Új Szó, 1983. május (36. évfolyam, 102-126. szám)
1983-05-12 / 110. szám, csütörtök
VILÁGGAZDASÁG VILÁGGAZDASÁG VILÁGGAZDASÁG Búza+bomba = biztonság? Bő két hét van hátra még a hét legfejlettebb tőkés ország gazdasági csúcsértekezletéig, melyet ezúttal az amerikai Williamsburg- ben tartanak. „Semmi pompa, semmi fényűzés“ jelszó jegyében készülnek a vendéglátók az állam-, illetve kormányfők fogadására. Ezzel is jelezni akarják, hogy a takarékosságra intő világgazdasági helyzettel összhangban a legfelsőbb vezetők sem szórják a pénzt. Az összhang kialakítását célzó törekvések az eddigi kilenc tőkés csúcstalálkozó előkészületei során is mindig a leghangsúlyozot- tabb célok között szerepeltek, ám maguk az összejövetelek évről évre látványos civakodások jegyében zajlottak. Minden jel arra vallott, hogy az idén sem lesz másként, hacsak a szervezők nem bizonyulnak szemfényvesztőknek. Mert valóban bűvészmutatványra lenne szükség ahhoz, hogy sima, vitamentes csúcsról számolhassanak be május végén a hírügynökségek. Egyetlen módon látszott biztosíthatónak az egyetértés, pontosabban az összhang látszatának a keltése; ha eleve kizárják a napirendről a vitákra alkalmat kínáló témákat. A gondos amerikai házigazdák erre is felkészültek, hiszen ottani sajtóértesülések szerint az Egyesült Államok minden vitatémát kész félretenni a siker, illetve annak látszata érdekében. Eszerint május 28-30-án két kérdést egyáltalán nem bocsátanak a tőkés csúcs részvevői elé: a kelet -nyugati kereskedelem kérdéseit, valamint a mezőgazdasági kereskedelem problémáival összefüggő amerikai-közöspiaci nézeteltéréseket. A lehető legkényelmesebb dolog az, amit a szervezők elhatároztak, mivel a két említett témakörben folytak épp a leghevesebb viták a tőkés országok között. Az alábbiakban a Nyugat-Európa és a tengerentúli szövetséges között január óta ismét kiéleződött mezőgazdasági vita hátteréről szólunk. A tőkés konkurrencia kíméletlen rendszabályaiból eredő vita az utóbbi időben annyira elfajult, hogy napirendre tűzése akár a tőkés csúcstalálkozót zátonyra is Egy most közzétett OECD-je- lentés szerint a 24 tagország hajóipara 1982-ben csak fele annyi megrendelést kapott, mint az előző évben: 7,15 millió BRT hajótér építésére, szemben az 1981. évi 14,11 millióval. A visszaesés túlnyomórészt a tartályhajókat érinti. Míg az 1978-as rekordévben ez a flotta 380 millió BRT-t tett futtathatta volna. A vita elfajulását jelzi - amire eddig még nem volt példa hogy az amerikai törvényhozók egy része olyan hangokat hallatott: a közöspiaci országoktól esetleg meg kellene vonni a legnagyobb kereskedelmi kedvezmény elvét. Vajon mit vétett Nyugat-Euró- pa, hogy Washingtonban ilyen erélyes ellenlépéseket fontolgatnak? Valójában nem is a Közös Piac kezdte a mostani vitát, hanem mint később kiderült, éppen az Egyesült Államok szolgáltatott okot a pár hónapra elcsendesült vita kiújulásához. Köztudott, hogy a világ mezőgazdasági exportjában az első helyen álló Egyesült Államok, illetve a második helyet elfoglaló Közös Piac e téren örökös riválisnak számít. Évek hosszú során kialakultak mind az amerikai farmerek, mind pedig a nyugat-európaiak hagyományos piacai, ám az önkényes lépések következtében gyakran keresztezték egymás érdekeit. Hol az egyik, hol a másik fél bőszítette fel az „ellenfelet“ azzal, hogy arcátlanul megjelent annak piacán és olcsóbb árat kért mezőgazdasági termékeiért. Nyugat-európai vélemény szerint januárban ismét az Egyesült Államok lépett tisztességtelenül. Az amerikai mező- gazdasági minisztérium közölte, hogy 1 millió tonna gabonalisztet adnak el Egyiptomnak, ami mindenképpen tekintélyes tétel. A Közös Piac az üzletet „övön aluli“ ütésnek minősítette, hiszen Egyiptom rendszeresen tőle vásárolt gabonát. A nyugat-európai, elsősorban a francia szállítókat nemcsak az bőszítette fel, hogy kiszorultak az itteni piacról, hanem az, hogy az amerikaiak tonnánként 155 dolláros áron kötöttek üzletet, tehát a sorozatos jó termések következtében amúgy is 180-200 dollárra zuhant árnál jóval olcsóbban. Ez a gabonaalku tehát ismét olajat öntött az egy időre elült viták tüzére. Nyugat-Európa tiltakozott az érdekeit érzékenyen érintő üzlet ellen, ám Washingtonban sem hallgattak. John Block földművelési miniszter szerint „az üzlet figyelmeztetés volt ki, ez év elején már 304 millióra csökkent. Jelenleg 64 millió BRT kapacitás kihasználatlan, s ennek kétharmadát a 250 ezer BRT-nál nagyobb hajók teszik ki. Szakértők szerint az elkövetkező években 180-220 millió BRT kapacitás is elegendő lesz az olajszállítások lebonyolítására. Nyugat-Európának,“ melyet továbbiak követhetnek. A miniszteri intés ismét a nyugat-európai agrárpolitikának szólt. A Fehér Ház ugyanis évek óta helyteleníti, hogy az exportot támogató közöspiaci politika az amerikai mező- gazdasági termékek eladási lehetőségeit rontja. Nyugat-Európa a vádakra azzal vág vissza, hogy az amerikai kormány ugyanezt teszi, hiszen maga is felvásárolja a gazdák eladatlan készleteit, majd hitelekkel, szállítási és adó- kedvezményekkel, exporttámogatással legalább annyira ösztönzi az agrárexportot, mint a Közös Piac. Sőt, mivel az USA-ban mintegy 3,5 milliónyi a farmerek száma, az egy főre jutó támogatás 7 ezer dollár évente, míg Nyugat- Európában a hozzávetőleg 8 millió kisgazdára fejenként 4500 dollár jut. A lakosság kis hányadát érinti ugyan, de a mezőgazdasági politika érzékeny terület a tőkés országokban, különösen manapság, amikor a világ lakosainak jelentős része éhezik és az élelmiszer itt stratégiai fegyvernek is számít. Az Egyesült Államok az utóbbi években egyre gyakrabban vetette be ezt a fegyvert. A legnagyobb felháborodást közismerten a Car- ter-kormány szovjetellenes gabonaembargója váltotta ki, melyet Reagan elnök 1981-ben a farmerek tiltakozása nyomán feloldott. Az amerikai szenátus mezőgazdasági bizottsága a hetekben felhatalmazta a kormányt, hogy szélesebb körben használja fel mezőgazdasági termékeit külstra- tégiájában. Nyugat-Európa ezt a nézetet helyteleníti és nemegyszer a Fehér Ház tudtára adta, hogy saját eladási nehézségeit tetézte a Szovjetunió elleni gabona- szállítási tilalommal. A Közös Piac brüsszeli vezetősége úgy véli, a Fehér Ház nem csodálkozhat azon, hogy csökkent részesedése a mezőgazdasági világkereskedelemben, mert ebben jelentős szerepet játszottak az általa elrendelt embargók. Ez az érv telibe talált, hiszen Washingtonban nem sokkal ezután április végén bejelentették, hogy ősztől hajlandók egyéves gabonaszerződést kötni a Szovjetunióval újabb szállításokról. A Szovjetunió viszont valószínűleg alaposan megfontolja a választ, hiszen az amerikai fél korábban már megbízhatatlan partnernek bizonyult. Tény és való, hogy az amerikai mezőgazdasági export 12 év óta tavaly először csökkent. 1976- ban a mezőgazdasági termékek világpiacának 48 százalékát mondhatta magáénak az USA, míg tavaly alig 40 százalékot, viszont a Közös Piac részaránya 13 százalékról majdnem 20 százalékra nőtt. Ezek a számadatok is a tőkés partnerek fokozódó konkurrenciaharcát jelzik az agrárpiacokon. Az agrárviták tehát tovább folytatódnak, és az Egyesült Államok most azt a taktikát választotta, hogy a williamsburgi csúcstalálkozó előtt nem akarja tovább feszíteni a húrokat. Az egyedüli „megoldásnak“ azt tartja, hogy leveszi a napirendről a probléma megvitatását. Gaston Thorn, belga politikus a múlt hónapban Washingtonban a Közös Piac álláspontját tolmácsolva bejelentette, hogy Nyugat-Európa a viták helyett politikai megoldást javasol. Amerikai részről ezt nem utasították el, mert úgy vélték, hogy a „mezőgazdasági háború“ politikai veszélyeket hordoz magában. Washingtonban arra intették a Közös Piac képviseletében tárgyaló politikust, hogy a nyugateurópai vezetőknek - akik esetleg Amerika-ellenes lépéseket fontolgatnak a mezőgazdasági politikában - nem szabad megfeledkezniük arról, hogy idén „kiélezett harc folyik a közvélemény megnyerésére az amerikai atomrakéták telepítéséhez“. Ez az álláspont is jelzi, hogy az amerikai politikusok fejében a két fogalom - a gabona és rakéták - egyet jelent a „biztonsággal“. P. VONYIK ERZSÉBET Közös vállalatok A KGST-országokban jelenleg mindössze nyolc közös vállalat működik, holott újabbak létrehozását indokolnák a valamennyi érdekeltre ezekből származó előnyök, állapítja meg a Hospodárske noviny hetilap egyik legutóbb közölt cikkében. Eddig szinte kizárólag csak kétoldalú alapon jöttek létre közös vállalatok - az egyetlen kivétel az Interlichter hajózási társaság -, de ezek eredményes működése is bizonyítja: a közös vállalatok előmozdítják a szocialista gazdasági integráció hiányosságainak leküzdését. Kétségtelen - így a cikk -, hogy a közös vállalatok, mint az integráció magasabb formái, minőségileg új követelményeket támasztanak a tagországok tervezési és gazdaságirányítási rendszerével szemben, amelyek új megoldási módszereket igényelnek. A közös vállalatok számának növelését fékező akadályok között a Hospodárské noviny első helyen említi azt, hogy a tervkoordináció ez idő szerint lényegében a termékkibocsátásra korlátozódik, míg a közös vállalatok esetében szükséges, hogy átfogja az egész újratermelési folyamatot. A jelenlegi tervezési együttműködésben nem kapcsolódnak megfelelően egymáshoz az egyes népgazdaságok tervezési rendszerének eltérő elemei. Nem terjedtek el kellően azok a már kidolgozott és a gyakorlatban bevált módszerek, amelyek szükségesek a közös vállalkozások kiválasztásához és hatékony megvalósításához. Vállalati szinten nem elegendő az információ a közös vállalatokkal kapcsolatos igények és források felméréséhez és gazdaságos működtetésükhöz. Ezek a problémák azonban - a részvevők érdekeinek a konkrét esetekben való összehangolásával áthidalhatók. A cikk hangsúlyozza: egységes szemlélet szükséges a hatékonyság értelmezésében, úgy, hogy az érvényesüljön a tervezési rendszerben éppúgy, mint az anyagi ösztönzésben. Ezzel összefüggésben kulcsszerepük van az áraknak, úgy, hogy megteremtődjék a belföldi árak rugalmas alkalmazkodó képessége a külső piacok objektív feltételeihez, azaz a közös vállalatok termelési költségei összehasonlíthatók legyenek a külpiaci árakkal. Csakis így érhető el, hogy a termékek értékesítési ára egyértelműen közvetítse a közös vállalat eredményességét az abban részt vevőknek, bár ezt jelenleg akadályozzák az árképzésben fennálló eltérések. (F) INNEN-ONNAN További visszafejlődés KOMMENTÁLJUK Megfelelő tagsági alappal A pártalapszervezeti évzáró taggyűléseken majd a konferenciákon is a kommunisták határozatban rögzítették az elkövetkező időszak feladatait. A tennivalókkal kapcsolatosan szinte kivétel nélkül valamennyi tanácskozáson hangsúlyozták a résztvevők, hogy a pártalapszervezetek csak akkor tudnak eleget tenni feladataiknak, csak abban az esetben képesek hatékonyan segíteni a termelést, ha a feladatokhoz mérten megfelelő tagsági alappal rendelkeznek. Hiszen aligha érvényesülhet a párt vezető szerepe azokon a munkahelyeken, részlegeken és telepeken, ahol egyetlen kommunista sem dolgozik, de még az egy-két párttag is kevés a tízhúsz tagú kollektívában ahhoz, hogy személyes példamutatásával a feladatok vállalására és teljesítésére maga mögé sorakoztassa munkatársait. Az elmondottak után szinte törvényszerű, hogy a kommunisták említett tanácskozásain a párt sorainak céltudatos kiegészítéséről és minőségi javításának rendszeres figyelemmel kíséréséről is sok szó esett. A beszámolóban s a vitában felszólalók elmondták, hogy a pártépítés is tervszerű munkát követel, s az ilyen jellegű elvárásoknak csak ott, azokban az alapszervezetekben képesek eleget tenni, ahol a tagsági alap fejlesztése és minőségi javítása hosszabb időszakra kidolgozott koncepció szerint folyik. Az eredményes pártépítő munka alapja az igényes, megalapozott s egyben körültekintő kiválasztás és az ezt követő hatékony párttaggá nevelés. Azokban az alapszervezetekben, ahol a jelöltségre kiválasztottak közül jellemük s munkájuk alapján a bizalomra legméltóbbakat veszik fel tagjelöltnek, még az sem rontja a pártépítő munka minőségét, hogy mindez ütemterv szerint történik. Az évekre előre meghatározott tagfelvételi irányszámokat csak azokban az alapszervezetekben tartják kellemetlen kötelességnek, csak ott emlegetik objektív tényként a meghatározott mennyiség minőség rontó hatását, ahol az okok szubjektivek, vagyis egyenetlen és kapkodó a kiválasztás, csak akkor néznek szét házuk táján, keresve a párttagságra alkalmas fiatalokat, amikor már időszerű teljesíteni a felvételi tervet. A hibás módszer ellentéteként számos, tervszerű és céltudatos alapszervezeti pártépítő tevékenységet bizonyító példa említhető, s megnyugtató, hogy ezek vannak túlnyomó többségben. A követésre méltó pártépítő tevékenységet kifejtő alapszervezetek sorába tartozik a Perbetei (Pribeta) Egységes Földművesszövetkezet pártalapszervezete is. A 74 tagból öten jelöltek, közülük három nő, valamennyien fiatalok, huszonévesek, s az idén még további két jelöltet vesznek fel. Tervszerű és folyamatos pártépítő munka eredménye ez, amelynek keretében a felvételt megelőzően már legkevesebb egy évvel korábban kiválasztják a jelöltségnél számba jöhető fiatalokat. Megszigorított mércével értékelik munkájukat és egyéni életüket, s csak a bizalomra valóban rászolgálókat veszik fel párttagjelöltnek. A kiválasztásban és értékelésben nagy szerepet játszanak a pártcsoportok, hiszen ezek vezetői és tagjai ismerik legjobban a kiválasztottat, együtt dolgoznak vele, így tapasztalataik közvetlenek és a lehető legpontosabbak. Hasonlóan következetes a tagjelöltnek felvett fiatalok nevelése. Kellően tudatosítják ugyanis, hogy a tagfelvétel csak egy állomás az ember életében, aki további megfelelő oktatás és nevelés után válik szilárd kommunista tulajdonságokkal bíró dolgozóvá. Eredményeként valóban a dolgozók legjobbjai kerülnek az élcsapatba, azok, akik politikailag elkötelezett, önzetlen tevékenységgel és a feladatok vállalásával teljes mértékben hozzá járulnak a kommunisták közelmúltban lezajlott tanácskozásain elfogadott határozatok teljesítéséhez. EGRI FERENC A szenei (Senec) Csehszlovák-Szovjet Barátság Állami Gazdaság vörösmajori zöldségtermesztési telepén ezekben a napokban sok a tennivaló. Egyrészt az üvegházakban és a fóliasátrakban termesztett salátát, karalábét és retket szedik, másrészt a szántóföldi zöldségfélék ültetését, vetését fejezik be. Ján Štrichovanec, a zöldségtermesztési ágazat vezetője elmondotta, hogy az idén 20 hektáron termesztenek paradicsomot, 10 hektáron paprikát, ezenkívül termesztenek káposztát, hagymát és egyéb zöldségfélét is. Már második éve dicsekedhetnek a szántóföldi paradicsom- Illetve paprika-vetőgéppel, amely a szükségletek szerint szabályozható. Az állami gazdaság dolgozói már most gondolnak a nyári idényre, amikor a szenei Napfényes-tavakat az ország minden részéből ellepik a turisták, akiknek megérdemelt pihenőjéhez a jó zöldségellátással, illetve a saját készítésű kenyérrel is szeretnének hozzájárulni. Felső képünkön szedik a korai safátát, alsó felvételünkön a szántóföldi paradicsom vetését ellenőrzik (pš) ÚJ SZÚ 4 1983. V. 12.
