Új Szó, 1983. június (36. évfolyam, 127-152. szám)

1983-06-20 / 143. szám, hétfő

Tanítási óra - múzeumban K özismert, hogy Nyitra vidéke egyike Azoknak a tájegysé­geinknek, ahol még ma is eleve­nen él számos népszokás, eredeti formájukban zengenek az ősi nép­dalok, népballadák, ahol az elmúlt évtizedekben feltártakon kívül még számos értékre bukkanhat­nak a néprajz- és a népművészet kutatói. A gazdag folklórkincset- szerencsénkre - serényen tevé­kenykedő gyermek és felnőtt énekkarok, menyecskekórusok, folklórcsoportok őrzik. A hagyo­mányőrző együttesek között tart­juk számon a CSEMADOK pográ­nyi (Pohranice) helyi szervezeté­nek (ma már csak nyolc tagú) menyecskekórusát, amely egyben folklórcsopprtként is tevékenyke­dik. Tizenhat tagú vegyeskarként jött létre és működött több éven át. Kár, hogy a férfiak tavalyelőtt el­maradtak a csoportból. Az együt­test, amely 1971-ben alakult, Du­najský Ágnes, a CSEMADOK he­lyi szervezetének elnöke és Szo- molányi Ilona vezeti. A közös munkában, éneklésben nagy örö­mét lelő kis menyecskekórus sok szép/égebbi és újabb típusú nép­dalt ismer. Amint az együttes tag­jai elmondták, e dalokat nagyrészt Szomolányi Ilonának, a csoport alapítójának dédanyjától, Fodor Rozáliától tanulták. Persze a többi asszony is számos dalt ismer, mindenki tett egy-egy értékes da­rabot a közös kosárba. A menyecskekórus műsora is­mert vagy csak a faluban és a kör­nyékén ismert, tehát helyben gyűj­tött népdalokból áll. Ez utóbbiak közül valók például a Sej a Tiszá­nak mind a két partja sáros, Sűrű sötét felhő vándorol a kék égen, Éjfél után egyet ütött, A pogrányi templomtorony de magas című népdalok. A népzenekutatók közül régeb­ben és a közelmúltban is többen megfordultak Pogrányban. A Pár­ta, párta búra való párta kezdetű népdalnak, melyet szintén reper­toárján tart a csoport, körülbelül hat évvel ezelőtt Ág Tibor megta­lálta egyik ismeretlen változatát. A csoport tagjai énekelték fel mag­netofonkazettájára. Él a faluban egy népballada, melynek előadá­sával Szomolányi Ilona első díjat nyert két éve a nyitrai járási nép- dalversenyen. A Mi történt a nagy­alföldi határban, 1814-nek havá­ban kezdetű ballada egy gazdag legény és egy szegény juhászboj­tár szép leánya tragikus szerelmé­nek történetét mondja el. Bizonyá­ra egyik ismert népballadánknak a Zoboralján konzerválódott vari­ánsáról van szó. Talán érdemes lenne népzenekutatóinknak köze­lebbről megismerkedni vele és azonosítani. A mint említettem, az együttes hagyományfeltáró és ha­gyományőrző folklórcsoportként is figyelemre méltó munkát végzett és végez. E téren első jelentősebb produkciója a fonással-szövéssel kapcsolatos népszokásokat fel­elevenítő Fonóház című műsor volt, melyet az 1971. évi zselizi népművészeti fesztiválon is siker­rel mutatott be. A hetvenes évek­ben több jelentős, a helyi és kör­nyéki népszokásokat feldolgozó folklórműsort állított össze, tanult és mutatott be a csoport. Ezek közül megemlítjük a tréfákkal, tré­fás dalokkal ízesített Tollfosztást, a Pogrányi lakodalmast, és a Ken- deröcselést. Ez utóbbi műsor összeállításában és betanításá­ban nagy segítséget nyújtott a csoportnak Búcs Éva tanítónő. Emlékezetes marad a Régi pogrányi lakodalmas, melyet ki­lenc falu folklórcsoportja (köztük a pogrányi is) mutatott be a brati­slavai Tavaszi szél... folklórfeszti­válon. A műsor első helyezést ka­pott. Az értékes Nyitra vidéki ud­varlási, leánykérési, lakodalmi, házassági szokásokat felidéző és megjelenítő Régi pogrányi lako­dalmast később a gombaszögi kulturális ünnepségeken is bemu­tatták, tetszést aratva. Ami újra csak megerősíti azt a tényt, hogy a közönség szívesen ismerkedik más tájegységek előttünk járt nemzedékeinek népszokásaival, melyek népi kultúránk máig élő és ható eleven láncszemei. A faluban és a környéken a néphiedelmen alapuló népi gyó­gyászat egyik formájaként ma is ismert az „aszalványmérés“. A csoport a gyógyforma fortélyait a 76 éves Benes Ilonától sajátítot­ta el és mutatta be a faluban, majd Nyitrán. A pogrányiak 1979-ben Ahán (Dolný Ohaj) első díjat, 1982-ben pedig Nyitrán második díjat nyer­tek a járási versenyen. A pogrányi asszonyok az újra felfedezett népszokásokat nem tartják meg maguknak, hanem más falvakban is bemutatják, az­zal a nem titkolt céllal, hogy a fia­talabb nemzedékek is alaposab­ban megismerjék az egyik faluban még virágzó, a másikban már hal­ványuló népszokásokat, melyek­nek megőrzése kultúránk színes­ségének, gazdagságának megtar­tását is jelenti. A pogrányiak továbbra is se­rényen tevékenykednek. Ennek a bizonyítéka az is, hogy az idén szintén ott voltak a június elején Léván (Levice) megrende­zett Tavaszi szél... országos ver­senyén, ahol sikerrel mutatták be öcselés című műsorukat. KÖVESDI JÁNOS Péntek délután, Zseliz (Želie­zovce) napfényben. A messzebb­ről jött látogató a rengeteg zászló, a feldíszített házak, a locsolókocsi után csillogó utca láttán azt hihet- né, hogy május elsejére készülőd­nek itt. Pedig „csupán“ fesztivál­ra, az országos, népművészeti ta­lálkozóra. x Amely, úgy tűnik föl, kevésbé érdekli a vendéglátóipar dolgozóit. A városkában három étterem van. Az egyikben tizenkétféle ételt hir­detnek, de csak kettő közül'válo­gathatunk; a másodikba becsem engedik a magamfajta éhes em­bert, ,,zártkörű társaság ünnepel“, olvasom a táblán. A harmadikban nem tétovázom - igen, tessék be­csomagolni azt a szalámit, miköz­ben nosztalgiával gondolok a Bod­rogközre, ahol a harmadosztályú bélyi (Bieľ) és bodrogszerdahelyi (Streda nad Bodrogom) vendéglő­ben ötvennégyféle étel között vá­logathattam. x Amíg én Zselizen azon töpren­gek, hogy vajon a test vagy a lélek tápláléka fontosabb-e, addig Lé­ván (Levice) a művelődési otthon­ban a Tavaszi szél országos dön­tője zajlik. A legjobbak ide jönnek majd onnan, a szombat esti mű­sorban lépnek fel. x Léván tehát daltól hangos a színpad, itt éppen szobroknak keresnek helyet. Nagy János és Lipcsey György szabadtéri kiállítá­sa lesz holnap a Schubert-park­Szlovákia területén a hivatalos adatok szerint 64 múzeum és 15 galéria műköfJik. Ezek az intézmé­nyek nagy gondot fordítanak arra, hogy eredményesen gyarapítsák a közműveltséget, a tanulóifjúság körében is. Kiállításokkal és más rendezvényekkel várják a látoga­tókat, akiknek a száma 1981-ben a Csallóközi, a Honti és a Gömöri Múzeumban, illetve az érsekújvári (Nové Zámky) Művészeti Galériá­ban húszezer körül alakult. Majd­nem negyvenezer látogatója volt a Dunamenti Múzeumnak, negy­venháromezer pedig a Nyitrai Te­rületi Múzeumnak. A látogatók fele tanuló. Ez már azért is örvendetes, mert a múze­umok amolyan ,,szemléltető esz­közként“ szolgálják a tanulást, egészítik ki az iskolában tanulta­kat és érdekes tanulmányi foglal­kozásokra adnak lehetőséget. A múzeum ,,pedagógiai“ tevé­kenysége leginkább az óvodások­ra, az alapiskolásokra és a kö­zépiskolásokra irányul. ÓVODÁSOKKAL A múzeumoknak jelentős sze­repük lehet az óvodás korú gyer­mekek látáskultúrájának alakítá­sában. Az esztétikai és vizuális nevelés alapja már megvan ebben a korban, a gyermek egész életre kiható „indítékot“ kaphat. A legki­sebb látogatókat megkülönbözte­tett türelemmel és szeretettel kell fogadnunk. Igyekeznünk kell moti­válni őket, figyelmüket egybefogni, észrevétetni velük a színeket és formákat. Közben ügyelnünk kell arra is, hogy az élmények befoga­dását, az önfeledt kitárulkozást, gyönyörködést ne zavarjuk meg. A már nemcsak nézegető, ha­nem látó öt-hatéves gyermek fo­gékonysága lehetővé teszi, hogy felébresszük benne a szép iránti igényt - olvashatjuk a múzeum és a közönség kapcsolatát vizsgáló egyik kiadványban. Leginkább képzőművészeti (rajz, festmény, kerámia, szobrászat) kiállításokra viszik az óvodásokat. A tapaszta­latok azt mutatják, hogy a kicsi­nyek szép iránti fogékonysága an­nál könnyebben fejlődik, minél gyakrabban találkoznak - „kerül­nek helyzetbe“ - művészeti alko­tásokkal. A kisgyermek igényli az újat, annak megismerését; a kíváncsi­ban. Jó ötlet nyomán új színfolt ez Zselizen. x Szombat reggel. A zselizi mű­velődési ház a gyermek tánccso­portok versenyének színhelye. A zsűri mögött ott figyel, tapsol és nevet a gyermekközönség. A ve- télytársak. Egy részük már fellé­pés után van, a többiek még előt­te. A hangulat nagyszerű. x Délután. A Schubert-park meg­elevenedik. Eltűntek a ringlispile- sek, kevesebb a bóvliárus. Helyü­ket fazekasok, bőrdíszművesek, hangszerkészítők, kosárfonók foglalták el. Forog a fazekasko­rong, a felnőttek és gyerekek ság, az érdeklődés, a szép felfe­dezésének öröme ott ragyog ar­cán, amit feladatunk megőrizni. ALAPISKOLÁSOKKAL A korhű és életszerű megeleve- nítés a múzeumok feladata. Akkor lennénk szerencsés helyzetben, ha az iskolai és iskolán kívüli törté­nelmi nevelés egységes egészet képezne. Sokat segítene, ha az iskolák az oktatás-nevelés elvá­laszthatatlan részeknek tekinte­nék a múzeumokban, a múzeumi szakemberekkel közösen tartott foglalkozásokat. Múzeumba évenként általában egyszer viszik el a tanulókat. Az alapiskolások szívesen és érdek­lődéssel tekintik meg a kiállításo­kat, ha azokról előzőleg az iskolá­ban beszélgetnek. Egy-egy láto­gatás alkalmával arra kell nevel­nünk őket, hogy ne passzív, ha­nem aktív szemlélők legyenek. Számukra a helytörténet legjob­ban a régi életmód, a régi foglalko­zások, mesterségek bemutatásá­val vihető közelebb. A tanulókkal akár a látogatá­son, akár a foglalkozáson szép eredmények érhetők el, ha meg­felelő felkészültséggel, jó pedagó­giai érzékkel, azaz a tanulók élet­korának és értelmi szintjének megfelelő módon végezzük e munkát, motiváljuk a gyereke­ket. Mivel a gyermek nemcsak befogadó, hanem alkotó is, lehe­tőséget kell számára biztosítani, hogy benyomásait minél változa­tosabb formában adja vissza kör­nyezetének. írhat róluk fogalma­zást, rajzolhat, gyurmázhat, mi­közben felébred benne a régisé­gek gyűjtése iránti szenvedély is. A múzeológusnak azonban tud­nia kell mértéket tartani, a túlzsú­foltság fáradtságot, közömbössé­get idéz elő a gyermekben, s már csírájában elfojthat benne minden érdeklődést. (Itt jegyezzük meg, vannak helyek, ahol a gyermekek­nek a múzeumban meg sem sza­bad pisszenniük.) A múzeum megtekintésekor feladatlapokat oszthatunk ki, melyeken néhány mondatos válaszokat kérünk, (pél­dául: milyen szoba berendezését láttad a falumúzeumban; sorold fel és rajzold le a lakás bútorait). A múzeumban tartott tanítási órákkal az oktatási folyamatot ki­visszük az iskola falain túlra - írja nemcsak nézhetik, hogyan készül a köcsög, hanem magukkal is vi­hetik azt, ha nyers is. x A színpadon a Tavaszi szél leg­jobbjai. Egyszercsak kialusznak a fények, egyetlen reflektor suga­rában megjelenik Szvorák Katalin. Balladákat énekel. Akik vasárnap jönnek Zselizre, azok a délutáni műsorban kétszer is hallhatják ót. Dudanótái tetszenek-e jobban, vagy lakodalmas dalai, ki tudná eldönteni? x Ezúttal nincs táncmulatság. He­lyette táncház van, kedvükre tán­colnak az emberek. Hogy ilyen formában is lehet jól szórakozni Zselizen is, annak legjobb bizonyí­egy pedagógus házaspár de kapcsolatban tartjuk a tanórán fo­lyó tanulással is. A múzeum segít az iskolának, de ugyanakkor új értelmet kap a múzeum, az iskola életet visz a falai közé. KÖZÉPISKOLÁSOKKAL A múzeumlátogató tanulóifjú­ság jelentős részét a középiskolá­sok - gimnazisták, szakközépis­kolások, szamunkástanulók - al­kotják. A szakmunkástanulók, szemben a gimnazistákkal, inkább a konkrétumok, a kézzel fogható tárgyi emlékek felöl közelítik meg a történelmet. „Ismeretközpontú“ elvárásuk többszörösen erősebb, mint az esztétikai. A tárgyi emlé­kek iránti érdeklődés azonban ön­magában még nem eredményezi a rendszeres és tudatos múzeum- látogatást, mert ehhez más kultu­rális hatások is szükségesek. A gimnazisták szívesen néznek meg a múzeumokban minden olyan kiállítást, amellyel az iskolá­ban tanultakat kiegészíthetik. Jó példa erre a Komáromi (Komárno) Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázi­um, amely egyike a Dunamenti Múzeumot legrendszeresebben látogató iskoláknak. Dr. Virágh Jó- zsefné az általa szervezett cso­portokról a következőket mondta: „Nyolc éve rendszeresen járunk a múzeum kiállításaira és az idő­szaki kiállítások megnyitóira. Igye­keztünk mindig kiállítási kataló­gust is vásárolni, hogy ezáltal is jobban megismerjük a kiállító mű­vészeket és alkotásaikat. Egy mú­zeumi óra alatt a tanulóknak ki kellett válogatniuk azokat a művé­szi alkotásokat, amelyek aJegjob- ban megragadták figyelmüket. A legérdekesebb véleményeket a hat éve megjelenő iskolai lap­ban, a Diáktükörben tettük közzé. A múzeumban látottakról fogalma­zást is szoktunk írni. Az irodalmi nevelésben segítségünkre volt a helyi Jókai Emlékkiállítás és a múzeumban rendezett előadás­sorozatok, a képzőművészeti al­kotásokról. “ Az elmondottakból nyilvánvaló, hogy az iskolának és a múzeum­nak érdemes, sőt szükséges együttműködnie. Ne féljünk hát ki­használni a múzeumokban és ga­lériákban rejlő oktatási és nevelési lehetőségeket! TOK BÉLA téka, hogy jóval éjfél után ér véget az est. x Aki Zselizen kapott szállást, an­nak el kell viselnie az állomás melletti munkásszálló „luxus“ kö­rülményeit, amelynek részletezé­se nem újságba való. Akinek utaz­nia kellett a szálláshelyére, az haj­nalig kereshette azt, ahogy példá­ul a Csalló és a Hajós tagjai. x A rekkenő hőség, amely fák alá kényszeríti a nézőket, nem befo­lyásolja a színpadon szereplő gyermekeket, akik újfent bizonyít­ják tehetségüket, és egyben azo- két, akik vezetik-irányítják őket. x Délután, mint minden esztendő­ben, háromórás zárómüsor. A négy legjobb gyermek tánccso­port ismét színpadon, felnőtteket megszégyenítő rutinnal, immár harmadszor a két nap alatt. Sikert aratnak a vendégegyüttesek is, a szlovák és a magyarországi cso­portok. x Estébe hajlik az idő. A színen felváltva szerepel a Hajós és a Csalló együttes. Az utolsó tánc mintegy jelképezi, hogy amatőr népművészeink nemes munkája tovább folytatódik, csak itt, a zseli­zi fesztiválon halkul el a zene, ér véget a tánc. A szereplők azzal a tudattal távoznak, hogy amit csi­náltak az szép és szükség van rá. És ha a nézők is így gondolták, akkor nem fáradtak hiába. Továbbélő népszokások Egy Nyitra-vidéki hagyományőrző folklórcsoport PÉNTEK DÉLUTÁNTÓL VASÁRNAP ESTIG ÚJ SZÚ 4 1983. VI. 20. Gyökeres György felvétele

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom