Új Szó, 1983. április (36. évfolyam, 77-100. szám)

1983-04-20 / 92. szám, szerda

V I L A G PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KOZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA SZERDA 1983. április 20. XXXVI. évfolyam 92. szám Ara 50 fillér Valóra váltjuk Marx hagyatékát Az NDK fővárosában, Berlinben néhány napja ért véget a Marx Károly és jelenkorunk - harc a békéért és a társadalmi haladá­sért nemzetközi tudományos konferencia. Valamennyi konti­nensről a kommunista és szocialista, valamint más haladó pártok mintegy 150 küldöttsége tanácskozott napjaink legége­tőbb problémáiról és feladatairól, arról, hogy a tudományos kommunizmus megalapítójának eszmei hagyatéka szellemében hogyan biztosítható a világbéke és a társadalmi haladás. Az értekezlet fontos nemzetközi eseménnyé vált. A hatnapos tanácskozás folyamán a résztvevők, kommunisták, szocialisták, szociáldemokraták, különféle forradalmi demokratikus és nem­zeti felszabadító szervezetek és mozgalmak képviselői véle­mény- és tapasztalatcserét folytattak, s arra az egyértelmű következtetésre jutottak, hogy az emberiség képes teljesíteni a legfontosabb feladatot, az atomkatasztrófa megakadályozását. Marx Károly szellemében a konferencia korunk fö problémái­ról tárgyalt. A nagy tudós és forradalmár emlékének valóban nem lehet jobban tisztelettel adózni, mint következetes harccal a békéért, a népek társadalmi haladásáért. Emellett beigazoló­dott, hogy az ebben vagy abban a tekintetben fennálló eltérő nézetek nem akadályozzák a közös eljárást azokban a kérdések­ben, amelyek az emberiség létérdekeit érintik. Az értekezlet zárszavában ezt találóan fejezte ki Erich Honeck- ker elvtárs, a vendéglátó ország képviselője: „A népeknek joguk van a gazdasági, társadalmi és kulturális haladásra. Mindenek­előtt békére van szükségük. Meg kell akadályozni az atomháború poklát, amely az emberiség önelpusztítását jelentené. Ez a felis­merés, a közös akarat, hogy minden erőnkkel a béke nagy céljának elérésén munkálkodjunk, hatotta át értekezletünk tár­gyalásait, tekintet nélkül az egyes kérdésekben mutatkozó nézetkülönbségekre.“ A Marx Károly halála óta eltelt száz év alatt a világ valóban mélyrehatóan megváltozott. A világ jelentős része mentesült a kizsákmányolástól és az elnyomástól. A szocializmus megvál­toztathatatlan valósággá vált, amely egyre nagyobb befolyást gyakorol a világtörténelem menetére. Tovább fejlődnek a forra­dalmi mozgalmak a tőkés országokban a dolgozók szociális, nemzeti és demokratikus jogaiért. Viharos folyamat megy végbe a felszabadult nemzetek küzdelmében, amelyet a teljes függet­lenségért, a valóban szabad életre való jogukért vívnak. Mondja­nak bármit is osztályellenségeink, a történelem Marx Károly tanítása szerint fejlődik. A változások, amelyek a világban bekövetkeztek, arról tanúskodnak, hogy Marx helyesen magya­rázta őket. A huszadik század kezdetétől a marxizmus elképzelhetetlen a leninizmus nélkül, a marxizmus-leninizmus számunkra egyet­len fogalom, egységes, összefüggő tanítás, amely igazhűen fejezi ki a jelenlegi világ realitását. Leninnek köszönhetően Marx tanítása új, magasabb fokra emelkedett, mert Lenin mélysége­sen megértette a marxizmus alkotó szellemű lényegét. Szüntele­nül hangsúlyozta, hogy ez a tanítás nem jelent zárt rendszert, nem dogma, hanem a társadalom és a társadalmi fejlődés alkotó szellemű magyarázata, amely az új tudományos ismeretekből és a tömegek forradalmi tapasztalataiból merít. A Lenin vezetésével megalakított bolsevik párt irányításával az orosz proletariátus kivívta a politikai hatalmat, megvalósította a Nagy Októberi Szocialista Forradalmat, amely új korszakot nyitott az emberiség történetében, a kapitalizmusból a kommu­nizmusba való világméretű átmenet korszakát. Ez a korszak, amelynek tevőleges résztvevői vagyunk, az emberiség történetébe a nagy forradalmi átalakulások időszaka­ként íródik be, amelyeket előre látott Marx, Engels és Lenin. Létrejött és megszilárdult a szocialista világrendszer, széthullott az imperializmus gyarmati rendszere, szocialista orientációjú államok jöttek létre, elmélyült a kapitalizmus általános válsága, és növekszik a munkásosztálynak és szövetségeseinek offenzí- vája a monopoltőke pozíciói ellen, egyre erősödik a népek harca a békéért, a világháború kiküszöböléséért a társadalom életéből. A csehszlovákiai kommunisták kezdettől fogva igyekeztek alkotó módon érvényesíteni a marxizmus-leninizmus klassziku­sainak elméleti hagyatékát. Nem építhettük volna fel a szocializ­must hazánkban, ha nem tanulmányoznánk az életet, nem vennénk tekintetbe annak minden oldalát, és ha ugyanakkor nem tartanánk tiszteletben a társadalmi fejlődésnek Marx Károly által feltárt általános törvényszerűségeit. Számunkra, csehszlovák kommunisták számára a proletár internacionalizmus elválaszthatatlanul összefügg a Szovjetunió népéhez fűződő szilárd szövetségünkkel és mély baráti kapcso­latainkkal. A Szovjetunió Kommunista Pártját tekintjük a kom­munista forradalmi mozgalom legtapasztaltabb pártjának. A Szovjetunióhoz fűződő viszonyunk számunkra becsületbeli ügy, és a történelmi igazság ismeretén alapul. Joggal vagyunk büszkék arra, hogy azok közé tartozunk, akik aktívan részt vehetnek a világ forradalmi átalakításában, amint azt Marx Károly tudományosan megindokolta. Ezt hangsúlyozta Vasil Bil’ak, a CSKP KB küldöttségének vezetője, a CSKP KB Elnökségének tagja, a Központi Bizottság titkára a berlini konfe­rencián mondott beszédében. „Mint Marx hagyatékának felelős örökösei és valóra váltói tudatában vagyunk, hogy a harc nem ért véget, hogy továbbra is mérhetetlen erőt kell kifejteni,nem csekély áldozatokat kell hozni, és hogy a szocializmust csupán szorgalmas és becsületes munkával lehet kivívni. Mélységes meggyőződésünk, hogy a haladás és a béke erői győzedelmes­kednek a reakció és a háború erői felett, hogy a jövő a szocializ­mus dolgozó emberéé.“ Ezt a meggyőződést, ezt a történelmi derűlátást abból az útból merítjük, amelyet a munkásmozgalom Marx halála és főként a Nagy Októberi Szocialista Forradalom óta tett meg és amely­nek folyamán a marxizmus-leninizmus napjaink legjelentősebb szellemi erejévé vált. (Rp) Elutazott hazánkból a PFSZ küldöttsége A közel-keleti válság igazságos rendezéséért Vasii Biľak és Jasszer Arafat megbeszélése • Sajtóértekezlet az Intercontinental-szállóban (ČSTK) - A CSKP Központi Bizottságán tegnap megbeszéléseket tartott Vasil Bil’ak, a CSKP KB Elnökségének tagja, a központi bizottság titkára és Jasszer Arafat, a Palesztinái Felszabaditási Szer­vezet Végrehajtó Bizottságának elnöke. Csehszlovák részről a tárgyalásokon részt vett Jaromír Obzina szövetségi belügyminiszter, Mi­chal Štefaňák, a CSKP KB osztályvezetőhelyette­se és Stanislav Svoboda külügyminiszter-he­lyettes. Palesztin részről a megbeszéléseken részt vett Ahmed Szudki Dajani, és Hani Hasszán a PFSZ Végrehajtó Bizottságának tagjai, Ahmed Abdar Rahman, a PFSZ képviselője és Atif Szalem Abu Bakr, a PFSZ prágai képviseletének vezetője. A megbeszélés során eszmecserét folytattak a jelenlegi nemzetközi helyzetről, elsősorban a kö­zel-keleti helyzetről, és áttekintették a csehszlovák -palesztin kapcsolatok továbbfejlesztésének kérdé­seit. A két politikus megállapította, hogy a kiélezett és nagyon veszélyes közel-keleti helyzet Izrael ag­resszív és expanzív politikájának következménye. Ezt a politikát az Egyesült Államok sokoldalúan támogatja, s az arab népek, de elsősorban Paleszti­na arab népe ellen irányul. A közel-keleti helyzet komplex és igazságos rendezésének magában kell foglalnia az izraeli csapatoknak a megszállt arab területekről való teljes és feltétel nélküli kivonását és a palesztin nép elidegeníthetetlen nemzeti jogai­nak érvényesítését, beleértve az önálló független államalapításhoz és az önrendelkezéshez való jogot. Vasil Biľak és Jasszer Arafat véleményt cserélt a nemzetközi helyzet más időszerű kérdéséről is. A nemzetközi helyzet az Egyesült Államok agresz- szív politikájának következtében a világ számos térségében rosszabbodott. A két politikus nagyra értékelte a Varsói Szerződés Politikai Tanácskozó Testületének prágai ülésén elfogadott politikai nyi­latkozatát, s azt olyan rendkívül jelentős dokumen­tumnak minősítette, amely megmutatja az utat a fe­szült nemzetközi helyzet enyhítéséhez, a béke megőrzéséhez és megszilárdításához. (Tudósítónktól) - A Palesztinái Felszabaditási Szervezet Végre­hajtó Bizottságának elnöke tegnap a déli órákban a prágai Interconti- nental-szállóban találkozott a ha­zai és a külföldi újságírókkal. Be­vezető nyilatkozatában vázolta a jelenlegi közel-keleti helyzetet, s kifejtette a PFSZ-nek a közel- keleti válság igazságos rendezé­sével kapcsolatos álláspontját. Rámutatott arra, hogy az izraeli katonai agresszió visszaverése után az imperialista, cionista of­fenzíva más eszközökkel - diplo­mácia, politika, tájékoztatás útján, gazdasági és pénzügyi mesterke­dések formájában - tovább folyta­tódik. Hangoztatta, hogy a Sabra és Satila palesztinai menekült tá­borokban elkövetett véres gaztet­teket újabbak követik. Izrael a megszállt arab területeken fo­A Károly Egyetem jubileuma (CSTK) - A prágai Károly Egye­tem alapító oklevelét 635 éve 1348. április 7-én adták ki. Ebből az alkalomból tegnap ünnepi nagygyűlést rendeztek a patinás egyetem dísztermében. Áz ün­nepségen részt vett Josef Kempný, a CSKP KB Elnökségé­nek tagja, a Cseh Nemzeti Tanács elnöke, Josef Havlín, a CSKP KB titkára, Milan Vondruška cseh oktatási miniszter, valamint ha­zánk politikai, társadalmi és közé­letének számos kimagasló sze­mélyisége. Ott voltak a prágai dip­lomáciai testület tagjai is. kozza a terrot, folytatja az expan­zív politikát. Jasszer Arafat az újságírók kér­déseire válaszolva, a libanoni har­cokra utalva elmondta, hogy a Bejrútért folyó harcban a legkor­szerűbb fegyverzettel felszerelt iz­raeli hadseregnek nem sikerült elérni a célját - a libanoni főváros bevételét. Ugyanakkor, a bejrúti eseményeket követően csodálatra méltó gyorsasággal rendezték so­raikat a palesztin politikai, kulturá­lis és tudományos intézmények és a palesztin fegyveres erők. Ked- (Folytatás a 2 oidalon) Csehszlovák-palesztin közös közlemény (ČSTK) - Gustáv Husáknak, a CSKP KB főtitkárának, a Csehszlovák Szocialista Köz­társaság elnökének meghívásá­ra 1983. április 18-án és 19-én hivatalos baráti látogatást tett hazánkban Jasszer Arafat, a Pa­lesztinai Felszabaditási Szerve­zet Végrehajtó Bizottságának elnöke. A látogatás során a PFSZ VB elnöke megkoszorúzta a Žiž- kov-hegyen az Ismeretlen kato­na sírját. Itt-tartózkodása során Jasz- szer Arafatot és kíséretét Gus­táv Husák, a CSKP KB főtitkára, köztársasági elnök, a kormány és a csehszlovák nép szívélyes és baráti fogadtatásban részesí­tette, amely a csehszlovák nép és Palesztina arab népe barát­ságának kifejezője. A két politikus találkozója szí­vélyes légkörben zajlott le. Gus­táv Husák és Jasszer Arafat eszmecserét folytatott a közel- keleti helyzetről és néhány idő­szerű nemzetközi kérdésről. Gustáv Husák ismertette Jasszer Arafattal a CSKP XVI. kongresszusa határozatainak teljesítését és azokat a sikere­ket, amelyeket a csehszlovák nép a fejlett szocialista társada­lom építése során elért, s tájé­koztatta öt a csehszlovák külpo­litika céljairól és a jelenlegi fela­datokról. Jasszer Arafat tájékoztatta Gustáv Husákot a PFSZ-nek a közel-keleti válság rendezésé­vel kapcsolatos álláspontjáról. Köszönetét mondott a cseh­szlovák népnek a szolidáris tá­mogatásért és a segítségért, amelyet Csehszlovákia és a töb­bi szocialista ország az arab népeknek nyújt - beleértve a pa­lesztinai arab népet is - az im­perializmus, a * cionizmus, a gyarmatosítás ellen, a nemzeti függetlenségért és a társadalmi haladásért vívott harcukban. Ezzel kapcsolatban nagyra érté­kelte a csehszlovák kormány leg­utóbbi döntését, amely értel­mében a PFSZ Csehszlovákiá­ban diplomáciai missziót léte­síthetett. (Folytatás a 2. oldalon) Felújították a madridi találkozót Csehszlovákia eredményes befejezést sürget Hja Hulinský felszólalása (ČSTK) - Madridban háromhe­tes szünet után kedden felújították az európai biztonságról és együtt­működésről tanácskozó értekez­letet. A tegnapi nyitóülésen felszólalt Ilja Hulinský nagykövet, a madridi találkozón résztvevő csehszlovák küldöttség vezetője. Hangsúlyoz­ta, hogy a csehszlovák küldöttség már február 8-án támogatásáról biztosította azokat az országokat, amelyek a madridi találkozó mi­előbbi befejezését, valamint a záró­dokumentumnak még a tavasz fo­lyamán való pontosítását sürget­ték. Csehszlovákia a közös munka minden szakaszában úgyszintén támogatta azokat a törekvéseket, hogy olyan záródokumentum elfo­gadásával fejeződjön be a madridi találkozó, amely elősegítené az enyhülési folyamat további kibon­takozását és egyebek között dön­tene az európai katonai enyhülés kérdéseivel foglalkozó csúcsszin- tü konferencia összehívásáról. A csehszlovák delegátus a to­vábbiakban így folytatta: Tekintet nélkül a felmerülő nehézségekre reális az a lehetőség, hogy a mos­tani tavaszi szakasz egyben a madridi találkozó zárószakasza is legyen. Nem lehet viszont szemet hunyni afölött, hogy a madridi ta­lálkozó eredményes befejezése még mindig veszélyben forog. Ez a veszély azért áll fenn, mert je­lenleg is éreztetik hatásukat az időhúzásra, a tanácskozás leféke- (Folytatás a 2. oldalon)

Next

/
Oldalképek
Tartalom