Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1982. július-december (15. évfolyam, 26-52. szám)
1982-08-13 / 32. szám
I szú Vili. 13. Amire Reagan elnök nemet mondott TENGER JOG, 1988 UTÁN, KÉRDŐJELLEL NYOLC ESZTENDŐ VITA, SZÁZÖTVENHAT RÉSZTVEVŐ • AZ AMERIKAI ELNÖK KÖZLI: SAJÁT JAVASLATUKAT SEM FOGADJÁK EL • AMERIKAI IGÉNYEK, AZTÁN ÚJABB IGÉNYBEJELENTÉS • MITŐL FÉL AZ EGYESÜLT ÁLLAMOK? • AMI A 320 PONTBÓL MÉGIS ÉRVÉNYES Nyolc esztendőn át tárgyalt százötvenhat ország sokezer szakembere, hogy létrejöhessen egy új tengerjogi konvenció, amely az 1958-ban elfogadott genfi megállapodás helyébe lépve rendezi a tengerek hasznosításának minden elképzelhető vonatkozását. Nemcsak azokról az országokról van itt szó, amelyeknek tengerpartja van - a világ minden országát érdeklő kérdések kerültek szóba a nyolc esztendő sok-sok tárgyalási napján. Vé- gülis áprilisban azzal ért véget a meglehetősen hosszú tanácskozás-sorozat, hogy a százötvenhat részvevő közül százharminc a nagynehezen kidolgozott szerződéstervezetre szavazott, tizenheten tartózkodtak, négy ország pedig nemet mondott. A négy egyezménnyel szembeforduló: az Egyesült Államok, Venezuela, Törökország és Izrael. Áprilistól júliusig még reménykedett a világ: a rendkívüli többség talán rábírja majd a nemmel szavazókat, hogy végülis csatlakozzanak az egyezményhez és azokat a tartózkodókat, akik éppen az Egyesült Államoknak a tárgyalásokat hátráltató, kizárólag az amerikai érdekeket szem előtt tartó magatartása és másokat hátrányosan érintő ellenjavaslatai miatt tartózkodtak, szintén rá lehet venni az aláírásra Július második hetében azonban a tengerjogi egyezménnyel kapcsolatos minden remény szertefoszlott. Ronald Reagan hivatalosan bejelentette, hogy az Egyesült Államok nem írja alá a nemzetközi tengerjogi egyezményt. Az Egyesült Államok elnöke azzal indokolta a döntést, hogy Washington ellenzi a nemzetközi közösség döntő többsége által elfogadott elvet, amelynek értelmében az értékes ásványok mélytengeri bányászatát nemzetközi ellenőrzés alá kell helyezni. Reagan hozzátette: azért hoztak ilyen döntést, mert ,,az Egyesült Államok nem látja kellőképpen biztosítva saját érdekeinek képviseletét és védelmét.“ A magyarázat az, hogy az Egyesült Államok egyike annak a néhány országnak, amely már messzire eljutott a mélytengeri bányászathoz szükséges technológia kifejlesztésében. A vita a szerződéstervezet 11. cikkelye körül zajlott - ez a cikkely fogalmaz úgy, hogy a tengerfenék ásványi kincseit „az egész emberiség javára kell kiaknázni.” Ennek a cikkelynek az eredeti tervezetét, amely aztán végül elnyerte százharminc küldöttség vezetőjének jóváhagyását, jó- néhány évvel ezelőtt Henry Kissinger akkori amerikai külügyminiszter javasolta. Az elképzelés akkor az volt, hogy a mélytengeri ásványkincsek kibányá- szásában a felügyelet az ENSZ megalakítandó Tengerfenék Hatóságáé, és az elsőbbség minden alkalommal egy olyan nemzetközi vállalkozásé, amelyben a világ országai egyenjogú tagként vesznek részt, - a neve ennek a vállalkozásnak ,,Enterprise“ lett volna és mindenekelőtt mangánt, kobaltot, rezet és nikkelt termelt volna ki a tengeralatti ércrögök különleges eszközökkel történő felszínre hozatalával. A hosszú tárgyalások egy szakaszában az amerikaiak azzal léptek fel, hogy meg kell változtatni a saját maguk által javasolt megfogalmazást - legyen a szabályozás „liberálisabb“. Itt az volt a lényeg, hogy a javasolt változtatás határozott előnyöket biztosított az amerikai bá- nyakonszemeknek és általában az ipari országoknak, mint a számarányukat tekintve elsöprő többségben lévő - és ez is beletartozik a teljes képbe - jóval szegényebb, tehát sokkal inkább rászorult fejlődő országoknak. Mindenekelőtt azt ma- gyarázgatták először az amerikaiak aztán mások is, hogy az USA, Franciaország, az NSZK és Anglia „tulajdonképpen már mindent tud a mélytengeri bányászatról“, tehát az eddigi egyáltalán nem jelentéktelen beruházási és kutatási összegek védelme követel meg valamiféle előny-biztosítást az említett országok számára. Jónéhány tárgyalási hét ennek az amerikai igénynek a megvitatásával telt el. Végülis az amerikaiak - bizonyos más javaslatok figyelembevétele után- elérték a cikkely átfogalmazását. A Neue Züricher Zeitung nemrég egy cikkében, amely a tengerjogi konvencióróf írva úgy minősíti a sokévi munkát, hogy eredményeként megszületett a gyermek, de halva jött a világra, a következőket írja: „A fejlődő országok azonban nem akartak tovább menni, újabb engedményeket tenni. Az úgynevezett »Grandfather Clause» illetve a »Preparatory Investment Protection Clause« alapján négy amerikai vezetésű nyugati konzorcium, egy francia egy japán, valamint a világpolitika érdekében egy szovjet és egy indiai vállalat az »Enterprise« mellett már 1982 kora tavaszán kutatási területhez jutott és ígéretet kapott arra, hogy a területet később ténylegesen is kiaknázhatja. Ám ekkor az Egyesült Államokban még más paragrafusokat is kifogásolni kezdtek“- írta a nagy tekintélyű svájci lap. Mindenekelőtt azt kifogásolták az amerikaiak, hogy az ENSZ Tengerfenék Hatósága vagy a szóban forgó fémek szárazföldi kitermelőinek védelmére alakult tanács termelési korlátozásokat írhat elő. Egyszerűen nem akarták tudomásul venni azt sem, amit néhány országon kívül a százötvenhat résztvevő közül mindenki természetesnek tartott, nevezetesen, hogy a kutatóterülettel vagy kitermelőterülettel rendelkező magántársaságok kötelesek átadni technológiájukat az ,,Enterprise“-nak Egy másik kérdésben is hirtelen megváltozott az eredetileg a problémát a többséggel egyetértőén vizsgáló amerikai álláspont. Most, Reagan bejelentése után azt írják az amerikai lapok, hogy teljességgel lehetetlen elfogadni, hogy „húsz év múlva az aláíró államok háromnegyede szavazattal megváltoztathatja a most elfogadott rendelkezéseket”. Érdemes itt megint a svájci lapot idézni: „Az Egyesült Államok attól tart, hogy bizonyos körülmények között a játékszabályok akkor a magángazdaság számára kedvezőtlenül alakulhatnak, még mielőtt a beruházások megtérültek volna. Általában az a vélemény, hogy ez az ellenvetés volt végülis az, ami az Egyesült Államokat megerősítette hajthatatlanságában...” Egyébként az áprilisban elfogadott tengerjogi konvenció aláírási helye Venezuela fővárosa, Caracas lett volna, 1982. december 5-e és 25-e között. Ma már tudjuk, hogy nemcsak azért nem fog érvénybe lépni az egyezmény, mert az eredeti elképzelés szerint az aláírók közül legalább hatvannak ratifikálnia kell ehhez - ketten bár bizonyosan az aláírásra sem mennek el. Az első éppen az az ország, ahová az aláírókat várják: Venezuela azért szavazott az egyezmény ellen, mert vitás problémái vannak a parti vizek kérdésében Kolumbiával és Guayanával. A másik pedig az Egyesült Államok, amely most már nyíltan is közölte: nincs aláírás. (A törökök azért nem írták alá az egyezményt, mert véleményük szerint az Égei-tenger szigetvilágában megvalósíthatatlanok a parti vizekre vonatkozó rendelkezések. Izrael azért mondott nemet, mert a konferencia elfogadott egy olyan határozatot is, hogy a záróokmányt felszabadítási szervezetek - tehát például a Palesztinái Felszabadítási Szervezet - is aláírhatják.) A július első napjaiban keservesen megszületett tengerjogi konvenciónak azonban van néhány olyan része, amely függetlenül attól, hogy megszavazták, aláírták, ratifikálták volna, tulajdonképpen már érvényben van és az érvényességet csak bizonyos konkrét esetekben- mint például az Égei-tenger esetében a törökök és a görögök - vitatják egyesek. A háromszázhúsz pontból (paragrafusból és cikkelyből), kilenc függelékből és öt külön határozatból álló tengerjogi konvenciónak például a parti vizekre vonatkozó rendelkezését a világ országainak elsöprő többsége régóta megtartja és megváltoztathatatlannak tekinti. Eszerint a tengerparti államok parti vizeiket tizenkét tengeri mérföldre (22,2 kilométerre) terjeszthetik ki. Ezeken a vizeken - s ez a leglényegesebb - békeidőben minden állam hajói szabadon haladhatnak át. Ugyancsak biztosítani kell akül- föidi hajók szabad áthaladását a tenger- szorosokon. (Mind a parti vizek, mind a tengerszorosok vonatkozásában az előírás a víz felszínén haladó hajókra érvényes, de vonatkozik a tengeralattjárókra is.) A kizárólagos gazdasági övezet a parti államoknak azt a jogot biztosítja, hogy a tengerpartjuknak kétszáz tengeri mérföld (370 kilométer) széles övezetében vagy maguk használják fel a tenger élővilágának és ásványkincseinek gazdasági lehetőségeit, - halászat vagy víz alatti bányászat - vagy ezt a jogot bérbe adják. Ezek azok a megállapodások, amelyek úgy tűnik, a „halva született" konvencióból mégiscsak érvényben lesznek. Az 1982 nyarán hozott amerikai döntésnek van egy rendkívül érdekes előzménye. Amikor már valószínűnek látszott, hogy a tengerjogi egyezmény kidolgozására hivatott ENSZ-konferencián az elsöprő többség mégiscsak elfogadja a megállapodást, az Egyesült Államok néhány nagy bányavállalata, természetesen a legtőkeerősebbek, gyorsan még a megállapodás aláírása előtt különleges engedélyt kértek az amerikai kereskedelmi minisztériumtól mélytengeri geológiai kutatásokra. Azaz még azelőtt igyekeztek bebiztosítani magukat, mielőtt a tengerjogi konferencia elfogadta volna azt a- egyelőre meg nem valósult - döntést, hogy Jamaicában 1983 január 1-vel megkezdi működését az ENSZ Tengerfenék Hatósága... Az idén adott engedélyek 1988. december 31-ig szólnak, akkor kell kérni a kutatási engedély mellé a kitermelési engedélyt. Csak nagyon optimista nemzetközi jogászok gondolkodnak úgy, hogy addig mégiscsak sikerül minden érdekelt országot, tehát százötvenhat részt vevő küldöttséget rávenni nemcsak konvenció elfogadására, hanem annak aláírására és ratifikálására GÁRDOS MIKLÓS Légiárháború Manapság a légitársaságok a történelem egyik legbrutálisabb háborúját vívják. Akár bele is pusztulnak, de egyik sem adja fel a harcot. Egyik alkalommal kimentem a repülőtérre, hogy Miamiba utazzam. A hölgy a pultnál kiírta a jegyemet: „ötven dollár lesz."- Hisz ez egész rakás pénz- mondtam.- Valóban, uram, de a jegye feljogosítja arra, hogy akár Karachiba is repülhessen.- De hát én nem akarok Karachiba menni!- Rendben, viszont ha fizet még öt dollárt, elutazhat Hong-kongba, és az árban már benne van a hotelszoba ára is három éjszakára! Már éppen fizetni akartam, mikor észrevettem, hogy egy másik légitársaság pultjára a következő feliratot teszik ki: „Repüljön velünk Mamiba 40 dollárért, s egy hétig a költségünkre bérelt kocsit használhatja.” Mondtam a hölgynek, hogy mégsem kérem a jegyet, és gyorsan beálltam a másik sorba. Míg várakoztam, egy vörös zakós férfi lépett hozzám, és azt suttogta:- Beszélhetnék önnel egy percre?- De ha elmegyek, újra sorba kell majd állnom!- Nem fogja megbánni - mondotta sejtelmesen. - Jöjjön utánam a lépcsőfeljáróhoz. Amikor már elég távol voltunk a kasszától, így szólt:- Mi huszonöt dollárért elvinnénk Miamiba, ráadásul a családját ingyen hozhatná.- A feleségemet és a gyerekeket otthon hagytam.- Egy percig se aggódjon, kocsit küldünk értük, s addig míg megérkeznek, visszatartjuk a gépet. Mivel igen előnyösnek tetszett a dolog, már éppen rá akartam állni az alkura, amikor egy őrjítően csinos nő kék egyenruhában elhaladt mellettünk, és leejtette a pénztárcáját. Gyorsan felvettem, és átnyújtottam neki.- Ne tegyen semmit, míg nem beszélt velem a bárban - súgta oda. Elnézést kértem a vörös zakós úriembertől, és mentem a nő után. A bárban leültem az asztalához, és ő nyomban megfogta a kezemet.- Véletlenül meghallottam, hogy Miamiba akar utazni - duruzsolta.- Valóban - mondtam, és idegesen körülnéztem.- Akkor miért nem a Száguldó Csiga Légitársasággal utazik?- Miért? Úgy mennyibe kerülne?- kérdeztem.- Mennyit szánna rá?- Még nem nagyon gondolkodtam a dolgon. Tizenöt dollár elég lenne?- Ennyiért az első osztályon biztosítunk helyet az ön számára. Itt a beszállókártyája. Menjen, kérem, a légi- társaság kasszájához, és mondja azt, hogy Sally küldte.- Nagyon hálás vagyok önnek. Kifizethetném az italát? Megmarkoltam a bőröndömet, és indultam egyenesen a Száguldó Csiga pultjához. Az valahol a váróterem vége felé volt, s ahogy ballagtam, egy kopaszra borotvált, darócruhás fiatalember odalépett hozzám, és egy szegfűt tűzött a kabátom gomblyukába.- Kérem, én már adakoztam a Hare Krishna szektának - szabadkoztam.- Uram, én nem vagyok egy Hare Krishna. A Teve Légitársaság kereskedelmi igazgatóhelyetteseként dolgozom. Üzletet szeretnék ajánlani önnek.- Csak nem Miamiba repül egy gépük? - kérdeztem.- Általában nem, de az ön esetében kivételt teszünk.- A Száguldó Csigával 15 dollárért utazhatnék első osztályon, - figyelmeztetem.- Mi tíz dollárért elvisszük, és megvárjuk, míg elintézi az ügyeit.- Első vagy másodosztályon?- Ha önnek sürgős, akár a másodpilóta helyét is elfoglalhatja! ART BUCHWALD (International Herald Tribune) • Egy japán cég új tengeralatti tévékamerája, ennek segítségével hajókról irányíthatják a tengeralatti bányászatot
