Új Szó, 1983. január (36. évfolyam, 1-25. szám)
1983-01-28 / 23. szám, péntek
ÚJ szú 3 1983. I. 28. SPANYOLORSZÁG Népszavazás a NATO-tagságról (ČSTK) - Spanyolországban népszavazást tartanak arról, hogy az ország az észak-atlanti tömb tagja maradjon-e vagy sem - jelentette be madridi sajtóértekezletén Fernando Mórán spanyol külügyminiszter. Egyben hangsúlyozta, hogy Spanyolország nem lép be a NATO katonai szervezetébe, mert ez nem felel meg az ország érdekeinek. A szocialistapárti kormány a miniszter szavai szerint megfelelő külpolitikai lépéseket tesz abban az esetben is, ha Spanyolországnak a NATO-n belül nem biztosítanak világosan körülhatárolt autonómiát. Mint ismeretes, Spanyolország Leopoldo Calvo Sotelo miniszter- elnöksége idején, tavaly lett a NATO tagja. Mórán külügyminiszter azt is bejelentette, hogy Spanyolország tárgyalásokat kezd Nagy-Britanni- ával Gibraltár kérdéséről, de csak akkor, ha London beleegyezését adja, hogy a brit gyarmat Spanyol- ország fennhatósága alá kerül. OKP-határozat „Nem“-et a rakétákra (ČSTK) - Tegnap Rómában közzétették az Olasz Kommunista Párt határozatát, amelyet még január 20-án fogadtak el. A dokumentum szerint az olasz kommunisták határozottan ellenzik az új amerikai rakéták telepítését Nyu- gat-Európában, s mindenekelőtt Comiso szicíliai városba. Az OKP felszólítja a kormányt, foglaljon el új álláspontot a közepes hatótávolságú rekétákról folytatott tárgyalásokkal kapcsolatban, és ne ragaszkodjon az amerikai rakéták idei telepítéséhez. A kommunisták követelik, hogy ismét vessék fel a parlamentben ezt a kérdést a comisói rakétatámaszpont építésének ügyével együtt. KOMMENTÁRUNK A genfi tárgyalásoknak el kell mozdulniuk a holtpontról Az Egyesült Államok elnökének a napokban bizonyára meggyűlik a baja a törvényhozókkal, hiszen ismét napirendre kerül az interkontinentális MX-rakéták kérdése. A honatyák mindeddig elutasították az első öt rakéta gyártásához Reagan elnök által kért egymilliárd dolláros összeg megszavazását. (A Népszavából) Washington Az atomfegyverek befagyasztását követelő javaslat a szenátus előtt (ČSTK) - Edward Kennedy demokrata és Mark Hatfield republikánus szenátor tegnap az amerikai szenátusban közös javaslatot terjesztett elő, amely követeli az amerikai és a szovjet atomfegyverek általános befagyasztását. Ezt szerintük mindkét nagyhatalom nukleáris arzenáljának csökkentése követné. Kennedy szenátor hangsúlyozta, hogy a javaslat elfogadása és megvalósítása hozzájárulna a nukleáris fegyverkezési verseny megállításához. Claiborne Pell, a szenátus külügyi bizottságának tagja bírálta a Reagan-kormány akcióit, amelyek szerinte indokoltan fokozzák a nukleáris háborútól való félelmet. Kétségét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy az amerikai kormánynak szándékában áll megállapodást kötni a fegyverzet korlátozásáról és ellenőrzéséről. Az atomfegyverek befagyasztását követelő határozati javaslatokat már egyszer a szenátus és a képviselőház elé terjesztették a Kongresszus legutóbbi ülése al(Folytatás az 1. oldalról) az új közepes hatótávolságú rakéták telepítését Nyugat-Európában. Ilyen hozzáállással pedig nem lehet megállapodást kötni, mivel ez lényegesen veszélyeztetné a Szovjetuniónak és szövetségeseinek a biztonságát. Washington a stratégiai fegyverkezés további fokozásával nem tudja engedményekre kényszeríteni a Szovjetuniót. Az amerikai kihávásra a Szovjetunió kénytelen lesz megfelelő fegyverrendszerek telepítésével válaszolni. Ezzel a Szovjetunió nem fenyeget, csupán figyelmezteti az Egyesült Államokat: tudatosítsák a reális helyzetet, s értsék meg, hogy a leszerelést nem lenne szabad összekötni a lázas fegyverkezés újabb fordulóival. NÉHÁNY Reagan a régi Az USA Genfben továbbra is a „nulla-megoldást“ szorgalmazza (ČSTK) - Ronald Reagan amerikai elnök beszédet mondott az elektronikai vállalatok képviselői előtt Bostonban. Ismét védelmezte lázas fegyverkezési politikáját. E célra az elkövetkező öt évben kormánya 1600 milliárd dollárt kíván költeni. Kijelentette, hogy a Szovjetunióval folytatott fegyverzetkorlátozási tárgyalásokon az amerikai képviselők továbbra is a „nulla-megoldást“ fogják szorgalmazni, amely biztosítja az USA-nak a katonai fölényt. Reagan látogatást tett Rox- buryban, Boston elővárosának egyik elektronikai üzemében. Ugyanakkor a gyárkapuk előtt több mint kétezren tüntettek, közöttük nyugdíjasok és főiskolások, akik elítélték az elnök gazdasági és külpolitikáját. Bonn helyesli a Fehér Ház álláspontját Genscher washingtoni megbeszélései (ČSTK) - Hans-Dietrich Genscher nyugatnémet külügyminiszter befejezte rövid látogatását az Egyesült Államokban. Elutazása előtt Washingtonban hangsúlyozta, hogy Bonn a genfi szovjet-amerikai tárgyalásokon Reagan irreális „nulla-megoldását“ támogatja. Abban az esetben, ha a Szovjetunió nem fogadja el ezt a javaslatot, a nyugatnémet kormány kész támogatni a NATO 1979-es rakétatelepítési döntését - mondotta. Genscher Reagan elnökkel, Shultz külügy- és Weinberger hadügyminiszterrel folytatott megbeszéléseket. A washingtoni álláspont egyértelmű bonni támogatása várható is volt, hiszen az ősz óta kormányzó új bonni koalíció korábban már hivatalosan is elkötelezte magát a Reagan- féle variáns támogatása mellett. A JKSZ KB elnökségének ülése (ČSTK) - A Jugoszláv Kommunisták Szövetsége Központi Bizottságának elnöksége belgrádi ülésén megállapította, a jugoszláv társadalom további fejlődése attól függ, hogyan erősíti meg a JKSZ eszmei-politikai egységét. Az elnökség rámutatott, hogy a párt az utóbbi években meglehetősen mellőzte az ideológiai ráhatást a társadalomban. Ez egyebek között ahhoz vezetett, hogy bizonyos kételyek mutatkoznak a pártban, nincs szilárdság, sem eszmei egység. A SZISZ KB küldöttségét, amelyet annak elnöke, Jaroslav Jene- rál vezet, tegnap Moszkvában fogadta Ivan Kapitonov, az SZKP KB titkára. EMILIO COLOMBO olasz külügyminiszter, aki szerdán érkezett hivatalos látogatásra az NDK- ba, tegnap Berlinben megbeszéléseket folytatott Erich Honeckerrel a kétoldalú kapcsolatokról és időszerű nemzetközi kérdésekről. PÁRIZSBAN a francia kommunista ifjúsági mozgalomnak a közelgő községtanácsi választások előtti feladatairól tárgyalt a szervezet országos bizottságának kétnapos ülése. A résztvevők hangsúlyozták a választások jelentőségét. A francia ifjú kommunisták a következő hetekben számos nagygyűlést szerveznek a baloldali jelöltek támogatására. THAIFÖLD újabb provokációkat hajtott végre Kambodzsa ellen. A január 14-e és 20-a közötti héten 47 alkalommal lőtte légiereje Kambodzsa határmenti területeit, s hadihajói 23 ízben hatoltak be kambodzsai felségvizekre. Az említett időben Thaiföld területéről többször kíséreltek meg kambodzsai területre behatolni a khmer reakciós bandák. AZ AMERIKAI KÜLÜGYMINISZTÉRIUM nyilatkozatában leszögezi, hogy az USA aggodalommal figyelné, ha Suriname bármiféle módon közeledne a Szovjetunióhoz vagy Kubához. A szuverén ország belügyeibe való beavatkozást jelentő dokumentum azt .követően látott napvilágot, hogy a suriname-i kormány bejelentette, el nem kötelezett külpolitikát kíván folytatni. FRANCOIS MITTERRAND francia elnök tegnap kormánya hat miniszterének kíséretében háromnapos hivatalos látogatásra Marokkóba érkezett, ahol II. Hasszán királlyal tárgyal. R amalho Eanes portugál államfő vasárnap esti tévébeszédében bejelentette: feloszlatja a parlamentet és kiírja az idő előtti választásokat. Döntését a demokrácia védelmében tett elkerülhetetlen lépésnek nevezte. A portugál kommunisták már hónapok óta ugyancsak ezt a megoldást szorgalmazták, amely lehetőséget ad az országnak, hogy kilábaljon a jelenlegi, az utóbbi évek talán legsúlyosabb válságából. Válság: gazdasági és politikai téren egyaránt. Portugália államaVálasztások - válaszút dósságai elérik a 13 milliárd dollárt, a fizetési mérleg deficitje pedig a 3,5 millió dollárt. Az infláció mértéke a múlt évben 23 százalékos volt, a munkanélküliség pedig megközelítette a 15 százalékot. A politikai válság sem újkeletű jelenség a 10 milliós országban. Az uralmon levő jobboldali koalíciós kormány, amely az 1974-es áprilisi forradalom utáni 15. (!) kabinet volt - szintén megbukott: Francisco Pinto Balsemao miniszterelnök tavaly, december 19-én mondott le. Ázt követően, hogy a kormánykoalíció, a Demokratikus Szövetség (AD) a helyhatósági választásokon vereséget szenvedett. A parlamenti választásokig az államfő ismét Balsemaot bízta meg az ún. ügyvezető kormány irányításával. Rendkívül színes a portugál politikai tabló, az erőviszonyok további alakulásáról nemigen lehet véleményt mondani, csupán találgatni, hiszen számos olyan csoport, érdekközösség van, melyek ingadoznak a nagy politikai pártok között vagy éppen új pártot szeretnének alakítani. A három éve hatalomra került Demokratikus Szövetséget az erősen konzervatív, jobboldali kereszténydemokrata párt, amely Demokratikus és Szociális Centrumnak (CDS) nevezi magát (vezetője Freitas do Amaral, aki miniszterelnök-helyettes és hadügyminiszter volt a kormányban), továbbá a Szociáldemokrata Párt (PSD) - ennek vezetője pedig a miniszterelnök, Pinto Balsemao - és egy kis monarchista párt alkotja. Nemcsak a pártok között, hanem a pártokon belül is csatározások dúlnak, s az egyéni érdekek előtérbe helyezése csak elősegítette a válság elmélyülését. A helyhatósági választásokon ez a koalíció a korábbi 48 százalék helyett a szavazatoknak csupán 42 százalékát szerezte meg. A Mario Soares vezette Szocialista Párt (PS) előretört, a szavazatok 31 százalékával az ország legerősebb önálló pártja lett. A kommunista párt szintén megerősödött, a korábbi 17 helyett a szavazatok 21 százalékát kapta meg. (Soares szocialista párti kormánya 1978- ban bukott meg, miután szövetségre lépett a jobboldali CDS- szel, és segítséget nyújtott a jobboldalnak a demokratikus jogok és törvények megnyirbálását célzó folyamat elindításához.) Soares most a baloldali ellenzék szerepében tetszeleg, esélyesnek tartja magát a hatalom újbóli megszerzésére. A valóságban viszont az jellemző a Soares-féle szocialisták „baloldaliságára,“ hogy mesz- szemenően kiszolgálták a jobboldalt a „vörös szegfús“ forradalom vívmányainak fölszámolásában. Eanes államfő, aki ha nem is nevezhető baloldalinak, következetesen ragaszkodik a forradalom eredményeinek megőrzéséhez, már tavaly is figyelmeztetett egy jobboldali forradalom visszatérésének a veszélyére. Ezért is indítottak ellene össztüzet a jobboldali pártok: a múlt év közepén a parlamentben a kormánykoalíciónak sikerült megszavaztatnia a legfelsőbb Forradalmi Tanács fölszámolását. Ez a haladó tisztekből álló szervezet az államfő tanácsadójaként működött, s feladata volt az alkotmány, Nyugat-Európa leghaladóbb alkotmányának a megvédése. A jobboldali kormány megnyirbálta az államfő jogkörét, de mindez nem sikerülhetett volna, ha a Soares-féle szocialisták nem szavaztak volna a parlamentben a tanács feloszlatása mellett! Az államfő ugyanis korábban éppen a forradalmi tanácsra támaszkodva egész sor jobboldali törvénytervezetet vétózott meg. A jobboldal támadásainak fő célpontja azonban az alkotmány volt, amelynek újrafogalmazását is megszavaztatták a parlamentben s a „módosítások“ a jobboldalnak lehetőséget adtak, hogy megkezdje a legfontosabb forradalmi vívmányok, az államosítás, a földreform „visszacsinálását“. Mario Soares szocialistái a helyhatósági választások eredményein fölbuzdulva bíznak abban, hogy az új parlamenti választásokban megszerzik a többséget. Ezt sokan irreálisnak tartják. Végeztek elméleti számításokat arról, hogy a baloldal megszerezte a szavazatok 52 százalékát. Ennek azonban nincs semmi reális alapja, hiszen Soares következetesen elutasítja a kommunistákkal való együttmúködésnek még a gondolatát is. Mint már említettük, annak idején kormányfőként is inkább a legreakciósabb jobboldallal (CDS) lépett szövetségre és a tavalyi parlamenti vitában sem voltak elvi aggályai. Sokkal nagyobb realitást tulajdonítanak annak, hogy Soares szocialistái Francisco Pinto Balsemao szociáldemokratáival lépnek szövetségre. Ez a PS-PSD koalíció jelentené az ún. „erős centrumot“, amelytől stabilabb kormányzást várnának. Megfigyelők szerint egy új demokratikus párt megalakítása sem kizárt, ez Eanes államfő személye köré zárkózna fel. Felölelné az összes olyan erőt, amely híve a polgári demokratikus átalakulásnak, s Eaneshez hasonlóan ellenzi az alkotmány revízióját. Az új párt azonban más pártok rovására alakulna, ami azt jelenti, hogy a szociáldemokraták és a szocialisták tagságának egy részét is elszippantaná. (A szocialisták parlamenti képviselőinek múlt évi árulása a párton belül súlyos nézeteltéréseket váltott ki, a tagság egy része nem ért egyet azzal, hogy Soares ismét „lepaktált“ a jobboldallal). M indez azonban csak feltételezés, a vasárnap meghirdetett parlamenti választások szempontjából - három hónapon belül sor kerül rá - az új párt létrehozásának a rövid idő miatt sincs valószínűsége. Az elkövetkező három hónap azonban rendkívül súlyos politikai harcokat ígér. Igaz az, hogy az egymást váltó kormányok mindinkább jobbra tolták az országot, de igaz az is, amire Alvaro Cunhal, a Portugál Kommunista Párt főtitkára figyelmeztetett egy korábbi válság alkalmával: még minden olyan kormány megbukott Portugáliában, amely népellenes politikát folytatott, s a forradalom vívmányainak felszámolására törekedett. MALINÁK ISTVÁN THATCHER NEM FELELŐS (?) (ČSTK) - A brit alsóház konzervatív többsége kétnapos vita után 292 szavazattal 240 ellenében jóváhagyta annak a különleges vizsgáló bizottságnak a jelentését, amely Margaret Thatcher kormányfőt felmenti a tavaly áprilisi Malvin-szigeteki konfliktus miatti felelősség alól. A brit miniszterelnök akkor elutasította Argentína igényét a szigetekre, és inváziós csapatokkal visszaállította a Mal- vin-szigetek gyarmati státusát. A vitában Margaret Thatcher ismét elutasított minden tárgyalást Argentínával a szigetek jövőjéről és azt követelte, hogy Buenos Aires formálisan jelentse be a két ország közötti ellenségeskedés megszüntetését az Atlanti-óceán déli részén. Az ellenzéki képviselők a kormány költséges fegyverkezési terveit bírálták, és az Argentínával folytatandó közvetlen tárgyalásokat szorgalmazták. kalmával, azonban a Fehér Ház erős nyomására megakadályozták elfogadásukat (a képviselőházban csupán két szavazattöbbséggel vetették el). Az a tény, hogy a szenátusban ismét felvetették a kérdést, igazolja, hogy az Egyesült Államokban is egyre növekszik a Reagan-kormány militarista politikájával szembeni ellenállás. BECS A prágai nyilatkozat átadása (ČSTK) - Emil Keblúšek nagykövet, Csehszlovákia állandó képviselője a bécsi nemzetközi szervezetekben, tegnap átadta Hans Blixnek, a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség elnökének a Varsói Szerződés Politikai Tanácskozó Testülete prágai nyilatkozatának szövegét. Ezzel kapcsolatban figyelmeztetett a dokumentum azon részeire, amelyek a szocialista országoknak az atomfegyverek elterjedése megakadályozását célzó törekvéseiről szólnak. Keblušek nagykövet a dokumentumot Muwaffak Állatnak, az ENSZ-központ vezérigazgatójának is átadta.