Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1982. július-december (15. évfolyam, 26-52. szám)
1982-09-03 / 35. szám
A vállalatnál suttogni kezdték, hogy az alagsorban, hátul a kazánház mögött egy tágas pincehelyiségben jelentős tartalékok hevernek. Mondhatnánk - mondták- rejlenek. Feltáratlanul,, kihasználatlanul. Állítólag Benedek, a fütő fedezte fel őket, amikor koksz után kutatott, hogy melegvíz nyerése érdekében nyáron is üzemeltethesse a kis kazánt. Benedek italozás közben beszélt felfedezéséről- nem talált kokszot, a zuhanyozóban nem folyt a melegvíz és a dolgozók erősen káromolták a fűtőt, kemény szavakkal a lelkivilágát tépdesték, ezért ivott -, és félrészegen hencegett a tartalékokkal, amelyek sikeresen feltárva jótékonyan befolyásolhatnák a termelést. Sőt, dadogva külön jutalmat követelt magának, mint a vállalat jótevője, de az emberek nem vették őt komolyan. Szokása szerint nagyzol és hőbörög... ez volt róla az általános vélemény. Ó azonban néhány nap múlva - immár józanabb állapotban - újból szót ejtett a tartalékokról, esküdözött, hogy látta azokat, ahogy hatalmasan és mozdíthatatlaanul, méltósá- gosan a pincehelyiség homályába burkolóznak és mélyen hallgatnak, mintha aludnának. Vagy csak pihennek, mindenesetre mozdulatlanok. A dolgozók ugratták Benedeket, de a szóbeszéd a főkönyvelő fülébe is eljutott, egy szakszervezeti bizalmi mondta el neki és ő megemlítette az igazgatónak, hogy a vállalat fűtője állítólag jelentős belső tartalékokat látott az alagsorban, egy félreeső helyiségben, de hozzátette, hogy a dolgozó iszik, ezért évente csak bizonyos ritka napokon szavahihető. Az igazgató szórakozottan hallgatta, fáradtan eszébe jutott, hogy a fő- igazgatóságról állandóan belső tartalékok feltárására ösztönzik, nem terjeszkedni kell, hanem mélyülni, mondják, és megkérdezte:- Biztos, hogy belső tartalékokról van szó?- Alighanem - vélte bizonytalanul a főkönyvelő -, mindenképpen bévül vannak a vállalat épületén.- Meg kellene nézni... - jegyezte meg a másik elgondolkozva -, talán fel is tárhatnánk..., éppen jól jönne..., szívesen vennék...-Nem lehet megnézni..., koromsötét van a helyiségben, mert nincs bevezetve a villany...- Be kell vezetni - döntött az igazgató -, aztán majd megnézem... Ebben maradtak. Benedek elkeseredésében, hogy felfedezését nem veszik komolyan, olyan méretű ivászatba kezdett, hogy már nem is értették őt, amikor a szuterén titkáról beszélt. A tartalékok pedig hallgatagon dermedeztek rejtekhelyükön, vastagon fedte őket a por. Ügyüknek hetek múltán egy közismerten csélcsap újságíró adott újabb lendületet, együtt sörözött a Mamutban Benedekkel, egész este hallgatta a szerencsétlen fűtőnek a szunnyadó tartalékokról szóló regényét, aztán másnapra találkát beszélt meg vele és rászedte, hogy csempéssze be őt a pince- helyiségbe. Saját szemével akart meggyőződni az iqazságról.- Rájuk világítok én... ígérte -, betűtök a nagyokosoknak, felszedik a nagy pénzeket, fontoskodnak, szónokolnak, de a belső tartalékokkal nem törődnek...