Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1982. július-december (15. évfolyam, 26-52. szám)
1982-09-10 / 36. szám
ÍJ I Ilf/fl i II fl n i I " Lf / I r I I I 7 Wul HOGY IS TÖRTÉNT? Gyermekkoromban, kukoricatöréskor, künn a határban, ebéd közben, tűz mellett melegedtünk. Ha nehezen gyulladt meg a rőzse, mert nyirkos volt, de egyszer csak mégis lángra lobbant, ezt mondták az öregek: Ég, mint Léva. Hogy mikor, miként égett, mi volt a következménye, csak később tudtam meg amikor tanulmányozni kezdtem a történelmet a törökökkel vívott harcokról szóló feljegyzéseket. A mohácsi vész utáni években nem igen ütköztek meg a törökökkel, mert a nemesség félt, a jobbágyság pedig nem törődött velük. Történt azonban 1544 késő tavaszán, hogy az esztergomi bég egy sötét éjjel, erős csapattal érkezett Léva vára kapujához. Úgy gondolta, ha elpusztítja az erődítményt, védtelen lesz a Garam völgye, és szabad utat nyer az északi bányavárosok felé. Csapata lopózva érkezett a vár alá, de nem észrevétlen. El is űzték a törököket a vár alól. Felégették hát dühükben a várost, amit korábban nem mertek megtenni, nehogy a várbeliek észrevegyék őket. Más is történt ám ekkor, mert Perbete tájékán leselkedett a komáromi várkapitány Horváth Bertalan, s figyelte a török hadmozdulatokat. Mikor megtudta, hogy mi történt, értesítette a nagysurányi erőd parancsnokát, Nyáry Ferencet, s javasolta, támadják meg együtt a török hadat. Kürt környékén egyesült a két sereg. Elindultak megkeresni a törököket. Sötét, de meleg éjszaka volt. Elöl fürge lovasosztagok, mint felderítők. A fő sereg pedig óvatosan követte őket. Kéménd alptt keltek át a Garamon, és Szalka felé fordultak. Gyermeksírásra lettek figyelmesek. A falvakból elrabolt gyermekek sírására. Csakhamar rátaláltak Szalka mellett, egy völgyben, a törökök táborára is. Ekkor már világos reggel volt. Ahogy meglátták őket a törökök, átkeltek az Ipolyon, hátra hagyva az elrabolt gyermekeket. Később a környező falvak lakosai, főleg asszonyok, szedték össze a gyermekeket, s vitték haza, ahonnan magukkal hozták a törökök. Horváth Bertalan kapitány felkiáltott: Az Ipoly is folyó? Ez a komáromiaknak csak egy korty víz! Átkelt hát a sereg. Sőt, a környező falvak férfi népe is csatlakozott hozzájuk, erős, fejszés erdei munkások, izmos földművelők. És már támadtak is Nyáry Ferenc vezetésével. A török lovasságot bekerítették. Nem tudtak menekülni, mert már fáradtak voltak a lovak, meg erős volt a támadó sereg. Csak néhány hírmondó jutott vissza Esztergomba a török lovasok közül. A janicsár gyalogságot, meg a tüzéreket mind egy szálig elpusztították a magyarok. Ez volt a mohácsi vész után az első komoly ütközet, és itt már győztek a magyarok. Győztek, mert nemcsak a nemesek küzdöttek, hanem a jobbágyok is, akik felháborodtak Léva város felégetése, de főként a gyermekek elrablása miatt. Bagota István Ml A PEXESO? Csak hasonlatos a játékkártyához, és csak az tud vele játszani, aki például csillagászati ismerettel rendelkezik. Ilyen játékot kaptak jutalomként a legsikeresebbek, amikor a lévai (Levice) járás ifjú csillagászai találkozót és vetélkedőt rendeztek Margita-llona-für- dőben, a csillagvizsgáló épületében. Előzetesen megnézték a csillagvizsgáló felszerelését, megtekintették a Nap, a Naprendszer és a Kis űrhajós című filmeket. Egyébként a résztvevők zöme a nyáron két hétig a festői szépségű horsai völgyben, a pionírtáborban üdült, ahol úgynevezett szaktáborozást rendezett számukra a járási pionírház vezetősége. így tehát a vetélkedő győztesei, meg a többiek is persze, egykettőre megtanulták, hogy miként kell játszani a pexesó- val. (B. M.) BRONZÉRMESEK A csatai (Cata) alapiskola kézilabdázói a járási versenyen bronzérmet nyertek. Legutóbb, a körzeti versenyen pedig első helyezést. Edzőjük Köteles László pedagógus. A csapat kapitánya Méri János. A legsikeresebb játékosnak Dávid Attila bizonyult, de említésre méltó a két kapus, Horváth László és Dencső László játéka is. Simon Zsolt, Sági György, Szívó Róbert is dicséretet kaptak a csapat edzőjétől. A bronzérmes csapat legnagyobb gondja, hogy felnőttek a játékosok, vagyis elmentek más iskolákba, középiskolába, szaktanintézetbe, csak öten maradtak. Mások, fiatalabbak vették át az eltávozottak szerepét. Csicsman Csaba, Pál Roland, Köteles Péter, Csuvala Ervin, és mások. Reméljük, az utánpótlással megfiatalított bronzérmes csapat jó hírnevéhez méltóan fog szerepelni az idén. Főként az újoncok jó játékára számítunk. Biztató jel: rendszeresen és szorgalmasan edzenek. Szalonnás Tibor i P jpí/| I P SZaLal U IVII_ U_ 1 Már csak emlék a vakáció, de szép emlék. Mi, akik Őrös (Strázne) községből a nagygé- resi (Vel'ky Hores) alapiskolába járunk, igyekeztünk kellemesen, jól és hasznosan eltölteni a vakáció napjait. Többen közülünk pionírtáborban üdültek, ők már július elején elutaztak. Mások, főleg az idősebbek, idénymunkát vállaltak a földművesszövetkezetben. Csapatvezetőnk, Blága Viola, ötös csoportokba osztotta a pionírokat, akik aratáskor tűzvédelmi őrjáratokon vettek részt. Az olvasás gyakorlása közben ■■ ■ W I • • • • • • • • • • • Pontrendszerü írással ábrázolt az üzenet. A különleges írásmód alkotója Louis Bráila (kiejtése: bráj), aki a párizsi vakok intézetének világtalan tanára volt. A 2 pont szélességben, 3 pont magasságban 6 pont kombinációjából alkotott betűk elolvashatok. Ha ezeket a betűket kemény papírba nyomják, a gyengén látók és a vakok ujjuk hegyével könnyen kitapogatják, a betűk jelentését megértik. Es ezzel az írásmóddal a legkönnyebben közölhetik üzenetüket. A pontrendszerű írással ábrázolt üzenet jelentése: Jó tanulást! Gondolom,' hogy már ki is találtátok, hogy honnan és kiktől hoztam ezt az üzenetet, mert köztudott: Lőcsén (Levoéa) működik a gyengén látók és vakok alapiskolája. Adolf Fryc alapította hatvan évvel ezelőtt. Most, szeptemberben kezdődött ebben az iskolában a 61. tanév. Dr. Juraj Mráz, az iskola igazgatója elmondta, hogy az eltelt hat évtizedben 1140 gyermek tanult ebben az iskolában. Közülük hárman ma már főiskolai tanárok, tízen pedagógusok, több százan művészeti iskolákban zeneoktatók, harmincán egészségügyi dolgozók, harmincán telefonközpontok kezelői. A többiek pedig a rokkantak termelőszövetkezetének megbecsült dolgozói. Helyettese, Mária Vírová, aki a „Példás tanító“ cím viselője, több, speciális tankönyv szerKetényi Rózsika, akit megdicsért a tanító néni (A szerző felvételei) zője és ,,A mi reggelünk“ című gyermeklap szerkesztője, azt is elmondta, hogy jelenleg 11 osztályban 102 diák tanul. Tőle tudtam meg, hogy az iskola pionírcsapata, mely Klement Gottwald nevét viseli, 1949-ben alakult, s vezetője Péchy Sándor, aki maga is ebben az iskolában tanult. Hosszan elbeszélgettem azokkal az idősebb pionírokkal is, akik magyar anyanyelvűek és Csallóközből, Gömörból kerültek ebbe az iskolába. A nagysallói (Tekovské Luzany) Nagy Lajos, a rimaszombati (Rim. Sobota) Pavlenka Miklós a legidősebbek, terveikről, a továbbtanulási le^ hetöségekröl beszéltek. Bodzsár Zsuzsa, Papp László, akik Ipolyság (Sahy) környékéről kerültek ide, elmondták, hogy miként tanultak meg sakkozni. A zonctornyai (Túrén) Détári Zoltán beszámolt olvasmányairól, és bizony csodálkoztam, hogy ez a hetedik osztályos fiú mennyire olvasott. A dunaszerdahelyi (Dunajská Streda) Vida Tímea élményeit a magyarországi utazásról, a kitűnő bizonyítványról, a pionírtáborról akár órákon át is elhallgattam volna, de kíváncsi voltam a legkisebbekre, elköszöntem hát tőlük ezzel az ígérettel: előbb, vagy utóbb' úgyis találkozunk, és akkor majd folytatjuk a beszélgetést. A legkisebbeknek azok számítanak, akik már szikrák, akik tavaly elsősök voltak, és már megtanultak írni, olvasni. Mária Repaská, osztályfőnökük örömmel újságolta, hogy nem volt hiábavaló a figyelmeztetése, gyakoroljanak otthon, a vakációban is - mind a nyolc kisdiák folyamatosan, jól olvas. És be is mutatták tudásukat! Könnyedén maguk elé, a nagy könyvbe nyomtatott berüso- rokra helyezték kezüket. Ujjaik fürgén mozogtak, s finoman tapogatva a papírba nyomtatott pontokat, nem is szótagokat, hanem teljes szavakat olvasva, egészén ügyesen hangsúlyozva olvasták: Újra itt vagyunk az iskolában, együtt folytatjuk a munkát, a tanulást... Ketényi Rózsikét, a sídi (Síd) kislányt, még meg is dicsérte a tanító néni. így hát őt kértem meg, maga és a többiek nevében, üzenjen nektek. Persze, az üzenet pontozott betűkkel került a papírra, mert hisz ő még kicsi, még csak így tud írni, később tanulja majd meg a másféle írást. De talán nem is ez a fontos, hanem az üzenetben kifejezett kívánság, meg a hozzátok szóló üdvözlet. HAJDÚ ANDRÁS TÖRD A FEJED! L 2 3 4 5 6 7 > G 8 TI 10 J ■ W 11 12 ■ u i4 _ 1 16 Nem hiányzott egyik se, mindenki becsülettel teljesítette feladatát. A szabad időt pedig jól kihasználtuk. Falunkat a Karcsa vize övezi, így hát szinte naponta kijártunk fürödni. A fiúk sokat futballoztak, a lányok meg csoportosan ke- rékpározgattak, kisebb túrákat szerveztek. Segítettünk szüléinknek is, hiszen a befőzés sok munkát igényel. Akadt egy-két kellemetlenség is két hónap alatt, de ezeket már elfelejtettük ... Tarcali Angelika VÍZSZINTES: 1. A rejtvény első része. 8. Mezőgazdasági ipari üzem. 9. Karéj közepe. 10. Fizimiska. 11. Rag. 13. Mesében van! 14. Római ötszázegy. 15. Válaszfal. 17. Erkély. 18. A protaktínium jele. 19. Pusztít. 21. A rejtvény harmadik része. 23. Kirakatban van! 24. Elektrokardiogram. 25. Akinek jellemző sajátsága az e-zés. 26. Koldulás. FÜGGŐLEGES: 1. Kiemelkedő brazíliai kommunista regényíró. 2. Olaszországi város. 3. Vicc. 4. Knock out. 5. A rejtvény második része. 6. Zala fele. 7. Csurgó. 12. Szándékozik-e? 15. Rag. 16. Napszak. 17. Oktató. 18. Kidomborodó mintájú pamutszövet. 20. Nagy testi erejű. 21. Szín. 22. A szén és a germánium vegyjele. 23. A beszédben mindent helyettesítő szó. 25. És - latinul. L. L. Beküldendő a vízszintes 1., a függőleges 5. valamint a vízszintes 21. számú sorok megfejtése. 21 24 2T Az augusztus 27-én közölt keresztrejtvény helyes megfejtése: „Banská Bystrica, Nógrádi, partizán, Tri duby, Fábry“ - 43 megfejtés érkezett. Sorsolással könyvjutalomban részesülnek. Új Renáta, 4. oszt. Nagymegyer (Calovo), Fazekas Henrietta, 5. oszt. Kassa (Kosice), Rákóczi Roland, 5. oszt. Komárom (Komárno), Mészáros Éva, 8. oszt. Felsőpatony (Hor- na Potön), Bider Norbert, 8. oszt. Érsekújvár (Nővé Zámky). ÚJ SZÚ 18 1982. IX. 10.