­csokat kaptak Mária Bertóková- tól. Héger Magda, a bratislavai Pedagógiai Kutatóintézet munka­társa a tanulók szlovák nyelvű tu­dásának értékelésével foglalko­zott, s az objektív és ösztönző osztályzáshoz adott értékes taná­csokat. Az előadásokon és szakmai be­szélgetéseken jó kapcsolat alakult ki az előadók és a hallgatók kö­zött. A továbbképzés sikerét első­sorban a színvonalas előadások és a hallgatók érdeklődése garan­tálta. A továbbképzésen száztíz pedagógus készült a jövő iskolaév feladataira, vitatta a tananyag­szervezés és az önálló tanulói munkáltatás leghatékonyabb módszereit. A pedagógiai munká­ban a cél és feladat ismerete alap­vető követelmény. Ezzel minden hallgató tisztában is volt, de gyer­mekszeretetük és hivatástudatuk késztetésének engedve nem kezdték meg a pihenést, míg meg nem vitatták a felmerült nehézsé­geket, nem gyűjtötték be az okta­táselmélet legújabb tapasztalatait, hogy iskoláikba visszatérve ter­jesszék ami új, tudva, hogy az új felfedezésekkel nem a régit tagad­ják meg, csak azt, ami túlhaladott. A tanfolyam résztvevői elkötele­zettségből, megújulásra való ké­pességből mindenesetre jelesre vizsgáztak. TÖRÖK ZSUZSANNA és az elkövetkező évekkel újabb és újabb formát ölt magára. A folyóirat recenzíós rovatában Ivan Habaj Kolonisti II. (Telepesek II.) című új regényéről olvashatunk elemzést Rudolf Chmel tollából. Amint ismeretes, a regény első része, a húszas és a harmincas években kíséri figyelemmel a Dél- Szlovákiába került szlovák telepe­sek sorsát. A második kötet a má­sodik világháború végétől 1947 közepéig terjedő időt öleli fel. Amint Rudolf Chmel megállapítja: „Noha a regényben nemzetsé­gekről, családokról van szó, nem nemzetség- vagy családregény ez, hanem kollektív társadalompo­litikai regény. A telepesek ismét visszaköltöznek a déli tájakra, ahonnét a köztársaság széthullá­sának előestéjén oly dicstelenül kellett távozniuk. Természetesen nem léphetsz kétszer ugyanabba a folyóba...“ Július Sopko Stre­doslovenské latinské kódexy slo­venskej proveniencie v Maďarsku a v Rumunsku (Szlovákiai eredetű középkori latin kódexek Magyaror­szágon és Romániában) című kö­tetéről Daniel Škoviera közölt is­mertetést, megállapítva, hogy A középkori latin kódexek a szlo­vák könyvtárakban című munka után, mely 1981-ben jelent meg, ez a kötet részletesen felsorolja és bemutatja azokat a latin nyelvű középkori könyveket, ,, Amelyek a 18. és a 19. században különbö­ző utakon szlovák tulajdonosaik és használóik kezéből Magyaror­szágra és Romániába kerültek". (k-s) A fazekasság a korong feltalá­lása után ezredévvel is őrzi mun­kafolyamataiban az eredendő cél­szerűséget, tisztaságot. Mindez természetszerűen jellemzője a fa­zekasmester korongján születő tárgyak formájának is. Része en­nek a formának a készítő egyéni­sége is, aki az amorf anyagból teremt emberi használatra szánt tárgyat, nemegyszer a célszerű­ség szabta határokon belül művé­szi ihletettséggel díszíti is azt. Annak idején az agyaglelőhe­lyek szabták meg, hol keletkeztek mára évszázados hagyományokat maguk mögött tudó, kerámia-kul- túrák. Deresk (Držkovce) jellegze­tes gömöri falu, ahol a tájegység természeti adottságai függvényé­ben megszülethetett egy ilyen ha­gyomány. Nemrég - két-három esztendeje - még három mester is dolgozott a falu műhelyeiben, ma már azonban egyetlen egy faze­kas őrzi a mesterség tűzhelyét. Bajúsz János túzvigyázó - még akkor is, ha szabadtéri kemencé­jét néhány hónapja elektromosra cserélte.