Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1982. július-december (15. évfolyam, 26-52. szám)

1982-09-03 / 35. szám

A vállalatnál suttogni kezdték, hogy az alagsorban, hátul a kazánház mögött egy tágas pincehelyiségben jelentős tartalé­kok hevernek. Mondhatnánk - mondták- rejlenek. Feltáratlanul,, kihasználatla­nul. Állítólag Benedek, a fütő fedezte fel őket, amikor koksz után kutatott, hogy melegvíz nyerése érdekében nyáron is üzemeltethesse a kis kazánt. Benedek italozás közben beszélt felfedezéséről- nem talált kokszot, a zuhanyozóban nem folyt a melegvíz és a dolgozók erősen káromolták a fűtőt, kemény sza­vakkal a lelkivilágát tépdesték, ezért ivott -, és félrészegen hencegett a tartalékok­kal, amelyek sikeresen feltárva jótéko­nyan befolyásolhatnák a termelést. Sőt, dadogva külön jutalmat követelt magá­nak, mint a vállalat jótevője, de az embe­rek nem vették őt komolyan. Szokása szerint nagyzol és hőbörög... ez volt róla az általános vélemény. Ó azonban né­hány nap múlva - immár józanabb álla­potban - újból szót ejtett a tartalékokról, esküdözött, hogy látta azokat, ahogy ha­talmasan és mozdíthatatlaanul, méltósá- gosan a pincehelyiség homályába burko­lóznak és mélyen hallgatnak, mintha aludnának. Vagy csak pihennek, minden­esetre mozdulatlanok. A dolgozók ugrat­ták Benedeket, de a szóbeszéd a főköny­velő fülébe is eljutott, egy szakszervezeti bizalmi mondta el neki és ő megemlítette az igazgatónak, hogy a vállalat fűtője állítólag jelentős belső tartalékokat látott az alagsorban, egy félreeső helyiségben, de hozzátette, hogy a dolgozó iszik, ezért évente csak bizonyos ritka napokon sza­vahihető. Az igazgató szórakozottan hall­gatta, fáradtan eszébe jutott, hogy a fő- igazgatóságról állandóan belső tartalékok feltárására ösztönzik, nem terjeszkedni kell, hanem mélyülni, mondják, és meg­kérdezte:- Biztos, hogy belső tartalékokról van szó?- Alighanem - vélte bizonytalanul a fő­könyvelő -, mindenképpen bévül vannak a vállalat épületén.- Meg kellene nézni... - jegyezte meg a másik elgondolkozva -, talán fel is tárhatnánk..., éppen jól jönne..., szíve­sen vennék...-Nem lehet megnézni..., koromsötét van a helyiségben, mert nincs bevezetve a villany...- Be kell vezetni - döntött az igazgató -, aztán majd megnézem... Ebben maradtak. Benedek elkeseredésében, hogy felfe­dezését nem veszik komolyan, olyan mé­retű ivászatba kezdett, hogy már nem is értették őt, amikor a szuterén titkáról beszélt. A tartalékok pedig hallgatagon dermedeztek rejtekhelyükön, vastagon fedte őket a por. Ügyüknek hetek múltán egy közismerten csélcsap újságíró adott újabb lendületet, együtt sörözött a Ma­mutban Benedekkel, egész este hallgatta a szerencsétlen fűtőnek a szunnyadó tartalékokról szóló regényét, aztán más­napra találkát beszélt meg vele és rá­szedte, hogy csempéssze be őt a pince- helyiségbe. Saját szemével akart meg­győződni az iqazságról.- Rájuk világítok én... ígérte -, betűtök a nagyokosoknak, felszedik a nagy pén­zeket, fontoskodnak, szónokolnak, de a belső tartalékokkal nem törődnek...- Dicsőséget, hírnevet és állami kitünte­tést ígért Benedeknek. Zseblámpája fénye mellett jól szem­ügyre vette a tartalékokat, megkopog- tátta, karcolgatta őket és megállapította, hogy nagyon jó minőségű, békebeli tarta­lékok, effektiv jellegűek és szemmellát- hatóan intenzív természetűek. Korunk­ban kívánni sem lehetne finomabb tarta­lékokat. Miután rögzítette a tényállást, fizetett Benedeknek két sört és melegen biztosította a fűtőt, hogy máris biztosítva van számra az Érdemes Tártaiékor meg­tisztelő cím. Aztán megírta nagy riportját, melynek az Intenzív belső tartalékok a szuterénben címet adta. Ahogy mondani szokás, a kocka el volt vetve. Az eset a közvélemény ítélöszéke elé lett tárva, az illetékesek is felfigyeltek, fülüket hegyezték és megfontoltan ké­szülődtek közbelépni. A főigazgatóságról felhívták az igazgatót és kissé ironikusan, de a fensőbbséges szigor bizonyos ko­morságával megkérdezték: mi ez, elvtárs? Szüklátókörüség, vállalati sovi­nizmus vagy megátalkodott, tudatos sza­botázs? Éppen most, amikor társadal­munknak minden erejére szüksége van, hogy visszaverje a monopolkapitalizmus, a világimperializmus és a vérszomjas hadikoncernek súlyos rohamát? A megrettent igazgató azonnal látni akarta az egyre több gondot okozó tarta­lékokat, de kiderült, hogy ez lehetetlen, mert Benedek évi rendes szabadságába utazott valahová a csallóközi termálfür­dőkbe és magával vitte az alagsor kul­csait. Különben is, a helyiségbe még nincs bevezetve a villany.- Dehát mi ez? - kiáltott fel rettenetes hangon az igazgató. - Szüklátókörüség, részlegsovinizmus vagy elvetemült tuda­tos szabotázs? Éppen most, amikor tár­sadalmunknak minden erejére szüksége van, hogy megfékezze a monopolkapita­lizmus, a világimperializmus és a harci vágytól remegő hadikoncernek gyilkos támadását? Fejvesztett szaladgálás és zűrzavar kezdődött, mintha a hadikoncernek köz­vetlenül a vállalatot támadnák. Az alagsori ajtókat feltörték, különjutalom kifizetése segítségével órákon belül bevezették a helyiségbe a villanyt és rövid idő eltelté­vel a vállat teljes vezetősége a rejtőző belső tartalékok közvetlen közelében állt, hogy saját szemével bizonyosodjon meg létezésükről. Azok pedig vénen és porle- petten, de elhanyagoltságukban is fensé­gesen és büszkén tömörödtek az ámuló szemek előtt, mint egy komor, sokat sej­tető óriási bálvány.- Fel kell tárni őket! - adta ki a jelszót az igazgató. - Azonnal...- Haladék nélkül fel kell tárni őket - ismételték az osztályvezetők.- Azonnal..., haladék nélkül... - vissz­hangozták az alagsor falai és oszlopai. A vezetőség rendkívüli termelési érte­kezletre ült össze, hogy megvitassa az alagsori belső tartalékok feltárásának stratégiai és taktikai kérdéseit. Első pil- \ lantásra is nyilvánvaló volt, hogy egy­szerre, egészükben nem lehet kimozdíta­ni és feltárni a tartalékokat, mert nem férnek ki az ajtón, oly roppant tömegűek, és egybefüggő homogén tömbként visel­kednek. A főkönyvelő, aki annak idején felhívta Benedek felfedezésére az igaz­gató figyelmét és ezt érdemként könyvel- v te el, fontoskodva azt javasolta, hogy szélesítsék ki az ajtó nyílását vagy akár döntsék ki a falat. Az ügy olyan hordere­jű, hogy merészen kell kezelni, lényegre törően. Javaslatát azonban gondolkodás nélkül elvetették.- Nem műszaki logikával gondolkodói, hanem hivatalnok ésszel, amelynek min­den lehetséges és a következmények nem fontosak - bírálta öt a főmérnök a folyosón sem férnének ki, az alagsort pedig nem bonthatjuk le miattuk!- Miért? - kérdezte harciasán a fő­könyvelő, aki a számok igazságától eltelt, makacs lélek volt, de azonnal észbe kapott. - Persze, persze, összedőlne az épület...- A tartalékokat részletekben kell fel­tárni. .. - szögezte le határozottan a kiin­dulási alapot az igazgató.- Hehehe, jóból is megárt a sok...- tréfált egy alosztályvezető, de nem méltányolták igyekezetét, a vezetőség gondterhelten hallgatott.- Fel kell darabolnunk, fokozatosan feltárnunk és felszínre hoznunk... - vélte egy műhelyvezető. - Oxigénlánggal da­rabokra vágjuk, félöles hasábokra aprít­juk és szükség szerint, a lehetőségeket figyelembe véve feltárjuk. Gondolkodni sem volt idejük, a Főrak­táros máris jelentkezett.- Elvtársak - mondta izgatottan -, mé­lyen tisztelt és igen kedvelt elvtársaim, tudatába vagyok annak, hogy a műszaki kérdések nem tartoznak a hatásköröm­be, de kötelességem figyelmeztetni, hogy egyetlen felesleges oxigénpalackunk sincs és már néhány palack terven kívüli felhasználásával komoly bonyodalmakat okozhatunk a termelésben. Tíz palack elvonása pedig már egy havi kiesést jelenthet. Gondoljunk a mutatókra, a szá­zalékokra! És a prémiumra, kedves elv­társak. ..!- Prémium kell... - jelentette ki ellent­mondást nem tűrő hangon a szakszerve­zeti elnök. - Különben nem tudom, nem tudom.. A dolgozók akár fel is lázad­hatnak. .. A vezetők tanácstalanul egymásra néztek és a mutatókra gondoltak. Min­denki a magáéra s így azonnal belátták, hogy ami igaz, az igaz, és amit nem lehet, azt nem lehet... Az asztalosműhely mestere újabb öt­lettel jelentkezett.- Feldaraboljuk favágó lemezfürész- szel, tíz ember egy hét alatt miszlikre aprítja az egészet.- Jó ötlet - az igazgató felderült.- Igaz, kissé régimódi megoldás, hogy úgy mondjam, manufakturikus, de a cél szentesíti az eszközt. Beleegyezem, jö­het a favágófürész... A gazdasági helyettes egyszerre izga­tott lett, indulatába belevörösödött.- Hol vannak az emberek, kérdem én... - kiabált -, favágókat fogadnánk fel? Miből, kérdem én? Az igazgatói alap teljesen kimerült! Szó, ami szó, ez is igaz. Rövid mérle­gelés után belátták, hogy a feltáró mun­kálatokra egyetlen részleg sem tud fel­szabadítani, nem nélkülözhet egyetlen embert sem. A szakszervezeti vezető pedig figyelmeztetett, hogy a dolgozók jogainak védelme érdekében tudatosítani kell, senki sem kényszeríthető olyan munkára, amely nincs pontosan feltüntet­ve a munkatöltetében. Már a tartalékok puszta feltárása is leküzdhetetlen akadályokba ütközött. Fel kellene tárni őket, de nem lehet. Felszínre hozásukra nincs mód és lehe­tőség. Számos hasonló probléma akad, gon­dolták a vezetőség tagjai, valamit meg kellene tenni, de nincs rá lehetőség. Ebből adódnak aztán a* nehézségek. Vannak még, bizony, hibák is, nehézsé­gek is. Birkózunk velük becsületesen, elkeseredetten és szívósan harcolunk velük, hadjáratokat és csatákat szerve­zünk ellenük. De sokszor hiába küzdünk vitézül, kiderül, hogy a nehézségek ob- jektívek és erősebbek nálunk. Óvjon a sors mindenkit az objektív nehézségek­től! De azért nem csüggedünk, tudjuk, hogy le kell győznünk őket, addig nem nyughatunk, míg le nem győzzük a ne­hézségeket. Hosszú, súlyos és elmélyült hallgatás után a tömbbizalmi szólt.- Nincs rfiás mód, a tény napnál is világosabb, ezért meg kell tennünk, elv­társak. Brigádot szervezünk és társadal­mi munkával feltárjuk á tartalékokat. Fo­kozatosan, apránként. Közüggyé tesz- szük, társadalmi érdekké, megszer­vezzük. .. Csábítónak és célravezetőnek tűnt fel a megoldás, az igazgató már-már he­lyeslőén rábólintott, amikor a főmérnök ellenezni kezdte.- Nem oldhatunk meg minden váratlan feladatot társadalmi munkával, komolyta­lanná tesszük magunkat. Olyan, mintha mástól kérnénk segítséget. Gazdaságpo­litikai érdek, hogy képesek legyünk a fel­tárást saját erőnkből...- De hogyan? - vágott közbe ingerül­ten az igazgató. - Ezt mondd meg nagyokos, hogyan...?- Talán mégis az egyes részlegekről kellene meghatározott számú dolgozót. .- Tiltakozunk - kiáltották egyöntetűen a részlegvezetők -, egy ember kiesése is..., a terv, a prémium..., hát az export­feladatok. ..? A tartalékok makacsul és szívósan ellenálltak a saját feltárásuknak. Nem akarjak a felszínre jönni, kiteljesedni, rejt­ve akartak maradni.--Talán nem ért meg rá az idő - visza- kozott a túlerő láttán a főmérnök. - Elő­ször ki kell alakítanunk a megfelelő körül­ményeket, meg kell teremtenünk a felté­teleket.- Szívemből szóltál, Ödönöm - szólt sietve és láthatóan megkönnyebbülten az igazgató mindenki láthatja, hogy a feltételek valóban nincsenek meg.... a helyzet korai, éretlen...-Bölcs megállapítás - helyeselt a gazdasági helyettes -, objektív köve­telmény, hogy a tartalékok feltárásának meg kell teremtenünk a feltételeit! A főkönyvelő a dolgok alakulását látva sietve lemondott vélt érdemeiről és fi­gyelmeztetően megjegyezte, hogy ha kellő szervezési és adminisztrációs elő­készületek nélkül feltárnánk a rejtett tar­talékokat, olyan új helyzet állna elő a vál­lalatnál, amelyben a munkafeladatok alapvető módosulásával inogni kezdené­nek az egyes mutatók, feszített célfelada­tok keletkeznének, a norma darabokra hullna és megtörténhetne, hogy nincs prémium. - Annak lenni kell - ismételte szigorúan a szakszervezeti elnök -, a dolgozók biztosan fellázadnánk Pré­mium kell! Csüggedés vett rajtuk erőt, a lehetet­lennel való meddő birkózás fáradtsága és a tehetetlenségbe való belenyugvás.- Mit tegyünk, illetve mit tehetünk? - tette fel a kérdést az igazgató és végighordozta súlyos, gondokkal felho­zott tekintetét munkatársain. - Valamit tennünk kell. A főkönyvelő helyre akarta hozni ko­rábbi túlbuzgóságát és egészen váratla­nul, új javaslattal hozakodott elő.- Falazzuk be a helyiség ajtaját. Meghökkentő ötlet volt, bizarr és nagy­vonalú. Hosszasan eltűnődtek rajta, ma­guk elé néztek. Az ajánlat megvalósítha­tónak látszott, bár némi kételyeket is kiváltott bennük, melyek lényegét az igazgató fogalmazta közvetett kérdéssé.- A frissen vakolt falon látszik majd, hogy befalazták az ajtót. A főkönyvelő képzelete azonban kime- ríthetetlennek bizonyult.- A folt elé toljuk a páncélszekrényt a bizalmas iratokkal. A főigazgatóságnak pedig jelentjük, hogy a hír téves volt. A vezetők arca felderült. Ebben ma­radtak. Benedek két hét múlva tért vissza a csallóközi termálfürdőből, harcraké- szen és mindenre elszántan érkezett, de a helyiséget nem találta többé. Szőrén szálán eltűnt. A páncélszekrényre vonat­kozó kérdéseire azt a felvilágosítást kap­ta, hogy biztonsági okokból vitték le az alagsorba. Néha a vállalati kapusok és éjjeliőrök mesélik, hogy éjféltájt gyakran hallják a fűtő panaszos, majd dühödt kiáltozását, ahogy kitartóan és átkozódva keresi az eltűnt helyiséget, melyben a rejtett tarta­lékok alusszák immár valóban öröknek tűnő álmukat.

Next

/
Oldalképek
Tartalom