Új Szó, 1983. május (36. évfolyam, 102-126. szám)
1983-05-18 / 115. szám, szerda
ÚJ szú 7 983. V. 18. 36. kerékpáros Békeverseny Karl-Marx-Stadtban a kubai Garciát minősítették elsőnek (ČSTK) - A VIII. útszakasz távja 157 km volt, s Haliéból KarhMarx-Stadtba vezetett. A hétfői egyéni indításos küzdelmek után nagyon fáradt mezőny vágott neki a távnak. Elsőként a finn Nikkila próbált szökni, 300 méteres előnyt szerzett. Később a román Sarutasa igyekezett elszakadni a többiektől. A csehszlovák versenyzők azt az utasítást kapták Pavel Doležel edzőtől, hogy minél többet kezdeményezzenek, lehetőleg csökkentsék a lengyelekkel szembeni hátrányukat. A kezdeményezést nem lehet kétségbe vonni, de az ellenfél figyelmét nem tudták elterelni. A legtöbbre Jurčo vitte, aki a 35. km-nél felzárkózott az említett finn mellé, de csak egy kilométeren át tudott a mezőny élén haladni. Az 56. kilométernél Nicolae (román), Carlin (francia), Szuromi (magyar) és Garcia (kubai) együtt vállalkozott szökésre. Igyekezetükből csak arra tellett, hogy a Gerában a részhajrá élversenyzői voltak. Azután ez a négyes előző kétperces előnyét csaknem ötpercessé tette. A hátralevő 50 km-en rendezők nem engedték meg, hogy a versenyzők az óriási forróságban frissítőt vegyenek magukhoz. Ez még jobban kimerítette a kerékpárosokat. Leginkább Vávra fizetett rá, akinek az emelkedő útszakaszokon voltak problémái. Közvetlenül a cél előtt Jurčónak láncot kellett cserélnie, a szovjet javítókocsi sietett Wilander, Noah, Lendl (ČSTK) - A teniszezők Nagydíj-sorozatában jelenleg a svéd Wilander 969 ponttal vezet, nyolc tornán vett részt Mögéje a francia Noah 915 ponttal (7 torna) sorol a második helyre. Harmadik Lendl 779 ponttal, amelyet öt tornán szerzett. A további sorrend: 4. G. May er (amerikai) 730, 5 Connors (amerikai) 715, 6. Higueras (spanyol) 687, 7.McNamara (ausztrál) 425, 8. Vilas (argentin) 380, 9 Šmíd (csehszlovák) 363, 10. Teltscher (amerikai) 350, 11. McEnroe (amerikai) 325 pont. A helyzetről a kép nem teljesen valós, mert a felsoroltak között akad olyan játékos is, aki csak két, vagy négy tornán vett részt. A párosoknál a Taróczy-Günthardt kettős 202 ponttal vezeti a mezőnyt az amerikai Curren—Denton (159) és a csehszlovák Složil-Šmíd duó (130) előtt. Nem kísérte szerencse a csehszlovák teniszezők szereplését a müncheni nemzetközi torna selejtezőjében. Birner a nyugatnémet Eberhardttól 6:4, 6:2, Granát Vojti- áektől 6:7, 7:5, 3:6, majd Vojtíšek a nyugatnémet Zipftől 7:5, 5:7, 2:6, és Navrátil az argentin Guererótól 6:4, 2:6, 4:6 arányban szenvedett vereséget. Rómában megkezdődött Olaszország nemzetközi teniszbajnoksága. Libor Pimek a francia Courteau fölött 6:1, 6:2 arányú győzelmet aratott. segítségére. Karl-Marx-Stadtban ugyan elsőként a francia Carlin haladt át a célvonalon, de a bírák versenyzési módját sportszerűtlennek látták, az útszakasz győztesének a kubai Garciát minősítették. Carlint a negyedik helyre sorolták. A VIII. útszakasz végeredménye: 1. Garcia (kubai) 4:04:53 óra, 2. Nicolae (román) -4, 3. Szuromi (magyar) -7, 4. Carlin (francia) -1:10, 5. Ludwig (NDK-beli), 6. Wekema (holland), 7. Suun (szovjet), 8. Boden (NDK-beli), 9. Vsuzsda (szovjet), 10. Korycki (lengyel) mind-3:06 p... 41. Kozárek, 42. Vávra, 50. Ferebauer, 59. Škoda, 69. Sýkora mind -3:06... 80. Jurčo -3:47 p. Csapatban: 1. Románia, 2. Magyarország, 3. Kuba 12:21:01, 4. Franciaország -1:00, 5. NDK, 6. Hollandia, 7. Szovjetunió, 8. Lengyel- ország, 9. USA... 15. Csehszlovákia mind -2:56 p. összetett egyéni: 1. Csuzsda 29:20:12 óra, 2. Boden (NDK-beli)-1, 3. Ugriumov (szovjet) -57, 4. Rogers (amerikai) -1:04, 5. Hubenov (bolgár) -1:23, 6. Solleveld (holland) -1:30, 7. Ludwig (NDK) -1:37... 14. Jurčo -4:28, 15. Kozárek -4:43, 17. Ferebauer -4:53, 18. Škoda - 4:57, 19. Sýkora -5:16, 35. Vávra -10:30 p. Csapatban: 1. NDK 87:58:45, 2. Szovjetunió -4:32, 3. Lengyelország -6:48, 4. Csehszlovákia -7:55, 5. Hollandia -9:22, 6. Bulgária-17:16 p. VÉLEMÉNYEK Pavel Doležel: „A várakozással ellentétben a pihenőnap előtti útszakasz fölöttébb igényesnek bizonyult. Az utolsó ötven kilométeren az erős szélben elfogyott a versenyzők ereje.“ Vladimír Vávra: „Ilyen még nem fordult velem elő. Valahány emelkedő volt, annyiszor kínlódtam.“ Jirí Škoda „Szerintem nagy hiba volt, hogy a bírók nem engedtek frissítő állomást beiktatni ilyen óriási hőségben. A hajrában kínzott bennünket a szomjúság.“ Vladimír Kozárek: „Kínszenvedés volt számomra az utolsó negyven kilométer, nem volt mit innom.“ Ladislav Ferebauer: „Az iram ugyan némileg fokozódott az utolsó kilométereken, de ilyen erős oldalszélben a szökevényeket nem lehetett utolérni.“ Ma szünnap lesz, hogy holnap a IX. útszakasz, a Karl-Marx-Stadt-Ús- tí nad Labem 167 km-es táv küzdelmeivel folytassák a Békeversenyt. EREDMÉNYEK - ESEMÉNYEK - EREDMÉNYEK • Az NSZK-beli Bottropban a nemzetközi férfi röplabdatornán a ČH Bratislava a döntőben Bulgária válogatottjától 2:0 arányú vereséget szenvedett. A 3. helyért: Hollandia-Gwardia Wroclaw 2:0. Az 5. helyért: NSZK-Dukla Liberec (csehszlovák bajnok) 2:1. • Varsóban a nemzetközi sakktorna 12. fordulójában a csehszlovák Plachetka döntetlent ért el a bolgár Szpaszov ellen. A mezőny élén a szovjet Dorfman áll 8,5 ponttal. Plachetka a bolgár Georgiev társaságában egyaránt 6 ponttal az 5.-6. helyen van. • Havannában a női nemzetközi kosárlabdatornán Csehszlovákia 84:77 arányban győzött Bulgária fölött. További eredmények: Franciaország -Kuba jun. 82:79, Kuba A-USA 115:89 A csehszlovák csapat lejátszotta további mérkőzését is, Kuba válogatottjától 87:76 arányú vereséget szenvedett. I. labdarúgó-liga A 24. forduló három napja (ČSTK) - Pénteken a Dukla Praha-Zbrojovka Brno mérkőzés 18.00 órai kezdettel Líška játékvezetésével jelenti a 24. forduló nyitányát. Szombaton is csak egy mérkőzés lesz, 17.00 órától a Slovan Bratislava a Baník Ostravával küzd a bajnoki pontokért. Játékvezető Hošek. A 25. ökölvívó EB után Vasárnap egyaránt 17.00 órakor kezdődnek a mérkőzések: Tatran Prešov-Sparta Praha (Marko), Lokomotíva-Slávia (Špalek), RH Cheb-lnter (Chris- tov), Vítkovice-Olomouc (Ja- šek), Žilina-Plastika Nitra (Rez- níček), Bohemians-Trnava (Strechaj). Várnában ismétlődött Tampere... AMIKOR vasárnap délután Várnában legördült a függöny, a 25. ökölvívó Európa-bajnokság után, akkor valószínűleg nagyon sok szakembernek és ökölvívó-rajongónak egyaránt eszébe jutott, hogy a Fekete-tenger partján tulajdonképpen Tampere ismétlődött. Ugyanis a két évvel ezelőtti Európa-bajnokságon nyolc ország versenyzői kerültek a döntőbe, s most is. Ezúttal is újabb nyolc szovjet aranyérem talált gazdára, - akárcsak Tamperében igaz, ott kilenc szovjet versenyző volt a döntőben (de csak 11 volt az érmes, most viszont minden súlycsoportban állt szovjet versenyző a dobogón, Tamperében eggyel kevesebb). Ezúttal is az volt a legnagyobb meglepetés, hogy mindössze egy lengyel került a döntőbe, ami pedig a döntők párosítását illeti, egyetlen olyan súlycsoport volt, amelyben ismétlődött a két évvel ezelőtti döntő; a kisváltó- súlyban a szovjet Sisov mérkőzött a jugoszláv Puzovics- csal, s ezúttal is Sisov győzött... Persze, ha megfigyeljük az idei Európa bajnokság jellemzőit a két évvel ezelőtti EB tükrében, akkor különbségeket is észlelhetünk. Tamperében még négy ország nyert aranyat - nyolc szovjet, két bolgár, egy-egy olasz és NDK- beli ökölvívó révén - Várnából csak három ország versenyzői kaptak aranyérmet. A nyolc szovjet mellett három bolgár versenyző és ismét egy olasz - ezúttal is, Damiani. Nyilván sikeresnek könyvelik el a magyar szakvezetők is ezt az EB-t, hiszen ismét akadt magyar döntős - kettő is, - Tamperében egy sem volt. PÁRHUZAMONKÉNT könyvelhetjük el viszont azt a tényt, hogy ismét hiányzott a győztesek közül román öklöző, az NSZK ezúttal érmet sem szerzett. Az ő esetükben szembetűnő a visszaesés, hiszen két évvel ezelőtt Tamperében még szereztek két bronzérmet, előtte pedig két aranyat is. Amikor az EB egyik főpróbáján, Ústí nad Labemben a kubaiak mögött az NSZK öklözői szerepeltek a legjobban, akadt szakember, aki azt jósolta, hogy Várnában nem jelentene meglepetést, ha több NSZK-beli aranyérmes is lenne. Akadhatna még jócskán párhuzam, de ellentét is. Például ismét volt egy ír versenyző, aki bronzérmet kapott, de ezúttal már két csehszlovák bronzérmet is elkönyvelhettek a statisztikusok, és ez a két évvel ezelőtti EB-vel szemben mindenképpen előrelépés. Különösen, ha figyelembe vesszük, hogy Tamperében 10 csehszlovák öklöző lépett szorítóba, Várnában pedig hét. Mit is ér ez a két bronzérem. Madura mindenképpen jó benyomást keltett, hiszen két győzelem után jutott el a harmatsúly (54 kg) bronzérméig. Igaz, a norvég versenyző legyőzése nem okozott túl nagy gondot, de utána sikerrel vette a francia Kaddour által támasztott akadályt is. Alexandrov klasszisa az elődöntőben erején felüli akadályt jelentett. Puha Tibornak ugyan ,,csak“ a norvég színekben öklöző török szármázású Aslant kellett legyőznie ahhoz, hogy érmet szerezzen, de az elődöntőben a bírák ütötték el őt a fényesebb éremtől. Russolillo két éve Tamperében ezüstérmes volt, négy éve pedig Kölnben a dobogó harmadik fokán állt, így ez a tény is jelzi, hogy Puha a nehezebb sorsolás esetén is dobogón végezhetett volna. Tulajdonképpen ők ketten „mentették meg“ a sportágat, hiszen legalább érem kellett ahhoz, hogy a jövő évi Los-Angeles-i csehszlovák olimpiai sportküldöttségből ne hiányozzanak az ökölvívók sem. A többi öt versenyzőből még Sándort lehetne dicsérni, Ligoš hadilábon állt a szerencsével, Miško gyengén bokszolt, Polákot román versenyző verte ki, akárcsak Franekot. Ez utóbbi azonban már három éve nem „hitelesítette“ olimpiai bronzérmét, s ez mindenképpen elgondolkoztató. HÉT újonc volt a szovjet csapatban, tulajdonképpen Alekszandrov is annak tekinthető, aki ezúttal nem az 51 kilóban - ahol tavaly világbajnok volt -, hanem az 54 kg- ban szerepelt. Húsz év után először fordult elő, hogy minden szovjet ökölvívó érmet szerzett. Volt, aki magabiztosan (Alekszandrov, Nurkazov, Sisov, Melnyik) volt, aki csak jelezte, hogy sok van benne, mint például Galkin vagy Kocsanovszkij. A világbajnok Jagubkin esetében felmerül a kérdés, ő volt-e halványabb vagy Alvics lett nagyon jó? Valószínű, hogy mindkettő, így a magyar ökölvívás is megközelítette sikeres hagyományait. A három bolgár aranyérem más-más módon született. A papírsúlyú Musztafov magabiztosan, Petar Leszov szerencsével, Csuprenszki pedig nagy meglepetés árán szerzett aranyérmet. A lengyel csapat jellemzése: Két Skrzecz és más senki... Nem túl fényesen sikerült Damiani ismétlése, hiszen halvány öklözés után a döntőben nem kellett kiállnia. Két éve 15 ország versenyzői kaptak érmet, most 11 országé. Kevés ország, kevés öklözőt vonultatott fel, így néhány súlycsoportban egy mérkőzéssel is érmet lehetett nyerni. Persze, ez nem feltétlenül azt jelenti, hogy a várnai érmek nem olyan fényesek. MÉSZÁROS JÁNOS A Románia-Csehszlovákia labdarúgó EB-selejtezó fontos mozzanata: Vizek tizenegyes gólja után a labda a hálóban. Lung kapus nézi, hogyan örülnek a csehszlovák játékosok (ČSTK-felv.) A védőé maradt a Szlovák Labdarúgó Kupa Plastika Nitra-Slovan Bratislava 1:1 (1:1) Nitra, 2200 néző, játékvezető Czető, góllövök: Chatrnúch 11- esből, illetve Luhový. A bratislavai gólnélküli döntetlen után, amely e két csapat kétfordulós Szlovák Kupa döntőjének első mérkőzése volt, kevesen bíztak abban, hogy a „kékek“ megvédik a tavaly megszerzett trófeát s így idén is az országos döntőben szerepelhetnek. Azt még nem tudhatják, vajon a Dukla, vagy a Bohemians lesz-e az ellenfelük, mert a Cseh Labdarúgó Kupában még csak az első mérkőzést játszották le, s azt a zöld-fehérek pályáján a Dukla 2:1 -re nyerte. A visszavágó május 25-én lesz. Napfényes, de szeles időben került sorra az élénk iramú és változatos mérkőzés, amely az első félidőben hozott jobb játékot, szünet utánra már jobbára a keménység, a szabálytalanságok sorozata maradt, szinte mindvégig a házigazda kezdeményezett. A kezdeti próbálgatások után a 19. percben Viger beadását Luhový emelte a hálóba. Hat percre rá a 16-oson belül Richter és Chatrnúch ugrott fel a labdáért, a nyitrai fiú elesett, a játékvezető lökést látott, 11 -est ítélt, s azt Chatrnúch váltotta gólra. A Slovan szerencséje, hogy ezúttal biztos kapus állt őrt hálója előtt, Mana néhány nagyszerű megoldással hívta fel magára a figyelmet. Szünet után is Manának volt KETTŐS SZOVJET SIKER Befejeződött a Bp. Honvéd nemzetközi öttusa versenye, amelyben az egyéni győzelmet a szovjet Sztarosz- tyin 5588 ponttal szerezte meg a magyar Pajor és Fábián (5489) előtt Csapatban a Sztarosztyin, Svarc, Ki- rinyenko, Oes szovjet együttes 54 ponttal előzte meg a Fábián, Szombathelyi, Pajor összetételű magyar válogatottat. Kijelölték a warendorfi VB-re a magyar csapatot. Fábián (Honvéd), Pajor (Csepel), Szombathelyi (U Dózsa). Egyébként a verseny 4000 m-es terepfutószámát a csehszlovák Kadlec nyerte 12:34,6-al. Ezzel sem jutott az első hat közé. (jy) Telt ház Lisszabonban (ČSTK) - Ma este 21.00 órai kezdettel játsszák Lisszabonban a labdarúgó UEFA Kupa döntőjének visszavágóját, a Benfica-Anderlecht mérkőzést Minden jegy elkelt, vagyis 75 000 nézőre számítanak Paul van Himst, az Anderlecht edzője Így nyilatkozott: „Ha sikerül gólt adnunk, miénk lesz a kupa.“ Lars Göran Eriksson, a Benfica edzője nem nyilatkozott. Egyébként tavaly az ő vezetésével hódította el az IFK Göteborg együttese az UEFA Kupát. A Benfica csapatából hiányzik a Brüsszelben kiállított Jósé Luis, az Anderlechtéből pedig Hofkens, aki a brüsszeli mérkőzésen második sárga lapját kapta. több dolga, azt jól végezte, ám egy alkalommal, Borko szabadrúgását helyette a felső léc sarka mentette (60. p). A másik oldalon Palúch kapus kétszer gólhelyzetben mentett Richter elől. A Slovan az eredmény tartására törekedett, a Nitra pedig lankadatlanul, ám nem eléggé megfontoltan vezette támadásait, s így az első félidő eredménye egyúttal végeredménnyé lett. A kiírás értelmében a Szlovák Labdarúgó Kupa kétfordulós döntőjében az a szabály járja, mint az európai kupákban, pont és gólarány azonossága nyomán az dönt, melyik csapat lő több gólt az ellenfél pályáján. A Slovan egyet lőtt, s ez most duplán számított. Szünet előtt sportszerűbb volt a játék, azután szaporodtak a szabálytalanságok, erre Frič sérüléssel fizetett rá, le kellett cserélni, míg Benčo, és Liba a hazaiak, Suchánek és Takáč a vendégek játékosai közül kapott sárga lapot. PLASTIKA: Palúch-Liba, Chatrnúch, Benčo, Czuczor, -Dekyš, Jež, Kramoliš (Halász 80. p), Miskolci, Borko, Mészáros (Srnanský 73.p). SLOVAN: Mana-Nezhyba, Suchánek, Richter, Kopačka -Viger, Hirko, Bobek, Takáč- Frič (Bertalan 49. p, Bohák 90 p) Luhový. (za) KÖZÉP-SZLOVÁKIA I. osztály D-csoport: Vinica-Lieskovec 1:2, Buzitka-Kalinovo 1:0, Tisovec-Poltár 2:1, Cinobaňa-Detva-jun. 1:1 Látky -Hostice 3:0, Šafárikovo-Radzovce 4:1, Nenince-Krupina 6:0, Divín-H. Nemce 4:0. 1 Látky 24 13 4 7 42:28 30 2 Nemnce 24 13 3 8 42:33 29 3. Tisovec 24 13 2 9 47:34 28 4 Lieskovec 24 11 5 8 33:29 27 5. Šafárikovo 24 12 3 9 36:38 27 6 Buzitka 24 11 4 9 36:30 26 7. Krupina 24 11 4 -9 32:37 26 8 Vinica 24 11 3 10 46:36 25 9. Radzovce 24 10 4 10 34:39 24 10 Kalinovo 24 11 1 12 38:30 23 11. Cinobaňa 24 9 5 10 38:39 23 12. Hostice 24 10 3 11 35:41 23 13. Poltár 24 10 2 12 35:48 22 14 Divín 24 8 5 11 32:36 21 15. H. Nemce 24 7 6 11 33:39 20 16 Detva jun 24 3 4 17 28:50 10 Járási II. osztályú labdarúgó-bajnokságok BRATISLAVA-VIDÉK: Most-Vyso- ká 1:2, Jablonec-Bernolákovo 0:2, Častá-Malinovo 0:1, Budmerice-Pezi- nok B 2:1, Tureň-Viničné 2:0, Rovin- ka-Modra 2:0, N. Dedinka-Kalinkovo 2:2. 1 Jablonec 20 10 7 3 38:23 27 2 Pezinok B 20 10 4 6 35:25 24 3. Častá 20 9 6 5 31:23 24 4. Tureň 20 10 3 7 34:38 23 5. Modra 20 8 6 6 38:26 22 6. Kalinkovo 20 7 7 6 38:28 21 7. Bernolákovo 20 8 5 6 37:29 21. 8. N Dedinka 20 8 5 7 36:29 21 9. Vysoká 20 7 7 6 29:27 21 10 Malinovo 20 8 3 9 31:31 19 11 Rovinka 20 6 5 9 23:27 17 12 Budmerice 20 5 5 10 33:56 15 13. Most 20 3 7 10 24:35 13 14 Viničné 20 5 2 13 17:49 12 (Folytatás a 8. oldalon)