Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1982. július-december (15. évfolyam, 26-52. szám)
1982-08-06 / 31. szám
\ ÚJ szú 15 Inkább a hozzáállás a félelmetes azokhoz a határozatokhoz, amelyek a nagy megpróbáltatások idején a népek közötti együttműködés eredményességének példái voltak. A jaltai határozatok bírálói között európai politikusok is vannak. ,,A jaltai kérdésről- jegyezte meg nemrégiben Helmut Schmidt nyugatnémet kancellár - ugyanazt mondtam, mint Francois Mitterrand, és ehhez továbbra is ragaszkodom. Úgy gondolom, mdrálisan elfogadhatatlan a világ különböző érdekszférákra való felosztása. . Ezt azért mondom, mert Európa különböző politikai szférákra való felosztásának Jalta ténylegesen a jelszava lett“. Ez valójában kategorikus kijelentés. Igaz, hogy ugyanebben az interjúban, a szövetségi kancellár aláhúzta: ,,A Szovjetunió és a többi keleteurópai ország feladata, valamint a nyugati országok és az Egyesült Államok feladata vigyázni arra, hogy Európában, ne legyen háború. Ezért szükségesek a tárgyalások és az egyezmények“. Az alábbi írást a Nemzetközi Szemle c. folyóirat júliusi-augusztusi számából vettük át, eredetileg a New Times c. angol nyelvű szovjet hetilap közölte. Időszerűségét bizonyítják pl. Reagan amerikai elnök legutóbbi beszédei is, melyek tele voltak durva szovjetellenes vádaskodásokkal, a történelmi tények cinikus módon való meghamisítását szolgáló kitételekkel. Mi/ugtalan időkben emlékezett meg a világ INiy a Győzelem napjának 37. évfordulójáról. A zord nemzetközi légkör tartósnak bizonyult. Agresz- szív imperialista körök háborús hisztériát szítanak, fokozzák a fegyverkezést, és a katonai egyensúlyt a Szovjetunió, a szocialista országok és a világ biztonsága ellenére, a saját előnyükre akarják felborítani. De, ugyanakkor egy világméretű háborúellenes, antinukle- áris mozgalom bontakozik ki, amely céljait és lendületét tekintve egyre növekszik. És a II. világháború győzelmének évfordulója az élet diadalát jelképezi a halál felett, a józanság felülkerekedését az őrültségen, és arra figyelmeztet, hogy a háborús uszítok mesterkedéseivel szemben éberségre van szükség. A békéért túl súlyos árat kell fizetnünk. A szovjet nép küzdelme a fasiszta tengelyhatalmak ellen vereséget mért az agresszorokra. A győztesek táborában, a Szovjetunió és az Egyesült Államok között új erőegyensúly alakult ki. Ez a háború legfőbb eredménye. A szocialista és a kapitalista világ között létrejött katonai-stratégiai egyensúly ténylegesen alapvető, korszakalkotó jelentőségű és elrettentő erejű az imperializmus agresszív szándékaival szemben. Az egyensúly felborításához fűzött remények kudarcra vannak ítélve, esd a tanulságot meg kell szívlelni mindazoknak, akik terveket kovácsolnak a világ egyensúlyának felborítására. A II. világháború befejezése óta eltelt 37 év alatt ez az egyensúly mindig ingerlő volt a Nyugat-számára. Az 1945. májusi győzelem napja óta, az Egyesült Államok által vezetett nemzetközi reakció számos úton-módon kísérelt meg nyomást gyakorolni a szocializmusra - politikai és katonai zsarolás, gazdasági blokád, s a szocializmus belső „fellazítása“ útján. Szovjetellenességre alapozott katonai tömböket hoztak és hoznak létre. Erőfeszítéseket tesznek, hogy megfélemlítsenek minket, és gazdasági életünket fegyverkezési versennyel merítsék ki. Az imperializmus, agresszív céljainak igazolására a mitikus „szovjet fenyegetéssel“ kísérli a nyugati közvéleményt megfélemlíteni; ezzel állítólagosán az az ország fenyeget, amely a legszörnyűbb háborúban védte meg az emberiséget. E . mítosz fenntartásához durván meghamisítják a történelmet. De senki sem tudja meg nem történtté tenni a szovjet nép hozzájárulását a fasizmus felett aratott győzelemhez. A Hitler-ellenes koalíció tagjai között - Szovjetunió, USA és Anglia - a háború alatt kialakult együttműködésre sem lehet nem emlékezni. Ennek az együttműködésnek voltak a mérföldkövei azok a konferenciák, amelyeket a három nagyhatalom kormányfői Teheránban, Jaltában és Potsdamban tartottak. „A háborús időszak tapasztalatai bebizonyították“-mondotta Leo- nyid Brezsnyev, ,,hogy az egymástól eltérő társadalmi rendszerek nem akadályozzák az agresszió elleni összefogást, a békéért és s nemzetközi biztonságért való munkálkodást. A háború alatti években együttműködtünk és mindent elkövettünk, hogy a háborút a lehető legrövidebb idő alatt befejezzük. Jelenleg egy másféle, de éppen olyan fontos, talán bonyolultabb feladatot kell megoldanunk, ki kell alakítani az együttműködést egy másfajta, világméretű katasztrófa megelőzésére. “ A katasztrófa megelőzéséhez közös erőfeszítésekre van szükség. A Győzelem napján a világ népei visszaemlékeznek 1945 tavaszára, amikor az Egyesült Nemzetek pörölycsapásai alatt összeomlott a náci birodalom, és a Vörös Hadsereg eloszlatta az Európát beburkoló fasiszta éj homályát. A szovjet nép nagyjelentőségű győzelme arra késztette Winston Churchillt, hogy 1945. február 23-án Moszkvába küldött üzenetében ezeket mondja: ,,A Vörös Hadsereg megalakulásának 27. évfordulóját győzelmek közepette ünnepli meg, ezekkel a győzelmekkel kivívta szövetségesei feltétlen elismerését, és megpecsételte a német militarizmus pusztulását. A jövő nemzedékei éppen olyan feltétel nélküli elismeréssel adóznak majd a Vörös Hadseregnek, mint mi, akik e büszke teljesítmények tanúi voltunk.“ Ezek a győzelmek a három nagyhatalom közötti együttműködés erősödésében fejeződtek ki, és azokban a nagy jelentőségű nemzetközi egyezményekben fogalmazódtak meg, amelyek utat nyitottak az emberiség békés jövője felé. 1945 februárjában, Jaltában a történelmi Krími Konferencián találkozott a szovjet kormányfő, Josif Sztálin, Franklin D. Roosevelt amerikai elnök, és Winston Churchill brit miniszterelnök. A Jaltában elfogadott határozatok a háború vége felé, a Hitler-ellenes koalíción belül kialakult tényleges erőviszonyok megvalósulását tükrözték mind Washingtonban, mind Londonban. Roosevelt és Churchill reálpolitikusok lévén, tudatában voltak, annak, hogy az agresszorok megsemmisítése után a Szovjetunióval való további együttműködés hozhatja meg Európa és az egész világ tartós békéjét. A három nagyhatalom vezetője ezért nem a befolyási övezeteket vitatta meg, hanem azt, hogy hogyan lehet a ténylegesen megoszthatatlan békét megteremteni. Ez az eszme hatotta át a Krími Konferencia tanácskozásait összegező dokumentumokat. Roosevelt elnök az Egyesült Államokba való visszatérése után kijelentette a Kongresszusban, szilárd meggyőződése, ,,hogy jó kezdő lépéseket tettünk egy békés világ felé vezető úton.., Úgy hiszem, a Jaltai Konferencia fordulópont volt mind történelmünkben, mind a világ történelmében. “ Hasonló véleményt hangoztatott Churchill az angol Parlamentben. Tehát az események résztvevői és a kortársak a Jaltai Konferenciát mint az egymástól eltérő társadalmi és gazdasági rendszerű országok közötti együttműködés lehetőségének, és parancsoló szükségességének alapvető bizonyságát fogták fel. A hidegháború előestéjén Nyugaton erőfeszítéseket tettek, hogy ennek az időszaknak a valódi történetét meghamisítsák. Bírálták Rooseveltet és Churchillt, mert állítólag jogtalan engedményeket tettek a Szovjetuniónak. Most és ilyen körülmények között emlékeztetnünk kell Franklin D. Roosevelt szavaira a háborút követő békéről, amelynek körvonalait élete utolsó napjaiban már kialakította magában.,, Az Egyesült Államok - mondotta ez a nagy elnök — nem mindig lesz képes akaratát maradéktalanul érvényesíteni, de Oroszország és Anglia sem. Nem lesznek mindig készenlétben ideális válaszok és megoldások a bonyolult nemzetközi problémákra, bármennyire is szilárd az az elhatározásunk, hogy a legjobbra törekedjünk.“ Hangsúlyozta továbbá, hogy a végső döntéseket,,közösen kell majd meghozni és ezek a döntések gyakran egy »adok- veszek kompromisszum« eredményei lesznek“. A „közösen“ és a „kompromisszum“ kulcsszavak annak megértéséhez, hogy Roosevelt hogyan képzelte el a háborút követő békét, amelynek alapjait ugyancsak Jaltában rakták le. Pontosan 10 évvel ezelőtt, 1972 májusában, egy most megtagadott észszerű kompromisszumot kötöttek, amikor is Washingtonban a legmagasabb szinten szovjet-amerikai dokumentumokat írtak alá. Általánosságban, az USA vezetői akarják a nemzetközi szerződések és egyezmények egész sorát felbontani, amelyek megpecsételték az egyenlőség és az egyenlő biztonság, valamint a II. világháború eredményeképpen kialakult határok sérthetetlenségének elvét. A Jalta elleni támadásoknak ez a valódi oka. Az a jelenlegi nyugati állítás, hogy a Krimi Konferencián Európát,,befolyási övezetekre“ osztották fel, egyáltalán nem új. A jaltai határozatok felülvizsgálatára és elsődlegesen a szovjet nép vére és áldozatai árán kivívott győzelem eredményeinek megsemmisítésére irányuló vágy legújabb példája, hogy megkíséreljék destabilizálni a lengyelországi helyzetet, azét az országét, amelynek háború utáni sorsával Jaltában oly nagy figyelemmel foglalkoztak. A konferencia résztvevői egyetértettek abban, hogy Lengyelországnak - amelyet újra meg újra a Szovjetunió ellen irányuló agresszió folyosójaként használtak fel - erősnek és a Szovjetunióval barátinak kell lennie, képesnek minden olyan kísérlet visszaverésére, amely az országot politikai túszként kívánja felhasználni. Ma Zbigniew Brzezinski a jaltai határozatok felrúgására biztat. Henry Kissinger nemrég megjelent memoárjának második kötetében „a félelmetes jaltai naptári délkörről“ ír. Félelmetes, de kiknek? Valószínűleg azoknak, akik félnek a nemzetközi együttműködéstől, és nemzetközi feszültséget szítanak. T ehát egyrészt elismerik, hogy a fő feladat a tárgyalások folytatása és a háború veszélyének az elhárítása, másrészt elítélik azokat az egyezményeket (szerződéseket), amelyek 1945-ben véglegesítették a határokat Európában és folytonosan a ,, befolyási övezetek“ kérdését firtatják. Ami a határokat illeti, a nyugatnémet kancellár fenti megállapításával kapcsolatban az 1970. augusztus 12-én aláírt szovjet -nyugatnémet szerződés ama részére kell utalnunk, mely szerint a két ország megállapodott abban, ,,hogy elismerik, hogy a béke Európában csak úgy tartható fenn, ha senki sem sérti meg a jelenlegi határokat. Kötelességszerűen vállalják, hogy tiszteletben tartják valamennyi európai állam jelenlegi határai között fennálló területi integritást; kijelentik, hogy területi igényük senkivel szemben sincs, és a jövőben sem fognak ilyen igényt támasztani; valamennyi európai állam határát sérthetetlennek tartják most és a jövőben, a szerződés aláírását követő naptól fogva, beleértve a Lengyel Nép- köztársaság nyugati határát képező Odera-Neisse vonalat, és a Német Szövetségi Köztársaság és a Német Demokratikus Köztéusaság közti határt.“ A befolyási övezeteket illetően emlékeztetünk a Jaltában elfogadott „Nyilatkozat a felszabadított Európáról" tartalmára, amely a háromhatalmi politika egyezményeit, valamint a demokratikus elvekkel összhangban a felszabadított Európa politikai és gazdasági problémáinak megoldását biztosítja. 1945-ben a kérdés így vetődött fel. Veszélyesek és a legsúlyosabb következményekkel járnak a II. világháború kimenetelének felülvizsgálatára irányuló nyugati kísérletek. Egy ilyen felülvizsgálás nemcsak a háború alatt kötött megállapodások megsértését jelentené, de a későbbiekben aláírt egyezményekét is. A határok sérthetetlenségének elvét világosan megszövegezték a fent említett szovjet-nyugatnémet szerződésben, és Nyugat-Németországnak Lengyelországgal, Csehszlovákiával és az NDK-val kötött szerződéseiben, és a Szovjetunió, az Egyesült Államok, Anglia és Franciaország által megkötött Nyugat- Bérlinre vonatkozó négyhatalmi egyezményben, és egyéb nemzetközi dokumentumokban, beleértve a Helsinkiben megtartott Európai Biztonsági és Együttműködési Konferencia Záróokmányait, amelyek 30 évvel a nagy győzelem után a háború politikai Összegzését adták és megerősítették a háború utáni határok sérthetetlenségét. A határok sérthetetlenségének az elve az az alapzat, amelyen az államközi viszonyok nyugszanak. A biztonságot csakis ennek az elvnek a szigorú betartása és sérthetetlensége növelheti. A Szovjetunió következetesen a Helsinkiben megkezdett összeurópai folyamat előmozdításán munkálkodik. A Szovjetunió és a többi szocialista ország konstruktív magatartása a madridi találkozón, része a nemzetközi helyzet javítására irányuló közös erőfeszítéseiknek. Meg kell jegyezni, hogy az Egyesült Államok magatartása a madridi találkozón, Washingtonnak a világ ügyeihez való diktatórikus hozzáállását tükrözte. Mégis, az a madridi megállapodás, hogy hívjanak össze egy, a bizalomra épülő intézkedéseket, az európai biztonságot és lefegyverzést célzó konferenciát - amelynek előkészítését már megkezdték -, fontos hozzájárulás lenne mind Európa, mind a világ valamennyi országa közötti kapcsolatok javításához. A nyugati körök meglepő könnyedséggel kezelik a történelem tanulságait. Egykor, az egész emberiség számára halálos veszélyt képviselő fasiszta tengelyhatalmak léte arra kényszerítette a polgári politikusokat, hogy a szocializmus iránti osztálygyülöletük okozta torzulásokat gondolkodásukban helyreigazítsák. A II. világháború alatt e veszély elleni küzdelemben a szövetséges hatalmak között kialakult együttműködés képessé tette őket arra, hogy győzedelmeskedjenek a háború megpróbáltatásai felett és békét teremtsenek a világon. Most, hogy a nukleáris háború veszélye tornyosul az emberiség fölé, ismét parancsolóan szükségessé vált a világ problémáinak kölcsönös megoldása. A történelem arra tanított bennünket, hogy ezek a problémák csak kölcsönös erőfeszítéssel oldhatók meg, felhasználva többek között a háborús évek gazdag tapasztalatait. Az évek során felhalmozott tapasztalatokat nem lehet semmissé tenni. Az akkori és a 30 évvel később Helsinkiben elfogadott határozatok felülvizsgálata, pontosan ezeknek a tapasztalatoknak a megcáfolására tett kísérlet. De ezek a határozatok, a II. világháború kimenetele, a nagy győzelem gyümölcsei nem szorulnak felülvizsgálatra. M. CSERNUSOV 4 i 1982. Vili. 6. MII A NIM Ifllfl TÜHGVfl!
