Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1982. július-december (15. évfolyam, 26-52. szám)
1982-12-17 / 50. szám
y zedeiben utat tört magának. Miből is állott, mit hirdetett ez az új magyar humanizmus? Mindenekelőtt meghirdette minden elmúltnak bátor újra-értelmezését; leszaggatta a múltról, ami hazug volt és frázis, az emberekről, s az élet, a világ és a társadalom képéről, amit mestersége// odály Zoltán, a huszadik századi í\ magyar zene nagy alakja joggal áll a zenei közvélemény érdeklődésének középpontjában, hiszen általános érvényű tanítása, műveinek őszintén becsületes, humanista töltése a mester igazi elhivatottságáról ad tanúbizonyságot. Komponált, gyűjtött, tanított, publikált. Sok arca volt. A szigor és a jóság, a komolyság és a derű végtelennek tetsző, hihetetlenül érzékeny beosztású skálája tükröződött rajta. Tanítványai és munkatársai, muzsikus- és tudósbarátai, közeli és távolabbi ismerősei, az iskola és a „hivatal“ képviselői, városiak és falusiak, felnőttek és gyerekek mind más és más fokát látták és rögzítették ennek a skálának. Melyik volt hát az igazi arca? Valamennyi, együttesen. S ez több, mint amit egyetlen kortársa egymaga hitelesen ábrázolhatott volna. E felismerésben rejlik a jelentősége Kodály szellemének, egyénisége kisugárzó spontaneitásának, munkássága örök érvényű értelmének. Mi tette képessé Kodályt a magára vállalt óriási feladatok njegvalósítására? Egyéni érdeklődése, korán kibontakozó tehetsége és sokoldalúsága melletti kétségkívül nagy szerepe volt ebben neveltetésének, a szülői ház s a környezet befolyásának. Életének első tizennyolc esztendejét vidéken - Szobon és Galántán - töltötte. Az itt szerzett benyomások egész pályájára kihatottak. Az elemi iskola elvégzése után a nagyszombati főgimnáziumban folytatja tanulmányait. Zongorázni, hegedülni, sőt gordonkázni is tanul. Három hangszeren játszik mester nélkül, csupán saját erős akaratára, kitartó szorgalmára támaszkodva. A kottatárban partitúrákat tanulmányoz: mind tudatosabban törekszik a zeneirodalom alapos megismerésére. így kezdődnek zeneszerzői kísérletei. Az első alkotásoknak azonban szülői tilalom állja útját, elzárják előle a kottapapírt, nehogy a komponálás a tanulás rovására menjen. Mégis az 1899-es farsangi iskolai koncerten háromtételes vonóstrióját játssza társaival. S hogy az iskolában is helytállt, azt bizonyítja 1900- ban a jeles érettségi bizonyítvány. T iszteletben tartva szülei kívánságát, egyetemre kerül, nyelveket hallgat. A zenei pályát sem családja, sem jóakarói nem tekintik komoly, tekintélyt és megélhetést biztosító foglalkozásnak. Ő azonban érzi elhivatottságát, s így Koessler János irányításával megkezdi rendszeres tanulmányait a Zeneakadémián. Négyévi szorgalmas munka után megkapja a zeneszerzői oklevelet. Utána ösztöndíjjal Bayreuthba látogat, majd önként visszatér a Zeneakadémiára. Egészen 1904-ig az Eötvös kollégium nyújt otthont a szülői háztól elszakadt fiatalembernek. Az intézet nemcsak magas színvonalú tudományos képzéséről gondoskodik, hanem zeneszerzői fejlődésére is ösztönzőleg hat. A kollégiumi évek elteltével Budán bérel szobát és órákat ad. Itt készül fel tanári szakvizsgájára, s írja gyönyörű Adagioját - mely az igazi népzenéről még alig sejtet valamit -, végül innen indul vissza falura, a sorsdöntő népdalgyűjtő útra. JSZÚ 33. XII. 17. Budapesten ekkor a német „a zene hivatalos nyelve“, a Zeneakadémia pedig a német professzorok fellegvára. A Wagner és Brahms epigonok sehová sem vezető próbálkozásaitól megcsömörlött ifjú világosabb formák, tisztább harmóniák után vágyik. Érzi, hogy a romantika napja leáldozóban van, s áporodott légkörére új reakciók születnek, új áramlatok támadnak világszerte. Párizsban De- bussyvel a zenei impresszionizmus hódít teret, Magyarországon Ady Új versei jelzik a magyar líra megújhodását. Mindenfelé fellendül a népzenekutatás. A zene fejlődésével kapcsolatban Kodály ekkor igy tette fel a kérdést: Hogyan lehet az ősi népdalt, mely valamikor az egész magyarságé volt, ismét a nép kincsévé tenni, azt a népdalt, mellyel a néptől elzárkózó püffeszkedö középréteg „szalonképes műveltségével“ nem tud mit kezdeni. ,,A felülről lefelé hatás, szinte a gravitáció törvényszerűségével történik. A nép mindig kész rá, hogy a felsőbb osztályok életéből átvegye, amit szépnek, jónak lát. De az alulról felfelé hatást csak a felsőbb réteg aktivitása hozhatja létre“ - adja meg később ö maga a választ. Ez azonban a századforduló értelmisége számára elképzelhetetlen volt. Ki törje át azt a korlátot, melyet a középosztály emelt maga köré? Erre vállalkozik Kodály, midőn 1905. augusztusában vállán hátizsákkal, zsebében az óraadásokból megtakarított ötven koronával, gyalogszerrel nekivág a Csallóköznek. Má- tyusföldi gyújtőútjára már egy Bartókkal közösen kidolgozott terv alapján indul, s leli meg azt az utat, amely az igazi magyar műzene megteremtéséhez vezet. Bartók 1921 -bői való önéletrajzában ezekre az évekre emlékezve írja Kodályról: ,,.. .hála éleslátásának és ítélő erejének, a zene minden ágában nem egy megbecsülhetetlen intéssel és tanáccsal volt segítségemre.“ Csótó László: Kodály (tusrajz) Az operaházi zenekar 1906-ban mutatja be a Nyári est című szimfonikus művet. A darabot nem értik meg, két előadás után félreteszik. A bemutatót követően Kodály Berlinbe, majd Párizsba utazik. Több mint fél évet tőit külföldön komoly tanulmányokkal. Művészete számára legfontosabb az az ösztönzés, melyet a Debussy zenéjével való találkozásból merít. Zeneszerzői munkásságának elismeréséül, még inkább azonban tanítványainak feltűnő magánvizsga eredményei alapján 1907 szeptemberében rendkívüli tanárrá nevezik ki a Zeneakadémiára. Szolfézst, zeneelméletet, majd zeneszerzést tanít. Strófikus dalait, kórus- és Kamaraműveit nagyrészt értetlenség övezi. Kodályt „tudatosan tévelygőnek“ bélyegzik, szemére vetik, hogy „a gondolatot és a melódiát megveti“ és, noha az összhangzattan tanára, „műveiben kerüli a harm. niát“. Reinitz Béla, a Népszavában közölt meleghangú méltatásában viszont már ekkor megjósolja: „Kodály neve ezután egyike lesz a legszebb magyar neveknek, együvé kerül a magyar kultúra komoly harcosainak neveivel... A további gyűjtésben s a bajok áthidalásában ekkor már a feleség - Sándor Emma - is segít. A sokrétű tevékenység fokozott lendülettel folyik tovább. Művei, melyek a háború előtt már csaknem egész Európát bejárták, most a tengeren túlra is eljutottak. Itthon azonban változatlan a rosszindulatú fogadtatás. De mintha mégis történt volna valami: megzavarodtak az ellenség sorai. Mindegyik kritikus talál kivetnivalót a művekben, de egyik sem ugyanazt. A sok ellentmondás talán annak a jele, hogy a kritikusok és esztéták kezdik már felismerni Kodályban a zsenit, akit nem lehet eltiporni, sem agyonhallgatni. A háború utáni társadalmi átalakulás a művészetben is érezteti hatását. Reinitz megbízásából 1919-ben Kodály, Bartók és Dohnányi megalapítják a zenei direktóriumot, s az Akadémiát Országos Magyar Zeneművészeti Főiskolává szervezik át. Igazgatójává Dohná- nyit, aligazgatójává Kodályt nevezik ki. Itt szerette volna Kodály megalapozni az igen elhanyagolt szolfézs oktatását, s a zenei képzés megjavítását. De az idő rövidnek bizonyult, a külső beavatkozás megpecsételte a proletárdiktatúra sorsát. Kodályt felfüggesztik állásából és fegyelmi vizsgálatot indítanak ellene. Kétévi hallgatásra kényszerül, s mellőzöttsége már-már elviselhetetlenné válik. 1921 szeptemberétől végre ismét hozzáfoghat az ifjú zeneszerzönemzedék tanulmányainak irányításához. A nevelömunkás- ságát ért vádakat nagyszerű eredményei cáfolják meg. „Az a metódusom, hogy nincsen metódusom“ - mondja. Elve az, hogy a tanítványokat hagyja „saját gyökerükön fejlődni“. A csendes felkészülés, az erőgyűjtés évei következnek. Megszületik a Psalmus Hungaricus, a szóló gordonka Szonáta, a Triószerenád. Kodály ekkor már a modern magyar zene legnagyobb melodikus tehetsége, s az új zenei nyelv egyik megteremtője. Legfőbb inspirációs forrása mindig a nép, a nemzeti múlt. A nép zenéjével való találkozása nem megkötöttség számára, hanem egyéniségének teljes kibontakoztatásához vezető út. Megtanulja a parasztok nyelvét és oly tökéletes mértékben rendelkezik vele, amilyen tökéletes mértékben egy költő rendelkezik anyanyelvével. Inspirá- ciós forrásainak köre azonban ezzel még nem merül ki. Tanulmányozza és új tartalommal gazdagítva éltre kelti az európai kórusmúvészet virágkorának nagy vívmányait. így alakul ki sajátos, egyéni zenei világa, mely korunknak, a szó legtisztább értelmében vett modern és magyar művészetévé válik. Bizonyíték erre a Páva-variációk őszinte líraisága, a Marosszéki táncok utánozhatatlanul autentikus harmóniavilága, a Háry János mesét teremtő, elpusztíthatatlanul optimista humánuma, ragyogó kórusai, a gyermeki fantáziát és játékot megörökítő maradandó értékű alkotásai. V annak korszakok, amikor az új humanizmus egy-egy újfajta dallamossággal tör be a köztudatba, a teljes szellemi életbe. Ilyen humanizmus-prófécia volt a 15-16. század új dallamvilága, ilyen Mozart és Beethoven, ilyen Schubert és Schumann melodikája, melyek egy-egy újszerű érzelemvilágnak adtak hangot a maguk korában - s ilyen volt az új magyar zene Kodály-álmodta dallamnyelvezete, mikor a20. század-első évtisen ráfagyasztottak vagy rámázoltak, amit nem kell - nem szabad elfogadni, amibe nem lehet belenyugodni, mert a holnap új, igazabb arcot ad a világnak. Ezen a ponton válik Kodály humanizmusa internacionalizmussá. A természet igazsága az idő igazsága - hirdette Bartók és Kodály, s velük együtt Ady s egy sor elégedetlen, keserű művész. Jön a holnap - mondták -, s vele más hangja, színe, értéke, dallama, zenéje támad a világnak. De azt a hangot meg kellett keresni, fel kellett tálalni, s felidézni. Ma már köztudomású, hogy a magyar nyelv, a beszéd tökéletes zenei kimunkálása Kodály nevéhez fűződik. Amit az olasz és angol zene a 17. században, a német a 19. században teljesített, aminek Muszorgszkijban, Debussyben, Ja- nácekban támadtak kései heroikus folytatói, azt a magyar zenében a 20. század első fele hajtotta végre - megkésett melódiaként, mégis jókor, a döntő pillanatban. öntörvényű dallamosság Kodályé, pedig szóhoz van kötve, még erősebben, mint Bartóké, bár mögötte minden keleteurópai nyelv zeneisége ott lüktet, Kodályé mögött egyes egyedül a magyaré. Dalaiban, kórusaiban a szó zenéje úgy épül bele a mondatokéba, mint a Schu- bert-dalokban: a mondat dallamíve viszont úgy épül strófa-dallammá, hogy szó- és verssort egyaránt magába ölel. A zenepedagógus feladatának a közönség nevelését tartotta. Abból indult ki, hogy ezt nem lehet elég korán elkezdeni. Ezért fejtett ki oly nagy munkát az általános iskolai zeneoktatás érdekében, hiszen ,,ott lehet csak megfogni az embereket. Amit ott elmulasztanak, azt többé nem lehet pótolni.“ Kodály gondolkodás- módját, teljes szellemiségét saját szavai jellemzik a legszebben: „Zene nélkül nincs teljes ember, csak töredék.“ Töredékvoltukból az embereket teljes egész- szé formálni: ebben látta élete legfontosabb feladatát. Ezért szállt vitába Molnár Antallal is, aki ellenezte a szolfézs, a zenei nevelés alaptanának főiskolai bevezetését. „Nem terhelem a növendékeimet ezzel“ - mondta Molnár, s kitartott állítása mellett, pedig ma már egy ország tanú rá, hogy csak könnyített volna rajtuk. Tanúk Magyarországon és külföldön is mindazok, akik tapasztalták, hogy aki először bizonytalanul, sőt, hamisan énekelt egy népdalt szöveggel, utána szolmizálva kristálytisztán adta elő, mintha kicserélték volna. Miért? Mert minden egyes hang kiejtésekor tudatossá kellett tennie a hang szerepét az adott hangnemben. Énekes, vonós, sőt, fúvós enél- kül nem tud tisztán intonálni. De még a zongorista sem; bár az intonáció tisztaságát a hangolóra kénytelen bízni, másképp üti meg azt a hangot, ha tudja, mi a jelentése. A Zenei nevelés Magyarországon című kötetében Kodály - az óriási nemzetközi visszhanggal talán még nem is számolva - ezt írja: „Ez a könyv annak a jele, hogy a magyar zenei nevelés helyes útra tér: nemcsak zenészeket akar nevelni, hanem közönséget is. Ez úton célba érni akkor fog, ha majd azok lesznek az ügyek intézői, akik a nevelés előnyeit magukon tapasztalták. Ha egy szóval akarnók jellemezni e nevelés lényegét, az a szó nem lehetne más, mint: ének. “ RÁCZ TIBOR JÁN CIKKER NEMZETI MŰVÉSZ LEVELE A KASSAI KÓRUSTALÁLKOZÓ RÉSZTVEVŐIHEZ Kodály Zoltán, az egyik legnagyobb magyar zeneszerző, századunk európai zenéjének jelentős alakja. Életcélja lett egy új magyar zenei kultúra megalapozása. Megérezte, hogy ennek az új kultúrának éltető forrása a magyar népzene- tisztaságával, gazdagságával és sajátosságaival, melyeket évszázadok alakítottak. (Maga is nagy gyűjtője volt a népdaloknak, és saját ajkotásaihoz saját- nem kis - gyűjteményéből merített.) Amellett tudta, hogy az új zenének, amelynek a régi magyar kultúra évszázados törekvéseit kellett érvényre juttatnia, el kell sajátítania mindenekelőtt valamennyi vívmányait a kortárs európai zenének, hogy azzal egyénrangú lehessen. Ezért az 1907-1908-as években sokat utazik, tanulmányozza az európai zenei irányzatokat, és hasonlít. Ennek eredménye volt az 1910-es budapesti hangverseny. Itt mutatja be először azokat a müveit (I. vonósnégyes, zongoradarabok Op. 3., Szonáta - gordonkára és zongorára), amelyekben pompáztak a népzene virágai, de a művészet kertjébe ültetve, tökéllyel. A hangverseny nagy meglepetés volt, lelkesedést és kritikai visszhangot is kiváltott. Azonban Kodály ment a maga útján. Ami a zenéjében „népinek" hangzott, az nem egzotikum volt, és nem is hazafias tendencia. Hanem egy olyan művész - géniusz - műve, aki meghódította az egész kultúrált világot. Kodály, mint tragikus sorsú nemzet fia, hordozott a lelkében tragikus vonásokat; ugyanakkor eleven volt benne az ősi humor fiatalító forrásaival. Tele volt költői tűzzel, meleg és lágy lírával, drámai látomásokkal és férfias melankóliával. Költő volt - magányos, aki azonban vágyainak, álmainak világát össze tudta kapcsolni a való világgal és az élettel; szelleme szabadon szárnyalt láthatatlan magasságokba. (1982. október 16.) ! B KODUYIIM
