Új Szó, 1983. március (36. évfolyam, 50-76. szám)
1983-03-29 / 74. szám, kedd
Lépcsőfokok Töprengés az idei Kazinczy Nyelvművelő Napok után A XIV. Kazinczy Nyelvművelő Napok kapcsán (reméljük) néhány napig ismét a figyelem középpontjába került a nyelvművelés. A jövőre kisebb jubileumát ünneplő rendezvény már a meghatározott formában, a megszokott - előadások és viták - szerkezetben hivatott szolgálni a csehszlovákiai magyar nyelvművelést. Akár elégedettek is lehetnénk, ha nem élne bennünk az a tudat, hogy nyelvünk állapotáért, nyelvi kultúránk fejlesztéséért nem mindenütt és nem mindenkor teszünk eleget. Először is vegyük szemügyre a rendező szervek névsorát. A CSEMADOK-nak, az Oktatási Minisztériumnak, a Szlovákiai Újságírók Szövetségének a részvétele jelzi, hogy mit is tartunk fontosnak. A CSEMADOK nyelvi szakbizottságának tagjai eddig sem tétlenkedtek. Tennivalójuk akad bőven, hiszen az amatőr művészeti mozgalomban, a felnőttnevelésben és a művelődési klubokban még számos lehetőség van: küzdeni a magyartalan beszéd, a nyelvrontás ellen. Kettőzötten érvényes ez az oktatásügyre. Nemzetiségi iskoláink munkáját elsősorban a végzett diákok tudása minősíti. De az anyanyelvi nevelés nem szorulhat háttérbe annak az okán sem, hogy iskoláinkban a korszerűsítés időszerű feladatait is meg kell oldani. Tömeghatásában kétségtelenül legerősebb a sajtónk. Ugyanakkor az írott szó rombolhatja is a nyelvi tudatot. A tájékozódás igénye naprakészen él az emberekben, ezért sem lehet mellékes, hogy lapjainknak milyen a nyelvezetük. Elkerülhetetlen a kérdés: nemzetiségi közéletünk és kultúránk valamennyi területét gondozásba vette már a nyelvművelés? Sajnos nem. Szólnunk kell a tömeghatásában nem elhanyagolható irodalomról és színházról is. Nem azzal a szándékkal ültem le beszélgetni Gémesi Károllyal, hogy papírra vessem szavait, hanem inkább azért, hogy megisme- kedjem vele, mint a CSEMADOK érsekújvári (Nové Zámky) járási bizottságának és városi szervezetének az elnökével, akivel eddig nem volt alkalmam találkozni. De nem tudtam megállni, hogy ne vegyem elő jegyzetfüzetemet, amikor a műszaki értelmiség kulturális magatartásáról kezdett beszélni, illetve arról, hogy miként viszonyul e réteg a CSEMADOK- hoz járásukban. Mielőtt azonban fölidézném az ebben a sokat vitatott témában elhangzott véleményét, hadd mutassam be őt, ha csupán vázlatosan is. Gémesi Károly negyvenéves. Megfontolt szavú ember; örökké tanuló bölcsek mosolya bújkál tekintetében. Szülővárosában, Ipolyságon (Šahy) érettségizett, a magyar tanítási nyelvű gimnáziumban, majd a Szlovák Műszaki Főiskola gépészeti karán mérnöki oklevelet szerzett. A komáromi (Komárno) hajógyárban kezdett dolgozni, hatvankilenc januárjában került az akkoriban alakult érsekújvári szerszámkutató intézetbe, ahol tizenegyedik éve a szerszámkutatási főosztály vezetője, a szakszervezet alelnöke- ként pedig feladata a kulturális élet szervezése és az ideológiai nevelés. („Új volt az intézet, új a szak- szervezet. Azt hiszem, kevés üzemben alakult ki olyan jó kapcsolat a vezetés és a szakszervezet között, mint nálunk.") Mindjárt az elején eljárt a Kassák Lajos Ifjúsági Klubba, majd mind aktívabb tagja lett a CSEMADOK- szervezet honismereti körének. (,,Bár műszaki vagyok, érdekel a történelem.“) Ebben a körben azok közé tartozott, akik a bezárt- kózottság ellenében a nyitottság hívei voltak. (,,Aztán bekerültem a CSEMADOK-vezetőségbe, ahol próbáltam hangot adni, annak, hogy milyen fontos tevékenységünkben a rendszeresség, amelyAz írószövetség magyar szekciója az idén sem képviseltette magát, bár Zalabai Zsigmond a csehszlovákiai magyar líra stílusproblémáiról most megtartott előadásában szólt az irodalmi müvek nyelvi ápolásáról. Nem érezhető azonban a csehszlovákiai magyar irodalomban egy magasabb szintű nyelvi eszmény általános jelenléte. Elsősorban a fiatal, pályakezdő alkotók számára lenne fontos egy ilyen eszmény körvonalazása. Színházunk több irányban is megmutatkozó érdektelensége érthetetlen. A nyelvművelő napokat Kassán (Košice) rendezték meg, ahol a MATESZ egyik társulatának székhelye is van, ennek ellenére sem támogatták azt megfelelően. Ha a Kazinczy-napok előestéjén bemutatott darab magyartalanságoktól hemzsegő nyelvezetére gondolunk, nem tarthatjuk a távolmaradást véletlennek ... Az elhangzott előadások többsége a mindennapi nyelvhasználat talajában gyökerezett. Egyik előadó sem beszélt körünkben kevésbé vagy egyáltalán nem tapasztalható nyelvi jelenségekről. Bármennyire is szükségét érezzük, nem áll módunkban az előadások részletes ismertetése. Any- nyit azonban tanulságként le kell szögeznünk, hogy népművelésünk, anyanyelvi oktatásunk és sajtónk képviselői sokat tehetnek nyelvi tudatunk elmélyítéséért, köznyelvi állapotaink javításáért ... Bár az előadásokban, a vitákban többen is hangoztatták, hogy nyelvi kultúránknak a hivatalos közegekben (intézmények, üzemek, közhivatalok) használt rétege alig van jelen, nem általánosítható ez a vélemény sem. Az általánosítás annak a veszélyét hordozza, hogy nvelvművelésünk periférikusán be a munkahelyemen, a szakszervezetben tanultam bele. “) Rövidesen alelnöke lett a CSEMADOK városi szervezetének, és egyik alapítója az irodalmi körnek, melyben szép számmal vannak műszakiak. (,,Rádöbbentünk fehér foltjainkra, mármint a műveltségünkben. Ezért alakítottuk meg a kört, mely tulajdonképpen önképzőkör, ahol a művelődéstörténet egy-egy fejezetével ismerkedünk. És mivel fölismertük, hogy vannak dolgok, melyeket másoknak is el kell mondanunk, anyagainkból műsorokat állítunk össze melyeket magunk adunk elő.") Gémesi Károly 1981 óta a CSEMADOK érsekújvári városi szervezetének, 1982 eleje óta pedig járási bizottságának is az elnöke, vagyis azóta, hogy elődjét, Sidó Zoltánt, kulturális szövetségünk elnökévé választották. („Édesapám hatvanéves korában jött rá arra, hogy mennyi szép dologról lemaradt, irodalomról, zenéről. Én húsz évvel korábban kezdtem. “)- Nem igaz, legalábbis nem lehet általánosítva kijelenteni, - hogy most már közvetlenül idézzem Gémesi Károlyt -, hogy a műszaki értelmiség félreáll. Ezt más járások példájával is lehet bizonyítani. A mi járásunk harmincöt szervezetéből tizenkettőnek az élén műszaki ember van, akik meggyőződésből teszik, amit tesznek. Pozitív vonás, hogy a műszakiak önkéntelenül is alkalmazzák a munkahelyükön kialakult módszereket, rendszerességre, pontosságra törekszenek, amelyek nélkül CSEMADOK- munkát sem lehet jól végezni. Elmúltak azok az idők, amikor az emberek maguktól jöttek szervezetünkbe, rendezvényeinkre, más kulturális lehetőségek híján. És ha színvonalas kulturális életet akarunk, hatványozottan érvényes ez.- Hallottam a járási bizottság titkárától, hogy tíznél több szervezet évzáróján vett részt decemkezeli majd a csehszlovákiai magyarság beszélt nyelvének ezt a rétegét. Ez nem engedhető meg, hiszen számos olyan falu, intézmény van még (sportegyesületekről nem is beszélve), ahol a kétnyelvűség gyakorlatában használják nyelvünk hivatalos rétegét. A nyelvi henyeség éppen a hivatalos érintkezés hatására terjed a leginkább, hiszen nemzeti bizottsági tisztségviselők, képviselők nemcsak a jó, de a rossz nyelvhasználatukkal is hatnak választóikra. A sajtó óriási hatóerejének ezen a területen is helyet kell adni. Jó lehetőségként kínálkoznak ehhez a munkához az egyes lapok tanácsadó rovatai (bár több lapunknak mind a mai napig nincs nyelvművelő rovata, ezen belül az ifjúsági lapjainkat nyomatékkai említjük). Hasznos lenne, ha elkészülne az új közigazgatási kifejezések kis szótára, amelyet más területekéhez hasonlóan megjelentethetnénk a sajtóban. Feladatunk van bőven. Különösen akkor tűnik fel így, ha tudatosítjuk, hogy az anyanyelvet oktatni és tanulni is kell. Ez a folyamat már a szülői házban elkezdődik, az óvodában folytatódik, az iskolában meghatározódik, de a felnőtt ember életében sem ér véget. Az első lépcsőfok tehát a család és az óvoda. A felnöttnevelés elő- adás-tervezeteiben pedig alig jut hely a nyelvművelésnek; a Kazinczy-napokon talán egyetlen óvónő sem vett részt. Ezzel szemben külön szekció foglalkozott a nyelvjárási gyűjtésekkel, amelyet egyre inkább csak fonetikai képzésben részesült szakemberek végezhetnek. A tájszavak gyűjtése (amit az amatőröknek ajánlgatnak) nem tölti ki a nyelvjáráskutatás fogalmát. Úgy érezzük olyan ez, mintha a huszadik századi ember kutatna a brontoszau- rusz maradványai után, de megfeledkezne a ma kipusztuló állatfajok védelméről ... DUSZA ISTVÁN berben-januárban. Mit tapasztalt?- Az anyagi feltételek, tudjuk, szegényesek. Sok faluban van művelődési ház, sokban nincs. Szálkán például nincs, csak a szövetkezetnek van egy helyisége, kicsi színpaddal, ennek ellenére példamutató eredményeket érnek el, elsősorban egy tanító-házaspárnak köszönhetően. Az óvodástól a nyugdíjasig mindenki be van kapcsolva a munkába. Az igény megvan a kultúrára, kulturális cselekvésre mindenütt, és mennének is az emberek, ha valaki hívná, szervezné őket. Nem akarom túlhangsúlyozni az egyén szerepét, de szükség van, lenne mindenütt ilyen emberre. Néhol panaszkodnak, hogy a tanítók bejárók, azért nincs kultúra. Itt van Besenyő, ahová Újvárból járnak be a pedagógusok, és mivel a CSEMADOK- események a hét végére koncentrálódnak, ott vannak akkor is. Mint kifogás, az sem állja meg a helyét, hogy nincs iskola. Nagylót mintegy ezernyolcszáz lakosából háromszáznyolcvan körül van a magyar nemzetiségűek száma - egyhar- mad részük CSEMADOk-tag, és dolgozik is. Kis falucska Libárd, ott láttam először, hogyan működhetnek együtt kitűnően az egyes társadalmi szervezetek. Kevesen vannak, általában ugyanazok az emberek itt is, ott is; együtt, egyszerre tartották meg az évzárót. Részt vettem a prágai Ady-diákkör egyik februári összejövetelén, ugyanis ők a mi szervezetünkhöz tartoznak, örömmel tapasztaltam, számukra sem mindegy, hogy kultúrával élnek-e vagy anélkül. Az érsekújvári CSEMADOK- szervezet, melyet egyik kollégám találóan nagyüzemnek nevezett, 1500 tagjával az elmúlt két évben is eleven életet élt. Gémesi Károly bízik abban, hogy a lendület, a cselekvési kedv nem csökken a következőkben sem. Amíg ő távol lesz. Ezekben a napokban utazik Algériába, három évre. Vasművet építeni. BODNÁR GYULA A csendőr és az űrlakók A francia filmipar az utóbbi húsz évben szinte sorozatban gyártotta azokat az alkotásokat, amelyek Louis de Funés tehetségét és népszerűségét igyekeztek kiaknázni. A közelmúltban elhunyt híres francia komikus a legkülönfélébb szerepekben tűnt föl, hol vendéglőst, hol póruljárt embert, máskor egy szeszélyes hajadon apját, aztán a hivatását mindennél többre becsülő kétballáb csendőrt alakított. Se szeri, se száma azoknak a vígjátékoknak, melyek az első „csendőr-filmet“ követték; s a sorozat főhőse pedig ki más lehetett volna, ha nem a Saint Tropez-i kalandjairól híres, rettenthetetlen és felülmúlhatatlan esetlen Cru- chot felügyelő, aki a kötelességeit hallatlan odaadással igyekezett teljesíteni, s ebből sok-sok bonyodalma származott. Mindez persze jó lehetőséget kínált arra, hogy a színész és a rendező - Jean Girault - önfeledt szórakozást nyújtson a nézőknek. Igaz, nem voltak valami igényesek ezek a vígjátékok, s nem hoztak újat, eredetit sem a műfaj hasonló jelle(francia) gü, átlagos színvonalú termékeihez képest, de üdítően hatottak a mozik repertoárjában. S ezzel összegeztük is a csendőr-sorozat újabb, öt éve készült darabjának az erényeit és hibáit is. A hatvanas években forgatott és közönségsikert aratott csendőrtörténetek alkotói a hetvenes évek végén divatos témát választottak: a repülőcsészealjak felbukkanását, s más égitestről a Földre érkező idegenek látogatását. Nos, a rend rettenthetetlen őreit, a Saint Tropez-i csendőröket ezúttal csakugyan ördöngős feladattal bízzák meg: ártalmatlanná kell tenniük a tengerparti üdülőközpontot megszálló űrlakókat. Jean Girault rendező most is Louis de Funés játékára épít, ötletes és elkoptatott gagekből fűzi fel a cselekményszálat, s a tudományos-fantasztikus filmek világdivatját igyekszik ironizálni. S noha filmje nem több egy bolondos, vidám történetnél, Louis de Funés, Michel Galabru és Maurice Risch játékáért talán mégis érdemes megnézni. -ymA műszakiak is jelen vannak Találkozás egy CSEMADOK-elnökkel UJ FILMEK Goluzsa úr halála (szlovák-jugoszláv) Szlovák-jugoszláv közös vállalkozásban készült a Goluzsa úr halála című film, s mielőtt bármit is mondanánk a műről, megállapíthatjuk: az együttműködés ezúttal nem bizonyult túl eredményesnek, ellenkezőleg, számos problémát hozott felszínre. Kétségtelen, hogy a koprodukciós vállalkozások általában hasznosak, s a gyártási költségek rohamos emelkedése idején nem tekinthetők lebecsülendő megoldásnak, hiszen az anyagi eszközök egyesítése mindenképpen gazdaságosabb, mintha csak egy ország támogatásával készülne a film. Művészi szempontból azonban az együttműködés nem feltétlenül jár sikerrel, mert az eltérő elképzelések ritkán egyeztethetők, s ha igen, többnyire csak kompromisszum árán. Bizonyára ez történt ebben az esetben is, a kolibai stúdió forgatócsoportja túl nagy engedményeket tett partnerének, a belgrádi Avala stúdió munkatársainak. Hiszen a szlovák félnek vajmi kevés része volt a gyártásban, jobbára csak a költségekben osztozott. A stáb tagjai- egy-két kivételtől eltekintve - ju- gosz lávok. Zsivko Nikolics rendezésében- Branimír Scsepanovics forgatókönyve alapján - készült a film. A történet 1939-ben játszódik, s központi alakja egy szürke, jellegtelen és jelentéktelen kishiva- talnok, aki szabadságra utazik egy kisvárosba, ahol az unalom, a kíváncsiság egyszeriben az érdeklődés középpontjába emeli őt, s érdekes embert csinál belőle. A kisvárosi társadalom játszani kezd Goluzsa úrral. Amikor azonLjubisa Samardzsics a szlovák-jugoszláv film főszerepében ba a „jövevény“ meghódítja a város gyönyörű és meghód ihatatlannak tartott fiatal özvegyét, ellene fordulnak. Goluzsa úr képtelen felvenni a harcot a közelgő háborús feszültség, félelem és hisztéria légkörében élő kisváros fanatikus polgáraival, hagyja, hogy bábuként mozgassák őt, s a halálba kergessék. Ennek az abszurd, tragikomikus történetnek a filmművészetben számos elődje van, a Goluzsa úr halála viszont magán viseli ezek hatását. Ez persze még nem lenne baj, ha az alkotók következetesen igazodnának a műfaj követelményeihez, s előre megfogalmazták volna mondanivalójukat. Ennek hiányában munkájuk öncélú, a bizarr mozzanatok túlhangsúlyo- zottak, a tartalmat hangulatfestéssel helyettesítik, a többféle műfaji elemet pedig nem tudták egységes egésszé ötvözni. Következésképp: munkájuk felemás, vitatható értékű filmmé sikeredett. Ljubisa Szamardzsics játékával sok szépséghibát eltakar, a forgatókönyv hibáit azonban ő sem ellensúlyozhatta. Jelenet a francia vígjátékból; középen Louis de Funés ÚJ SZÓ 4 1983. III. 29.
