Új Szó, 1983. február (36. évfolyam, 26-49. szám)

1983-02-08 / 32. szám, kedd

ÚJ szú 5 1983. II. 8. Célunk a személyiség fejlődése Játék közben (Gyökeres György felvétele A kapitalizmusnak az embe­rek problémáinak megoldá­sában megnyilvánuló tehetetlen­sége a különböző burzsoá és revi­zionista koncepciókban is tükröző­dik, méghozzá abban, hogy mellő­zik a konkrét társadalmi viszonyok elemzését, s absztraktul értékelik az embert és személyiségét. Gyakran zsonglőrködnek a sza­badság, az emberi jogok és a de­mokrácia fogalmával. A burzsoá propaganda rendkí­vüli erőfeszítéseket tesz az ún. nyugati életmód propagálásában. A valósággal ellentétben azonban elhallgatja a tőkés országokban végbemenő mély erkölcsi válságot és bomlást. Az ideológiai diverzió segítségével hamis képet akar festeni ,,az általános jólét társa­dalmáról“, s ezt akarja elhinteni a szocialista országok lakosságá­nak, elsősorban fiataljainak tuda­tában. Azt a törekvést, hogy a tőkés rendszer álatalános válságát az ember válságaként magyarázzák és eltereljék a tömegek figyelmét a nemzetközi tőke felelősségéről, az a kísérlet kíséri, hogy kétségbe vonják az emberre vonatkozó marxista-leninista tanítást és lejá­rassák a reális szocializmust. Ta­gadni próbálják azokat a kétségte­len sikereket, amelyeket az embe­rek önmegvalósításához szüksé­ges feltételek megteremtésében, a tömegek tehetségének és alkotó erejének kibontakoztatásában ér­tünk el. Azok, akik ezeket a célokat kö­vetik, tudatosan elvetik az osztály- és történelmi szemléletű értékren­det, amelyet a szocializmus adott az embernek. A kommunista mozgalom fő célja és értelme a sokoldalúan és harmonikusan fejlett személyiség eszményének megvalósítása. Marx és Engels már a Kommunis­ta Kiáltványban a szabad fej­lődés feltételének nevezte min­den egyén szabad fejlődését, ami egyúttal szerintük a burzsoá társa­dalmi struktúrát felváltó új társada­lom fő jellemvonása lesz. A marxizmus-leninizmus elmé­letében nemcsak absztrakt cél az olyan szocialista ember formálá­sa, aki boldogságát képességei kibontakoztatásában találja meg, s akiben a szellemi gazdagság erkölcsi tisztasággal és fizikai tö­kéletességgel párosul. Az ilyen ember formálása folyamatos, gya­korlati feladat. A termelőerők és a társadalmi viszonyok fejlődési irányzata elemzéséből és annak a szükségszerűségéből követke­zik, hogy a társadalmat forradalmi úton kell megváltoztatni. A tudo­mányos szocializmus így dialekti­kusán az emberiség haladó, hu­manista hagyományait folytatja. A marxista-leninista tanításban a sokoldalúan és harmonikusan fejlett személyiség formálásának követelménye szervesen össze­kapcsolódik annak szükségszerű­ségével, hogy meg kell oldani a régi munkamegosztás antago- nisztikus ellentmondásait, kézbe kell venni a gyors iramban fejlődő termelőerőket, a munkát fel kell szabadítani a tőke uralma alól, harmonikus viszonyt kell kialakíta­ni a természet és a társadalom, valamint az egyének és a társada­lom között. A személyiség fejlődése így a valóban humánus, igazságos és az ember jólétét szavatoló társa­dalom felépítésének céljával dia­lektikus egységet alkot. Le kell küzdeni az akadályokat Korunk új feladatokat állít elénk: teljesíteni kell a termelés haté­konysága növelésének és minő­sége javításának távlati stratégiai irányvonalát, a tudományos-tech­nikai forradalom eredményeit szervesen össze kell kapcsolni a szocializmus előnyeivel, el kell mélyíteni a szocialista demokrá­ciát és a néptömegeket egyre job­ban be kell vonni a társadalmi folyamatok irányításába. A társa­dalom és minden tagja életmódjá­nak megváltoztatása - a nemzet­közi viszonylatban folyó éles osz­tályharc körülményei között - új igényeket támaszt az emberek ak­tív alkalmazkodóképességével, szellemi és erkölcsi tulajdonságai­val, világnézetével és politikai né­zeteivel szemben. A feladatok bo­nyolultságának és nagyságának növekedésével párhuzamosan a társadalom egyre szorosabb és sokoldalúbb kapcsolatba kerül a személyiség fejlődésével. A sze­mélyiség fejlődése nélkül ugyanis a szocialista forradalom folyamata elvesztené legmélyebb értelmét és emberi értéket, de ugyanakkor legfontosabb mozgatóerejét is. A személyiség fejlődését ma szinte drámai módon befolyásolák az emberiség globális problémái. A civilizáció elpusztulásának veszélye - nukleáris háború, öko­lógiai katasztrófa, vagy a mikro­biológia és a molekuláris kémia eredményei felelőtlen felhasználá­sa következtében - földünk va­lamennyi lakosát sajátos hely­zet elé állította. Már nem bízha­tunk az események véletlenszerű, ösztönös alakulásában. Mindenki­nek aktívan és átgondoltan küzde­nie kell életének alakulásáért. Nemcsak az emberiség, de min­den egyén sorsa is egyre jobban közvetlenül személyes felelősség- tudatától, világnézetétől és politi­kai aktivitásától függ, attól, hogy az egyén maga hogyan járul hoz­zá az emberiségnek a háború el­len és a világ elpusztulásának ve­szélye ellen folytatott küzdel­méhez. Nem hagyhatjuk figyelmen kívül azt a tényt, hogy a személyiség szabadságának és fejlődésének problémája a tőkés rendszer és a szocializmus közti történelmi verseny egyik kulcsfontosságú problémája. Ennek megoldásától függ az egyes társadalmi rendsze­rek vonzereje a dolgozók milliói­nak tudatában. Éppen ezért figyel­münk előterében áll a kiéleződő ideológiai harc. A szocializmus nem fejlődhet konfliktusok nélkül, meg kell küz­denie az emberek tudatában meg­nyilvánuló csökevényekkel. Ugyanakkor számolni kell az em­berek következetlenségével, pél­dául az irányítási rendszer tökéle­tesítésében, a tudomány és tech­nika eredményeinek gyakorlati ér­vényesítésében, vagy pedig a dol­gozóknak a termelésben való részvételében. Az embernek az ember általi kizsákmányolásának felszámolá­sa, az alapvető osztályéi lentétek kiküszöbölése s a szocialista ter­melési viszonyok megteremtése a legfontosabb kezdeti lépést je­lenti a személyiség valódi felsza­badításához és fejlesztéséhez. A munkafolyamatban és a társa­dalmi életben egyre jobban meg­nyilvánul a kölcsönös segítség- nyújtás és az együttműködés, a lakosság széles rétegei számára hozzáférhetővé vállnak az anyagi és a szellemi értékek, kialakul a szociális biztonság és céltudatos kommunista nevelés folyik. Mind­ez alapvető feltétele annak, hogy történelmi szempontból új típusú, szocialista személyiséget formál­junk. Sok idő és erő kell azonban ahhoz, hogy a munka tartalmában és jellegében haladó változásokat eszközöljünk, érvényesítsük a „mindenki képességei szerint, mindenkinek munkája szerint“ el­vet. a dolgozók egyre tömege­sebben és hatékonyabban kap­csolódjanak be a termelés irá­nyításába és a közügyek intézé­sébe. Meg kell jegyeznünk, hogy a burzsoá propaganda éppen eze­ket az alapelveket támadja. Ez nem újdonság, mindenütt tapasz­talható, hogy ahol a szocializmus az elévült nézetekkel és elvekkel küzd ellenfélbe ütközik. Azoknak, akik a tőkéjük révén uralkodnak, nincs szükségük céljaik megvaló­sításához sokoldalúan fejlett egyénekre. Ezért a személyiség fejlesztésére csak annyi figyelmet és erőt szentelnek, amennyit a ha­szonszerzés, a nyereségük meg­követel. Azok az újkori „jövendő- mondók“ is bekapcsolódnak a szocialistaellenes kapmányok- ba, akik egyszerűen azt a tényt használják ki saját céljaik megva­lósítására, hogy senki sem gazda­godik azonnal és automatikusan az új jellemvonásokkal. A jövő a jelenben születik Az élet azt bizonyítja, hogy már ma köztünk élnek a munka valódi hősei, például azok, akik meg­szerkesztik, vagy irányítják a kor­szerű technikát, ami szüntelenül önművelődést, öntudatot, és a mások munkájának tiszteletét követeli meg. Sokan élnek közöt­tünk olyanok, akik az emberek szolgálatában látják küldetésüket, akik szüntelenül javítják munkájuk minőségét, akik számára a mun­ka nemcsak a megélhetés eszkö­ze. Sokrétű társadalmi munkát fej­tenek ki, amely során tanujelét adják képességeiknek és annak, hogy országuk öntudatos gazdái és irányítói lettek. Az ilyen embe­rek nemcsak pénzt akarnak keres­ni, hanem érdeklődnek a termelés iránt, nem mindegy nekik, hogy az üzem, műhely, vállalat, vagy hiva­tal eredményesen dolgozik, vagy pedig nehézségekkel küzd. Az ilyen viszony eredménye a munka és a szabad idő közti éles határvonal megszűnése. A szocialista személyiség a mun­kahelyén, de „szabad pillanatai­ban“ is teljes életet él. Ezért fon­tos jellemvonásuk az intenzív szellemi élet, a tudásvágy, a szé­les kulturális érdeklődés, a családi élet és a gyermeknevelés iránti felelős hozzáállás. A szocialista személyiség jel­lemvonásai közé tartozik az em­ber tisztelete, figyelmen kívül hagyva azt, hogy milyen az adott ember származása, faji, vagy nemzetiségi hovatartozása. A szocialista ember nem értékel­heti társait a pénz és a társadalmi pozíció szerint. Számára az em­ber értékének kritériuma az általa elvégzett munka mennyisége és minősége, a szakképzettség, az erkölcsi és az eszmei fejlettség és a politikai elkötelezettség. Az ön­zéssel, az individualizmussal és a sovinizmussal szemben a kol­lektivizmus, a hazafiság és az in­ternacionalizmus híve. Olyan sze­mélyiség, aki saját maga is hozzá­járul a fejlődéshez szükséges jobb feltételek kialakításához, nem tűri meg, hogy az események passzí­van magukkal sodorják, hanem arra törekszik, hogy azokat ő is befolyásolja. Természetesen a szocialista személyiség formálása nem egy­szerű. Az optimizmus nem helyet­tesíthető azzal, hogy az új ember formálásának önműködő mecha­nizmusában bízunk. A sokolda­lúan és harmonikusan fejlett sze­mélyiség kialakulása elképzelhe­tetlen az egész társadalom aktív és céltudatos törekvése nélkül a munkásosztály és a kommunista párt vezetésével. Nem elégedhe­tünk meg az általános gondolatok meghatározásával, s nem ignorál- hatjuk a társadalmi fejlődés eléré­sének lehetőségeit. Az irreális cé­lok kitűzése azt jelenti, hogy nem megfelelő eszközöket választunk a célok eléréséhez. A kommunista párt tevékenysé­gét nemcsak az jellemzi, hogy az újtípusú személyiség formálását összekapcsolja a felmerülő ellen­tétek fokozatos kiküszöbölésével, hanem az is, hogy elismeri a vilá­gos, távlati célok meghatározásá­nak szükségszerűségét. A szocia­lizmus fejlődéséből következik, hogy figyelmünket nemcsak a meglevő jelenségek tanulmá­nyozására kell fordítanunk, hanem a mai folyamatokban tudományos eszközökkel fel kell tárnunk a jövő igényeinek csíráit és következete­sen elő kell segíteni minden új és haladó megszületését. PETER WEISS Egy új óvoda átadása mindig örömteljes pillanatnak számít. Azoknak is, akik átadják és azok­nak is, akik birtokba veszik. A du- naszerdahelyi (Dunajská Streda) nyugati lakótelepen néhány hó­napja lépték át a kicsik „második otthonuk“ küszöbét. Néhány hó­nap üzemelés után már tudni le­het, hogy mi a jó és mi a rossz, és mire kell ügyelni a jövő építkezé­seinél. Már messziről hallottuk a csen­gő gyerekhangokat, amint teli to­rokból énekelték Katalinka szállj el... Amikor beléptünk, kíváncsi gyerekszemek néztek ránk, s né­hány perc után már mindenhova szívesen kalauzoltak, büszkén mutatták szép, új ovijukat, ked­venc játékaikat, külön kis székü­ket, öltözőszekrényüket.- Az óvoda háromosztályos (egy szlovák és két magyar) és minden egyes osztálynak külön bejárata, öltözője, játszó, s háló­terme és mosdója van, ezenkívül közös az ebédlő és a tv-szoba, ahol kisebb ünnepélyeket tartunk- kommentálta a látottakat Magda Lukačovská, az óvoda fiatal igaz­gatónője. -113 gyerekünk van, 10 alkalmazottunk, ebből 6 a pedagó­gus. Az óvoda naponta tizenegy órán keresztül üzemel. Annak el­lenére, hogy az óvodánk tágas, szép és korszerű, nem mentes a hibáktól sem. A legégetőbb talán a meleg víz kérdése. Két 80 literes bojler szolgáltatja a vizet. Ez nem lenne baj - gondolhatná mindenki - ha ezek nem éjjeli áramra működnének. Nappal nem melegszik egy csepp víz sem, így ez a vízmennyiség a mosogatás­hoz sem elég. Arról nem is beszé­lek, hogy a gyerekek hideg vízben kénytelenek kezet mosni. De emlí­tek mást is. Az óvodához nagy udvar tartozik, ahol hat hintánk van. Igen ám, de valaki elrendelte, hogy a hinta alatti talajt be kell borítani aszfalttal. S vajon mi lesz azzal a kicsivel, aki történetesen lecsúszik a hintáról?! Az udvaron sok a betonrész és nagyon kevés a füves terület, ahol a gyerekek nyugodtan hancúrozhatnának,- panaszkodott az igazgatónő. Megtudtuk azt is, hogy nyáron az udvaron kibírhatatlan a meleg, ezért már most megrendelték a nagy napernyőket, melyek alatt majd eljátszogathatnak a kicsik. Tavasszal a szülők segítségével ültetnek még fákat, bokrokat, virá­gokat, hogy a gyerekek minél szebb környezetben töltsék nap­jaikat. Egy külön kis veteményes­kertet is létesítenek, ezen tanulják majd a kerti növények ápolását.- Az óvodában található ösz- szes virág is a szülök ajándéka- hangsúlyozta Magda Lukačov­ská. De megemlítette azt is, hogy kevés a színes ceruza, rossz a já­tékválaszték, hiszen minden szülő nagyon jól tudja, hogy alkotó játék alig kapható. Ezen ók úgy segíte­nek, hogy a tanítónők saját kezű­leg készítenek szemléltető eszkö­zöket, játékokat, bábukat, melyek­kel a gyerekek szívesen játsza­nak, tanulnak. - Tudjuk, hogy azonnal nem lehet meg minde­nünk, de vannak olyan dolgok, melyek nélkülözhetetlenek. Vagy az, hogy legyen egy írógép, nem alapkövetelmény? - mondta kissé bosszúsan De nézzük meg in­kább a gyerekeket, hiszen öröm látni önfeledt játékukat - invitált. A kicsik játszottak, ki-ki kedve szerint. A kislányok egy csoportja épp főzte az ebédet, a fiúk építő­kockával játszottak és egy másik csoport a tanító néni meséjét hall­gatta. - Az ebéd előtti foglalkozást befejeztük, s mert még van egy kis időnk ebédig, addig szabadon játszhatnak - tájékoztatott Zirig Árpádné, tanítónő. - A gyerekek örömmel jönnek ide, igaz, a kicsik betegesebbek. Ennek elkerülésé­re is nagyobb figyelmet fordítunk- tette hozzá az igazgatónő.- Kénytelenek leszünk megszigo­rítani a reggeli szúróvizsgálatot, s a huzamosabb ideig náthás, kö­högő gyereket nem engedjük a többi közé. A nagyobbak már edzettebbek, ellenállóbbak- mondták egyszerre, ott keve­sebb a hiányzás. Az előtérből vidám gyerekzsi­vajt hallottunk, a nagycsoportosok érkeztek meg délelőtti sétájukról. Kipirult arcukról elégedettség su­gárzott. Gyorsan átöltözködtek, kezet mostak, s éhesen ültek le kis asztalaikhoz, ahol már jóízű étel várta őket. - Nem egyformán jó evők - mondta Zirig Árpádné, - de a krumplipürét és a kalácsot kivé­tel nélkül minden gyerek szereti. Eleinte, többet válogattak, ma már az evést is megtanulták. A na­gyobbak már késsel, villával esz­nek. S a délutáni alvással sincse­nek gondjaink - folytatta a tanítónő ebéd után, mialatt a gyerekek a le­fekvéshez készülődtek. - Annyira elfáradnak, hogy jólesik nekik a pi­henés. Ébredés után ismét komoly munka várja őket, majd újra ját­szanak. Ilyenkor már a szüleiket várják. Nagy örömmel ugranak nyakukba, amikor jönnek értük, de másnap ugyanilyen kitörő örömmel szaladnak hozzánk s vég nélkül mesélik mi történt otthon. A kicsik kisimult arcocskákkal aludták igaz álmukat, nem zavarta őket semmi. Az igazgatónő és a tanítónő szeretete, adniakarása teszi szebbé az ott töltött napjai­kat, annak ellenére, hogy ebben az óvodában is kevesebb lehetne a gond, a probléma. De ez már nem rajtuk múlik. PÉTERFI SZONYA Nincs óvoda gond nélkül?

Next

/
Oldalképek
Tartalom