Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1982. július-december (15. évfolyam, 26-52. szám)

1982-09-10 / 36. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA 1982. szeptember 10. XV. évfolyam Ára 1 korona A Hradec Králové-i Győzelmes Február Művek - az élelmiszeripari és vegyipari berendezések hazai monopolgyártója - az idén a világ 10 országába exportálja termékeit. A kivitelre gyártott áruból 40 százalék a szovjet piacra kerül. A gyár termékeivel részt vesz azon a moszkvai kiállításon is, amely szeptember 2-a és 16-a között a vegyipari gépek seregszemléje. A felvételen Milan Ondrásek (balról) és Ladislav Vanásek az RDA Kolóny porlasztóberendezést szereli. A berendezés ugyan­csak látható az említett moszkvai kiállításon (Felvétel: CTK - Michal Kalina) 1982«83-as pártoktatási év lé­nyegesen különbözik az elő­zőktől, tartalmát, formáit és módszereit tekintve egyaránt. Ha részletesen nem is, de fontosabb tudnivalóiról a telekommu­nikációs eszközök már tájékoztatták az olvasókat, nézőket, hallgatókat a korszerűsített, új pártoktatási rendszer előkészítéséről és bevezetéséről. Tartal­mi és szervezési utasításait pedig idejé­ben megkapták az illetékes pártszervek és a pártoktatási intézmények vezetői. Mondhatnánk, nincs ebbep semmi rendkívüli. Mint az élet bármely területén, az ideológiai munkában is szüntelen fej­lődés megy végbe, amelynek útját alap­vetően gazdasági és politikai szükség­szerűségek, a társadalmi haladás iránya határozza meg. Nyilvánvaló, hogy szo­cialista társadalmunk dinamikusabb épí­tésének előfeltétele anyagi-termelési- technikai alapjainak, végeredményben egész gazdasági rendszerének fejleszté­se. Éppen ez tette időszerűvé az új pártoktatási rendszer kidolgozását is. Mert amiképp a népgazdaságban, a fel- építményi szférában is át kell térnünk az extenzív formákról s módszerekről az intenzívekre - s különösen vonatkozik, ez az ideológiára és azon belül a pártokta­tásra. Lényegbeli dologról, dialektikus kölcsönhatásról van tehát szó, amelyet általában az elmélet és a gyakorlat összekapcsolásának nevezünk, ha az említett folyamatok jól funkcionálnak. Létfontosságú kérdés, hogy az intéz­ményesített formájú eszmei-politikai kép­zés, a pádoktatás keretében a kommu­nisták és a párttagjelöltek elsajátítsák mindazt a politikai tudást, amelyre mun­kájuk, társadalomépítő feladataik jobb végzésében szükségük van. S ez nem csak az egyén számára fontos - társa­dalmi kihatása is érzékelhető, hiszen a kommunistáknak kell példamutatóknak lenniük a munkában, másfelől pedig poli­tikai fejlettségük, öntudatos magatartá­suk hatással van pártonkívüli munkatár­saikra és ismerőseikre, népes közössé­gekre - összevetve úgyszólván az egész társadalomra is. Nem szükséges magyarázni, hogy a CSKP XVI. kongresszusa után maga­sabb igények, a minőség új követelmé­nyei kerültek előtérbe a pártoktatásban is. A CSKP KB illetékes szervei hosszú évek tapasztalatai alapján már régebben dolgoztak a pártoktatási rendszer korsze­rűsítésén, tartalmának és módszereinek tökéletesítésén, amelyet A párt szervei­nek és szervezeteinek feladatai a párt­oktatás hatékonysága növelésében a XVI. kongresszus határozatainak szellemében című, a CSKP KB Titkársá­ga által kidolgozott s a Központi Bizottság jóváhagyásával ez év március végétől érvényes határozat szervezési és mód­szertani alapanyagként új mederbe tereli az ideológiai munka igen fontos tevé­kenységi területét. Nem vállalkozhatunk még csak vázlatos ismertetésére sem. Egyrészt terjedelmes volta miatt, egyéb­ként pedig lapunk június 25-i, vasárnapi számában egész oldalas, érdemi ismer­tető és méltató cikk jelent meg róla. Néhány fontosabb jellemzőjét azért hangsúlyozni szeretnénk. Mindenekelőtt, hogy ez a korszerűsí­tett tervezet magába foglalja mindazokat a tartalmi elemeket, amelyek politikai éle­tünk és gazdasági tevékenységünk to­vábbi fejlesztéséhez, elsősorban a XVI. pártkongresszus határozatainak teljesíté­séhez elengedhetetlenül fontosak. Azon­kívül hosszú távra szóló és komplex jellegű útmutató, amely lehetővé teszi a pártoktatás részvevőinek differenciált besorolását. Ezzel sokkal hozzáférhetőb­bé válik számukra az érdeklődésüknek, munkájuknak és beosztásuknak megfe­lelő specializált politikai tanulmányok vég­zése is. Végezetül - mert erre is fel kell hívni a figyelmet - az idei oktatási évtől kezdve már nem ismétlődhetnek meg az előző években sok helyen megállapított fogya­tékosságok és visszásságok; az admi­nisztratív vezetésből s az előadók, propa­gandisták elavult módszereiből eredő visszásságok és torzulások: a dogmati­kus betűrágás, a sablonosság, a frázis- pufogtatás, felületesség és rögtönzés. Vagy az ellenkezőik: az iskolásdi, a nép­művelő stílusú nevelés, netán az ex ca- thedra-szerű fellépés, stb. Ha minden érintett komolyan, oda­adással végzi a maga teendőit az új, korszerűsített pártoktatásban, nem ma­radhat el az eredménye sem. Biztosan elérjük azt, amit kongresszusi beszédé­ben Gustáv Husák elvtárs mondott: ,,... a marxizmus-leninizmussal felvértezett ember, aki mélyen meg van győződve és lelkesen támogatja a szocializmus iga-, zát, nem hátrál meg az akadályok előtt, a legnehezebb helyzetekben sem veszti el biztonságérzetét és nem fél harcba szállni a szocialista eszmények megvaló­sításáért“. MIKUS SÁNDOR t*C'; * ^ ä IS flf; W , k W * MseMI

Next

/
Oldalképek
Tartalom