Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1982. július-december (15. évfolyam, 26-52. szám)
1982-10-08 / 40. szám
I Szlovákia azon kevés országok közé tartozik, ahol még ma is szép számmal él medve. A hivatalos statisztika 450 példányról tud, de lehet hogy több is van belőlük, s tekintettel a jelentős károkra, amit a legelő nyájakban és méhesekben okoznak, a szakemberek nem tartják kívánatosnak a medvék további szaporodását. Pedig jó ötven évvel ezelőtt, 1927- ben, amikor az első medvevédelmi törvényt elfogadták, már csak 25 mackóról tudtak az ország egész, a mainál nagyobb területén. Ma pedig - hála az intézkedéseknek és a társadalmi összefogásnak - már nincs veszélyben a medve csehszlovákiai léte. Olyannyira nincs, hogy évente közel húsz darab kerül kü- lönengedély alapján terítékre. Mondanom sem kell, hogy a sokak által sóvárgott medve elejtése csak kevés hazai vadásznak nyújt életre szóló egyedülálló élményt, mert - ez nem csak hazai jelenség - érthető és ismert okokból előnybe helyezik a vastag pénztárcáié külföldi bérvadászokat. De valóban olyan nagy élményt nyújt egy medve elejtése? Igen, kétségtelenül és cáfolhatatlanul a legnagyobb vadászélmények közül való egy medve megölése, de azt tapasztaltam, hogy nálunk valahogy nem a tiszta, a keserű mellékíz nélküli vadászatra helyezik a fő hangsúlyt, hanem a mackó bőrének és újabban koponyájának a megszerzésére. A hogyan, miképpen?- kérdése eközben a legtöbb esetben teljesen mellékes. Mert én bizony csak némi viszolygással tudok a hazai medvevadászatokra gondolni, amelyet az erdészek és a kisegítő személyzet gondos és körültekintő előkészítő munkája a vadász számára puszta türelemjátékká és heves szívdobogástól kísért céllövészetté degradál. Hogyan is néz ki egy ilyen medvevadászat? Tavasszal hóolvadás idején, amikor a kiéhezett, lesoványodott medvék táplálékot keresve bolyonganak a kopár, behavazott erdőben, az erdészek gondosan előre elkészített összkomfortos magaslesek - amelyből nem hiányzik a takaró, petróleumos melegítő, stb. - közelében agyonlőnek egy kehes lovat vagy kivén- hedt tehenet, esetleg dögöt vonszolnak oda és figyelnek, várakoznak. Sosem sokáig, csak néhány napig. Ennyi idő alatt a kiéhezett mackók okvetlenül rátalálnak a láncokkal, sodronyokkal lehorgonyzóit dögre. És már küldhetik is a táviratot a reményteljes medvevadász címére: Azonnal jöjjön! És a vadölőjelölt indul is, autóba rakja régen összecsomagolt minden cuccát, estére a helyszínen van, és a rövid ismerkedés-bemutatkozás után még egy kis célzóvíz elfogyasztására, is futja az időből, mielőtt elfoglalná helyét a magaslesen. Ettől a pillanattól kezdve már csak türelemjáték a medvevadászat. Ha a vadász eléggé „fagyálló“ és akár néhány kávé segítségével el tudja nyomni az álmosságát, lövéshez jut. Mert a medve, ha már egyszer megtalálta, biztosan visz- szajön a dögre. Ha aznap nem, úgy másnap, ha akkor sem, harmadnap okvetlenül. Aztán pedig már minden csak azon múlik, vajon sikerül-e a vadásznak nagy izgalmában zajtalanul a kellő helyen megcélozni - esetleg felvillanó reflektorfényben - a gyanútlanul falatozó mackót, és el nem rántva a fegyvert pontos lövést leadni. S már fogadhatja is a gratulációkat. Tehát minden egyszerű és biztonságos. Gyerekjáték az egész, noha egy kicsit költséges játék, nemde? A magam részéről erre nem tudok pontos választ adni, nem volt még ilyen medvevadászatban részem. Négy medvémet vagy hajtásban vagy cserkelés közben ejtettem el. Magaslesről még nem puskáztam refléktorfénytől elvakított medvébe. Vadásziatlan, lesipuskázás- nak, gyáva szórakozásnak tartom az ilyesmit. Viszont az a vadász, akinek az élményét az alábbiakban elmesélem, nyilván másképp vélekedik. Már ami a medve lesvadászatának veszélytelenségét illeti. Az eset, amiről szó lesz, néhány éve a Murányi Fennsík Maretkiná nevű vadászházában, illetve közvetlen közelében történt. Tavasz volt már akkor, április hava. Lentebb már javában húztak a szalonkák, de a Maretkiná környékét még térdig érő hó borította. A vadászház medvejárta területen, taián éppen a medvevadászat érdekében épült. Akárhogyan is, tény, hogy ebben a pagonyban az évente engedélyezett egy darab hím medvét a Maretkiná arra érdemesített ideiglenes lakója rendre elejtette. Ennek tudatában történetünk hőse is méltán számíthatott a sikerre. Viszont a medvevadászat kényelme ót is meglephette. Ugyanis az isten háta mögötti, télen csak kóborló cinegék látogatta területen az erdészeti személyzet egyáltalán nem vesződött magasles építésével; maga a vadászház volt egyben a les is. Az előtte húzódó lankás réten, úgy negyven méterre az egyik ablaktól, „horgonyozták“ le a helyszínen kiszenvedett kehes kanca medvecsalogató maradványait. A vendég pedig a kellő időben sötétedéskor leült az ablak mellé a vadászházban. Akár le is heveredhetett volna a paplanos ágyba, mert nem volt egyedül; megfigyelő, segítőtárs, szórakoztató és lábatlan- kodó ugyanis bőven akadt a házon belül. Ha netán megtette, és leheveredett egy kicsit pihenni az ágyba - amiről egyébként nincs tudomásom, és így nem is állíthatok - úgy a murányi medvevadászat csak a hőmérséklet kérdésében különbözhetett egyes indiai maharadzsák híres tigrisvadászataitól, amikor tudvalevőleg paplanos ágyból is lőttek csíkos bőrű fenevadat. Azon a bizonyos estén nem kellett sokáig várakozni; a múló idő még nem érkezett ellankasztani a felajzott figyelmet, amikor a dög mögött nem messze elterülő fenyő fiatalosból zajtalanul kibontakozott a medve sötét alakja. Óvatosan körülnézett, beleszagolt a levegőbe és mert nem észlelt semmi gyanúsat, lomha futással a döghöz loholt.- Ez az! - súgta a kísérő. - Meg lehet lónH A medve éhesen belefalt a pejkó félig felfalt maradványába, rángatta, cibálta a dögöt, szerette volna bevonszolni a sűrűbe, de az acélsodrony még a medve erejének sem engedett. A vadásznak a torkában kalapált a szíve, amikor a behavazott réten megpillantotta az annyira óhajtott vadat. Izgalma később sem csillapodott, pedig lett volna ideje levezetni, mert a gyanútlan medve a csontropogásból ítélve enni kezdett és sokáig eltart, míg a kiéhezett medve megtöltia gyomrát. A vadász kísérője zajtalanul kitárta a törésnek is alkalmazott legalsó ablakszemet, és az izgalmát palástolni sem tudó vadászvendég kidugta kibiztosított fegyverét. Türelmetlenül célozgatta a döggel elfoglalt medvét, s mihelyt az megmutatta széles oldalát, elhúzta a ravaszt. A fegyver dörrenésének a medve ve- lőtrázó ordítása lett a visszhangja, de abban a pillanatban a vadász számára mégis ez volt a lehető legkellemesebb hang: - Eltaláltam! - lelkendezett, és nagy örömében még arról is megfeledke- ■ zett, hogy a fenyves felé iszkoló sebesültnek még egyszer odagyújtson. Mire pedig kísérője noszogatására észbe kapott, már késő volt, már összezáródtak a medve mögött a karácsonyfák. A lövés után eljöttek a szomszéd helyiségben várakozó hátramozdítók is és rövid tanakodás után valamennyien kitódultak a döghöz. A megpuskázott medve széles csapáján vércseppek bíborozták- az éjszakai lehűléstől megkérgesedett havat. A csapán a vadászok az erdő széléig nyomultak. Az összeboruló fenyők előtt azonban megálltak: még csoportba verődve sem, amikor ugyancsak bátor az ember, találták ildomosnak tovább követni a vérét hullató medve nyomait. Tanácstalanul néztek egymásra, majd egyikük széthajtotta a szélső fácskákat miközben a többiek világítottak vagy fegyverüket lövésre készen tartották: hátha ott fekszik az időközben kimúlt medve. Nos, az nem hevert ptt, mégis eredményes volt a keresgélés és az is világossá vált, hogy a medvének a lövés eldördülése után valóban komoly oka volt az ordításra, mert az egyik fácska tövénél a megpuskázott medve belének kétaraszos darabja hevert. Pillanatok alatt általános lett az öröm még akkor is, ha a vadász öröméhez egy kis üröm is vegyült. - Sebaj, csaptak az erdészek a vadász vállára, halálos a sebe, reggel majd megtaláljuk. Addig biztosan kimúlik a medve. A bérvadász bele- egyezóen bólintott, mi mást tehetett volna, a hivatalos és önkéntes kísérők pedig még jobban örültek, mert a vendég nem kívánta tőlük, hogy azonmód kövessék a sűrűben a hasba lőtt ragadozót. Miután eképpen jól végezték a dolgukat, az immár zajos társaság, mert mindenkinek volt módja, saját véleménye elmondására a történtekről és a másnapra halasztott utánkeresésről, a vadászházba vonult, hogy leöblítsék a torkukban rekedt izgalmakat. Az előrelátó vadászvendég számított a sikerre, és most szívesen rakta ki az asztalra a pálinkás palackokat. Koccintottak és ittak a medve bőrére és mindnyájan úgy vélekedtek, hogy nem előre isznak. Reggelre dermedt lesz a mackó, ehhez kétség nem férhet, akkor majd megkeresik, megnyúzzák, és isznak rá ismét, feltéve, ha még lesz mit. Történt aztán, hogy éjfél után az egyik erdész megkönnyebbülendő a vadászház mögé ballagott. Még bele sem érkezett feledkezni a teendőjébe, amikor gyanús hangokra lett figyelmes. Medve vagy disznó van a közelben, villant felajzott képzeletébe és már rohant is (rém)hírével a mulatozó társasághoz.- Medve vagy disznó ólálkodik a vadászház körül - lihegte. A bekövetkezett lélegzetvételnyi csendben a vadászok egymásra néztek, majd megszólalt a vendég.- Jaj, csak rá ne akadjon az én medvémre, mert még szétmarcangolná a bundáját. A medvebőr féltése érthető volt, bár lehet, hogy csak az illuminált állapotban levő erdész képzelete szülte látogatótól kellett félteni. Ennek ellenére teljesen megérthető, ha valaki olyan tulajdonát félti, amely több mint ezer dollárjába kerül. ‘- Barátaim - mondta a vendég meg kell menteni a medvém bőrét. Ugye számíthatok önökre? 7 Természetesen! - mondták közfelkiáltással, de kissé rekedtes hangon a jelenlevők és nem akadt köztük egyetlen józanul gondolkodó, higgadt fej sem, aki lebeszélte volna a többieket a veszélyes éjszakai vállalkozásról. Hogyisne, az új barátnak segíteni kell, pláne ha ráadásul bőkezű is... Az enyhén mámoros társaság kitódult az előszobába, percek alatt felöltöztek puskát ragadtak és kiléptek a fagyos éjszakába. A fenyves szélénél rajvonalba fejlődtek fel. Egyik kezükben puskát, a másikban zseblámpát szegezve a sötétségnek, hősi pátosszal beléptek a sűrűségbe. Köhögve, krákogva, egymást szólingatva-bátorítva minden baj és eredmény nélkül túljutottak az aránylag keskeny fiataloson, amely mögött széles irtás húzódott. Itt kiigazították soraikat és tovább mentek. Az égen felhő árnyékolta be a sápadtan világító holdat, előttük pedig a havas irtáson feketén sötétlettek a fatönkök, kint felejtett rönkök és gallyak. Talán valahol itt rejtőzik sebágyában a medve, de ha nem, akkor egyelőre nem tudják, hogy merre keressék. Persze, majd csak reggel. Az irtást azonban még most, éjszaka átfésülik. A vadászvendég valahol a vonal közepén kapott helyet. Modern kézi fényszóróját idegesen járatta bokorról fatönkre, rönkről gallyrakásra világítva. Semmi! A többiek sem észleltek semmi olyat, aminek örülhettek volna vagy amitől inukba szállt volna a bátorságuk. Lassan közeledtek az irtás túlsó széléhez. Egyre bátrabban, egyre magabiztosabban haladtak, mert szorongásukat nagymértékben oldotta a szálerdő egyre közeledő sávja, amelybe - most már biztosra vették — a medve beváltott, és ahova már reggelig nem követik. A vadászvendég az erdőhöz közel lemondóan sóhájtott és keserűen gondolta, hogy már aligha fog végigsimítani az éjszaka folyamán a medve tömött bundáján. Tévedett. Mivel már nagyon közel volt az erdő széle, a vállára akasztotta a puskáját és érdeklődését veszítve lámpáját egy előtte heverő vaskos tuskóra irányította. Ebben a pillanatban a tuskó megelevenedett és haragos morgással a rémülettől megmerevedett vendégre vetette magát. Minő véletlen, pontosan megsebes(tőjére, kínjai okozójára! A hátsó lábára emelkedett medve egyetlen vállán ért csapással leterítette a vadászt, majd vávetette magát. Szerencséjére a vadász nem vesztette el eszméletét és így érezte az arcában a medve forró, dögletes leheletét. Ösztönös mozdulattal a medve szájába nyúlt és megragadta a nyelvét. Ekkor éles fájdalmat érzett a jobb combjában, amelyről a medve éles kamrai lefejtették a nadrágot. Aztán csontja roppant a medve fogai közt, és a vadász képtelenné vált a további védekezésre. - Itt a vég! - gondolta és az be is következett - a medve vége. A hivatalos kísérő, aki vendégétől néhány méterre haladt, egy pillanatig tanácstalan volt a meglepetéstől, de aztán annál határozottabban cselekedett. Közvetlen közelről lőtte főbe a tehetetlen vadászt marcangoló ragadozót. A feltápászkodó vadászvendég siralmasan nézett ki. Tetőtől talpig véres, és rongyos volt, és csak később derült" ki, hogy csalt a látszat, nem a saját, hanem a medve vére tette oly borzalmassá a látványt. A vendég aránylag olcsón úszta meg a kalandot: elroppantott csuklóval és néhány mély karmolással a vállán és a combján. Ugyan csak néhány napos kórházi ápolásra szorult, de az egész életére jól megjegyezte, hogy nem éri meg éjnek idején követni a sebesülten is hatalmas erejű ragadozót. És talán azt a tanulságot is leszűrte a kalandból, hogy a teljesen veszélytelennek tűnő szlovákiai medvevadászat sem mindig olyan, az is végződhet váratlan meglepetéssel. 8 KAR Igen, utaztunk e volt; orrú szorítva n nyár vé - egyéb j ken kívül sorban as dő asszc meg a léti sűrűjétől \ szék. Itt-c ki, szemé és utána gyorsvona szinte szí «Jűzdelve ^^kmondjul ^gy, mindi törődött, munkál kői val, <?gyec jén. így ve De ma más a vili embereke látni. Else párokat, e logutakon gélnek a i nek, mert másrészt eszükbe, nagyobb , vagy kise nak. A roi Magányos úgyszólvá nat töltési csíny füze csapat é mezét; h< meg az e turista ha messzi tá pújánál ti főterén ki nyék bám nak a Ián réten néh két csopo mészkodc eszkábált seny lesz béli derbi csapat, té ben, aligl a rajthoz, rékpár kö utón egy c sa a pede lya fölött: dás épp n jához - he már tovas szakadt ^ I Dudor István: Dombos vidék
