Új Szó, 1983. május (36. évfolyam, 102-126. szám)
1983-05-10 / 108. szám, kedd
ÚJ szú 7 1983. V. 10. I. LABDARÚGÓ-LIGA Megbotlott az éllovas Az I. labdarúgó-liga hosszúra nyúlt hétvégi fordulójának legérdekesebb eredménye kétségkívül, hogy az éllovas Bohemians vereséget szenvedett Ostraván. A bratislavai Inter biztosan győzött a Vítkovice ellen. A bratislavai Slovan már 2:1-re vezetett Nyitrán, amikor kapushibából sikerült a hazaiaknak egyenlíteniük. A kiesés ellen küzdő Olomouc két értékes pontot tartott otthon a Žilina ellenében. A Trnavának némi szerencsével sikerült csak a Dukla ellen legalább az egyik pontot otthon tartania. Az I. ligában most szünet következik, mert vasárnap a csehszlovák válogatott Bukarestben játszik döntő fontosságú EB-mérkőzést Romániával. 3:0 (0:0) Inter Vítkovice Bratislava, 1354 néző, játékvezető: Pelišek. Góllövök: Moravec, Mi- chalec, Ducký. (Munkatársunktól). Nagy kedvvel, lendülettel és mindvégig kezdeménye- zöen játszott az Inter, de az első félidőben csak két Jurkemik- szabadrúgás volt veszélyes. Az egyik elzúgott az oldalléc mellett, a másikat Netolička a léc fölé ütötte. Szünet után Netolička, a válogatott volt kapusa megkönnyítette a házigazda dolgát. A 48 percben a labda kapuja előtt pattogott, Moravec találta fel magát a legjobban és a hálóba lőtt. Az 53. percben Michalec lövése a kapus öléből a hálóba hullott. A 88. percben Tomčák beadását Ducký kisérte a legnagyobb figyelemmel és fejese nyomán alakult ki a végeredmény. Lehetősége egyébként is csak az Inter csapatának volt. Csatárai legalább három esetben nagy helyzetet hagytak ki. Gólhelyzetben mentett Netolička is, de rendszerint rosszul számította ki a labda ívét, s hozta nehéz helyzetbe társait. Az Inter kapujában az újonc Fišan kapott lehetőséget, ám hálója felé egyetlen lövés sem tartott, jobbára hazaadások foglalkoztatták. Néhány jóütemű kifutása, hatalmas kirúgásai alapján máskor is lehet rá számítani. Ismét Jurkemik volt a házigazda vezér- egyénisége. Ezúttal Barmoš is teljes értékű társának bizonyult. A középpályások sokszor ugratták ki a gyors Tomčákot és Moravecet, s ók maguk is igyekeztek helyzetbe kerülni a vítko- vicei kapu előtt. A látottak alapján az Inter ilyen arányú győzelmét is teljesen megérdemeltnek kell minősítenünk. (za) VÜ + Raul Gonzales mexikói atléta győzött a Prága - Podébrady nemzetközi távgyalogló verseny 51 évfolyamán. A győztes az 50 km-es távot 3:51:37 órás kitűnő idővel tette meg. Második a szovjet Gausz, harmadik Sziko- ra, a VSŽ Košice versenyzője lett. + Hartmut Weber (NSZK) Nussdorfban az eddigi legjobb időt érte el az 500 m-es futásban. Ideje 1:00,35 perc volt, amellyel a csehszlovák Trousil 21 évvel ezelőtt felállított 1:00,6 perces csúcsát döntötte meg. + A bolognai nemzetközi kosárlabdatornát a vendéglátó olaszok nyerték, akik a döntőben 99:93-ra legyőzték Franciaországot. A harmadik helyért folyó mérkőzésen a csehszlovák válogatott 85:93 arányban alulmaradt az NSZK-val szemben. + Az Amerikai John McEnroe nyerte Forest Hillsben a nemzetközi teniszversenyt, 6:3, 7:5-re nyerte a döntőt honfitársa, Gerulaitis ellen. Lausanne-ban a francia Moretton lett a nemzetközi teniszverseny győztese, miután 6:3, 6:4-re legyőzte a döntőben a paraguayi Peccit. + A jamaikai Bert Cameron az idei legjobb idővel, 44,89 mp-cel nyerte a 400 méteres síkfutást az egyesült államokbeli Prove-ban. Houstonban Carl Lewis 10,06 mp-es kitűnő idővel nyerte a 100 m-es futást, Ben Plucknett 67,18 méterre dobta a diszkoszt, Louise Ritter 191 cm-rel nyerte a női magasugrást'. + Több nemzetközi maratoni verseny volt a hét végén. Münchenben a svéd Kjell Erik Stahl 2:13:33 órával győzött, Amszterdamban a győztes holland Cor Vriend ideje 2:13:41 óra volt. Milánóban a hagyományos félmara- tont az olasz Alberto Cova nyerte 1:03:28 órával. + A hét végén folytatódtak a tenisz Davis Kupa küzdelmei Európai A-zóna: Lengyelország -Belgium 0:5, Monaco-Luxem- burg 4:1, Portugália-Holandia 1:4. B-zóna: Ausztria-Marokkó 5:0, Algéria-Bulgária 1:4, Törökor- szág-Zimbabve 0:5, Jugoszlávia- -Tunisz 3:0. 4:1 (3:1) Slávia Cheb Prága, 5000 néző, játékvezető: Mikulík. Góllövök: Herda (3 - egyet 11- esből), Petržela, ill Pokluda. Egyenlíteni még volt ereje a vendég- csapatnak, ezután azonban a Slávia nem engedte ki kezéből a mérkőzést. Brno Prešov Brno, 4000 néző, vezette: Fausek, góllövök: Janečka, illetve Gombár, Stričko és Anina. Már 3.0-ra vezetett a vendégcsapat, amikor szépített a hazai gárda, amelynek teljesítménye nagy csalódás. Nitra Slovan Nyitra, 1700 néző, játékvezető: Hora. Góllövők: Miskolci, Kramoliš, ill. Frič (2). Alig két perc alatt a második félidőben a Slovan nemcsak kiegyenlítette a nyitraiak előnyét, de maga jutott vezetéshez. A vendéglátók azonban öt perccel a befejezés előtt megmentették az egyik pontot. Az I. liga táblázata: 1. Bohemians 23 14 5 4 52:25 33 2. Ostrava 23 12 6 5 36:23 30 3 Sparta 23 11 6 6 38:25 28 4. Slávia 23 10 8 5 45:33 28 5. Vítkovice 23 10 5 8 32:29 25 6. Dukla 23 7 10 6 29:23 24 7 Inter 23 7 10 6 22:17 24 8. Žilina 23 9 4 10 28:29 22 9. Trnava 23 9 4 10 22:31 22 10. Cheb 23 6 9 8 29:29 21 11. Slovan 23 7 7 9 28:36 21 12. Prešov 23 7 6 10 33:45 20 13. Nitra 23 8 4 11 31:45 20 14. Lokomotíva 23 7 5 11 26:37 19 15. Brno 23 6 4 13 30:39 16 16. Olomouc 23 5 5 13 21:37 15 2:1 p| Ostrava Bohemians Ostrava, 5000 néző, játékvezető: Marko. Góllövök: Gábor, Šreiner, ill. J. Némec. Az ostravaiak nagy lendülettel kezdtek és már az első félidőben megérdemelten jutottak a vezető gólhoz. A szünet után az éllovas rákapcsolt ugyan, de hiába egyenlített, mert a győzelmet végül a hazai csapat szerezte meg. Ezzel csökkentette a Bohemians előnyét a táblázat élén. Várnában a hét végén megkezdődött az idei ökölvívó -EB. A nagyváltósúlyban a csehszlovák Ján Franek (balról) lépett szorítóba, de már az első fordulóban búcsúra kényszerült. Nem így Hranek Sándor (jobbról), aki a magyar színek képviseletében győzelemmel rajtolt (Mészáros-felv.) 1:1 (1: Trnava Dukla Trnava, 4500 néző, játékvezető: Jašek. Góllövök: Gašparik, ill. Urban. A trnavaiak a Brnóban elszenvedett súlyos vereség után gyorsan magukra találtak és jó teljesítményt nyújtottak az egyre javuló Dukla ellen. Ezúttal is kitünően játszottak és megérdemelten vitték haza az egyik pontot. Vizek kitűnt a mezőnyből, nemcsak veszélyesen támadott, de jól védekezett és beadásai is pontosak voltak. 1:0 Pl Olomouc Žilina Olomouc, 1500 néző, játékvezető: Hošek. Góllövő: Hajský. A vendégek már a mérkőzés elején jó benyomást keltettek. Az első lövést az olomouciak az ellenfél kapujára csak a 29. percben küldték. A szünet után fölénybe kerültek a vendéglátók, beszorították ellenfelüket, és végül igyekezetüket a 85. percben siker koronázta, amikor Lauda szabadrúgása Hajský lábáról jutott Žiak kapujába. 36. KERÉKPÁROS BÉKEVERSENY NDK-sikerekkel kezdődött (ČSTK) - A kerékpáros Békeverseny 36. évfolyama Varsóban idöfutammal kezdődött. A sárga mezt a tavalyi győztes NDK-beli Olaf Ludwig ölthette magára. A varsói utcákon lebonyolított 7 km-es „bevezető“ igazolta Ludwig kiváló képességeit, igaz, az időfutam során csak 3 mp-cel maradt mögötte honfitársa, Uwe Raab. Bár az idöfutamból nem lehet messzemenő következtetéseket levonni, mégis némi képet adott a versenyzők formájáról. A tavalyinál lényegesen jobban birkóztak meg a feladattal a szovjet kerékpározók, akik alaposan felkészültek az időfutamra. Az erős konkurrenciában jól helytálltak a csehszlovák kerékpározók is. Különösen Miroslav Sýkorának felelt meg a technikailag igényes pálya. Az ő nyomdokában haladt a csehszlovák csapat kapitánya, Jiŕí Škoda és Ladislav Ferebauer is. Vladimír Vávra nehéz feladatot kapott, mert a 94 rajtoló közül elsőnek indult. Felemás rajt Várnában megkezdődött az idei ökölví- vó-EB. A csehszlovák versenyzők váltakozó sikerrel kezdtek. A moszkvai olimpia bronzérmese, Ján Franek pontozásos vereséget szenvedett a romániai Simontól. Madura kiütéssel nyert, győzött Sándor is, kiesett viszont a kisváltósúlyú Polák. Eredmények (elől a győztes) t- 54 kg: Madura-Carlenius (norvég) k. o. 3. m., 57: Sándor-Szpaszics (jugoszláv) p. gy., 60: Turu (magyar)-Katzmarek (lengyel) p. gy., 63,5: Ilié (román)-Polák p. gy., Bacskai-Vohnsen (dán) p. gy ,67: Molnár (magyar)-Dabrowski (lengyel) p. gy., 71: Simon-Franek p. gy., Hranek-Keloglu (török) p. gy. • A svájci bajnokság 24. fordulójának eredményei: Basel-Neuchatel 0:4, Bulle-St. Gallen 0:5, Lausanne-Bellin- sona 1:1, Luzern-Aarau 2:1, Sion- -Servette 1:0, Wettingen-Winterthur 3:2, Young Boys-Vevey 1:1, FC Zü- rich-Grasshoppers 2:3. Az élcsoport: 1 Grashoppers 39, 2. Servette 39, 3. Gallen 31 p Az időfutam eredménye: 1 Ludwig 2. Raab (NDK-beliek) 9:33 p, 3. Csuzsda (szovjet) -2, 4 Ugriumov (szovjet) -7, 5. Drogan (NDK-beli) -8, 6 Félsz (szovjet) -10, ... 11. Sýkora -17. .. 13. Škoda -18. .. 20. Ferebauer -23,. .. 26 Jurčo -28, . .. 29. Vávra -31, ... 67. Kozárek —49 mp. Csapatban: 1. NDK 28:47, 2. Szovjetunió -11,3. Csehszlovákia -50, 4 Franciaország -50, 5. Lengyelország -58,6 Hollandia -59. Az ünnepélyes megnyitáson jelen volt Henryk Jablonski, a Lengyel Nép- köztársaság Minisztertanácsának elnöke és a vendégek között volt Rudolf Dušek, a CSSZTSZ KB alelnöke is. A rajt előtt valamennyi versenyző a világ sportolóihoz intézett békefelhívást írt alá, mely többek között hangoztatja. „Mi, a kerékpáros Békeverseny 36. évfolyamának részvevői áthaladva Lengyelországon, az NDK-n és Csehszlovákián, minden tőlünk telhetőt megteszünk a békés élet és a béke megvédése érdekében. Ezért A Sazka tizenkéttalálatos szelvénye 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 201011111 2 2 1 JUTALOMNYEREMENYEK A Športka 19. játékhetének rendkívüli jutalomnyereményei: Gyűjtőhely sorozat és szám Pošta Bratislava 22 io 040 310 Pošta Trnava 22 io 616 944 Pošta Lovinobaňa, lučeneci járás ia 373 161 Pošta Zvolen 1 je 696 679 TJ Lokomotíva Bratislava Fb 183 674 TJ Odeva Hlohovec iz 172 385 TJ Internacionál Bratislava ic 275 026 TJ Iskra Partizánske io 031 082 37. asztalitenisz-VB, Tokió A KÜLFÖLD LABDARÚGÁSA ÚJRA ÁZSIAI FÖLÉNY • A szovjet labadrúgó-bajnokság 9. fordulójának eredményeiből: Tbiliszi—Szpartak Moszkva 0:3, Leningrád -Taskent 0:0, Jereván-Kisinyev 1:0, CSZKA Moszkva-Minszk 0:1, Baku -Dinamó Moszkva 1:1, Odessza-Ku- taiszi 3:1. - Vezet 13 ponttal az Odessza. • Az olasz bajnokság 29. fordulójának eredményei: Cesena-Ascoli 1:1, Avellino-Catanzaro 4:0, Cagliari-Ju- ventus 1:2, Verona-Napoli 0:0, AC Torino-Pisa 0:2, Genova-Roma 1:1, Fiorentina-Sampdoria 3:1, Inter Mila- no-Udinese 1:1, - Az élcsoport: 1 AS Roma 41, 2. Juventus 38, 3. Inter 35 pont. • Az osztrák bajnokságban a 23. fordulóra került sor: Austria-Klagenfurt 1:0, Salzburg-LASK 4:1, Innsbruck -Simmering 1:0, Neusiedl-Rapid 2:1, Sturm Graz-Vienna 2:1, Admira-GAK 0:0, Vöest Linz-Eisenstadt 2:1, Sport- club-Wels 3:0. - Az élcsoport: 1. Rapid 35,2. Austria 34,3. Innsbruck30p • Az NDK-ban a 23. bajnoki fordulót bonyolították le: Union Berlin-Wis- mut Aue 0:0, Rostock-Leipzig 2:0, Zwickau-Dresden 1:3, Jena-Erfurt 6:0, Odera/Frankfurt-Magdeburg 2:1, Kari Marx-Stadt-Halle 0:0, Chemie Böhlen-Dynamo Berlin 2:9. - Az élcsoport: 1. Dynamo Berlin 41, 2. Jena 31, 3 Frankfurt 30 p • Az NSZK-bajnokságának 30. fordulójában a következő eredmények születtek: Werder Bremen-Karlsruher SC 3:0, FC Köln-Bayern München 2:0, Kaiserslautern-Bochum 1:0, Dort- mund-Majna/Frankfurt 4:ó, Nürnberg -Leverkusen 0:1, Schalke 04-Bielefeld 5:0, Stuttgart-Mönchengladbach 3:1, Hertha-Hamburger SV 1:2, Düssel- dorf-Braunschweig 5:0. - Az élcsoport 1 Hambruger SV 45, 2. Werder Bremen 45, 3. Bayern München 41 p • Az angol bajnokság 41. fordulójának eredményei: Arsenal-Sunderland 0:1, Birmingham-Tottenham Hotspur 2:0, Brighton-Manchester City 0:1, Ipswich-Watford 3:1, Liverpool- Aston Villa 1:1, Luton-Everton 1:5, Manchester United-Swansea 2:1, Nottingham Forest-Norwich City 2:2, Stoke City-Coventry C. 0:3, West Bromwich Albion-Southampton 1:0, West Ham United-Notts County 2:0. - Az élcsoport: 1 Liverpool 82, 2 Watford 68, 3. Manchester United 67 p • Három eredmény a skót bajnokságból: Celtic-Morton 2:0, Dundee United-Motherwell 4:0, Hibemians- Glasgow Rangers 1:2. - Az élcsoport: 1. Dundee United 54, 2. Celtic 53, 3. Aberdeen 53 p. • Az Észak-ír Kupa megismételt döntőjében a Glentoran Belfast 2:1-re győzött a Linfield Belfast ellen. • A francia bajnokság 34. fordulójának eredményei: Lille-Brest 4:0, Strasbourg-Laval 1:2, Sochaux-Bas- tia 2:1, Auxerre-Bordeaux 2:2, Tours- -Mulhouse 1:0, Rouen-Lens 1:1, St. Etienne-Nancy 3:4, Monaco-Nantes 2:2, Toulouse-St. Germain 2:1, Metz -Lyon 4:1. - Az élcsoport 1. Nantes 51, 2 Bordeaux 45, 3 St. Germain 41 P• A lengyel bajnokság 23. fordulójának eredményei: Krakowia-Katowice 0:0, Gdyna-Poznan 1:1, Gwardia Gdyna-Legia 1:2, Mielec-LSK Lodz 1:0, Sczeczin-Zabrze 1:0, Chorzow-Wroc- law 2:0, Sosnowiecz-Wisla Krakow 1:1, Widzew Lodz-Polonia Bytom 2:2. — Az élcsoport: 1. Sczeczin 28. 2. Chorzów 28, 3. Poznan 28 p. • A Sahtyor Donyeck labdarúgói már negyedszer nyerték meg a Szovjet Kupát. A döntőben 1:0-ra legyőzték a Metalliszt Harkov csapatát. roK CSAK SURBEK ÉS KALINICS • EGYENLŐTLEN ERŐVISZONYOK AZ EGYÉNI SZÁMOKBAN (ČSTK) - Várható volt, hogy Tokió ismét az ázsiai, mindenek előtt a kínai asztali teniszezők diadalát hozza. Az eredmények azonban még ezeket az előrejelzéseket is túlszárnyalták. Kína nyerte mind a két csapat- versenyt, és az egyéni versenyben kiosztott 20 érem közül csak három nem jutott a kínaiaknak - arany a Surbek, Kalinics jugoszláv párosnak, bronz a japán Ono-Abe párosnak és ezüstérem a női egyesben Yang Young Jának. A férfi egyes negyeddöntőjében hat kínai, egy japán és egy dél-koreai szerepelt és a női egyes negyeddöntőjében azonos volt a szerep- osztás. Csak valamivel volt kedvezőbb az európaiak helyzete a párosokban, ahol földrészünk becsületét a férfipáros negyeddöntőjében a magyar Jónyer és Gergely, a vegyes párosban a lengyel-holland Grubba-Vriesekoop pár, és a férfipáros győztesei, a jugoszláv Surbek és Kalinics mentette meg. Valóban csodálatra méltó a 36 esztendős Dragutin Surbek, az asztaliteniszsport veteránjának teljesítménye. Már 1968-ban a lyoni Európa-bajnok- ságon aranyérmet nyert férfipárosban ... A kínaiak újból megerősítették, hogy tetemes előnyre tettek szert a riválisok előtt, páratlan utánpótlással rendelkeznek és bármilyen stílus ellen a megfelelő játékost tudják az asztalhoz állítani. Ennek ellenére figyelmet érdemel, hogy a 18 éves dél-koreai Yang Young Ja bejutott a döntőbe, jóllehet Tokió előtt nem szerepelt a világranglista tíz legjobbja között. A csehszlovák asztaliteniszezők szereplését a világbajnokságon nem lehet sikeresnek minősíteni. Nemcsak azért, mert Hrachová kivételével, aki a legjobb 16 között esett ki - a többinek nem sikerült bejutnia a záró fordulókba. Jóval szomorúbb az a körülmény, hogy éppen az egyesekben a vereségek döntő többségét a csehszlovák játékosok európai ellenfelektől szenvedték el, és nem a rettegett ázsiai asztaliteniszezőktől. Hrachová viszonylag elfogadható eredménye ellenére bosszantó, hogy ez a játékos a női párosban, ahol partnere az Euró- pa-bajnok holland Vriesekoop volt, nem jutott tovább a nyolcaddöntönél. Pedig a külföldi szakértők nagyra tartották ezt a párost. A csehszlovák asztaliteniszezők célja az volt Tokióban, hogy az olimpiai pontozás szerint legalább 4 pontot szereznek. Mindössze egyet sikerült, a női csapat hatodik helye révén. Ez mindenképpen elgondolkoztató, annál is inkább, mert 1988- tól az asztalitenisz az olimpiai játékok programjában is szerepel. A döntők eredményei - férfi egyes: Kuo Jao-hua-Csaj Cen-hua 3:1 (15, -19, 18, 18) női egyes: Čsao Cen- hua-Yang Young Ja 3:1 (9, -10, 9 13), férfipáros: Surbek, KalinicsHszie Szai-ke, Jia Jia-liang 3:2 (15,-19, -20, 17, 20), női páros: Csen Jia-ping, Daj Li-li-Keng Li-juan. Huang Jun-kun 3:2 (21, 12, —15, —10, 16), vegyes páros: Kuo Jao-hua, Ni Hszia-lian- -Csen Szin-hua, Tonq Linq 3:2 (13, -17, 19, -18, 12). is veszünk részt ezen a versenyen. A világ minden sportolójához fordulunk, hogy velünk együtt, az ENSZ közvetítésével kifejezzék egyetértésüket az általanos leszereléssel.“ A Békeverseny első, 181 km-es útszakasza Serrocktól Olsztynba vezetett. A győzelmet Uwe Raab, az NDK versenyzője szerezte meg, aki fölve- hette a sárga mezt. A csehszlovák versenyzők közül Kozárek kiköszörülte a csorbát, és a hatodik legjobb idővel ért célba. Rajta kívül Sýkora is kitünően versenyzett, Kozárekkel azonos időt ért el. Az I. útszakasz eredménye: 1 Raab 3:47,33, 2. Wekema (holland) -4 mp, 3. Boden (NDK-beli) -7, 4. Kasirin (szovjet), 5. Csuzsda (szovjet), 6. Kozárek, 7. Kolycki (lengyel), 8. Drogan (NDK-beli), 9. Sýkora, 10. Van Vliet (holland), 11. Hubenov (bolgár)), 12. Alvarez (kubai) és még további nyolc versenyző -10 mp.