- Jómagam fiatalon tanultam meg a mesterség csínját-bínját. Sajnos 1951-ben volt egy rende­let, és mindenkinek munkát kellett vállalnia, akkor elmentem üzembe dolgozni. Időközben csak estén- ként, éjszakánként űztem a mes­terséget, kereset-kiegészí tóként. Persze a régi mesterek sem foly­tatták egész esztendőben. Az él­tető itt is a föld volt. Nemcsak agyagot, követ, fát adott, de meg- termette a családoknak a gabonát, kukoricát, krumplit, babot is. Ta­vasztól őszig a mezőn dolgoztak, a korongoláshoz csak őszutón és télen jutottak a férfiak. Most nyug­díjasként minden időmet a mű­helyben töltöm. Hatvanhárom éves vagyok, s éppen ezért sajná­lom is, hogy a faluban már csak a mi családunk dolgozik. Pedig van vevő az edényeinkre. Igaz, most azt csináljuk, amit a bratisla­vai központ megrendel tőlünk. Ók az igényesebbek, mert csak a ko­rongolt árut veszik át. Az is az igazi! Csakhát az árakkal nem le­het kibékülve egy igazi mesterem­ber. A kétliteres kiskorsóért hu­szonöt koronát fizetnek, míg a tá­nyérért darabonként tizenötöt. Amíg egy korsót megcsinálok, ad­dig három tányér készül el. Rá­adásul a tányérral kevesebb a baj. Ügyes tanonc is megcsinálja. Van egy kisipari szövetkezet, amely modelleket is kölcsön ad, s ezek­be az asszonyok öntik az agyagot. Dehát azt nem nevezném faze­kasmunkának. Az amolyan gye­rekjáték; ha kell, hát vigyék, már pedig én azt nem. sokra tartom. A fiam is megtanult korongozni, mert abban van a szép, mégha nehéz is. A hűvös, földszinti konyhából, ahol már készül az ebéd. az udvar hátsó részébe invitál, ahol két emeleti helységben van a műhely. Bajúsz bácsi fia serényen dolgo­zik, közben szakit egy kis időt a rövid vallomásra:- Szakmám van, de amióta be­lejöttem ebbe, többet keresek ott­hon. Meg aztán az egészségem­mel is volt egy kis baj, így előnyö­sebb otthon dolgoznom. Nem volt könnyű megtanulni, sok türelem kell hozzá, még több természetes adottság. Jó szemmérték, mert meg kell látni a nagy csomóból kiszakított maroknyi agyagban is a korsó formáját. Bizony az elején több volt a selejt, mint a használ­ható edény. Most már megy a munka, de ahhoz, hogy keres­sen is az ember, nem lehet csak nyolcórában dolgozni. Bajúsz bácsi és fia, úgy tűnik fel, megtalálják számításukat, per­sze, aki csak a pénzt nézi, egyha­mar beleún ebbe a munkába.- Nem is a korongozás a nehéz- szólal meg az idősebb mester.- Bizony nemrég egy megrende­léshez alig tudtam fehér agyagot szerezni. A munka neheze az agyagbányászás, mert egyre ke­vesebb a jó minőségű agyag. Né­ha húsz méter mélyre is leásunk, az asszonyok már be sem mernek jönni a pádnál alá. Ezért nem kell már a fiataloknak ez a munka. Keresni lehet vele, de ugyanannyit máshol talán könnyebben is meg­keresnek. Aztán meg az égetéssel el is ronthatja egész hónapi mun­káját. Most már könnyebb, hiszen a központtól kaptunk villanyke­mencét, de elsőre azzal is mellé­fogtunk. Túlmelegedett, és selejtet gyártottunk. Könnyebb, mint a kin­tiben volt, sok dolgot azonban eb­ben nem lehet olyan szépen ki­égetni, mint amabban. Megvan az előnye, de a hátránya is. Így változnak egy ősi mesterség körülményei. A lényeg azonban, hogy egy műhelyben két család is megtalálja számítását az agyag­ban. Nem kell már százkilométe- reket szekerezni a cseréppel az Alföldre, viszik azt maguktól is a központ teherautói. Bár az igazi mestermunkát Bajúsz János faze­kasmester és fia csinálja, a felesé­gek is találnak elfoglaltságot az agyag körül... DUSZA ISTVÁN TÁRSADALOM ÉS KULTÚRA A Slovenské pohľady júniusi számáról ÚJ SZÓ 6» 1983. VII. 2 Kulturális hírek • Restaurálták Gárdonyi Géza egykori egri lakóházának bútorait A legtöbb munkát az író páncéltő­kés pianínója adta. Ennek ugyanis hiányzott az eleje és a billentyűzet egy részét is pótolni kellett. Egyébként a felújított bútorok ere­deti helyükön, a rövidesen meg­nyíló Gárdonyi-emlékházban lát­hatók. • Halléban az idén rendezték meg harminckettedszer a hagyo­mányos Hándel-fesztivált. • Szergej Nyikonyenko, az így jöttem című Jancsó-film szovjet kiskatonájának alakítója rendezi a Szeretlek. Várlak. Lena címú szovjet filmet. 0 Harminc éve játsszák Lon­donban Agatha Christie Egérfogó­ját; túljutottak a 12 400-ik elő­adáson. • Lyonban, az ifjúsági és gyer­mekszínházak nemzetközi sereg­szemléjén a leningrádi Ifjúsági Színház képviselte a szovjet szín­házművészetet.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom