Új Szó, 1983. május (36. évfolyam, 102-126. szám)
1983-05-14 / 112. szám, szombat
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! A jihlavai Motorpal Vállalat teljes ütemben gyártja a PP-Me sorozathoz tartozó Diesel-motoros fecskendőket. A termék a tavalyi brnói nemzetközi gépipari vásáron aranyérmet nyert. A korábbi típusokhoz képest élettartama a felével hosszabb, súlya pedig kisebb. A képen: Ludék Mezera szivattyúkon dolgozik. (Igor Zehl felvétele - ČTK) ARANYÉRMET KAPTAK A LEGJOBB TERMÉKEK Peter Colotka megtekintette a CONECO ’83 és a SYMPOMECH ’83 nemzetközi kiállítást SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KOZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA Váltsuk tettekre a forradalmi optimizmust írta: Vladimír Trvala, az SZLKP KB tagja Ma kezdik meg tanácskozásukat Csehszlovákia Kommunista Pártjának kerületi, Prágában és Bratislavában pedig városi konferenciái, amelyekkel lezárul a XVI. kongresszus és az SZLKP kongresszusa óta eltelt idő egy szakasza. Megkezdődik a két napig tartó mérlegkészítés, amelynek során összegezik, mit értünk el, mennyire teljesítettük a kongresszusi határozatokat, mely lehetőségeket hagytunk kiaknázatlanul, főleg pedig hogy mit kell tennünk azért, hogy minden kommunista tiszta számlával köszönthesse a CSKP XVII. kongresszusát. Jelentős feladatokat tűzött ki elénk a CSKP XVI. kongresz- szusa: tovább és még gyorsabb ütemben építsük a fejlett szocialista társadalmat, mozgósítsuk erőinket a tudomány és technika vívmányainak hasznosítására, hogy így alapvető fordulatot érjünk el a népgazdaság intenzív fejlesztésében és hatékonyságának növelésében, gyártmányaink minőségének, társadalmi viszonyainknak és minden munkánknak tökéletesítésében. A pártszervek és -szervezetek, a kommunisták álltak élére e küzdelemnek. Azok helyett is sok munkát végeztek el, akik gazdaságirányító munkahelyükön nem tettek eleget feladataiknak. Tehát nem maradtunk csak a bírálatnál, hanem a kommunisták korunJ< forradalmi harcának élére álltak. Igen, voltak és még ma is vannak fogyatékosságok. Elvsze- rűen, kommunista módra bíráljuk például, hogy magasabb fokozatú irányítási láncszemeknek növelniük kellene a „fordulatszámot“. Ez az irányításra általánosan, a tervezésre és az ellátásra pedig különösképpen vonatkozik. Nem várhatjuk ölbe tett kézzel a helyzet jobbra fordulását, hanem meg kell oldani a munkahelyeken felmerülő problémákat. A kommunisták számos kezdeményezést bontakoztattak ki a terv teljesítésének előmozdítására. Különösen az évzáró taggyűlések és pártkonferenciák előkészítésének időszakában lehettünk tanúi ilyen erőfeszítéseknek. A bratislavai Georgi Dimitrov Vegyi Múvek, a Figaro, a Tesla és a Bratislavai Elektrotechnikai Múvek kommunistái például kezdeményezték, legyen 1983 a minőség esztendeje. Ezzel kapcsolatban Jozef Lenárt elvtárs, az SZLKP KB első titkára a kővetkezőket mondotta: „Jelentős politikai tettről és fontos vállalásról van szó, tudatosítani kell, hogy e szándék megvalósítása nagy politikai és szervező munkát igényel. Arra van szükség, hogy a minőség javítása minden egyes dolgozó, az összes munkás, mester, műszaki, valamennyi igazgató ügyévé váljék. Az is természetes, hogy - ha azt akarjuk, hogy e törekvés mozgalommá váljék - a jó munkát anyagilag és erkölcsileg egyaránt ösztönözni kell.“ A legfelsőbb pártszervek és a területi pártszervek egyaránt nagy figyelmet fordítanak az irányításra és a káderpolitikára. A szlovákiai párt-, állami és gazdasági szervek számos kádercserét hajtottak végre ott, ahol a munkában nem értek el megfelelő eredményeket. Ez mestereket és minisztereket egyaránt érintett. Tény, hogy pozitív eredményeink ezzel is összefüggenek. A kádercsere azonban nem csodaszer, a feltételek, tényezők, képességek elemzése nélkül nem oldja meg a problémát. ' Az évzáró taggyűlések és a járási pártkonferenciák azt mutatják, hogy a pártaktíva a kádermunka irányításában is érettebbé vált. Sem bűnbakok keresésével, sem a tehetetlenség, a kényelemszeretet vagy a lustaság opportunista elnézésével nem találunk megoldást. Politikailag, eszmeileg és szakmai szempontból úgy kell felkészítenünk a kádereket, hogy alaposan megismerjék az irányítás tudományát. Egyre inkább tapasztaljuk, milyen értéket jelent az ember jelleme. A kádermunka kiválasztást, céltudatos felkészítést és az emberek megfelelő helyre való állítását jelenti. A kommunisták sokoldalú példamutatásával kapcsolatban meg kell kérdeznünk, vajon egyesek nem veszik-e félvállról a gyermeknevelést, vajon gyermekeik nem érzik-e magukat kiváltságosoknak, nem áll-e fenn az élősködés veszélye ahelyett, hogy másoknak példát mutatnának. Vajon a pártszervezet vagy -szerv ellenőrzi ez irányú tevékenységedet, illetve azt, hogy miként teljesíted kötelességedet, miként érvényesíted jogaidat a párt alapszabályzata értelmében? Gustáv Husák elvtárs is rámutatott a CSKP XVI. kongresz- szusán: „A kommunisták csak abban különbözhetnek a többi dolgozótól, hogy nagyobb felelősségtudattal, öntudatosabban, szorgalmasabban és áldozatkészebben dolgoznak. Annak tudatában léptek a munkásosztály forradalmi élcsapatába, hogy életünk értelme: a nép szolgálata. Egyetlen kiváltságunk: élen járni a szocializmus fejlesztéséért, a kommunizmusért vívott küzdelemben.“ Nemcsak gazdaságfejlesztési meggondolásokból és az anti- kommunizmussal folytatott offenzív küzdelem érdekében van szükség arra, hogy a pártszervezetek és -szervek ideológiai munkájában alapvető fordulat következzék be. A szocialista társadalom fejlettségének szintje is magasabb színvonalú eszmei munkát igényel. Legfőbb ideje, hogy az összes kommunista mind elméletileg, mind gyakorlatilag megértse a párt programját, bővítse a társadalom fejlődésének törvényszerűségeivel kapcsolatos ismereteit. Az évzáró taggyűlések és a járási pártkonferenciák után, valamint a nyugat-szlovákiai kerületi pártszervezet egy héttel ezelőtti konferenciáját követően annak a meggyőződésünknek adhatunk hangot, hogy a kerületi pártkonferenciák, valamint a prágai és bratislavai városi pártkonferenciák jelentősen hozzájárulnak a CSKP XVI. kongresszusa és az SZLKP kongresszusa programjának teljesítéséhez, a kommunisták és pártonkívüliek alkotó és tettrekész forradalmi lendületének fokozásához. SZOMBAT 1983. május 14. XXXVI. évfolyam 112. szám Ára 50 fillér (ČSTK) - Peter Colotka, a CSKP KB Elnökségének tagja, szlovák miniszterelnök tegnap a szlovák fővárosban Gejza Slap- kának, az SZLKP KB Elnöksége tagjának, a bratislavai városi párt- bizottság vezető titkárának és Dušan Miklánek szlovák építőipari miniszternek a társaságában megtekintette a CONECO ’83 és a SYMPOMECH ’83 nemzetközi kiállításokat. A vendégek érdeklődéssel nézték végig a Bratislavai Állami Tervező és Tipizáló Intézet és több más hazai szervezet kiállítási anyagát. Megálltak a szovjet pavilonnál is, amely a két idei építőipari kiállítás legnagyobb külföldi kiállítója. A SYMPOMECH '83 kiállítás legjobb termékéért indított versenyben tegnap 9 terméket aranyéremmel díjaztak. Kitüntették a bratislavai Strojstav Vállalat VU- SOKRET VK-200 termékét, amely progresszív megoldású, csökkenti a munkaigényességet, az energia- fogyasztást, növeli a munkabiztonságot és a munkatermelékenységet. Szintén aranyérmet kapott a Prágai Katonai Építővállalat falfúró állványa. További aranyérmeket ítélték oda a szovjet Stankoimport Vállalatnak, a nyugatnémet Rems-Werk, Robert Bosch, Christiansen Diamonds Products és a W. A. Andernach cégeknek, a liechtensteini Hilti cégnek és egy lengyel vállalatnak. Ezenkívül elismerő oklevéllel további tíz terméket jutalmaztak. Jubilánsokat tüntettek ki (ČSTK) - Zdenék Pluhar nemzeti művésznek 70. születésnapja alkalmából a köztársasági elnök a Munka Érdemrendet adományozta. A kitüntetést és Gustáv Husák- nak, a CSKP KB főtitkárának, köztársaságunk elnökenek üdvözlő levelét Josef Havlín, a CSKP KB titkára adta át. A levél nagyra értékeli Zdenék Pluhar jelentős hozzájárulását szocialista kultúránk fejlesztéséhez és a Csehországi írók Szövetségében kifejtett áldozatkész művelődéspolitikai tevékenységét. Irodalmi munkássága meggyőzően tanúsítja a mélyreható társadalmi változásokat és a szocializmus nemes eszméinek megvalósításáért vívott harcot, kisugárzik belőle a szülőföld és a dolgozó nép sze- retete, s tartós értékekkel gyarapítja népünk kulturális kincsestárát. Az átadásnál jelen volt Miroslav Müller, a CSKP KB osztályvezetője, Milan Klusák cseh kultá- rális miniszter és Jan Kozák nemzeti művész, a Csehszlovákiai írók Szövetségének elnöke. Zdenék Pluhar nemzeti művészt jubileuma alkalmából Ľubomír Štrougal szövetségi miniszter- elnök is levélben köszöntötte, xxx Gustáv Husák, a CSKP KB főtitkára, köztársasági elnök Miroslav Prüáának, a CSKP KB munkatársának tegnap átadta a Munka Érdemrendet, amelyet 60. születésnapja alkalmából a kommunista párt és a szocialista társadalom javára kifejtett sokéves áldozatkész tevékenységéért adományoztak. Munkahelyeket látogattak meg Jozef Lenárt elvtárs Kelet-Szlovákiába látogatott (Tudósítónktól) - Tegnap reggel Kelet-Szlovákiába érkezett Jozef Lenárt, a CSKP KB Elnökségének tagja, az SZLKP KB első titkára. A kedves vendéget és kíséretét a kassai (Košice) repülőtéren Ján Pirč, a CSKP KB tagja, a kelet-szlovákiai kerületi pártbizottság vezető titkára és a kerület más vezetői üdvözölték. A vendégek innen a kelet-szlovákiai síkság michalovcei járási részébe utaztak, ahol többek között meglátogatták a Bracovcei Efsz-et, elbeszélgettek a közös gazdaság tagjaival, vezetőivel. Lenárt elvtárs különösen a síkság vízgazdasága rendezésének eredményei felől érdeklődött. Ebéd után a vendégek visszatértek a kerület székhelyére, és ellátogattak a Kassai Nehézgépgyárba, ahol a vállalati igazgató bemutatta a gyár néhány fontosabb munkahelyét. Később Jozef Lenárt elvtárs az Állatorvosi Főiskolán találkozott Otto Jaroslav Vrtiak akadémikussal, az intézmény rektorával, tanáraival és hallgatóival. Lenárt elvtárs szombaton és vasárnap részt vesz a kelet-szlovákiai kerületi pártkonferencián. (ik) Nem egyszerű a bodrogközi mezőgazdasági üzemek helyzete A kelet-szlovákiai síkságon tízezer hektárnyi a ffelázott, illetve víz alatt álló szántóföld A Bodrogközben jelenleg folyó mezei munkák menetével a minap a Pólyányi (Poľany) Efsz határában szerettünk volna megismerkedni. Hogy aztán mégsem ott, hanem a szomszédos Bolyi (Boľ) Efsz-ben néztünk szét, abban az időjárás a ludas. A Pólyányi Efsz elnöke és agronómus a mezőt járták, határszemlét tartottak, oda pedig ezen a vidéken mostanában elég körülményesen jut ki az ember. Bolyban szerencsénk volt, mert az elnök, Szorivesz Géza éppen akkor érkezett meg - térdig sárosán - a határból.- A kalászosoknak közel tíz százaléka a vízben áll, s körülbelül ugyanennyi a sok eső következtében megdőlt növényzet területe is - mondotta. - Sajnos a vetés most szünetel, hiszen géppel lehetetlen a földre menni, pedig lenne mit csinálni. A 135 hektár cukorrépából csak 53 hektárt tudunk bevetni, a takarmányrépa magja sincs még a földben. A szemes kukoricából pedig még ötven hektárt kell bevetni. A répaföldön ugyan már jól látni a kikelt sorokat, ám a permetezés, vagyis a megjelent répabolha elleni védekezés egyelőre szintén lehetetlen. Mindamellett 700 hektár rét és legelő is a vízbén ázik, s ezért a fiatal üszőket nem lehet kihajtani. Ha az idő jóra fordulna, a répát 2-3 nap után vethetnénk, a kukoricaföldnek legalább egy jó hétig kell száradnia. Mi felkészülve várjuk a folytatást, s többi az időjárástól függ. Sajnos, az időjárás már hetek óta nem kedvez a kelet-szlovákiai alföld mezőgazdaságának. A közismert mondás szerint ugyan a májusi eső aranyat ér, de Nagy- kapos (Veľké Kapušany), Király- helmec (Kráľovský Chlmec) és Sobrance környékén ma ennek ellenkezője érvényes, hiszen azon felül, hogy a gyakori esőzések késleltetik a vetés befejezését, mintegy tízezer hektárra tehető a felázott és víz alatt álló szántóföld területe, ebből a tőketerebesi (Trebišov) járásban több mint ötezer hektár, a michalovcei járásban pedig közel ötezer hektár. Még túl korai a Latorca, az Ung, az Ondava, a Labore és a Bodrog menti határ idei várható termés- eredményeiről szólni. Annyi viszont már most is biztos, ha azok mennyiségben vagy minőségben elmaradnak a várakozástól, ezért majd jelentős mértékben az időjárás okolható és kevésbé az ottani szántóvetők. (gazdag)