Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1982. július-december (15. évfolyam, 26-52. szám)

1982-11-19 / 46. szám

RANK MINDIG SZÁMÍTHATNAK Tágas műhely, különböző megmunká­lógépek sokasága a mellettük dolgozó emberekkel. Az érkező pillanatok alatt tudatosítja, hogy itt a vas körül forog az élet. Az egyik helyen kisebb darabokra vágják, amott lyukakat fúrnak a közepé­be, vagy éppen vájatot mélyítenek olda­lába, hogy aztán a kellő formájú kisebb darabokból az igényeknek megfelelő for­mát, rácsot és még ki tudja mi mindent hegesszenek össze. A Nyugat-szlovákiai Baromfifeldolgozó Vállalat dunaszerdahelyi (Dunajská Stre- da) üzemében vagyunk, mégpedig annak olyan részlegén, amelyre nagyon is oda­figyelnek a termelés irányításáért felelő­sök, s nem véletlenül. Mert bár tény, hogy e helyen csibének, baromfinak nyoma sincs, mégis az itt dolgozók munkájától, igyekezetétől, s nem utolsósorban lele­ményességétől függ a baromfifeldolgozó gépsorok folyamatos üzemeltetése. Rájuk mindig számíthat az üzem Az elmondottak után már nem nehéz kitalálni, hogy az üzem karbantartóiról, javítóiról van szó. Többségük már tizenki­lenc évvel ezelőtt is itt dolgozott, amikor elhatározták, hogy brigádba tömörülnek, s versenyezni fognak a megtisztelő cí­mért. Az elhatározás erős volt, s azok, akik kimondták a verseny szót, kellően tudato­sították annak jelentését. Mi sem bizo­nyítja ezt jobban, mint az, hogy ez év áprilisában kilenc brigádtag immár az aranyjelvény tulajdonosa lett. Munkánknak és igyekezetünknek mél­tó elismerése ez, de az is igaz, hogy ránk mindig számíthat az üzem. Ha kell, itt vagyunk hajnalban és késő este, vagy szombaton és vasárnap, ha éppen úgy kívánják a körülmények - mondja Toma- novics Sándor géplakatos, miközben gondosan megméri egy ablakszerű vas­rács nyílásait. - Baromfitartó polcokat kértek az egyik feldolgozó részlegen. Elmondták, hogy minek és hová akarják, hogyan könnyítené munkájukat. Úgy megtervezni és elkészíteni, hogy az való­ban az elképzelt célt szolgálja, már a mi feladatunk. Dehát ez természetes, hiszen ezért vagyunk itt. Szavai nem adnak okot kételkedésre, ami a további beszélgetésből is kitűnik.- Sokat újítunk. A brigádban különbö­ző szakmájú tagok dolgoznak, így össze­tettebb feladatokat is meg tudunk oldani. Sidó Lajos villanyszerelő kollégámmal összefogva például sok helyen az erede­tinél kisebb teljesítményű, de a küldetés­nek így is megfelelő motorokat szereltünk be. Ezzel jelentős mennyiségű villany­áramot takarítottunk meg. Hasonló céllal helyeztük át a kompresszorállomást is, mivel az eredeti helyen nem lehetett megfelelően szellőztetni. Es sorolja tovább a példákat, amelyek­re büszkék. Vannak azonban olyan újítá­sok is, amelyek ürömöt is vegyítenek az örömbe. Mutatja is az egyik, alig hét centiméter átmérőjű gumi tömítőgyűrűt. Vagy két milliméter vastag sínt esztergá- lyoztak köré, hogy helyettesíthessék vele a beszerezhetetlen méretűt, örülni kelle­ne, hiszen megoldották a problémát, ter­melhetnek a gépek. Elmegy azonban a kedvük, ha arra gondolnak, hogy ezt milyen áron tették. Amíg ugyanis az ere­deti ára négy koronába sem kerül, addig az átalakításra ráment egy fél munkanap és egy csomó energia. Nemcsak én, a brigád is- Ha brigádtag az ember, a közös­séggel együtt kell éreznie és gondolkod­nia. Ha nem csinálok meg valamit, vagy elhallgatom, hogy rájöttem egy probléma megoldására, ezzel a brigádot, a társakat is megkárosítanám. Mi azt valljuk: egy mindenkiért, mindenki egyért. Persze az egyéni érdemeket a kollektíva is elismeri. Viszont, ha valaki hanyagul végzi el Gondosan megmérte egy ablakszerű vasrács nyílásait. Tomanovics Sán­dor, aranyjelvényes brigádtag feladatát, a kollektívát is bírálat éri, és a munkatársak előtt kell erre magyaráza­tot adnia. Varga Lajos és Cséfalvay Tibor kar­bantartók mondták a fentieket. Aznap mindketten a feldolgozó részlegen telje­sítettek szolgálatot, csak lejöttek pár percre megbeszélni egy problémát, a bri- gádvezetóvel. Elmondták, hogy reggel ötkor álltak munkába, hiszen a műszak kezdetéig el kellett végezni a szükséges karbantartást, no meg a saját gépsoraikat is alaposan átnézték. A saját szóra kérdően felnézek jegy­zetfüzetemből, így megmagyarázzák en­nek lényegét:- A brigád tagjai felelősséget vállaltak az egyes gépsorok, gépek, targoncák stb. folyamatos működéséért. A karban­tartó-javító szolgálaton túl így mindenki valamire külön is felügyel, gondozza, kar­bantartja azt, s amolyan saját tulajdonom szellemben nézi, hogy munkatársai ho­gyan használják. Amióta ez megvan, a karbantartás is könnyebb, és a ráfordí­tott költség is öt százalékkal kevesebb. Kezdeményezőkészségből jeles A brigád vezetője Bíró Ernő, ö a párt- alapszervezet elnöke. Tovább beszélge­tünk munkájukról, vállalásaikról.- így gondolkodunk mi - teszi elém a brigádnaplót, s hogy a sok szó helyett a tények beszéljenek, helyenként felnyit­ja. Valamennyi elolvasott részlet egy újabb bizonyítéka a helytállásnak és a kezdeményezőkészségnek. Például a brigád tagjai eddig száz saját újítást vezettek be a termelésben, s ezekkel másfél millió korona értékű munka meg­takarítását tették lehetővé. Átalakították a vágórészleg világítását. Az égők jobb elhelyezésével elérték, hogy a régi fo­gyasztás mellett a világítás a kívánt erős­ségű lett. Jelentősen hozzájárultak a munkatermelékenység tavalyi másfél százalékos növekedéséhez, az 6 érde­mük az is, hogy a gépek meghibásodá­sának százalékaránya egy tizeddel csök­kent. Mindez miért? Mert, - hangoztatták többen is, - a brigád közös dolgát komo­lyan veszi mindenki. Ha valaki erről meg­feledkezne, a többiek figyelmeztetik erre.- Mégpedig nyíltan, szemtől szembe - mondta a brigád vezető. - És ezért sosincs harag. Az illető mindenkor belát­ja, jogosan érte bírálat. S igyekszik úgy dolgozni, hogy arra a legközelebb ne kerülhessen sor. És miért is tagadnám, hogy az én vezetői munkámat is meg­könnyíti a brigád. Nincs probléma a rend­kívüli, szombati, vasárnapi műszakok be­osztásával, a többletmunkát is becsület­tel vállalja mindenki. Tegyük még hozzá, hogy az igyekezet más téren is példás. A Szolidaritási alap­hoz nyolcórai munkabérükkel járultak hozzá, és a brigád milicista tagjai rend­szeresen eljárnak a fiatalok közé, hogy elbeszélgessenek velük munkájukról, küldetésükről. Az ilyen kezdeményezé­sek is közrejátszottak, hogy 1974-ben felvehették a Béke nevet. Horgászni azért együtt megyünk Többletmunka, rendkívüli feladatok vállalása, szigorúan ellenőrzött és szá- montartott kötelességek - ez jellemzi elsősorban a brigádot, s mégis vonzó a közösség. Nemrégen tárgyalták meg például több kollégájuk felvételi kérelmét, örültek elhatározásuknak, mégis úgy döntöttek, hogy várnak még. Kritikusabb szemmel figyelik munkájukat, s aztán adnak csak végleges választ.- Mindenki tudja, hogy mint brigádtag­tól többet várunk majd, esetleg a munkán túl is. Például, hogy tovább bővítse szak­mai, politikai ismereteit, vegye ki részét a társadalmi munkából, ha lehet, legyen Lejöttek pár percre, hogy megbeszél­jenek egy problémát. Balról: Cséfalvai Tibor, Bíró Ernő és Varga Lajos (A szerző felvételei) önkéntes véradó, mint Karika Imre és Csémy László. És hogy ennek ellenére mégis vonzó a brigád? - adta fel önma­gának a kérdést a vezető. - Tudják tagjaink, hogy védjük érdekeiket, érdem szerint részesül mindenki az üzem külön­böző juttatásaiból. Részt vesznek üdülé­sen, kiránduláson, vagy éppen tanul­mányutakon. És ha ritkán is, azért mi is szervezünk közös akciókat. Horgászni például a leggyakrabban együtt járunk ki a Dunára. Misik László autószerelő és legidősebb tagunk, a hatvankilenc éves Nagy Ferenc asztalos megszervezi a tár­saságot, s miközben a kapást várjuk, ügyes-bajos dolgainkat is megbeszéljük. Befejezésül hadd álljon még itt két társunk, Orosz Alajosnak és Nagy De­zsőnek a neve is, akikkel nem beszélhet­tünk. Annál is inkább, mert ók is méltó tagjai annak a kollektívának, amely vi­gyáz arra, hogy az aranyjelvények min­denkor fényesen ragyogjanak. EGRI FERENC A rendszertelenül közlekedő prágai villamosokra min­dig sokan várnak, a megállókon a tolongás is gyakori jelenség. Végre megérkezik a huszonkettes. Előt­tem egy felszállni készülő nénike - az öltözékéről is látszik, hogy vidéki - megkérdezi a kocsivezetöt: - Merre mennek, kérem? - Egyszerűbb, ha megmondja, hova igyekszik, hogy útba igazíthassam - válaszolja készségesen Milos- lav Vitásek, majd egy másik, közelebbi járatot ajánl a nénikének.- Nem zavarják az ilyen gyakori kérdések? - elegyedem szóba vele.- Egyáltalán nem, ha állunk, szívesen tájékoztatom az utasokat. Ez ugyanolyan kötelességem, mint az állomások rendszeres bejelentése - hangzik a meglepő válasz, mert tapasztalataim szerint nem mindenki veszi komolyan a közlekedési előírásokat. A villamosvezető hirtelen fékez. Az „állóhelyesek“ dü­löngélve kapaszkodnak a rűdba, vagy ami éppen a kezük ügyébe esik. Ö elnézést kérve hátraszól: - Majdgem elgázoltam egy fiatalembert, mert újságolvasás közben a piros jelzés ellenére akart átmenni az úttesten.- Néha bizony velem is megtörténik - mondja - hogy valamilyen forgalmi akadály miatt nem közlekedhetek menetrendszerűen. De akkor is folytatom az utat a végállo­másig, ahol tájékoztatom a diszpécsert, azután tovább megyek. Bár ilyenkor némi Késés elkerülhetetlen, az utasokat igyekszem megkímélni a hosszabb várakozástól. - Igaz ugyan, hogy elégedetlenekben nincs, hiány - foly­tatja - a türelmetlenek morognak is, de még mindig jobb így, mintha magyarázat nélkül kitessékelném őket a ko­csiból. A villamosvezetőnek tehát kissé paszichológusnak is kell lennie. Véleménye szerint normális körülmények között feltéve, hogy a kocsi percnyi pontossággal hagyja el a végállomást - a menetrend megtartható és mindenkinek ahhoz kellene igazodnia. Egyeseknek azonban - sajnos - nincs a vérükben a pontosság. A távolból is látják az esőben, hóban, fagyban didergő utasokat, mégsem indulnak el az előírt időben. Beszélgetés, vagy kártyázás közben nem szíve­sen zavartátják magukat. Miloslav Vitásek nem egyszer tanúja az ilyen fegyelmezetlenségnek, és nem csoda, hogy azt nem hagyja szó nélkül: - Induljon, barátom - mondo­gatja a késlekedőknek - már öt perce úton kellene lennie. Azon a napon, amelyen megismerkedtem Vitásek elv­társsal, reggel öt óra óta volt szolgálatban. Munkatársa VILLAMOSVEZETŐ ÉS PÁRTELNÖK délután a Flóra megállónál váltotta fel, hogy 6 a munkahe­lyére siethessen, ahol a pártbizottság tagjai már vártak elnökükre. Tőlük tudtam meg, hogy Vitásek elvtárs kiváló munkája elismeréseként több kitüntetés és oklevél tulajdo­nosa: Á szocialista munkabrigád és a népi milícia tagja, aki a városi pártbizottság ellenőrző és revíziós bizottságában is tevékenykedett. A pártbizottságban jelenlegi elnöki tiszt­ségét ugyancsak lelkiismeretesen tölti be.- Hogyan sikerül összeegyeztetni valamertőyi köteles­ségét? - kérdem tőle. - A dolog egyszerű - válaszolja. - Ha pártértekezletre kell mennem, akkor a nappali műszak helyett éjszakait vállalok. Ha a feleségemmel néha kirándulunk, szabad napot veszek ki, a túlórákból erre is bőven telik. Egyébként azonban szombatonként és vasár­naponként is szívesen dolgozom. És mert szeretem a munkámat, úgy is mondhatnám, szórakozásnak is te­kintem. Fiatal éveire gondolva, hirtelen elneveti magát, majd elmondja, hogy iskoláskorában gyakran várt a Béke-téren a villamosokra. A kocsivezetők jól ismerték már és megen­gedték neki, hogy átváltsa a síneket. Egyébként géplaka­tosnak készült, ki is tanulta a mesterséget, de sok minden mást is kipróbált az életben. Két évig a pribrami uránbá­nyában dolgozott, 1969-ben azonban letette a villamosve­zetői vizsgát. Régi vágya teljesült.- Reggelenként jóval négy óra előtt kelek. Még ha néha „ballábbal“ ébredek is, a villamosban, a munkába siető emberek között elszáll a rosszkedvem, akár a füst. Igyekszik lelkiismeretesen dolgozni. Nem csapja be a kocsi után futók orra előtt az ajtót, öröme telik a jól végzett munkáiban. Tapintatos az utasokkal szemben, akik többnyire elismerik igyekezetét.- Egy kivételével nem is került sor közöttünk összetű­zésre az elmúlt tizenhárom esztendő során, de az az egy is ittas volt - emlékezik. - Betörte a kocsi ablakát és az ajtót is megrongálta. És mert nem hallgatott a jó szóra, felszólí­tásomra nem volt hajlandó kiszállni, a rendőrt hívtam segítségül. Tény, hogy nem könnyű a tömegközlekedési eszközök vezetőinek az élete. Helyzetüket a forgalmas utcáikon nemcsak a sok helylütt javított úttest miatti gyakori irány- változtatás, hanem a gépkocsivezetők és járóRelök fegyel­mezetlensége is megnehezíti. Fárasztó és idegölő ez a munka, amely a Miloslav Vitásekhez hasonló köteles­ségtudó, lelkiismeretes embereket igényel. Ha többen lennének, kétségtelenül kevesebb volna a közlekedési baleset Prága utcáin és az utasok is elégedettebbek ÚJ SZÚ lennének. KARDOS MÁRTA ☆ 1982. XI 19?

Next

/
Oldalképek
Tartalom