Új Szó, 1983. április (36. évfolyam, 77-100. szám)

1983-04-25 / 96. szám, hétfő

A Pravda-Televízió-Slovnaft atlétikai verseny 24. évfolyamának előkészületei Óriási mezőny ígérkezik (PA) - Csaknem száz atléta az 1956-1980 között lebo­nyolított olimpiák 39 bajnoka, 27 ezüst- és 28 bronzérmese állt rajthoz a bratislavai hagyományos nemzetközi atlétikai verseny, a Pravda-Televízió-Slovnaft eddigi 23 évfolyama során. A rendezvény időpontja rendszeresen az első júniusi hétvége, színhelye pedig az Internacionál Slovnaft sportegyesület pályája. Az előzetes jelek szerint az idei, június 3-4.-én megrendezendő versenyen a világ atlétikájának színe-java részt vesz. A szervezők 50 ország versenyzőit hívták meg a világ minden részéből, s eddig négy kontinens 22 államából érkezett igenlő válasz. A továbbiaktól a végső szót május 25-ig várják. Sem­mi kétség nem tértiét ahhoz, hogy Európa legrangosabb idénynyitó ver­senyére jeles gárda érkezik, márcsak azért is, mert a P—T-S (hasonlóan, mint a június 1-én Ostravában sorra kerülő Arany Futócipó) rendezvények sorába tartozik, amelyeken az atléták teljesíthetik az augusztus 7-14-én Hel­sinkiben megrendezendő I. világbaj­nokság küldetési szintjét. Ezeket a szinteket — mint már arról hírt adtunk - a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) írta ki, de egyes nemzeti szö­vetségek - teljesen regulárisán - még szorosabbra fogták a gyeplőt. így van ez az egyik legnagyobb atlétikai nagyhatalom, a Német De­mokratikus Köztársaság szövetségé­ben, s ez a döntés mintegy biztosítéka annak, hogy Koch, Munkelt, és a töb­biek hazája erős csapattal képviselteti magát a szlovák fövárosbeli találko­zón. Ugyanezt mondhatnánk el a Szovjetunióról, amely a sportág eu­rópai, sőt világszínvonalú élvonalában lépést tart az NDK-val. És sorolhat­nánk még számos szocialista országot is. Nagyon jó híre van a rendezvény­nek számos nyugati államban, főként a Német Szövetségi Köztársaságban, Olimpiai biztosíték (ČSTK) - Szarajevóban az 1984. évi téli olimpián 12 000 ember gondosko­dik az események lebonyolításának mikéntjéről. Ezt az olimpia rendező bizottsága tette közzé. Összesen 126 féle foglalkozási ág 6500 tagja gondos­kodik a szervezési és a technikai dol­gokról. A bírók a sportbizottságok tag­jai és a megfigyelők száma 1600 lesz. Készenlétben lesz 600 kísérő, 200 for­dító, 800 gépkocsivezető és 5000 vil­lany- és elektromos berendezés szere­lő. Az egészségügyi bizottságban 780 orvos lesz, köztük belgyógyászok, fog­orvosok és további szakorvosok. SPORTFOGADÁS A Športka 17. játékhetének nyerő­számai: Első húzás: 12 28 39 40 42 43 pótszám: 6 Második húzás: 17 19 22 27 39 40 pótszám: 45 Prémiumok A Športka 17. játékhetében rendkí­vüli prémiumokat sorsoltak ki a követ­kező szlovákiai szelvényekre: Gyűjtőhely Sorozat és szám Pošta Bytča 1. Fh 110769 Pošta Bijacovce jh 828141 Pošta Bratislava 1 is 037450 Pošta Vojka nad Dunajom in 089905 TJ Topoľčany io 024107 Slávia UK Bratislava iu 210303 Lokomotíva Pezinok iu 939842 TJ Žar nad Hronom jm 962579 Finnországban, Norvégiában, Svédor­szágban, Hollandiában és Belgi­umban. A tengerentúlról a legnépesebb részvételt Kubából várják. Néhány is­mert egyéniség érkezik az USA-ból. Igenlő feleletre számít a rendezőség az afrikai országokból, főként a híres futók országából, a szocialista Etiópiá­ból. Úgy hisszük, több mint egy hónap­pal a kezdet előtt túl korai lenne, hogy név szerint említsük a részvevőket. Igaz ugyan, hogy számos sztár rajtra ígérkezett. Gondolunk itt a tavalyi Bra­tislava Ankét győztese, Marita Kochra, aki a díj átvételekor, január­ban, Wolfgang Meier edzővel együtt szavát adta a júniusi látogatásra A Szovjetunióból ezúttal főleg színjeles ugrókat várunk. Ennek egyik oka, hogy a szovjet hármasugrók éppen ez idő tájt készülődnek bratislavai edzőtábo­rozásra. A másik, hogy a rúdugrók mindenképpen rajthoz szeretnének áll­ni a versenyen, amelynek köztudottan kitűnő a légköre. Az utóbbi napokban arról érkezett hír, hogy a budapesti fedettpályás Európa-bajnokságon ab­szolút elsőségre szert tett magasugró, Tamara Bikova is elindul a P-T-S-en. Külön örülünk annak, hogy ezúttal a csehszlovák válogatott tagjai az elő­ző évekénél nagyobb létszámban kép­viseltetik magukat. Hogy néhány nevet is említsünk a 60-70 fős csapatból, Bugár, Kratochvílová, Kocembová, Fibingerová, Murková és még sokan mások... A P-T-S szervező bizottsága min­den igyekezetével azon van, hogy megtartsa a rendezvény immár hagyo­mányosan magas színvonalát. A pat­ronáló szervezetek, a CSSZTSZ szer­vei , valamint számos sportkedvelő társ segítségével reméljük siker koronázza a törekvést, s a rendezvény szocialista testnevelésünk és sportunk számára ismét kiváló névjegykártya lesz. Jelen­tős tény, hogy az élsport mellett a P-T-S lehetőséget ad a feltörekvő tehetségeknek: június 3-án kerül sorra a SZISZ SZKB Díjáért a serdülők ver­senyére, június 4-én pedig a Csehszlo­vák Rádió Díjáért kiírt ifiverseny 10. évfolyamára. Ez utóbbin négy szlová­kiai kerület, valamint Prága és Ostrava csapata vesz részt, valamint egy-egy magyar és olasz együttes. Štefan Molnár, a verseny igazgató­ja elmondta, hogy az Inter stadionja jó állapotban várja az atlétákat. Már csak kisebb javítások vannak hátra a tartán­pálya egyes szektoraiban. Közölte to­vábbá, hogy a legújabb technika vív­mányok közül valószínűleg a gerelyha- • jítás és a diszkoszvetés mérésére szol­gáló optikai műszert használják ki. Az elektromos időmérő készülék termé­szetesen teljes mértékben rendelke­zésre áll. Az ünnepélyes megnyitóra június 3- án, pénteken 18.30 órakor kerül sor; ennek keretében hirdetik ki a Bratisla­va Ankét eredményeit. Utána kilenc férfi (100, 400, 1500, 10 000 m, 110 m gát, távol, súly, diszkosz, 4x100 m) és nyolc női versenyszám (100, 400, 1500 m, 100 m gát, magas, távol, gerely, 4 xl00 m) bonyolítanak le. Szombaton, június 4-én 16.00 órakor indul a rúdugrás (egyszerre az ifik versenyével), majd 18.00-órakor nyolc férfi- (200, 800, 5000 m, 400 m gát, 3000 m, akadály, magas, hármas, ge­rely) és hat női szám (200, 800, 3000 m, 400 m gát, súly, diszkosz) követke­zik sorrendben. A női kézilabda-ligában a rájátszásos tornákat bonyolítják le. Felvételünk a Topol’niky-Gottwaldov mérkőzésről készült, amelyet a nyárasdi lányok nyertek meg 17:16-ra. Balról Némethné, Dibuz, Sešinová és Hájosné látható. (Vojtíšek felv.) Bajnoki pontokért SZIPORKÁZOTT A BOHEMIANS Az I. labdarúgó liga 22. fordulójának utolsó mérkőzésén az éllovas Bohemians lelépte ellenfelét és 5 pont előnnyel vezeti a mezőnyt. A 22. forduló rendkívül gazdag volt gólokban, mert 33-szor zörgött a háló. Az I. ligában most szünet következik. Kedden a csehszlovák válogatott Majna Frankfurtban játszik az Eintracht ellen. Április 30-án kerül sor a Cseh Kupa döntőjének első mérkőzésére a Bohemians és a Dukla között. Május 3-án a Szlovák Kupa döntőjében a Slovan Bratislava és a Nitra mérkőzik. A 23. fordulót négy felvonásban bonyolítják le. Május 6-án: Sparta-Lokomotíva Košice, május 7-én: Trnava-Dukla, Inter-Vítko- vice, május 8-án Olomouc-Žilina. Május 9-én: Brno-Prešov, Ostra- va-Bohemians, Nitra-Slovan Bratislava és Slávia-Cheb. BOHEMIANS-NITRA 5:1 (3:0). Prága, 7000 néző. Játékveze­tő: Liška, góllövök: Chaloupka, Vladimir Hruška, Čermák, Mar- čik, Zelenský, illetve Srňanský. 90 percen keresztül a Bohe­mians uralta a mezőnyt. Könnyed és szellemes játéka a csapat őszi formájára emlékeztetett. A játéko­sok pontosan adogattak és min­den helyzetből kísérleteztek kapu- ralövéssel. A lelátókon gyakran zúgott fel a vastaps és a nyitrai kapus egyre többször volt kényte­len a hálóból kikotorni a labdát. A vezetést Chaloupka fejes gólja jelentette. Hosszabb idő után is­mét góllal vétette észre magát Vladimir Hruška. Tökéletes labda- kezelésből született Čermák gólja. Az I. liga állása: 1. Bohemians 22 14 5 3 51:23 33 2. Ostrava 22 11 6 5 34:22 28 3. Sparta 22 10 6 6 34:25 26 4. Slávia 22 9 8 5 41:32 26 5. Vítkovice 22 10 5 7 32:26 25 6. Dukla Praha 22 7 9 6 28:22 23 7. Inter 22 6 10 6 19:17 22 8. Žilina 22 9 4 9 28:28 22 9. Cheb 22 6 9 7 28:25 21 10. Trnava 22 9 3 10 21:30 21 11. Slovan 22 7 6 9 26:34 20 12. Lok. Košice 22 7 5 10 26:33 19 13. Nitra 22 8 3 11 29:43 19 14. Prešov 22 6 6 10 30:44 18 15. Zbrojovka 22 6 4 12 29:36 16 16. Olomouc 22 4 5 13 20:36 13 Partizánske volt a színhelye a női kézilabda I. liga 1-4. helyé­ért folyó második rájátszásos tornájának. Eredmények: ZVL Prešov-lskra Partizánske 18:23 (4:10). Štart Bratislava-Duslo Ša- la 22:24 (13:10). ZVL Prešov -Duslo Šala 22:22, (11:14). Iskra Partizánske-Štart Bratislava 13:15 (10:7). Štart Bratislava-ZVL Prešov 23:25 (11:13). Duslo Šala -Iskra Partizánske 20:26 (11:14). A sorrend: 1. Partizánske 33, 2. Štart 31, 3. Šaľa 30, 4. Prešov 30. Az 5.-7. helyért Bratislavában játszottak. Eredmények. TJ Gott- waldov-Družstevník Topoľníky 16:17 (9:7), Inter Bratislava-Družstevník Topoľníky 27:21 (14:9). TJ Gottwaldov-lnter Brati­slava 29:25 (13:13). Trenčín ben a 8.-10. helyért küzdöttek a csapatok. TTS Tren- čín-Odeva Hlohovec 19:4 (5:9) Zora Olomouc-Odeva Hlohovec 27:21 (17:9). TTS Trenčín-Zora Olomouc 23:22 (10:9). A férfi kézilabda I. liga a 21. fordulóval folytatódott. Eredmé­nyek: Tatran Prešov-Poľnohos- podár Topoľčany 24:21, (12:8). Baník Ostrava-Lovosice 24:19 (13:9). Tatra Kopŕivnice-VSŽ Ko­šice 24:24 (11:12). Baník Karviná -Dukla Praha 17:27, (8:12). RÖPLABDA Prágában a férfiak az 1.-6. helyért játszottak a Ligában. Eredmények: RH Praha-CH Bra­tislava 3:0 TJ Vítkovice-Zbrojovka Brno 0:3, Zbrojovka Brno-RH Pra­ha 0:3, VŠ Praha-TJ Vítkovice 3:2, ČH Bratislava-Dukla Liberec 0:3, Dukla Liberc-VŠ Praha 0:3. VŠ Praha-RH Praha 0:3, Dukla Liberec-TJ Vítkovice 3:1. Odolena Vodában játszottak a 7.-10. helyért. Eredmények: Chemička Ústí-UK Bratislava 3:0. Škoda České Budéjovice-UK Bra­tislava 3:1. Aero Odolena Voda -Chemička Ústí 3:1. Škoda Č. Budé;ovice-Aero Odolena Voda 3:0, Chemička Ústí-Škoda České Budéjovice 3:1, Aero Odolena Vo- da-Slávia UK Bratislava 3:2. A nők ugyancsak Prágában játszottak az 1 .-4. helyért. Ered­mények: RH Praha-KPS Brno 3:0. Slávia UK Bratislava-Lok. Liberec 3:0. KPS Bmo-UK Bratislava 1:3. RH praha-Lok. Liberec' 3:0. RH Praha-Slávia UK Bratislava 0:3. Lokomotíva Liberec-KPS Brno 3:1. Odolena Voda, mérkőzések a 7.-10. helyért: VŠ Praha-Uni- verzita Olomouc 3:2, Slávia Pra- ha-ČH Bratislava 2:3, Slávia Pra­ha-Vš Praha 1:3, Univerzita Olo- mouc-ČH Praha 3:1. ÖKÖLVÍVÁS Az ökölvívók I. ligájában a 15. fordulót bonyolították le. Spartak Dubnica-ZTS Martin 12:8, TJ Vít- kovice-Hydrostav Jaslovské Bo­hunice 18:2. • A varsói nemzetközi vízilabda tor­nán Csehszlovákia 8:15-re kikapott Lengyelországtól. Románia 17:9-re le­győzte az NDK válogatottját. A tornán az eddig veretlen Bulgária és Románia vezet. • A Las Vegas-i nemzetközi te­nisztorna döntőiében az amerikai Connors éc az ausztrál Edmondson játszik. Az elődöntő eredmenyei: Connors - Cister 6:3, 1:6, 7:6, Ed­mondson - Vant Hot 6:4, 6:4. Bronzérem - az út elején 18. fogadóhét Cseh Labdarúgó Kupa-döntő 1. Bohemians-Dukla Praha. Na­gyobb a házigazda játék- és gólereje. Tippünk: 1. Angol labdarúgó-liga 2. Aston Villa—Stoke City. A BEK tavalyi győztese, a jelenlegi házigazda esélyesebb. Tippünk: 1,0. 3. Coventry-West Bromwich Albi­on. A házigazda a 15., vendége a 13. 'Legutóbb a Watford pályáján kikapott Tippünk: 1. 4. Everton-West Ham United. A 9. a 7.-et fogadja, s talán a környezet lesz döntő hatással az eredményre. Tip­pünk: 1,0. 5. Manchester City-Nottingham Forest. A házigazda most a gyengébb manchesteri együttes, csak 17. Vendé­ge a táblázat 6. helyén áll. Tippünk: 0,2. 6. Norwich City-Manchester Uni­ted. A Norwich 18. helyezésével csak­nem sereghajtó, vendége a bronz­éremre esélyes. Döntetlenhez közeli eredmény mégis elképzelhető. Tip­pünk: 0, 2. 7. Notts County-Brighton. A táblá­zat 14. helyezettje a 21. helyen buk­dácsoló együttest fogadja. A hazai csapat győzelme várható Tippünk: 1. 8. Southampton-Luton Town. Manchesterből, az United pályájáról vitt el pontot a házigazda. Ót látjuk jobbnak Tippünk: 1. 9. Sunderland-Birmingham. A 16 csapatnak a sereghajtó a vendége. Ez sokat mond. Tippünk: 1. 10. Swansea-lpswich Town. A vendéglátó a táblázat 20. helyezett­je, vendége a 11. A döntetlen elkép- zelhető.Tippünk: 0, 2. 11. Tottenham Hotspur-Liver­pool. Esélyesebb a már bajnok ven­dégcsapat. Tippünk: 2, 0. 12. Watford-Arsenal. Az ezüst éremre legesélyesebb a házigazda, s aligha fogja tisztelni vendége nagy múltját. Tippünk: 1. Még csak egy döntő zajlott le a sza­badfogású birkózó Európabajnokság utolsó versenynapjának befejező mér- közéssorozatából, amikor kisszámú csehszlovákiai szurkoló sereg az egyes szőnyeg közelében gyülekezett a nézőtéren, hiszen ott következett az éremért birkózó négy csehszlovák ver­senyző közül az első, Schwendtner József a DAC volt versenyzője, aki jelenleg a Dukla Trenčín színeiben bir­kózik. Ellenfele a sportág nem kisebb egyénisége, mint a sokszoros magyar bajnok, és a tavalyi várnai Európa- bajnokság ezüstérmese Szalontai Imre volt. Kettejük eddigi mérlege alapján is az EB ezüstérmes volt a mérkőzés esélyese, és Schwendtnemek a tisztes vereség esetén sem tehettek volna szemrehányást. Ezután következett a bronzérem sorsát eldöntő mérkőzés hat perce, amely azokat igazolta, akik titokban a még alig húszéves dunaszerdahelyi birkózótól már az EB megkezdése előtt érmet reméltek. Szalontai kezdett job­ban, azonban Schwendtner rendre si­keresen kontrázta meg ellenfele kez­deményezéseit, és az ö vezetésével zárult az első menet. A végére két pontos előnnyel, de biztosan nyert Schwendtner, aki ezzel a kilenc év óta fennálló Dukla Trenčín élsportközpont­ja szakosztályának első érmet szerez­te. Természetesen ez volt egyúttal a DAC birkózó szakosztályának is első felnőtt EB-érme. Korábban, az elmúlt év nyarán Schwendtner már Lipcsében junior EB ezüstérmes volt. Mostani sikerével bizonyította, hogy fejlődése töretlen, és a jövőben még sok szép sikert érhet el a nemzetközi küzdő­téren. Bizonyára ugyanerre gondolt a csehszlovák birkózó válogatott fő­edzője Jirí Soptenko is, aki Schwendt­ner győzelme utáni percekben felhívta a körülállók figyelmét, hogy ez a bronz­érem még csak egy sikeres pályafu­tás kezdetét jelenti Ami a mérkőzés lefolyását illeti a kö­zönség természetesen kórusban biz­SCHWENDTNER JÓZSEF (A szerző felv.) tatta Szalontait, a diósgyőriek kitűnő birkózóját. A szőnyeg mellett pedig vagy féltucatnyi dunaszerdahelyi, köz­tük író Ferenc, Schwendtner felfedező­je és korábbi edzője, valamint Hodossy Zoltán az egykori csapattárs és edző is Schwendternek szurkolt. Ehhez csatla­kozott a trenčíni birkózók kórusa, akik ugyancsak magyarul biztatták a csa­pattársat így aztán a két versenyző aligha tudta a szőnyegen a hangzavar­ból kivenni, hogy kinek szóltak a taná­csok ... Mindenesetre a lényeg, hogy Schwendtner győzött és ezzel folytatta a hazai szabadfogasú birkózás hírne­vét, hiszen ez volt az utóbbi években a sportág nagyobb sikereket felmutató fogásneme Amikor lecsillapodtak a mérkőzés utáni kedélyek, az edzők és maga az újdonsült bronzérmes is higgadtan igyekezett felmérni a siker értékét, amely mindenképpen kötelez. Schwendtner József: „Ne vegye tőlem senki nagyképűségnek de én minden versenyemre úgy indulok, hogy legalább a dobogón végzek Ez természetesen nem mindig sikerült, de aligha sikerülhetne akkor, ha eleve úgy állnék hozzá, hogy nincs reményem író Ferenc: „Amikor a délelőtt folya­mán Szalontai Imre, akit egyébként kitűnő versenyzőnek tartok, legyőzte az NDK-beli Bobrich-ot már szinte biz­tos voltam abban, hogy Schwendtner ezúttal érmet szerez. Megbeszéltük a követendő taktikát, rrnre Jóska még rátett egy lapáttal. Ladyslav Mlynek: „(A Dukla Tren­čín vezető edzője)“ Amikor Jóska ke­zét a magasba emelték, örömömben könnyeztem. Mindjárt meg kell jegyez­nem: Schwendtner sikerében orosz­lánrésze van korábbi dunaszerdahelyi pályafutásának, amikor író Ferenc fog­lalkozott vele. Szinte teljesen kész ver­senyzőként érkezett Jóska Trenčinbe. Sok könnyebbséget jelent számunkra, hogy, nyugodtan építhettünk arra. amit korábban megtanult. Én is titokban reméltem a sikert, hiszen az elmúlt tizenkét nemzetközi versenyen Jóska mindössze egyszer szerepelt „gyen­gébben“, amikor az ötödik helyen vég­zett. Egyébként tizenegyszer dobogós volt Itt Budapesten érte el a tucatot Nagyjából ennyi egy bronzérem tör­ténete a legilletékesebbek szerint ez csak az első lépcső az igazi sikerek­hez. (MÉSZÁROS) DJ SZÓ 6 ~ 1983. IV. 25

Next

/
Oldalképek
Tartalom