Új Szó, 1983. február (36. évfolyam, 26-49. szám)

1983-02-15 / 38. szám, kedd

Tisztelgés egy nagy művész előtt A Szovjet Irodalom januári számáról A haladó világ januárban ünne­pelte Alekszej Tolsztoj, a nagy szovjet-orosz író születésének 100. évfordulóját. E jelentős jubile­um jegyében állították össze a Szovjet Irodalom című folyóirat idei első számát. A folyóiratban bőséges áttekintést kap az érdek­lődő olvasó a nagy író egész éle­téről és munkásságáról, szó esik ismert legjelentősebb alkotásairól, de olyan műveket is kézbe vehet az olvasó, amelyek most látnak napvilágot először magyar nyelven. A bevezető részben Alekszej Tolsztoj ez utóbbi műveiből kap ízelítőt a magyar olvasó. Az elbe­szélések között olvasható a Leány­kérés, A paca, a Natasa, a Vi­har, A Chalki-szigeten, Az ötök szövetsége olyan kitűnő műfordí­tók tolmácsolásában, mint Makai Imre, S. Nyíró József, Rab Zsuzsa és mások. Ismeretes, hogy Alek­szej Tolsztoj pályájának induló szakaszában verseket is írt, ame­lyeket a Líra és A kék folyókon túl című kötetekben adott közre. A fo­lyóirat most olyan verseket mutat be olvasóinak, amelyeket Tolsztoj ugyan sohase tagadott meg, de annak idején kötetben nem adott ki. (A versek elé, melyeket többek között Képes Géza, Garai Gábor és mások tolmácsoltak, Oleg Gro­mov írt eligazító bevezetést.) A to­vábbiakban az író ismert történel­mi regényének az Első Péternek drámaváltozata található Nikode- musz Elli fordításában. Kevéssé ismert, hogy Tolsztoj igen nagyra becsülte az orosz folklórt és szenvedélyes népme­se-gyűjtő volt. Az általa gyűjtött és szinte költői hőfokon feldolgozott mesék közül is közre bocsátott a folyóirat egy csokorra valót. (A meséket Rab Zsuzsa szépséges magyarításában olvashatjuk.) Alekszej Tolsztojnak a folklórhoz való pozitív viszonyát Anatolij Brovcsenkov elemzi Az orosz népmesék gyűjtője című tanulmá­nyában. Sok szempontból megvilágítják Alekszej Tolsztoj emigrációs éveit és általában emberi és írói maga­tartását azok a levelek, amelyeket a folyóirat (több esetben első köz­lésben) közre ad. Az író mögött több mint három év emigráció állt, amikor hazatérése előtt egy esz­tendővel levelet intézett Ivan Na- zsivin íróhoz. A levél érdekessége a külföldön élő íróértelmiség sor­sáról való eszmefuttatása, mely­nek során Tolsztoj lehetetlenség­nek minősíti a monarchia restau­rációját. „Az államformára vonat­kozó emigráns aggodalmak szin­tén feleslegesek - írja Tolsztoj. - Az államrend olyan lesz Orosz­országban, ami természetszerűen következik az új élet fejlődéséből, a bolsevik nyomást is beleértve. Az emigránsok pontosan az új élet fejlődését tagadják. (...) De Orosz­országban most új, friss értékek születnek, méghozzá számottevő mennyiségben. Az emigráció érté­kei ezzel szemben háromnegyed­részt elrohadnak. Az emigráns írók háromnegyed része teljesen felhagyott az írással. (...) Én úgy gondolom, hogy az emigráció leg­okosabban tenné, ha hazatérne és elfogadná Oroszországot olyannak, amilyen. Az alkotó em­berek gyarapítsák hazánk nagy­ságát, amely ma az OSZSZSZK. “ jA Dokumentumok, emlékezé­sek című rovatban olvasható Mak- szim Gorkijnak Sorrentóból 1933- ban Alekszej Tolsztojhoz intézett levele, mely fényes dokumentuma a két író szép barátságának. A le­vélből kiderül, hogy Gorkij nem­csak barátként, hanem íróként is nagyra tartotta Tolsztojt. Ugyanitt olvasható Hja Ehrenburg Egy cso­dálatos ember című visszaemlé­kezése. ,,Mint minden igazán nagy művész - írja Ehrenburg - ő volt sem volt biztos magában, elégedetlen volt önmagával, gyöt­rődve kereste a mondanivalójához legjobban illő formát. (...) Azt hitte az ember miközben őt hallgatta, hogy könnyen ír, pedig nehezen írt, néha napokon át egyfolytában, sokat javított, átírt