Új Szó, 1983. június (36. évfolyam, 127-152. szám)
1983-06-16 / 140. szám, csütörtök
Határidőhátrányban Mikor adják át a losonci iskolát? GYERMEK TÁNCCSOPORTJAINK ORSZÁGOS VERSENYÉRŐL Harmincnégy évvel ezelőtt, 1949. július 1-én Losoncon (Lučenec) nyílt meg Szlovákia első bentlakásos gyógypedagógiai iskolája a nagyothalló tanulóknak. Ezzel rendkívül nagy feladatot kapott a süketnémák korábbi állami intézetéből ott maradt maroknyi pedagóguscsoport: Szlovákia minden vidékéről hozzájuk irányították a különböző mértékben hallássérült 6-10 éves gyermekeket. Az 1949/50-es tanévben összesen 86 kisiskolás felvételét kérvényezték. Közülük azonban csak 57-en ülhettek be a speciális osztályokba. Azóta a mindig csupán ideiglenes megoldást jelentő hozzá-, illetve átépítések, épületvásárlások és ide-odaköltözések eredményeként ugyan megnagyobbodott mind az iskola, mind a tanulóotthon, de az évről évre több jelentkező és az időközben megnyitott felső tagozat miatt nem szűntek meg a férőhelyhiányból eredő gondok.- Időközben Levočán és Bratislavában ugyanilyen rendeltetéssel két újabb alapiskola létesült- mondja Ondrej Matuška, a szlovák tanítási nyelvű bentlakásos alapiskola igazgatója. - Losoncon így már csak a közép-szlovákiai kerület nagyothalló tanulóit oktatjuk. Sajnos azonban továbbra is nagyon nehéz feltételek között dolgozunk. Az Ady utcában, a valamikori városi gimnázium helyén egy igen régi épületben, a már ugyancsak sokat tatarozott szűk tanulóotthontól aránylag messze van az iskolánk. Amióta belső közfalakkal megfelelőbb méretüekre alakítottuk a tantermeket, majd szertárakat és két tanműhelyt is építettünk, ott még csak elférünk valahogyan, de az egykori Rakottyai-villában berendezett tanulóotthonban már szinte tűrhetetlenül kicsi a gyermekek lakó- és mozgástere. A járási higiénikus véleménye szerint legfeljebb 60 lehetne a férőhelyek száma, most mégis 120 gyermeknek kell ott laknia, mert 1965-ben- Szlovákiában ugyancsak elsőként - gyógypedagógiai óvodát is nyitottunk a nagyothallóknak. A tanulóotthon minden szegletében állandó a zsúfoltság. A földszint nagy részét elfoglaló étkezde- egyben a társalgásra, vagy bármilyen egyéb közös foglalkozásra igénybe vehető egyetlen helyiség is- annyira kicsi, hogy csak külön- külön csoportokban, egymás után ülhetnek asztalhoz a gyermekek. A szomszédos hálószobákban csupa emeletes ágy sorakozik a falak mentén, de ahová csak lehetett, középre is beállítottak legalább kettőt-kettőt.- A kényelmetlenséget leszámítva nem is veszélytelen ez a szükség megoldás - mutatja a szobákat az igazgató. - A védőháló, vagy az oldaldeszka ellenére álmukban könnyen lefordulhatnak a felső ágyakról a kisebbek, s zúzódások, vagy más sérülések miatt bizony gyakran kell éjszaka orvost, mentőt hívnunk... A pedagógusok az egyre rosz- szabbodó körülményekre hivatkozva már 1955-ben felvetették a követelményeknek jobban megfelelő - főleg tágasabb - iskola - és lakóépület szükségességét. Mivel azonban a városi és a járási szervek intézkedései nyomán ideiglenesen többször sikerült valamelyest enyhíteni a legsúlyosabb gondokon, a végleges megoldás érdekében csak jóval később szü-; letett döntés.- Az SZSZK kormánya 1971- ben elrendelte a 14 tantermes új iskola építését - folytatja Ondrej Matuška. - Erre és a közös tető alá tervezett tanulóotthonra, valamint a többi járulékos beruházás megvalósítására összesen 24 millió koronát utaltak ki az állami költségvetésből. A kivitelezéssel a Banská Bystrica-i Magasépítő Vállalat 05-ös számú losonci üzemét bízták meg, amelynek vezetői hosszas alkudozás után el is vállalták a munkát. A kormányhatározat értelmében 1974-ben kellett elkezdeni az építést. Az átadás határidejét három évvel későbbre tűzték ki.- Nagy volt az örömünk, amikor a kijelölt telken dolgozni kezdtek az emberek és a gépek - emlékezik vissza az igazgató. - Sajnos, ez nem tartott sokáig, mert az építők már szinte a kezdet kezdetén lemaradtak a munkával. így 1977-ben az eredetileg remélt átadás helyett két évvel későbbra halasztották a befejezést. Ezután 1981 szeptembere lett az újabb dátum, de akkor megint további két év türelmet kértek tőlünk.