Új Szó, 1983. április (36. évfolyam, 77-100. szám)
1983-04-25 / 96. szám, hétfő
Mozgósítsuk a párt és a nép minden erejét a CSKP XVI. kongresszusa határozatainak teljesítésére ÚJ szú 3 1983. ÍV. 25. (Folytatás a 2. oldalról) tó módon teljesítse feladatait, méltóképpen betöttse helyét, becsületesen részt vegyen társadalmunk fejlesztésében. Feltétlenül szükséges növelni minden kommunista és általában minden dolgozó kezdeményezését és alkotó aktivitását. A CSKP XVI. kongresszusa programjának sikeres megvalósítása megkívánja egyben azt is, hogy a párt szervei és szervezetei szüntelenül tökéletesítsék az ideológiai, főleg az eszmei-nevelő és a íömegpofítikai munkát. Ennek alapvető követelménye a szoros kapcsolat a legfontosabb politikai és gazdasági feladatokkal, valamint a dofgozók megnyerése a párthatározatok teljesítésének. LEVICE Léván (Levice) a járási pártkonferenciára érkező négyszáz küldöttet, a CSKP KB küldöttségét Ignác Ja nak elvtárssai, az SZLKP KB Elnöksége tagjával, a kerületi pártbizottság vezető titkárával az élen, szikrák és pionírok köszöntötték. A járási pártbizottság beszámolója tárgyilagosan ismertette az eredményeket, és rámutatott a hiányosságokra is. A járás iparának termelése 9J2 százalékkal, a dolgozók átlagkeresete 4,6 százalékkal, a munkatermelékenység 15 százalékkal növekedett, a gyártmányok 54,5 százaléka első minőségi osztályú áru. Jó ütemű a mohi (Mohovce) atomerőmű építése, az első évben 13, a másodikban 12 millió korona értékben túlteljesítették a beruházás tervét. Viszont a járás építőipari üzemei lemaradtak, a hiány 142,7 miliíó korona értékű, csak a lakásépítés tervét teljesítették 100.9 százalékra. •*" A pártépítés kérdéseivel, a párt- irányítás elemzésével főként az ellenőrző és a revíziós bizottság jelentése foglalkozott. Megállapította, hogy a járás alapszervezetének jelentős része elhanyagolta a tagjelöltek felvételének kérdését. A pártirányítás érvényesítésével kapcsolatosan bírálta hogy egyes üzemekben csak formálisan éltek az ellenőrzés jogával. Ignác Janák elvtársnak, a CSKP KB küktttsége vezetőjének felszólalása buzdítólag hatott. A járás mezőgazdaságának termelését értékelve hangsúlyozta kevés, ha csak megállapítjuk, hogy a bruttó termelés 4 százalékkal kevesebb, tavaly 24 615 tonnával kevesebb gabonát takarítottak be a tervezettnél. Megemlített jó néhány élenjáró mezőgazdasági üzemet, de a sereghajtókra is rámutatott. Név szerint megnevezett jól dolgozó vezetőket és olyanokat is, akik nem tettek meg minden tőlük telhetőt. A konferencián újból Bernard Slobodník eívtársat választották meg a tárást pártbizottság titkárává (hajdú) SVIDNÍK A svkiníky járásban az elmúlt két esztendőben 18 százalékkal növekedett a termelés, s ennek köszönhetően Kelet-Szlovákia egyik legdinamikusabban fejlődő járása. A járási pártkonferencián elhangzott főbeszámoló megállapította, hogy a járás ipari vállalatai tavaly 754 millió korona értékű árut termeltek, ami 1980-hoz képest 12,7 százalékai több. Közben az anyagfogyasztás sem lépte túl a tervezett szintet, s így a nyereség tervét jelentősen túlszárnyalták A mezőgazdaság dolgozói is heíytáWak. Tavaly első ízben teljesítették a gabona, a burgonya és a takarmánynövények termelési tervét. A párt gazdaságpolitikai céljainak megvalósítását elősegítette az eszmei-politikai munka. A konferencián külön kiemelték a svidníky Nálepka Ruhagyár és a stropkovi Tesla politikai nevelés kabinetje eredményeit. A vitában a küldöttek elsősorban a párt gazdaságpolitikai feladatainak teljesítését értékelték. Miloslav Bod’a, a CSKP KERB alelnöke, az SZLKP KERB elnöke, aki a konferencián a CSKP KB külöttségét vezette, felszólalásában egyebek között megállapította: Ez a kor