Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1982. július-december (15. évfolyam, 26-52. szám)
1982-08-27 / 34. szám
Karel C D élelőtti napfény kúszik be Betka asszony ablakán. Jó vendég, mégcsak ajtót sem kell nyitnia előtte. De a szeme sarkában ott gömbölyödik tőle egy élő, mozgékony brilliáns. Forróbb a tűznél. A napfénytől volna? Az öröm küldte, vagy a messziről integető nagy bánatok, fájdalmak emléke hozta, melyek hazajáró lelkek gyanánt kísértenek magányos éjszakáinkon? A nyugdíja az asztalon. Érintetlen, ahogy a postás hozta. A mellette levő boríték annál gyüröttebb. A belőle kihulló újságcikket olvassa, ki tudja hányadszor. A papírról egy sötétszemű férfi arca néz rá. Dusán Maly barrandovi filmrendező, született 1939... Nézegeti a képet közelről, távolabbról.- A fiam, a legkisebb... - tűnődik. - Igaz, hogy az én fiam? - hitetlenkedik egy fél perc múltán. Már hogyne lenne igaz, amikor felesége, sőt fia is van ennek a fiúnak a barrandovi új lakásban. Az ö ötödik unokája. Aztán a másik két fiára gondol. Károly nyúlánk alakja fut feléje a pozsonyi Nová Scéna deszkáiról, majd a János arca a Karlovy Vary-i iskolából tanítás közben. Az egyiknél két leány, a másiknál két fiú unoka van. Az unokák megnőttek, fiainak hollófekete haja őszbe vegyült, ő maga reszkető kezű öregasszony. Fut az idő, a kis család nagyra szaporodott. Betka asz- szony szeme messze téved: Ezerkilenc- százharminckilenc... Dusán júniusban született. Alig szülte meg, kezdődött a munkája. Röpiratokat szállít autón, gyalog, vonaton. A bizonytalanság fekete csúcsait kell megmásznia. Elvállalta, meg kell küzdenie velük. Pedig fél. Ki ne félne, ha az életével játszik. Aki azt mondja, hogy nem fél, hazudik. Lapuló falvak, áléit lejtők, szendergő városok, élő és alvó mezők, ravatalbércek között visz az útja. Hogyan kerül Elysium csöndes mezőire? - volt a kérdés. Hava biztos zárkáin, vagy Buchenwald, Auschwitz, Terezin gázkamráin keresztül? Ezerkilencszáznegyvenet ír a naptár - a nagymihályi járás Vinna nevű faluja mellett fogják el. Az autó tele röpirattal. A sofőr a munkatársa. A járásbíróság s a kihallgatások sora következik. A testét kék-zöld foltok éktelenítik. De kiengedik, mert néma tud maradni. A férjét is, akit szintén lecsuktak, hisz 6 volt Betka elindítója. Nem maradhatnak a régi fészekben. Hamis iratokkal Pozsonyba szöknek. Betkából Ruziaková lesz, a férjéből Gál. Látszatra két idegen, de egymás mellett, egy úton haladnak. A férj csakhamar a tiszolci hegyek felé veszi útját. Ő a gyerekeket pesti rokonokhoz akarja eljuttatni. A drágán megfizetett vállalkozókat elfogják, a gyerekek toloncházba kerülnek. Kétségbeesett hónapok következnek. Aztán akad két ismefős, akik a gyerekek sorsát újból vállalják. Négy egész g napot ólálkodnak a toloncház környékén, míg végre az udvaron megpillantják Károlyt a legidősebb fiút, aki segít. A kerítésen rést ütnek éjjel és reggel egyenesen a karjukba repül a három gyerek. Az utolsó pillanatban. A gyermektranszportot másnap indították el valamelyik haláltáborba. Ezerkilencszáznegyvennégy. Ősz. A tiszolci hegytetőkből sürgönyt hoz a postás: - Azonnal indulj! Kevéske poggyásszal, három fiával, Ruziaková vonatra száll. A tiszolci állomáson a férje különös fogadtatásban részesíti. Egy automatát nyom az asz- szony kezébe. - Ez a tied. Ezzel fogsz lőni. -'A vékony asszony kicsi kezét lehúzza a gépfegyver. Ijedten pillant az urára.- Nem tudok vele bánni - nyöszörgi halkan, és a gyerekeire gondol.- Majd megtanulsz - hallatszott a kemény, de meleghangú biztatás.- Jól van, majd megtanulok. Lyukat vájnak a földben, mint a vakondok. A gyermekeivel ilyen lyukban húzza meg magát. Leheletével melegíti Dusánt, meg ne fagyjon. S még sok ilyen éjszaka következik. Aztán odébb húznak. Brezno nad Hronom, Predajna. Az őszi hideg rákényszeríti, hogy gyermekeit rábízza a falusiakra. S mindenütt lőnek, éjjel, nappal. Itt találkozik először Jegorov kapitánnyal, aki úgy marad meg emlékezetében az elkövetkező évek folyamán, mint az örökké fütyörésző, örökké dúdoló, örökké vidám élet.- Miért dugod a feleséged a konyhába? - kérdezi egy reggelen Jegorov kapitány Betka asszony férjét. Egyenesen szenzáció, ahogy ez az asszony megtanult lőni, s úgy ápolja a szétroncsolt végtagokat, mintha húsz éve csinálná. Te meg erőszakkal a konyhába dugod.- Dugja az isten. Nem nagyon kell azt bíztatni, láthatod. Minden lében kanál.- Irigylésre méltó férj vagy, öregem, de most egyelőre elvesszük a feleséged. Nem lesz a konyhában, nem is fog ápolni, lőni sem. Nagyobb hasznát is vehetjük.- No!...? - figyel fel a férj.- Ma mondta Aszmolov kapitány, hogy a szlovák és az orosz nyelven kívül a német és a magyar nyelvet is tökéletesen bírja. l- Az igaz - hagyta helyben a férj.- Részünkre főnyeremény, de veszéllyel jár a küldetése. A gyerekeid anyja...- Elvégzi, amit rábízol, beszéld meg vele. - összenéznek, kezet ráznak.- Kátya! - szólítja magához az asz- szonyt Jegorov kapitány. Betka rácsodálkozik.- Anna vagyok, az igazi nevem Betka.- Itt Kátya leszel. Rendben? Jól figyelj, mert aki nem eléggé hegyezi a fülét errefelé, az hamarosan átgyalogol a másvilágra. Látod ezt a gyalogösvényt? Bukovecre vezet. A falu közepén van a mészárszék. Attól jobbra a harmadik házban várnak rád. Élelmet kapsz... És Kátya parasztlány ruhában útnak indul. A bátyúja megtelik buktával, cukorral, kenyérrel és szalonnával. A fiatal háziasszony szeme Betka kisujján akad meg, amikor búcsúznak a kapunál.- Igaza van - szól ijedten a szótalan felhívásra. - Ez elárulhatna. Maguk felé ilyet nem hordanak. - Lerántja az utolsó otthoni emléket és a fiatalasszony mellett álldogáló csöppség legkövérebb ujjacs- kájára húzza.- így ni, emlegess érte jó szívvel. Lehet, hogy még találkozunk, ha végetér ez az ordas háború. - A fiatal anya meghatva öleli meg a parasztruhába öltözött katona-asszonyt, a kislány meg nem tud betelni a kis aranygyűrű csillogásával. Szemeregni kezd az eső. Az áldatlan felhőgöz egyre áthatóbban mossa ruháját, batyuját is. A jesenskyi völgyből sűrűn lőnek, s a völgytől a falu csak pár kilométer.- A gyermekeim - nyöszörgi kétség- beesetten és lenéz a szakadékba, amely feneketlen pofájával tátong előtte. A szíve és a torka annyira szorongatja, hogy hányingere támad. Nekifut a meredek hegynek. Fatönkbe, bozótba kapaszkodik, hogy vissza ne guruljon. Hátán megrándul a batyu s vissza-visszarántja. Megizzadt testén a sóslé összefolyik az esővízzel. Sárosán, lucskosan érkezik a hegyre.- Megjöttél, Kátyusa? - fogadja örömmel Jegorov kapitány. - Ügyes kislány vagy. Fújd ki magad, újabb út vár. - Kátya szíve összeszorul, szeme riadtan függ a kapitányon. Elöérzete nem csalt. - Ne ijedj meg, miféle katona vagy?- A gyermekeim?!- ügy van, a gyerekeid. Amilyen gyorsan tudsz, lemégy a faluba. Statáriumot hirdettek. Itt van, öltözz át, finom német hölggyé ez a viselet. - Betka mintegy félálomban hallja Jegorov utasításait. De megfeszült agya pontosan rögzít. Látja, hogy a negyven felkelő nekiesik a batyunak, amelyben a bukta, cukor, kenyér péppé ázott, csak a szalonna maradt egészben. Mindenkinek jut egy félmarék pép, és egy falat szalonna. Az ujjúkat tisztára nyalják, mosni sem kell. Utána esővízzel öblítik. Kátya testén meseszép báránybőr bunda feszül, a lábán legfinomabb szatytyánból készült magasszárú csizma, mire vonatra száll a gyermekeivel. Hogy ez a Jegorov mi mindenre nem gondol! A pozsonyi mélyúti kolostorban két SS katona kíséretében adja át a főtisztelendő úrnak a három „német árvát“ Anna, a német megbízott.- Az Úr gondját viseli az árváknak - feleli a főtisztelendö atya Annának, de a két SS-katona tisztelgésére csak riadtan és alig hallhatóan dünnyög. Nem tudhatja, hogy a katonazubbony alatt két hegyi felkelő szíve dobog.- Főtisztelendö atyám, este meggyónnék, ha visszatérek.- Hozzájárulhatsz leányom az Úr asztalához. Este hatkor itt találsz a sekrestyében. Amikor visszatér, még nincsen hat óra. A templom homálya öleli magához. Egyedül van. Békesség árad a szögletekből, csak a kóbor szél kocogtatja meg néha az ablakot. Olyan áldott a csend, mint a hajnali napsütés a büszke cédrusok és az illatos lótuszok fölött. Egy pillanatra megnyugszik a lelke, majd lépcsős nekifutással indul el a magasba szálló képzelete a társtalan horizont felé. Lassú léptekkel, jóságos, jámbor mosoly- lyal lép eléje egy vándor... Megindultság van a mosolyában. Palesztinából, Jeruzsálemből sodorta ide a fuvalom, amely magával viszi a jerichói rózsát is zarándokújára, s vonul át térségeken, de ahol megáll, egyetlen virágával kilángol, illatot küld az emberekre, és gyöngéd lesz tőle még a gonosz is.- Apám! - sóhajtja bele a csöndbe.- Apám, eljöttél te is? Egy másodperc töredéke a látomás, amelyet egy másik vált fel. A nagymihályi kis pékműhely, amint apja a hajnali szürkeségben dagasztja a kenyeret, mindenki kenyerét, hogy jóllakhassanak a szomszéd utcák lakói. Fekete csuhás alak lép ki a templom hideg kövezetére és alig hallhatóan suhan a sekrestyéig. Betka is odamegy.- Miatyánk, ki vagy a mennyekben...- A pap szava elhalkul, csak ő mondja tovább, az asszony. Egyre gyorsabban, indulatosabban. Aztán egyszerre eltörik a hangja. Szél töri így a virágot. Két kezébe temeti arcát, és mint az átlőtt testű állat, fájdalmának súlya alatt, artiku- látlan, kínzott sikoltással felzokog.- Ne sírj, leányom, az Úr kegyelmes és mindannyiunknak megbocsájt - csitítja a pap.- De én, én nem bocsájtok meg! Minden rosszat visszafizetek. Erre a templomi csöndre esküszöm. - ökölbe szorított kezével gyúrja, töröli le könnyeit arcáról.- Esküszöm - suttogja még egyszer- mig bal kezét a szívére teszi, jobb kezének két ujját az ég felé emeli. Aztán kemény kopogással kifut a templomból, faképnél hagyva a megrökönyödött papot. Késő éjszaka van, amikor beér Predaj- nára. A mezők felé veszi útját, hogy elkerülje a német katonákat. A szakadék mellett nem jutna föl az övéihez ma éjjel. Díkék háza előtt, ahol a gyermekek rejtőzködtek még tegnapelőtt, három katona beszélget, ezért a kert melletti árokba hasal. A tegnapelőtti eső jéggé fagyott, hó esett rá, s az éjszakai szél arcába fújja a jeges, éles havat. Keze-lába megdermed, fáj, jég égeti. El-elbóbiskol, felfelriad, s a két katona úgy áll ott, mint az éjszaka sötét kísérlete. Amikor elmennek, négykézláb jut el Díkék ajtajáig. Órákig dörzsölik az eszméletlen Betka testét, s utána napokig ápolják. Közben a férje újból a tiszolci hegyekbe kerül. A predajiiai temetőben négy partizánt temetnek, özvegyek és árvák sírása veri föl a falut. Egy szőkehajó német lány kopog a német parancsnokság ajtaján. Levelet mutat, amely Berlinből érkezett a nővérétől, akinek az ő segítségére van szüksége. Kisgyermekei vannak és beteg. Kéri a parancsnokságot, tegye lehetővé útját Berlin felé. Hogy ö maga hol lakik? - Itt, a falun kívül, ugyancsak beteg nagyanyjánál, s mivel sötétedik, nem mer egyedül elindulni az úton, mert sokszor találkozik szakállas, gyanús alakokkal, akika nagyanyjához is bekopogtatnak néha és élelmet kérnek. A két SS, aki délután a négy felkelőt kíséri a másvilágra, készségesen vállalja a szemreváló „szőke“ német leány kíséretét, aki nem más, mint Kátya, a partizánnő. A domb mögött a várakozó Jegorov és társai karjaiba rohannak. Másnap Besztercebányára szállít töméntelen orvosságot a partizánok részére. Rupcansky, a partnere, a pap csuhában osztja az áldást a szénásszekérről, Kátya mellől, aki nemlétező nagyanyjához viszi a papot. Simán megússzák a hosszú utat. A városban megtudja, hogy Férje Ti- szolc mellett elesett. Formátlan nagy aranytallérokat dobál a nap. A rétek úgy isszák magukba a fényt, mint a fehér abroszok, amelyekkel hosszú asztalokat terítenek Beszterce lányai. Sok esztendő az idő rostáján...- Nézd, berúgtak a házak - szólt egy magasrangú orosz tiszt a másikhoz.- Istenemre, félrecsapták a kalapjukat- nevet a másik magasrangú.- Kátyuska, ugye te is látod? Nézd, hogy imbolyognak. Minden utca, minden ház imbolyog. Mit gondolsz, konyakot isznak vagy napot?- Konyakot is, meg napot is. Kirúgtak a hámból, s most hozzánk hasonlatosak.- Kátyuska, te mindig a szíveddel gondolkoztál. Ezért szerettelek, és ezért haragudtam rád néha. Dehát asszony vagy. Nektek köszönhetjük, hogy él az élet. A halottak helyébe új fiakat ültettek. Ki hinné, hogy rég nagyanyó vagy, fiatal- asszony? - Magasra tartja poharát.- Igyunk az unokákra, Kátyuska. összekoccan a sok pohár. Orosz, szlovák, magyar felkelők halk és hangos nevetése szóródik szét egyenetlenül. A nap aranytalléraihoz hasonlatosak a hangok, ölelkeznek, emlékeznek a régi katonák. Százezer kép árnya, fénye villan a lelkűkben. Sok esztendő az idő rostáján... Aztán egyszerre csak nagyot reccsen a mikrofon:- Jelentkezzen az a Kátya nevű partizánnő, ha él, és itt van közöttünk, aki sok év előtt Bukovecen aranygyűrűt ajándékozott egy kisfeánynak.- Hallod, Kátya? - szólalt meg a magasrangú orosz tiszt, a volt Jegorov kapitány. - Add a karod, elkísérlek.- Csatlakozom, - szólt röviden a másik magasrangú orosz, a valamikori Aszmolov kapitány. Mind a hárman a helyszínre sietnek. Szépnövésü, magas hölgy áll előttük. Mellette pöttömnyi kislány.- Marta Slezáková, építészmérnök- mutatkozik be. Nem szól többet. Fölemeli jobbkezét. A kis aranygyűrűn ezer darabra törnek szét a csintalan fényű sugarak. Szótlanul egymásra néz a két asszony. Egy pillanatra néma ámulattal, aztán összeborulnak. Felsírnak hangosan, mint sok év előtt a feldarabolt föld, mint ahogy a szél sírt a mélyúti kolostor ablakai előtt azon az emlékezetes estén. A két magasrangú orosz tiszt lassan húzza elő a zsebkendőjét. Csak akkor veszik észré, hogy egy harmadik asszony is ott áll mellettük tanácstalanul és szintén a sírását nyomná visszafelé, ha lehetne. Betka asszonynak egy pillanatra eláll a lélegzete, ahogy megpillantja.- De hisz, de hiszen... te vagy az az asszony, aki Bukovecen,..- Bizony, én volnék. A kapuban húztad a gyűrűt a kislányom ujjára. Látod a kislányát? Olyan idős, amilyen ő volt akkor.- Én meg az első pillanatban azt hittem...- Azt hitted, hogy a lányom az az asszony, igaz?- Igen. Megállt bennem az idő. Azt kellene mo megcsendesedet már legföljebb a útra készülődve c a mezőség csen az, amely légink? rognak a termést de ebbe már be hosszan búgnak Pöfög, és a forgr fogatot. Ez az ig de már át-átszűr fúj, hangosabbar szárú sást, és fü Először is, m tallóznak a lekas nek csapatostul kurjongatnak, a I kiabálnak át egy Mezítlábas sutty zódik, mint a n kukorékolni tani. augusztus a gye ott aztán kieresz a tehenek esős: mind-mind hami: És a puskalöv augusztusi vasá a burgonyatáblár felrebbenő fogol mányt nem ejter a falusiaknak szi ez a burgonyatál tarló az ő birodal vadászzsákmán^ vagyunk az un magányos lövés ml; el is inait a n Az erdőnek is megzörrennek a csörtetne benne, az idült búskon barangolnak az i fel ne fedezze a I rajvonalban fésű másnak:- Találtál?- Nem.- Pedig itt kén- Járt már itt \- Találtam eq\- Szép?- Legény a tál Mert tudvalevi személyről. A s a százhangú auc csattogása a szí ég alatt. Lőrincz Gyula ti