- Tehát az idén kerül sor a beköltözésre?- Sajnos, ebből sem lesz semmi, mert legutóbb 1984. szeptember 1-re módosították az átadás határidejét. Ennek betartása érdekében az idén még 4,5 millió, jövőre pedig négymillió korona értékű munkát kell elvégezni az építkezésen, ami az eddigi 1,4 millió koronás évi átlagteljesítményekhez képest igen nagy feladat. Az építkezésen eddig sokkal gyakrabban állt, mint haladt a munka. Tavaly például teljes hat hónapig senki sem fordult meg a hiányosan bekerített telken, azokon az ismeretlen tetteseken kívül, akik korábbi társaikkal együtt ap- ródonként ellopkodták az őrizetlenül hagyott építőanyagok nem kis részét. Az idén is csak március közepén jelentek meg először az építők.- Jelenleg a belső falakat vakoljuk és az uszoda medencéjét betonozzuk - tájékoztat Pócsa László, a Banská Bystricai-i Magasépítő Vállalat losonci üzemének mestere, aki csak a közelmúltban kapta feladatul a hátralevő munkák szervezését. - Most már szemmel láthatóan gyorsul az építés üteme. Üzemünkből naponta átlagosan húsz szakembert irányítanak ide, és kéthetenként egymást váltva itt serénykednek a közép-szlovákiai kerület építőipari szakmunkásképzőinek 20-30-as létszámú csoportjai is. Persze az lenne az ideális, ha minden reggel legalább száz embernek oszthatnánk ki munkát. Egy alkalommal közel két hónapig már erre is volt példa. Amikor híre terjedt, hogy a járási pártbizottság, a kivitelező vállalat és az üzemi pártszervezet képviselői kitűzték az ellenőrzési nap dátumát, az építkezésen egyszeriben szinte úgy ment minden, mint a karikacsapás. Sajnos az ellenőrzés után megint alábbhagyott, aztán meg is szűnt ez az igyekezet ...- Gyakran jelentéktelennek tűnő apróságok okoznak újabb lemaradásokat - bizonygatja Pócsa László. - Például április 12-én üzemünkből már ideküldték a csempézőket is. Amint azonban megtudták, hogy csak egy betonkeverő gép van az építkezésen, s ez mindössze a vakoláshoz győzi előkészíteni a maltert, mindjárt továbbél Itak.- Ilyenformán ön személy szerint bízik abban, hogy jövőre szeptemberre már tényleg elkészül az iskola?- Reálisnak tartom a legutóbb kitűzött átadási határidőt. Annál is inkább, mert üzemünk vezetői nemrégen külön megállapodást kötöttek Banská Bystricában a Kö- zép-szlovákiai Kerületi Nemzeti Bizottság oktatási osztályával a hátralevő tennivalók meggyorsítására. Ebben megszabták annak a társadalmi segítségnyújtásnak a részleteit is, amely ellensúlyozza az eddigi lemaradásokat előidéző kapacitáshiányunkat. A knb oktatási osztálya elvállalta, hogy ez év június végéig naponta 20-50 kőműves, illetve egyéb építőipari tanulót küld segédkezni az építkezésre. Ezt követően a SZISZ losonci járási bizottsága szervez társadalmi munkát az építőtáborok diákjai számára.- Természetesen iskolánk pedagógusai és többi dolgozója ugyancsak bekapcsolódik ebbe a segítségnyújtásba - ígéri Ondrej Matuška, aki kezdettől fogva az építés legaktívabb szorgalmazója. - A jövő évi átadás érdekében felhívással fordulunk tanulóink szüleihez is. Biztos vagyok abban, hogy ők is valamennyien eljönnek segíteni, hiszen számukra nagy sorscsapás a nagyothalló gyermekek baja, amit velünk együtt legalább azzal szeretnének enyhíteni, hogy mielőbb kényelmesen elhelyezve, jó feltételek között készülhessenek fel az életre LALO KÁROLY A tánc mindig fontos szerepet töltött be főleg a falusi ember életében. Át-meg átszőtte ünnepeit, de munkás hétköznapjait is gyakran színesebbé tette. A tánc, s ezen belül a népi tánc jelentősége napjainkban sem csökken; erről legutóbb a zselizi (Želiezovce) országos népművészeti fesztiválon is meggyőződhettünk, ahol ezúttal a gyermekcsoportoknak tapsolhattunk. A bíráló bizottság 28 csoportból tizenkettőt hívott meg a fesztiválra. Ez a tizenkét együttes az ország magyar lakta vidékének szinte minden