sürgetően tűzi elénk elsősorban a fegyelem és a rend megszilárdításának követelményét. Nem azért, mintha ebben a vonatkozásban rosszabbodna a helyzet és kritikussá válna, hanem főleg azért, mert a fejlett szocialista társadalom építésének jelenlegi szakasza, a gazdaság intenzív fejlődése útjára történő átállításáért vívott küzdelem megkívánja a dolgozók aktívabb bevonását az irányításba, nagyobb követelmények támasztását az emberek munkához való viszonyulásával szemben, ennek a viszonynak hatásosabb gazdasági ösztönzését, minden felületesség, rendetlenség és kötelességmulasztás következetes megbüntetését. Manapság - mondotta amikor a CSSZSZK ipari termelése tizenkétszerte nagyobb, mint 1948-ban volt, s amikor - tekintettel a magas fokú szakosodásra és a kooperációra — a végtermékek szállításának határideje, minőségük és hatékonyságuk számos al- szállító idejében és hibátlan minőségben szállított termékétől függ, minden fegyelmezetlenség mesz- szemenő következményekkel jár s a társadalomnak nem csekély kárt okoz. Ezért olyan fontos a munkahelyeken fokozni a rendért és a fegyelemért folytatott harcot, megteremteni annak előfeltételeit, hogy mindenki lelkiismeretesen teljesítse kötelességeit s annak, hogy a becsületes dolgozók biztosak legyenek benne: jó munkájukon büntetlenül senki sem élősködhet. A munkafegyelem megszilárdításának egyik alapvető feltétele a magas fokú, termelékeny munka lehetőségeinek megteremtése. Ez azoknak alapvető kötelessége, akiket a társadalom megbízott a hozzáértő irányítás feladatkörével. Elsősorban nekik kell aktívabban megszüntetniük az egyes szervezetek tevékenysége közti összhang hiányát, a rohammunkát, az akadozó anyagellátást, a rossz munkaszervezést, a jutalmazás fogyatékosságait. Az irányító tisztségben a kötelességek következetes, fegyelmezett teljesítése valóban alapvető előfeltétele a munkahelyi fegyelem és rend fokozásának. KOŠICE Több mint hatszáz pártszervezet képviseletében tanácskoztak két napon át Kassa (Košice) kommunistái. A városi pártkonferencián részt vett a CSKP KB küldöttsége Alois Indra elvtársnak, a CSKP KB Elnöksége tagjának a vezetésével. A pártbizottság beszámolója kiemelte, hogy az SZSZK második legnagyobb városa az utóbbi időszakban hazánk egyik igen fontos ipari központjává fejlődött, ahol a vaskohászat, gépipar, közszükségleti, élelmiszeripar és egyéb ipari ágazatok egyre nagyobb jelentőségre tesznek szert. A város ipara 35,2 százalékban részesül az egész kelet-szlovákiai kerület iparának termeléséből. A termelés értéke meghaladja a 15 milliárd koronát. Az értékelt időszakban több mint 38 milliárd korona értékű árut értékesítettek, s tervüket 110 százalékra teljesítették a város ipari üzemei. Közülük 11 fontos exportfeladatot is teljesít, az utóbbi években több mint 8,4 milliárd korona értékben A minőségi termelés, termékszerkezet-felújítás, az anyag-, és energiatakarékosság terén, a városfejlesztés, a politikai nevelés, a társadalmi és kulturális élet területén elért jelentős eredményekről, az eddig kellően ki nem használt tartalékokról is szó esett. Legtöbb bírálat az építőipart érte, amely az értékelt időszakban a tervezettnél 189 millió koronával kevesebb munkát végzett, a tervezett 4547 helyett csupán 3807 lakás építését fejezte be. A vitában felszólalt Alois Indra elvtárs, a CSKP KB Elnökségének tagja. Nagyra értékelte a kassai kommunistáknak az utóbbi években elért eredményeit s azt, hogy megkülönböztetett figyelmet fordítanak a népgazdasági feladatok teljesítésével összefüggő tennivalókra. Ez azért is fontos, mert a gazdasági eredményektől függ hazánk ereje, a lakosság életszínvonalának alakulása. Megállapította, hogy a kívánt alapvető változások még nem következtek be nálunk annak ellenére, hogy különösen az utóbbi másfél év alatt jó eredményeket értünk el. Problémáink megoldásának kulcsa a kommunisták aktivitásában van- mondta. Meg kell gyorsítani a munkatermelékenység növekedésének ütemét, jobban fel kell használni a tudomány és technika vívmányait mint népgazdaságunk fontos hajtóerejét. Meg kell szüntetni az élet minden területén az egyenlősdit, ami rontja a munkafegyelmet. Igyekezzünk a dolgozók kezdeményezését a legfontosabb feladatok teljesítésére irányítani- hangsúlyozta Indra elvtárs, majd annak a meggyőződésének adott kifejezést, hogy Kassa kommunistái a jövőben is sikeresen részt vesznek abban a harcban, melyben nemcsak a létünkről, életünkről, hanem a békéről, a népek jövőjéről is szó van. A vasmű dolgozóinak munkaképviselői bejelentették, hogy a hármas nagyolvasztó generáljavításának határidejét két nappal lerövidítik. Ezzel kapcsolatos vállalásukat átadták Indra elvtársnak. A konferencián vezető titkárrá Dezider Zagiba elvtársat választották meg. (kulik) OLOMOUC Az olomouci járási pártonferen- cián részt vett a CSKP KB küldöttsége, amelyet Josef Kempný, a CSKP KB Elnökségének tagja vezetett. A tanácskozáson elhangzott beszámoló birálóan értékelte az elmúlt időszakban elért eredményeket, s egyebek között nagy figyelmet fordított a mezőgazdasággal kapcsolatos kérdésekre. Annak ellenére, hogy a gabonafelvásárlás 1981 -82- ben a járásban elérte a tervezett szintet, a tervfeladatokkal a járási mezőgazdasági igazgatóság által irányított 17 üzem közül csak 10 birkózott meg. Ismét megmutatkoztak az indokolatlan különbségek a hasonló körülmények között gazdálkodó szövetkezetek termelésében A jelentés kitért arra, hogy a bonyolult termelési feladatok teljesítése és a tudományos-technikai ismeretek életbe léptetése terén nagy segítséget nyújt a mezőgazda- sági szövetkezetekben működő 21 komplex ésszerűsítő brigád. Josef Kempný vitafelszólalásában egyebek között hangsúlyozta, fontos, hogy a termelés és a termelékenység növelésének meghatározó tényezője a tudomány és a műszaki haladás legyen. Ez a szükséges irány vezet gazdasági és szociális céljaink megvalósításához. A népgazdaság irányításának valamennyi szakaszán a társadalmi fejlődés törvényeivel szigorú összhangban kell eljárnunk, és nem szabad megfeledkeznünk arról hogy, minél fejlettebb a társadalom, annál bonyolultabb az irányítás, annál nagyobb mértékben kell kihasználni az irányítás tudományos módszereit, a fontos döntések kollektív megítélését. OSTRAVA Az ostravai városi pártkonferencián Ján Fojtík, a CSKP KB Elnökségének póttagja, a KB titkára vezette a CSKP Központi Bizottságának küldöttségét. A konferenciát - a beszámolót és a vitát egyaránt - az alkotó szellemű, egészséges bírálat és önbírálat hangvétele jellemezte. Szó esett nemcsak az ország negyedik legnagyobb városa lakóinak életével és munkájával összefüggő kérdésekről, hanem hangsúlyozottan arról is, hogy a pártszervezetek itt mit tesznek a csehszlovák tüzelőanyag-energetikai bázis feladatainak teljesítése érdekében. Ezzel kapcsolatban a beszámoló egyebek között megállapította, hogy 1981-ben, elsősorban a bányák geológiai körülményeinek rosz- szabbodása, valamint a kohászati gépcsoportok nagyméretű üzemzavarai miatt nem teljesítették a legfontosabb termelési mutatókat. A párt szervei és szervezetei azonban számos intézkedést foganatosítottak, alkalmazták a konkrét feladatokkal való megbízás módszerét és okultak a hibákból is. Ennek köszönhetően a vájárok tavaly terven felüi 46 ezer tonna szenet küldtek a felszínre, a kohókban pedig 82 ezer tonna hengerelt anyagot gyártottak. A gazdaságosságot is növelték, amiről az tanúskodik, hogy tavaly több mint két napon át termeltek megtakarított tüzelőanyagból, energiából és nyersanyagból. A vitában felszólaló Jan Fojtík elvtárs elsősorban azzal foglalkozott, hogy határozottabban kell megvalósítanunk népgazdaságunk átállását az intenzív fejlesztés útjára. Ezzel egyidejűleg jobban kell egyeztetnünk és integrálnunk gazdasági tevékenységünket a KGST keretében. Ez magas fokú fegyelmet követel a gazdasági káderektől, az egész pártaktívától. Tovább kell tökéletesítenünk a népgazdaság tervezésének és irányításának rendszerét. Hozzá kell fognunk számos nem népszerű feladat megoldásához, főleg a termelési állóalapok jobb, ésszerűbb hasznosításával, korszerűsítésével, a műszakszám növelésével, a termelési programok megváltoztatásával. A gazdaságpolitika ilyen irányvétele szükségének és elkerülhetetlenségének megértése szorosan összefügg propagandánk felelősségtudatával, ideológiai és politikai-nevelő munkánkkal. Ez a felelősségtudat - mondotta - nem jelentheti csupán a pártpolitika céljainak, alapelveinek és eszmei bázisának megvilágítását, hanem egyben ezeknek a céloknak és alapelveknek szüntelen szembesítését a valósággal, az objektív és a szubjektív akadályok merész feltárását, a párt és az egész társadalom erőinek mozgósítását. A tömegkommunikációs eszközökről szólva Fojtík elvtárs a továbbiakban hangsúlyozta: Ezeknek az eszközöknek nem feladata az egyes tárcák, mi több, az egyes dolgozók reklámozása. Nem az a feladatuk, hogy valakinek prókátorai legyenek, hanem megvesztegethetetlenül őrködniük kell a társadalmi érdekek fölött. Ki.kell pellengérezniük a spekulánsokat, akik az állam félrevezetésére és arra törekednek, hogy a társadalom kárára jogtalan előnyökre tegyenek szert, akik úgy vélik, hogy rájuk a törvények nem vonatkoznak, önkényesen járhatnak el, s nem kell számot adniuk az illetékes szerveknek és szervezeteknek. Az ilyen emberek hivalkodó akciókkal leplezik magukat, szeretik a tömjénezést, ünnepélyesen kötelezettségvállalásokat hirdetnek ki, amelyekhez már nem térnek vissza. Tevékenységük bírálata nemcsak hogy nem romboló, hanem ennek híján társadalmi rendünk aligha fejlődhetne. MARTIN Az elmúlt időszakban a martini járás a kommunisták fokozott aktivitásának és a párt színvonalasabb politikai tömegmunkájának köszönhetően jó eredményeket ért el a gazdasági szféráiban és a társadalmi élet egyéb területein is. A központilag irányított ipar - állapította meg a járási pártkonferencia beszámolója - a hetedik ötéves tervidőszak első két évében 57 millió korona értékben teljesítette túl a termelési tervfeladatokat, ami 1980-hoz képest 14,4 százalékos fejlődést jelent. A beszámoló a mezőgazdasági dolgozók munkájával kapcsolatban leszögezte, a figyelmet összpontosítani kell a takarmányalap fejlesztésére, a növénytermesztés és az állattenyésztési termelés közti aránytalanság megszüntetésére s a birkaállomány gyarapítására. Eredményként könyvelték el, hogy a takarmány termelésére fordított figyelemnek köszönhetően jelentősen növekedett a gazdasági állatok haszna, ami az értékelt időszakban lehetővé tette a tejfel- vásárlási terv túlteljesítését. A beszámoló kommunista következetességgel, bíráló szellemben értékelte az ideológiai munkát is. Többek között megállapította, hogy színvonalasabb lett a párton belüli munka, növekedett a kommunisták részvétele és aktivitása a járás gazdasági, politikai és társadalmi fejlődéséhez kötődő sürgető kérdések megoldásában. A vitában rámutattak a közeljövő feladatai megvalósításának konkrét módjaira. Elsősorban a munkaidő jobb kihasználására, a tudomány és a technika vívmányainak gyakorlati alkalmazására (Folytatás a 4. oldalon) A Kassa városi pártkonferencián pionírok köszöntik Alois Indra elvtársat (ČSTK felvétele)