részeket és gyakran eldobta az elkészült vál­tozatokat. “ A magyar irodalom világában című rovatban olyan írók vallanak Tolsztojról, mint Németh László, Gyárfás Miklós, Herman István, Somogyi Tóth Sándor, a csehszlo­vákiai magyarok közül Duba Gyu­la és Rácz Olivér. Szergej Borovikov A szenvedé­lyes publicista című tanulmányá­ban a közíró Tolsztojt mutatja be, míg Alekszandr Karaganov Törté­nelem a filmvásznon című eszme- futtátásában a Tolsztoj-művekből készült filmekről ad áttekintést. (k-s) Táncos - hangszerekkel Jó esztendő volt a tavalyi Kato­na István számára, azt hiszem. A fiatal néptánc-kutató és koreo­gráfus együttesével, a komáromi (Komárno) Hajóssal győzött az or­szágos népművészeti fesztiválon, újabb sikereket ért el a táncház­mozgalom népszerűsítésében, a Csehszlovák Televízió Fiatalok Tévéklubja című műsorának sok­sok vendége közül pedig egyike volt azoknak a keveseknek, akiket a klubon belül „az év személyisé­ge“ címmel tüntettek ki, és buda­pesti úttal ajándékoztak meg. Ezenkívül készített egy önállb mű­sort, mellyel azóta sok helyütt fel­lépett. Erről lesz szó e kis jegy­zetben. Vállalkozása, kísérlete, egye­dülálló és úttörő a maga nemében, legalábbis a mi tájainkon tudtom­mal még nem volt ilyen. A műsort egy művelődési klubban láttam, ahol mintegy hatvanan voltunk je­len. Katona István - ma már ritkán látható, „fura alakú“, kevésbé is­mert - hangszerekkel érkezett a terembe. Miután elhelyezte őket egy szék körül, csak a kobozt hagyva magánál, leült közönsége elé és a régi középkori húros hangszerre támaszkodva - me­sélni kezdett kedves „tárgyairól.“ Azért írom így, mert többről volt itt szó, mint az egyes hangszerek puszta leírásáról, jellegzetessége­ik ismertetéséről. Fölismerve, hogy a hangszerek az emberi történelem egy darabját is maguk­ban hordozzák, Katona István tör­ténelmet is mondott; a koboz, a fu­rulya, a doromb, a duda, a tökcite- ra, a tekerőlant megszólaltatásá­val pedig egyben régi korok han­gulatát, távoli elődeink zenéjét, íz­lésvilágát, ember- és világszemlé­letét, sorsokat és eseményeket idézett meg. Hol csak egy dallam­sor hangzott föl, hol egész dalok, melyeket természetesen maga az előadó énekelt, az eredeti nyelvi ízek visszaadására is törekedve. Hasonlók lehettek az egykori re­gősök, igricek, históriás énekesek - jutott az ember eszébe Katona Istvánt látván-hallván. Tudja, be is vallja: nem játszik mesteri fokon a hangszereken, melyeket saját maga kutatott föl, újított meg. Ahhoz zenésznek kel­lene lennie. Ö táncos elsősorban, aki azonban nemcsak szereti a (nép)zenét és kutatja-tanulja szenvedélyeden a táncokkal együtt, melyektől az lényegében elválaszthatatlan, hanem terjesz­teni is igyekszik - érezvén a múlt- és önismeretünkben tátongó űrö­ket. Átadni másoknak, amit meg­tanult. Nem azzal a céllal, hogy művészi élményt nyújtson, hanem „csak“ ismereteket, jó pedagó­gusként. Műsora érdekes, színes, figyelmet végig lekötő előadás. Amolyan rendhagyó zenetörténeti, ezen belül pedig történelemóra. (bodnár) MEGÉRDEMELT SIKER A Bratislavai Fúvósötös hangversenye Ünnepi műsorral mutatkozott be a kamaramuzsika kedvelőinek a Vigadó nagytermében a Brati­slavai Fúvósötös. Az Európa- szerte is jól ismert kiváló együttes * fennállásának 15. évfordulója al­kalmából kapott helyet a Szlovák Filharmónia bérlethangverseny­sorozatában. Első kimagasló sikerét kétség­telenül az ifjú előadóművészek nemzetközi szemléjén való bemu­tatkozás jelentette 1977-ben, a Bratislavai Zenei Ünnepsége­ken. 1978-ban a Szlovák Zenei Alap Frico Kafenda díjjal tüntette ki az öt fiatal muzsikust a szlovák előadóművészet és kortárs zene kiváló képviseletéért. Vojtech Sa­mec (fuvola), Jozef Čejka (oboa), Jozef Luptáčik (klarinét), Jozef Illés (kürt), és František Machats (fagott) művészetével szorosan összefüggenek zeneszerzőink fia­tal- és középgenerációjának új hangzási és előadói effektusokat kereső igyekezetei. A fúvós hang­szerek bársonyos hangzásának -, fájdalmas eszpresszívóinak - és virtuóz technikai lehetőségeinek széles skálájával jól bánni tudó komponista - természetesen fi­gyelembe véve a játékosok hang­szeres tudását is - igazi mester­művet hozhat létre, hiszen az alapanyag gazdagsága csaknem kimeríthetetlen, Ezt bizonyította a koncert egész műsora, és az ilyen ünnepi alkalomkor elmarad­hatatlan bemutatók, mely ezúttal Igor Dibák op. 26-os, kettes szá­mú Partitája volt. Farkas Ferenc Régi magyar táncok a XVII. századból című műve érdekes hangszerelésben, jól gradált formai felépítésben csendült fel a koncert elején. A lassú tételek igazi élményt nyúj­tó hangzásait a gyors tételek elha­markodott frázis zárásai és he­lyenként érthetetlen szövege za­varta kissé. Ez főleg a Chorea már-már unalmasan lassú tempó­jára és széttöredezett koncepció­jára érvényes - ahol nagyot esett a szvitt belső feszültsége, amit már a zárótétel (Ugrós) helyen­ként agyonhajszolt tempója sem tudott kiegyensúlyozni. Rossini hatos számú F-dúr fúvós kvartettjét érdekes, sőt felfedező dramaturgiai megoldásnak köny­velte el a hallgatóság, melynek nagy része az olasz mestert in­kább operaszerzőként tartja szá­mon. A kürt és a klarinét hamis belépései, a tempók ingadozása mégis arra véltek utalni, hogy van még mit javítani ezen a sokak által érdeklődéssel várt interpretáción. Igor Dibák, az 1947-ben szüle­tett szlovák zeneszerző igazi mes­tere a hangszerelésnek, s az egyes hangszerek lehetőségeinek tökéletes összehangolásában épp oly otthonos, mint a játéktechnika legrejtettebb árnyalatainak kiak­názásában. Kettes számú Partitá­ja a Bratislavai Fúvósötös számá­ra íródott - így a szerző a muzsiku­sok tudását jól ismerve remekbe szabott, tömör, tartalmilag gaz­dag, nyelvezetileg sokrétű, hangu­latos kamaramüvei gazdagította a szlovák kamarazene tárát épp­úgy, mint a fúvósötös repertoár­ját. Az előadóművészek teljesít­ményén érezhető volt a konzul- táns-szerző markáns kézjele, s így a mű az ő elképzeléseinek m egfelelően csendült fel, megér­demelt sikert aratva. A hangverseny második felé­ben elsőként Mozart Es-dur zon­goraötöse hangzott el Peter To- perczer közreműködésével. A ki­tűnő pianista mintegy lelket adva a műnek, kísérőként is bizonyítot­ta tudásának európai színvonalát. A szépen artikulált témák, dombo­rított melódiaívek, kiegyensúlyo­zott hangzás és a tiszta stílus jellemezték a hű előadást. A Bratislavai Fúvósötös műso­rát Ligeti György Hat bagatellje zárta. Ezt a ciklust az erőteljes optimizmus, a népies hangulatok bartóki atmoszférája, a szép meló­diák, színek és hangulatok és a meditáció jellemzi. Ha voltak is a koncertnek gyen­ge pontjai a publikum jórészt elfe­lejtette ezeket, hiszen a tizenöt éve mindnyájunk örömére muzsi­káló Bratislavai Fúvósötös ismét bizonyította magasfokú tudását és rangját zenei életünkben. RÁCZ TIBOR- ÚJ FILMEK ­Szólíthatlak Petruskának? (NDK-beli) Érdekes vállalkozás Karl-Heinz Heymann filmje, a Szólíthatlak Petruskának. Érdekes, mert az életrajzi film mozzanatai balett­részletekkel, a táncosok világának epizódjaival váltakoznak benne. Az alkotók egy népszerű NDK- művészházaspár, Hannelore és Frank Bey balett-táncosok pályá­ját vázolják fel, élettörténetüket azonban stilizálják, tehát nem az a céljuk, hogy portréfilmet mu­tassanak be ró­luk. Életüknek csupán néhány jellegzetes moz­zanatát viszik vászonra, a ba­lett, a tánc szem­pontjából meg­határozó jelentő­ségűeket, s eze­ket a hiteles rész­leteket az alkotói fantázia szülte elemekkel egé­szítik ki. Az így kapott jelenete­ket egy-egy ba­lett-előadás táncbetétjeivel il­lusztrálják, illet­ve teszik telje­sebbé. Mi sem természetesebb, hogy a táncos­házaspár önma­gát játssza, önmagáról vall a film­ben, a műhelymunka titkairól be­szélve a saját véleményének ad hangot. Szólnak munkájukról, a balett szépségeiről, a pálya buk­tatóiról, egy-egy produkció szinte a néző szeme előtt születik és ölt színpadi formát. A két szálat, mármint a játék­film-elemeket és a balettbetéteket Isten hozta, Mr. az alkotóknak azonban nem min­den esetben sikerült egységes egésszé ötvözniük. Bár a rendező - akinek ez az első önálló munká­ja - igényességre törekedett, áb­rázolásmódja mégis felszínes lett, megelégedett az attraktív környe­zetnek s a két művész lenyűgöző produkciójának bemutatásával. Nem maradt ideje és energiája a téma nyújtotta lehetőségek kiak­názására s jóllehet a néző számos Hannelore és Frank Bey az NDK-film főszere­pében információ birtokába juthat és sok mindent megtudhat a balettművé­szetről, a kulissza-titkok, a fényes ünneplést, vastapsot megelőző kemény munka stb. bemutatásá­val a rendező adósa maradt. Han- nelore és Frank Beynek, a berlini Komische Oper magántácosainak teljesítménye azonban sok minde­nért kárpótol bennünket. (amerikai) A téli filmszemle egyik legszó- rakoztatóbb és legmulatságosabb alkotása az Isten hozta Mr... című amerikai szatirikus vígjáték. Mint minden igazi komédiának, ennek is egyszerű az alapötlete. Egy kép­telenség, amelyben megvan a le­hetőség arra, hogy.*a valóság gro­teszken eltorzult, de a lényeget tekintve nagyon is igaz képét raj­zolja meg az alkotó. Jerzy Kosinski forgatókönyvé­nek középpontjában egy gyerme­kien együgyű kertész áll; Chance egész életét egy idős úr házában töltötte, ahonnan soha ki nem tette a lábát, ahol még írni-olvasni sem tanult meg és a világgal való kap­csolatát egyedül a televízió jelen­tette. Barátai nincsenek, az életről, a külvilágról csak annyit tud - ho­mályosan, zavarosan -, amennyit a képernyőn látottakból képes fel­fogni. És így, amikor az öreg úr halála miatt az utcára kerül, töké­letes ártatlansággal csöppen a vi­lágba. Tanácstalanul bolyong New Yorkban, a véletlen azonban Amerika egyik leggazdagabb és legbefolyásosabb hatalmasságá­nak házába sodorja. Jó modora, elegáns öltözéke hitelessé teszi ottlétét és egyszerű, kizárólag a kertészkedésre, a növényekre, virágokra vonatkozó mondatai, közhelyei mögött mindenki szim­bolikus utalásokat, titokzatosan mély értelmű bölcsességeket vél felfedezni. Az elnök, személyes találkozásuk után maga is idézi Chance „bölcsességeit“. A felső tízezer olyannak látja, amilyennek a propaganda, az újságok, a tévé ábrázolja. Lényének ez a szokatlansága páratlan pályafutásának elindítója lesz s a káprázatos karrier során groteszk képet kapunk a legfel­sőbb körök világáról, az amerikai politikai viszonyokról. Az alkotók e mulatságos, szellemes szatírá­val egyszerre veszik célba a televí­zió és az elnöki hatalom manipulá­cióit. A miliő és a figura ellentété­nek és egybecsengésének gro­teszk lehetőségeit Hal Ashby ren­dező rendkívüli pontossággal ak­názza ki. Ebben remek partnerre talált a főszerepet játszó színész, Peter Sellers személyében, aki tő­le szokatlan visszafogottsággal, mértéktartó eleganciával formálja olyan valószínűtlenné a kertész alakját, hogy a figura ettől hihető­vé válik. Rajta kívül Shirley Mac- Laine, Melvyn Douglas, Jack War­den varázsolta élvezhetővé ezt a vígjátékot, melynek tempója he­lyenként ugyan lassú, ábrázolása kissé vontatott, de aki elfogadja ezt a visszafogottságot és gunyo- ros hangvételt, kellemesen szó­rakozhat.-ym­Peter Sellers és Shirley MacLaine az amerikai filmben ÚJ SZÚ 4 1983.11.15.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom