Új Szó, 1983. április (36. évfolyam, 77-100. szám)
1983-04-08 / 82. szám, péntek
Előtérben a gyakorlat Korszerű törekvések a nyelvoktatásban A tudományos-technikai forradalom korában élünk, amikor az oktatás is csak úgy tarthat lépést a fejlődéssel, ha rugalmasan alkalmazkodik a társadalom, a termelés, tehát a mindennapi élet követelményeihez. Mivel az anyanyelv és az idegen nyelvek oktatásáról laikus körökben gyakran megalapozatlan vélemények alakulnak ki, szeretném vázolni: mi a helyzet jelenleg az anyanyelv és az idegen nyelvek oktatásában. Mit jelentenek a nyelvoktatás módszertanát érintő korszerű törekvések? Azt az igyekezetei, melynek célja megtalálni és a gyakorlatban hatékonyan alkalmazni azt a nyelvoktatási modellt, mely megfelel korunk követelményeinek, tehát azoknak az igényeknek, melyeket a szocialista társadalom támaszt a nyelvoktatással szemben. Ez az igény kifejezésre jut a párt 1973. évi oktatáspolitikai határozatában is, és ezeket a követelményeket magában foglalja a csehszlovák oktatási rendszer fejlesztéséről szóló, 1976-ban megfogalmazott tervezet is. Miért van szükség változtatásokra a nyelvoktatásban? A választ a kérdésre Jan Prűcha adja meg, aki a nyelvoktatás negatívumainak elemzése céljából végzett felmérései során megállapította, hogy a nyelvi műveltség terén mutatkozó hiányosságokat nem a gyakorló pedagógusok helytelen oktatási módszerei idézik elő, hanem maga a jelenleg alkalmazott nyelvoktatási modell. Ez a modell a nyelvoktatás monodiszciplináris koncepciójára épül. Ez a koncepció csupán a filológiára, azaz a nyelvtudományra épít, csak annak ismeretanyagát veszi figyelembe. Ennek az a következménye, hogy az iskolai nyelvoktatásban az elméleti nyelvtani ismeretek dominálnak, a nyelvi jelenségek megismertetése a leíró és analitikus nyelvtan alapján történik és rendkívüli mértékben háttérbe szorul az aktív nyelvi készségek, tehát a gyakorlati nyelvhasználat megtanítása. Ez a modell a nyelvről tanít, nem a nyelvet tanítja! Évtizedekig ez a módszer dominált világszerte, s nyilvánvaló, hogy ez ma már teljesen elavult. A korszerűsítési törekvések fő jellemzője világszerte a monodiszciplináris koncepció teljes felszámolása. A korszerű nyelvoktatási modell, a polidiszciplináris, több tudományág ismeretanyagára támaszkodó koncepcióra épül. Az újítási törekvések rendkívül ígéretesek, mert azt eredményezik majd, hogy a nyelvoktatás világszerte végre kijut abból a zsákutcából, melybe a régi oktatási modell merev alkalmazása által került. E rre a polidiszciplináris koncepcióra épülő nyelvoktatás világszerte kísérleti stádiumban van, az eredmények azonban felülmúlnak minden várakozást. A Szovjetunióban például A. K. Markova végez eredményes kísérleteket és kutatásainak tanulságait így foglalta össze: 1. A nyelvoktatás fő célja nem a tanulók elméleti ismereteinek gyarapítása a nyelvről, hanem a gyakorlati nyelvi készségek fejlesztése. 2. A tanulók nyelvi készségeit probléma-megoldó kommunikációs, tehát nyelvi szituációkban kell fejleszteni. 3. Aktív készségeiknek kialakításakor a kommunikatív megnyilvánulások tartalmára és funkciójára, nem pedig a formájukra helyezzük a fő súlyt. 4. A tanulók nyelvi készségeinek kialakításakor a szóbeli készségek elsőren- dűek, az írásbeli megnyilvánulások másodrendüek, de szerepük nem alárendelt. A Német Demokratikus Köztársaságban W. Schmidt, a Potsdami Tanárképző Főiskola oktatója szorgalmazza elsősorban a nyelvoktatás modelljének megújítását. A nyelvi eszközök kommunikatív funkciójának, aktív alkalmazási lehetőségeinek elsődlegességét hangsúlyozza és az iskolai nyelvoktatás fő feladataként az aktív szó- és írásbeliség készségének elsajátítását jelöli meg. Igen biztató eredményeket ért el a kommunikáció-elméletre támaszkodva a Magyar Népköz- társaságban a Kaposvári Tanárképző Főiskola oktatóinak munka- közössége, amely tanulságait így összegezte: 1 .A kommunikáció-elméletre épülő anyanyelvi oktatás sokkal inkább felkeltette a tanulók érdeklődését a nyelvtanulás iránt, mint a hagyományos oktatási modell. 2. Annak ellenére, hogy a tanulók jobb eredményeket értek el, megterhelésük kisebb volt. 3. A sikerélmények, a tökéletesebb nyelvi készségek és sikeres gyakorlati alkalmazásuk a tanulókat sokkal jobban meggyőzték az igényes nyelvtanulás szükségességéről, mint a hagyományos oktatási modell alkalmazásakor. 4. A kommunikáció-elmélet alapján elsajátított anyanyelvi ismeretek nagy mértékben megkönnyítették a párhuzamosan tanult idegen (orosz) nyelv elsajátítását is. A kommunikáció-elmélet lehetővé teszi és meg is követeli a tanulók nagyobb önállóságát a gyakorlati értékű, aktív nyelvi készségek elsajátítása alkalmával. H azai szakembereink szintén kellő figyelmet szentelnek a nyelvoktatás kérdéseinek, hiszen nyilvánvaló, hogy az anyanyelv és az idegen nyelvek oktatásának jelenlegi koncepciója nálunk sem felel meg a fejlett szocialista társadalmunk igényeinek. Egyre több szakember érti meg, Mert mi felnőttek vagyunk... Nemzetközileg ismert és elismert együttes látogatott el szülővárosomba, gazdag és színvonalas műsort hozva magával. Hogy melyik együttesről van szó, ezúttal fölösleges megnevezni, (mert szégyenkezem). Roppantul elszomorító volt ugyanis, hogy azon a szép márciusi estén mind a rendező, mind a karnagy hiába húzták-halogat- ták a műsor kezdését, a nézőtéren mindössze 60-70 ember gyűlt össze. Ilyen ,,hatalmas“ érdeklődés nyilvánult meg egy, művészetet, művészi élményeket ígérő (egyébként nagy lélekszámú) együttes előadása iránt. Tisztelettudóan várakozó diákjaim egyre türelmetlenebbül keresték a tekintetemet, míg végül az egyikük odasúgta nekem nyilvánvalóan közös gondolatukat: ,,Ugye, biztosan megint rossz műsorra jöttünk ...?“ Az, hogy a mögöttem ,,önfeledten“ diskuráló két, negyvenöt-öt- ven körüli hölgy az előadás kezdetekor és aztán később, mindig a pillanatnyi csendekben, meg- megcsörgette cukroszacskóját, aztán az, hogy egy igen elegánsan öltözött férfi fel-horkantott előttünk (alvás közben) - nem is érdekes tulajdonképpen, elcsépelt téma, de az már igen, hogy a diákjaim reagáltak ezekre az ,,eseményekreEgyesek a kellemetlen hangok irányába fordultak, mások kérdő tekintettel rám néztek. Uralkodva magamon, tapintatosan jeleztem nekik, figyeljenek csak oda, ahova kell. Es szót fogadtak, azért is, mert érdekelte őket, ami a színpadon történik. A színházból kilépve elmondták, hogy tetszett nekik a műsor, örülnek, hogy eljöttek. Én meg nagyokat hallgattam; arra gondoltam, hogy milyen példaképei vagyunk mi, felnőttek, az ifjúságnak, például ilyen alkalmakkor. Mit jelent (hét) számukra a mi érdeklődésünk és viselkedésünk? (herdics) hogy a tanulóknak nem nyelvtani szabályok és paradigmák elméleti ismeretére, formális gyakran még a logikai összefüggéseket is nélkülöző fogalmazási és helyesírási gyakorlatokra, elméleti síkon mozgó nyelvi elemzésekre, az idegen nyelvekben a szavak és kifejezések előfordulásának gyakoriságát semmibe sem vevő, kezdetleges és haszontalan ,,társalgási“ szövegekre, a gyakorlás lehetőségeit kizáró és a folyamatosságot nélkülöző nyelvi tankönyvekre, hanem olyan - elsősorban tartalmi szempontból - korszerű nyelvoktatási modellre van szükség, mely a mindennapi élet legkülönfélébb szituációiban kellő biztonsággal felhasználható aktív szó- és írásbeli nyelvi készségek elsajátítását biztosítja számunkra mind az anyanyelv, mind az idegen nyelvek oktatása terén. Legjobb pedagógusaink eddig is igyekeztek a régi koncepció merevségét „feloldani“, gyakran még a meg nem értés kockázatát is vállalva „egyéni utakon“ járni a jobb eredmények érdekében, ez azonban természetesen nem elég. Lépést kell tartanunk a fejlődéssel ezen a téren is és átépülő iskolarendszerünkben megfelelő nyelvoktatási koncepciót kell létrehoznunk. A világszerte folyó kísérletezések eddigi eredményei alapján megkockáztathatjuk a kijelentést, hogy a nyelvoktatás modellje hamarosan nálunk is jobb lesz. Persze, számos probléma vár még megoldásra. Ilyen például az irodalom oktatása. A világszerte folyó kísérletek - igen helyesen- az irodalom tanítását különválasztja a nyelvoktatástól. Az irodalom tanításának sájátos céljai vannak, ki kell alakítani a tanulók irodalmi és esztétikai látókörét, az irodalmi szövegelemzések - elsősorban az idegen nyelvi irodalmak esetén - nem lehetnek hatékony eszközei a tanulók nyelvi kommunikációs készségei kialakításának. Köztudott, hogy az irodalom oktatásának koncepciója is elavult mind az anyanyelvi irodalom, mind a tanult idegen nyelvek irodalmának oktatása terén. Az adathalmazok megtanulására ösztönző, „szemelvényközpontú“, tehát teljesen formális irodalomoktatás, mely szinte azt sugallja a tanulóknak, hogy az „irodalom“ tulajdonképpen nem más, mint csupán- az összefüggések hiányában- érthetetlen szemelvények összessége, nem eredményezheti irodalomértő, az irodalom esztétikai és egyéb funkcióit helyesen értelmező irodalombarátok és olvasók nevelését. Az irodalomtanítás azonban külön téma, problémái önálló cikket érdemelnek. SÁGI TÓTH TIBOR Martin Huba és Emília Vášáryová Ibsen A tenger asszonya című drámájában. (Jozef Vavro felvétele) Az érzelmi megtisztulás drámája Ibsen a bratislavai Kis Színpadon Kodály Zoltán galántai szobra Nagy János szobrászművész alkotása. (Huszár Tibor felvétele) Nem először találkozhat a főváros színházi közönsége Ľubomír Vajdička rendezői munkásságával. A martini illetőségű fiatalember az idei évadban ismét Bratislavában rendezett. így az Új Színpadon bemutatott Palárik írta Inkognito mellett, a Szlovák Nemzeti Színházban már két rendezését is játsszák. Az időben előbbit, Tur- genyev Egy hónap fa/unját a két évvel ezelőtti ostravai színházi fesztiválon minden tekintetben kiemelkedő produkcióként értékelték. A másikat nemrég mutatta be e színház prózai társulata a Kis Színpadon. Ibsen A tenger asszonya című drámája annak idején az író szűkös anyagi helyzetének megjavítását lett volna hivatott szolgálni. Az 1888-ban alig hat hónap alatt megírt és tízezer példányban megjelentetett mű azonban kedvezőtlen fogadtatásra talált. Szerzője hitte, hogy a tengerhez kötődő norvégek megértik legújabb művét, hiszen ebben olyan emberekről szól, akik minden gondolatukban a tengerhez kötődnek, lelki világukat a tengerhez fűződő kapcsolatuk határozza meg. Az egyik norvég fjord ölén éldegélő család összetett világán keresztül mutatja be a norvégek tengert szerető és tisztelő világát. Persze ez a téma kevés volt a drámai lélekábrázolás norvég nagymesterének. Ezt Ľubomír Vajdička is észrevette, s elsősorban a tenger vonzásában élő emberek gondolkodásának miszticizmusát hagyta el. Nem véletlenül bontotta tehát ki ennek a drámának a reáliáit, hangsúlyozta az Ibsennél minden esetben jelenlévő társadalomkritikai éleket. Rendezésében a játék a lírai realizmus stílusjegyeit hordozza, a drámai feszültségek a színészek játékából a nézőtérre is eljutnak, s mintegy átemelik a nézőt a színpadon ábrázolt világba. Vajdička rendezői poétikájának kulcsa a színészek játékában és a játéktérben teremthető hangulatban van. Vagyis legfontosabb alkotói partnerei a színészek és a díszlet- és jelmeztervező. Mindezek képességeit úgy használja ki, hogy az ami a színpadon megelevenedik - tükrözzön bár legmélyebb emberi drámákat, társadalmi igazságtalanságokat, vagy éppen unalmat, nosztalgikus vágyakozást, tes- pedtséget - művészi harmóniában jelenjen meg ott. Hogy Jozef Ciller színpadképe és Gita Polónyiová jelmezei formai és színhatásukban mennyire húzzák alá a rendező szándékait, azt oldalakon át lehetne elemezni. Röviden azonban szólnunk kell arról a színharmóniáról, amely a színpadon eleven, a színészi játék síkja mellett egy másfajta érzelmi és értelmi hatást gyakorol a nézőre. A jelenlevő színek mindegyikében fellelhető egy kevés a tenger szürkészöld árnyalatából. így a világítás rugalmassága szükség szerint tompítja vagy erősíti ezt a már- már tengermosta sziklák színeire emlékeztető árnyalatokat. A nézőtér felől nézve két teret alkotott Ciller, az elsőben (a terasz) a dráma kiemelt részeit játszatja Vajdička, míg a mögötte lévő, élesebb fénnyel megvilágított térben (a szobában) a nyugalmat, melegséget, biztonságot sugalló mozzanatok kerültek. Az annak idején egy' világító torony őrének lányaként nevelkedett Ellida férjhez megy az özvegyen maradt Wangel doktorhoz, akinek két lánya is a házban él. Először Ellida (Emília Vásáryová) és a Bolette (Kamilla Magálová) illetve Hilda (Deana Horváthová) közötti kapcsolatból szerezzük a legtöbb információt a család érzelmi világáról. A múltat, a toronyőr lányának előéletét Wangel doktor is ismeri. A doktort alakító Karol Machata és Emília Vásáryová színészi hangversenyt produkál, több szólamban, több hangszerre. Az Ellida képzeletében élő Idegen -fiatalkori szerelme - (Martin Huba) feltűnése rádöbbenti az asszonyt arra, mennyire erős volt ez a vágy. Bár amint az az ibseni történet döntő pillanatában kiderül, ez a vágy a szabad választás utáni vágy volt elsősorban. Amikor férjétől lehetőséget kap: marad vagy elmegy az Idegennel, ő a maradást választja. Bármenynyire is hangoztatja, hogy „eladta magát“ annak idején a doktornak, Wangel önzetlen szeretete felébreszti a nőben a ragaszkodást és a hálát. Amit, ha tetszik viszonzott szeretetnek is nevezhetünk; Elmegy azonban más, akiről nem tudni milyen útra lép. Kamila Magálová Bolettaként visszafogott játékot produkál. A megformált lányalak szinte már a hideg számítást testesíti meg, amikor igent mond egykori tanítójának, az öregedő Arnholmnak (Juraj Slezá- ček), aki jólétet ígér neki. Elutasítja így Lyngstandot (Jozef Vajda), a fiatal szobrászjelöltet. Hogy az Ibsen teremtette szerepek menynyire teljes színészi fegyverzetet kívánnak, azt az előadás is bizonyítja. A finom türelmet a hisztérikus érzelmi viharokat is árnyaló Vášáryová, és az érett férfi gondolati mélységeiből az önzetlen szerelem gyermeki megtisztulásáig emelkedő Machata mellett csak Martin Huba, Juraj Slezáček, és Kamila Magálová nyújtott figyelemreméltó teljesítményt. Ľubomír Vajdička újabb bratislavai rendezése pontos folytatása annak az útnak, amelyet a tehetséges fiatal rendező elkezdett. Örömünkre szolgál, hogy egyike azoknak a kevés rendezőknek, akik darabválasztásuk idején is színészekre gondolnak, s rendezésükben széles teret nyitnak a színészi játék kiteljesedéséhez. Mindezt úgy teszi, mint a színházi világ legtermészetesebb dolgát. Munkája nyomában színészi szárnyalás és nézői öröm jár. DUSZA ISTVÁN ÚJ SZÚ 6 1983. IV. 8
