Új Szó, 1983. április (36. évfolyam, 77-100. szám)

1983-04-12 / 85. szám, kedd

Hatarozatok a gyakorlatban EGY ALAPSZERVEZETBEN - PÁRTÉVZÁRÓ UTÁN Az Alsópéteri (Dolný Peter) Egységes Földművesszövetkezet pártalapszervezete nemrégen tar­totta meg évzáró taggyűlését. A közel 90 kommunista számba vette a feladatok teljesítésének és a gazdálkodás hatékonysága to­vábbi növelésének lehetőségeit. A feladatokat a nyilvános gyűlé­sen, termelési értekezleteken a pártonkívüli dolgozókkal is meg­vitatták, majd közös erővel, hoz­záláttak a határozatok teljesítésé­hez. Nem tessék-lássék alapon, hanem következetesen, a cso­port- és az egyéni felelősséget is tudatosítva. Ezt bizonyítja az a tény is - bár az egyes tanácskozások óta csak hetek teltek el hogy Molnár Lajos, a pártalapszervezet elnöke már konkrét eredményekről szá­molhatott be. Hatékonyabb munka a pártcsoportokban- A termelést segítő pártmun­kában rugalmasan és célszerűen végzik feladataikat a pártcsopor­tok, melyek egyes ágazatok sze­rint tömörítik a kommunistákat, így a termeléshez szorosan kapcsoló­dó kérdéseket és problémákat is megvitathatják. Részleteiben át­gondoltuk és kidolgoztuk annak módját is, hogy a párttagok részt vehessenek a csoport ülésén, anélkül, hogy ez a teljesítmény rovására menjen. Első hallásra ta­lán furcsán hangzik mindez, de tudni kell, hogy a mezőgazdasági termelés nem egy adott helyen, üzemegységben, csarnokban fo­lyik. Például a növénytermesztő­ket tömörítő pártcsoport tagjai húsz-huszonöt kilométerre is dol­gozhatnak egymástól. így nálunk nem elég kitűzni a tanácskozás napját és óráját, s megadni a főbb programpontokat, hanem arra is ügyelni kell, hogy a munkabeosz­tás lehetővé tegye a részvételt. Vagyis az érdekeltek az adott na­pon a lehető legközelebb dolgoz­zanak egymáshoz, s mindez a fo­lyamatos munkát ne zavarja. Ez csak az ágazatvezetó, a munka- és a pártcsoportvezető szoros együttműködésével érhető el. Az évzáró után tartott csoportgyűlé­sek tanúsítják, hogy ha megvan e kapcsolat a vezetők között, ak­kor a pártcsoportok eredményes munkát végezhetnek. További, immár szintén a gya­korlatba átültetett határozat, hogy a pártbizottságnak legalább egy tagja részt vesz a pártcsoport ülé­sén, de őlykor többen is. Például márciusban az állattenyésztők pártcsoportjának ülésén Csalava Sándor csoportvezető és a párt­alapszervezet, illetve a szövetke­zet elnöke is jelen volt.- Persze, nekünk ez több mun­kát, időt jelent, viszont előny, hogy közvetlenül értesülünk a termelés­sel kapcsolatos problémákról, a dolgozókkal személyesen meg­vitathatjuk az egyes javaslatokat, elképzeléseket. A márciusi ülésen a tejtermelés volt a fő napirendi pont. Az idén közel négy száza­lékkal adunk el több tejet mint a tavalyi év hasonló időszakában. Az eredményeket s azok hátterét a főzootechnikus részletezte, s ta­lán felesleges mondanom, hogy beszámolója után élénk vita volt. Arról vitáztak, hogy kinek, mivel s hogyan kell hozzájárulnia a fela­datok teljesítéséhez, ki felel a ta­karmánykeverék minőségéért stb. Persze azt is elmondták, az állat- tenyésztők, hogy mit várnak a ve­zetőktől, miben kérnek több segít­séget. A címünkre is elhangzottak észrevételek, amiért nem sértőd­tünk meg. Többek között figyel­meztettek, hogy megfeledkeztünk az egyik útszakasz rendbetételé­ről. Másnap már intézkedtünk, hogy pótoljuk a mulasztást. Időponthoz és névhez kapcsolódó feladatok A többi pártcsoporttal szemben is azonosak az elvárások. Határo­zatban foglalt és rendszeresen ellenőrzött követelmény, hogy az egyes munkakollektívák és cso­portok vitassák meg a termeléssel kapcsolatos kérdéseket. Ismertes­sék az újszerű technológiák lénye­gét, előnyeit, valamennyi munka­feladat teljesítését kössék idő­ponthoz, s ezért egy adott sze­mély feleljen. A tavaszi mezei munkák politikai-szervezési terve már e követelmény szellemében készült.- Itt van például a cukorrépa - mutatta a tervet a pártelnök tudjuk kik vetik, s ki felel a munka kifogástalan elvégzéséért. Termé­szetes, esetenként még a vezetők közül is megbízunk valakit, legyen ott a kezdetnél, segítsen az indu­lásban. Mára például én kaptam a feladatot, hogy reggel legyek a telepen, s ha felmerülne valami­lyen probléma a cukorrépa vetése körül, segítsek azt megoldani. A jó előkészítésnek köszönhetően nem volt fennakadás, mindenki el­végezte kötelességét, így már reggel hétkor indulhattak a vető- gépek. Hangsúlyozta, ez is egyik for­mája a közvetlen kapcsolatnak, eszmecserének. A gazdasági és pártvezetés hiába biztosítaná a si­keres termelés anyagi és műszaki feltételeit, ha megfeledkezne a dolgozók körében végzett tájé­koztató, valamint eszmei-politikai munkáról. Még olyan korszerű gép alkalmazása, mint amilyen például a Hesston göngyölve-bálázó gép is csak akkor hozza meg a várt sikert, ha a dolgozók előbb elsajá­tították, megsimerték a nagybálás szalmabetakarítás módszerét, tudják, hogyan kell tárolni a hen­geres bálákat, és az azokba kötött árpaszalmát előírásosan keverik, adagolják a takarmányba. Ugyan­ez mondható el az öntözőberen­dezéssel és az idén bevezetésre kerülő korszerű nagyüzemi kukori­catermesztési technológiával kap­csolatosan is. A teljes sikerhez az emberek akaratára és igyekezeté­re mindenképpen szükség van. A munkaverseny ösztönző erejével Ennek fokozását célozza a szé­les körű szocialista munkaver­seny, amelynek fontosságát az évzáró taggyűlésen is kiemelték. Haris Tibor, káderfelelös, a mun­kaverseny irányítója és szervezője már szintén teljesített határoza­tokról számolt be.- A feladatot röviden így össze­gezhetjük: valamennyi munkasza­kaszra ki kell terjeszteni a munka­versenyt, s az eredményeket fo­lyamatosan kell értékelni. Munka­versenyt hirdetünk az idénymun­kák idejére is, ennek eredményeit a munka elvégzése után érté­keljük.- Sorra vettük az egyes ver­senypontokat. Az állattenyésztés­ben, a növénytermesztésben és a többi szakaszon is a hatékony­ság és a gazdaságosság a fő követelmény. Nem lehet győztes az, aki a gondjaira bízott állatoknál nagy termelékenységet ér el, de túllépi a takarmánynormákat. Per­sze a traktorost sem jutalmazzák az elvégzett munkájáért, ha gépe több üzemanyagot fogyaszt a meghatározottnál. A munkaver­seny újdonsága, hogy a minimális követelményeket is meghatá­rozza.- Ez pontosabb és jobb munká­ra ösztönöz, mert mindenki tudja, hogy a helyezés eléréséhez nem elég egyszerűen jobbnak lenni a kollégáknál, hanem egy bizo­nyos szintet is el kell érni. A kom- bájnosok esetében például csak azokat fogjuk értékelni, akik a ter­vezettnél többet aratnak le. Ha­sonlóan része az értékelésnek a személyi értékelés. Hiába vezet valaki a versenyben, ha előnyének tudatában „kihagy“, ok nélkül késve érkezik a munkába, nem tesz eleget kötelességének, vagy netán ittasan jelenik meg a mun­kahelyén. Ilyen módszerekkel segíti a pártalapszervezet a feladatok teljesítését. Úgy, ahogy azt az év­záró taggyűlésen a határozatban megjelölték. EGRI FERENC EZ AZ ÉV IS JÓL ALAKULHAT ÚJ SZÚ 1983. IV. 12. A szél száguldó felhőkből hulló hópelyhekkel hinti be a határt. A zöldellő búzatáblák mégis arról tanúskodnak, hogy felébredt a ter­mészet. Ezt bizonygatják a Nemes- ócsai (Zemianská Olča) Efsz ve­zetői is, akik a cudar idő elől egy szűk irodahelyiségbe húzódtak be egy kis hétvégi megbeszélésre. Elmondják, mi sikerült, mit kellett volna még tökéletesíteni, és arról is szó esik, hogy mit kellene meg­valósítani. Néhányan még a zár­számadó közgyűlés eredményeit is megemlítik. Kovács Imre üzem­gazdász arról számol be, hogy a bevételi tervet 120 százalékra teljesítették. Jól feltöltötték az ala­pokat, és az év végén minden 100 koronára még 27 koronát osztot­tak. Nagyon nyereséges volt a ter­melés. Ebben az ágazatban a tisz­ta haszon 3 millió 863 ezer korona volt. A szövetkezet olyan jó takar­mányalappal rendelkezik, hogy megvan a lehetőség az állatte­nyésztésben a termelés növelésé­re. Még egy jellemző adatot említ a termelés eredményességéről: minden hektárra 1276 liter tejet adtak el. Csémy József agrármérnök, a szövetkezet elnöke elégedetten hallgatja a üzemgazdászt és biza­kodva fejti ki véleményét. Szerin­te, ha minden jól megy, idén sem lehetnek rosszabbak a gazdasági eredmények, sőt a kulcsfontossá­gú szakaszokon még növekedés­re is számítanak. A tavasz sokat ígér. Végre megjött a csapadék is, s ez még akkor is jó, ha havas eső formájában. Nagy szükség volt rá, mert a szárazság miatt a magvak lassan csíráztak, bár igyekeztek nedvességtartó talajművelési módszert alkalmazni. A cukorrépa alá például háromszor szántották a földet és még ősszel simítózták. A vetés előtt már csak meglazítot­ták a talajt. Több mint 300 hektá­ron termelik ezt a munkaigényes növényt, ezért a növényápolási munkák megkönnyítésé végett a Burex Špeciál gyomirtószer- szükséglet felét még a vetés előtt a földbe dolgozták.- Nagyon szép a határ - mond­ja újra az elnök. A 850 hektár őszi búza olyan buja, hogy egyes par­cellákon négyzetméterenként 850 egyedet is számláltunk. Negyven százalékára-ahol túJ kövér-fejtrá- gyát sem szórtunk, ötven százalé­kán - ahol túl sűrű - fo­gassal ritkítjuk. Az őszi búzát, őszi repcét repülővel permetezzük gyom és gombabetegség ellen. A munka menetéről Ellős Gábor agrármérnök főnövénytermesztő beszélt. Idén jól szervezték a talaj­művelést és a vetést, az árpa 345 hektáron négy nap alatt került a földbe, és nagyon szépen zöl­dell. A gépeket - főleg a nagy teljesítményűeket - ésszerűen ki­használták. A 40-soros vetőgép­pel Földes Zsigmond és Sárik Fe­renc éjjel-nappal, s még a hétvégi napokon is dolgozott. Egy mű­szakban 50-60 hektárt vetettek be. Pécsi Ferenc agronómus éj­szaka is kiment a határba, hogy segítsen a kezelőszemélyzetnek. A főgépesítő megemlíti még, hogy szemes kukoricát a slušovi- cei kukoricatermesztési módszer­rel 850 hektáron termelnek. A rendszergazdával nagyon jó az együttműködés, ezért legalább 6 tonnás hektárhozamra számíta­nak. A vetésre a gépesített cso­port alaposan felkészült. Pál Károly mérnök főállatte­nyésztő bizakodva hallgatja ezt a beszélgetést. Úgy látja, hogy a növénytermesztők idén újra ele­gendő szemes- és tömegtakar­mányt termelnek az állatoknak, to­vábbra is tartani tudják a tehenen- kénti évi 4 ezer literes tejhozamot. Még hozzáfűzi, hogy magas zsír- tartalmú és az előírásoknak meg­felelő tejet szállítanak a feldolgozó üzemnek. Lassan befejeződik a kötetlen beszélgetés, és miután mindany- nyian úgy gondolják, hogy szó esett a legfontosabb teendőkről, felszedelőzködnek, és ki-ki mun­kájához lát. BALLA JÓZSEF Öt nap az atomerőmű építésén Jaslovské Bohunice - kedd Könnyű a dolgom ma, hiszen a tegnap elvégzett munkát még nincs mihez viszonyítanom. A tető fedését a Jaslovské Bohunice-i atomerőmű egyes blokkjának szellőztető egységén, a bratislavai Hydrostav dolgozói huszonnégy órája kezdték csupán, s így az egynapos teljesítményükről a kí­vülállónak nehéz megállapítania, hogy amit elvégeztek, az sok, vagy kevés. Ennek eldöntésére legszívesebben szakembert hív­nék segítségül, de attól tartok, az itteniek esetleg szépítenék a dol­got, így minden bizonnyal elfogu­latlan informátorhoz fordulok. Rastislav Pavlíktól, az itteni cso­portok mesterétől elkérem a mun­kanaplót, s a följegyzésekben tal­lózom. Jómagam feljegyzem töb­bek közt, hogy a tetőn tegnap 14 tetőfedő-szigetelő szakember dol­gozott, délelőtt a munkahelyet ké­szítették elő. összetakarították a fölösleges limlomot, a daruk se­gítségével ezt azonnal el is szállí­tották. Majd, mint azt már tegnap magam is tapasztaltam, elkezdték a szigetelőelemek fektetését. A napló szerint több mint 300 négyzetmétert helyeztek el belő­lük az idomlemezeken. Ján Mohá­tól, a részleg vezetőjétől azonnal megkérdezem, történt-e valami a hiányzó panelek szállításával kapcsolatban.- Tegnap említettem, hogy tele­fonon felvettük a kapcsolatot a gyártóval. Miután ön elment, délután lebonyolítottunk még egy beszélgetést a mlynarcei Azbeszt- cement Művek értékesítési osztá­lyának vezetőjével. Tőle tudtam meg, hogy kérelmünknek eleget teszlek. Abban is megállapod­tunk, hogy a paneleket saját jár­műveinkkel hozzuk el a gyártótól, mert ez számunkra a leggyorsabb és legbiztonságosabb módszer, így tehát holnap reggel elindulnak tehergépkocsijaink Mlynarcébe, s ha valami közbe nem jön, az első elemek délután már a tetőn lehetnek. Közben, persze, az embereket is figyelem, akik közelünkben foly­tatják a tegnap megkezdett mun­kát. Látom, tenniakarásukon alig­ha múlik majd a pénteki terminus megtartása. Rastislav Pavlíknak visszaadom a munkanaplót, s közben megkérdezem, mennyire elégedett a tegnapi teljesítmény­nyel.- Nincs okom panaszra - mondja. - Az emberekkel teg­nap az ebédszünetben megbe­széltem, hogy maradjanak itt nyúj­tott műszakban dolgozni. Becsüle­tükre legyen mondva, este nyolcig húzták is szünet nélkül. Igaz, a legfontosabb művelettel sok ba­junk volt. Délután üzemzavar miatt szünetelt az áramszolgáltatás, így az égőfejet sem tudtuk bekapcsol­ni, aminek következtében nem ra­gaszthattuk a kátránypapírt sem. A fő termelőegység épületében milliós értékű gépeket és berende­zéseket szereltek fel (A szerző felvételei) Rastislav Pavlik, a szigetelők mestere-Találtak legalább valamilyen ideiglenes megoldást?- Hoztam a raktárból vízhatlan vászonlapokat, este letakartuk a már lefektetett szigetelőpanele­ket. Csak reggel láttuk, hogy he­lyesen cselekedtünk, hiszen haj­naltól havazott. Ma a műszak ele­jén azonnal lesöpörtük a havat, az égőfejekkel még kiszárítotttuk a maradék nedvességet is a pane­lek közül, s megkezdtük a kátrány­papír ragasztását.- Milyen gyakran szerveznek nyújtott műszakot?- Körülbelül tavaly nyár elején kezdtük az embereket meggyőzni, hogy maradjanak itt estig. A gya­koriság, persze, a munkától függ. Ha szigorúan határidőhöz kötött feladatokról van szó, nem enged­hetjük meg magunknak a késést. Ilyenkor fordulunk az emberekhez segítségért. Talán nem érdektelen elmon­dani, hogy a két csoport ahhoz a csaknem 400-tagú kollektívához tartozik, amelyről az a hír járja, hogy Szlovákiában az építőipar keretén belül a legnagyobb és a legrégibb. Tagjainak száma még 1976-ban alakult ki, s már akkor is atomerőművet építettek. Történe­tesen a szomszédos V-1-es komplexumát. S hogy kiváló minő­ségű munkát hagytak maguk mö­gött, arról már tárgyi bizonyíték is rendelkezésemre áll. Az iparág legfelsőbb vezetősége ítélte oda nekik még 1977-ben Az év kitűnő kollektívája címet. Az erről szóló dokumentum Ján Moriš irodájának falát díszíti. Délután mintha megenyhült vol­na az időjárás, a tető szigetelt részein víztócsákká változik a fris­sen hullott hó. Szemközt a hűtő­tornyokból elillanó sűrű gőzfelhő szegélyezi a látóhatárt. A nyolcból ma még csak négy torony „pipá­zik“. A Ján Moriš vezette kollektí­vától is függ, hogy mire ismét beköszönt a tél, már a másik négy is működik. KESZELI BÉLA

Next

/
Oldalképek
Tartalom