Új Szó, 1983. január (36. évfolyam, 1-25. szám)

1983-01-14 / 11. szám, péntek

Nem csak sajtótörténeti tény A Nyugat alapításának hetvenötödik évfordulója A Nyugat 1908. januári indulá­sának - ma már bizonyossággal megítélt - körülményei és a lap alapításának céljai mélyebben gyökereztek, mint az irodalom ad­dig kialakult rétege. A múlt század kilencvenes éveiben egyre inkább előretörőben volt a társadalmi progresszió, amely a korabeli ma­gyarországi hivatalos és kizáróla­gos ideológiának ellenszegülve akarta az országot a demokratiku­sabb változások felé vezetni. Schöplin Aladár írta erről a korról Az új magyar irodalom című esz- széjében: „A magyar társadalom bizonyos változásokon ment át: új erők kezdtek mutatkozni benne, melyek előbb halkan, de egyre hangosabban követelték a maguk részét a hatalom napfényéből. Az erősödő polgárság, a hamar fel­duzzadt munkásság, a lassan mű­velődni kezdő parasztság megta­lálta a hangját.“ Az újító és társa­dalombíráló szenvedély áthatotta Lipcsey György: Hazafelé (diófa. 1982) ezeket a rétegeket. Nem volt tehát talajtalan az a küzdelem, amely a művészetek területén az esztéti­kai értékek megújításáért, a társa­dalmi dogmák tagadásáért is folyt. Az idézett Schöplin-írás a ma­gyar progresszió másik korszakos folyóiratában, a Huszadik Század­ban jelent meg először, majdnem öt esztendővel a Nyugat indulása után. így nem véletlen, hogy a Nyugat főmunkatársai közé tar­tozó szerző már így ír folyóiratáról: ,,Nyíltan, mint az új irodalom zász­laját bontották ki, s Ady mellett odacsoportosult melléje az ifjúság csaknem minden komolyabb és számottevő tehetsége. . (...) A Nyugat nem megkötött irodalmi program alapján indult, hanem a szabadság és tehetség jelsza­vával, amennyire én tudom és lá­tom a dolgokat, sohasem bizo­nyos meghatározott esztétikai té­telek vagy dogmák szerint válo­gatta közleményeit, hanem kész harcteréül kínálkozott minden va­lóban értékes tehetségnek. A leg­különbözőbb esztétikai programú írók egyesültek benne. S ez volt a szerencséje, éppen a szólás- szabadságnak ezzel a szellemé­vel vált egy szellemi felszabadu­lásnak eszközévé, amelynek érté­két nem szabad alábecsülni. “ Ady Endre költészetének pél­dája volt az erőt adó a szellemi, majd a későbbi társadalmi forra­dalmakhoz. Móricz Zsigmond mu­tatott irányt a népélet szépítgetés nélküli, társadalombíráló ábrázo­lásához. De mások is máig ható érvénnyel munkálkodtak az iroda­lom „nyugatos“ megújításán a koldusok Magyarországában. Az első főszerkesztője Ignotus volt, később Móricz Zsigmond és Babits Mihály is szerkesztették. A munkatársak felsorolása önma­gában - irodalomtörténeti teljes­ség nélkül is e folyóirat meghatá­rozó társadalmi szerepét igazolja: Gellért Oszkár, Osvát Ernő, Ka­rinthy Frigyes, Kosztolányi Dezső, Tóth Arpád, Kaffka Margit, Szép Ernő, Kassák Lajos, Füst Milán, Krúdy Gyula, Juhász Gyula, Nagy Lajos, Ter- sánszky J. Jenő, Radnóty Miklós, József Attila, Illyés Gyula, Illés Endre, Weöres Sándor, Vas Ist­ván. A Nyugat három nemzedéké­nek legjelesebb képviselői alkotják a névsort, de rendszeresen jelen volt oldalain írásaival a századelő szellemi progressziójának több képviselője is: Kodály Zoltán, Bar­tók Béla, Ortutay Gyula, Lukács György. Munkásságukat, költészetüket ismerve érthető meg az a történel­mi tett, amellyel legtöbbjük a világ­háborúban sokat szenvedett, az úri uralkodó osztály ideológiai má- konyából kijózanodó országban az 1918-as őszirózsás polgári, majd az 1919-es szocialista forra­dalomhoz csatlakozott. Direktóriu­mi tagok, újságírók, lelkesítő köl­tők, de mindenekelőtt igazi forra­dalmárok. Ha a különbözőségeik esztétikailag meghatározhatók is, a Nyugat szellemi termékenyítő hatása egyértelműen jótékonyan serkentette a proletár forradalmat. A legnagyobbak bizonyosan a folyóirat szilárd talaja nélkül is megtalálták volna - a maguk zse­nijének erejétől vezérelve - a ma ismert arcukat. Ady Endre már a Nyugat indulása előtt kötetes költő volt, de erjesztő vitáik, nyílt eszmei csatákban, támadások fü­zében növekedett a legnagyobb Nyugatossá. Másoknak a folyóirat volt a kiinduló pont, szerkesztői­nek véleménye az értékek abszo­lutóriumát jelentette. Nem véletle­nül emlegetik Ignotust és Osvát Ernőt a szerkesztők királyaiként. Uralkodói hatalmukat az a mérhe­tetlen tudás, műveltség, jellemez­te, amelyhez egyetlen dolog tár­sult: az esztétikai szigorúság. Mindezzel együttjártak a viták, s nem egyszer - főleg az utolsó években - hiányzott a kiadáshoz szükséges anyagi tőke is. Hogy 1941-ben végül is megszűnt, az a háborús időknek volt a követ­kezménye. A Nyugat három nemzedéke a magyar irodalom megújítója volt, többen közülük ma is alkotnak. A folyamatosság - ha már nem is az egykori folyóirat hasábjain, de az ott született forradalmi szellem­ben - tovább él. OUSZA ISTVÁN A HARCOK ÖRVÉNYÉBEN Száz éve született Alekszej Tolsztoj Alekszej Nyikolajevics Tolsztoj csupán névrokona volt Lev Nyiko­lajevics Tolsztojnak, de impozáns szellemi adottságai, széles körű műveltsége révén olyan kimagas­ló írói életművet alkotott, mely méltó a Tolsztoj névhez. írói tehetségét valószínűleg anyjától örökölte, aki Ivan Turge- nyev leszármazottja volt és ifjúsá­gi íróként tevékenykedett. Noha szülei műszaki pályára szánták (technológiai főiskolát végzett), Tolsztoj hamar el jegyzi magát az irodalommal. Eleinte verseket ír. 1907-ben meg is jelenik első ver­seskötete Lirika címmel, ám a kri­tika kedvezőtlenül fogadja. Versei­nél sokkal sikerültebbek és jelen­tősebbek első prózai írásai. A fiatal író egy időre a szimbo­lizmus hatása alá kerül, ami tévu- takra vezeti. Szemléletbeli felsza­badulásában fontos szerepet ját­szik az első világháború. Haditu­dósítóként járja a frontokat, s elke­rül Franciaországba és Angliába is; ezekben az években közelebb­ről is megismeri a való életet és az orosz népet. Az 1917-es februári forradalom fellelkesiti, ám a Nagy Októberi Szocialista Forradalom eszméit eleinte nem képes magáévá tenni, ezért 1918-bari családjával együtt Franciaországba emigrál. Az emigrációban töltött öt esztendő számára valóságos golgotajárást jelent. Nemhiába írja később: ,,Ez volt életem legnehezebb idősza­ka. Ott eszméltem rá, mit jelent hontalannak, magányosnak lenni, olyannak, aki senkihez sem tarto­zik és nem kell senkinek. “ Nehéz élete ellenére az emigrációban is dolgozik. Franciaországban írja meg a Golgota című hatalmas re­génytrilógiájának első részét, a Nővéreket, Nyikita gyermekkora című önéletrajzi kisregényét és itt születik néhány szomorú hangula­tú kisregénye. Azon a napon, ami­kor befejezte a Nővéreket, késő este még egyszer átírta az utglsó oldalakat, s miután elolvasta, amit újonnan írt, dühösen széttépte és kihajította az ablakon. Miért? A kérdésre az emigráció éveiről írott visszemlékezésében találha­tó meg a válasz: ,,A munka a vé­géhez közeledett. De a befejezés­sel egyidejűleg érlelődött bennem az a tudat, hogy a legfontosabbat nem értettem meg - hogy a mű­vész helye nem itt van. az irdatlan sziklák között, a csendben, amit csak a hullámverés döreje tör meg, hanem a harcok örvényé­ben, ott, ahol kínok között ój világ születik. Ám az újat még részben sem lehetett megérteni a háború előtti gondolatok átértékelése nélkül.“ 1923-ban visszatér hazájába. Tolsztoj, a nagy tehetségű író­egyéniség hosszú ideig tartó, ne­héz útkeresés után végül is meg­találja helyét az új életben, megér­ti, mit jelentett az orosz nép szá­mára a forradalom. A 20-as évek­ben igazi termékeny korszak kez­dődik Tolsztoj életében. Olyan müvei születnek meg ebben az időszakban, amelyek méltó előhír­nökei nagy epikus alkotásainak, ezek közül talán legfigyelemre­méltóbb A vipera című kisregény, mely a NEP-korszakot idézi fel. A Golgota második részét (Ezer- kilencszáztizennyolc) 1927­28-ban írja meg Tolsztoj, míg a harmadik rész (Borús reg­gel) után 1941. június 22-én (a második világháború kitörésének napján) tesz pontot. A négy fősze­replő - Dása, Kátya, Tyelegin és Roscsin - szenvedése, megtisz­tulása, újjászületése az egész orosz értelmiség megpróbáltatá­sát, sorsát jelképezi. A nép forra­dalmi mozgalma éppen a befejező részben bontakozik ki a leg­szélesebben. ,,Kommunisták lép­nek elénk, célratörő, forradalmár harcosok; ók formálják a történel­met - írja egyik tanulmányában Radványi Ervin. - Közülük is leg­emlékezetesebb a vörös gárdista századparancsnok Ivan Gora alakja. Putyilovi munkás: ő egy percre sem inog meg, egy percre sem csügged el. tudja kihez tarto­zik, tudja miért harcol. (...) Ezek az emberek nemcsak véres kézi- tusákban, hanem a munkában is megállják helyüket.“ Tolsztoj 1929-től 1945-ben be­következett haláláig dolgozik Első Péter című nagyszabású történel­mi regényén. Az Első Péter befe­jezetlenül is az egyik legjelentő­sebb írói tett a szovjet prózában. Tolsztoj e monumentális művében bámulatos hűséggel idézi fel a kor lényegét és szellemét, a 17. és 18 században élt emberek gondolko­dásmódját. Talán e regényében érvényesül leginkább színes stílu­sa, eredeti epikus elbeszélő- készsége. Alekszej Tolsztoj drámákat és ifjúsági müveket is írt. Drámái kö­zül legjelentősebb a második vi­lágháború alatt született Rettegett Iván című kétrészes történelmi drámáj a. T udományos-f antaszti- kus müvei közül az Aelita és a Ga­rin mérnök hiperboloidja figyelem­re méltó. A gyermekirodalom tör­ténetébe mindenekelőtt az Arany- kulcsocska avagy Burattino ka­landjai és A kérkedő nyúl című alkotásaival írta be nevét. KÖVESDI JÁNOS ÁTLAGOS SZÍNVONAL A Csehszlovák Televízió karácsonyi és szilveszteri műsorairól Az év végi ünnepek alatt az átlagosnál jóval többen ülnek le a képernyő elé. A nézőknek külön­bözőek az igényei, ám egyben mindannyian megegyeznek, jó műsorokat szeretnének látni. A té­vé ilyenformán nehéz feladat előtt áll. hiszen nem könnyű megfelelni a különböző elvárásoknak. Ha a korábbi évek programjai­val hasonlítjuk össze a Csehszlo­vák Televízió idei ünnepi műsorait, akkor megállapíthatjuk, hogy bi­zony volt már jobb is, színvonala­sabb is. Néhány pozitív kivételtől eltekintve a középszerűség domi­nált. sőt néhányszor kimondottan csalódottan álltunk fel a képernyő elől. Ez az utóbbi megállapítás első­sorban az Igaz történetek az élet­ből című sorozat újabb adására érvényes. A harmatgyenge mű­sorhoz Milan Lasica szövegkönyv­író és Karol Strážnický rendező adta a nevét. A népszerű műsor­ban ezúttal naiv történetek válta­koztak. a párbeszédek hosszúak és unalmasak voltak, különösen az ilyen programok sava-borsa. a humor hiányzott. Csalódást kel­tett a Brumtelesnek hívták című tévéfilm is, s ez azért is kellemet­len meglepetés, mert a szerző Peter Ševčovič volt, aki korábban már számos felfigyeltetö tévéjáté­kot írt. Ezúttal azonban napjaink néhány időszerű kérdéséről - a gyermek és a szülök kapcsola­ta, a társadalom viszonya a mun­kabíró, rendszeresen dolgozni akaró nyugdíjasokhoz - sajnos csak túlontúl ismert, felszínes mondatokat, tényeket tudott el­mondani. Csupán néhány jó! meg­írt párbeszéd emlékeztetett arra, hogy ismert szerzőről van szó, akinek ezúttal talán csak a rende­ző, František Chmiel nyújtott se­gédkezet. Az ő érdeme. a felszínes, olykor pedig logikátlan történetet a körülményekhez ké­pest szolid színvonalon tálalták. Átlagosnak mondható A jövő tör­vénye című tévéjáték is. Anton Báláz a pályakezdő fiatalok nehéz­ségeiről írt. meglehetősen szok­ványosán. olykor sablonszerűén Részben a rendező. Pavol Haspra hibája is. hogy a figurák meglehe­tősen elnagyoltak, tetteiknek, gon­dolataiknak nincs különösebb mo­tivációjuk. A szilveszteri szórakoztató mű­sorok is a fentiekhez hasonlóan meglehetősen közepesre sikered­tek. így az ünnepi kínálatból mind­össze néhány olyan műsor akadt, amely jónak mondható. Ezek közé tartozik A nagy szeren­cse című tévéjáték, amely Božena Slančíková-Timrava novellája alapján készült. Miloš Pietor ren­dező megfelelő légkört teremtett, s aránylag sikeresen kerülte el a novella dramatizációjából adódó buktatókat. Érdekes volt Ján Hu­dec II. Mojmír című tévéjátéka is. amely a Nagymorva Birodalom korába vezette el a nézőt. A sok gyermekműsor közül Of- ga Lichardová ifjúsági tévéjátéka. A'szép bölcsesség emelkedett ki. Itt ugyanis minden a helyén volt. s a történetet Jozef Bednárik szel­lemes ötletekben bővelkedő ren­dezése még inkább színesebbé, vozóbbá tette. Tetszett a Janko Hraško kalandjai című bábjáték is. Ezek a felvillanások sajnos nem oszlatták el az ünnepi tévéműso­rokkal kapcsolatos vegyes érzé­seinket. A kritikus csak abban bíz­hat, hogy a tévében csak átmeneti jelenség ez a hullámvölgy, s erről éppen a következő hetek, hóna­pok színvonalas tévéműsorai győznek majd meg bennünket. V. M. Kodály Zoltán Csehországban Születésének századik évfor­dulóján - nem túlzás - világszerte megemlékeztek a nagy zeneszer­zőről és zenepedagógusról, akiről Benjamin Britten azt mondta: „Ko­runk zeneszerzői közt bizonyára egyik sem játszott olyan fontos szerepet hazája életében, mint Kodály Zoltán ... Először a Psal­mus Hungaricus-szal sikerült neki előretörni a nemzetközi fórumon: ezt a művet 1923-ban írta és Ang­liában először 1927-ben mutatták be... Kodály egyszer azt mondta’ Senki se túlságosan nagy arra. hogy a kicsinyeknek írjon. Sőt, igyekeznie kell, hogy elég nagy legyen rá. Mindenekelőtt tehát re­pertoárt alkotott a gyerekeknek. És akkor hozzáfogott az átrtevelés forradalmi munkájához. A legfon­tosabb ebben az volt, hogy a gyer­mekek maguk is megtanultak ze­nélni, ahelyett, hogy csupán hall­gassák a zenét. “ A Cseh Szocialista Köztársa­ságban is számos rendezvény idézte 1982-ben Kodály emlékét, és hogy nem kampányszerüségröl van szó, nyolc jelentős csehorszá­gi szimfonikus zenekar, többek között a Cseh és a Morva Filhar­monikusok, a gottwaldovi Állami Szimfonikus Zenekar állandó Ko- dály-repertoárja bizonyítja. (Há­rom zenekari müvet mutatnak be* a Felszállott a pávát, a Háry János szvitet és a Galántai táncokat.) A Prágai Szimfonikus Zenekar koncertmestere, Miroslav Petráš mint szólista is sokat tett a Kodály népszerűsítéséért, több cseh­országi városban koncertezett, azonkívül a rádió számára is fel­játszott Kodály-múveket, sót le­mezfelvétel is készült vele. Az emlékhangversenyeken kí­vül kiállítás mutatta be a cseh közönségnek a zeneszerző életét; a budapesti Madrigál-kórus kon­certje osžtatlan sikert aratott, akárcsak a Valdštejn-palota dísz­termében rendezett hangverseny, cseh művészek közreműködé­sével. A rendezvények közül meg kell említeni a Bechynében tartott sze­mináriumot, amelyen magyaror­szági előadó, Kodály zenepeda­gógiai munkásságát ismertette, valamint a gyermekkórusok prob­lémáival foglalkozó szemináriumot Olomoucban - ezt a Gyermekka­rok Nemzetközi Fesztiválja kere­tében szervezték meg -, ahol több neves magyarországi szakember előadása is elhangzott. Kodály müveinek egyik cseh­országi népszerűsítője Alois Slo- žil, a Nemzetközi Kodály Zóiián Társaság tagja. A jeseníki zeneis­kola igazgatójaként is sokat tesz a kodályi eszme (zene nélkül nin­csen ember) megvalósításáért Kodály zenepedagógiai elveit, módszertani utasításait szinte az egész zenei világ elfogadta, s nemcsak elfogadta, hanem kö­veti is. Jóllehet, a cseh zeneműki­adók mindeddig nem adták ki Ko­dály munkáit, de a Kodály-év al­kalmából tanúsított érdeklődés - amint a fentebb említett példák is jelzik - bizonyítja, hogy a cseh zenei élet elismeri és számontartja századunk magyar zenéje korszak- alkotó egyéniségének életművét. KOPASZ CSILLA Csóró László: Hoidnézók DJ SZÓ 6 1983. L 14.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom