Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1982. július-december (15. évfolyam, 26-52. szám)
1982-09-24 / 38. szám
DJ szá 21 1982 IX. 24 A SZOCIALISTA ORSZÁGOK ÉLETÉBŐL TÉNYEK, ADATOK AZ NDK IFJÚSÁGÁRÓL A Német Demokratikus Köztársaságban az állam és a társadalom nagy gondot fordít az ifjúság nevelésére, anyagi jólétének és szellemi fejlődésének biztosítására. A NDK megalakulása óta három ifjúsági törvény született, köztük a legutóbbi 1974-ben. Ennek a megalkotásában 5,4 millió állampolgár vett részt, s a megszövegezéséhez az FDJ, a Szabad Német Ifjúság közvetítésével csaknem 5 ezer javaslatot tettek a fiatalok. Ma az NDK-ban több mint 6 millió fiatal, közülük 3 milliónál több a 14-25 éves. Az ifjú dolgozók több mint 83 százaléka az iparban, s csaknem 14 százaléka a mezőgazdaságban tevékenykedik. A keresőképes korú dolgozó fiatalok 87,9 százaléka szakmunkás bizonyítvánnyal, 9,5 százaléka szakiskolai és 2,6 százaléka főiskolai végzettséggel rendelkezik, s napjainkban még mintegy félmilliónyian tanulnak. A fiatalok alkotókedvét egy - évek óta bevált és közkedvelt rendezvénysorozat, ,,A holnap mestereinek vására" bizonyítja. A bemutatókon évről évre több és több ifjú újító és feltaláló vesz részt. 1970-ben 615 600 fiatal tehetség mutatta be 128 300 alkotását összesen 11 207 kiállításon. 1975-ben már több mint kétmillió ifjú kiállító szerepelt 23 ezer kiállításon csaknem 525 ezer .pályamunkával; 1980-ban 43 100 vásáron csaknem 2,5 millió fiatal vett részt 740 300 alkotással. A termelés korszerű szervezeti formái gyorsan terjednek a fiatalok körében. Egyre többen vesznek részt az ifjúsági brigádmozgalomban Jelenleg az ipar és a mezőgazdaság 39 200 ifjúsági brigádjában 446 630 fiatal dolgozik. Azokon az építkezéseken, amelyek FDJ védnökségnek szá- • mítanak, egymillió fiatal vállalt munkát. Nemcsak a munkában, hanem a közéletben is egyre nagyobb és jelentősebb szerepet kapnak a fiatalok. A Népi Kamarában 40, a fővárosban, Berlinben 441, a járási és városi tanácsi végrehajtó szervekben 5873, a községekben és a járási jogú városokban 22 863 fiatal vesz részt a közügyek intézésében. A SZOVJET KULTÚRA HÍREI PARASZTOK SZABADEGYETEME Szabadegyetemet nyitott a Moldavai SZSZK írószövetsége Tokile-Radukaniban. A falu kultúrházában működő kétéves szabadegyetem irodalomtörténeti előadásain, filmvetítésein a több mint kétszáz kolhozparasztból, gépkezelőből és állattenyésztőből álló hallgatóság a moldavai irodalom történetével, a modern próza és költészet legjobb alkotásaival, a kisinyovi kiadók terveivel ismerkedhet meg. A köztársaság írószövetségének tagjai rendkívül változatos kapcsolatot tartanak fenn az; olvasóközönséggel. Nemcsak író-olvasó találkozókon vesznek részt, nemcsak szabadegyetemeket szerveznek, hanem védnökséget is vállalnak olyan üzemek és kolhozok felett, amelyekben irodalmi körök működnek. ŐSI EMLÉKEK-MODERN JELKÉPEK A nemrégiben felújított pati- náns Klovszkij palota termeiben kapott otthont Kijev Várostörténelmi Múzeuma Az ötvenezer kiállítási tárgyból és az ukrán főváros lakóinak különböző értékes ajándékaiból álló tekintélyes gyűjtemény felöleli Kijev egész történetét a legrégibb időktől napjainkig. A múzeum most megnyílt első kiállításán felbecsülhetetlen értékű emlékekkel ismerkedhetnek meg a látogatók. Látható itt egy, a VI—VII. száA sepsiszentgyörgyi nagyáruház Kovászna megye legújabb és egyben legnagyobb üzletközpontja a nemrégiben megnyílt sepsiszentgyörgyi Súgás áruház. A csaknem 9 ezer négyzetméter alapterületű bevásárló központban 27 osztály - férfi, női, gyermekkonfekció, divat- és kötöttáru, villamossági, elektrotechnikai cikkeket árusító részleg - várja a közönséget. A nagyáruház negyedik emeletét pihenó-szórako- zóhely, a cukrászda foglalja el. Az üzletház sajátos vonása a helyi hagyományok felhasználásával kialakított rendkívül érdekes architektúra. A szép és ízléses kereskedelmi létesítmény kivitelezésében több helyi vállalat és a bukaresti IPROCOM cég vett részt. A Súgás nagyáruház 65 millió lej értékű, több mint 36 ezer árucikket magába foglaló árualappal nyílt meg. Az első napon 2 millió 600 ezer lej értékű forgalmat bonyolítottak le az áruház dolgozói. Jelenleg az üzletközpontban naponta mintegy 12 ezer vásárló fordul meg, az átlagos napi forgalom értéke meghaladja az egymillió lejt. A nagyáruház szoros kereskedelmi kapcsolatot tart fenn a szomszédos országok nagyobb áruházaival, s így például bolgár és magyar árucikkek bőséges választékával rendelkezik. A kambodzsai főváros egyik gyermekotthonában készült ez a felvétel. A Pót Pot-rezsim emberirtása következtében az országban gyerekek ezrei maradtak árván, akiket speciális internátusokban helyez el a kormány Források; APN, ŐSTK, TANJUG, PANORAMA zadból származó ezüst fibula, megtekinthető több, az V. században és a VI. század elején épült lakóház maradványa és névtelen mesterek freskói, amelyek a régi Kijev palotáit, kastélyait, székesegyházait ábrázolják. Sok tárgy képviseli a modern Kijevet is. Antonov akadémikus például a múzeumnak ajándékozta az AN típusú repülőgépek modelljeit. Amo- szov, a neves sebész pedig azt a műszívet adta át, amellyel több mint 10 ezer műtétet végeztek az utóbbi években. A Paton Intézet dolgozóinak ajándéka az a készülék, amely lehetővé tette, hogy a Szovjetunióban elkészíthessék a világ első olyan hídját, amelynek elemeit kizárólag hegesztések rögzítik. A híres kijevi Arszena! gyár pedig legújabb típusú fényképezőgépével lepte meg a múzeumot. A bakai Vlagyimir lljics Lenin nevét viselő olajfeldolgozó üzemben a szerelési munkálatoknál NDK-beli szakemberek is segédkeznek Vegyipari beruházások Bosznia-Hercegovinában Megközelítően 1 milliárd 400 millió dinárt fordítanak vegyipari fejlesztésekre Bosznia-Hercegovinában. A cél - a hazai szükségletek saját erőből történő jobb kielégítése érdekében - új üzemek építése, s a meglévők kapacitásának növelése rekonstrukcióval és bővítéssel. A zvorniki Birac aluminiummúvek zeolit-termelésének céljaira összesen 670 millió dinárt használnak föl. A zeolit a tisztítószergyártás fontos alapanyaga, amelyből a felépülő új gyáregység 40 ezer tonnát gyárt majd évente. A vegyipari beruházások keretében több új gyár kezdi meg működését a köztársaság más városaiban és ipartelepein is. Prijedorban festékgyárat létesítenek, amely természetes vasoxid bői állítja elő termékeit. A beruházásra 710 millió dinárt költenek. Az üzemben évente 10 ezer tonna festéket fognak gyártani, s ez a mennyiség várhatóan teljes egészében kielégíti majd a hazai igényeket. Mokróban, az ELASTIC üzemben gyártják a selejtgu- miból készülő népszerű Regupol padlóburkolókat. Most ezt a gyárat is bővítik és korszerűsítik. aa w •f w w FÖLDRENGÉSEK EL0REJELZESE VÍZZEL A föld alatti vizek változásainak megfigyelésével kísérlik - meg a földrengések előrejelzését a türkmén hidrogeológu- sok. Ashabad aktív fölrengési övezetében vizállásjelző fúrólyukak hálózatát hozták létre. Tapasztalták ugyanis, hogy erős földrengés előtt a föld alatti vizek szintje gyorsan változik, s növekszik bennük a különféle gázok és szerves anyagok koncentrációja. A fúrólyukak hálózata kimutatja ezeket a szintbeli és kémiai változásokat, s igy elörejelzi a rövid ideig tartó anomáliákat is. Az ilyen jellegű kutatások lehetővé teszik az édesvízzel kapcsolatos hidrogeológiai feladatok sikeres megoldását és az édesvíz- készletek ésszerűbb felhasználását. Rejtvényünkben Babits Mihály egyik verséből idézünk: Elszállt a nyárnak utolsó viharja, nyúlt jegenye szomjasan an- dalog,... A vers folytatását lásd a rejtvényben. VÍZSZINTES: 1 A vers harmadik sora. 14. Az idillikus költészetben a boldogság, a gondtalan pásztorok országa. 15.'Az USA egyik állama (ék. f.). 16. Sír. 17. Test azonos hangzói. 19. Némán kotor. 20. Argon. 21. G. S. S. 23. Áruló. 26. D. H. V. 27. Utazó. 29. Mesterséges műszálféleség. 30. Eszme. 31. Udvarló. 33. Ittrium, lantán. 34. Régi. 35. Kamráiban van! 36. Fogoly. 38. Jelez. 39. E napon. 40. Országrészek. 41. Y. E. 43 Gyom. 44. Lengyelországi folyó 45. Gallium. 46. Betűt vethet. 48 Botos azonos hangzói. 50. Tapos 52. Ausztriai fürdőhely. 53. Lel. 55 Francia zeneszerző. 56. A KGST- országok közös vasúti teherkocsi- parkja. 57. Heverő. 59. B. G. K. 60. A technécium jele. 61. Cseh költő 62. Pörk. 64. Szovjet folyam. 66. Üstdobpár. 69. Lerakta. FÜGGŐLEGES. 1. Az idézet negyedik sora. 2. Börtön. 3. Irka közepe 4 Akadály 5. A francia ellenállók tömegszervezete nevének rövidítése. 6. Ürmértékegység. 7. Képző. 8. Rag. 9. Szélvihar. 10. Ragacs. 11. Y Z. R. 12. Klasszikus japán drámai műfaj. 13. Város az USA-ban. 18. Kínos. 22. Maró anyag. 24 Svájci rétoromán költő. 25. 1961-ben India része lett. 26. Rovarméreg. 28. Olasz politikus. 30. Valaminek a kezdő hangját megadja. 32. Malomban tölcsér- szerű alkatrész. 34. Matéria. 37. Némán botoz. 38. Amerikai hírKeresztrejtvény ügynökség. 42. Vulkáni kitörés. Előétel. 57. Burmái pénznem. 58. 45. Szenvedések sorozata. 47. H. Magyarországi város. 61. Kevert S W 48 A légnyomás egyik mér- pad. 63. Sütő - népiesen. 65. tékegysége. 49. Csík. 51. Lóele- Irány. 67. A mangán jele. 69. del. 53. Háztartási eszköz. 54. A mélybe. 70. Táj peremei. A szeptember 10-én közölt keresztrejtvény helyes megfejtése: Fonnyadó, sárguló ribizkebokor, neked ősz már ez a nyár! Könyvjutalomban részesülnek: Tóth Ilona, Királyhelmec (Krárovsky Chlmec), Tóth Elvira, Nagylég (Lehnice), Bodnár Péter, Lesany, Csóka Margit, Nádszeg (Trstice), Bodnár Mária, Bratislava.