Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1982. július-december (15. évfolyam, 26-52. szám)
1982-09-24 / 38. szám
IJ szú „Minél több tükörből látni“ NÉGYSZEMKÖZT ELBERT JÁNOSSAL • On annak idején részt vett a MAPRJAL varsói kongresszusán, a berlinin nem, de mint mondta, reméli, hogy még jó néhány kongresszuson ott lehet. Első eset, hogy külön szekció foglalkozik a műfordítással. Mi erről a véleménye?- Azt hiszem, a MAPRJAL-ban helye van a műfordításnak, hiszen amikor a szervezet megalakult, hosszú viták után kerül ez a bizonyos J" a lityeratura a végére, jogosan, hogy ott legyen a nyelv említése mellett. A fordítás éppen ennek a kettőnek áll a találkozásában; nem véletlen, hogy nagyon sok gondolat és probléma, ami itt a tanítással kapcsolatban elhangzik - az irodalmi szöveg- elemzések. az interpretáció, az az egész gondolatkör, amit izgalmas előadásában Kosztomarov professzor elindított, hogy vajon mi a különbség az idegen olvasó vagy az idegen ember és a hazai ember közelítése között általában a nyelv vagy a nyelven írott irodalmi mű felé ez a műfordító számára jelentkezik a legpontosabban és legélesebben. A szekcióbeli beszélgetésen éppen azt mondtam, hogy nemcsak arról kell gondolkodni, hogy mik a hátrányai annak, aki külföldön közelít egy irodalmi műhöz. Bizonyos mértékben vannak előnyei is, ahogy azt a ma már sajnos halott írónk, Németh László mondta - aki annak idején foglalkozott műfordítással és éppen oroszból fordított - : gályapadjára ülve ennek a nehéz munkának, meg akarta tanulni az elméletét. Azt írja jegyzeteiben, hogy a fordító a lassú olvasó. És vannak olyan szépségei egy oroszul írott szövegnek, amelyet a lassú olvasó külföldön még jobban észrevesz, mint az orosz nyelvet Olyan természetes szépségnek felfogó, azon naponta reggeltől estig beszélő orosz ember. Németh László nagyon jó példa egy prágai MAPRJAL-kongresszus számára, mert ö a cseh és az orosz irodalomnak megszállottan, szeretettel dolgozó fordítója volt • Milyen közös fordítói problémája lehet egy magyar és mondjuk egy bolgár műfordítónak?- Vannak a fordításnak általános elvi, elméleti, módszertani kérdései, még ennél is szélesebbek, tehát ha nem oroszból fordítanak, de van, ami konkrétan nagyon nagy segítség tud lenni. Az én legkedvesebb fordításom Jerzy Andrzejewskinek A paradicsom kapui című kisregénye, amit lengyelből fordítottam. Lengyelül jobban tudok, mint franciául vagy németül, de magam elé tettem a francia, az angol, a német fordítást is, és azok sokat segítettek azoknak a helyeknek az eldöntésében, a kibontásában, amelyeknél problémám volt. A müvek fordításának - bármilyen nyelvre is történjen - sok közös gondjuk van, s az egyik megoldás tudja segíteni a másikat. Az itteni beszélgetésekben inkább módszertani és alapvetőbb dolgokban tudnak egymásnak segíteni a fordítók, abban, hogy hogyan gondolkodnak egy szövegről. • Milyen nyelvekből fordít?- Rendszeresen három nyelvből fordítok: oroszból, lengyelből, angolból és néha németből egy-egy drámát. A többi nyelvet arra használom, hogy olvasok rajta. Tízegynéhány évig vezettem a Nagyvilág szláv rovatát, akkor rendszeres olvasója voltam a cseh és szlovák irodalomnak. Ma inkább azt olvasom el, amit a szakmáról írnak csehül és szlovákul, és ez nagyon sokat segít, mert minél több tükörből látni valamit, annál izgalmasabb egy témához közelíteni. 0 ön a Magyar Színházi Intézet igazgatója Milyen a kapcsolatuk a csehszlovákiai szakemberekkel?- Nagyon jó a kapcsolatunk a szlovákiai és csehországi megfelelő intézettel. Az intézet igazgatása mellett tanítok a színiakadémián. A drámatörténet, drámaelmélet jelenleg közelebb áll hozzám - ehhez a fordítás vezetett el. A fordítási problémák közül a legizgalmasabbak a drámában megjelenő problémák. Természetességgel kell megszólalnia a szövegnek, nem lehet lábjegyzetben, csillaggal jelölni, hogy lefordíthatatlan szójáték.. Mindent meg kell oldani, hatásokat kell elérni, különben elveszett az egész humorban, lírában, szívszorításban. Az ember mindig érzi, ha fordít - s miután elég nehezeket szeretek fordítani az ember mondatról mondatra érzi, hogy hogyan kell megharcolnia ugyanazért a hangulatért, mint amit az eredeti ad. Az igazi munka az, amit én a fordító jutalomjátékának szoktam nevezni, tehát, amiben maga a szöveg él - egy Bulgakov-, egy Szuhovokobilin-darab, ahol olyan szellemes a szöveg, hogy van olyan fél oldala, amin éjszakákat, heteket kell dolgozni, de egyszerre kiugrik egy megoldás, amiért érdemes volt az egészet csinálni. Előfordul, hogy tizenöt évvel egy bemutató után az ember elmegy egy társaságba, és akkor rákacsintanak, és bemondanak egy szót, ami valamely fordításából való. Csehov Cseresznyéskertjét fordítottam legfrissebben. Van egy gyönyörű Tóth Árpád-fordítás; Galina Volcsek, a híres szovjet rendezőnő rendezi Pécsett, s a Tóth Árpád-felé németből készült fordítás olyan messze van az eredetitől, hogy az orosz példánnyal a kezében nem tudja megrendezni, mert nem ott vannak a hangsúlyok, ahol ö adja az instrukciót a színésznek. Olyan fordítást próbáltam csinálni, ami nagyon magyar - mert színpad, és mégis úgy van közel az orosz eredetihez, hogy alája lehet írni. • Hol tanult meg oroszul?- A budapesti egyetem orosz szakán, majd Moszkvában töltöttem egy évet, a Komszomol-iskolát végeztem el, a magyar csoportnak tolmácsa is voltam. Két lengyellel laktam egy évig, s fél év után tudtam beszélni - addig csak ók szóltak hozzám lengyelül, én hozzájuk oroszul. Miután hazamentem, letettem a felsőfokú nyelvvizsgát - három nyelvtanóra alapján. Volt Magyarországon egy zseniális lengyeltanár, Varsányi István, aki háromszor két, két és félórás nyelvtani - hogy is-mondjam - hályogfelszakító órát adott, megtanított arra, hogy ha oroszul igy van, akkor lengyelül úgy. Olyan régi módszerekkel, hogy itt nem merném elmondani a nyelvtanároknak. Lengyelországban elmondtam, és nagy sikerem volt vele. Azt kérdezték az írószövetségben, hogy miért beszélek olyan pontosan, a lengyelek mindig az alaktanban szoktak tévedni, ugyanis rengeteg a kivétel a fönévragozásnál. Rettentő egyszerű, feleltem, azt tanultam, hogy van egy mondat: „Budapesti MÁV este szeret feledni.,' ‘ Amilyen mássalhangzó ebben benne van, azokat a szavakat így kell ragozni, ami nincs benne, arra kell gondolni, hogy a MÁV igazgatóját mondjuk Koch Hugónak hívják, - tehát k, c, eh, h, g, - ami ebben benne van, azt úgy kell ragozni. Jaroslaw Iwaszkiewicz azt kérdezte, nem lehetne-e konstruálni ilyen mondatot lengyelül, mert igy legalább három évet megtakarítanának a gyerekek az iskolában... • Hisz a gyors nyelvtanulásban?- Ha már egy nyelvet teljesen tudok, csak el kell raktároznom - úgy hiszek az intenzív nyelvtanulásban. Gondolom az orosz és lengyel alapján a sok évi újság- és folyóiratolvasás után egy jó nyelvtanárral gyorsan el tudnám raktározni a nyelvet, gondolom megtanulnék szlovákul, de ehhez alapok kellenek. A gyors nyelvtanulásban nem hiszek, de az intenzív nyelvtanulás rendszerében igen. A nyelvi gondolkodás az, amit meg kell tanulni, azt kell megfigyelni, hogy mi a rendszere egy nyelvnek. 0 ön a MAPRJAL magyar szekciójának az elnöke. Mikor alakult meg a magyar szekció?- Amikor a MAPRJAL. Nagyszerű elnöke volt, Suara Róbert doktor, az orosz nyelvtanításnak központi alakja, ma már nyugdíjas. Elsőként kapta meg a Puskin Érdemrendet. Küldöttségünk tagja Nikodémusz Elli is, aki a magyar MAPRJAL-on belül a műfordító szakosztály vezetője, és nagyon sokat tett azért, hogy különböző pályázatok, fiatalságot megmozgató szemináriumok, másmilyen formák segítenek új erőket, utánpótlást felszínre hozni az orosz műfordításban. Ha, polcon mérnénk le, két méternél is több orosz prózát fordított le magyarra • Van-e kapcsolata a magyar szekciónak a csehszlovák szekcióval?- Nagyon jó barátság köt össze minket, de - bilaterális kapcsolat nincs köztünk A magyar szekciónak - azon kívül, hogy amikor konferenciát rendez, oda minden országbeli kollégát szívesen lát, és legtöbben a szomszédos országból jönnek, tehát a cseh és szlovák szakemberekkel tényleg nagyon jók a kapcsolataink - ezen kívül csak a finnugor országokkal van kapcsolata. A MAPRJAL-on belül van egy olyan konferencia-rendszer, amelyik az orosz nyelvnek a finnugor országokban felvetődő problémáit vitatja meg, tehát az észtekkel, a finnekkel vagyunk amolyan igazán közeli kapcsolatban • A mostani tanácskozáson Magyarországot több mint százhatvan tagú küldöttség képviselte. Milyen szerepe van önöknél az orosz nyelvnek és az irodalomnak"?- Mi nagyon nagy jelentőséget tulajdonítunk a MAPRJAL-nak, általában az orosz nyelvnek és irodalomnak, s ennek megvannak a hagyományai. A MAPRJAL-rendezvé- nyek intenzivitásában is jó helyet foglalunk el, elég sok nemzetközi konferencia, szeminárium volt nálunk - néhány nagyon nagy sikerű, tavaly Veszprémben például az audiovizuális oktatásról. Nálunk nincs külön magyar russzisták társasága, a szekció betölti egyben a russzisztikai tudományos társaság funkcióit is, s ezért tekintélyes helye van a tudományos életben egyfelől, a pedagógiában másfelől, ötezer körül van a tagjaink száma, de tulajdonképpen nem a hány tag a probléma. Nem annyira létszámában, mint inkább típusában szeretnénk szélesíteni a MAPRJAL-tagságot. Nem foglalkoztunk eléggé az orosz történelmet kutató szakemberek bevonásával, a Szovjetunióval mint földrajzi témával foglalkozó szakemberek bevonásával - hogy a komplexitás érvényesüljön. Ami a mi hiányosságunk, az a kiadvá- nyi munkánk - kevesebbet tudunk dokumentálni más országok számára ahhoz képest, amennyi jó rendezvényünk van otthon. Nyomtatásban kevés kiadványunk jelenik meg. Ez az, amit irigyelünk másoktól; a varsói kongresszuson a lengyelek például letették az egész bibliográfiát... A következő, 1986-ban Budapesten megrendezendő kongresszusig a saját szervezetünkön belül ezt kell megoldanunk. Minden kongresszus megrendezésének kell hogy legyen egy sor tapasztalata a következő számára. Ez a magas színvonal, ahogy ezt Prágában szervezetileg létrehozták, kötelez. KOPASZ CSILLA ly'isiskolás koromban nagyon l\ szerettem tanítóimat, kivéve Matild kisasszonyt. így hívta őt az egész falu, pedig igencsak öreg volt. Már régen nem tanított, csak ült a szobájában az ablaknál, és köszöngetett naphosszat. Mindenki üdvözölte, aki elment előtte, már csak megszokásból is. Matild kisasszony úgy hozzátartozott a falu utcájához, mint a kút. Az iskolába néha hívták kisegíteni, ha hiányzott valamelyik tanító. Bármikor hívhatták, elment, ráért; nem volt annak senkije. Minket is csak kisegítésből tanított majd fél évig; nem tűrte a pisszenést. Mondogatta napjában többször, nem tűröm a pisszenést! Elmosolyodott és bólintott egy picit ilyenEgy szál virág kor is, akárcsak az ablakban. Amikor magyarázott, tördelte az ujjait. Néha nem fértünk a bőrünkbe, ilyenkor végigverte az osztályt a vonalzóval. Tartani kellett a tenyerünket és ő sorban rácsapott. Mucsi Feri járt a legrosszabbul, mert ő kisnövésú volt. Nagyság szerint vert el minket Matild kisasszony, úgy ültünk a padokban ugyanis. Az utolsó soroknál csak azért ütött, mert megígérte, különben már úgy kifáradt, lihegett, hogy alig élt. Én leghátul ültem, sose fájt az ütése, különben is, én lehettem a kedvence. Ez abban nyilvánult meg csupán, hogy tiz- percben engem küldött át a henteshez. Húsz deka felvágottat kellett hoznom, és negyed kiló kenyeret; mindig csak ezt kellett. Matildka betette az íróasztal fiókba az egészet, és a fiókból ebédelt. De csak később, amikor véget ért a tanítás. Akkor a legtöbb gyerek hazament, de néhányat ott tartott bezárva, azokat, akik nem tudták az egyszeregyet aznap. Jó néhányszor rám is sor került. Ülni kellett a helyünkön, néma csöndben, hátratett kézzel, míg csak Matildka nem intett. Úgy intett, mint egy karnagy szokott, és mi elkezdtük az éneket. Végigénekeltük a szorzótáblát, a kettessel kezdtük és végeztük a tízessel, oda-vissza mindegyiket; Matildka meg ebédelt. Visszaült a katedrára, és megette a fiókból a húsz deka fölvágottat, negyed kiló kenyeret. Azóta, ha valahol hangosan számolnak, legyen az cipőüzlet vagy patika, fokhagymaszagot érzek rögtön. Az is volt a felvágottban jócskán, úgy készítette a mi hentesünk. Csak csodálkoztam, amikor az igazgató bácsi egyszer csak kihirdette, ünnepség lesz az iskolában, mert Matildka tanító néni hetvenöt éves. Műsorral készülünk. Minden osztály, ahol tanított, kapott valami szerepet. Sok virágot hoztak a szüléink, mert őket is tanította, még némelyik nagyszülőt is. Mind eljöttek az ünnepségre, pedig nekik nem volt kötelező, csak nekünk. Matildka megérkezett, odament a díszasztalhoz, de nem ült le. Az igazgató bácsi az ünnepi beszédhez készülődött, de mielőtt hozzákezdett volna, Matildka azt mondta: csitt, pisszenést se halljak! Mi persze vihogtunk, de az igazgató bácsi szót fogadott. Matildka még egy kicsit tördelte az ujjait, aztán azt mondta:- Ne engem ünnepeljetek, fiaim! Hogy hetvenöt éves vagyok, nem az én érdemem. Én köszönöm, meg minden tanítványomnak, hogy olyan széppé tették az élelem. Ezt mondta. Aztán hazament. A sok virágot szétosztották másoknak. NAGY KÁT AUN 32. IX 24 Könözsi István felvétele az Őszi hangulatok ciklusból