tájegységét képviselte, a Bodrogköztől a Csallóközig. Az embernek óhatatlanul eszébe jut a kérdés, szükséges-e gyermekeinknek versenyezniük egy fesztiválon? A válasz nehéz, s nem is egyértelmű, mert pedagógiai szempontból nem a leghelyesebb, ha a gyermekeket rangsoroljuk, ugyanakkor azonban a verseny fokmérő, viszonyítási alap, mely nélkül nem tudnánk reálisan megítélni nemzetiségi táncmüvészetünk jelenét és helyét az országos fórumokon. Mindezek tudatában azt kellene elérnünk, hogy a fesztiválról senki se térjen haza keserű szájízzel, kissé elkedvetlenedve. Azoknak a munkája, teljesítménye is megbecsülést érdemel, akik éppen nem végeztek az első három helyen. Nemzetiségi táncmüvészetünk fejlődése akkor lesz töretlen, ha minél több csoportunk dolgozik rendszeresen, céltudatosan. Az idei verseny csupa megosztott díjat hozott. Sajnos a bíráló bizottság nem tudott másként dönteni, mert a versenyfelhívás nem tartalmazott olyan részleteket, amelyek lehetővé tették volna az egyértelmű döntéseket. A jövőben éppen ezért el kellene határolni egymástól a különböző korosztályokat, mert gyermektánc- mozgalmunk már olyan sokrétű, hogy igényli ezt a kategorizálást. A táncművészet tudvalévőén rendkívül sokrétű, összetevője a kosztüm, a zene, az ének, a dal, az etnikai hűség, a dramaturgia, a rendezés, valamint az előadói készség, s mindez a színpadon a maga sokszínűségében és egyszerűségében pereg a néző előtt, felidézve évszázados kikristályosodott hagyományokat. Az idei versenyben két megosztott első díjat adtak ki. A Gortvai Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola gyermek tánccsoportja évek óta Gö- mör népművészetének ihletett tol- mácsolója. Az együttes kulcsembere Tóbisz Ferenc, aki kitartó, szívós munkájával a szlovák szakmai körökben is elismert egyéniség. Az együttes tagjai olyan élethűen táncoltak és játszottak a színpadon, hogy az ember olykor azt érezte, ezek a gyermekek nem a színpadon, hanem valahol odahaza a réten játszanak. Különösen a Prücsöklagzi aratott megérdemelt szakmai- és közönségsikert. Az Ekeli (Okoličná na Ostrove) Magyar Tanítási Alapiskola gyermek tánccsoportja merőben más profilt képviselő együttes. Tánctudásuk olyan szintű, hogy még a kevésbé sikerült tánckompozíciókat is folyamatos táncnyelven tolmácsolják. Vezetőjük, Hodek Mária kiváló pedagógiai és szakmai felkészültsége révén nagy érdemeket szerzett az együttes sikereiben. Jó elgondolásnak tartjuk azt is, hogy időről időre vendégkoreográfust is alkalmaznak. A Zseli- zen látott Kéméndi táncok és a Martosi táncok (mindkét kompozíció Keszegh István mnukája) megérdemelt sikert aratott, habár a martosi kompozíció egységesebbnek, mondanivalójában tartalmasabbnak tetszett. Kissé zavaróan hatott, hogy előadásuk a kis színpadon zsúfoltnak tűnt, de ezért nem őket kell hibáztatnunk. Az együttes nagy előnye, hogy saját zenekara is van. A Szepsi (Moldava nad Bodvou) Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola Fehér Liliomszál együttese most is azokat az erényeket csillogtatta meg, amelyeket tőlük már hosszú évek óta megszoktunk. Hihetetlen színpadi fegyelem, színes koreográfiái ötletek, tökéletes kidolgozottság, határozott éneklés és átélés. Nagy Jánosné és Sarlós Ildikó évek óta rendszeresen végez gyűjtéseket. S ez a tény meghatározza minden kompozíciójukat. Zselizen az Áji karikázó és a Leánytánc aratott megérdemelt sikert. A somorjai (Šamorín) pionírház és a CSEMADOK helyi szervezetének Apró Csali gyermek tánccsoportja évek óta a hazai magyar élvonalban szerepel. Ez elsősorban a Vala- csay házaspár érdeme. Évek óta céltudatosan, eredményesen dolgoznak. Munkájuk azért is fontos, mert a Csalló Népművészeti Együttesnek nagy szüksége van az utánpótlásra. Zselizen a Fehér Liliomszáléhoz hasonló műsorral játékok és táncok szintézisével léptek föl, s szerezték meg a megosztott második díjat. A Galántai Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola Pitypang gyermek tánccsoportja Zselizen is jó benyomást keltett. Műsorukon meglátszik Csillag Lászlóné és Morva Lászlóné szakmai tudása, jó ízlése. Az idei fesztivál egyik legkellemesebb meglepetését kétségtelenül a párkányiak (Štúrovo) szerezték, akik először szerepeltek Zselizen és máris az élvonalba törtek. Az itt elért, megosztott harmadik díj minden bizonnyal komoly erkölcsi erőt, biztatást jelent a további munkájukhoz. A többi csoport munkáját is értékelve megállapíthatjuk, hogy az idei verseny színvonalas, kiegyensúlyozott volt. Tetszett, hogy a csoportok kosztümjei esztétikusak, tájhűek, stílusukban tiszták voltak. A vezetők munkáját dicséri az is, hogy a gyermekek többsége felszabadultan játszott, táncolt a színpadon, örömüket lelték a szereplésben, nem érezték ezt nyűgnek. Aránylag sok csoport előadását gátolta a kis színpad. Zavarta a csoportokat az is, hogy a verseny alatt nem volt nyugalom és csend. A vasárnap délelőtti gyermekműsor viszont szereplőnek, nézőnek egyaránt szép élménnyel szolgált, s ez elsősorban a rendező, Czéréné Pozsár Erzsébet hozzáértő munkájának az érdeme, összegezésképpen elmondhatjuk, hogy Zseliz újjáépített parasztházszerú (Bakács Béla munkája) színpadával, valamint Nagy János és Lipcsey György alkotásaival szép környezetet biztosított szereplőknek, nézőknek egyaránt, akik valóban jól érezték magukat az idei országos népművészeti fesztiválon. KATONA ISTVÁN liJIakacsul visszatérő ál- IVI mom: vizsgázom, pontosabban érettségizem, hosszú asztal előtt, kényelmetlen ünnepi ruhában ülök, térdem bizsereg, nyelvem a szájpadlásomhoz tapad, mindenki rám néz, várják, hogy elkezdjem, hogy megmutassam, mit tudok, de én egyetlen szót sem vagyok képes kinyögni, még mentegetni sem tudom magam, hiszen éreztem én, sejtettem én, hogy előbb-utóbb ez lesz a vége, bekövetkezik a teljes bukás, mert nemcsak készületlenségemre derül fény, hanem még az is belém szorul, amit valójában tudok, ami érték van bennem. Vizsgázni rossz. Álomban is, valóságban is - még ha az újabb időkben a pedagógiai tapintat nyomán enyhült is a vizsgák lidércnyomása. Az izgalom azért nem illant el teljesen (és ez jó is!), hiszen a tizennyolc - tizenkilenc éves ifjaknak az érettségi, s akik tovább tanulnak, a felvételi vizsga, mindenképpen jélentős erőpróba, még ha számszerű eredménye történetesen nem is döntő életük, pályájuk további alakulásában. A vizsga alkalom, az ember a figyelem középpontjába kerül, a mutatványhoz szerencse is kell, meg hajlam, vagy legalább elegendő gyakorlat. Vizsgázunk Vizsgázni rossz, de vizsgáztatni, értékelni se jó -és a vizsgázó anyjának, apjának lenni, nos, ez sem valami hálás szerep. Először is az együttérzés izgalma, a tehetetlenségre kárhoztató drukkolás, hogy sikerű l-e? Vagy arányos lesz-e az eredmény a befektetett munkával, a tényleges felkészült-. séggel? Aztán a vizsgázó fogadása, magatartásunk lehetséges változatai a mindenre felmentést találó imádat és a semmire nem tekintő számonkérés között. Bizony, valamennyien vizsgázunk, bár osztályzatot, pontszámot csak a gyerekek kapnak. S ha nekik mégis nehezebb a dolguk, mert ők alakítják a cselekvő hősök szerepeit, azért a mellékszereplőknek is érdemes figyelniük: a szövegre, mozgásra, arcjátékra. A történet menetét, irányát ugyan a főszereplők szabják meg, de a hátteret, a kiegyenlítő, egyensúlyban tartó közeget a mellékszereplők teremtik, és tőlük függ, hogy miképpen érvényesül, milyen visszhangot ver egy sikeres, félig sikeres vagy éppen sikertelen vizsga. Hiszen ismerjük a közhelyigazságot: egy jó pillanatban érkező kiadós vereség többet ér tíz kétes győzelemnél! S végül, a vizsgákról szólva, ne hagyjuk említetlenül, hogy az ember életében nemcsak érettségi és felvételi vizsgák vannak, hanem - mondjuk így - embervizsgák is, ahol nem áll szembe semmiféle bizottsággal, ahol nincs se osztályzat, se pont, se szabály, ahol önmagunk vagyunk - és a gyerekeket ezekre a pillanatokra is fel kell - kellene - készítenünk. HORGAS BÉLA ÚJ SZÚ 6 1983. VI. 16. Színvonalas fesztivál
