Új Szó, 1983. január (36. évfolyam, 1-25. szám)

1983-01-10 / 7. szám, hétfő

BOHEMIA SÍUGRÓVERSENY Ostwald az összetett győztese Szombaton Freitag, tegnap Ploc volt az első • A Világ Kupában Nykänen vezet (t-tics) - A jubileumi, 20. Bohemia síugróversenysorozat mindkét napját ezúttal Harrachovban, a márciusi sírepülövilágbajnokság színhelyén rendez­ték meg, mivel Liberecben a tervezett második versenyt hóhiány miatt lemondták. A verseny jelentőségét az is növelte, hogy az eredmények beszámítottak a Világ Kupába. Mindkét nap 12 ország 72 ugrója rajtolt. A legjobbak közül csak a kanadai Bulau hiányzott. Szombaton nagyon nehéz körülmé­nyek között zajlott a verseny. A sürü havazásban rosszak voltak a látási viszonyok. Az első fordulóban a leg­hosszabb ugrást a fiatal, 19 esztendős finn Pusenius mutatta be (118 m), aki 2,7 ponttal vezetett az ugyancsak na­gyon fiatal NDK-beli Stanarius, a len­gyel Fijas és a négysáncverseny új­donsült győztese, a finn Nykänen előtt. Az ötödik helyen az NDK-beli Freitag szerepelt. A második sorozatban a fris­sen hullott hó miatt lelassult a nekifutó és ez megmutatkozott az ugrások hosszán is. Csak a legjobbak tudták megközelíteni elözö eredményeiket, sőt Freitag fél métert javult és 114 méteres ugrása a győzelmet jelen­tette számára. Az első sorozat leg­jobbja, Pusenius öt méterrel elmaradt előző ugrásától. Az első napi eredmé­nyek: SAKK Az elmúlt év utolsó jelentős nemzet­közi sakktornájának színhelye a krími fürdőváros Szocsi volt. A rangos me­zőnyben Tál volt világbajnok szerezte meg az elsőséget 10 ponttal 15 játsz­mából. Meglepetés a fiatal jugoszláv nagymester Nikolics második helye­zése, aki csak fél ponttal maradt a győztes mögött. Bizonyára ennek kapcsán is szemrehányás éri a jugosz­láv sakkszövetség illetékeseit, hogy a már több jó eredményt felmutató Nikolicsot kihagyták az olimpiai csapat­ból és elestek az éremtől. Egyidejűleg erős női sakktorna is folyt Szocsiban, melyet Ahmilovszkaja fölényesen nyert meg 11 ponttal 13 játszmából, Aljehina és Grinfeld előtt. Bemutatjuk Tál egyik gyors győ­zelmét: Vezércsel Világos: Tál - Sötét: Pszahisz 1 d4 Hf6 2.Hf3 e6 3.c4 c5 4.e3 d5 5.Hc3 Hc6 6 cd5: Hd5: 7.Fc4 (a másik lehetőség 7.Fd3; pl. Fe7 8.0-0 0-0 9.a3 cd4: 10.ed4: Ff6 11. Fe4 Hce7 12.Vd3 és most h6 helyett, ami egy Karpov-Timman, Moszkva 1981 játsz­mában történt, 12... .g6 jöhetett volna, nagyjából egyenlő esélyekkel) 7. ...cd4: (fenyeget 8.Fd5: és 9.dc5.) 8.ed4: Fe7 9.0-0 0-0 10.Be1 a6 (10 ...Hf6 az elfogadott vezércsel egyik változatához vezet, számításba jött 10... .Ff6 is. A szöveglépés Portischtól származik) 11.a3 (11.Fd3: és Vb3 semmire sem vezet Fe6 után, de játsz­ható 11.a4 is pl. Hcb4 12.He5 Fd7 13.Hd5: ed5: 14.Fb3 Fe6 15.Fd2 Bc8 16.Fc3 a5 17.Be3 némi világos kezde­ményezéssel) 11. ...b5 12.Fd5: ed5: 13.Vd3 FÍ6 14.FÍ4 Fg4 15,He5! Fe5: 16 de5: d4?! ([óbb volt He7) 17He4 Ff5 18.Bac1 Ha5? (hiba, de pl. Bc8 19.Vg3! után is erős a világos nyomás) 19e6l (fenyeget Fc7) 19. Ba7 20.Vg3! (ismét az előbbi fenyeget) 20. ...fe6: 21.Fc7 Va8'(ebben re­ménykedett sötét, de...) 22.Fb6 (után a bástyának nincs jó helye a Hd6 fenyegetés miatt) 22. ...Be7 23.Fa5: Fe4: 24.Fb4 és sötét feladta, a minő­ség elvesztése után a helyzete tartha­tatlan. 1288 SZ. FEJTÖRŐ L. I. Kubbel („Zadacsi i etjudi“ 1928 I. díj) Világos indul és 2 lépésben mattot ad (2 pont) Ellenőrző jelzés: Világos: Kd8, Vb4, Bd6 és e8, He7 és h6, Fg2, gy: c7, d5 és g6 (10 báb). Sötét: Ke5, Bf2, Ha4, Fd1 és g5, gy: d7 (6 báb). A megfejtés beküldésének határideje: január 17. A megfejtések az Új Szó szerkesztősé­gének címére küldendők „Sakk“ meg­jelöléssel. A helyes megfejtést bekül­dők közül ketten minden héten könyv- jutalmat kapnak, továbbá állandó megfejtési létraversenyt vezetünk. Az 1286. sz. fejtörő (V. M. Kalina) helyes megfejtése: 1.Ff5ü Az e heti nyertesek: Margala József, Prievidza, Pócsik Adriana, Dudince. DELMÁR GÁBOR 1. Freitag 254,5 (113,5 + 114), 2. Pusenius (finn) 253,9 (118 + 113), 3. Ostwald (NDK) 249,0 (111 +114),... 6. Ploc 246,3 (113+111,5)... 10. Parma 233,0, 13. Tánczos 228,5, 20. Číž (csehszlovákok) 219,1 pont. Tegnap már a próbaugrások során Vettori, az osztrákok junior világbajno­ki ezüstérmese, 122 méterre javította a sánccsúcsot. Az első sorozatban a finn Nykänen 121 métert ugrott, és ezzel az élre került. Előtte a viszonylag ismeretlen nyugatnémet Klauser lepte meg a szakembereket, 120 méteres ugrással a második helyre került. Ploc, a csehszlovák siugrósport legnagyobb reménysége, 119 métert teljesített, és ez a döntő sorozat előtt az 5. helyet jelentette számára. A befejező ugrások izgalmasan alakultak. A legjobbak kö­zül Plocnak voltak a legerősebb idegei, nem ijedt meg a nagy lehetőségtől, 117.5 métert ugrott, mig a többiek jóval elmaradtak elözö teljesítményüktől. A két nap összesített eredményei alap­ján az NDK-beli Ostwald lett a Bohe­mia legjobbja. A második nap eredményei: 1. Ploc 264.6 (119+117,5), 2. Ostwald 263,7 (119 + 116,5), 3. Pusenius 257,7 (113+120), 4. Nykänen 256,8 (121+111), 5. Finneisen (NDK-beli) 256,5 (117,5+112,5), 6. Holland (USA) 256,0 (108 + 119,5). A Bohemia összetett eredménye: 1. Ostwald 512,7, 2. Pusenius 511,6, 3. Ploc 510,9, 4. Kogler 499,5, 5. Nykä­nen 492,7, 6 Hansson (norvég) 487,4 pont. A Világ Kupa élcsportja: 1. Nykänen 110, 2. Hansson 65, 3. Weissflog 64. Vágányán vezet (ČSTK) - A hastingsi nemzet­közi sakktorna 9. fordulója után 7,5 ponttal Vágányán szovjet nagymester áll az élen. A máso­dik helyen az izraeli Murey áll 6 ponttal, harmadik a brit Heb- den 5 ponttal és egy függő játsz­mával. A 9. fordulóban Vágányán győzött a hazai Plaskett ellen. A csehszlovák színeket képviselő Ftáčník játszmája az amerikai Gurevich ellen függőben maradt, és jelenleg 4,5 ponttal hatodik, ugyanúgy mint ellenfele. A 8. for­dulóban függőben maradt játsz­mát Ftáčník elvesztette Murey el­len. A nyilvánosságra hozott elmúlt évi súlyemelő-ranglistán az ifjúsá­giak között Rusznyák András áll az élen. Annak ellenére, hogy csak ez idén „öregszik bele“ a junior korcsoportba, részt vett már a felnőtt világbajnokságon is az ősszel Ljubljanában (Major Laios felvétele) Ülésezett a labdarúgó szövetség elnöksége Minden a hozzáálláson múlik Jégkorong SZNL íCSTK) - A 31. fordulóban érvénye­sült a papírforma, az esélyes csapatok biztosan győztek. Az éllovas Trenčín a sereghajtó Sp. Nová Ves otthonában szerzett két pontot. Eredmények: Sp. Nová Ves - Trenčín 0:3 (0:3, 0:0. 0:0), Žilina - B. Bystrica 7:0 (2:0, 2:0, 3:0), Dubnica - Prešov 7:1 (3:0, 2:0. 2:1), Skalica - Martin 4:3 (0:1, 1:1. 3:1), Poprad - Zvolen 3:4 (2:2, 1:0, 0:2). Nitra - L. Mikuláš 5:1 (2:0, 2:1. 1:0) 1. Trenčín 31 26 2 3 209:67 54 2. Nitra 31 22 2 7 148:87 46 3. Máriin 31 19 3 9 127:99 41 4 Zvolen 31 17 5 9 143:11339 5. Poprad 31 15 5 11 140:113 35 6. Dubnica 31 17 1 13 130:118 35 7. L. Mikuláš 31 13 5 13 112:129 31 8 Skalica 31 104 17 94:12924 9. Žilina 31 11 0 20 103:132 22 10. B Bystrica 31 9 2 20 104:148 20 11 Prešov 31 7 1 23 87:145 15 12. Sp N Ves 31 5 0 26 62:177 10 (ČSTK) - A CSSZTSZ KB Labda­rúgó Szövetsége elnökségének idei első ülése értékelte a csehszlovák A-válogatott teljesítményét az őszi idényben. Megállapította, bevált az a módszer, hogy a válogatottban csak azok a játékosok kapnak he­lyet, akiknek kifogástalan a hozzáál­lásuk, és készek tehetségüket mara­déktalanul a kitűzött feladatok teljesí­tésének szolgálatába állítani. Elvár­ják a játékosoktól, hogy felelősség­teljesen tegyenek eleget köteíezett- ségeiknek az egyesületükben is. Az elnökség tudomásul vette Franti­šek Havránek edző javaslatát a Tatra Smichov téli tornáján részt vevő játé­kosok névsorára. A csehszlovák váloga­tott ezen a tornán január 15-én, 16-án, 22-, 23-án és február 5-én lép pályára. Az elnökség megbízta az illetékes szakbizottságot, hogy készítse elő az új átigazolási szabályzat tervezetét, amely 1984-ben lépne érvénybe. • A Tatra Smichov jubileumi, 25. téli tornájának nyitó mérkőzésén a Sparta 2:0 (1:0) arányban győzött a Viktoria Žižkov ellen. Góllövök: 44 p Ščasný, 81, p Procházka. • A 18 éven aluli csehszlovák labda- rúgó-válogatott Leningrádban a Gra- natkin-emlékversenyen 3:1 (1:0) arányban kikapott a Szovjetuniótól. To­vábbi eredmények: NSZK - Francia- ország 2:5 (2:2), Egyesült Államok - Szovjetunió B 2:1 (1:1). • A skót bajnokság 20. fordulójá­nak eredményeiből: Aberdeen - Mor­ton 2:0, Dundee - Motherwell 3:1, • Hradec Královén véget ért a karácsonyi sakktorna. A győzel­met 7 ponttal a bolgár Kirov sze­rezte meg a 6,5 pontos Pribyl, s az egyaránt 6 pontos szovjet Cejtlin, Nun és Abramovics (ju­goszláv) előtt. Kilmarnock - Hibernians 0:2, Glasgow Rangers - Dundee United 2:1, St. Mirren - Celtic Glasgow 0:1 • Genffben a Bayern München nyerte a nemzetközi teremtornát Az utolsó mérkőzésen 6.3-ra győzött a Servette ellen. További eredmények: Nancy - Lausanne 0:2, Bayern - Nancy 2:2. Servette - Zürich 0:2. Zürich - Lausanne 1:3 Tenisz (ČSTK) - A chicagói torna elődöntő­jében Lendl 6:1, 7:5-re győzött Borg fölött. A második McEnroe - Con­nors 1:6, 7:6, 2:6. • Londonban a férfipárosok nem hivatalos VB-jén a csehszlovák Šmíd, Složil kettős az elődöntőben 1:6, 4:6, 2:6 arányban kikapott a Taróczy, Günthardt ket­tőstől. Az előző eredmények: Složil, Smíd - Armitraj fivérek 6:4. 6:0, 6:2, Gullikson fivérek - Curren, Denton 6:4, 6:7, 3:6, 6:4 • A washingtoni női torna negyeddöntőjében: Suková - Navráti- lová 2:6, 1:6. Madlíková - Hanika 7:6, 5:7. 2:6 3. FOGADÓHÉT 1 Kladno - Sparta. A nagy akará­sért mindkét pont lehet a jutalom, s ez a kiesés elleni küzdelemben sokat ér. Tippünk: 1 2 Vítkovice - Slovan Bratislava. Az exbajnok találkozóján a hazai kör­nyezet fontos tényező. Tippünk: 1. 3. České Budéjovice - VSŽ Koši­ce. Döntetlenhez közeli eredmény is várható Már idegenben sem bátorta­lan a VSŽ. Tippünk: 1, 2, 0. 4 Gottwaldov - Brno. Egyik csapat sem biztosította még helyét a továb­biakra az I. ligában. A házigazda gól- erősebb. Tippünk: 1. 5. Litvinov - Pardubice. A győze­lem lehetőségét az általában eredmé­nyesebb vendéglátó nem engedheti ki a kezéből Tippünk: 1. Angol labdarúgó-liga: 6. Birmingham City - Manchester United. A 22. forduló után a jelenlegi házigazda 21., vendége a 2. volt. ám vendégként ott a másik manchesteri csapat nem tudott győzni Tippünk: 0,1. 7 Everton - Watford. Az 'előbbi a 11.. az utóbbi a 4. a bajnoki tábláza­ton. A házigazda előbb idegenben, vendége otthon döntetlent ért el. Tip­pünk: 1,0. 8 Luton Town - Tottenham Hots­pur. A 18. a 12. együttest fogadja. Előzőleg a Luton otthon, a Tottenham idegenben kapott ki Tippünk: 0, 1. 9 Nottingham Forest - West Ham United. A 3. az 5. csapatot látja vendé­gül. A vendég nagyobb gólerósségét a hazai pálya előnye egyenlítheti ki. Tippünk: 0, 2. 10 Southampton - Coventry City. A házigazda a táblázat 15., vendége 6. helyét tartja. A Coventry előbb idegen­ben győzött. Tippünk: 0, 1. 11. Sunderland - Aston Villa. A házigazda a sereghajó (22 ), vendé­ge a 8., de a Sunderland az előző fordulóban Nottinghamból vitt el pon­tot Tippünk: 1, 0. 12. West Bromwich Albion - FC Liverpool. A 7 és a rangelső találko- záján a jóval gólerősebb vendég áll közelebb a győzelemhez Tippünk: 0, 2. KÜZDŐSPORTNAPTÁR 1983 Birkózórajt a hét végén • A szorítóban a hó végén kezdenek • Kontinensbaj­nokság Budapesten, illetve Várnában Javában folyik az alapozás a két népszerű dél-szlovákiai sportágban a birkózásban és az ökölvívásban. Az idény a birkózó szőnyegen kezdődik hamarabb, hiszen mindkét fogásnem legjobbjai már most a hét végén megkezdik a csapatbajnoki küzdelmeket. A szabadfogásúak Prievidzán, a kötöttfogásúak pedig Teplicén rajtolnak. A hazai szorítok legjobbjai számára az idény a hónap végén folytatódó csapatbajnoki küzdelmekkel kezdődik. Mindkét sportágban rendeznek az idén Európa-bajnokságot. A birkózók Budapesten, az ökölvívók Várnában randevúznak. Párhuzamosan, azonos időpontok­ban rendezik a csapatbajnokság egyes fordulóit mindkét fogásnemben, azon­ban a birkózók az egyes tornákat - mindkét fogásnemben - másutt ren­dezik. Nem történt változás az egyéni országos bajnokság időpontjában, így a legjobbak továbbra is éveleji időpont­ban - ezúttal februárban - mérkőznek a hazai egyéni aranyérmekért. Ellen­tétben más, nagyobb és gazdagabb birkózóhagyományokkal rendelkező országokkal... ORSZÁGOS egyéni birkózóbaj­nokság - szabadfogás: Kassa (Koši­ce) február 19-20; kötöttfogás: Hav- ličkúv Brod, február 12-13. Szlovákiai bajnokság: Minkét fo­gásnemben egyszerre rendezik Tren- čínben november 19-20-án. Csapatbajnokság - szabadfogás I. LIGA: I. torna - Prievidza, január 15-16, II. torna - Bratislava, március 26-27: III. torna - Fülek (Fiľakovo) június 25-26: IV. torna - Kassa szep­tember 10-11. Kötöttfogás: I. torna - Teplice janu­ár 15-16: II. torna - Plzeň, március 26-27, III. torna - Chomútov június 25-26: IV. torna - Ostrava szeptem­ber 3—4. Az Európa Bajnokságot Budapesten rendezik április végén. ♦ ♦♦ ökölvívásban - az ősszel ellentét­ben - a csapatok nagy részének több pihenési lehetősége akad, hiszen az első két forduló után - akárcsak ősszel - két hét szünet következik ugyan, majd a 12. és 13. forduló között újra csak egy hét a különbség. Ezután azonban egy hónap a szünet, majd a 14. forduló után újabb négy hét a pihenési idő. Ismét egy fordulóra kerül sor áprilisban, majd három hét szünet után - igaz közben rendezik az Európa Bajnokságot Várnában - foly­tatódik a csapatbajnokság, úgy mint az őszi idény nagy részében. A válogatot­tak zömét adó csapatok számára elég­gé sűrű lesz a tavaszi idény is, azon­ban a mezőny nagyobbik fele jobban felkészülhet a mérkőzésekre, mivel a tavaszi idény több mint 1 hónappal hosszabbra nyúlik az őszinél. 10. forduló (1983 január 29-30): Dukla Olomouc - Škoda Č. Budéjovi­ce. ZŤS Martín - Hydr. Jasl. Bohunice, Spartak Komárno - OSP Galanta, Spartak Dubnica - RH Usti nad La­bern. US Praha - TJ Vítkovice. 11. forduló (február 5-6): RH Ústí nad Labem- Spartak Komár­no, US Praha - Dukla Olomouc, TJ Vítkovice - Spartak Dubnica, Hydr, Jaslov. Bohunice - Šk. Č. Budéjovice, OSP Galanta - ZtS Martin 12. forduló (1983 február 19-20 ): Dukla Olomouc-Hydr. Jasl. Bohunice. Šk. Č. Budéjovice-OSP Galanta. ZŤS Martin-RH Usti nad Labem. Spartak Komárno-TJ Vítkovice. Spartak Dub- nica-US Praha. 13. forduló (1983 február 26-27 ): Spartak Dubnica-Dukla Olomouc. TJ Vitkovice-ZŤS Martin, RH Ústi nad Labem-Šk. Č. Budé|ovice. OSP Ga- lanta-Hydr. Jasl. Bohunice. 14. forduló (1983 március 26-27 ): Dukla Olomouc-OSP Galanta, Hydr. Jasl. Bohunice-RH Ústí nad Labem. Šk. České Budéjovice-TJ Vítkovice. ZŤS Martin-USA Praha, Spartak STS Komárno-Spartak Dubnica. 15. forduló (1983 április 23-24 ): Spartak Komárno-Dukla Olomouc. Spartak Dubnica-ZŤS Martin, US Pra- ha-Šk. Č. Budéjovice. TJ Vítkovi- ce-Hydr Jasl. Bohunice, RH Ústí nad Labem-OSP Galanta 16. forduló (1983. május 14-15.): Dukla Olomouc-RH Ústí nad Labem. OSP Galanta-TJ Vítkovice, Hydr. Jasl. Bohunice-US Praha. Šk. Č. Budéjovi- ce-Spartak Dubnica ZŤS Martin- Spartak Komárno. 17. forduló (1983. május 21-22 ): ZŤS Martin-Dukla Olomouc, Spartak Komárno-Šk. Č. Budéjovice, Spartak Dubnica-Hydr. Jasl. Buhunice. US Praha-OSP Galanta, TJ Vítkovice-RH Ústí nad Labem. 18. forduló (1983. június 4-5.): Dukla Olomouc-TJ Vítkovice, RH Ústí n. Labem-US Praha, OSP Galanta- Spartak Dubnica. Spartak Komár- no-Hydr. Jasl. Bohunice, Šk. Č. Bude- jovice—ZŤS Martin Nem ér véget az idei ökölvívóidény a csapatbajnokság utolsó fordulójával, mert azt követően előbb a szlovákiai, illetve a cseh bajnokságot rendezik, majd pedig június végén kerül sorra, Olomoucban, az országos egyéni ököl­vívó-bajnokság, amelyet ezidén elő­ször rendeznek tizenkét súlycsoport­ban. Ezenkívül a válogatottak még nemzetközi versenyeken is részt vesznek. Egyéni bajnokságok. Június 10-12, cseh illetve szlovákiai felnőtt bajnokság. Június 23-26, Olomouc, országos fel­nőtt egyéni bajnokság. Nemzetközi tornák: CORDOVA CARDIN (Kuba), február 28 (5 csehszlovák résztvevő) - márci­us 5.: STRANDZSATA (Bulgária) már­cius 1-5, (5); Hallei Nemzetközi Tor­na, március 9-13 (5): Ústí Nagydíja, március 14-19 (24): Francia Nagydíj, Bordeaux, március 28- április 3, (5); Tamperei Nemzetközi Torna (Finnor­szág) április 5-10, (5): Magyarország -Csehszlovákia, két nemzetközi mér­kőzés Magyarországon, (a helyszínt még nem jelölték ki), (12); Európa- bajnoksag, Várna, május 6-15 (9); Szlovákia Nagydija (Komárom) május 7-9. (10). Tekintettel arra, hogy az idei év az olimpiász második félidejének első éve, a hazai sportközvélemény mind­két sportágban jelentős előrelépésre számit, mivel az elmúlt évben legfel­jebb időszakos fellángolásnak lehet­tünk tanúi. Az idei eredményekből né­mileg már következtetni lehet az olim­piai esélyekre is. Jó lenne remélni több biztatót, mint az elmúlt évben.. (mészáros) v ÚJ szú 6 1983. I. 10.

Next

/
Oldalképek
Tartalom