Új Szó, 1983. január (36. évfolyam, 1-25. szám)
1983-01-18 / 14. szám, kedd
ÚJ szú 3 1983. I. 18. GENFBEN A VEGYI FEGYVEREKRŐL Napirenden a Varsói Szerződés javaslatai Amerikai nyomás Tokióra Nakaszone kormányfő Washingtonban tárgyal A japán közvélemény számos tüntetésen adott hangot határozott tiltakozásának az ellen, hogy az Egyesült Államok egyre inkább bevonja Japánt távol-keleti stratégiai terveibe. Felvételünkön egy tiltakozó menet résztvevői láthatók, akik a katonai szövetséget elítélő jelszavak mellett és maszkjaikkal figyelmeztetnek az esetleges világháború szörnyű következményeire. (ČSTK felvétele) (ČSTK) - Genfben tegnap felújította tanácskozását a leszerelési bizottság munkacsoportja, amely a vegyi fegyverek kifejlesztésének, felhalmozásának és meg^ semmisítésének betiltását célzó nemzetközi konvenciót dolgozza ki. A genfi ülésen nagy érdeklődést váltott ki a Varsói Szerződés tagállamainak Prágában elfogadott politikai nyilatkozata, amely a vegyi fegyverek betiltását és megsemmisítését a leszerelés felé vezető egyik legfontosabb lépésnek tekinti. A nyilatkozat tartalmával Miloš (ČSTK) - Vaszilij Kuznyecov, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének első alelnöke a Kremlben tegnap fogadta Fila- retet, Minszk és Belorusszia met- ropolitáját, aki a szovjet vezetésnek címzett üzenetet adott át neki. Átadta a nukleáris leszerelésről szóló határozatot és az ENSZ- közgyűlés XXXVII. ülésszakához (ČSTK) - A márciusi nyugatnémet parlamenti választásokat megelőző kampányban a két legfiatalabb politikai párt, a Környezetvédők Pártja és a Liberális Demokrata Párt tevékenységének súlypontja a leszerelésért és a béke megőrzéséért vívott harcra helyeződik. Ez derült ki a két párt Stuttgart melletti, illetve bonni kétnapos kongresszusának mérlegéből. A „zöldek“ és a liberális demokraták egyaránt további fontos feladatukként tűzték ki annak a megakadályozását, hogy a jobboldali klerikális tömb, a CDU -CSU a választásokon megszerezze az abszolút többséget. A környezetvédők kongresszusukon megerősítették, hogy a párt a választások után kész egy esetleges szociáldemokrata (SPD) kisebbségi kormány támogatására abban az esetben, ha az lemond a fegyverkezési tervekről, és teljesíti a zöldek néhány követelését. Vejvoda nagykövet, a csehszlovák küldöttség vezetője ismertette meg az ülés résztvevőit. Hangsúlyozta: a Varsói Szerződés tagállamai mindent megtesznek, hogy mielőbb elkészüljön a vegyi fegyverek betiltását és megsemmisítését célzó szerződés szövege. Viktor Iszraeljan, a szovjet küldöttség vezetője aláhúzta, hogy a szerződés alapelveire vonatkozó szovjet javaslat kölcsönösen elfogadható álláspontot tükröz, és lehetőséget nyújt arra, hogy előrelépés történjen a genfi tárgyalásokon. intézett felhívást is, amelyet az egyházi személyiségek világkonferenciája munkaelnökségének ülésén hagytak jóvá. Vaszilij Kuznyecov Filaret met- ropolitával folytatott megbeszélésén hangsúlyozta, hogy a dokumentumokat gondosan tanulmányozni fogják. A liberális demokraták bonni kongresszusán az a döntés született, hogy a márciusi választásokon a párt nem indít saját jelölteket. A párt mintegy 2500 tagja, akik a szabaddemokraták (FDP) Genscher vezette jobboldali politikájának heves ellenzői, a választásokon a „liberális demokrata és haladó politikai erőket“ támogatják. Január 23, Genf: OPEC-konferencia (ČSTK) - Bahrain fővárosában, Manamában az OPEC tagállamainak nyolc olajipari minisztere vasárnap megállapodott, hogy január 23-án Genfben megtartják az OPEC miniszteri szintű rendkívüli konferenciáját. A Reuter hírügynökség szerint a nemzetközi olajpiacon kialakult súlyos ár- és eladási problémákról fognak tanácskozni. (ČSTK) - Nakaszone Jaszuhiro japán kormányfő tegnap megkezdte négynapos washingtoni tárgyalásait. A novemberben hiva-. talba lépett új japán miniszterelnök kísérletet tesz a japán-amerikai kapcsolatok megjavítására, melyeket a Tokióban megjelenő Ko- miuri Simbun a második világháború utáni időszakban a legrosz- szabbaknak minősített. Washington és Tokió között kereskedelmi és katonai téren egyaránt kiéleződtek az ellentétek a szigetország kivitelének visszafogását célzó példátlanul nagy amerikai nyomás következtében. Nakaszo- nét a washingtoni politikai irányvonal odaadó hívének tartják. A The Japan Times úgy véli, azért utazott a tengerentúlra, hogy biztosítsa Reagan elnököt: Washington megbízható katonai szövetségesre számíthat Japánban a Távol- Keleten. Ezt egyébként a japán miniszterelnök is megerősítette tokiói elutazása előtt. Látogatását megelőzően Tokió több olyan lépést tett, mellyel az elégedetlen washingtoni szövetségest akarta megnyugtatni. A tokiói kormány keresztülvitte az idei évre szóló állami költségvetés tervezetét, amely előirányozza, hogy a tavalyi évhez viszonyítva 6,5 Heseltine harcias nyilatkozata (ČSTK) - Michael Heseltine új brit hadügyminiszter teljesen Thatcher kormányfőre emlékeztető stílusban kijelentette, hogy a nyugati kormányoknak a Szovjetunióval az erő pozíciójából kell tárgyalniuk a leszerelésről. Televíziós nyilatkozatában megerősítette, hogy London „minden leszerelést célzó szovjet javaslatra pozitívan válaszol“, de ugyanakkor kategorikusan kijelentette, hogy Nagy-Britannia semmi esetre sem csökkenti „elrettentő“ erejét és katonai potenciálját. Heseltine tíz nappal ezelőtt lépett a nyugdíjba vonult John Nőtt hadügyminiszter örökébe. Thatcher kormányfő azt várja tőle elsősorban, hogy határozottabban lépjen fel az erősödő békemozgalmak ellen. százalékkal többet fordítsanak katonai célokra. Nakaszone múlt heti dél-koreai villámlátogatása idején Washington elvárásainak megfelelően ígéretet tett arra, hogy 4 milliárd dolláros hitelt nyújt a szöuli rezsimnek. Közvetlenül a japán kormányfő amerikai útja előtt a tokiói kormány döntött az Egyesült Államokkal fenntartott katonai együttműködés fokozásáról. Tokiói politikai megfigyelők azonban úgy vélik, hogy ez az „ajándék- csomag“ sem elégíti ki a Fehér Házat. Rendkívül kemény eszmecserékre számítanak és arra, hogy a Fehér Ház tovább szorgalmazza Japán fokozott mértékű militarizá- lását. Erre utalnak a washingtoni külügyminisztérium munkatársainak kijelentései is, melyekben nem titkolják, hogy az Egyesült Államok Tokiótól hasonló kötelezettségeket próbálnak kikénysze(ČSTK) - Az UPI hírügynökség vasárnap tette közzé a Pentagon titkos tanulmányát, amely az Egyesült Államok katonai célkitűzéseit tartalmazza 1988-ig. E szerint az amerikai hadügyminisztérium a Szovjetunió elleni kiterjedt nukleáris háborúra készíti fel a hadsereget. Az USA úgy tervezi, hogy ezt a háborút abban az esetríteni, mint amelyek NATO-part- nereikre hárulnak. xxx A japán kormány arra vonatkozó határozatot hagyott jóvá, hogy fedezi a Honsu szigeten levő Misava amerikai légi támaszpontra tavasszal telepítendő ötven F-16- os bombázó repülőgép elhelyezésére tervezett objektumok építéséhez szükséges kiadásokat. A hírt a lomiuri Simbun közölte. A japán adófizetők számlájára az említett támaszponton mintegy ezer objektumot építenek az amerikai hadsereg számára. A lap úgy véli, hogy ez a szigetországban állomásozó amerikai fegyveres erők fenntartásához való japán hozzájárulás jelentős növekedését eredményezi, amely már most is eléri évente a megközelítőleg 1 milliárd dollárt. ben robbantja ki - és természetesen meg akarja nyerni ha csődöt mond az „elrettentés politikája“, és nem sikerül „más eszközökkel“ megvalósítani az amerikai célokat. Henry Catto, a Pentagon szóvivője megerősítette a 136 oldalas tanulmány létezését, de elutasította a militarista dokumentum kommentálását. A tanulmány többek között utasításokat tartalmaz a közepes hatótávolságú nukleáris fegyverek európai területeken történő bevetésére, valamint a Pentagon új fegyverkezési követeléseit részletezi, „hogy az amerikai hadsereg megfelelően helyt álljon egy huzamosabb ideig tartó nukleáris háborúban“ éppúgy, mint az esetleges katonai konfliktusokban a Perzsa-öböl térségében vagy a világűrben. ROSTOW BÍRÁL (ČSTK) - Eugen Rostow, az amerikai fegyverzetellenőrzési és leszerelési ügynökség volt igazgatója vasárnapi televíziós beszédében rámutatott a nukleáris fegyverek korlátozásáról a Szovjetunióval kötendő megállapodás szükségességére. Óva intett azoktól a véleményektől, melyek szerint „Amerika jobb helyzetben van“ egy ilyen megállapodás nélkül. Thaiföldi koholmányok (ČSTK) - A VNA vietnami hír- ügynökség tegnap az utolsó szóig valótlannak jelölte meg a thaiföldi sajtó azon jelentéseit, hogy január 14-én állítólag a vietnami katonák egy csoportja behatolt Thaiföld területére. A hírügynökség hangsúlyozta, hogy az ilyen rágalmak célja a vietnami-thaiföldi kapcsolatokban a feszültség kiélezése és a két ország közti párbeszéd lehetőségének megakadályozása. Az ehhez hasonló hazugságok terjesztését a nemzetközi reakció inspirálja, amely igyekszik szítani az ellenségeskedést az indokínai országok és az ASEAN-tagálla- mok között. „Megássuk a fasizmus sírját Leningrádnál“ A BLOKÁD ÁTTÖRÉSÉNEK 40. ÉVFORDULÓJÁRA B evezetőben tegyük fel a kérdést: hogyan alakult Leningrád helyzete a Szovjetunió megtámadása után? A váratlanul gyorsan előrenyomuló német csapatok 1941 szeptemberében bekerítették a csaknem hárommillió lakosú Leningrádot és elvágták a Szovjetunió többi részétől. Északnyugat felől a finn csapatok előrenyomulása, délről a német erők baltikumi villámháborúja a várost hamar veszélyes helyzetbe hozta. A már júliusban felállított s zömmel munkásokból toborzott hadosztályok hiába csatlakoztak a Vörös Hadsereghez, a német előrenyomulást nem tudták megállítani. Július végén, augusztus elején, a városi pártszervezet közel egymillió leningrádit mozgósított a védelemre: építették a város külső védelmi vonalait, a lövészárkokat és aknamezőket a szögesdrót akadályokat, tankcsapdákat. Augusztus 31-én Von Manstein tábornagy vezetésével a német csapatok elvágták a moszkva-leningrádi vasútvonalat, majd az utolsó vasútvonalat is, mely a Szovjetunió másik városát összekötötte az ország többi részével. A német erők kijutottak a Ladogató partjára, az összeköttetést már csak a tavon keresztül lehetett fenntartani. A városi pártbizottság ellenállásra szólította fel a város lakosságát: „Leningrád munkásosztálya vagy rabszolgasorba süllyed és színe-virácja elpusztul, vagy minden erőnket összeszedve kétszeres erejű csapással válaszolunk és megássuk a fasizmus sírját Leningrád falainál“. Szeptember 4-tól megkezdődött a város rendszeres bombázása és ágyúzása. A németek ostroma azonban sorozatos kudarcokba fulladt. Hitler ekkor a város lassú kiéheztetése, halálra ítélése mellett döntött. Amikor - szeptember elején - a blokád Leningrád körül bezárult a város élelmiszer készlete - a háborús fejadag szerint - 30-40 napra volt elegendő. Később a lakosság szenvedéseit fokozta a fütőanyaghiány, az áramszolgáltatás megszűnése. A szovjet légierő nem volt abban a helyzetben, hogy akárcsak megkísérelje a körülzárt város élelmezését, utánpótlást csak a Ladoga-tavon keresztül lehetett szállítani, ahol viszont nem volt megfelelő kikötő. Hallatlan erőfeszítések történtek a körülzárt város megsegítésére, de még így is decemberben és januárban már 3000-4000 ember halt éhen. A város védői már enyvből, hajolajból készítettek különböző kotyvaléko- kat, elhullott kutyákat, macskákat ettek. Sokan az utcán, a munkahelyeken estek össze, vagy egyszerűen másnap nem ébredtek fel. A holttestek százai hevertek temetetlenül. Koporsót szinte lehetetlen volt szerezni. Az embereknek nem volt erejük a sírok ásására. A kórházak ugyan működtek, de az orvosok és az ápolószemélyzet is támolygott az éhségtől. A vízvezeték nem működött. Járványveszély fenyegetett. Gyógyszer nem volt. A Ladoga-tó jegén mérhetetlen áldozatok árán épített úton csak minimális mennyiségben tudták biztosítani az utánpótlást. A lado- gai úgynevezett „életvonat“ csak a továbbiakban kezdett hatékonyabban működni. Hosszú időbe telt az is, amíg a Ladoga- tóban egy olajvezetéket fektettek le, ami az ostromgyürűbe zárt város fűtőanyag ellátását volt hivatott megoldani. A blokád szétzúzása azonban elsőszámú feladatként szerepelt a Szovjet Főparancsnokság csapásmérő tervében. Gyakorlati megvalósítására Ge- orgij Konsztantyinovics Zsukov a Szovjetunió marsallja a második világháborúban a Vörös Hadsereg egyik legkiemelkedőbb vezetője Emlékek, gondolatok című memoárjában így emlékezik: „1943 január elején a főhadiszállás engem és Vorosilovot azzal bízott meg, hogy a leningrádi blokád felszakítása végett hangoljuk össze a Leningrádi és a Volhovi Front tevékenységét a Ladogató körzetében... Január 12-én a Leningrádi és Volhovi Front szárazföldi csapatai és a repülőerői hatalmas csapást mértek a németek védelmére. A Vörös Zászló renddel kitüntetett Balti Flotta repülői szintén részt vettek a támadásban. A szovjet katonák, akik azt a feladatot kapták, hogy mentsék fel a leningrádiakat a súlyos blokád alól, rendkívül vitézül küzdöttek... 1943. január 18-án, a harc hetedig napján a Leningrádi és a Volhovi Front csapatai az első és ötödik számú munkástelep környékén találkoztak. Ezzel megszűnt a blokád... Ebben az időben az első számú munkástelepen tartózkodtam és láttam, mekkora örömmel rohannak egymás felé a blokádot áttörő frontok katonái. A katonák mit sem törődve azzal, hogy az ellenséges tüzérség a szinjavinszki magaslatok környékéről lövi őket, ölelgették egymást. Ez valóban rég várt öröm volt. A blokád megszüntetése az egész szovjet nép számára nagy katonapolitikai esemény volt. Meghiúsultak Hitlernek azok a tervei, amelyek éhhalált szántak Leningrádnak... Január 18-án a blokád áttörésének a napján a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének rendele- te alapján megkaptam a Szovjetunió marsallja címet... Január 20-án Vorosilowal Leningrádba mentünk. Mélységesen meghatott bennünket, hogy a találkozások és beszélgetések során egy ember sem panaszkodott a blokád okozta nélkülözések miatt. Mindenki arról beszélt, hogy minél hamarabb meg kell szervezni anyagi-műszaki eszközök szállítását Leningrádba, hogy a város hozzáláthasson a hadsereg számára szükséges harceszközök gyártásához és javításához... Itt is megmutatkozott a Lenin pártja által nevelt szovjet nép ereje.“ Egy nép nagysága, amelyet egyetlen ag- resszor sem képes legyőzni! (in) Kuznyecov egyházi vezetőt fogadott NYUGATNÉMET VÁLASZTÁSI KAMPÁNY A környezetvédők készek támogatni az SPD-t A liberális demokraták nem indítanak jelölteket A Pentagon titkos dokumentuma