Új Szó, 1983. július (36. évfolyam, 153-178. szám)
1983-07-21 / 170. szám, csütörtök
VILÁGGAZDASÁG VILÁGGAZDASÁG VILÁGGAZDASÁG A fejlődés akadályai a fejlődő országokban A belgrádi UNCTAD-konferencia margójára Körültekintően, biztonságosan Javában tart a fő turistaidény, a vakáció. A közutak telítettsége ebben az időszakban harmincöt százalékkal nagyobb, mint máskor, s nagyobb a balesetveszély is. Csupán Szlovákiában a fő turistaidényben, júliusban és augusztusban, tavaly 4161 közlekedési baleset történt, amelyek következtében 83 ember életét vesztette, 363-an pedig súlyosan megsérültek. Ezért is nyilvánították az illetékesek az említett hónapokat a fokozott közlekedésbiztonság időszakának. A több órás vezetés, a hőség csökkenti a gépjárművezetők figyelmét, és főleg a lakott területen könnyen megtörténik a baj. Ezt igazolja az a tény is, hogy a közúti balesetek több mint a fele éppen itt fordul elő. A gyalogosok vannak talán a legnagyobb veszélyben. Ezt támasztja alá az a tény is, hogy a halottak negyven százaléka az ö soraikból kerül ki. Még elszomorítóbb, hogy a közúti balesetek áldozatainak mintegy tíz százaléka gyerek. A nemzetközi statisztika szerint ez az arány Európa más országaiban jóval kisebb. A legtöbb gyermek okozta baleset abból adódik, hogy a gyerek váratlanul az úttestre lép, az álló gépjármű előtt vagy mögött a forgalmi sávba szalad. Az 1980-as statisztika szerint 2190 közúti balesetet a gyerekek idéztek elő és ezért 146-an az életükkel fizettek. A gyermekbalesetek száma főleg a nyári hónapokban jelentős. A gyerek ugyanis a játékre összpontosít, mit sem törődik a balesetveszéllyel. Gyakran megtörténik, hogy az úttesten is játszik. Például 1981-ben 135 közlekedési balesetet az úton játszó gyerekek idéztek elő. A legtöbbjük 6-9 éves volt. Felvetődik azonban a kérdés, hogy vajon csak a gyerekek a hibásak. Kétségtelen, hogy nem. A gépjárművezetőnek, ha az út szélén játszó gyerekeket lát, számítania kell azzal, hogy a gyerek váratlanul a forgalmi sávba léphet. Ezért lassítania kell, hogy csökkentse a balesetveszélyt. A szakemberek szerint húsz kilométeres sebesség mellett is 7,9 méterre van szükség a gépjármúvezetőnek arra, hogy a reagálástól számítva a kocsit lefékezze. ötven kilométeres sebességnél ez huszonkilenc, hatvanasnál viszont már harmincnyolc métert tesz ki. Ebből adódik, hogy a lakott területen mindig óvatosan kell hajtani. Nem véletlen tehát, hogy az SZSZK-ban júliust és augusztust ismét a fokozott közlekedésbiztonság időszakának nyilvánították. Nemcsak a túlzsúfolt utak, hanem a szünidejüket töltő gyerekek miatt is. Főleg a kisebb gyerekek nem ismerik a közlekedési szabályokat. Sajnos a szülők sem járnak el mindig felelősségteljesen. Például gyerekükkel séta közben az úttesten nem kelnek át minden esetben a zebrán, hanem a kocsisorok között „manővereznek“. Figyelmes vezetéssel a gépjárművezető is megelőzheti a balesetet. A felnőttek kötelessége, hogy az úton játszó gyerekeket figyelmeztessék helytelen cselekedetükre. A gyerekeket önállóságra kell nevelni, de ez még nem jelenti azt, hogy a közúti forgalomban felügyelet nélkül hagyhatjuk őket. Tegyünk meg tehát mindent annak érdekében, hogy a szünidő, a szabadságok ideje alatt ne növekedjen a közúti balesetek száma. Vigyázzunk a gyerekekre, mint a szemünk fényére. NÉMETH JÁNOS Bizakodó hangulatban H árom vagy négyévenként tanácskozik rendszerint az ENSZ Kereskedelmi és Fejlesztési Konferenciája (UNCTAD) a világgazdaság és kereskedelem problémáiról. Genf, Delhi, Santiago de Chile, Nairobi és Manila után idén a múlt hónapban Belgrádban került sor a jövőre két évtizedes fennállását ünneplő szervezet konferenciájának a VI. ülésszakára. Az eddigi ülésszakokról megállapítható, hogy valamennyi tanácskozáson a több mint 160 tagország túlnyomó részét alkotó fejlődő államok gazdasági nehézségei domináltak, vetődtek fel visszatérő napirendi pontként újra és újra. Kezdetben számuknál fogva a „hetvenhetek csoportjának“ nevezték el a legelmaradottabb országokat, és jelenleg ugyan használatos még ez a megjelölés, de nem fedi a valóságot, hiszen a csoport országainak száma már meghaladja a százat is. Ahogy évről évre nőtt a szervezetben képviselt fejlődő országok száma, úgy halmozódtak az UNC- TAD-ülésszakokon felmerülő problémák is. Ha összehasonlítjuk az egyes ülésszakokon megtárgyalt kérdéseket, megállapíthatjuk, hogy szinte a hatvanas évek dereka óta - az első konferenciára 1964-ben került sor - majdnem ugyanazok a problémák kerülnek terítékre ülésszakról ülésszakra. A fejlődők részéről mindig elhangzik az a követelés, hogy elérkezettnek látják az időt az új, igazságos világgazdasági rend létrehozásához, akárcsak az, hogy a fejlett országok járuljanak hozzá a gazdasági elmaradottság, a nyomor, az írástudatlanság és a betegségek felszámolásához. Az a körülmény, hogy ezek a témák visszatéróek, jelzi: a fejlődő országok sürgetésének eddig alig volt foganatja. A fejlett tőkés országok ugyanis vonakodnak ettől, sőt egyesek nyíltan vissza is utasítják, hogy a harmadik világ legelmaradottabb államainak megsegítésére siessenek. A szocialista országok rendszeresen részt vesznek az UNCTAD tanácskozásokon és kezdettől fogva következetes elvi álláspontot képviselnek. Véleményük lényege abban foglalható össze, hogy a szocialista országok kétoldalú szerződések alapján lehetőségeikhez mérten segítik a független, ám a gyarmati örökség átkos terhétől nehezen megszabadulni tudó fejlődő országokat. Példa erre többek között hazánknak számos ilyen típusú országhoz, Etiópiához, Angolához, Kambodzsához, Nicaraguához fűződő kapcsolata, hogy csak néhányat említsünk. A szocialista országok másrészt azt a nézetet vallják, hogy a harmadik világ súlyos gazdasági helyzetéért mindenekelőtt az évtizedeken át gátlástalanul folytatott, a nyersanyagkincs kirablására és az olcsó munkaerőre támaszkodó imperialista gyarmatosító politika felelős. Az újonnan függetlenné vált fiatal országok az első szakaszban rendkívül nehéz helyzetben voltak, hiszen gazdaságaik ezer szállal kötődtek korábbi gyarmattartóikhoz, s egyik napról a másikra lehetetlen ezeket a szálakat elvágni. A nyugati monopóliumok tisztában voltak ezzel a helyzettel, ezért néhány országban - amelyek nem a szocialista fejlődés útját választották - anélkül, hogy a függetlenség elérése után kivonták volna tőkéjüket, továbbra is fenntartották gazdasági érdekeltségeiket, változatlanul döntő szavuk volt a gazdasági élet formálásában, tehát az illető ország külpolitikai irányvonalát is nagymértékben befolyásolták. Alapvetően más volt a helyzet a szocialista orientáció útját választó független országokban. Ezek radikálisan szakítottak a tőkés monopóliumokkal és a szocialista országok támogatásával megtették az első lépéseket a tervgazdálkodás útján. Ennek köszönhetően fokozatosan előreléptek az egyoldalú gazdasági szerkezet felszámolásában, az állami szektor erősítésében és ezzel párhuzamosan javult a nép élet- színvonala. V isszatérve az UNCTAD- ülésszakokhoz, már említettük, hogy a fejlődő országok gondjai változatlanul megoldatlanok maradtak, ám mindenképpen változást jelentett az, hogy a problémák a világgazdaságban bekövetkezett kedvezőtlen változásokkal párhuzamosan egyre akútabb formában jelentkeztek. A legdrámaibban ez az 1976-os nairobi tanácskozáson ütközött ki, amikor már nyilvánvaló volt, hogy a korábbi olajárrobbanás elsősorban az olajjal nem rendelkező fejlődő országokat sújtotta, mivel azok a megnövekedett olajszámla következtében katasztrofálisan eladósodtak. Az ársokk hatása mindmáig érződik a fejlődő országokban, hiszen ezek az államok a mai napig sem heverték ki a számukra rendkívüli megrázkódtatást jelentő árrobbanást. Az addig is hitelekből élő elmaradott országok soha nem látott méretekben eladósodtak, tartozásaik az utóbbi tíz évben megtízszereződtek. A Nemzetközi Valutalap adatai szerint felvett kölcsöneik meghaladják a 600 milliárd dollárt, míg tíz éve ez az összeg „alig“ érte el a 110 milliárd dollárt. Jelenleg a fejlődő országok évente 100 milliárd dollárt törlesztenek kamat formájában (1973-ban „csak“ 16 milliárd dollárt). Az sem elhanyagolható körülmény, hogy az utóbbi időben a tőkés pénzpiacon a kamatlábak rendkívül felszöktek, kizárólag kétszámjegyűek, de vannak olyan nyugati bankok is, amelyek 20 százalék feletti kamatért hajlandók csak hitelt nyújtani a fejlődő országoknak. A harmadik világ gondjait tetézi az a körülmény, hogy az általuk exportált termékek - gyapot, cukor, gabonafélék, réz - ára meredeken csökkent, sót az utóbbi 50 év legalacsonyabb szintjére süly- lyedt. Vélemények szerint ez az árzuhanás mintegy 20 miliárd dolláros bevételkiesést okozott. A fejlődő országok gondjait tovább fokozza, hogy a tőkés világban egyre gyakoribbak a behozatalt nehezítő protekcionista intézkedések a szocialista országokkal és a harmadik világ államaival szemben egyaránt. B elgrádban volt miről tanácskoznia egy hónapon át a 147 ország küldötteinek. Ismét a szokásos kép volt a jellemző: a fejlődő országok megint csak kétségbeesett segítséget kértek, míg a nyugati résztvevők nem voltak hajlandók konkrét segítségre elkötelezni magukat. A szocialista országok delegátusai ismételten azt hangsúlyozták, hogy a helyzeten csakis az változtatna, ha a nyugati országok is belátnák: végre az eddig csupán ígéretekre korlátozódó „segítő szándékukon“ túlmenően ezentúl a tettekre, a fejlődő országok tényleges megsegítésére összpontosítanának. Az amerikai küldött a „várjuk ki a végét“ jelszó jegyében szónokolt és azt állította, hogy az év végén már a fellendülés érezhető jelei lesznek tapasztalhatók az amerikai gazdaságban és ez majd fokozatosan jótékonyan hat a fejlődő országokra is. A résztvevők többségének viszont az volt a véleménye, hogy ilyen passzív várakozás helyett most már valóban tettekre van szükség. Belgrádban azonban e tekintetben megint nem történt előrelépés, viszont az sem mondható, hogy a tanácskozás kudarcba fulladt volna. A konferencia a tervezettnél két nappal tovább tartott, és ez az elhúzódás is jelzi a záróközlemény körül kialakult nagy vitákat. Egyes nyugati országok is elismerték, hogy valamilyen közös összefogásra mégiscsak szükség van a világgazdasági rendteremtés végett, ám hogy ezt közelebbről hogyan képzelik el és főként hogy ehhez milyen módon kívánnak hozzájárulni, nem körvonalazták. Beleegyeztek abba, hogy néhány tized (!) százalékkal növelik a fejlődő országoknak nyújtott támogatást, sőt arra is ígéretet tettek, hogy a legeladósodottabb és a fizetőképtelen országok esetében szó lehet a hitelek átütemezéséről. A belgrádi tanácskozás szépséghibája, hogy az Egyesült Államok nem írta alá a záróközleményt, és továbbra is az a véleménye, hogy úgy segít leginkább az elmaradott országokon, ha először saját gazdasági gondjait oldja meg. H ogy mi is lett volna a megoldás kulcsa Belgrádban? A szovjet küldöttségvezetó mutatott rá erre a legvilágosabban. A. Manzsulo szovjet külkereskedelmi miniszterhelyettes hangsúlyozta, hogy a tőkés világot 50 év óta a legmélyebb válság rázta meg, s ezzel párhuzamosan tanúi vagyunk főleg az amerikai külgazdasági politika fokozódó agresszivitásának. Szovjet vélemény szerint a világgazdaság felmerülő problémáinak megoldása csakis az államok közötti korrekt, normális kapcsolatok visszaállításával érhető el. Tolmácsolta továbbá azt a szovjet álláspontot, hogy szoros összefüggés van a fegyverkezés és a fejlődés között. A fegyverkezési verseny megfékezése következtében hatalmas pénzösszegek szabadulnának fel, melyeket a legszegényebb országok megsegítésére lehetne fordítani. Jelenleg a világ pontosan annyit költ fegyverekre, mint amennyi a fejlődő országok hiteltartozása. A katonai kiadások hússzor nagyobbak, mint a fejlődő országoknak nyújtott támogatás. Például egy Trident-típusú atomtengeralattjáró költségeiből 2 millió ember számára lehetne lakóházakat építeni. A szocialista országok Belgrádban is, - de nemcsak ott - rámutattak arra, hogy a Nyugat átlal kikényszerített fegyverkezési hajsza nemcsak az atomháború veszélyét fokozza, hanem óriási pénzeket emészt fel, amelyből pedig segíteni lehetne az 500 millió éhezőn, a 800 millió írástudatlanon, a több millió munkanélkülin. A szocialista országok épp a legutóbbi moszkvai csúcstalálkozón javasolták, hogy kölcsönösen fagyasszák be a katonai kiadásokat, majd fokozatosan csökkentsék azokat. Ez lenne az egyedüli járható és ésszerű útja egyrészt a fejlődő országok gazdasági gondjai hosszú távú enyhítésének, másrészt pedig a világgazdasági problémák megoldásának. P. VONYIK ERZSÉBET A Bajcsi Állami Gazdaságban sikeresen befejezték az aratást, s a pártszervezetek a júliusi taggyűléseken a gazdálkodás első félévi mutatóival párhuzamosan már pontos adatok birtokában értékelhették az eredményeket. Nem a véletlen müve, hogy a tanácskozásokon bizakodó hangulat uralkodott, és a közösen végzett munka öröme volt a meghatározó.- Igen! - hangsúlyozta Bartos Sándor, az alapszervezet elnöke. - Mert nemcsak jól, hanem eredményesen is dolgoztunk. Termésátlagaink jó két mázsával meghaladják az előirányzott hozamokat, átlagban számolva 49,01 tonna gabonát takarítottunk be hektá- ronkén. Az anyalai üzemrészleg viszonylatában ez a múlt évekhez képest kitűnő eredmény. Hasonló módon tanácskoztak a bajcsai üzemrészleg kommunistái is, ahol Mandák Béla alapszervezeti elnök a 49,94 tonna átlagos termést biztosító politikai munka részleteit elemezte a pártbizottság * beszámolójában.- A legutóbbi évek nem kényeztették el növénytermesztőinket - mondotta. - Gazdálkodásunkra most jellemző hogy teljesítjük a tervet, az állattenyésztési ágazat pedig rendszeresen túlteljesíti, ami a belterjes gazdálkodás egyik jele. A haraszti majorban a pártbizottság megbízásából Seiffert István mérnök, a gazdasági részleg- vezetője beszélt a nyári munkákról. A sikeres gazdálkodásnak fontos tényezője a kukorica is, melyet ezen a csapdaékszegény nyáron úgyszólván fojtogat a perzselő szárazság. Szilárd takarmányalap nélkül egyszerűen elképzelhetetlen a tej, a hús termelése. Úgy látszik, ami megtérült a réven, most elmegy a vámon, mert a takarmánnyal bevetett területeiknek csak kis részét öntözhetik rendszeresen.- Valóban ilyen rosszul állnak a takarmánytermesztésben?- kérdeztem az ágazat vezetőjétől.- Bizony nem rózsás a helyzet- válaszolta egyértelműen Sill László. - De azért nincs ok az elkeseredésre. A lucerna és a széna jó termést adott, szalmánk is bőven van, ha pedig takarékosan, beosztva és jó gazda módjára bánunk a már fedél alá hordott takarmánnyal, jobban kitarthatjuk az állatokat, mint tavaly. Cibulka János mérnök, ágazatvezető hiteles adatokkal bizonyította az állattenyésztés fejlődését.- Látványos eredményekkel ugyan nem dicsekedhetünk. Ám így is megalapoztuk az állatok haszonosságának növekedését. Húsból a múlt év hasonló időszakában csak 2076 mázsát, az idén pedig már 8926-ot értékesítettünk, tejből pedig 112 százalékra teljesítettük a tervet, vágósertésből kereken 1000 mázsával többet adtunk el az államnak.- Mit mutat a féléves mérleg?- Az elmúlt évhez hasonlítva kedvező - tájékoztatott Bolemant László, a gazdaság helyettes igazgatója. - Tavaly ilyenkor alig 23 millió korona volt a bevételünk, ez idén eddig 34 millió korona a bevétel, ami több mint ötmillióval több a tervezettnél. Ezután Kmetyó Károly, az üzemi pártbizottság elnöke vette át a szót. Megemlítette, hogy a múlt évi fogyatékosságok miatt többen elmarasztalták a gazdaságot. Csak a járási pártbizottság előlegezte számunkra a bizalmat és most bebizonyítottuk, hogy nem érdemtelenül. SZOMBATH AMBRUS ÚJ SZÚ 4 1983. VII. 21 KOMMENTÁLJUK Reagan amerikai elnök a fellendülés startjára vár (A Népszabadságból)
