Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1982. július-december (15. évfolyam, 26-52. szám)

1982-07-23 / 29. szám

Jobb körülmények, eredményesebb munka Nyolc óra előtt akárcsak egy kis üzem­ben, olyan a forgalom. A tanítók, oktatók mellett különböző korú emberek igyekez­nek, hogy az órakezdéskor pontosan ott legyenek. A vizsgára várók csoportokba verődve beszélgetnek. Amikor megérke­zik a vizsgabiztos, elhallgatnak, s minden bizonnyal magukban azt latolgatják, hogy vajon milyen ember is lehet, szigorú, vagy megértő. Néhány perc múlva a Bra­tislava I. városkerületének új autósiskolá­jában megkezdődik a vizsga. Horváth Árpád mérnök, az iskola igazgatója egy ideig a távolodó vizsgagépkocsi után néz, majd beszélni kezd.- Végre megértük, hogy korszerű kö­rülmények között dolgozhatunk, ami a hallgatóknak és az oktatóknak is lehe­tővé teszi a jobb, eredményesebb mun­kát. Berendezéseink megfelelőek, állít­hatom, hogy a mienk Csehszlovákia leg­korszerűbb autóiskolája. Évek óta tudtuk, hogy Szlovákia fővá­rosában a gépkocsivezető-képzés hely­zete tarthatatlan. Nemcsak hogy a helyi­ségek nem feleltek meg a követelmé­nyeknek, hanem hosszú volt a várakozá­si idő is, az érdeklődök nem egy esetben több, mint egy évig vártak, míg megkap­hatták a jogosítványt. Mindezt mérlegel­ték az illetékes szervek, és úgy határoz­tak, hogy új autósiskolát kell építeni, mégpedig a Honvédelmi Szövetség váro­si bizottsága székházával egyidejűleg.- Amíg a közművesítés folyt, a kisze­melt telekről kiköltöztek a lakók, s a terve­zők hozzáfogtak az építkezés kivitelezési tervének elkészítéséhez, Z-akció kereté­ben megkezdtük a gyakorló pályák építé­sét - folytatja az igazgató. - Három szocialista munkabrigádunk tagjai igen sok társadalmi munkát végeztek, de se­gítettek a szövetség alapszervezetei is. Munkánkat siker koronázta, a pályát 1978-ban átadtuk rendeltetésének. Nagy szükség volt rá. Közben az öt részből álló létesítmény építését is megkezdték. A kivitelező a Bratislavai Mezőgazdasági Építőipari Vállalat volt. Először a földalatti garázs készült el, majd a két földszinti garázs, a műhely, illetve az autóiskola és a városi bizottság székháza. Az építőknek, a be­ruházóknak nem egy nehézséget kellett leküzdeniük, de végül is ez év májusában átadták az épületeket. Az építők munká­járól Horváth Árpád így vélekedik:- Kiváló munkát végeztek, csaknem sikerült megtartaniuk az eredeti határidőt, ezért csak köszönettel tartozunk a kivite­Új autósiskola lezöknek. A szövetség pedig segített a berendezések beszerzésében. A Mla­dá Boleslav-i Autógyárnak, a Vöröske­reszt Szlovákiai Központi Bizottságának is érdeme van abban, hogy semmiben sem szenvedtünk hiányt. Benyitunk néhány korszerűen beren­dezett tanterembe, ahol a vizsgagépek most pihennek, de délután már az okta­tást szolgálják. A padlón végigfutó kábe­lek az iskola alkalmazottainak jóvoltából védőburkolatot kaptak. A szakkabinetek­ben minden meglelhető, ami a tanítás­hoz, a gépjárművezetők képzéséhez szükséges. Az elsősegélynyújtás tanter­mébe belépve az igazgató elmondja:- Ennek berendezésében nagy érde­me van a Vöröskeresztnek. A gyakorló bábuk egyike olyan műszerrel van ellát­va, amely kimutatja, hogy a mesterséges légzés, a szívmasszázs helyesen volt-e elvégezve. Más segédeszközöket is kap­tunk, amelyek segítenek a hallgatók fel­készítésében, abban, hogy baleset ese­tén felismerjék, milyen formában kell az elsősegélyt elvégezni. A gyakorló teremben Ján Kabaja okta­tó Irena Harmatiová és Janka Veseiá gépkocsivezető-jelöltekkel foglalkozik. A korszerű vezérlőpult lehetővé teszi számára, hogy észrevegye a „vezetés“ közben elkövetett hibákat, melyekre mik­rofonon keresztül figyelmezteti őket.- Ezekkel a berendezésekkel sok liter benzint takarítunk meg, és elkerüljük a balesetveszélyt is - jegyzi meg Ján Kabaja. - Bár a pótalkatrész-ellátás némi gondot okoz, mindent megteszünk azért, hogy mind a nyolc berendezés üzemké­pes legyen. A földszinti tantermek egyikében a hallgatók egy csoportja a motor karban­tartását, fő alkatrészeinek funkcióját ta­nulja František Orlovsky oktató segédle­tével. Figyelmesen hallgatnak, minden kérdésükre pontos és kimerítő választ kapnak. Benézünk a tanári szobába, a gépko­csikarbantartó műhelybe és végül a gya­korlópályán kötünk ki, ahol az irányítóto­ronyban Ernest Bielik oktatót találjuk. A gyakorlópályán két autó közlekedik, természetesen rádióirányítással.- Általában három gépkocsi van František Orlovský a motor fő alkatrészeinek funkcióját magyarázza A gyakorló tanteremben Ján Kabaja oktató mindenkor készségesen se­gít (ČSTK-felvételek) a gyakorlópályán. Az indulást, a megál­lást és a tolatást gyakorolják- mondja Bielik oktató. - Rádió útján meg tudom állítani a kocsikat, kellő utasítással ellátni a tanulókat. A gépjárművezető-jelöltek csak akkor mehetnek ki a közutakra gya­korolni, természetesen nem egyedül, amikor itt helytállnak. Az új autósiskola túl van az első próbán. Évente 4500 gépjárművezető képzésre alkalmas, no meg a hivatásos és az amatőr gépjárművezetők tovább­képzésére, nem utolsósorban a sor­kötelesek felkészítésére. A hosszú vára­kozási határidő végleg megszűnt, az Ex- nár utcai új létesítmény várja az érdeklő­dőket.- Szeretném hangsúlyozni, hogy bár létesítményünk korszerű, a hallgatók itt a közlekedési szabályokon kívül csak a gépjárművezetés alapjait sajátítják el, kellő gyakorlatra a hónapok múlásával tehetnek csak szert. Éppen ezért nem ajánlom, hogy a vizsga után bárki is hosszabb, esetleg külföldi útra induljon - mondja búcsúzóul Horváth Árpád. Az új autósiskola Szlovákia fővárosá­nak egyik büszkesége. A beruházási költségek minden bizonnyal hamarosan megtérülnek. Építése során bebizonyo­sodott, hogy jól és határidőre is elkészül a munka, ha a berúházók, kivitelezők és a többi illetékes megtalálja a közös nyelvet. NÉMETH JÁNOS Elet — zene — emberseg Košice, Moskovská u., 1. - egyszerű, hangulatos föld­szintes családi ház található ezen a címen. A kapuban futórózsa virít, a kertben hagyma, paprika, paradicsom nő, gyümölcsfák levelei susognak a szélben. A szél - a ház nyitott ablakán át - olykor hangokat is szárnyaira kap. Néha a tárogató szívhez szóló hangját, máskor a hegedű vidám futamait, a zongora bolondos akkordjait - olykor 'meg valamilyen egészen különös hangszer hangjait. Leg­utóbb, amikor a kisállomásról errefelé jövet megint hallottam ezt a zenét, nem tudtam ellentállni, hogy be ne csenges­sek. A Santa Lucia dallamait a csengő hangja ugyan nem szakította félbe, de egy idős asszony jött ki a kapuba.- Milyen hangszer ez, még soha sem hallottam ilyen zenét? - kérdeztem kíváncsian, bocsánatkérések köze­pette, amitől a néni szúrós tekintete is meglágyult, s kitárta előttem a kaput.- Székely Lajösné vagyok - mutatkozott be és rögvest hozzátette: - A férjem zenél, jöjjön, nézze meg, ha kíváncsi rá. Székely Lajos a verandán ült és legnagyobb meglepeté­semre egy fűrészen hegedült. Kicsit előrehajolva ült, lábával a fűrész fogantyúját szorította, bal kezével pedig hol így, hol úgy hajlította a fürészpengét, jobb kezével meg' húzta a vonót a fűrész hátán.- Ez csodálatos! - mondtam, amikor befejezte a játékot. Azon nyomban meg is kérdeztem, hogy milyen hangszere­ken játszik még.- Hegedűvel kezdtem, de aztán a fúvós hangszereket szerettem meg. Főleg a klarinét, a szaxafon tetszett, de tudok zongorázni is. Most leginkáb a tárogatót és az éneklő fűrészt veszem a kezembe. Gyakorolgatok, mert lesz egy fellépésem Alsóláncon, egy folklórdélutánon - válaszolta közvetlenül, s visszakérdezett, hogy én zenész vagyok-e? Mikor elárultam, hogy a toliforgatást tekintem hivatásomnak, szinte önkéntelenül szakadt elő belőle:- Hát, a mi életünkről is lenne mit írni! Talán még egy könyvre is tellene... Persze, amikor a szaván akartam fogni, már mentege- tődzött. Beszédéből, gesztusaiból kiérződött, hogy nem is csak a szerénysége mondatja az elhárító szavakat. Sze­rencsére a felesége segített:- Megiszik egy kávét? - kérdezte a legjobbkor, s én örömmel mondtam igent, mert tudtam: most már nem megyek el úgy, hogy meg ne ismerjem a szimpatikus házaspár életútját.- Hol kezdjem? Mit mondjak magának? - nézett meg- adóan rám Székely Lajos, majd kis szünetet tartva így folytatta: - Tudja, az a legfontosabb, hogy látok! Mind a két szememen zöldhályog volt, aztán a szürke is ráereszke­dett. Hetvenkilencben már egyik szememre sem láttam. Nyolcvanegyben aztán itt Kassán megoperáltak, és csoda történt — látok! Most már csak a lábammal van baj. Kínoz a trombózis, de hát mit panaszkodjam - öreg vagyok.- öreg?- Az hát! Sok tavaszt megértem én már. Kilencszázhét- ben születtem.- És az első tavaszok? Azok milyenek voltak?- Nem voltak könnyűek azok sem. Beregszászon szü­lettem. A huszas és harmincas években mifelénk nagy nyomor volt. Mi valahogy még csak megvoltunk, mert az apám henteskedett. Azt akarta, hogy én is a példáját kövessem, de nem hajlottam a szavára. Zenész akartam lenni. Zenész minden áron! Egy cigánytól tanultam meg hegedülni - csak úgy titokban. Később aztán - apám tudta nélkül - vettem egy hegedűt. A kottát is magamtól tanultam meg. Suhancként már én hegedültem a tánciskolában. Apám nem tágított, tanulni küldött. 1922-ben Debrecenben el is végeztem a Felsőkereskedelmi Iskolát. Elhelyezkedni persze nem tudtam. Jól is jött a zeneszeretetem, bekerül­tem egy zenekarba. így kerestem a kenyeremet. 1929-ben aztán Prágában felvettek a zeneakadémiára. Mikor befe­jeztem a tanulmányaimat, megkezdődött a vándorélet. Beregszásztól Kassán, Losoncon át egészen Pozsonyig nagyon sok kávéházban zenéltem.- Milyen volt akkoriban a zenészek megélhetési lehető­sége?- Az anyagiakat nézve nem lehetett okunk panaszra. Persze, a legkülönfélébb igényeknek is eleget kellett tennünk.- A feleségével is a zene révén ismerkedett meg?- Tulajdonképpen nem, noha ö is szereti és érti a zenét. Az úgy történt, hogy amikor először jöttem Kassára és itt muzsikáltam - a háziasszonyom lánya elvitt magával városnézőbe. No, de alig indultunk el, zivatar zavarta meg a nézelődést. Gyorsan beszaladtunk az egyik házba, ahol egy barátnője lakott. Bemutatott neki. A feleségem lett.- Szerelem az első látásra?- Úgy is lehetne mondani.- No, nem egészen úgy volt az - szakított félbe Nelli néni, aki közben behozta a kávét. Mikor azt kérdezem Lajos bácsit, hogy mi volt az a más jövendőbelijében, ami a többi lányból hiányzott, gondolko­dás nélkül ezt válaszolta:- Szerette a könyvet, sokat olvasott. Én mindig inkább befelé forduló ember voltam. Nelli sokat tudott mesélni és ez nekem jólesett. Mellette nem lehetett unatkozni.- De a házasságkötés után jött a háború, a második világégés...- Jaj, a háború! - sóhajtott fel Nelli néni és a szeme azonnal megtelt könnyel. - Hét és fél évig nem láttuk egymást! Nehéz volt. És milyen abszurd dolgokat kellett megélnünk!- A szemem végett nem voltam katona - mondta tovább Lajos bácsi -, de negyvenegyben mégis behívót hozott a posta. Kassára, a rendészethez kellett berukkolnom, ahol írnoki teendőkkel bíztak meg. Néhány hónap letelte után azonban mégis hazaengedtek. Negyvenkettőben aztán megint behívtak, de akkor már megbízhatatlannak tekintettek. Felültettek a vonatra és irány a front. A vona­tunkat repülőtámadás érte. Egy bombarepesz szétron­csolta a könyökömet. így én szerencsére visszakerültem Debrecenbe, a kórházba, ahol megoperáítak. A csontok rosszul forrtak össze, nem tudtam mozdítani a kezem. A hangszert sem tudtam megfogni. Felmentem Pestre, ott már jobban sikerült a műtét. Felkötött kézzel Beregszá­szon voltam, amikor bejöttek a szovjet csapatok. Igazoltat­tak, kérdezték voltam-e katona. Mondtam hogy nem, de behívtak. Később tudtam meg, hogy fogságba azért vittek el, mert a tolmács az alakulatom nevét, a rendészetet rosszul fordította le oroszra. Azt hitték, hogy a rendőrség­nél dolgoztam. A háború befejezése után, amikor Bereg­szászról igazolták, hogy nekem semmi közöm nem volt a rendőrséghez, és katona sem voltam, elnézést kérve hazaengedtek.- A férjem a beregszászi zeneiskolában kapott állást. Huszonnyolc évig volt zenepedagógus. Ezek az évek életünk legszebb időszakát jelentették. Nekünk gyerekünk nem volt - talán ezért is szerettük annyira a másokét. Rajongtak érte a gyerekek! Fúvós hangszereket tanított, de akik zongorából, hegedűből mentek vizsgára, azok is hívták, hogy menjen velük, legyen ott, mert ha ránéznek, akkor elmúlik a reszketésük. Az Ungvári Állami Filharmó­niával sok hangversenykörúton vettünk részt. Mondom, minden nagyon szép volt. Lajos nyugdíjbavonulásakor mind a ketten sírtunk - igen szép koncerttel egybekötött ünnepélyt rendeztek a tiszteletére.- Szerettem tanítani. Tehetséges és hálás gyerekekkel ismerkedtem meg. Volt tanítványaim közül a moszkvai, leningrádi filharmonikus zenekarban is játszanak. Vannak, akik zenepedagógusok lettek. Igen jóleső érzés, hogy leveleikkel itt Kassán is megtalálnak. Nekem a rokonaim Beregszászon meghaltak, Nelli hozzátartozói itt Kassán még élnek. 1979-ben ezért költöztünk ide. Mindenünk megvan, boldogan élhetnénk, csak a sajtóirodák hírei lennének jobbak, ne szólnának már a háborúskodásokról, a lázas fegyverkezésről. A zenében már meg tudjuk alkotni a harmóniát, jó lenne, ha az életben is képesek lennénk rá - mondotta elgondolkodva Székely Lajos bácsi,majd kezét lassan a tárogató felé nyújtotta, ki tudja életében már hányadszor... SZASZÁK GYÖRGY

Next

/
Oldalképek
Tartalom