- Dicsőséget, hírnevet és állami kitüntetést ígért Benedeknek. Zseblámpája fénye mellett jól szemügyre vette a tartalékokat, megkopog- tátta, karcolgatta őket és megállapította, hogy nagyon jó minőségű, békebeli tartalékok, effektiv jellegűek és szemmellát- hatóan intenzív természetűek. Korunkban kívánni sem lehetne finomabb tartalékokat. Miután rögzítette a tényállást, fizetett Benedeknek két sört és melegen biztosította a fűtőt, hogy máris biztosítva van számra az Érdemes Tártaiékor megtisztelő cím. Aztán megírta nagy riportját, melynek az Intenzív belső tartalékok a szuterénben címet adta. Ahogy mondani szokás, a kocka el volt vetve. Az eset a közvélemény ítélöszéke elé lett tárva, az illetékesek is felfigyeltek, fülüket hegyezték és megfontoltan készülődtek közbelépni. A főigazgatóságról felhívták az igazgatót és kissé ironikusan, de a fensőbbséges szigor bizonyos komorságával megkérdezték: mi ez, elvtárs? Szüklátókörüség, vállalati sovinizmus vagy megátalkodott, tudatos szabotázs? Éppen most, amikor társadalmunknak minden erejére szüksége van, hogy visszaverje a monopolkapitalizmus, a világimperializmus és a vérszomjas hadikoncernek súlyos rohamát? A megrettent igazgató azonnal látni akarta az egyre több gondot okozó tartalékokat, de kiderült, hogy ez lehetetlen, mert Benedek évi rendes szabadságába utazott valahová a csallóközi termálfürdőkbe és magával vitte az alagsor kulcsait. Különben is, a helyiségbe még nincs bevezetve a villany.- Dehát mi ez? - kiáltott fel rettenetes hangon az igazgató. - Szüklátókörüség, részlegsovinizmus vagy elvetemült tudatos szabotázs? Éppen most, amikor társadalmunknak minden erejére szüksége van, hogy megfékezze a monopolkapitalizmus, a világimperializmus és a harci vágytól remegő hadikoncernek gyilkos támadását? Fejvesztett szaladgálás és zűrzavar kezdődött, mintha a hadikoncernek közvetlenül a vállalatot támadnák. Az alagsori ajtókat feltörték, különjutalom kifizetése segítségével órákon belül bevezették a helyiségbe a villanyt és rövid idő elteltével a vállat teljes vezetősége a rejtőző belső tartalékok közvetlen közelében állt, hogy saját szemével bizonyosodjon meg létezésükről. Azok pedig vénen és porle- petten, de elhanyagoltságukban is fenségesen és büszkén tömörödtek az ámuló szemek előtt, mint egy komor, sokat sejtető óriási bálvány.- Fel kell tárni őket! - adta ki a jelszót az igazgató. - Azonnal...- Haladék nélkül fel kell tárni őket - ismételték az osztályvezetők.- Azonnal..., haladék nélkül... - visszhangozták az alagsor falai és oszlopai. A vezetőség rendkívüli termelési értekezletre ült össze, hogy megvitassa az alagsori belső tartalékok feltárásának stratégiai és taktikai kérdéseit. Első pil- \ lantásra is nyilvánvaló volt, hogy egyszerre, egészükben nem lehet kimozdítani és feltárni a tartalékokat, mert nem férnek ki az ajtón, oly roppant tömegűek, és egybefüggő homogén tömbként viselkednek. A főkönyvelő, aki annak idején felhívta Benedek felfedezésére az igazgató figyelmét és ezt érdemként könyvel- v te el, fontoskodva azt javasolta, hogy szélesítsék ki az ajtó nyílását vagy akár döntsék ki a falat. Az ügy olyan horderejű, hogy merészen kell kezelni, lényegre törően. Javaslatát azonban gondolkodás nélkül elvetették.- Nem műszaki logikával gondolkodói, hanem hivatalnok ésszel, amelynek minden lehetséges és a következmények nem fontosak - bírálta öt a főmérnök a folyosón sem férnének ki, az alagsort pedig nem bonthatjuk le miattuk!- Miért? - kérdezte harciasán a főkönyvelő, aki a számok igazságától eltelt, makacs lélek volt, de azonnal észbe kapott. - Persze, persze, összedőlne az épület...- A tartalékokat részletekben kell feltárni. .. - szögezte le határozottan a kiindulási alapot az igazgató.- Hehehe, jóból is megárt a sok...- tréfált egy alosztályvezető, de nem méltányolták igyekezetét, a vezetőség gondterhelten hallgatott.- Fel kell darabolnunk, fokozatosan feltárnunk és felszínre hoznunk... - vélte egy műhelyvezető. - Oxigénlánggal darabokra vágjuk, félöles hasábokra aprítjuk és szükség szerint, a lehetőségeket figyelembe véve feltárjuk. Gondolkodni sem volt idejük, a Főraktáros máris jelentkezett.- Elvtársak - mondta izgatottan -, mélyen tisztelt és igen kedvelt elvtársaim, tudatába vagyok annak, hogy a műszaki kérdések nem tartoznak a hatáskörömbe, de kötelességem figyelmeztetni, hogy egyetlen felesleges oxigénpalackunk sincs és már néhány palack terven kívüli felhasználásával komoly bonyodalmakat okozhatunk a termelésben. Tíz palack elvonása pedig már egy havi kiesést jelenthet. Gondoljunk a mutatókra, a százalékokra! És a prémiumra, kedves elvtársak. ..!- Prémium kell... - jelentette ki ellentmondást nem tűrő hangon a szakszervezeti elnök. - Különben nem tudom, nem tudom.. A dolgozók akár fel is lázadhatnak. .. A vezetők tanácstalanul egymásra néztek és a mutatókra gondoltak. Mindenki a magáéra s így azonnal belátták, hogy ami igaz, az igaz, és amit nem lehet, azt nem lehet... Az asztalosműhely mestere újabb ötlettel jelentkezett.- Feldaraboljuk favágó lemezfürész- szel, tíz ember egy hét alatt miszlikre aprítja az egészet.- Jó ötlet - az igazgató felderült.- Igaz, kissé régimódi megoldás, hogy úgy mondjam, manufakturikus, de a cél szentesíti az eszközt. Beleegyezem, jöhet a favágófürész... A gazdasági helyettes egyszerre izgatott lett, indulatába belevörösödött.- Hol vannak az emberek, kérdem én... - kiabált -, favágókat fogadnánk fel? Miből, kérdem én? Az igazgatói alap teljesen kimerült! Szó, ami szó, ez is igaz. Rövid mérlegelés után belátták, hogy a feltáró munkálatokra egyetlen részleg sem tud felszabadítani, nem nélkülözhet egyetlen embert sem. A szakszervezeti vezető pedig figyelmeztetett, hogy a dolgozók jogainak védelme érdekében tudatosítani kell, senki sem kényszeríthető olyan munkára, amely nincs pontosan feltüntetve a munkatöltetében. Már a tartalékok puszta feltárása is leküzdhetetlen akadályokba ütközött. Fel kellene tárni őket, de nem lehet. Felszínre hozásukra nincs mód és lehetőség. Számos hasonló probléma akad, gondolták a vezetőség tagjai, valamit meg kellene tenni, de nincs rá lehetőség. Ebből adódnak aztán a* nehézségek. Vannak még, bizony, hibák is, nehézségek is. Birkózunk velük becsületesen, elkeseredetten és szívósan harcolunk velük, hadjáratokat és csatákat szervezünk ellenük. De sokszor hiába küzdünk vitézül, kiderül, hogy a nehézségek ob- jektívek és erősebbek nálunk. Óvjon a sors mindenkit az objektív nehézségektől! De azért nem csüggedünk, tudjuk, hogy le kell győznünk őket, addig nem nyughatunk, míg le nem győzzük a nehézségeket. Hosszú, súlyos és elmélyült hallgatás után a tömbbizalmi szólt.- Nincs rfiás mód, a tény napnál is világosabb, ezért meg kell tennünk, elvtársak. Brigádot szervezünk és társadalmi munkával feltárjuk á tartalékokat. Fokozatosan, apránként. Közüggyé tesz- szük, társadalmi érdekké, megszervezzük. .. Csábítónak és célravezetőnek tűnt fel a megoldás, az igazgató már-már helyeslőén rábólintott, amikor a főmérnök ellenezni kezdte.- Nem oldhatunk meg minden váratlan feladatot társadalmi munkával, komolytalanná tesszük magunkat. Olyan, mintha mástól kérnénk segítséget. Gazdaságpolitikai érdek, hogy képesek legyünk a feltárást saját erőnkből...- De hogyan? - vágott közbe ingerülten az igazgató. - Ezt mondd meg nagyokos, hogyan...?- Talán mégis az egyes részlegekről kellene meghatározott számú dolgozót. .- Tiltakozunk - kiáltották egyöntetűen a részlegvezetők -, egy ember kiesése is..., a terv, a prémium..., hát az exportfeladatok. ..? A tartalékok makacsul és szívósan ellenálltak a saját feltárásuknak. Nem akarjak a felszínre jönni, kiteljesedni, rejtve akartak maradni.--Talán nem ért meg rá az idő - visza- kozott a túlerő láttán a főmérnök. - Először ki kell alakítanunk a megfelelő körülményeket, meg kell teremtenünk a feltételeket.- Szívemből szóltál, Ödönöm - szólt sietve és láthatóan megkönnyebbülten az igazgató mindenki láthatja, hogy a feltételek valóban nincsenek meg.... a helyzet korai, éretlen...-Bölcs megállapítás - helyeselt a gazdasági helyettes -, objektív követelmény, hogy a tartalékok feltárásának meg kell teremtenünk a feltételeit! A főkönyvelő a dolgok alakulását látva sietve lemondott vélt érdemeiről és figyelmeztetően megjegyezte, hogy ha kellő szervezési és adminisztrációs előkészületek nélkül feltárnánk a rejtett tartalékokat, olyan új helyzet állna elő a vállalatnál, amelyben a munkafeladatok alapvető módosulásával inogni kezdenének az egyes mutatók, feszített célfeladatok keletkeznének, a norma darabokra hullna és megtörténhetne, hogy nincs prémium. - Annak lenni kell - ismételte szigorúan a szakszervezeti elnök -, a dolgozók biztosan fellázadnánk Prémium kell! Csüggedés vett rajtuk erőt, a lehetetlennel való meddő birkózás fáradtsága és a tehetetlenségbe való belenyugvás.- Mit tegyünk, illetve mit tehetünk? - tette fel a kérdést az igazgató és végighordozta súlyos, gondokkal felhozott tekintetét munkatársain. - Valamit tennünk kell. A főkönyvelő helyre akarta hozni korábbi túlbuzgóságát és egészen váratlanul, új javaslattal hozakodott elő.- Falazzuk be a helyiség ajtaját. Meghökkentő ötlet volt, bizarr és nagyvonalú. Hosszasan eltűnődtek rajta, maguk elé néztek. Az ajánlat megvalósíthatónak látszott, bár némi kételyeket is kiváltott bennük, melyek lényegét az igazgató fogalmazta közvetett kérdéssé.- A frissen vakolt falon látszik majd, hogy befalazták az ajtót. A főkönyvelő képzelete azonban kime- ríthetetlennek bizonyult.- A folt elé toljuk a páncélszekrényt a bizalmas iratokkal. A főigazgatóságnak pedig jelentjük, hogy a hír téves volt. A vezetők arca felderült. Ebben maradtak. Benedek két hét múlva tért vissza a csallóközi termálfürdőből, harcraké- szen és mindenre elszántan érkezett, de a helyiséget nem találta többé. Szőrén szálán eltűnt. A páncélszekrényre vonatkozó kérdéseire azt a felvilágosítást kapta, hogy biztonsági okokból vitték le az alagsorba. Néha a vállalati kapusok és éjjeliőrök mesélik, hogy éjféltájt gyakran hallják a fűtő panaszos, majd dühödt kiáltozását, ahogy kitartóan és átkozódva keresi az eltűnt helyiséget, melyben a rejtett tartalékok alusszák immár valóban öröknek tűnő álmukat.
