Új Szó, 1983. február (36. évfolyam, 26-49. szám)

1983-02-10 / 34. szám, csütörtök

Azidegen nyelvű műveltség szükségessége Német nyelvszakos pedagógusok és germanisták XII. országos konferenciája után KÉZÍRÁSUNK 0 * tietekben gazdag és tartal­mas konferenciát rendez­tek a közelmúltban Bratislavában a hazai német nyelvoktatás szak­emberei - metodikusok, tankönyv- írók, fordítók, egyetemi és főisko­lai lektorok és középiskolai szak- felügyelők - számára. A hazai résztvevőkön kívül a konferencia sikeréhez jelentős mértékben hoz­zájárultak a Német Demokratikus Köztársaságból meghívott germa­nisták, hiszen az értékes előadá­sok és korreferátumok mellett ép­pen a velük való beszélgetések, tapasztalat- és véleménycserék tették igazán hasznossá a tanács­kozást. A fóbeszámolók, majd a hozzá­juk kapcsolódó korreferátumok a német nyelv tanításának néhány specifikus kérdésével foglalkoz­tak. Az előadások szelleme azt sugallta, hogy az idegen nyelvek tanulása és tanítása társadalmi igénnyé, közüggyé vált hazánk­ban. Ezt hangsúlyozta megnyitó beszédében Marta Vlačihová szlovák oktatási miniszterhelyet­tes is. Kiemelte, hogy az ifjúság­nak a német nyelv iránti érdeklő­dése egyre nő, s hazánkban jelen­leg több mint kétszázezer diák tanulja ezt a nyelvet, amely nem­csak a nemzetek közötti megér­tést s ezáltal a népek közötti ba­rátságot is szolgálja, hanem lehe­tővé teszi Marx és Engels gondo­latainak eredeti nyelven való meg­ismerését is. Megnyitójában azt is hangsúlyozta, hogy egyre nőnek az elvárások az iskola és a peda­gógus munkája iránt, s ez teljes mértékben vonatkozik a német nyelv tanítására is. A cél: megala­pozott tudású, jól felkészült, taná­rok képzése. Es ez volt a konfe­rencia egyik alapvető gondolata is. Az előadások az idegen nyelvi szövegek elemzésének néhány elméleti és gyakorlati kérdését tár­gyalták. A kétféle szövegmegértési feltétel - a hallás utáni és az olvasott szöveg megértése - egy­aránt a konferencia programján szerepelt. A szöveg szerepe a nyelvoktatásban ugyanis világ­szerte nő. A tanácskozás első előadását A német nyelv funkcionális-kom- munikatív és funkcionális-szé- mantikus leírásának problémája címmel dr. K. E. Sommerfeldt pro­fesszor tartotta. Az NDK-beli ven­dégelőadó után a prágai dr. L. Drozd professzor A német szak­nyelv tanításának problémája ha­zánk közoktatásában címmel tar­tott érdekes helyzetelemzést. Dr. T. Nováková kandidátus a fordí­tásközpontú szövegelemzésről beszélt, majd a másik német ven­dég, dr. H. Hofmann docens A hal­lás utáni szöveginterpretáció fel- használása a tanítási folyamatban című beszámolóját hallgatták meg a résztvevők. A tanácskozás másik részében a szakemberek négy munkacso­portban foglalkoztak a szóbeli ki­fejezésforma lehetőségeivel, a szaknyelvi olvasás fejlődésével, a fordítás szerepével az idegen nyelv tanításában, valamint a kép­zési és nevelési lehetőségek kiak­názásával az irodalmi szöve­gekben. r É rdemes felfigyelnünk T. No­váková előadására. A fordí­tásközpontú szövegelemzés sokat vitatott kérdését tárgyalva főleg a szlovák-német lingvisztikái fak­torok meglevő különbségeire mu­tatott rá. Számunkra - ennek ana­Kulturális hírek Eszperantó nyári egyetem. A budapesti eszperantó világ- kongresszust megelőző héten, jú­lius 24-től 30-ig rendezik meg Gyulán a 21. eszperantó nyári egyetemet. A rendezvény a hall­gatóknak az általános tagozaton kilenc előadást kínál. Richard Wagner halálának kö­zelgő 100. évfordulója alkalmából megjelent Erdósi Imre Mária Vo­ran és népe című képes kiadványa a zeneszerző életművéről. lógiájára - a magyar-német inter­ferencia problémáinak a felisme­rése, illetve középiskolai szintű el­sajátíttatása a fontos. Ladislav Drozd előadása a német szak­nyelv elsajátításának egyre nö­vekvő szükségességét tárgyalta, célul tűzve ki azt a lehetőséget, hogy a középfokú műveltséggel rendelkező tanuló számára ne je­lentsen nehézséget a szakszöveg szótár segítségével való lefordítá­sa. Hangsúlyozta, hogy a német szaknyelv tanításának régi hagyo­mánya van Csehszlovákiában Már az első világháború utáni években tanítottak ún. gazdasági nyelvet az akkori kereskedelmi is­kolákban. A felszabadulás után a szocialista társadalmi rend létre­jöttével új nyelvi kifejezések kelet­keztek, s az ötvenes években már olyan intézetek is alakultak, ame­lyek a szaknyelvi idegen nyelv tanítását tűzték ki célul. A hetve­nes években a közoktatás átszer­vezése több olyan változást ho­zott, melyek között ott találjuk a német nyelv oktatásának tervét a szakmunkásképző iskolákban is. A szaknyelvoktatás terén a mit és hogyan kérdésekre keressük a választ, s ez nemcsak a tan- könyvszerzők gondja, hanem a nyelvtanároké és a germanistáké is. Az országos konferencia anya­gait tanulmányozva akaratlanul is felmerül a kérdés: mit is jelent a gyakorló tanár számára egy ilyen értekezlet? Visz-e magával a tanár a tudományos tanácsko­zásról olyasmit, amit a tanítás fo­lyamán majd sikerrel alkal­mazhat? M ár szinte közhely, hogy a nyelvtanulás és a -taní­tás komplex feladat. Az élet min­dig többet és többet követel. Meg­követeli a jó mérnöktől, orvostól, tanártól, hogy tudását ne csak a hazai szaklapokból, hanem a külföldi, idegen nyelvű folyóira­tokból is gyarapítsa. S hogy az egyre gyakoribbá váló külföldi uta­zásaink az ottani reáliákat megis­merő célzatúak, ne pedig státusz­szimbólumok legyenek, ehhez nagy mértékben hozzájárulhatnak az- idegen nyelvet tanító középis­kolai tanárok. Igaz, kevés az óra­szám, túlzás lenne tehát megkö­vetelni, hogy a gimnázium négy osztályában heti két órában német nvelvet tanuló diák tökéletes Január végén nyílt meg a duna­szerdahelyi (Dunajská Streda) Csallóközi Múzeumban Lenka Bo- t'anská-Andrásyová kiállítása, mely a festőművész munkásságá­nak keresztmetszetét kínálja a lá­togatónak. E művészet közép­pontjában a portréfestészet, a fi­gurális kompozíciók és a csend­életek mellett a tájábrázolás áll. A portrék, arcképek lírai hangu­latát sajátos megformálással, ter­mészetes dekoratív érzékkel eme­li ki a művész, de egyben megkí­sérli felszínre hozni az ábrázolt személy jellegzetes tulajdonsága­it. Figurális alkotásai érzelmekben gazdagabbak, amit leginkább az anya és a gyermek kapcsolatának ábrázolásaiban figyelhetünk meg. Csendéletein a tárgyak és virá­gok költőies hangulatukkal hatnak a nézőre. A tárlat anyagának legegysége­sebb részét talán a tájképek alkot­ják, melyek konkrét, tényszerű fo­galmazásukkal tűnnek ki. Hangu­latos dunai részletek, dombok közt megbúvó falvak, hegyvidéki motí­vumok elevenednek meg alkotá­sain, amit a temperamentumos vonalvezetés és az érzékenyen megválasztott színskála még csak jobban kiemel. A természeti kör­nyezet panoramatikus vagy rész­leteket kiemelő ábrázolásával a művésznő a motívum jellemző nyelvtudással hagyja el az iskolát. De a jó alapokat adó, az idegen nyelvek tanításához megfelelő fel­tételeket és körülményeket terem­tő gimnázium (szaktanterem, nyelvi laboratórium, audio-vizuális segédeszközök stb.) nagyban hozzájárulhat ahhoz, hogy az érettségizett tanuló később köny- nyen egészítse ki nyelvi ismerete­it. Az önképzésre való ösztönzés az egyik legfontosabb feladat. Minden tanárnak meg kell találnia az idegen nyelv gyakorlásának valamennyi lehetőségét. Ezért nö­vekszik egyre jobban a gimnáziu­mok felelőssége. A mai iskola túl­zott matamatika-központú oktatá­sa mellett az idegen nyelvi foglal­koztatás könnyen válhat teherré, ha nem tudatosul kellőképpen a tanulókban (s nem kevésbé az iskola minden pedagógusában) az idegen nyelvi műveltség szüksé­gessége és haszna, s ha a nyelv gyakorlásának különféle órán kí­vüli lehetőségeit nem motiválják a helyi körülmények adta tényezők (az egyes gimnáziumoknak az NDK-beli iskolákkal fenntartott ba­ráti kapcsolatai, nyári építőtáborok­ban való részvétel, a bratislavai Német Kulturális Központ különféle rendezvényei: könyvkölcsönzé­sek, kiállítások, német nyelvű film­vetítések, stb.). Gimnáziumról lé­vén szó nem vethetjük el azonban teljesen az idegen szaknyelvi okta­tás lehetőségét sem, bár ez több­letmunkát igényel mind a tanártól, mind a tanulótól. Az általános mű­veltséget nyújtó gimnáziumban szaknyelvet tanítani idegen nyel­ven módszertani szempontból szinte megvalósíthatatlan feladat, hiszen ezt a tanulók sok irányú érdeklődése, különböző pályákra való irányítása sem teszi lehetővé. Megoldható azonban fakultatív módon, úgy, hogy a tanulók a sa­ját szakterületük német nyelvű ki­fejezéseit tanulják. Bár ez a sza­bad idejük rovására megy, s külön konzultációs órákat igényel, a te­hetséges, céltudatosan tovább ta­nulni akaró diákok számára mégis hasznos. A német nyelvszakos peda­gógusok és germanisták XII. országos konferenciája sok hasznos tapasztalattal, ösztönző gondolattal szolgált a középiskolai tanárok számára. Az ő feladatuk, hogy ezeket az oktatásban minél jobban érvényesítsék. KULCSÁR ZSUZSANNA atmoszféráját kívánja megterem­teni. Rajzai, amelyek szintén helyet kaptak a kiállítás anyagában, az alkotó sok irányú érdeklődését do­kumentálják, s nemcsak a későbbi alkotások vázlataiként, hanem ön­magukban is érdeklődésre tarthat­nak számot. Lenka Bot'anská-Andrásyová festészete a valóságábrázolás re­ális alapjaiból indul ki, és azt a re­alizmus módszerével továbbfej­lesztve, egyéni vonásokkal gazda­Valamikor az iskolában külön tantárgy volt a szépírás, melyet tanítani annyit jelentett, mint jelle­met formálni, rendre, fegyelemre és a szó iránti tiszteletre nevelni. Időt és figyelmet szenteltek neki, jutalmaztak és büntettek érte, mint a bármely más tantárgyban elért sikerért, illetve a kudarcért. Nem akarom azt mondani, hogy ma teljesen mellékesnek tekinti pedagógiánk, hogyan ír a gyerek (csak jót írjon), tény azonban, hogy a szépírás veszített rangjá­ból, tanítása egy kis túlzással olyan megjegyzésekre korlátozó­dik (más tantárgyak tanítása köz­ben), mint: csúnyán írsz, dülöngél­nek a betűid, szebben írjál; no és a külalakra, mint egyik osztályozá­si szempontra dolgozatjavításkor. ,,Nincs idő arra, hogy szépírni ta­nítsuk a gyereket, ahogy kellene“ - mondják a pedagógusok. És igazuk van. Az eredmény pedig: manapság egyre kevesebb kis­diák kézirásáról mondhatjuk el, hogy tiszta, fegyelmezett, esztéti­kus munka. Tulajdonképpen csak azokéról, akiknek vérükben van a „szépírás mestersége“, vagy akik a szülők türelmes-okos irá­nyításával maguk is igyekeztek el­sajátítani azt. A többség írása nemcsak hogy szépnek nem mondható, de sokszor szinte kibe­tűzhetetlen. E szövegekből min­den másnál előbb olvasható ki az, hogy a tanulók sem a betű- és kötésformákat, sem az írás techni­káját nem tanulták meg alaposan. Persze, szűklátókörüségre valló súlyos tévedés lenne, és a problé­mákat megkerülni, elkendőzni akaró magatartásra utalna, ha ezért a tanulót hibáztatnánk. És a jelenségnek más okai is vannak azon kívül, amit a szépírásnak mint nevelési eszköznek a rang­vesztésében és az időhiányban jelöltünk meg. Nem kell sem grafológusnak, sem pszhichológusnak lennünk ahhoz, hogy tudjuk: mint általában minden tettében, a kézírásában is benne van maga az ember, a „szerző“. Kézírásából többé- kevésbé pontosan kielemezhető és meghatározható jelleme, egyé­nisége, alkata, melyeket, tudvale­vő, a környezet (is) befolyásol és alakít. A gyermekek esetében ezt a környezetet mindenekelőtt a család, az iskola és a baráti kör jelenti: Ez utóbbit azonban most hagyjuk el, tekintve, hogy e körök tartalmát, minőségét a gyermek­ségen, mint természetes vonáson yii\.a jut el a hangulati elemekkel tarkított képszerkesztésig. Palet­tája tarka színei közül a meleg árnyalatokat részesíti előnyben, s a választékos színhasználat ké­peinek egyik leghatásosabb kép­zőművészeti eszközévé válik. E kiállítás is bizonyítéka annak, hogy a művésznő sajátos festé­szeti program kialakításán fárado­zik, egyben ízelítőt ad törekvései­nek, elképzeléseinek fejlődéséről és eddigi alakulásáról is. NAGY KORNÉLIA kívül még érzelmi vonatkozásban is jórészt a családból és az iskolá­ból hozott ismeretek, tapasztala­tok, élmények adják. Az iskola. Köztudott, hogy az átalakulás, korszerűsödés idejét éli néhány esztendeje. A jó törek­vések és a már mutatkozó pozitív eredmények mellett azonban nem kevés még a gond, melyek leküz­dése-megoldása a jelen gazdasá­gi helyzetben a tervezettnél min­den bizonnyal tovább tart. Például a zsúfoltság enyhítése, hogy a gyakran és joggal bírált túlter­heltségről ne is beszéljünk. Nem­hogy a szépírás oktatására, de egyáltalán a szépérzék fejleszté­sére, a jellem formálására legfel­jebb „menet közben“ jut csak idő és energia, valamint egy-két szak­körben és alkalmi pionírendezvé­nyen, gyermekfesztiválon. A pe­dagógusnak tulajdonképpen arra sincs módja, hogy közvetlen és tartós kapcsolatot alakítson ki ta­nítványaival, hogy megismerje őket, és ók őt, mint embert is, akiben talán példaképet is találná­nak. A gyorshajtásban épp csak hogy az előírt tananyag átadására van lehetőség. Nem véletlen, hogy főként a nagyobbak részéről egyre kevesebb tisztelet nyilvánul meg a pedagógusok iránt, akik, ha megpróbálnak emberi hangon kö­zeledni hozzájuk, hegyi beszéd­ként fogadják szavát. És e ponton, hasonló okok mi­att, hasonló a helyzet sok család­ban, a szülő-gyermek kapcsolat­ban. A pozitív érzelmi tényezők helyett hovatovább az immár köz­helyként emlegetett, de valójában létező jelenség, a túlhajszoltság, az idegesség különféle megnyil­vánulásai uralkodnak, a gyermek számára hideggé, nem ritkán ne­hezen elviselhetővé téve az ottho­ni környezetet. Már maga az, hogy a kelleténél jóval kevesebbet va­gyunk - beszélgetünk, foglalko­zunk, játszunk - velük. Egy fővá­rosi felmérés szerint az apák álta­lában 30, az anyák 20 percet tölte­nek együtt naponta gyermekeik­kel. De még ez az együtt töltött idő sem mindig öröm a gyermek szá­mára. Itt van például a leckekészí­tés, mely nem minden nehézsé­gek nélkül jár, különösen az új módszerek bevezetése óta. Tudja ezt az iskola is, és számít a szülő együttműködésére, hiszen némely feladat megoldásakor még a leg­tehetségesebb gyerek is igényli a segítséget. És a szülő vagy segít, vagy nem. Pedagógusoktól és szü­lőktől hallottak alapján idézhetnék néhányat a „segítségnyújtás“ kü­lönféle módozataiból, a megtaga­dás lágyabb és durvább változatait is beleértve, de aligha szüksé­ges ..., meg lehetetlen is lenne a nyomdafestéket nem tűrő sza­vak miatt. A lényeg az, hogy a „szétverem a fejedet“-féle kiro­hanások, a gyermek lemaflázása, lehülyézése, no és a verése, ha esetleg egyszeri „elmagyarázás“ után sem érti, miért négy a kétszer kettő - olyan súlyos belső sérülé­sek okozói, melyek aztán előbb utóbb szellemi és lelki betegsé­gekben, idegösszeroppanásban, álmatlanságban, a félelem és ki­sebbségérzés különféle formái­ban, agresszivitásban, durva-trá­gár kifejezések gátlástalan hasz­nálatában (mindinkább tapasztal­hatóan: már a tízen innenieknél is), közönyös viselkedésben, em­beri és művészi értékek tagadásá­ban stb. nyilvánul meg. És hát olyan, látszólag, apró­ságban, mint a kézírás, a gyermek kézírása, melyben, kedves felnőt­tek, mi is - a felnőttek társadalma - ott vagyu nk. Jó lenne, ha a tántor­gó, remegő betűkben, ákombáko- mokban először magunkat látnánk meg ... És az „idegeimre mégy“ pillanatokban, bele tudnánk élni magunkat a gyermek helyzetébe, lelkivilágába, akár a saját gyer­mekkorunk nehéz .fájdalmas hely­zeteinek a felidézésével. Nem hi­szem, hogy elveszítettük volna végképp e képességünket; és nem hiszem, hogy oly sok kellene ahhoz, hogy zavartalanul működ­jék, még ha oly túlhajszoltak, ide­gesek, fáradtak is napjaink. BODNÁR GYULA Lenka Bot’anská-Andrásyová: Novemberi nap (olaj) A valóság hangulatai Lenka Botanská-Andrásyová tárlata DJ SZÓ 6 1983. II. 10.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom