Új Szó, 1983. február (36. évfolyam, 26-49. szám)

1983-02-24 / 46. szám, csütörtök

A háttérben a Petržalkán felépülő új közgazdasági főiskola - egyelőre modellen (Archív felvétel) Iskolák a rajzolóasztalon És kinyíltak udvaraink Aki betéved Bratislavában a Le­ni ngrád utcai Laco Novomeský ki­állítóterembe, az egy ritka tárlat­nak lehet szemtanúja. Majdnem február végéig látható még a nem­régiben tizenöt éves Iskolai Épít­kezések Műszaki és Tervező Szervezete dolgozóinak munkái­ból (különféle terv- és műszaki rajzok, fényképek, modellek, do­kumentációs anyagok) összeállí­tott kiállítás. Tehát az tárul a láto­gató elé, ami.a vállalat tervezőiro­dáinak rajzolóasztalain készül. És ezek mind-mind az oktatást előse­gítő építmények, leggyakrabban iskolák műszaki „képei“. Vajon milyenek ma? Megfelelnek-e a kö­vetelményeknek? Egyáltalán mer­re tart az iskolatervezés? Ezek mind olyan kérdések, amelyekre méltán várhatunk választ. S ha a kiállítás nem is, de a vállalat tevékenységéről szerzett ismeret- anyag legalább részben rávilágít a helyzetre. Sajátos feladat megoldása várt rájuk a nyolcvanas évek első két esztendejében. Annyira meg­nőtt a középfokú szaktanintézetek létrehozásának igénye, hogy ez­A Komáromi (Komárno) Járási Lakásszövetkezet a Lakásszövet­kezetek Csehszlovákiai Szövetsé­gének III. kongresszusa óta na­gyon érdemleges tevékenységet fejtett ki. Jelentősen megnöveke­dett a tagok létszáma s lakásainak száma is. A lakásszövetkezet 1982 végén már csaknem 4 ezer lakással rendelkezett. Igaz, tagjai­nak száma ebben az időszakban több mint 4100 volt, ám az utóbbi hónapok tapasztalatai azt bizonyít­ják, hogy nem növekedik olyan gyorsan a taglétszám, mint ami­lyen gyors ütemben szaporodnak az új szövetkezeti lakások. így egyre rövidebb időn belül valósul meg a szövetkezeti lakásra vára­kozó családok vágya. Pollák Lászlótól a Komáromi Járási Lakásszövetkezet elnökétől aziránt érdeklődtem, hogy most, a CSKP KB 6. ülésén elfogadott határozatok szellemében mire irá­nyul a lakásszövetkezet dolgozói­nak és vezetőinek tevékenysége. Az elnök elmondotta, hogy a la­kásszövetkezetben magukévá tet­ték a CSKP KB 6. ülésén kitűzött feladatokat. Elmondotta, hogy a szövetkezet kétféle módon nyújt szolgáltatásokat a szövetkezeti la­kások lakóinak. Egyrészt irányítja a lakásszövetkezet tevékenysé­gét, másrészt biztosítja a lakások karbantartását és javítását. A ki­sebb javításokról és a kevésbé igényes karbantartásról van szó. Ezeket a munkálatokat a szövet­kezet saját dolgozói végzik, aszta­losok, karbantartók, tv-antenna- szerelók, villanyszerelők, mázo­lok. Az igényesebb karbantartó munkálatok kivitelezője a Nyitrai (Nitra) Družbyt szövetkezeti építő­ipari vállalat. E vállalat munkájára azért van szükség, mert némely szövetkezeti lakás az elmúlt 20 év alatt eléggé elöregedett, több szerkezeti része cserére szorul. alatt mintegy 50 megrendelés futott be hozzájuk. A tervrajzokra pályá­zatot hirdettek, s várták a javasla­tokat, elképzeléseket. Mind­egyikben kulcsszerepet játszott az eddig főként elméleti oktatásra szolgáló intézetek szaktantermek­kel való kibővítése. A kivitelezési forma elbírálásában elsősorban a műszaki-gazdasági mutatók egész rendszere segített, s ennek alapján történt a választás: kor­szerűsíthető-e az adott létesít­mény, vagy ezután más célokra szolgál majd, s helyette teljesen újat kell építeni. E szempont alkal­mazását más iskolák esetében sem nélkülözik. Máig nincs kidolgozva a kulcs­rakész iskolák építésének a rend­szere, mert egyik fontos alkotóele­mének, az iskolai bútoroknak egy­szerűen nincsen állandó gyártója. Pedig nagy szükség lenne rá. így marad a próbálkozások folytatása. Nemzetközi vonalon Kubával si­került felvenniük a kapcsolatot, mely a felsőoktatási létesítmények berendezésének biztosításában domborodhat ki. Elkészítették az iskolai bútorok katalógusát; tavaly A CSKP KB 6. ülésének szelle­mében főleg a szövetkezeti laká­sok karbantartásával kapcsolatos szolgáltatásainkat kívánjuk tökéle­tesíteni - mondta az elnök. - Mondhatnám úgy is, hogy igyek­szünk bevezetni az eddig hiányzó szolgáltatásokat. így többek között 1983 január elsejétől bevezetjük, hogy a lakásokban végzett kisebb javítások, szolgáltatások díját dol­gozóink a helyszínen számlázzák a hivatalos tarifák szerint. Egyébként a karbantartási és a javítási munka tökéletesítéséhez az utóbbi időszakban nagyon jó feltételeket teremtettünk. 1982. november 25-én átadtuk rendelte­tésének a vasútállomás melletti lakótelepen a karbantartók új köz­pontját, ahol korszerű műhelyek­ben dolgozhatnak szerelőink, javí­tóink. Ugyanebben az épülettömb­ben kaptak helyet irodáink is, úgy­hogy most már az irányító munka is gördülékenyebb lesz. A következő időszakban a la­kásszövetkezet fokozott figyelmet fordít majd a politikai-nevelő mun­kára is. El szeretné érni, hogy az emberek tudatosítsák a lakásszö­vetkezet társadalmi feladatát és egyre többen kapcsolódjanak be a társadalmi munkákba, a környe­zet szépítésébe, az egyes lakóhá­zak lakói közötti szocialista mun­kaversenybe. Az eredmény főleg a nyári hónapokban mutatkozik meg. Ahol jó a lakosok hozzáállá­sa, ott van zöldövezet, virágos­kert, gyermekjátszótér. A lakás- szövetkezet vezetői és dolgozói arra törekednek, hogy minél kultu­ráltabb környezetet teremtsenek a szövetkezeti lakások lakói szá­mára. Ha ezt elérik, elmondhatják, hogy helyesen értelmezték a CSKP KB 6. ülésének határoza­tait. KOLOZSI ERNŐ kiadták, s azóta alapvető iránytű­ként szolgál. Csakhogy mindez még nem számolja föl az iskolai bútorok fejlesztése és az anyagi­műszaki bázisa közti összhang hi­ányát. Elsősorban a tipizált búto­rok előállítója hiányzik. S a hozzá­értők még megjegyzik: a kataló­gus is mindössze az eddig gyártott bútordarabok gyűjteménye, az új­donságokat nem tartalmazza. A berendezések kérdésében el­méleti síkon fokozatosan kidol­goznak egy koncepciót, s aligha­nem társadalmi igény kielégíté­sére egy szakosított vállalatot is kell létesíteni. A Szovjetunióban már létrehoztak egy ilyen vállala­tot, s nálunk sem lehet már sokáig halogatni, figyelmen kívül hagva a higiénikusoknak az iskolai be­rendezésekkel szemben támasz­tott kifogásait. Gazdasági megszorításokból kiindulva az iskolaépítésben egyetlen technológia alkalmazá­sára törekednek. Ezt a szerepet ma a szkelet, a jövőben pedig az ipari monolit, azaz zsaluszerke­zettel egyazon anyag beépítését alkalmazó eljárás tölti majd be. Újabb követelmény a termőföld eddigieknél szigorúbb védelme. Éppen emiatt kezdtek foglalkozni az óvodák és alapiskolák szintnö­velésének lehetőségével. Ezt több szempontból értékelik, melyek kö­zül nem hiányozhat az építés gaz­daságosságának fokozása (összefügg az egyetlen technoló­gia alkalmazásával), az energia és anyagráfordítás csökkentése, de a funkciók integrálására való tö­rekvés sem. A pedagógiai folyamatba nem szólnak bele, s így elképzeléseik kidolgozásánál a szakemberektől kapott kiindulópontokat veszik ala­pul. Kész munkáik, javaslataik nemzetközi összehasonlításban a középszinthez sorolhatók. Ilyen tekintetben az NDK és a Szovjet­unió is az élvonalba tartozik. Vi­szont a honi iskolatervezóknek is van áttekintésük arról, mi történik a világban, milyenek a legújabb fejlődési irányzatok, csak itthoni alkalmazásuk már más lapra tar­tozik, azaz az anyagi-műszaki alap függvénye. Villantsunk fel valamit a jövőből. Az iskolai környezet kialakításá­nak legfőbb feltétele az lesz, hogy eleget tegyen a pedagógiai, tudo­mányos-kutatási és nevelési kö­vetelményeknek. A főiskolákra nézve például ez abban mutatko­zik meg, hogy az egy hallgatóra számított oktatási terület 2000-ig a mai kétszeresére emelkedik, s az elszállásolási kapacitások aránya addig közel 30 százalékkal lesz nagyobb a mainál. Persze, a területi igények kielégítését részben befolyásolja a nevelési­oktatási és beruházási folyamat ésszerűsítése is. Azt várják, hogy ezek megvalósítása jelentősen csökkenti majd a beruházási és fenntartási kadásokat, és megfe­lelő gazdasági hátteret teremt a fő- iskolaépítés részben már érintett jövőbeni fejlesztésének. Enélkül ugyanis a jelenleg más­fél évtizedes vállalat útmutatásai mindössze lassan megvalósuló ál­mok maradnak. J. MÉSZÁROS KÁROLY Napszállta, csökkenőben a hő­ség. Növekvő árnyékában a csűr­nek, háznak, fáskamrának, a nagy diófának - megelevenedik az ud­var. Tyúkok kárálnak, galambok ereszkednek alá padlásdúcaikból a gyep közti tisztásokra, ahová már szórja is vastagon a búzasze­meket Mariska néni, régi szakajtó­ból. A közös porta alsó részé­ben, a melléképület árnyékában anyám uborkát rak el, tisztán csil­logó, literes, ötliteres üvegek gyű­rűjében. Mi, gyerekek, az udvar­ból, meg az utcából még vagy öten, pléhteknőben pancsolunk, sütünk-fözünk körülötte, sárból minden jót. Ostorcsattogás hallat­szik, Jóska bácsi tér haza a szö­vetkezetből. Otthagyva csapot- papot, szaladunk a szekér elé. Kisebb szatmakazalnak is beillik, amit húz Csillag és Fáni fölfelé az udvarunkba forduló szűk, köves utcában. Jóska bácsi, aki amúgy sem magas termet, alig látszik a bakon, melyre szeretnénk felké- redzkedni, ezúttal azonban nem megy, emelkedőn nem állítható meg a szekér ilyen teherrel, a lo­vaknak így is ugyancsak bele kell dőlniük a hámba. Kísérjük hát a rakományt, át az udvaron, a kert elejébe, ahol véget ér a vonulás. Jóska bácsi kifogja a lovakat, megpaskolja őket, majd bevezeti az istállóba, enni, inni ad nekik. Aztán villát vesz elő, és hozzálát a szalma lerakásához. Közben hazaérkezik apám, aki vasútépíté­sen dolgozik. Hivatalából ment oda egy időre, többedmagával, segíteni. Leteszi aktatáskáját, ha­rap valamit, s indul a kertbe ka­pával. Ilyen és hasonló mozzanatok, képek sokaságát őrzi emlékeze­tem az ötvenes évek elejének nyarairól; ilyen és hasonló délu­tánban, számtalanban volt ré­szünk, négy-öt-hat éves gyere­keknek. És a délutánokban: bőven élményben, köztük olyanokban, melyeknek kézzel fogható, tárgyi forrásai ma már inkább csak mú­zeumokban, tájházakban láthatók. Talán ezért is sikerült kissé idiliku- sabbra a bevezető, de az is lehet, hogy a „megszépítő távolság“ szabta meg, erősebbnek bizonyul­ván, az emlékezés hangvételét. Tény az, hogy életes mozgásban volt körülöttünk minden. Vetettek, telepítettek, építettek az emberek; amerre mozdultunk, csavarogtunk - született vagy születni készült valami. A nagy pezsgés történelmi előzményeit, társadalmi-politikai hátterét, az ösztönző motívumokat akkoriban természetesen még nem ismertük, mert nem is ismer­hettük. De éreztük mindenütt a lendületet, az akarást, a lelkese­dést. Apáinkban, bármilyen fárad­tan és gyúrödten tértek is haza, az építés örömét, meg a szenvedélyt, ahogyan például esténként a más­napi feladatokkal foglalkoztak, oly­kor még a családi gondokat is háttérbe szorítva. Ritka, örömteli pillanata egy al­kotónak, amikor müveivel közön­ség elé állhat. Ez nemcsak bemu­tatkozás számára, hanem értékelő összegezése is addigi pályájának. Visszhangra váró kitárulkozás, amikor a műnek önmagának kell igazolnia létjogosultságát. Czibák Mária számára a világ teljességé­nek megragadására tett művészi vállalkozás kettős öröme megada­tott. örül az alkotó munkának, öröm­mel szemléli a művet. S örömét szeretné megosztani mindenkivel. Aki azonosul látásmódjával, ab­ban az érzelmek ugyanolyan meg­tisztító erővel törnek elő, mint a képzőművészben. Czibák Mária indíttatása kedve­ző volt, hiszen a családban nem­csak az anyagi értékeket létreho­zó munkával találkozott, hanem a környezetet hangú latossá tevő esztétikai alkotásokkal is. 1953- ban született Királyhelmecen (Kráľ. Chlmec). Iskoláit is, ahol felfigyeltek rá és továbbfejlesztette rajzkészségét, itt végezte, majd a Nyitrai Pedagógiai Karon szlo­vák-rajz szakon szerzett diplomát. Jelenleg a nagykaposi (Veľké Ka­Negyvennyolc februárja után rövid néhány esztendő alatt sok­minden megváltozott - született, újult meg, ez köztudott, mint ahogy a teremtés „külső“ és „bel­ső“ körülményei is ismertek - számtalanszor beszéltek, vallot­tak róluk maguk a résztvevők, két­kezi és szellemi munkások. Sok minden történt nemzetiségi vonat­kozásban, ami, azt hiszem, a ma­gyarlakta vidékeken külön hajtóe­rőt jelentett mind a gazdasági, mind a felépítményi szférában, az egyén, a család, a közösség éle­tében. Hogy csak az egyik legfon­tosabbat, a magyar tanítási nyelvű óvodák és iskolák megnyitását emeljem ki. Amikor hatéves let­tem, 1954-ben, apám már Ko- menský szellemében - minden gyermek a saját anyanyelvén sa­játíthatja el legjobban az ismerete­ket - cselekedhetett: Íratott be a magyar tanítási nyelvű iskolába. És sok száz, sok ezer szülő csele­kedhetett és cselekedett így Dél- Szlovákia-szerte. Persze, ahhoz, hogy tanulhassunk, pedagógusok kellettek, meg iskolaépületek, az iskolaépületekbe padok, táblák, segédeszközök és sok egyéb. Lett minden, legalább is majdnem min­den. Annyi mindenesetre, hogy megindulhatott és szép ívben fej­lődhetett az anyanyelvi oktatás. Úgy gondolom, ideje lenne egy­szer részletesen és méltóképpen szólni azokról is, akik tájainkon, a Csallóköztől a Bodrogközig rövid idő alatt, és nem éppen könnyű feltételek között iskolák százait szervezték, alapították, építették, indították meg; és azokról, akik mindennemű pedagógiai képesí­tés nélkül, legfeljebb „gyorstalpa­ló“ tanfolyamokon szerzett isme­retekkel - vállalták az egyik legna­gyobb emberi feladatot: nemzedé­kek nevelését, felkészítését az életre. Nincs mérce, mellyel meg­állapítható lenne, mennyire álltak helyt, megtettek-e minden tőlük telhetőt. Csak a korosztályom van, a harmincöt körülieké, akik az öt­venes évek első felében voltunk kis elsősök. Talán a mi eddigi eredményeink - az alapiskola után különböző szakosító és szak­iskolákat, főiskolákat és egyete­meket végzett emberekéi - lehet­nek alapozó munkájuk, tetteik leg­hívebb mutatói. Nekik is köszönhetően: kinőttük azt a régi udvart, a szűk, köves utcát, messzire jutottunk tőlük. És természetszerűleg mások va­gyunk, mint az ötvenes évek elejé­nek munkásai; más körülmények között, más feladatokkal élünk. Ugyanúgy a gyerekek. E félig em­lékező, félig tisztelgő jegyzetet hadd zárjam velük. Pontosabban egy kérdéssel. Vajon mit és mi­ként éreznek ók — korunkban, bennünket látván? Vajon milyenek is vagyunk mi? pušany) iskola pedagógusa. Je­lentős állomása volt fejlődésé­nek, amikor kapcsolatba került a bodrogközi amatőr képzőművé­szek klubjával. A közös kiállítá­sok és az alkotótáborok hatása tovább érlelte tehetségét. Témái a természet szeretetét tükrözik. Finom, árnyalt művei fel­tárják a táj rejtett szerkezetét, a festészet eszközeivel látvánnyá emelik a mindennapos képet. Nem másol, hanem érzékenysége segítségével új megvilágításba helyezi a táj hangulatát, emberkö­zelbe hozza a Bodrogköz világát. Szemlélete, kifejezésmódja, köny- nyed vonalvezetése a hétközna­pokat ünneppé teszi. Grafikái, ceruzarajzai, temperái és pasztellképei megérdemlik a figyelmet, megérdemlik, hogy a széles közönség előtt is ismer­tek és kedveltek legyenek. Czibák Mária kiállítását Király­helmecen rendezte meg a városi művelődési ház és a CSEMADOK városi szervezetének Tice klub­ja. M. MOLNÁR LÁSZLÓ Tökéletesítik a lakások karbantartását BODNÁR GYULA EMBERKÖZELI TÁJAK DJ SZÚ 6 1983. II. 24.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom