Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1982. július-december (15. évfolyam, 26-52. szám)
1982-11-12 / 45. szám
I szó 9 • „Értékes tapasztalatokat szereztem“ Gál Tibor, a SZISZ Nagykürtösi (Veľký Krtíš) Járási Bizottságának titkára volt, mikor a moszkvai pártfőiskolára javasolták. Jelenleg az SZLKP járási bizottságának politikai dolgozója.- Az én emlékeim még nagyon frissek. Az elmúlt tanévben fejeztem be tanulmányaimat Moszkvában s egy hónapja szereztem meg a doktorátust Prágában. A legnagyobb hatással a szovjet emberek összetartása volt rám. Megtiszteltetésnek vettem, hogy a világ első szocialista államában tanulhatok, a különböző országokból érkezett társaimmal együtt. Lehetőségem nyílt arra, hogy megismerjem, összehasonlítsam munkastílusukat, hogy mérlegeljek, milyen szempontok szerint ítélik meg az egyes dolgokat, jelenségeket. Azok a baráti, elvtársi kapcsolatok, melyek ott-tartózkodásom alatt jöttek létre, tartósnak ígérkeznek. Már több barátom érdeklődött levélben, telefonon, mikor látogatom meg. Természetesen én is bármikor szívesen látnám viszont őket. A szovjet emberek vendégszeretetét, jószívűségét és segíteni akarását nem lehet elfelejteni. Az természetes, hogy az utcán eltévedt idegent készségesen útbaigazítják, vagy akár a keresett helyre viszik, de az ilyen hétköznapi eseteken kívül is számtalan példát sorolhatnak fel emberséges magatartásukról. Orosz kollégák egy-egy csoportja patronált bennünket, segítségük felbecsülhetetlen volt, ők segítettek kezdetben a nyelvi nehézségek leküzdésében. Az ideológiai munkában értékes tapasztalatokat szereztem a gyakorlatok során. A szocialista ember nevelése széles látókört igényel, különböző nézetek, vélemények figyelembevételét feltételezi. Úgy érzem, e téren sokat tanultam. Az iskolán kívül a gyakorlatok, a baráti látogatások során az egyszerű emberekkel folytatott beszélgetések nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy közelebbről megismerjem a szovjet elvtársakat. Meggyőződhettem arról, mennyire optimisták a béke megőrzése kérdéseiben. Munkámban igyekszem az ott szerzett tapasztalatokat minél jobban érvényesíteni, tudásomat mind jobban kihasználni. Szívesen mennék újra Moszkvába a barátaimhoz, s nem utolsó sorban a felejthetetlen élményeket nyújtó kulturális intézményekbe: színházakba, múzeumokba, kiállító termekbe. Husárné Seres Vlaszta, a Tábortűz főszerkesztője, a Leningrádi Állami Egyetem újságírói karán végezte tanulmányait.-i Sokkal nehezebben szoktam meg az öt év után az itthoni életet, mint amikor a Szovjetunióban az új környezethez kellett alkalmazkodnom. Nem túlzás, ha azt állítom, életem legszebb öt éve volt a Le- ningrádban eltöltött idő. Hazatértem után úgy éreztem, át kell adnom a sok élményt: a bratislavai IV. városkerületben a Csehszlovák-Szovjet Baráti Szövetség lektoraként jártam előadni, a Barátság- házban pedig gyermekekkel foglalkoztam rendszeresen. Szülőfalum, Farkasd iskolájában is többször jártam beszélgetni a szovjet emberekről. Ha az utcán orosz beszédet hallottam, nem tudtam elmenni anélkül, hogy néhány szót ne váltsak az ismeretlen ismerőseimmel, örültem, ha kísérgethettem őket. Azóta sincsenek olyan barátaim, mint Leningrádban voltak. Két évvel ezelőtt tizenkét volt évfolyamtársammal szilvesztereztünk együtt Leningrádban. Csodálatos találkozó volt. Nem szeretem a frázisokat, inkább néhány apróságot mondok el, ami bennem csodálatot, elismerést váltott ki a szovjet emberek iránt. A nálunk gyakran tapasztalható anyagiasság ott nem mutatkozik meg, de szívesen állnak sorba egy-egy Puskin-kötetért, vagy a múzeumok előtt belépőjegyre várva. A könyv szeretete, a művészetek iránti fogékonyság nagy hatással volt rám. A tanár-diák kapcsolatban az őszinte segítő szándék, de nem az igénytelenség dominál. A tanár iránti tiszteletet nem azzal érzékeltették, hogy a diákok valamennyi titulust pontosan felsoroltak a megszólításkor. Sokat utaztam a Szovjetunióban eltöltött idő alatt. Kétszer jártam Szibériában, Murmanszkban, felsorolni is nehéz, hány helyen. A hosszú, órákig tartó vonatozás soha nem telt szótlanul. Sokszor elcsodálkoztam, mennyire szeretik az egyszerű emberek hazájukat, milyen őszintén tudnak a házasságról beszélni. Minden iránt érdeklődnek és törődnek egymással. Nagy előny számomra, hogy a szovjet gyermeklapokat olvashatom. Sokat tanulok, tapasztalatokat szerzek belőlük. Az viszont nagyon bánt, hogy az ő szép fényes lapjaik mellett, a mi Tábortüzünk igen szerény, kevésbé vonzó külsejű. De talán majd egyszer ez is megváltozik. Gyakran veszem elő a Leningrádban készült albumomat, mely a szerintem legszebb városban eltöltött évekre emlékeztet. Foglalkoztat a gondolat, hogy megírom az emlékeimet, élményeimet. DEÁK TERÉZ • „Minél előbb, újból el akarok jutni Ogyesszába“ Hiavinkáné Csömör Mária a vágsellyei (Šaľa) Duslo vállalat vegyészmérnöke. Jelenleg gyermekgondozási szabadságon van. Kisfia, Janko társaságában beszélgettünk vele az Ogyesszai Állami Egyetem vegyészeti karán eltöltött évekről.- Az első időszak bizony nagyon nehéz volt. Főképp azért, mert kezdetben senkire sem támaszkodhattam. Itthon, ha valamilyen gondom akadt, megbeszéltem szüleimmel, s máris könnyebb volt. Ott magamnak kellett mindenről gondoskodni, ráadásul a nyelvet sem tudtam tökéletesen. Az első előadásokból sem sokat értettem, de félév után már jól beszéltem oroszul, a szemináriumokon is bátrabb voltam. Sok embert, új városokat ismertem meg. Nagyon sok kedves, felejthetetlen emlékem van. Félek, frázisként fog hatni, ha azt mondom, mennyire tetszett nekem a szovjet emberek mentalitása, elsősorban az, hogy az értékrendjük mennyivel különb, mint a miénk. Nem állítom, hogy ők nem szeretik a jólétet és mindent, ami azzal jár, de nem az anyagiak halmozása a fő céljuk. « A másik dolog, amit soha nem felejtek el: nagyon hamar maguk közé fogadtak minket, külföldi diákokat, köztünk pedig igazi internacionalista kapcsolat alakult * ] ki. Felemelő érzés volt, hogy senki sem tett különbséget: te afrikai vagy, te vietnami, te csehszlovák. Az ott született barátságok nem rövid életűek, bár a két apróság mellett nem sok időm jut a levelezésre. Luda barátnőm már kétszer, Natasa pedig egyszer látogatott meg. Velük tartom a legszorosabb kapcsolatot. S még valakiről szólnom kell: Nyina Jankojevnáról, az egyik volt tanárom feleségéről. Egész idő alatt úgy gondoskodott rólam, mintha a saját lánya volnék. Főképp akkor éreztem önzetlenségét, mikor betegen feküdtem a kórházban. Vele nagyon szeretnék találkozni, s minél előbb újból el akarok jutni a gyönyörű tengerparti városba. 1976-ban fejeztem be az egyetemet. Egy évet a termelésben, majd a vállalat kutatóközpontjában dolgoztam. Oroszul szinte a világ összes jelentősebb szakkönyve megjelenik, s nagy előnyt jelent számomra, hogy mindezeket áttanulmányozhatom. „Életem legszebb öt éve volt“ (Hubinák, Grebáč, Zolczer felvétele) Egy jegyzőkönyv margójára „A bűncselekményeket azért követtem el, mert láttam, hogy hiányos a raktári nyilvántartás, laza az ellenőrzés, az anyaglerakat nincs bekerítve, de őrizve sem. Végül pedig nem is vették észre, hogy eltűnt valami“- magyarázta vagy mentegette bűn- cselekményeit egy hivatásos gépkocsivezető a rendőrségi kihallgatáson. Nem egyedi eset a nyilvántartás, az ellenőrzés lazasága és az sem, hogy értékes építkezési anyag a szó szoros értelmében az út szélén hever, de első ízben találkoztam ilyen szókimondó és őszinte vallomástétellel. Ha védekezésnek szánta, mindenesetre meglepő, s ha jobban belegondolok, nem merném azt állítani, hogy legalább részben nem volt igaza. Nem hangoztatta, hogy nem hibázott, nem tagadta bűnösségét, de - úgy tűnik- nem csupán saját magát tartotta vétkesnek. Persze, a vállalat nem hibáztatható azért, hogy kísértésbe vitte a dolgozóját, aki végül is nem bírt ellenállni a bűn, pontosabban a „könnyű kereset“ csábításának. Hová is jutnánk, ha a tolvajok, csalók és a sikkasztok azzal védekeznének, hogy nem ők a bűnösök, hanem az áldozataik, a sértettek, akik megteremtették az alkalmat. A másik oldalon nem szabad elfelejteni, hogy jogrendünk nemcsak a „tiszteld a másét“ parancsot tartalmazza. Alkotmányban rögzített kötelességünk a társadalmi tulajdon védelme és gyarapítása. Ez a kötelesség fokozott mértékben vonatkozik a felelős gazdasági vezetőkre. Éppen ezért nem ártana megvizsgálni, hogy ezek a vezetők, akikre társadalmunk oly jelentős anyagi értékeket bíz, valóban megtesznek-e mindent a társadalmi tulajdon védelmében. Attól tartok, hogy részben az ő felelőtlen magatartásuk okozta a társadalmi tulajdon erkölcsi értékének lefokozását bizonyos társadalmi csoportokban, s hogy oly sok az alkalom teremtette bűnelkövető. Az a pazarló, gazdaságtalan, vigyázatlan módszer, ahogy gyakran az építkezéseken, üzemekben bánnak a gépekkel, munkaeszközökkel, hozzájárul ahhoz, hogy egyesek lebecsüljék ezek értékét, jelentőségét, hogy köztulajdon helyett közprédának tekintsék. De remélem, hogy egyszer majd sor kerül arra, hogy a tolvajok mellett a vádlottak padjára kerülnek azok is, akik kötelességeiket - még ha csak gondatlanságból is - megszegve lehetővé tették a lopást, a társadalmi tulajdon, mindannyiunk közös vagyona megkárosítását. FEKETE MARIAN Sokáig élő emlékek, élmények, idegen tájak megismerése - általában ezeket jelenti egy-egy rövidebb külföldi út. A mélyebb benyomásokhoz, elsősorban az emberek megismeréséhez azonban hosszabb időre van szükség. Hazánkban sok fiatalnak adódik lehetősége arra, hogy a szocialista országok népeit közelebbről is megismerje a külföldi főiskolai tanulmányok ideje alatt. A Szovjetunióban több helyen különböző felsőoktatási intézményekben szereznek tudást, tapasztalatokat fiataljaink. Mit jelentenek számukra a Szovjetunióban eltöltött évek, mire emlékeznek a legszívesebben, hogyan hasznosítják az ott szerzett ismereteiket - ezekkel a kérdésekkel kerestünk fel három szovjet főiskolát, illetve egyetemet végzett fiatalt. 2. XI. 12.
