Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1982. július-december (15. évfolyam, 26-52. szám)
1982-07-23 / 29. szám
t te TEKEKAVALKÁD FUTBALLÁRNYÉKBAN Aligha járok messze az igazságtól, ha azt áll itom, hogy az olvasók nagy részében a teke fogalma egybeesik a napfényes vasárnap délutánok békés kocsmai sö- rözgetésével. Jóval kevesebb azok száma, akik megismerkedtek a tekével mint sportággal, hiszen e sportág utánpótlását, elterjedését, eleve befolyásolják a megfelelő létesítmények, amelyek nem kevés anyagi ráfordítást is igényelnek. Nagyjából ennyit tudott e sportágról e sorok szerzője is, aki nem kevés izgalommal készült a sportág világbajnokságára, amelyet ezúttal a hazai tekesport egyik fellegvárában, Brnóban rendeztek, a népszerűsítés szempontjából eléggé kedvezőtlen időpontban: közvetlenül a labdarúgó világbajnokság rajtja előtt. Eme elkésett mbzaiknak a célja, hogy felidézzük az idén idehaza rendezett két világverseny egyikének legérdekesebb mozzanatait, s ezáltal egyúttal azokra irányítsuk a figyelmet, akik e érdekes sportág kisszámú hazai művelőiként nemegyszer jóval több áldozatot hoznak, mint több, sokkal inkább reflektorfényben lévő sportág sokszor érdemtelenül kényeztetett képviselői... KÖZÖNSÉG. „Tekén még soha nem láttam ennyi embert.“ - mondta egy magyarországi kolléga a világbajnokság nyitónapján - bár kérdés, amikor majd a versenyek folynak, lesz-e ennyi néző. Lehet, hogy az érdeklődés ezúttal sokkal inkább az ünnepi műsornak szól, hisz nem akármilyen műsor következik...“ Valóban nem akármilyen műsort készítettek a rendezők: Karel Vlach és zenekara neves szólistákkal adott műsort... Az aggodalom azonban fölöslegesnek bizonyult, mert amikor egy-egy versenyszám legizgalmasabb eseményei zajlottak a nyitó hangverseny szépszámú közönségénél is többen szorongtak a lelátón, és ez négyezer körüli nézőszámot jelentett! Azaz - ha a tekepályán ugyan világcsúcsok nem is születtek, - a külföldi újságírók szerint az iménti tény akár világcsúcsként könyvelhető el. VILÁGCSÚCSTARTÓK. Még a világ- bajnokság megkezdése előtt a nemzetközi tekeszövetség szigorú zsűrije megvizsgálta a pályákat és azokat a legszigorúbb előírások szerint is kifogástalannak találta. Tehát alkalmasnak arra, hogy világcsúcsot lehessen rajtuk felállítani. Persze, mások a szabályok és megint más a pálya, amelyen a versenyzőknek dobniuk kell, hiszen tulajdonképpen csak a verseny bizonyítja, hogy a pálya valóban ,,alkalmas-e“ világcsúcs felállításra, mert a verseny kezdete előtt mindössze két-két óra áll egy-egy csapat rendelke■ Nikola Dragas - elmélyülteti Biszerka Perman verseny közben zésére, hogy úgy-ahogy megismerkedjenek tulajdonságaival. Mindenesetre a mezőnyben ott volt mindkét világcsúcs- tartó. Igaz, a férfi tekézés 200 dobásos világcsúcsának társtulajdonosa a jugoszláviai Jäger László már a nyitónapon kijelentette, hogy mérget merne venni arra, hogy ezúttal jóval elmaradnak az eredmények a legutóbbi mangáliai világ- bajnokságon elértektől, és a világcsúcsok nem kerülnek veszélybe. Jóslata bevált, hiszen Mangáliában 998 fás világcsúcsnál a férfi mezőnyben legjobb eredményt elért Csányi Béla 36 fával dobott kevesebbet, de még az is 23 fával jobb volt, mint az utána következő legjobb teljesítmény - a román Tismanaru érte el és Csányi Béla a csapatverseny során... A női nezőny legidősebbje a 46 éves jugoszláv Stefica Kristóf ugyancsak Mangáliában dobta 470 fás világcsúcsát, és hosszú pályafutása során ez idáig egyéniben nem sikerült aranyérmet szereznie. Amikor a világbajnokság utolsó napján sorra került, az összetettben a 3. helyen állt, 19 fás hátránnyal honfitársnője Perman mögött. Harmincnyolc fokos lázzal ezen a pályán szinte fantasztikusnak mondható teljesítményt nyújtott, mindössze 11 fával dobott kevesebbet, mint két éve Mangáliában, a győzelemhez azonban ez kevés volt. Perman az összesítésben két fával többet dobott... A verseny után Kristóf azt nyilatkozta, hogy ha győzött volna, abbahagyja. így azonban két év múlva Ljubjanában újra megpróbálja... Még „csak“ 48 éves lesz! SZURKOLÁS. Minden világbajnokság egyik legérdekesebb színfoltja a szurkolás, amikor a tekerajongók, meg az éppen nem pályán lévő versenyzők kórusban biztatják társaikat. Minden csapatnak van saját rigmusa, amit kórusban kiabálnak, vagy éppen valamilyen népszerű dallamra énekelnek. Sőt, a helyszínen is „születnek“ újabbak, ahogy azt a helyzet megkívánja. A legérdekesebb kétségtelenül a lengyelek és a jugoszlávok szurkolása volt. Az előbbiek változatosságban, az utóbbiak inkább a szurkolás intenzitásában jeleskedte.k. Igaz, „karmesterük" nem akárki volt, hanem a sportág eddig talán legtöbb sikert elért egyénisége, a háromszoros egyéni világbajnok Nikola Dragas. Alighanem megállná he‘ lyét a hangversenyteremben is, akár egy énekkar élén. Mindenesetre a több száz főnyi jugoszláv turistákból összeállt alkalmi „kórus“ példásan követte utasításait. .. TAKTIKA. Egy világbajnokságot még a nézőtéren végigülni sem akármilyen teljesítmény, éppen ezért meggyöződés■■■■■■■■■■■■■■■■■■ sei állítom, hogy a teke nem könnyű sportág, sőt kifejezetten nehéz. A nőknek például 40 perc alatt 100 dobást kell végrehajtaniuk, ami nemcsak nagy fizikai állóképességet igényel, hanem jelentős idegi megterhelés is. A legjobbak a VB ideje alatt ezt háromszor teszik meg. A férfiak egy-egy szereplése 80 percig tart, s azalatt 200-at dobnak. így aztán nem kis taktikázás folyik, és ez már a sorsolás után elkezdődik, hiszen a csapatversenyben például nem mindegy, hogy milyen sorrendben dob a hat versenyző, mennyire hat a csapattársakra a korábban dobók jó vagy rossz teljesítménye, és a versenyzők maguk sem egyformán viselik el a vetélytárs jó vagy rossz eredményét. A csapatversenyben a legesélyesebbek között nagyon nagy taktikázás folyt. Az esélyesnek kikiáltott magyar férfi együttesből a legutóbbi egyéni világbajnok Csányi például elsőként dobott - mindjárt 939-et. A legnagyobb ellenfélnek tartott román Tismanaru pedig csapata utolsó dobója volt. A csapatversenyt követő páros során Csányi - önmagához mérten - erősen közepes eredményt, 909 fát dobott, mire Tismanaru beállította Csányi addigi pályacsúcsát. így az egyéni előtt eléggé fölényesen - 21 fával vezetett. Amikor aztán már mindenki csak önmagáért küzd, a verseny utolsó napján, csak egyetlen taktika vezethet eredményre: minél jobban dobni, és legalább annyival többet a vetélytársnál, amennyi éppen a győzelemhez szükséges... i PERMAN. Kétségtelenül a világbajnoki mezőny legszínesebb egyénisége volt a jugoszláv női csapat mintegy 190 centiméter magas tagja Biszerka Perman. Legutóbb Mangáliában Kristóffal együtt világbajnok volt párosban, így mindenki . elvárta tőle, hogy a csapat egyik vezér- egyénisége lesz. Az is lett - csapatban és egyéniben végül világbajnoki címet szerzett. Viszont az a néhány nap, amíg - és ahogy - a verseny kezdetétől eljutott az egyéni aranyéremig, akár külön tanulmányt is érdemelne... A csapatverseny két napig tart, és egy-egy csapatból három versenyző szerepel az első napon - s természetesen három a másodikon. Perman csak a második napon került sorra, viszont még mielőtt pályára lépett volna, szavahihető tanúk állították, hogy az előző éjszaka Biszerka két órakor még a szálloda bárjában ropta a táncot, igaz poharában csak Pepsi-Cola volt. A juÁ lengyel csúcstartó Grazyna Kocán dobás után. Mellette a jugoszláv Botját, aki párosban bronzérmes (A szerző felvételei) A világbajnok bemelegít. Csányi Béla goszláv szövetség elnöke szólt neki, nehogy elfeledje, hogy másnap akad némi tennivalója a csapatgyőzelem érdekében... Miután a jugoszláv női csapat tiszteletére eljátszották a himnuszt, az egyik jugoszláv szakvezető mondogatta, hogy legközelebbi szakkönyvében megírja Perman esetét, tanulságként, miként kell a versenyre készülni... Mindenesetre a közönség minderről semmit sem tudott, csak azt látta, hogy Perman első telizése egyszerűen fantasztikus volt! Volt olyan sorozata, amikor négyszer egymás után dobott 9-est, és a teljes világbajnoki mezőnyt tekintve - a férfiakat is beleértve - csak Csányi telizett jobban - Biszerka Perman 162 fás teljesítményénél 2 fával. Ugyancsak szavahihető tanúk szerit a VB szünnapja előtt Perman - amikor megkérdezték, vajon aznap is megy-e táncolni - kijelentette: „Ma nem, mert holnap nem játszom. ..“ « CSÁNYI. A VB legnagyobb esélyeseként érkezett Brnóba, hiszen ez idén minden valamirevaló versenyen győzött. Ráadásul két évvel ezelőtt a mangáliai „oroszlánbarlangban“ Tismanaruéket megelőzve lett világbajnok, és Makkaival az oldalán párosban is aranyérmet szerzett. Mivel a csapat első embereként valamennyi vetélytársa előtt dobott, nehéz lett volna eldönteni, vajon mit is ér 939 fás csapateredménye. Csak megközelíteni tudták, és ekkor újra a legnagyobb esélyes lett. Következett a páros, és - mivel legutóbbi világbajnok párja Makkai olyan rosszul dobott, hogy le kellett cserélni - a csapatversenyben jól szereplő Mészárossal együtt dobott. Világbajnokok lettek. Persze ebből a fö érdem ezúttal Mészárosé volt, aki Csá- nyinál jobb eredményt ért el, de az a tény, hogy ők voltak az egyetlen páros, amelynek mindkét tagja 900 fa fölé tudott kerülni, önmagáért beszél. Igaz, Makkai azúttal 921 fát dobott, 12-vel többet Csá- nyinál... Mikor a világbajnokság utolsó napján az egyéniben a legjobb 20 következett, Csányi már a kora reggeli órákban a szálló környékén mindennapi futóedzését végezte. Amikor megkérdeztük, kollégámmal, hogy mit hoz a verseny, azt mondta, ő megpróbálja a lehetetlent, bár ilyen szinten 21 fa hátrány nagyon nagy különbség. Ennyi volt az előnye ugyanis vele szemben Tismanarunak... CSÚCS. Aki látta, egyhamar nem felejti el, amikor egyszerre, egymás mellé felállt a négy pályára az összesítésben addig az első négy helyen álló versenyző: Mészáros, Liovics, Csányi, és Tismanaru. Az első ötvenes sorozatban Csányi 7 fát lefaragott Tismanaru előnyéből. A másodikban viszont 35 (!) fával dobott többet, mint a románok világbajnoka. Ekkor már ő vezetett 14 fával, ebből az előnyből viszont Tismanaru faragott le kettőt 150 dobás után. Igaz, hogy szinte mindenki csak Csányi és Tismanaru pályáját figyelte, de a másik két fiú is kitűnően dobott, s az is előfordult, amikor a négy pályából három eredményjelzőjén egyszerre gyulladt ki a 9- es! Közben Tismanaru nagyon jól hajrázott, már-már befogta Csányit, amikor az 41. dobására az utolsó sorozatban újra 9-est dobott. Ekkor Csányi kissé elhúzott, viszont a 47.-re Tismanarunak sikerült a 9-es, s ekkor egy fával ő vezetett. A végén azonban végül mégis Csányi lett a világbajnok - 600 dobás után két fával teljesített többet Tismanarunál! Jó kis VB volt! MÉSZÁROS JÁNOS #ÚJ VASÁRNAPI KIADÁS Index 48 097 Kiadja Szlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottsága, főszerkesztő: Rabay Zoltán, helyettes főszerkesztő: Szarka István és Csető János, szerkesztőség: 815 81 Bratislava, Gorkóho 10. telefon 309, 331-252, 332-301, szerkesztőségi titkárság: 550-18, sportrovat: 505-29, gazdasági ügyek: 506-39 Táviró: 092308 Adminisztráció: Pravda Kiadóvállalat, 815 80 Bratislava, Volgogradská 8 Fényszedéssel készül a Pravda, az SZLKP Nyomdaipari Vállalata 02-es üzemében, 815 80 Bratislava, Martanoviöova 21 Hirdetési iroda magánszemélyeknek: 815 80 Bratislava, Jiráskova 5, telefon 577-10, 532-64 Hirdetési iroda a közületeknek: 81580 Bratislava, Vajanského nábreiie 15. II. 9melet, telefon: 551-83,544-51. Előfizetési díj havonta - a vasárnapi kiadással együtt - Kőc 14,70 A vasárnapi kiadás előfizetési díja negyedévenként Kős 13,- Terjeszti a Postai Hirlapszolgálat, előfizetéseket elfogad minden posta és kézbesítő. Külföldi megrendelések: PNS, Ústredná expeöícia a dovoz tlaőe, 813 81 Bratislava, Gottwaldovo námestie 6. 4 t