Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1982. július-december (15. évfolyam, 26-52. szám)

1982-12-03 / 48. szám

A SZOCIALISTA MUNKA HOSE Lelesz egyik új utcája (Gazdag felvétele) \ ÍJ SZÓ 9 f982. XII. 3. Nem nehéz elképzelni, hogyan festhetett ré­gen egy olyan település, melynek egyik utcáját Sárvégnek nevezték. Lelesznek (Leles) ebben az utcájában a latyakban, immár több mint fél évszázaddal ezelőtt, hol cipőben, csizmában, vagy a nyári esők után inkább mezítláb, nagy előszeretettel csuszkálgattunk, játszadoztunk, a szomszéd házakból összeverődött gyere­kekkel. Egyik volt játszótársammal, llko Isjvánnal, a Leleszi Helyi Nemzeti Bizottság elnökével falunézés közben erre a Sárvégre is ellátogat­tunk. A sár helyett ma már aszfalt fedi ezt az utcát, akárcsak a többit. Eltűntek a szalmafede- les házikók is, melyek többnyire agyagos, ritkáb­ban deszkázott padlózata a népes családok tagjainak abban az időben fekvőhelyül is szol­gált. Ma már csak nevetünk mindezen Pistával, hiszen ez a mai szemszögből ítélve szinte hihetetlennek tűnik. Csupán az akkor élt embe­rek emlékeznek rá. Aki nem látta, talán el sem hiszi, milyen - lakásnak nevezett - közös pitva­ros szobákban éltek a leleszi uradalmi cselédek. Inkább tengődtek, mint éltek. Négy-öt család egy közös tűzhelyen főzte a nehéz robottal megszerzett ételeket. Ez, az emberségesnek egyáltalán nem nevezhető helyzet, nem izgatta az intézőt, és a közeli kastély kényelmes lakosz­tályaiban élő urakat. De akadtak Leleszen - nem is kevesen -, akik a kizsákmányolt emberek védelmére keltek, sztrájkokat szerveztek, béremelést, embersé­ges munkát követeltek. A „Kis Moszkvának“ nevezett Lelesz község kommunistái: Zsigmond József, Lengyel Gyula, Bajusz József, id. llko István, Varga Ferenc, Palágyi M. János, Török Imre, Hornyák János, Varga István és mások, a munkásosztály ügyéért bármikor síkraszálló emberek voltak. Nyíltan hirdették már a húszas évek elején, okulván a Nagy Októberi Szocialis­ta Forradalomból, a világ első szocialista álla­mának megalakulásából, hogy a csehszlovák munkásosztály is kiharcolja magának a ha­talmat. Nem tévedtek. Sajnos, közülük már kevesen élnek s élvezik azt, amiért ha kellett a bőrüket is vásárra vitték. Talán llko Pista bácsi az egyetlen élő tanúja annak a harcos időszaknak, aki nemcsak a többi helybeli kommunistával, de mint vörös katona, fegyverrel a kezében is védelmére kelt a kizsákmányoltaknak. * Valóra vált, amiről nekünk gyerekeknek is sokat beszélt. Ma igazában érzékelni, értékelni tudjuk, mennyire igaza volt. Nem kérdeztem meg Pista bácsitól, de azt hiszem, biztosan és teljes joggal büszke arra, hogy fia a néphatalom képviseletében, a nemzeti bizottság elnökeként őszinte lelkesedéssel részt vesz a régi tervek eredményeinek megsokszorozásában. Több mint huszonkét éve tevékenykedik a he­lyi nemzeti bizottság vezető tisztségeiben, az utóbbi másfél évtizedet jelenlegi beosztásában, a Leleszi Helyi Nemzeti Bizottság elnökeként töltötte le. Korábban a volt királyhelmeci (Krá- l'ovsky Chlmec) járás pártapparátusában is dol­gozott. Tehát több évtizede olyan posztokon tevék.enykedik, ahol az emberek, a közösség társadalmi érdekeinek védelme, a fejlődés irá­nyítása, a közügyek intézése az egyik legneme­sebb feladat. Meggyőződésből mondom: llko István ezt nagyszerűen csinálja, mert a párt politikájához, a szocialista társadalomépítés fel­adataihoz elkötelezetten viszonyul. Olyan gyö­kérből nőtt a családfája, amely csakis a munkás­hatalom nevében, a szocialista társadalom javá­ra dolgozó embereket nevel. Azért mondom el mindezt az SZSZK belügy­minisztere által kitüntetett llko István elnökről, mert ö, saját maga soha sem beszél az önzet­len, a társadalom, Lelesz község és lakossága érdekében végzett áldozatkész munkájáról, szervezőképességéről, felelősségtudatáról. Boldogan jártuk a portalanított, aszfaltozott utcákat, itt-ott megálltunk, szemlélődtünk. Ter­mészetesen, számomra szembetűnőbb a köz­ség megváltozott arculata. Bennem, egy-egy utcába befordulva, még a régi emlékek eleve­nednek fel. Nemcsak a Sárvégen, Mogyoró­szögben, Hegy-utcában, Hadabudán, de ott is, ahol valamikor a libalegelő egy-egy kedvenc játszóhely volt, ahová poros, sáros út vezetett. Csak az emlékek maradtak meg abból az időszakból, meg a csaknem százötvenéves is­kola, ahol családjaink több nemzedéke, s így jómagam is a betűvetést tanultam. Annak szív­ből örülök, hogy új iskola építését tervezik, reméljük, valósággá is válik az elképzelés. Egyébként mindenütt a fejlődés, a régit felvál­tó új jelei mutatkoznak. A csaknem ötszáz, korszerűen berendezett, felújított, vagy újonnan épített, földszintes és többszintes családi ház­ban megtalálható a szórakozás lehetőségeit házhoz szállító televíziós készülék, mosógép, hűtőszekrény, vízvezeték, központi fűtés, fürdő­szoba.- Nálunk annyira gépesítettek a háztartások, hogy a hajdani egy helyett ma már öt transzfor­mátor működik a faluban - jegyezte meg az elnök. - A lakosság életszínvonalának emelke­dése több tény segítségével lemérhető. Nem­csak annak alapján, hogy tulajdonképpen min­den lakás átépült, s az utóbbi években száz­negyven új lakás felépült. Vajon nem az életszín­vonalról tanúskodik-e, hogy a 2070 lakosú Le­lesz község üzlethálózata évente átlagosan 18-20 millió koronát forgalmaz? A százhetven személygépkocsi, hatvankilenc motorkerékpár, meg egyebek, mind-mind a lakosság jólétét bizonyítják. így sorakoztathatnám fel a köz­ségfejlesztés terén elért eredményeinket is, me­lyek közös összefogásból, a lakosság társadal­mi munkája segítségével születtek. Lelkesedés­sel dolgoztak a több mint hárommillió korona értéket képviselő, korszerű irodaház felépítésé­nél. Két év alatt elkészült, tavaly novemberben, községünk felszabadulásának évfordulója alkal­mából adtuk át. Társadalmi munkával portalaní- tottuk az utakat, építettük a járdákat, végeztük a parkosítást, létesítettük a vízvezeték-hálóza­tot. így korszerűsítettük a mozit, az óvodát, újítottuk fel a közvilágítást, kerítettük körül a te­metőt, a sportpályát. A lakosság, a helyi párt- szervezet, a társadalmi szervezetek támogatása nélkül községfejlesztési munkánk nem lenne ilyen eredményes. Ez pedig valóban eredményes, ezt a felsőbb szervek is elismerik. Bizonyítja ezt az is, hogy ez év áprilisában Lelesz község elismerő oklevelet és százezer korona pénzjutalmat kapott az SZSZK kormányától.- Nagy megtiszteltetés számunkra ez a ma­gas elismerés, ami a képviselőket és községünk egész lakosságát további sikerek elérésére, a választási programban szereplő feladatok eredményes teljesítésére kötelezi a jövőben is - hangsúlyozta llko István. - A ravatalozó, az új iskola felépítése és egyéb feladatok teljesítése még előttünk áll. Derűlátással nézünk a jövőbe, mert községünk szorgalmas lakosságának ten- niakarása a biztosítéka távlati feladataink ered­ményes teljesítésének. Valóban jogos az elnök derűlátása, hiszen a lakosság már október elsejéig teljesítette, sőt túlszárnyalta az idei jelentős jubileumok tisztele­tére vállalt kötelezettségeit. Tudja, hogy a köz­ség folyamatos fejlesztése a jövőben is közös, társadalmi feladat. De közösen örülnek az elért eredményeknek is, mint például annak, hogy a Sárvég utca ma már csak a neve szerint sáros. KULIK GELLÉRT A LEGBOLDOGABB A FIÚK KÖZÖTT VAGYOK Újsághír: ,,...1982 május elseje alkalmából a Szocialista Munka Hőse címet és a vele járó aranycsillag viselési jogát adományozták Frantisek Kozának, az ostravai Vítkovice Építőipari Vállalat ácsbrigádja vezetőjének...“ Arca egyszerre vált ismertté az or­szágban, hiszen a televízió és a lapok jóvoltából többször találkozhattunk I ' arcképével, életútjával. így aztán, mi­kor az ostravai Klement Gottwald Új Kohó portáján túljutva a gyár területé­re léptem, szinte biztos voltam benne, ha találkozunk, könnyűszerrel felis­merem. Előbb azonban egy jókora gyaloglás várt rám, mert a köze! egy kilométer hosszú csarnok, ahol dolgo­zik, a kaputól elég messze épül.- Az új hengermű ugyan még épül, de egy rés'ze már üzemel, - mondja alkalmi kísérőm, akihez útközben csatlakoztam. Néhány percnyi járás után kirajzolódnak előttünk a henger­műnek a látóhatár teljes szélességé­ben húzódó körvonalai. - Ha a terme­lés kulisszatitkai érdekelnék, akkor a csarnok baloldali vége felé irányíta­nám. De mivel az ácsmestert keresi, legjobb lesz, ha az ellenkező irányba indul el. Ott dolgoznak valahol - mond­ja búcsúzóul. XXX Belépek a hatalmas csarnok mesz- sziről arasznyinak tűnő, de a valóság­ban hatalmas ajtaján. Tompa gépzaj, ezernyi fénycsillag fogad. Valaki oda­kísér a Koza-brigád munkahelyéhez, de hiába nézek bármerre, nem látok a közelben senkit. Órámra pillantok. Délelőtt fél tizenegy van. Tán tízóraiz­nak valahol, morfondírozok magam­ban, miközben tekintetemmel végig­pásztázom a csarnok közepén húzódó mélyedést. Valószínűleg ez Kozáék mostani munkahelye, a félbeszakadt zsaluzás nyomai erre engednek követ­keztetni. Egyszerre csak egy jól megtermett munkaruhás férfi tart felém. Kapnék az alkalmon, de miután közelebb ér, s arc­vonásairól felismerem, a kérdezöskö- dés helyett kölcsönösen bemutatko­zunk. Pár percre türelmet kér, majd visszatérte után az egyik fabarakkba hív beszélgetni.- Hát itt van a második otthonom immár több éve - mondja kérdésekre sem várva. - De az igazi sincs sokkal messzebb. Ha kinéz az ablakon, a gyárudvar mögött meglátja Vratimov legmagasabb építményeit. Ebben a városkában van a családi házam, kertem, ahol egyedüli kedvtelésemnek I hódolhatok. Mert többre nem futja az időmből. Általában nyújtott műszakok­ban, gyakran szombaton is dolgozunk, mert kevés az ács, de a munkát így is el í kell végezni. A szakmaszeretet csalá­dunkban hagyomány, hiszen egy ács­dinasztiát éltetünk. Amit apámtól örö­költem még gyermekkoromban, azt most fiam viszi tovább... És mintha egy nyitott könyvben lapoznék, úgy peregnek előttem életé­nek képsorai. Időnként elhallgat. Ilyen­kor gondolatait gyűjti össze, hogy az­tán újból meríthessen emléktárából.- Szülőfalum, a Klatovy melletti Habartice távolabb fekszik Ostravától. Az ötvenes években egészen fiatalon távoztam onnét, hogy később több csehországi beruházást megjárva el­jussak ide a Klement Gottwald Új Kohó építkezésére. Eredetileg csupán né­hány hónapra küldtek, de annyira meg­tetszett itt, hogy végül is maradtam. Ugyanilyen helyzetbe kerültfeleségem Miloslava is, aki Bánovce nad Bebra- vou-ból való. Miután összeházasod­tunk, Ostravában hoztuk létre csalá­dunk új otthonát. Gyermekeink, Emílie és Mirek már itt nőttek fel. Sokat köszönhetek annak, hogy kezdettől fogva neves ácsmesterek keze alatt dolgozhattam, tőlük leshet­tem el a szakma fortélyait. Pontosan emlékszem rá, amikor huszonnyolc évvel ezelőtt egy napon ezzel fordult hozzám a brigádvezető: ,,A fiúk egy részét magammal viszem, a többieket rád bízom, te leszel a vezetőjük." Akkortól én állok a „ parti “ élén. Közben sok mindent átéltem velük, többen jöttek-mentek, most tizenketten va­gyunk. A fiatalok nemigen vállalják ezt a kemény, férfias munkát. A katonaidő letöltése után kevesen térnek vissza. Valahol megállapodnak, közelebb az otthonukhoz, megszabadulva az épí­tők vándorlásainak viszontagságaitól. Elvem, s ez a brigádban is érvényesül: előbb munkáddal bizonyíts, aztán megkapod a megérdemelt jutalmat. Nem szeretem, ha valaki még közénk se ért, s már arról kérdezősködik, mennyit lehet itt keresni. Tessék, előbb próbálja meg. Senkivel sem bánunk kesztyűs kézzel, de amit elvégez, azt úgy kell csinálnia, hogy ne essen csorba brigádunk hírnevén. S akkor biztosan nem csalódhat. Boldog vagyok, amikor hazafelé tar­tok a munkából és látom, mit végeztünk el aznap. Gyakran á mesterrel járom be a munkahelyet, s együtt mérlegelünk: ez már mögöttünk van, most már következhet a többi. Néha bánt - mint például ebben ahatalmascsarnokban, mely páratlan az ország területén -, hogy elvesznek benne az ácsmunka nyomai. Az alapokkal tizenkét méter mélységben dolgoztunk, és hogy mi­lyen nehézségek közepette, arról ke­vesen tudnak. A körülményeket, per­sze nem mi választjuk. így előfordul, és nem is ritkán, hogy nehéz helyzetbe kerülünk: fagyban, térdig érő sárban vagyunk kénytelenek megbirkózni fel­adatainkkal. De ilyenkor edződik a kol­lektíva, megmutatkozik igazi összetar­tása. És rendben átadunk mindent. örömteli pillanatok - munkaru­hában (ŐSTK felvétel) Aztán felszerelik a berendezéseket, s mire beindul az új üzem, az építőkre már senki sem gondol. Szinte mindig többes számban be­szél: önmagáról és brigádjáról egy­szerre. Májusi kitüntetését is a közös érdem elismerésének tartja.- Tizennégy nappal korábban érte­sültem róla. Napokig még aludni sem tudtam rendesen. Hiszen nem tettem semmi különöset, csupán munkámat, kötelességemet végeztem. Ilyen gon­dolatok motoszkáltak a fejemben. Má­ig is úgy tartom: a kitüntetés az egész kollektíva elismerése, s ebbe belefog­lalom a vállalatvezetést is. Ők terem­tettek olyan feltételeket, hogy a többi valóban csak rajtunk múljon. Senélkül ma már nehéz eredményesen dolgoz­ni. Megható volt a prágai várban átélt ünnepség, örültem, hogy fiatal mérnö­kök, orvosok is köztünk lehettek, már most felfigyelt rájuk a társadalom. A fővárosban eltöltött napok felejthe­tetlenek maradnak számomra. Sok­szor visszagondolok erre, de a legbol­dogabb mégiscsak az építkezésen vagyok. Gumicsizmában és bukósi­sakban a fiúk között. És arcán megjelenik a belső énjét tükröző mosoly. J. MÉSZÁROS KÁROLY

Next

/
Oldalképek
Tartalom